Üdv mindenkinek!
Kicsit hosszabb ideig tartott, de meghoztam az új fejezetet. Ez a rész a gyógyulásról szól majd a szó minden értelmében. Főszereplőink ismét egymásra találásának momentumait olvashatjátok majd ebben az epizódban, amiben nem lesz hiány humoros és boldog pillanatokból, és hosszú idő után ismét terítékre kerül majd a romantika is.
A fejezet 18+ jeleneteket tartalmaz.
Jó olvasást! Remélem, mindenkinek tetszeni fog!
Puszi!
Carly
18+
"FORWARDS, BECKON, REBOUND"
[szeptember 20.]
-Nehéz ügyelet?-kérdeztem együttérzéssel hangomban.
-Inkább pokoli-helyesbített egy apró, fáradt nevetéssel kísért sóhajjal hangjában.-Egy percet se aludtam, mindig volt valami. Gyerekek?
-Öltözködnek, mindjárt indulunk-válaszoltam egy pillanatra az emelet felé emelve pillantásomat, miközben tovább folytattam gyerekeink tízóraijának csomagolását.-Csináltam neked is reggelit-néztem rá újra, miközben sietősen elindultam a hűtőszekrény irányába.-Nem tudtam, mikor jössz, úgyhogy betettem addig a hűtőbe-vettem elő onnan az összekészített, egyelőre még hideg melegszendvicset.-Sonka, sajt és mustár. Mindjárt be is teszem a melegszendvics sütőbe. 1 perc és kész.
-Istenem, mivel érdemeltelek ki-mosolyogta mellém lépve, így hullajtva egy apró csókot ajkaimra, mielőtt tovább ment volna, hogy kivegyen egy poharat a konyhaszekrényből. Kellett pár másodperc, amíg realizálódott bennem, mi is történt az előbb, amire pillantásomat kissé összezavarodva emeltem Carlisle-ra, aki döbbenettől dermedten állt másodpercekig az üres pohárral a kezében, mielőtt rám emelte volna szemeit. Az arcán pánikszerű félelem tükröződött, ahogy realizálta tettét.
-Sajnálom, Es, én…
-Sajnálod?-kérdeztem egy apró nevetéssel a hangomban.-Ennyire rossz volt?
-Nem bánod, hogy…Csak mert nem beszéltünk még róla, hogy készen állsz-e újra erre, és…
-Dehogy bánom-kuncogtam hozzá lépve, most én hullajtva gyengéd csókot ajkaira bizonytalansága láttán, mire éreztem, ahogy végre az ő ajkai is mosolyra húzódnak csókunk közben.-Még mindig sajnálod?
-Nem-kuncogott fel végre ő is felszabadultan, mielőtt hozzám hajolva ismét összeforrasztotta ajkainkat. Istenem, mennyire hiányzott ez az érzés. Egészen eddig nem is realizáltam, mennyire nagyon.-Annyira természetese jött ez az egész-pillantott rám ismét mosolyogva pár pillanat múlva.-Nem terveztem, esküszöm…
-Akár tervezted, akár nem, de nagyon jó, hogy megtetted-nevettem karjaimat válla fölött átvetve hozva magamhoz egy újabb rövid csókra.-A fáradtság annyira elnyomta a prefrontális kérgedet, hogy utat tört magának az impulzivitás-pillantottam rá ismét, miközben játszani kezdtem a tarkóján lévő hajtincsekkel.- Ez ilyen szimpla. Anatómia és neurotranszmitterek.
-Ha az idegsebész kolléga így gondolja, akkor így is van-hajolt hozzám ismét, újra mosolyt csalva ezzel arcomra.-Hm, be kell valljam, eléggé hiányzott már ez.
-Nekem is…
[november 27.]
-Sziasztok!-hallottam meg
szerelmem szokatlanul elgyötört hangját a lépcső felől, mire pillantásomat
azonnal rá emeltem az előttem lévő könyvről. Azonnal láttam, hogy valami nincs
rendben. Az arca sápadt volt és megkínzott. Nem úgy nézett ki, mintha a
szokásos ügyelet utáni fáradságról lenne szó.
-Anyuci!-szaladt hozzá ekkor Will félbe hagyva a kirakóját, odaérve pedig szorosan magához ölelte őt. Spenót erre kissé morcosan kapta fel a fejét álmából, ahogy kisgazdája felpattant mellőle.
-Nagyon szeretlek, kisszívem, de anya nincs jól-fejette le óvatosan pici karjait magáról, a hangja pedig egy pillanatra elcsuklott mondata közepén, ahogy egy nagyobbat nyelt. Láthatóan hányingere volt. -Nem szeretném, ha te is elkapnád.
-Mi a baj, Es?-kérdeztem aggódva, miközben felálltam Lilly mellől a kanapéról. Azonnal odasiettem hozzá.
-Minden-sóhajtotta kimerültséggel a hangjában.-Hajnali 3 óta mosdóba rohangálok. Hol hasmenésem van, hol hányok-nyelt újra nagyot, ezzel próbálva némileg elnyomni a gyomrát kínzó rosszullétet.-Ráz a hideg, és kivert a víz. A fejem is fá…
Ám ezt a mondatot már nem tudta végig mondani. Rohanó léptekkel indult meg a hálószobánkból nyíló fürdőszoba irányába, ahogy a hányinger felülkerekedett rajta.
-Mi történt?-kérdezte Jasper összevonva szemöldökeit, ahogy lesétálva az emeletről elkapta ezt a pillanatot.
-Anyu beteg-fordult hozzá Lilly, aggodalommal pici hangjában válaszolva meg Jasper kérdését, miközben én sietős Esme után indultam. Ahogy beléptem a hálószobánk ajtaján azonnal hallottam, hogy nem volt ok nélküli a sietség. Egy pillanatig sem gondolkodtam, hogy utána menjek a fürdőszobába.
-Itt vagyok, szívem!-guggoltam mellé, miközben gyorsan összefogtam a haját egyik kezemmel, a másikkal pedig gyengéden simogatni kezdtem a hátát, amint ő a wc csészén támaszkodva újra és újra felöklendezte gyomrának tartalmát. Még a kabátját se vette le, annyira sietett.-Ki kell jöjjön!
-Nagyon rosszul vagyok-sóhajtotta lerogyva a wc mellé egy újabb nagyobb légvétel kíséretében.
-Nem is nézel ki jól-simítottam kezemet homlokára. Érezhetően lázas volt.-Szerintem lázad is van.
-Biztos is, hogy van-válaszolta rám emelve betegségtől csillogó pillantását.-Ráz a hideg és fájnak az izmaim is.
-Hányszor hánytál ma?-kérdeztem aggódva gyengesége láttán.-Milyen gyakran van hasmenésed? Ki fogsz száradni.
-Ne aggódj! Mielőtt hazajöttem, lefolyattam magamnak egy Sterofundin B-t, hogy biztos ne legyen baj-szakított félbe egy apró, nyugtató mosollyal az arcán, amire én egy apró sóhajjal hangomban megráztam a fejemet. Még most is ő próbál engem nyugtatni. Hihetetlen.-Egyébként…még haza sem jöttem, de már azt pletykálták odabent, hogy biztos terhes vagyok, és azért rohangálok a mosdóba.
-Ez most egy elég valószínűtlen diagnózis-jegyeztem meg egy apró nevetéssel a hangomban.-Vagy nem én vagyok akkor az apja.
-Ki más lenne-nevette játékosan mellkason legyintve engem.-De most tényleg nem lehetek az.
-Szerintem vegyük le ezt a kabátot-álltam neki lehámozni róla azt.-Így is forró vagy, nem kell hogy ez is melegítsen. Vettél már be lázcsillapítót?
-Még nem-rázta meg a fejét.-Osztály átadáskor kezdett el rázni a hideg, így nem is volt még alkalmam megmérni. Úgy voltam vele, hogy majd itthon.
-Akkor, ha fel tudsz állni-vettem ujjaim közé gyengéden kezeit-, ágyba duglak, megmérjük a lázadat, veszel be egy paracetamolt, és alszol egyet.
-Carlisle, még egy csomó dolgom lenne a hétvégén…
-Semmi Carlisle-néztem rá egy aggodalommal kísért kisebb szigorral hangomban. Hallani sem akartam arról, hogy ilyen állapotban bármit is intézni akarjon.-Beteg vagy. Pihenned kell.
