2025. június 30., hétfő

Cullen's Anatomy LXXVI. Fejezet

Üdv mindenkinek!
Ismét egy kicsit hosszabb idő után, de meghoztam a következő fejezetet. Ez most egy átvezető rész lett. Most sem lesz hiány megmosolyogtató, boldog és humoros pillanatokból, ugyanakkor dráma és feszültség is helyet kapott a fejezet soraiban. A cím pedig elég beszédes.
Remélem, mindenkinek tetszik majd!
Jó olvasást!


Puszi!
Carly






"AND HERE IT IS, OUR FINAL NIGHT ALIVE"





 [augusztus 31.]






(Esme szemszöge)




-Szaladok!-szólaltam le a lépcső tetejéről, amint meghallva a csengőt elindultam, hogy kinyissam az ajtót.-Vagyis nem annyira szaladok, de mindjárt nyitom-tettem hozzá kuncogva, amint a lépcsőkorlátban kapaszkodva óvatosan, fokról-fokra kissé oldalazva lépdeltem lefele. Hiába, 31 hetes ikerterhesen nem igazán tudtam már szaladni. -Jövök már-szóltam ismét leérve a földszintre. Ahogy kinyitottam az ajtót azonnal megláttam szüleim mosolygó arcát.
-Esme, drágám, de jó újra látni téged!-lépett hozzám anya egy ölelésre.
-Én is örülök nektek, anya!-mosolyogtam viszont ölelve őt.
-Hogy vagy, kislányom?-lépett hozzám apa is némi aggodalommal mosolyában ölelve magához ő is.
-A körülményekhez képest jól-válaszoltam egy apró sóhajjal kísért mosollyal arcomon.-Amennyire jól 31 hetes ikerterhesen lehetek 30 fokban.
-Jól megnőtt a pocakod, ahogy látom- jegyezte meg még mosolyogva futtatva rajtam végig pillantását anya.
-Ne is mondd, a derekam teljesen ki van készülve-sóhajtottam aprót ismét.-És már néhány napja vannak Braxton-Hicks összehúzódásaim is naponta maximum egy-két alkalommal, úgyhogy szinte biztos vagyok benne, hogy hamarabb fogok szülni, mint a kiírt időpont-folytattam.-Kezd kevés lenni nekik a hely. Na, de gyertek beljebb, ne álljatok kint a hőségben!-invitáltam őket beljebb, miközben lassan elindultam a lépcső felé.-Ne lepődjetek meg, hogy nagy a csend, a család háromnegyede nincs még itthon-folytattam felnevetve.-Carlisle nemrég hívott, hogy most végzett, és mennek Will tortájáért. Lilly ma Jake-éknél volt, Jasper pedig egy órája ment el. Segít Carlisle-nak elhozni a tortát és a vacsorát az étteremből, útközben pedig felveszik Lilly-t is-magyaráztam.-Will pedig éppen délutáni szundizik az ágyunkban Spenóttal együtt. Lilian és Henry sincsenek még itt.
-Ezen a túl nagy csend dolgon könnyen segíthetünk-hangzott fel az ajtó felől egy régen hallott, ismerős hang, mire annak irányába fordulva meg is láttam az ajtóban a hang féloldalasan mosolygó tulajdonosát.-Hoztam egy zeneválogatást, ami tökéletes aláfestő lesz babaszoba festéshez.
-Emmett!-indultam meg felé meglepettség és boldogság kettősével mosolyomban.-Te hogyhogy itt?
-Jöttem segíteni-felelte vigyorogva.-Váó, Essie, hatalmas vagy-jegyezte meg viccelődve, amivel egy időben már védekezően emelte is kezeit arca elé, ahogy én szavai hallatán még több méter távolságból imitálva meglegyintettem őt.-Még nem is láttalak terhesen, ez nagyon durva-futatta rajtam végig pillantását ámulva, mielőtt óvatosan megölelt volna.
-Ez nem teljesen igaz-helyesbítettem őt egy apró kuncogással hangomban, ahogy viszont öleltem őt.-Amikor először látogattam haza a családommal már terhes voltam Willel. Csak még nem tudtuk.
-És hogy van a szülinapos?-kérdezte kíváncsian anya.
-Ma egész nap kirakóztunk-mosolyogtam.-Will nem szereti a nagy meleget, úgyhogy reggel csináltunk egy nagy kancsó citromos-mentás limonádét, leültünk a nappaliban, és ebédidőig meg se álltunk a kirakózással.
-Annyira hihetetlen, hogy már 4 éves ez a nagyfiú-folytatta anya, ahogy lassan mindannyian elindultunk felfele a lépcsőn.-A pici Willy baba. Hogy elrepült az idő…
-Annyira hihetetlen-sóhajtottam aprót elmerengve.-Mintha csak ma lett volna, hogy megszületett. Pedig hamarosan már a kistesói fognak megszületni-simítottam meg a hasamat egy újabb mosollyal az arcomon.-Gyertek, üljetek le!-invitáltam őket a nappaliba.-Kértek inni valamit? Készítettem egy újabb adag limonádét nemrég.
-Nem gondolod, hogy 31 hetes terhesen majd te fogsz minket kiszolgálni-indult meg a konyha irányába anya tettetett anyai megrovással a hangjában, amire nem bírtam megállni, hogy megforgassam a szemeimet.-Csak mondd, mi hol van, és kiszolgáljuk mi magunkat. Te csak pihenj!
-Egy kancsó limonádé kivétele a hűtőből azért még nem okoz nehézséget-feleltem nevetve elindulva utána.
-Még nem is jártam itt nálatok, Essie-szólalt meg Emmett körbe pillantva a nappaliban.-Elég modern kégli. Szép. Nekem talán kicsi túl modern.
-Én nekem tetszik, hogy egyszerre ötvözi a modern eleganciát és a fa elemek miatt az erdőhöz passzoló kicsit rusztikusabb világot-mosolyogtam, amint utolérve anyát négy poharat vettem elő.-Mondjuk ennek a nagy részét már készen kaptam Carlisle-lal, hiszen ez az ő háza volt mielőtt megismerkedtünk, de…azért belegondolva sok minden változott a házon is az évek alatt-sóhajtottam elmerengve pillantva körbe otthonunkban.-Közel sem annyira…rendezett már így, hogy három gyerkőc is lakik benne-kuncogtam.-Lassan pedig már öten lesznek. 
-Anyuci!-hallottam meg ekkor Will hangocskáját, miközben kissé még álmosan dörzsölgetve szemecskéjét kilépdelt hozzánk a nappaliba.
-Itt vagyok, kicsi szívem!-szóltam utána a konyha felől, mire ő ekkor irányt váltva sietősebb léptekkel indult meg az én irányomba.
-Hát megjött a szülinapos!-mosolyogta anya, miután letéve a kancsót a konyhapultra közelebb lépett hozzánk.-Hogy aludtál, Willy? Jót szundítottál?
-Jót-felelte, ahogy karjaimba vettem őt, ő pedig erre pici arcát még kissé álmatagon megpihentette vállamon. 
-Jó ég, kincsem, nem nehéz neked már emelgetni ezt a nagyfiút?-kérdezte kisebb meglepettség és aggodalom kettősével hangjában anya, ahogy Willt a csípőmre ültettem.
-Elkezdtem készülni a következő olimpiára. Súlyemelés kategóriában fogok indulni-nevettem válaszul, amire a szüleim és Emmett is mindannyian felnevettek.-Viccelt félre téve, Lilly-t is emelgettem, mikor Willt vártam, pedig ő majdnem egy évvel idősebb volt már, amikor ennyi idős voltam-folytattam komolyabban, közben gyengéden megsimítva Will hátát az őt ölelő egyik kezemmel.-Addison sem tiltotta meg, hogy megemeljem a gyerekeimet a veszélyeztetett terhesség ellenére, de nyilván igyekszem óvatosan csinálni.
-Azért ez elég komoly, Essie-pillantott rám elismerően Emmett is.
-Nyilván megérzem a derekamon estére, ha sokat emelgetem a gyerekeket, de nem bírom megállni, hogy néha felvegyem őket-tettem hozzá egy apró puszit nyomva kifiam buksijára.-Spenótot az ágyban hagytad, drágám?-kérdeztem ekkor Willt.
-Igen-válaszolta bólogatva.-Ott aludt mellettem, és dorombolt, és minden Spenót nyálas lett.
-Akkor ma ágynemű csere lesz-nevettem, miközben ismét lábaira állítottam őt.-Megmutatod a nagyszüleidnek és Emmett-nek, hogy milyen szép képeket csináltál csigákról?
-Igen-felelte mosolyogva, majd sietősen léptekkel indult el az emelet irányába, hogy lehozza a héten előhívatott képeit.
-Csigák?-kérdezte nevetve Emmett, amire én egy apró nevetéssel mosolyomban kezdtem helyeslő bólogatásba.
-Valamiért imádja a csigákat-feleltem.-És nagyon szereti őket lefényképezni. A héten voltunk fent a városban és előhívattuk a képeket, amiket csinált-meséltem tovább.
-Istenem, édes kis bogárka-mosolyogta anya imádattal a hangjában.-Egyébként akárki akármit mond-simogatta meg a vállamat, miközben nekiálltam kitölteni a limonádét az általam előkészített poharakba-, de ez a gyerek azért jó adagot kapott belőled is. Ez a kis elvarázsoltsága minden bizonnyal tőled jött. Meg a szeplői-jegyezte meg halkan felnevetve, amire én sem bírtam megállni, hogy nevetni kezdjek.
-Na igen, ezt Lilly és Will is tőlem örökölték-mosolyogtam.-Kíváncsi vagyok, Lexie és Leah melyikünkre hasonlítanak majd jobban.
-Szerintem ezek is tiszta olyanok lesznek, mint te, Essie-szólalt meg Emmett.
-Ennek van a kisebb valószínűsége egyébként-jegyeztem meg.-A genetika szabályai szerint Carlisle génjei a dominánsabbak, ami a haj- és szemszínt illeti-magyaráztam.-Ha az egyik nagymamája nem lett volna vörös hajú, egyik gyerekünk sem lenne az nagy valószínűséggel-folytattam megemelve a tálcát rajta a poharakkal, mire apa hozzám ugorva azonnal kivette azt a kezemből.
-Semmi cipekedés a kismamának-nézett rám komolysággal az arcán, amire nem bírtam megállni hogy megforgassam a szemeimet.
-Az előbb emeltem meg a szemed láttára a 16 kilós fiamat. Szerinted nem bírom el akkor 5 pohár súlyát?-kérdeztem felvonva szemöldökeimet egy apró nevetéssel szavaimban indulva meg utána.
-Amit nem muszáj megcsinálnod, azt nem is hagyom-nevette lerakva a tálcát a nappaliban lévő kisasztalra.-Ez lenne a férjed dolga is…
-Apa, ezt már megbeszéltük-sóhajtottam célozgató megjegyzése hallatán.-Carlisle-nak muszáj dolgoznia, ugyanis mindenki pénzből él-pillantottam rá kisebb ingerült komolysággal hangomban.-Nem ugrálhat körülöttem a nap 24 órájában, mert fizetni kell a számlákat, a gyerekek taníttatását, ételt kell tenni az asztalra, az állatoknak is enni kell adni, és az új babaszoba is elég sok pénzt elvon a megtakarításunkból. Én pedig most kiestem a pénzkeresők sorából, úgyhogy egyedül kell neki ezt most biztosítania a számunkra-folytattam.-Nem azért nem segít most is itt nekem, mert a barátaival iszogat, hanem mert dolgozott. Arról nem is beszélve, hogy munka után minden nap a babaszobát csinálja, úgyhogy szerintem megbocsájtható, ha nem ő főzi a vacsorát is vagy mosogat el, miközben épp a falat alapozza.
-Kislányom, tudod, mi a véleményem…
-Igen, tudom-szakítottam félbe egy kisebb éllel a hangomban.-De nem azért hívtunk meg, hogy ilyen megjegyzéseket tegyél a férjemre, aki a csillagokat is lehozná az égről a családjáért, ha ez lehetséges lenne. És az ő gyerekei vannak a hasamban is, úgyhogy lassan el kell fogadnod a tényt, hogy Carlisle továbbra is a férjem és az is fog maradni.
-Azok után, aminek kitett téged és az unokáimat, nem kéne-tett újabb megjegyzést.-Nem érdemel meg téged.
-William-szólalt meg ekkor figyelmeztetően anya is.
-Ezt hadd döntsem el én, apa-vágtam rá határozottan.-És amíg itt vagytok, egy rossz szót sem szeretnék hallani a gyerekeim apjára, pláne nem a kisfiam születésnapján-zártam le a vitát egy utolsó mondattal.-Áh-nyögtem fel ekkor a kellemetlen fájdalomra, ahogy az ingerültségem miatt most intenzívebbem mocorgó kislányaim közül Leah egy határozott kis rúgással eltalálta az egyik lengőbordámat.
-Jól vagy, szívem?-ugrott hozzám erre azonnal anya.
-Igen, semmi baj-intettem egy apró, nyugtató mosoly kíséretében egy mélyebb lélegzetet véve, miközben egyik kezemmel reflexesen kezdtem el dörzsölgetni a fájdalmas területet a bordaívemnél.-Csak Leah úgy döntött, megrugdossa az egyik bordámat. 
-Ülj le egy picit, kincsem!-simította ujjait a vállamra anya, majd így állt neki engem vezetni a kanapé irányába.
-Hozom a csigákat!-hallottuk meg ekkor Will hangját, ahogy szapora kis léptekkel elindult lefele a lépcsőn.
-Jól vagyok, anya, nincs semmi gond-mosolyogtam rá ismét.-Gyere, kisszívem! Leülünk a kanapéra, és megnézzük őket együtt, jó?-fordultam ismét kisfiamhoz, miközben helyet foglaltam.
-Most kihúzta a gyufát Essie-nél, Will bá-súgta oda még apának Emmett.-Nem lennék a helyében. Voltam már azon az oldalon.
-Törékenynek tűnik, és még terhes is, de amikor olyan, mint az anyja, akkor ijesztő tud lenni…