-Nem tudom, hogy kell betegként viselkedni, elnézést!-nevette, miközben pár pillanatra lehunyta fáradt szemeit.-Nem nagyon szoktam beteg lenni.
-Hát most eléggé az vagy-folytattam komolysággal a hangomban.-Nos, mehetünk az ágyba?
-Na, de Dr. Cullen-kuncogott fel ismét célozgató játékossággal a szemeiben.-Így illik ágyba invitálni egy nőt?
-Nincs több terelés, irány az ágy-segítettem fel a földről, mire ő egy apró sóhaj kíséretében forgatta meg a szemeit.-Mindjárt felhívom a klinikát is, hogy nem mész dolgozni hétfőn…
-Hétfőig jobban leszek-erősködött tovább, amint leült az ágyunk szélére.
-Lehet, hogy jobban leszel, de még nem leszel jól. És mivel a tüneteid alapján ez valószínűleg egy vírusos gastroenteritis, még fertőző is vagy-folytattam, amint leguggolva elé nekiálltam levenni a cipőjét.-Hozok neked egy mackó felsőt és egy nadrágot. Segítek átöltözni-indultam el a szekrényünk irányába, hogy elővegyek onnan egy kényelmesebb öltözetet a számára.
-Carlisle, át tudok öltözni-győzködött, miközben felállva az ágyról nekiállt levenni nadrágját, ám ahogy lehajolt, egy pillanatra megingott, és vissza is huppant az ágyunk szélére.-A csudába, de megszédültem…
-Segítek, jó?-pillantottam rá komolysággal vegyített aggodalommal hangomban, amire ő pár pillanat múlva egy apró bólintással jelezte beletörődését.-Leveszünk mindent-álltam neki lehámozni róla nadrágját, majd felsőjét.-Melltartót is, hogy kényelmesebb legyen, jó?
-Jó-biccentett aprót sóhajtva, majd miután attól is megszabadítottam, sietve adtam rá a már odakészített mackó felső és alsót.
-Dőlj le nyugodtan! Hozom a hőmérőt-segítettem őt be az ágyba, majd miután betakartam sietve indultam el a fürdőszobaszekrényben lévő mérőeszközért.
-De jó hűvös az ágy-húzódott arcára apró mosoly, ahogy visszatértem a szobába egyik kezemben a hőmérővel, másik kezemben egy felmosóvödörrel.
-Idehoztam a felmosóvödröt, ha hánynod kell-helyeztem azt az ágy mellé, mielőtt a hőmérőt hóna alá dugtam volna.
-Istenem, annyira szeretlek!-sóhajtotta egy apró mosollyal arcán, amint egy pillanatra lehunyva szemeit még jobban befészkelte magát a takaró alá, én pedig egy pillanatra ledermedtem, ahogy meghallottam ezeket a tőle régen hallott szavakat. Azt mondta, hogy szeret. Tényleg azt mondta, hogy szeret? Hirtelen nem tudtam, mit reagáljak. Mi van, ha csak a láz mondatja vele ezt?
Ebben a pillanatban a hőmérő csipogása szakított ki kissé összezavarodott gondolataimból.
-38.2-pillantottam a digitális hőmérő kijelzőére, miután kivettem azt a hóna alól.-Hozom a paracetamol tablettát. Le tudod nyelni egy kis vízzel?
-Megpróbálom-válaszolta nyakáig felhúzva a takarót.
-Ha nem maradna meg benned, beszaladok a klinikára, és bekötök neked itthon akkor intravénásan egyet-folytattam, amint a fürdőszobában elővettem a szekrényből a tablettát, majd egy pohár víz engedése után visszasiettem hozzá.-Ülj fel még egy kicsit, amíg beveszed!-simítottam meg hátát gyengéd unszolással mozdulatomban, mire ha ő kissé nehezen is, de ülő helyzetbe húzódzkodott.-Tessék, szívem!
-Köszönöm!- pillantott rá hálásan, miután egy gyors kortyintással lenyelte azt.
-Aludj jól!-vettem el tőle a poharat egy apró mosollyal arcomon, majd lassan indultam el a hálószobaajtó irányába, amint ő sietve visszabújt a takaró alá.
-Mi baja van anyucinak?-sietett hozzám Will aggódva, ahogy kiléptem szobánkból.
-Anyunak fáj a hasa-válaszoltam neki, gondosan ügyelve arra, hogy nehogy megérintsem őt, amíg kezet nem mostam.-Valószínűleg elkapott egy vírust, ami beteggé tette a gyomrát-folytattam, amint a szerelmem által használt poharat a mosogatóba helyeztem.-Mivel ez fertőző lehet, ezért most mindenki menjen és alaposan mosson kezet! Anyuhoz pedig csak én mehetek be most, amíg ennyire beteg, nehogy ti is elkapjátok.
-Oké-felelte Lilly, amint Jasperrel együtt elindultak felfele a lépcsőn a fenti fürdőszobához.
-De meg fog gyógyulni?-kérdezte még mindig aggódva pillantva fel rám Will.
-Reméljük, hogy pár nap, és kutya baja sem lesz-feleltem neki nyugtatással a hangomban.-Csak ki kell pihennie magát. A mi feladatunk pedig az most, hogy ehhez minden feltételt biztosítsunk neki.
-Anyuci!-szaladt hozzá ekkor Will félbe hagyva a kirakóját, odaérve pedig szorosan magához ölelte őt. Spenót erre kissé morcosan kapta fel a fejét álmából, ahogy kisgazdája felpattant mellőle.
-Nagyon szeretlek, kisszívem, de anya nincs jól-fejette le óvatosan pici karjait magáról, a hangja pedig egy pillanatra elcsuklott mondata közepén, ahogy egy nagyobbat nyelt. Láthatóan hányingere volt. -Nem szeretném, ha te is elkapnád.
-Mi a baj, Es?-kérdeztem aggódva, miközben felálltam Lilly mellől a kanapéról. Azonnal odasiettem hozzá.
-Minden-sóhajtotta kimerültséggel a hangjában.-Hajnali 3 óta mosdóba rohangálok. Hol hasmenésem van, hol hányok-nyelt újra nagyot, ezzel próbálva némileg elnyomni a gyomrát kínzó rosszullétet.-Ráz a hideg, és kivert a víz. A fejem is fá…
Ám ezt a mondatot már nem tudta végig mondani. Rohanó léptekkel indult meg a hálószobánkból nyíló fürdőszoba irányába, ahogy a hányinger felülkerekedett rajta.
-Mi történt?-kérdezte Jasper összevonva szemöldökeit, ahogy lesétálva az emeletről elkapta ezt a pillanatot.
-Anyu beteg-fordult hozzá Lilly, aggodalommal pici hangjában válaszolva meg Jasper kérdését, miközben én sietős Esme után indultam. Ahogy beléptem a hálószobánk ajtaján azonnal hallottam, hogy nem volt ok nélküli a sietség. Egy pillanatig sem gondolkodtam, hogy utána menjek a fürdőszobába.
-Itt vagyok, szívem!-guggoltam mellé, miközben gyorsan összefogtam a haját egyik kezemmel, a másikkal pedig gyengéden simogatni kezdtem a hátát, amint ő a wc csészén támaszkodva újra és újra felöklendezte gyomrának tartalmát. Még a kabátját se vette le, annyira sietett.-Ki kell jöjjön!
-Nagyon rosszul vagyok-sóhajtotta lerogyva a wc mellé egy újabb nagyobb légvétel kíséretében.
-Nem is nézel ki jól-simítottam kezemet homlokára. Érezhetően lázas volt.-Szerintem lázad is van.
-Biztos is, hogy van-válaszolta rám emelve betegségtől csillogó pillantását.-Ráz a hideg és fájnak az izmaim is.
-Hányszor hánytál ma?-kérdeztem aggódva gyengesége láttán.-Milyen gyakran van hasmenésed? Ki fogsz száradni.