(Liz szemszöge)




-William, beszélhetnénk?-fordultam hozzá komolysággal hangomban egy pillanatra az étkező felé biccentve, amire ő egy nagyobb sóhajjal kísért beleegyező bólintással válaszolt.-Azonnal jövünk, szívecském-pillantottam ekkor kisunokánkra, amint éppen megérkezett hozzánk a nappaliba kezében egy halom fotóval.-Csak meg kell beszéljek gyorsan valamit Will papával, jó?
-Jó-felelte, miközben Esme az ölébe ültette őt. 
Ahogy átértünk a szomszédos szobába, azonnal Willhez fordultam.
-Ezt mégis hogy gondoltad?-kezdtem bele egy dühös éllel suttogó szavaimban, amire ő azonnal lesütötte szemeit.-Veszekszel a 31 hetes ikerterhes lányoddal? Komolyan úgy gondoltad, hogy most erre van szüksége?
-Nem akartam veszekedni Esme-vel-sóhajtott fel ismét.
-Nem úgy tűnt-vettem vissza a szót.-Will, én megértem, hogy miért érzel így-hagyta el az én ajkaimat is egy apró sóhaj.-Bennem is megtört valami, amikor megkaptuk tavaly azt a bizonyos telefonhívást. Az én bizalmam is megrendült. Nem értettük, mi történt, nem tudtuk felfogni, hogy hogy nézhettük be ennyire, és hogy hogy ismerhettük ennyire félre Carlisle-t-folytattam komolyan.-De most már tudjuk az igazságot, Carlisle nem csalta meg a lányunkat…
-Nem csalta meg, de életveszélybe sodorta a hazugságával-vágott közbe indulatosan.-Liz, Esme-t és az unokáinkat majdnem lelőtték emiatt az ember miatt-folytatta még mindig némi haraggal átszőtt komolysággal szavaiban.-Ha igazat mondott volna, ha az elejétől kezdve tiszta lapokkal játszik, ez az egész…
-Nem tudhatjuk, mi lett volna, ha-szóltam közbe komolyan.-Az viszont biztos, hogy Esme most boldog. A lányunk boldog-ismételtem meg magamat kihangsúlyozva a boldog szócskát.-Ő megbocsájtott. Úgyhogy vegyél erőt magadon, és legyél szíves normálisan viselkedni a lányod és a férje otthonában. 
-Liz…
-Semmi „Liz”-állítottam le ismét.-Ma van a kis Will születésnapja. Az unokádé, akit rólad neveztek el-emeltem ki.-És aki egyébként nem lenne itt Carlisle nélkül.
-Kérek, ne emlékeztess rá, hogy ez az ember…azt csinálja a lányommal-nyomta meg az az szócskát, amire nem bírtam megállni, hogy akaratlanul felnevessek.
-Szívem, a kislányunk 31 hetes terhes ikerbabákkal-kuncogtam.-Szerintem elég egyértelmű, hogy szexelnek. Ha esetleg eddig nem lett volna ez magától értetődő neked a két, már meglévő unokával, akiket Esme szült.
-Elizabeth Bennetton Platt-sóhajtott fel ismét egy pillanatra lehunyva a szemeit.
-Ha normálisan viselkedsz, abba hagyom!-vágtam rá határozottan.-Egy rossz szót se akarok hallani Carlisle-ra! Megértetted?
-Jó, meg-adta meg magát kelletlenül.-Csak ne mondogasd tovább, hogy Esme…
-Esme szexel-cukkoltam ezzel ismét, ismét egy frusztrált sóhajt idézve ezzel elő belőle.-Normálisan viselkedsz vele, és nem teszel megjegyzéseket.
-Úgy lesz-biccentett még mindig némi kelletlenkedéssel ígéretében.
-Jól van-húzódott egy apró mosoly arcomra, így hajolva hozzá egy apró csókra.-Gyere, menjünk vissza!-biccentettem a nappali irányába.-Még a végén lemaradunk Will csigafotó bemutatójáról…




(Carlisle szemszöge)




-És érkezik is a szülinapi torta!-léptem át az étkezőbe kezemben a tetején egy égő 4-es számot formázó gyertyával és fondant figurákkal díszített tortával, mire Will szemecskéi azonnal felcsillantak, ahogy meglátta a kedvenc állatait megformáló tortadíszeket.
-Az egy axolotl!-mutatott rá őszinte boldogsággal hangocskájában, ahogy elé helyeztem az asztalon tortáját.-És egy dik-dik!
-Dik-dik-nevetett fel magában Emmett a név hallatán, mire Esme azonnal egy figyelmeztető pillantást vetett irányába.
-Igen, az a dik-dik!-mutatott most a másik figurára Will.-Ők a kedvenceim!
-Képzeld, Izzie nénikéd csinálta a fondant figurákat, csak neked-mosolyogta Es közben megsimogatva kisfiunk buksiját.-Meg is lehet enni őket.
-Nem!-vágta rá azonnal Will határozottan.-Meg akarom tartani őket!
-Mindjárt levesszük és eltesszük őket-feleltem neki mosolyogva, ahogy én is helyet foglaltam az asztalnál kisfiunk másik oldalán.-Elfújod a gyertyát?
-Igen!-válaszolta mosolyogva.-Anyuci, fújod velem?
-Persze, kisszívem!-mosolyogta szerelmem, mire Will saját székéről sietősen állt neki átmászni anyukája ölébe.
-Óvatosan, Will!-emeltem át őt inkább én Esme ölébe, nehogy a székről átmászás közben egy óvatlan mozdulattal megüsse anyukája hasát.-Vigyázz anya hasára!
-Várjatok, izzítom a fényképezőgépet!-ugrott fel a helyéről ekkor anya, gyorsan kezébe kapva az asztalon mellette lévő fényképezőjét.-Oké, mehet!-emelte gyorsan arca elé.-Istenem, milyen nagyfiú vagy már…
-Akkor háromra elfújjuk, jó?-simogatta meg kisfiunk vállait lelkesítően Es, amire Will egy igenlő bólogatással válaszolt.-Egy, kettő, hááá-rom!-számolt vissza, majd háromra egyszerre fújták el Willel a négyes számot formázó gyertyát a torta tetején.-Boldog szülinapot, szívecském!-nyomott egy apró puszit arcocskájára
-Boldog szülinapot!-pusziltam meg én is buksiját. Ahogy a 4 éves nagyfiamat néztem, alig hittem el, milyen gyorsan telik az idő. Mintha csak egy filmet néztem volna vissza, olyan intenzíven élt bennem a pillanat, amikor először megláttam őt…amikor a szülőszobán előre hajolva Esme mögül megláttam a pici, akkor még tejfelszőke tincsekkel fedett buksiját Addison kezei közt. Hogy telhetett el ilyen gyorsan 4 év? Mikor lett abból a karjaimban szinte elvesző pici babából egy 4 éves, hamarosan már az iskolát kezdő nagyfiú?
-Boldog szülinapot!-köszöntötte őt kórusban a családunk többi tagja is.
-Akkor ezeket most levesszük-emeltem le óvatosan a Will két kedvenc állatát megformáló fondant figurákat a torta tetejéről.
-Az axolotlnak a gyomrában vannak a fogai-szólalt meg pár pillanat Will lelkesedéssel arcocskáján, ahogy egy külön tányérra helyeztem a két tortadíszt.-És nincs neki szemhéja. És tud lélegezni a tüdejével, a kopoltyújával és a bőrével is.
-Ez nagyon érdekes-nézett rá Liz őszinte érdeklődéssel pillantásában.-És miket tudsz még az axolotlokról?
-Hát…ők vízben élnek. De ha kiszárad a tó, amiben laknak, akkor a kopoltyúi…leesnek-folytatta, miközben én nekiálltam felszeletelni a tortáját.-És a neve azt jelenti, hogy vízi kutya.
-Tényleg leesnek a kopoltyúi?-kérdezett vissza ámultan Liz, amire Will helyeslő bólogatásba kezdett.
-Igen-felelte.
-És mit tudsz a dik-dikekről?-kérdezte őt anya is, ahogy visszaült a helyére.
-A dik-dik egy nagyon pici antilop-válaszolta.-Afrikában élnek, és négy fajta van belőlük. A kedvencem  Kirk-dikdik.
-És miért ők a kedvenceid?-kérdezte anya.
-Mert olyanok, mint anyuci és apa-mosolyogta, amire egy pillanatra mindenki meglepetten ránk nézett, mielőtt velünk együtt halk nevetésbe kezdtek volna kisfiunk szavai hallatán. Mit ne mondjak, ez még nekünk is új információ volt. Ezt korábban nem hallottuk.
-Ez érdekes-állt neki Emmett még mindig nevetve.-És miben hasonlítanak a szüleid ezekre a dik-dikekre? 
-Örökre választanak maguknak szerelmet és otthont-felelte Emmett kérdésére.-Azért remélem, hogy apa nem kerget majd el minket, amikor nagyok leszünk, mint a dik-dik apukák…
-Nem kergetek el senkit, eszemben sincs-nevettem nyugtató komolysággal hangomban nyomva apró puszit feje tetejére.-Nos, az első szelet a szülinaposé-helyeztem elé az első tortaszeletet.-Mentás csoki ízű.
-A kedvencem!-mosolyogta boldogsággal arcocskáján.
-Szerintem, ha apu és anyu kutyák lennének-kezdett bele Lilly is elgondolkodva-, akkor apu golden retriever lenne, anyu pedig border collie.