-Ne aggódj! Mielőtt hazajöttem, lefolyattam magamnak egy Sterofundin B-t, hogy biztos ne legyen baj-szakított félbe egy apró, nyugtató mosollyal az arcán, amire én egy apró sóhajjal hangomban megráztam a fejemet. Még most is ő próbál engem nyugtatni. Hihetetlen.-Egyébként…még haza sem jöttem, de már azt pletykálták odabent, hogy biztos terhes vagyok, és azért rohangálok a mosdóba.
-Ez most egy elég valószínűtlen diagnózis-jegyeztem meg egy apró nevetéssel a hangomban.-Vagy nem én vagyok akkor az apja.
-Ki más lenne-nevette játékosan mellkason legyintve engem.-De most tényleg nem lehetek az.
-Szerintem vegyük le ezt a kabátot-álltam neki lehámozni róla azt.-Így is forró vagy, nem kell hogy ez is melegítsen. Vettél már be lázcsillapítót?
-Még nem-rázta meg a fejét.-Osztály átadáskor kezdett el rázni a hideg, így nem is volt még alkalmam megmérni. Úgy voltam vele, hogy majd itthon.
-Akkor, ha fel tudsz állni-vettem ujjaim közé gyengéden kezeit-, ágyba duglak, megmérjük a lázadat, veszel be egy paracetamolt, és alszol egyet.
-Carlisle, még egy csomó dolgom lenne a hétvégén…
-Semmi Carlisle-néztem rá egy aggodalommal kísért kisebb szigorral hangomban. Hallani sem akartam arról, hogy ilyen állapotban bármit is intézni akarjon.-Beteg vagy. Pihenned kell.
-Nem tudom, hogy kell betegként viselkedni, elnézést!-nevette, miközben pár pillanatra lehunyta fáradt szemeit.-Nem nagyon szoktam beteg lenni.
-Hát most eléggé az vagy-folytattam komolysággal a hangomban.-Nos, mehetünk az ágyba?
-Na, de Dr. Cullen-kuncogott fel ismét célozgató játékossággal a szemeiben.-Így illik ágyba invitálni egy nőt?
-Nincs több terelés, irány az ágy-segítettem fel a földről, mire ő egy apró sóhaj kíséretében forgatta meg a szemeit.-Mindjárt felhívom a klinikát is, hogy nem mész dolgozni hétfőn…
-Hétfőig jobban leszek-erősködött tovább, amint leült az ágyunk szélére.
-Lehet, hogy jobban leszel, de még nem leszel jól. És mivel a tüneteid alapján ez valószínűleg egy vírusos gastroenteritis, még fertőző is vagy-folytattam, amint leguggolva elé nekiálltam levenni a cipőjét.-Hozok neked egy mackó felsőt és egy nadrágot. Segítek átöltözni-indultam el a szekrényünk irányába, hogy elővegyek onnan egy kényelmesebb öltözetet a számára.
-Carlisle, át tudok öltözni-győzködött, miközben felállva az ágyról nekiállt levenni nadrágját, ám ahogy lehajolt, egy pillanatra megingott, és vissza is huppant az ágyunk szélére.-A csudába, de megszédültem…
-Segítek, jó?-pillantottam rá komolysággal vegyített aggodalommal hangomban, amire ő pár pillanat múlva egy apró bólintással jelezte beletörődését.-Leveszünk mindent-álltam neki lehámozni róla nadrágját, majd felsőjét.-Melltartót is, hogy kényelmesebb legyen, jó?
-Jó-biccentett aprót sóhajtva, majd miután attól is megszabadítottam, sietve adtam rá a már odakészített mackó felső és alsót.
-Dőlj le nyugodtan! Hozom a hőmérőt-segítettem őt be az ágyba, majd miután betakartam sietve indultam el a fürdőszobaszekrényben lévő mérőeszközért.
-De jó hűvös az ágy-húzódott arcára apró mosoly, ahogy visszatértem a szobába egyik kezemben a hőmérővel, másik kezemben egy felmosóvödörrel.
-Idehoztam a felmosóvödröt, ha hánynod kell-helyeztem azt az ágy mellé, mielőtt a hőmérőt hóna alá dugtam volna.
-Istenem, annyira szeretlek!-sóhajtotta egy apró mosollyal arcán, amint egy pillanatra lehunyva szemeit még jobban befészkelte magát a takaró alá, én pedig egy pillanatra ledermedtem, ahogy meghallottam ezeket a tőle régen hallott szavakat. Azt mondta, hogy szeret. Tényleg azt mondta, hogy szeret? Hirtelen nem tudtam, mit reagáljak. Mi van, ha csak a láz mondatja vele ezt?
Ebben a pillanatban a hőmérő csipogása szakított ki kissé összezavarodott gondolataimból.
-38.2-pillantottam a digitális hőmérő kijelzőére, miután kivettem azt a hóna alól.-Hozom a paracetamol tablettát. Le tudod nyelni egy kis vízzel?
-Megpróbálom-válaszolta nyakáig felhúzva a takarót.
-Ha nem maradna meg benned, beszaladok a klinikára, és bekötök neked itthon akkor intravénásan egyet-folytattam, amint a fürdőszobában elővettem a szekrényből a tablettát, majd egy pohár víz engedése után visszasiettem hozzá.-Ülj fel még egy kicsit, amíg beveszed!-simítottam meg hátát gyengéd unszolással mozdulatomban, mire ha ő kissé nehezen is, de ülő helyzetbe húzódzkodott.-Tessék, szívem!
-Köszönöm!- pillantott rá hálásan, miután egy gyors kortyintással lenyelte azt.
-Aludj jól!-vettem el tőle a poharat egy apró mosollyal arcomon, majd lassan indultam el a hálószobaajtó irányába, amint ő sietve visszabújt a takaró alá.
-Mi baja van anyucinak?-sietett hozzám Will aggódva, ahogy kiléptem szobánkból.
-Anyunak fáj a hasa-válaszoltam neki, gondosan ügyelve arra, hogy nehogy megérintsem őt, amíg kezet nem mostam.-Valószínűleg elkapott egy vírust, ami beteggé tette a gyomrát-folytattam, amint a szerelmem által használt poharat a mosogatóba helyeztem.-Mivel ez fertőző lehet, ezért most mindenki menjen és alaposan mosson kezet! Anyuhoz pedig csak én mehetek be most, amíg ennyire beteg, nehogy ti is elkapjátok.
-Oké-felelte Lilly, amint Jasperrel együtt elindultak felfele a lépcsőn a fenti fürdőszobához.
-De meg fog gyógyulni?-kérdezte még mindig aggódva pillantva fel rám Will.
-Reméljük, hogy pár nap, és kutya baja sem lesz-feleltem neki nyugtatással a hangomban.-Csak ki kell pihennie magát. A mi feladatunk pedig az most, hogy ehhez minden feltételt biztosítsunk neki.
-Picit jobban-pillantottam rá, amint kissé ülő helyzetbe húzódzkodtam az ágyunkban. Ekkor láttam meg a kezében lévő mélytányért, benne egy kanállal.
-Hoztam egy kis üres húslevest, hátha meg tudod enni-lépett vele közelebb hozzám egy apró mosollyal az arcán.-Egy kis folyadékpótlás.
-Köszönöm!-vettem el tőle a tálat. Kicsit bizonytalanul kezdtem el kevergetni a benne lévő gőzölgő levest, mielőtt óvatosan egy fél kanálnyit emeltem ajkaimhoz. Próba szerencse.
-Jó sokat aludtál-simította meg lábamat mosolyogva, amint mellém ült az ágyon.-Átaludtad az egész napot.
-Majdnem az egészet-helyesbítettem, amint eszembe jutott a pár órája a mellettem lévő felmosóvödörbe kivitelezett hányásom.
-Figyelj, azért tettem oda azt a vödröt, hogy használd-vette vissza a szót nyugtatással a hangjában, amire az én arcomra egy apró, hálás mosoly húzódott.-A gyerekek aggódnak érted, de mondtam nekik, hogy ne jöjjenek be hozzád, nehogy elkapják.
-Helyesen tetted-feleltem.-Elég, ha én kínlódok ezzel, nem kéne, hogy az egész családon átmenjen.
-Csak Willt elég nehéz erről meggyőzni-folytatta nevetve, amire én sem bírtam megállni, hogy megrázva a fejemet egy pillanatra én is felkuncogjak. Istenem, Will…-Tudod, milyen.