-Heh, Essie szerintem is egy border collie-nevetett fel ismét Emmett.
-Van benne valami-jegyezte meg Liz is egy pillanatra felkuncogva.
-Golden retriever?-kérdeztem kislányomat egy apró nevetéssel kísért mosollyal hangomban szavai hallatán.
-Igen-felelte komolysággal arcán.-Olyan színű a bundájuk, mint a te hajad. És kedvesek, és okosak, és nagyon szeretik a családjukat-sorolta mosolyogva.
-Áh, értem-mosolyogtam ismét. Istenem, ez a gyerek. Imádom, ahogy az agya működik-Mindenki kér egy szeletet, ugye?-kérdeztem körbe, miközben nekiálltam további tortaszeletek vágásának.
-Én csak egy vékony szeletet kérek, szívem!-simította meg ekkor felé eső alkaromat Es.-Tudod, már nem tudok egyszerre sokat enni.
-Csak nem éheztetnek a kiscsajok?-kérdezte őt nevetve édesanyja.
-Komolyan, már alig van helye a gyomromnak, pedig még hátra van körülbelül 2 hónap-nevette Es, finoman megsimítva gömbölyödő hasát.-Mondjuk a többi szervemnek se maradt már sok hely-tette még hozzá ismét felkuncogva.-A buksijuk amúgy is nyomja már a hólyagomat, úgyhogy elég sűrűn járok pisilni, de amikor néha a kis kezeikkel még jól bele is boxolnak, azonnal rohannom kell a mosdóba, különben bepisilek. 
-Parancsolj, szívem!-helyeztem szerelmem elé az általa kért vékony szeletet.-Gyere, Will!-fordultam ezután kisfiamhoz, hogy felvegyem őt anyukája öléből.-Ülj szépen vissza a székedre, hogy anya is tudjon enni.
-Ha már kutyák-, szólalt meg ekkor William Lilly felé pillantva-, jól hallottam, hogy elkezdted a kutyaiskolát Gingerrel, nagylány?
-Igen-mosolyogta kislányunk lelkesen.-Apu minden szombaton elvisz a kutyaiskolába Gingerrel. Anyu is ki szokott jönni, ha nincsen túl meleg-mesélte.-Ginger már sok mindent tudott, mert anyu segített megtanítani neki, amikor még kicsi volt, de tanult már csomó új dolgot is. Már át tudja ugrani a léceket, képzeld-folytatta izgatott lelkesedéssel szavaiban.-Meg vannak ilyen alagutak, és azokon is átszalad. 
-Tényleg nagyon ügyes-mosolygott válaszul unokájára, miközben Lilly és Jasper elé is egy-egy szelet tortát helyeztem.
-Én milyen kutya lennék?-kérdezte pár pillanat múlva Jasper is Lilly-t.
-Hm…szerintem német juhász-felelte neki némi gondolkodást követően.
-És veled mi újság, Jasper?-kérdezte őt Liz kíváncsisággal pillantásában.-Hogy vagytok Alice-szel?
-Jól, köszönjük!-válaszolta egy szégyellős kis mosollyal az arcán.-Voltunk több koncerten is a nyáron, elmentünk egy trambulin parkba, és rengeteget bicikliztünk. Kimaxoltuk a szabadidőt, mielőtt kezdődik a gimi.
-És mi a helyzet a baseballal?-kérdezte őt William is érdeklődve.-Jól megy?
-Igen-mosolyogta ismét.-Bevettek erre a félévre a gimis baseball csapatba. Ütő játékos leszek.
-Nagyon büszkék vagyunk rá-jegyeztem meg apai büszkeséggel szívemben.-Rengeteget dolgozott ezért. Azt mondták, ha így fejlődik, akár egyetemi ösztöndíjat is kaphat majd.
-Ez nem semmi-jegyezte meg elismerően Will.-Gratulálok!
-Köszönöm!-sütötte le a szemeit egy pillanatra Jazz zavarában. Az apjával töltött évek olyan mély sebeket hagytak a lelkén, hogy még ennyi év után sem tudott mit kezdeni a dicsérő szavakkal.
-És mi a helyzet, leendő és többszörös nagytesók?-kérdezte izgatottan Liz végig pillantva unokáin.-Ti készen álltok már a hugicák érkezésére?
-Erre nem hiszem, hogy készen lehet állni-jegyezte meg viccelődve Jasper, ezzel mindenkiből egy apró nevetést váltva ki.-Két baba egyszerre…
-Én nagyon várom őket már-szólalt meg Lilly is.-De még picit maradhatnak anyu hasában, mert nincs még kész a szobájuk. Apu nagyon sokat dolgozik rajta, hogy elkészüljön, mire ők jönnek.
-Tényleg picit meg vagyunk csúszva a babaszobával-jegyezte meg Es.-De amíg nem értük el a viabilitást, nem mertünk nagy dolgokba kezdeni, és mire mindent beszereztünk, alapoztunk, addigra már hopp, itt is volt a 31. hét-nevette egy apró sóhajjal a hangjában.-Carlisle tényleg mindent megtesz, ami tőle telik, folyton ezt csinálja munka után, amikor épp nem nekem segít vagy a gyerekekkel van, de amikor Lilly-vel és Willel voltam terhes én sokkal többet tudtam ebben segíteni, ami most nem megy-sóhajtott fel ismét.-Úgyhogy most nagyon szorít az idő.
-Még egyszer köszönjük, hogy jöttetek segíteni-pillantottam hálásan a saját és szerelmem szüleire, miközben eléjük is egy-egy tortaszeletet helyeztem.-Neked is Emmett-fordultam hozzá is.-Extra kezek nélkül nem biztos, hogy elkészülnénk, mire Lexie és Leah megérkeznek.
-Ne köszönje, Doki!-legyintett Emmett.-Essie-ért bármit.
-Egyébként csak vicceltem, várom őket én is-szólalt meg ismét Jasper.-De legyenek ők az utolsók, légyszi!-pillantott rám viccelődés és kérlelés kettősével a hangjában, amire egy pillanatra mindannyian felnevettünk.
-Ők lesznek az utolsók, ez biztos-feleltem nyugtatással a hangomban.-Már megkaptam az időpontomat decemberre…
-Milyen időpont?-kérdezett vissza anya kíváncsiság és értetlenség kettősével arcán.
-Nos, én-álltam neki válaszomnak-, vasectomiát fogok csináltatni, miután megszülettek a lányok-feleltem neki, amire a szüleink és Emmett szemei is egy pillanat alatt elkerekedtek.-Öt gyereket terveztünk, Lexie-vel és Leah-val pedig teljesül ez a vágyunk, úgyhogy…Egészen eddig Esme viselte ennek az egésznek a fő terhét. Ideje, hogy levegyem a válláról ezt-magyaráztam.-Esme november 7-re van kiírva, úgyhogy úgy terveztem be a műtétet, hogy a 6 hetes felépülés során még tudjak neki segíteni. December 20 a műtéti időpontom.
-Hű, kemény karácsonya lesz akkor, Doki-jegyezte meg Emmett egy együttérző sóhajjal hangjában.-Nem irigylem…
-Kicsit elkezdtem újra kedvelni-súgta oda William Liz-nek, amire nem bírtam megállni, hogy egy néma nevetéssel kísért apró mosoly kússzon az arcomra. Még, ha csak viccnek szánta, akkor is nagy dolog volt most ezt hallani az ő szájából az elmúlt időszakot figyelembe véve. 
-Mi az a…vascetomia?-kérdezte kíváncsian Lilly.
-Az apukádat ivartalanítani fogják, kölyök-válaszolta neki Emmett egy együttérző sóhajjal hangjában.
-Emmett!-szólt rá ekkor Es egy kisebb megrovó éllel hangjában.
-Technikailag igaza van-jegyeztem meg egy apró nevetéssel a hangomban, ahogy én is végre leültem.-Nos, Lilly-fordultam ekkor kislányomhoz-, a vasectomia egyfajta műtét, ami után nem tudok majd többé kis sejteket adni anyunak, és így nem lesz több kisbabánk-magyaráztam neki.-De ne aggódj, ez egy kicsi műtét, nem is kell aludnom hozzá-tettem hozzá, ahogy észleltem az arcán megjelenő aggodalmat.- Megcsinálják, és bent sem kell maradnom majd, jöhetek is haza.
-Nem akarom, hogy megint megműtsenek!-pattant fel ekkor a helyéről, majd sietve hozzám szaladva ölelt szorosan magához, így kucorodva ölembe.
-Hé, nincs semmi baj-simogattam meg a hátát nyugtatással szavaimban.-Ezt azért teszem meg, mert nagyon szeretem anyát, és szeretném, ha könnyebb lenne az élete-magyaráztam tovább.-Így nem kell majd gyógyszert szednie, vagy olyan kis botot tetetnie a karjába, hogy ne legyen kisbabánk. Ő már olyan sok évig vigyázott a családunkra, hogy ti akkor szülessetek csak meg, amikor minden körülmény tökéletes. Ideje, hogy pihenjen a szervezete.
-De nem lesz bajod?-kérdezte még mindig aggódva pillantva fel rám könnyes kis szemeivel.
-Nem lesz-nyomtam mosolyogva egy apró puszit buksijára.
-Én örülök, hogy apa segít anyucinak-szólalt meg Will is.-Anyucinak most nehéz, mert nagy a hasa. Ha nem lesz többet nagy a hasa, könnyebb lesz anyucinak.
-Úgy hallottuk, te még mindig nem igazán tudtad eldönteni, hogy tetszenek-e neked a kistesók, mert aggódsz az anyukádért-fordult Liz megértéssel hangjában kisfiunkhoz, amire Will helyeslően bólogatni kezdett.-Megértelek, kincsem. Én is aggódom az anyukádért, mert egy terhesség mindig sok erőt és energiát igényel az anyukák részéről, és nekem ő az én kislányom-folytatta együttérzéssel hangjában.-De ő azért vállalta ezt Lilly-vel, veled, és most Lexie-vel és Leah-val is, mert annyira nagyon szeretett volna titeket, hogy neki megéri meghozni ezt az áldozatot azért, hogy ti élhessetek. 
-Nem szeretem, ha anyuci nincs jól-szólalt meg újra Will.
-Minden rendben, kisszívem!-nyomott egy nyugtató puszit buksijára Es.-Jól vagyok. Picit tényleg nehezebb már nekem, de ezen minden anyuka átmegy, amikor a vége felé jár már a babavárásnak. 
-De az elején sem voltál jól, és most sem vagy jól…
-Ez ezzel jár, Will-kuncogta szerelmem megsimítva kisfiunk arcocskáját.-A szervezetemben rengeteg minden zajlik ebben a 40 hétben, amihez alkalmazkodnia kell. Ez pedig nem egy egyszerű feladat-magyaráztam neki.-És az is biztos, hogy nagyon fog fájni, amikor megszületnek majd a tesóid. De megígérem neked, hogy ennek ellenére jól leszek-mosolygott rá nyugtatóan.
-Megígéred?-kérdezett vissza még kisebb kétkedéssel pici arcán.
-Megígérem…