-Tudom, egyem a kis szívét-mosolyogtam.-De tényleg nem szeretném, hogy beteg legyen ő is.
-Nagyon szeret téged-mosolyodott el ő is.-Egyébként…amit mondtál, amikor idehoztam reggel a vödröt neked…
-Komolyan gondoltam-válaszoltam meg kimondatlan kérdését, amire arcán egyszerre futott át a meglepettség és az örömmámor egyvelege.-Már egy ideje…újra érezni kezdtem-vallottam be neki.-De ennyi idő után annyira nehéz volt újra kimondani.
-A tettek mindig könnyebben jönnek, mint a szavak-mosolyodott el ismét tovább simogatva combomat.-Éreztem már én is egy ideje, hogy… valahogy máshogy nézel, hogy újra szerelemmel nézel rám-folytatta.-De nagyon sokat jelent nekem, hogy most kimondtad.
-Megdolgoztál érte-jegyeztem meg halkan nevetve, amint egy újabb kis kanál levest emeltem ajkaimhoz, amire ő is alig hallhatóan felnevetett.-Köszönöm az egész elmúlt időszakot, és… ezt a mostanit is-pillantottam rá hálával hangomban.-Nélküled nem ment volna.
-Nélküled nekem sem-mosolygott rám ismét.-Most megcsókolnálak, de nem lehet-sóhajtott aprót panaszosan pár pillanat múlva, újabb kuncogást váltva ki ezzel belőlem.-Valószínűleg én is a wc-n kötnék akkor ki pár napon belül.
-Azt pedig nem szeretnénk-jegyeztem meg még mindig nevetve.-Szeretlek!
-Én is szeretlek!
[december 23.]
-De jó! De jó! De jó!-ismételgette lelkesen Lilly, miközben sietve nekiállt kikötni biztonsági övét.-Menjünk szánkózni!
-Ú, van bob pálya!-szólalt meg Jasper is izgatottan, ahogy meglátta a Leavenworth kalandparkot hirdető táblát a parkoló szélén.-Kipróbálhatom? Itt van nem messze.
-Én is! Én is!-lelkesedett tovább Lilly, amire Carlisle és én egy pillanatra mosolyogva összenéztünk. Mintha csak 4 évvel ezelőtt lettünk volna. Annyi különbséggel, hogy mostanra a családunk két újabb taggal bővült.
-Rendben, de csak óvatosan-pillantottam rájuk mosolygás és némi komolyság kettősével arcomon.-Semmi száguldozás!
-Persze, óvatosak leszünk-felelte Jasper egy enyémhez hasonló, komolysággal vegyített mosollyal arcán.
-Utána hova megyünk?-kérdezte tőlem tovább lelkesedve Lilly, amint lassan mind az öten kiszálltunk az autóból.
-Besétálunk a főutcára-feleltem, amint kivéve Willt az autós ülésből lábaira állítottam őt.-Ott lehetett szánkózni meg korcsolyázni, emlékszel?
-Ú, korcsolyázni is akarok-vágta rá azonnal kislányunk mosolyogva, amire Carlisle és én sem bírtuk megállni, hogy halkan felnevessünk.
-Megnézzük majd a rénszarvasokat?-nézett fel rám ekkor Will kérlelő izgatottsággal szemecskéiben.
-Persze, hogy megnézzük-simogattam meg buksiját, miközben nekiálltam megigazítani kissé elcsúszott, axolotl mintás kötött téli sapiját.-Csak ahhoz majd át kell állnunk az autóval, mert nagyon messze van innen.
-Nos, szerintem indulhatunk-pillantott végig rajtunk Carlisle, miután csatlakozott hozzánk a csomagtartó lecsukását követően, maga után húzva két műanyag szánkót-Jaj, nem zártam be az autót-vette át gyorsan egyik kézbe mindkét bobnak a fogóját, majd gyorsan elővéve zsebéből a kocsikulcsot megnyomta rajta a gombot.-Na, most már tényleg mehetünk.
-Jazz, futunk versenyt a bobig?-invitálta Lilly lelkesen ugrálva, amire Jasper arcára egy huncut kis féloldalas mosoly húzódott válaszul.
-Mondtam én valaha nemet erre a kérdésre?-helyezkedett start pozícióba, amire Lilly egy újabb lelkes mosollyal arcán követte a példáját.-Rajt!
-Óvatosan!-szóltam utánuk némi anyai aggodalommal a hangomban, ahogy szaladni kezdtek a friss hóval fedett járdán, miközben Willel együtt mi is elindultunk hárman a kalandpark irányába.-Csúszik! Nem hiányzik egyikőtöknek sem egy törött kar vagy láb!
-Az egyik fülükön be, a másikon ki-rázta meg a fejét Carlisle egy apró mosollyal kísért sóhajjal hangjában.
-Anyuci, ihatok majd forró csokit?-pillantott rám újra Will izgatottsággal kis szemeiben.
-Ihatsz, kisszívem-mosolyogtam, miközben hüvelykujjammal gyengéden megsimítottam ujjaim közt tartott kis kezecskéjét.-De csak egy fél pohárral, mert nem fogsz tudni este aludni, ha sok cukrot eszel lefekvés előtt.
-Ne húzzalak, Will?-kérdezte tőle Carlisle egy pillanatra a háta mögött húzott műanyag bobok felé biccentve.-Sokat kell majd még sétálni.
-De-engedte el a kezemet, majd miután kisfiunk ráhuppant a kék színű műanyag szánkóra, maga után húzva őt Carlisle folytattuk utunkat felfele az enyhe emelkedőn.
-Hihetetlen, hogy amikor legutóbb itt jártunk, még a hasamban volt-emeltem szemeimet egy pillanatra mosolyogva Carlisle-ra, amint felidéződött bennem ismét a 4 évvel ezelőtti látogatásunk Leavenworth-ben.
-Jól megnőtt azóta- kuncogott fel szerelmem egy pillanatra kisfiunkra, majd ismét rám emelte szemeit.-Sok minden történt 4 év alatt.
-Jó és rossz egyaránt-sóhajtottam, ahogy visszagondoltam az elmúlt 4 év történéseire.-De itt vagyunk.
-Itt vagyunk-nyomott apó puszit ajkaimra újabb mosolyt csalva ezzel arcomra.-Képzeld, Will-fordult hozzá ismét-, amikor anya és én először itt járunk, te már ott voltál anya pocakjában. És én nem is tudtam akkor még, hogy te már jössz, csak anya és Lilly.
-Miért nem tudtad?-kérdezte kissé értetlenül állva a tény előtt.-Te vagy az apukám. Te tetted be anyuci hasába az egyik kis sejtet, amiből én lettem, nem ?
-De, ez valóban így történt-nevette fel egy pillanatra Carlisle és én sem bírtam megállni, hogy mosolyogva felkuncogjak kisfiunk kissé számokérő hangneme hallatán. Mi az, hogy az apukája nem tudta, hogy ő már úton van?
-Ez nem ennyire egyszerű, kisszívem-folytattam én.-Apu ilyenkor nem egy, hanem nagyon sok kis sejtet ad nekem. Onnantól kezdve, hogy ideadta nekem őket, ő már nem tudja irányítani a dolgokat. Nem tudja, hogy adott-e végül olyan kis sejtet nekem, ami szimpatikus az én hasamban lévő sejtnek és így azt sem tudhatja anélkül, hogy elmondanám neki, hogy van-e kisbaba a hasamban.
-De miért nem mondtad el neki?-kérdezett ismét kíváncsian.
-Te voltál apu karácsonyi ajándéka-válaszoltam egy pillanatra Carlisle-ra, majd ismét kisfiunkra pillantva.-Titok kellett maradjál az ajándékozásig.
-Te voltál életem legszebb karácsonyi ajándéka-mosolygott rá büszkeséggel hangjában Carlisle is.
-Ezt most azért mondjátok, mert megint baba van a hasadban?-nézett ránk ismét elgondolkodva.