[…]





(Carlisle szemszöge)




-Ez de fura sárga-állapította meg Emmett a festékes vödör tetejének leemelése után.-Valamire emlékeztet, de meg nem mondanám, hogy mire…
-Borostyán sárgaként árulják-feleltem, amint elővettem két festőhengert.-Esme azért választotta ezt, mert emlékezteti őt egyfajta vadvirágra, ami a farm határában nő.
-Aranyvessző-szólalt meg a szoba másik végéből William, amint néhány fóliát terített le a parkettára a fal tövébe.-Az nő a farmon. Esme szereti őket. 
-Tényleg, az aranyvessző-érte el a felismerés Emmettet is.-És csak egy fal lesz ilyen színű?
-Igen-feleltem.-A többi marad bézs, és édesanyám majd azokra fest kézzel ilyen aranyvesszőhöz hasonlító vadvirágokat-magyaráztam.
-Jól fog kinézni-jegyezte meg apa.
-Még egyszer köszönöm a segítséget mindannyiótoknak-pillantottam rajtuk végig.-Muszáj minden kész legyen néhány héten belül, mert az ikrek általában hamarabb érkeznek, mint a kiírt időpont.
-Gondolom, megint szeretnél ott lenni a szülőszobán-pillantott rám apa ismét mosollyal arcán, amire én azonnal egy helyeslő bólogatásba kezdtem.
-Máshogy nem is akarom elképzelni-kuncogtam.-Ez most biztos nehezebb lesz neki, hiszen…két babát is meg kell szülnie egymás után-sóhajtottam aprót némi aggodalommal és komolysággal hangomban.-És bízom benne, hogy minden rendben lesz, de…azért aggódom érte. Egy baba megszülése is rettenetesen kemény munka, pláne kettőé-folytattam.-Úgyhogy ott akarok lenni. Nem csak azért, hogy lássam megszületni a kislányaimat, hanem hogy segítsek Esme-nek. Most talán picit jobban felkészült vagyok már ezen a téren én is-kuncogtam fel, ahogy felidéződött bennem, mennyire szétcsúsztam Will születésekor, ahogy Esme száját elhagyták azok a bizonyos szavak: „Elfolyt a magzatvíz.”
-Szerintem pedig múltkor is nagyon ügyes voltál-hallottam meg szerelmem hangját a hátam mögül, amire mindannyian rá emeltük pillantásunkat. Ahogy ott állt vállával az ajtófélfának dőlve, keresztbe tett kézzel és gömbölyödő pocakkal, egy pillanatra muszáj volt megállnom, és csodálnom őt. Annyira gyönyörű.-Anyával csináltunk még limonádét, nem kértek?
-Nagyfiúk vagyunk már, kislányom, majd lemegyünk inni. Nem kell kiszolgálj minket!-jegyezte meg Will komolysággal hangjában.
-Jó, bocsánat, hogy megkérdeztem!-nevetett fel Es némi tettetett szarkazmussal hangjában.
-Most kezdjük a festést, majd utána lemegyünk, szívem!-léptem hozzá egy gyors csókra, miközben nekiálltam felvenni egy pár gumikesztyűt.
-Mi kimegyünk az udvarra a gyerekekkel-mosolyogta Es.-És lehet sétálunk is picit anyával és a te anyukáddal együtt. Will szeretné kipróbálni az új kis fényképezőjét, amit kapott, Lilly pedig szeretne egyet kalandozni Gingerrel.
-Rendben van-simítottam füle mögé egy kósza hajtincset.-Azért vigyázz magadra, jó?
-Vigyázok, ne aggódj!-kuncogott fel ismét.-Jasper is jön velem, ha ez megnyugtat.
-Megnyugtat-nyomtam még egy apró puszit homlokára.
-Akkor jó munkát!-köszönt még el tőlünk mosolyogva, mire egy viszont elköszönést követően ő el is indult el lefele a földszint irányába.
-Nagy a szerelem-jegyezte meg apa mosolygással a hangjában, kiszakítva ezzel réveteg állapotomból.-Jó látni ezt.
-Annyira nagyon szeretem őt-sóhajtottam áhítattal szavaimban.-Nem tudom, mi lenne velem most, ha nem bocsájtott volna meg nekem. 
-Becsüld meg nagyon, amit kaptál-nézett ekkor rám William is szúrós szigorral szemeiben.
-Minden egyes nap azt teszem-pillantottam ismét az ajtó irányába, ahol az előbb még szerelmem állt.-Ő általa kezdtem el újra élni. Ő mentette meg az életemet is. Sosem tudom majd viszonozni neki, amit tőle kaptam.