-Nem-feleltük szinte egyszerre kérdésére, amire egy pillanatra összenéztünk szerelmemmel. Carlisle és én is pontosan tudtunk, mi ennek az egyértelmű, együtt hangzó válasznak oka. Jó ideje nem voltunk együtt. Kezdetben a történtek magyarázatának elmaradása, és ennek következményeként a bizalom elvesztése okozta elhidegülés állt vezető helyen az okok listáján, később mindkettőnk mentális állapota, és az annak kezelésére használt gyógyszerek mellékhatása állta útját az intimitásnak kettőnk közt, és bár lassan mentálisan és párkapcsolati téren is visszataláltunk önmagunkhoz a közelmúltban, nem volt alkamunk még megbeszélni egymással, hogyan is állunk most ezen a téren. Én még nem álltam készen egy új babára, de az elmúlt pár hétben egyre gyakrabban éreztem az a bizonyos, vágy kreálta jóleső feszítést az alhasamban, amikor megcsókolt vagy hozzám ért. Kívántam őt.-Apu most nem kisbabát kap karácsonyra, ezt elárulom neked-pillantottam kisfiamra egy apró mosollyal arcomon.-Te maradsz az ő legszebb karácsonyi ajándéka.
-Anyuci, kaphatok akkor forró csokit?-nézett fel a megannyi színes karácsonyi égő fényét visszatükröző, csillogó pillantását rá emelve Will.
-Mindjárt beállunk a sorba, drágám-felelte Es a forrócsokit áruló kis utcai bódé irányába pillantva, amihez nem épp kevés ember állt sorba.-Sokan vannak, úgyhogy még egy kis türelmet kérek tőled…
-Elég sokan várnak korcsolya bérléshez is-jegyezte meg Jasper a pálya irányába pillantva.-Remélem, lesz még méret.
-Én is kérek forró csokit!-szólalt meg ekkor Lilly is izgatottan.
-Én szerintem beállok a gyerekekkel megvenni a forrócsokit -fordult ekkor hozzám Es.-Te kikölcsönzöd addig a korcsolyákat?
-Persze, megyek és beállok a sorba-feleltem egy apró puszit hullajtva arcára.-A pálya mellett találkozunk.
-Én nem kérek forró csokit, megyek veled-csatlakozott hozzám ekkor Jasper.
-Gyere csak!-mosolyogtam rá, majd immár kettesben folytattuk utunkat a korcsolya kölcsönző felé.-És…mi a helyzet veled és Alice-szel?-érdeklődtem tőle.-Régen nem jött már át hozzánk. Hogy van?
-Hát…az elmúlt időszakban nem éppen volt optimális a légkör otthon, úgyhogy ezért…nem hívtam át-vallotta be egy pillanatra lesütve szemeit, amire én egy apró sóhajjal kísért egyetértő bólintással válaszoltam -De jól van, minden rendben vele. Nemrég voltak kontrollon a hematológián, és szerencsére nem jött vissza azóta sem a leukémiája.
-Ezt örömmel hallom-mosolyogtam.-Sajnálom, hogy az utóbbi néhány hónap ilyen nehéz volt a számotokra-pillantottam rá ismét őszinte bocsánatkéréssel hangomban.-Próbáltuk Esme-vel úgy rendezni a dolgokat, hogy ebből minél kevesebbet érzékeljetek ti, gyerekek, de…
-Tudom-emelte rám komoly pillantását.-És örülök, hogy…most már jól megvagytok-folytatta egy apró, őszinte mosollyal az arcán.-Amikor először újra egy ágyban aludtatok, tudtam, hogy már csak idő kérdése.
-Nagyon optimista voltál-nevettem fel halkan, amire ő is alig hallható nevetésbe kezdett.-Én azért jóval tovább kételkedtem abban, hogy Esme visszafogad-e majd-folytattam egy újabb sóhajjal hangomban.-Istenem, meg se érdemlem őt…
-Tényleg nem-jegyezte meg nevetve kisebb pimaszsággal arcán, amire én mosolyogva megcsóválva fejemet borzoltam össze válaszul játékosan göndör fürtjeit.-Hé!
-Tudom, hogy már átbeszéltük ezt a dolgot-álltam neki ismét komolyabb hangnemre váltva-, de szeretném még egyszer elmondani, hogy sosem akartam őt szándékosan bántani. Amiket mondtam aznap, az…számomra megbocsájthatatlan-folytattam.- Mintha nem is én lettem volna, de mégis én voltam. És bevallom, én nem fogadtam volna vissza magamat-mondtam ki őszintén.-De ő mégis. És ezért sosem lehetek majd elég hálás neki.
-Én elhiszem, hogy nem akartad-nézett rám ismét komolysággal az arcán.-Ez a különbség apa és közted…
-Azért nagyon remélem, hogy nem csak ez-szóltam közbe döbbent pánikkal szavaimban, a gyomrom pedig egy pillanatra görcsbe rándult, szavai hallatán. Valamikor, az elmúlt fél év folyamán párhuzamot vont az apja és köztem. Undorodtam magamtól.
-De mégis bántottad anyát, vagyis…izé…Esme-t-folytatta egy apró sóhajjal hangjában.-Bocs, kicsit zavaros még mindig, de nekem Esme most már „anya”-magyarázta.-Nekem egy ideje két anyukám van, anya és Esme.
-És ez teljesen rendben van így-vettem át a szót nyugtatással a hangjában.-Semmi baj…
-A lényeg, hogy bár Ő már megbocsájtott neked, de nekem még…kell egy kis idő-folytatta.- Te vagy a nagybátyám és a nevelő apám. Nem gyűlöllek-pillantott rám ismét komolysággal a szemeiben.-De még kell idő, hogy azt tudjam mondani, hogy szeretlek.
-Köszönöm, hogy…ezt elmondtad nekem-pillantottam rá büszkeséggel hangomban. Büszke voltam rá, amiért ilyen éretten kezeli ezt az egész helyzetet.-És köszönöm az őszinteségedet is. Sokat jelent. És igyekszem tovább a te bizalmadat is visszanyerni.
-De, ha újra bántod őt, nem kérdés, hogy őt választom-nézett rám újra halálos komolysággal hangjában.-Ő nem ezt érdemli. És én sem bocsájtok meg újra.
-Megértettem-bólintottam válaszul komolysággal arcomon, miközben megálltunk a kölcsönzőhöz álló sor végén.-De itt és most megígérem neked, hogy nem lesz több ilyen. Sosem fogom őt újra bántani.
-Amikor legutóbb itt voltunk, terhes voltam-álltam neki válaszomnak még mindig kuncogva, miközben újabbat löktem magamon korcsolyámmal.-És tudod, az émelygés és a titkolózás elég dekoncentráló hatással tud lenni az emberre.
-Lovagoltál is terhesen, de nem estél le a lóról-nézett rám újra még mindig egy tettetett gyanakvással arcán, újabb nevetést váltva ki ezzel belőlem.-Gyanús vagy te nekem.
-4 éves korom óta lovaglok, az olyan nekem, mint végig sétálni az utcán-magyaráztam neki tovább kuncogva.-De azt be kell vallanom, hogy megnéztem néhány videót, hogy hogyan is kéne ezt a korcsolyázás dolgot úgy csinálni, hogy ne essek-bukjak folyamatosan.
-Gondoltam-jegyezte meg egy „én tudtam” mosoly kíséretében, amire nem bírtam megállni, hogy megforgassam a szemeimet.-Nem is te lennél, ha nem így tettél vol…
Ám nem tudta végig mondani a már elkezdett mondatát, amit egy óvatlan mozdulatával előidézett esés szakított félbe.
-Neked sem ártott volna egy kis korrepetálás-jegyeztem meg nevetve némi incselkedéssel hangomban, amint lefékeztem mellette megbizonyosodtam jóllétéről.-Felsegítenélek, de ha megpróbálom, én is melletted kötök ki.
-Akkor taníts, kérlek!-pillantott fel rám mosolyogva még mindig a földön fekve, én pedig nem bírtam megállni, hogy egy apró, piszkos mosoly villanjon meg az arcomon az általa használt kifejezés hallatán. Hogy a fél év szexmentesség miatt tűnt-e most ennyire izgatónak ez a mondat, vagy az emlék miatt, mikor még 26 évesen én kértem őt erre az ágyban ugyan ezekkel a szavakkal, nem tudtam. Azt sem tudtam, hogy ő mit érez. De én éreztem azt a bizonyos melegséggel elárasztó, lüktető feszítést az alhasam mélyén. Az én testem jelzése egyértelmű volt.-Kezdetnek elmondhatnád, hogyan álljak fel úgy innen, hogy ne tűnjek totálisan bénának-szólalt meg ismét nevetéssel a hangjában, miközben ülőhelyzetbe tornázta magát, kiszakítva ezzel vágyakozó gondolataimból. Istenem, Esme, te ma még olyan dolgokat fogsz tenni, amit jó régen nem, ha így folytatja.-Mert amit ilyenkor művelek, az kész kabaré.