[…]





(Esme szemszöge)




-Istenem, Carlisle, ez de jól esik!-sóhajtottam, amint a kádnyi kellemesen meleg vízben ülve, Carlisle mögülem gyengéden masszírozni kezdte a vállamat és a hátamat.
-Halkabban, szívem, mert a végén azt hiszik majd a szüleid, hogy teljesen mást csinálunk-suttogta apró nevetéssel a hangjában hullajtva egy apró csókot vállcsúcsomra, amire nem bírtam megállni, hogy én is nevetni kezdjek.
-Piszkos a fantáziája, Dr. Cullen!-kuncogtam tovább picit incselkedve.-Pedig most…nagyon szívesen csinálnám veled azt, ami a fejedben jár-kuncogtam picit hátra vetve fejemet pihentetve meg tarkómat mellkasán, így pillantva fel arcára.
-Úgy hiszem, az apádnak anélkül is van velem elég baja, hogy hallaná, ahogy a lányával szexelek-jegyezte meg némi mosolygás és komolyság kettősével a hangjában.-Még akkor is, ha imádok együtt lenni veled.
-Apámról inkább most ne beszéljünk-sóhajtottam még mindig kisebb nehezteléssel szavaimban.
-Úgy érzem, te jobban megbántódtál, mint én-jegyezte meg újabb apró csókot hullajtva nyakamnak ívébe, miközben ujjait vállamra simítva ismét gyengéden masszírozni kezdte azt.
-Tudom, hogy apám csak…engem akar védeni-sóhajtottam ismét.-De tiszteletben kell tartania, hogy én hoztam egy döntést, még ha nem is ért vele egyet. 
-Te vagy az egy szem lánya-vette vissza a szót némi komolysággal hangjában, miközben kezeivel áttérve a hátamra, azt is óvatosan masszírozni kezdte.-Nagyon szeret téged. Úgyhogy valahol érthető, hogy nem nézi jó szemmel, hogy együtt maradtál valakivel, aki veszélybe sodorta az életedet-folytatta őszintén megértéssel szavaiban.-Az ő helyében lehet én is hasonlóan éreznék, ha Lilly-vel, Lexie-vel vagy Leah-val hasonló történne…
-Még mindig magadat hibáztatot-állapítottam meg némi megrovással pillantásomban emelve rá szemeimet.
-Mert ki más lenne a hibás?-kérdezett vissza önmarcangolással szavaiban.
-Nem tehetsz arról, ami történt-ismételtem el újra ezt az elmúlt egy évben általam sulykolt mondatot.-Nem tudhattad, hogy ez lesz. Senki nem tudhatta. És nézd meg, hova jutottunk azóta-simítottam meg a hasamat egy apró kuncogással kísért mosollyal arcomon. Ahogy hátra vetve fejemet ismét rá emeltem pillantásomat, láttam, hogy végre az ő arcára is újra mosoly húzódik.-A kisfiunk ma lett 4 éves. Hitted volna, hogy ilyen hamar eltelik majd 4 év?
-Nem-kuncogta hitetlenkedve.-Olyan nagy már. Pedig mintha csak ma lett volna, hogy megszületett-sóhajtott aprót elmerengve.-Annyira apró volt…
-Ezzel azért vitatkozna a méhem és a hüvelyem-jegyeztem meg komolyság és nevetés kettősével a hangomban, amire szerelmem is alig hallhatóan felnevetett.-Will nagyobb baba volt, mint Lilly. 1 kilóval többel is született. 
-Be kell vallanom, picit izgulok, hogy most milyen lesz-sóhajtott fel ismét.-Még nem láttam spontán hüvelyi iker szülést, és…Aggódom érted-folytatta komolyan, amire én ismét rá emeltem a pillantásomat.-Nem akarom, hogy bajotok essen…
-Carlisle, ezek a babák így vagy úgy, de valahol ki fognak jönni belőlem-nevettem, ezzel újabb mosolyt csalva az arcára.-Ez csak egy terv, semmi nincs kőbe vésve. Nyilván nem fogom erőltetni a hüvelyi szülést, ha a körülmények nem ideálisak, vagy ne adj’ isten valami komplikáció fenyeget-folytattam nyugtatóan.-Csak szeretném megadni neki az esélyt. Gyorsabban felépülök ebből, mint egy császármetszésből.
-Tudom, és értem is a logikát benne-simogatta meg vállaimat így hullajtva apró csókot fejem tetejére.-De ez nem változtat a tényen, hogy aggódom értetek…
-Jó kezekben leszünk. Addison a szakiránya elitjébe tartozik, te is tudod-mosolyogtam tovább nyugtatva őt. Az arcára kiülő félszeg mosoly láttán jól tudtam, hogy még mindig nem győztem meg teljesen őt.-Minden rendben lesz…