-Apu, jól vagy?-hallottam meg Lilly hangját, miután felugorva a padról Will mellől forrócsokijával kezében a pályát határoló palánkhoz sietett, ahogy meglátta a még mindig földön lévő apukáját.
-Minden rendben, Liliomszál-felelte neki mosolyogva nyugtatással a hangjában.
-Nos, miután felültél, próbálj meg feltérdelni-álltam neki magyarázni, amint kicsit sikerült újra összerendezzem a vágy által kissé szétzilált gondolataimat.
-Rendben-állt neki végrehajtani az általam mondottakat. Sikerrel.-És most?
-A bal lábad a gyengébb, úgyhogy azt a térdedet hajlítsd be, mert az erősebb lábaddal kell majd kinyomnod magad-folytattam.-Miután felhúztad azt a térdet, támaszkodj meg mindkét kezeddel a combodon, és a jobb lábaddal nyomd ki magad!-instruáltam.-Elvileg így a legkönnyebb felállni egy esésből.
-Na, hát…próba szerencse-vett egy mély levegőt, majd felhúzva a bal térdét neki is kezdett az általam előbb vázolt mozdulatsor végrehajtásának. Bár egy pillanatra megingott a gyengébb lába, ahogy megtámaszkodva rajta kinyomta magát a másikkal, de végül visszaesés nélkül állt fel ismét a lábaira, mire az arcára egy örömtől diadalmas, széles mosoly ült ki.-Sikerült, Es!-pillantott rám boldogan.-Nem estem vissza.
-Egy pillanatig sem kételkedtem benne, hogy menni fog ez neked-mosolyogtam én is büszkeséggel hangomban.-Ügyes vagy te.
-Nem, én béna vagyok-pillantott rám ismét halkan felnevetve.- Csak a tanárom fantasztikus-mosolyogta egy apró, játékos mosollyal az arcán lökve magát közelebb hozzám, ám miután a fékezés még mindig nem volt az erőssége, hozzám érve majdnem mindkettőnket a földre vitt a lendületével. Csak az mentett meg minket, hogy egymásban megkapaszkodva sikerült újra megtalálnunk az egyensúlyunkat.
-Jóságos ég!-nevettem, még mindig alkarján támaszkodva.-Oké, most meg kell tanulnod fékezni is!-kuncogtam tovább, amire ő is ismét nevetni kezdett, miközben eddig felkaromban kapaszkodó kezeit lassan derekamra simította.-Mert elég baleset veszélyes, ha valakibe így fékezés nélkül beleszáguldasz.
-Mutasd, hogy kell-mosolygott rám ismét lelkesedéssel pillantásában.-Persze, csak ha erről is néztél videót, és tudod, hogyan…
-Erről is néztem videót-feleltem mosolyogva egy pillanatra felszegve államat, majd miután egy apró, huncut csókot hullajtottam ajkaira, hátat fordítva neki kezdtem el ismét siklani a jégen.-Jól figyeljen, Dr. Cullen, mert csak egyszer mutatom meg…
[…]
-Igen, én is nagyon élveztem-válaszolta mosolygással hangjában a hálószobánkból.
-Will meglepett. Nagyon ügyesen korcsolyázott egy 3 éveshez képest-folytattam még mindig ámultan, ahogy visszaidéztem a ma délután látott jelenetet. Will annyira könnyedén csinálta. Mintha megtartania így az egyensúlyát semmiség lenne.-Ezt nem tőlem örökölte, az biztos-nevettem, ahogy kinyitottam az ajtót, ám amint visszalépve a szobánkba felpillantottam, nevetésemet egy pillanat alatt belém fojtotta az döbbent csodálat, amit szerelmem látványa váltott ki belőlem, ahogy megpillantottam őt az ágyunkon fekve. Teljesen meztelen volt.-E…Es…
-Ha nem lenne egyértelmű a jelzés, zöld a lámpa, Dr. Cullen-pillantott rám egy játékos, incselkedő mosollyal hangjában, amint alkarján megtámaszkodva félig ülő helyzetbe helyezkedett. A szívem zakatolt a mellkasomban, ahogy a limbikus rendszerem pillanatok alatt elkezdte átrendezni a keringési perctérfogatot az előttem lévő, festménynek beillő jelenet láttán. Istenem, milyen gyönyörű!-De csak, hogy még jobban rávezesselek…-kuncogta széttárva lábait, én pedig abban a minutumban elvesztem. Az övé voltam.
Egy pillanatot sem késlekedve siettem oda hozzá invitálására, majd lábai közé térdelve támaszkodtam meg alkarjaimon arcának két oldalán, így forrasztva össze ajkainkat egy szenvedélyes csókba. Jó ég, de rég volt már. Fél év. Fél éve nem voltunk együtt. És most végre újra megtörténik.
Gyengéden nyomultam nyelvemmel ajkai közé, mire ő válaszul lábait derekamra kulcsolva vont közelebb magához, amire a vizuális impulzusok és csókjaink hatására egyre növekvő erekcióm kicsit erélyesebben nyomódott nadrágomon át nőiességéhez, mindkettőnkből egy csókjaink által elfojtott nyögést váltva ki ezzel.
-Nem kellett sok neked, mit ne mondjak-kuncogta egy apró sóhajjal kísért halk nyögéssel hangjában, amint ajkaimmal nyakára vándorolva gyengéden csókolni kezdtem a füle alatti érzékeny pontot, mire az én arcomra egy kisebb elégedett mosoly húzódott csókjaim közt ennek a vágytól remegő tónusnak a hallatán. Imádtam hallani, amikor jól esik neki valami.
-Fél év elég hosszú idő-mosolyogtam még mindig, amint csókjaimmal lefelé haladva végig vándoroltam nyakán, a mellei közt a szegycsontján, ám mielőtt tovább haladhattam volna lefele a célom irányába, ő ujjait arcomra simítva vezetett engem vissza ajkaihoz, most ő kérve bebocsájtást nyelvével az én ajkaim közé. Én pedig üdvözölve fogadtam őt.
Sietve álltam neki fél kézzel kioldani övcsatomat csókjaink közben, ám amint ő ezt megérezte, ujjaival félresodorva enyémeimet állt neki kezeivel ő megszabadítani engem nadrágomtól, újabb mosolyt csalva ezzel az arcomra.
-Nagyon siet, Dr. Platt-Cullen?-nevettem, miután ő pár pillanat alatt kioldotta az övemet, ujjai pedig már a sliccemen is voltak.
-Fél év, Carlisle-mosolyogta kisebb sürgetéssel a hangjába hullajtva csókot nyakamnak bőrére, miközben sietve állt neki letolni nadrágom és alsóm együttesét csípőm alá, mire az én ajkaimat egy apró mosollyal kísért halk nevetés hagyta el türelmetlensége láttán.-Fél éve nem szexeltünk. Szerinted sietek?
-Hm, nem is tudom-nevettem incselkedéssel hangomban, miközben bal kezem ujjait végig futtatva hasának bőrén vezettem azokat be lábai közé, ahogy pedig ujjaimat gyengéden clitorisára simítottam, ő szorosabbra fonva lábait derekam körül vont még közelebb magához egy hangosabb nyögés kíséretében.
Elégedettségének hangja azonnal egy impulzushullámok által generált borzongást indított útjára a gerincem mentén, aminek hatására reflexes ösztönösséggel nyomtam még szorosabban nőiességének merevedésemet, így próbálva leküzdeni a még nem teljesen letolt nadrágom és alsóm által képzett akadályt kettőnk közt, ám ezzel csak tovább fokoztam az erekciómat feszítő, édesen kínzó érzést.-Ah, Istenem, Es-nyögtem fel erre, amire az ő arcára egy halk kuncogással kísért elégedett mosoly húzódott.
-Vegyük le végre azt a nadrágot, doktor úr!-nevette vágytól fűtött csillogással mosolyában, majd ujjait a kicsivel a csípőm alatt lévő nadrágszélemre simítva letolta azt combomig, ezzel szabaddá téve merevedésemet.
Én ekkor egy gyors csókot hullajtva ajkaira ugrottam ki az ágyból, hogy egy határozott mozdulattal letoljam a bokámig az eddigre már igencsak korlátozó együttest, majd miután kiléptem belőle, gyorsan megszabadultam zoknimtól és pulóveremtől is, hogy immár én is teljesen meztelenül visszatérhessek hozzá az ágyba.
-Bezártad az ajtót?-mosolyogtam ajkaimat gyengéden végig futtatva vállának bőrén, amint ismét lábai közé helyezkedve megtámaszkodtam oldalánál alkarjaimon.
-Még amikor levetkőztem-kuncogta kezeivel gyengéden megmarkolva hajamat egy pillanatra, amint ujjai végigsiklottak tincseim közt, miközben lábait ismét derekam köré kulcsolva vont közelebb magához, mire mindkettőnk ajkát egy kissé hangosabb nyögés hagyta el, amint erre a mozdulatára a csípőm az övéhez simult, ezzel pedig glansom egy pillanatra súrolta csiklóját, mielőtt férfiasságom megpihent volna szeméremdombján. Annyira érzékeny voltam már odalent a vágytól. Alig vártam, hogy elmerülve benne enyhítsem ezt az őrjítően feszítő érzést.
-Várj! Állj meg!-állított meg ekkor hirtelen, amint ujjaim közé véve férfiasságomat éppen bemenetéhez kormányoztam magamat. Erre a néhány szóra azonnal hátrébb húzódtam.-Én majdnem elfelejtettem-sütötte le egy pillanatra hevült pillantását.-A vetélésem óta nem használok semmilyen fogamzásgátlót, de…még nem állok készen egy új kisbabára, szóval kérlek, vegyél…
-Óvszert-biccentettem egy apró, készséges mosollyal arcomon, amire ő szintén egy apró mosollyal kísért bólintással helyeselt.-Azonnal keresek-nyúltam az éjjeliszekrényem fiókjához, majd kinyitva azt, sietősen álltam neki kutatni a holmim közt megbúvó óvszeres doboz után. A Lilly incidens óta mélyebbre temettem a szekrényemben, nehogy ismét a lányom kezébe kerüljön egy ilyen „felnőtt lufi”, ahogy Esme mondta neki annak idején. Azóta sem tettem túl magam azon az eseten.-Áh, meg is van-vettem elő a dobozt, ám amint kivettem belőle egy darabot, az arany csomagolásra pillantva megláttam a rajta szereplő lejárati dátumot: 2020. október 21.-A csudába…
-Mi az?-pillantott rám kíváncsi aggodalommal szemeiben.
-El kell mennem…
-Máris?-kérdezte egy incselkedő kuncogással a hangjában szakítva engem félbe, amint legördülve róla kiugrottam az ágyból, amire én halkan felnevetve megforgattam a szemeimet.
-…a városba-fejeztem be a mondatomat továbbra is egy halk nevetés kíséretében, amint felkapva a földről alsónadrágomat nekiálltam visszavenni azt.-Nincs itthon óvszer. Vagyis…ami van, az több, mint egy éve lejárt-magyaráztam, miközben óvatosan visszahelyeztem erektált férfiasságomat alsómba, majd nadrágomért nyúlva nekiálltam azt is visszavenni. A kellemetlen feszítés hatására egy pillanatra összeszorítottam az ajkaimat, ahogy felhúztam a sliccemet.-Hány óra van?
-22:40-felelte egy pillanatra telefonjára pillantva, miközben betakarózott.-Te komolyan nekivágsz az éjszakának óvszert vásárolni?-nézett rám kissé hitetlenkedve, amire én egy komolysággal vegyített mosollyal arcomon biccentettem válaszul.
- A védekezés az első-nevettem, miközben a pulóveremet is visszavettem.-Ha te még nem állsz készen arra, hogy terhes legyél, én semmiképp nem teszlek ki a kockázatának-folytattam komolyabb hangnemre váltva.-Mindjárt megnézem, mi van nyitva ilyen későn…
-Figyelj nem muszáj ma-pillantott rám ismét.-Visszatérhetünk a dologra holnap is. Ma este pedig le…
-Holnap jönnek a szüleid-emlékeztettem őt egy pillanatra felvonva a szemöldökeimet.-Nem biztos, hogy a legjobb ötlet lenne.
-Semmivel nem tudlak meggyőzni, hogy ne indulj el autóval az éjszaka közepén a városba, ugye?-kérdezte némi aggodalommal hangjában pillantva rám ismét.
-Elszánt vagyok-nevettem visszalépve hozzá egy apró, gyors csókra ahogy felvettem a zoknimat, mielőtt leülve az ágy felém eső részére cipőmet is nekiálltam visszavenni.
-A 7-Eleven nyitva van-szólalt meg pár pillanat múlva ismét rám emelve pillantását kezében lévő telefonjáról, a név hallatán pedig nem bírtam megállni, hogy egy apró mosoly húzódjon az arcomra a hozzá fűződő emlék hatására.
-Amikor megszülted Willt, onnan hoztam a pizzát és a jégkását neked-fordultam hozzá mosolyogva, amint felálltam az ágyunkról.
-Istenem, de rég volt már-mosolyogta csillogással a hangjában, amint benne is felidéződött annak az estének az emléke.-Nagyon jó szolgálatot tettek aznap este. Éhen haltam volna nélkülük.
-Én azóta se ettem olyan jó pizzát-tettem hozzá nevetve, újabb kacajt váltva ki ezzel belőle is.
-Hát…reméljük hogy ma este is jó szolgálatot tesznek majd, és így fél év után jó alaposan megdughatod a feleséged-pillantott rám egy huncut csillogással szemeiben felszegve állát, mire nem bírtam megállni, hogy szavai hallatán oda ne lépjek hozzá, majd ujjaimat arcára simítva egy szenvedélytől fűtött csókot hullajtsak ajkaira.-Azt akarom, hogy még holnap is remegjenek majd a lábaim.
-Ahogy a csodálatos, zseniális gyermekidegsebész kolléganő parancsolja-mosolyogtam egy búcsú csók kíséretében, majd sietős léptekkel indultam el a hálószobaajtónk irányába.-Sietek…
-Csak óvatosan!-szólt még utánam, majd egy kölcsönös „Szeretlek!”-et követően, szinte futva indultam el lefele a garázs irányába.
A szívem még mindig zakatolt a mellkasomban, amint útnak indultam a zuhogó hóesésben Seattle belvárosa fele.
Istenem, ma este tényleg megtörténik. Amikor fél éve minden széthullott, nehezen tudtam elképzelni, hogy egyszer ismét itt tartunk majd. Nem hittem volna, hogy annak a bizalomvesztésnek és a gyűlöletnek helyén, amit kezdetben irántam érzett, ismét kialakul ez fokú bizalom és vágy. De most mégis óvszerért megyek a belvárosba, hogy utána együtt legyek az én csodálatos, gyönyörű, okos feleségemmel. Újra révbe értünk.
Amint a sűrű hulló hópelyhek alkotta függönyön át megpillantottam a 7-Eleven világító feliratát, azonnal leparkoltam az első szabad parkolóhelyen, amit megláttam.
Beérve az üzletbe céltudatosan kezdtem el keresni az óvszeres polcot rejtő sort, pár percnyi bolyongást követően pedig rá is leltem arra. Kissé türelmetlenül futtattam végig pillantásomat a rajta sorakozó dobozok feliratán, hogy megtaláljam az általunk kedvelt típust, ami a közelgő ünnep miatti ünnepi csomagolások miatt okozott egy kis fejtörést, de némi keresést követően sikerült megtalálnom a most piros karácsonyfadísz és hópehely mintával díszített arany színű dobozokat. Felkaptam egyet és azonnal a kasszához siettem vele.
-Jó estét!-köszöntem, amint a futószalagra helyeztem az óvszeres dobozt.
-Jó estét!-köszönt vissza a kasszánál álló fiatalember.-Szerencsés este, mi?-jegyezte meg egy sokat sejtő vigyorral az arcán csippantva le a dobozt.
-Na, igen-mosolyogtam egy pillanatra felvonva szemöldökeimet.
-12 dollár 22 cent lesz-nézett rám újra, miközben én sietősen kezdtem el előbányászni az időközben elővett pénztárcámból a kért összeget.-Jó csaj?
-Nagyon jó-feleltem egy apró nevetéssel és mosolygással hangomban a kérdés hallatán, amint kezébe adtam 13 dollárt.-És a feleségem.
-Zsír-vigyorogta újra, amint nekiállt kiszámolni a visszajárót.-Jó mulatást, haver!-helyezte kezembe az összeget, mire én egy apró féloldalas mosollyal kísért nevetést követő „Viszlát!” után szinte futva indultam el vissza az autóm irányába.
-Visszaöltözni már nem akartam-nevettem játékossággal hangomban a polcomra helyezve a könyvet, amire ő sem bírta megállni, hogy nevetni kezdjen, miközben egy mozdulattal elfordította a kulcsot a zárban.-Kezdtem aggódni, hogy elvesztél.
-Zuhogott végig a hó, úgyhogy csak lassan tudtam haladni-felelte, miközben egymás után kapkodta le újra magáról ruhadarabjait.-Hol is tartottunk?-indult el felém pár pillanat múlva mosolyogva immár teljesen meztelenül, mire én egy pillanatig nem késlekedve takaróztam ki, majd mosolyogva tárva szét lábaimat invitálva őt ismét magamhoz.
Mohó szenvedéllyel kezdett el újra csókolni, amint ismét lábai közé helyezkedett, ahogy pedig combjaim belső oldalát súrolta eközben csípőjével, reflexesen kulcsoltam derekára ismét lábaimat, így vonva őt még közelebb magamhoz. Ahogy erre a mozdulatra férfiassága hasamnak nyomódott, mindketten belenyögtünk csókunkba.
Ő ennek hatására pár pillanat múlva elhúzódott tőlem, majd tekintetünket összefűzve egymással kezdett el lejjebb vándorolni csókjaival, egy másodpercre se eresztve pillantásomat, amint újabb és újabb csókot hullajtott alhasamra, majd szeméremdombomra, jóleső lüktető feszítést idézve ezzel elő a lábaim közt. Aztán a nyelve elérte a clitorisomat.
-Jóságos ég, Carlisle!-nyögtem fel hangosabban hátra vetve fejemet, amint nyelvének gyengéd és erélyesebb körző játékának váltakozása impulzushullámok áradatát indította útnak a gerincem mentén, lángokba borítva ezzel a testemet átszövő idegrostok hálózatát. Incselkedő simításainak hatására zihálásom és sóhajaim egyre hangosodó melódiája betöltötte az egész szobát, ujjaimmal pedig reflexesen markoltam meg szerelmem szőke tincseit a lábaim közt, így próbálva kapaszkodót találni, ahogy ő érintéseivel egyre magasabbra repített engem. Csak ekkor tudatosult bennem, hogy nem vagyunk egyedül a házban.-Állj meg kicsit, kérlek!-hadartam ráeszmélve a helyzetre, mire ő azonnal hátrébb húzódott.
-Valami nem esik jól, szívem?-kérdezte némi aggodalom és zavarodottság egyvelegével szemeiben pillantva fel rám.
-Minden rendben, fantasztikus vagy-mosolyogtam őszinte elégedettséggel hangomban futtatva végig gyengéden ujjaimat tincsei közt.-De muszáj volt egy pillanatra leállítsalak, mert úgy tűnik, nem teljesen tudom most kontrollálni magamat, és…a gyerekek felettünk alszanak.
-Fél év, és így elszállt az önkontrollja, doktornő?-kuncogta egy féloldalas, huncut mosollyal arcán, még néhány csókot hullajtva alhasamra, mielőtt velem egy magasságba tornázva magát egy apró csókot hullajtott ajkaimra is, én pedig nem bírtam megállni, hogy szavai hallatán meg ne forgassam szemeimet.
-Ha ezek után egy hangosabb nyögést is meghallok tőled-kuncogtam tettetett komolysággal hangomban, amit újra és újra megszakított egy-egy ajkaimra adott rövid csókja.
-Akkor mi lesz?-pillantott rám ismét kihívással a hangjában, nekem pedig nem is kellett több. Örömmel fogadtam ezt a játékos táncba hívást.
-Feküdjön a hátára, Dr. Cullen!-mosolyogtam rá erre válaszul határozottsággal a hangomban, mire ő kíváncsisággal pillantásában dőlt hanyatt az ágyunkon, én pedig kényelembe helyezve magamat combjain ujjaimat erektált péniszére simítottam.
-Istenem, Es!-sóhajtott fel kicsit hangosabban, amint ujjaimat fel-le kezdtem simítani erekciója mentén.-Ó, édes Istenem…
-Semmi hangoskodás-figyelmeztettem játékosan hangosodó nyögései hallatán, amint újra és újra megismételtem mozdulataimat férfiassága mentén, majd előre hajolva ajkaim közé vettem erekcióját, mire éreztem, ahogy az izmai összerezzennek alattam ennek hatására. Amint nyelvemmel gyengéden tovább köröztem glansa körül, ajkait összeszorítva igyekezett visszafojtani a belőle mindinkább feltörni vágyó nyögések sorát, ahogy pedig ujjaimat visszahelyezve férfiasságára egy gyengéd fel-le rotáló mozgással egészítettem ezt ki pénisze hosszán, a lélegzete egy pillanatra elakadt, mielőtt ismét levegőhöz jutva egy nagyobb sóhaj hagyta mellkasát.-Jó fiú-nevettem egy huncut mosollyal az arcomon eresztve el őt, mire ő még mindig zihálva emelte rám vágyakozó pillantását, amint én a nemrég az ágy szélére dobott zacskóért nyúlva nekiálltam előkeresni abból az általa vásárolt doboz óvszert.-Készen áll, doktor úr?
-Ha nem hagytad volna abba, már készen is lennék-viccelődött ujjait csípőmre simítva, gyengéden markolva meg azt, miközben én elővettem egy arany-piros kis zacskót a dobozból. Csak ekkor láttam meg a csomagolásra írt kis feliratot, mire nem bírtam megállni, hogy el ne nevessem magam.-Mi az?
-Te tudtad, hogy ez van ráírva?-kuncogtam tovább, amint felé mutattam a zacskó feliratozott részét, rajta a „Santa Clause is cummin’ tonight” mondattal, mire ő is nevetni kezdett, ahogy elolvasta a kissé elferdített karácsonyi dalszöveget.-Jézusom…
-Végtére is holnap Szenteste-jegyezte meg még mindig kuncogva, amint én nekiálltam kibontani a csomagolást.-És hát végső soron ez a mai célunk, nem igaz?
-De-mosolyogtam, miközben nekiálltam legörgetni az óvszert péniszén, ahogy pedig eközben ujjaim súrolták férfiasságát, az ő ajkait egy apró nyögés hagyta el.-Alul szeretnél lenni vagy felül?
-Felül-mosolyogta ülő helyzetbe tornázva magát. Én ekkor hanyatt feküdtem az ágyon, ő pedig felém gördülve helyezkedett vissza ismét lábaim közé, mire az én ajkaimat egy apró nyögés hagyta el, ahogy megéreztem odalent glanszának feszítését. Jóságos ég, de rég éreztem már ezt!-Szeretlek!
-Én is szeretlek!-ziháltam ujjaimat arcára simítva, így vonva őt magamhoz újabb csókra, ő pedig ekkor egy gyengéd erélyességgel elmerült bennem.
Amint megéreztem magamban azt a bizonyos, már rég nem érzett, behatolását kísérő édes súrlódást, belenyögtem csókunkba, miközben lábaimat lábai köré kulcsolva vontam őt még közelebb magamhoz, erre a mozdulatra pedig erekciója teljesen elmerült bennem, egy újabb, csókjaink által elfojtott, hangosabb nyögést váltva ki ezzel mindkettőnkből. Istenem, de hiányzott ez az érzés…
-Minden rendben?-pillantott rám ekkor aggódó kíváncsisággal szemeiben, gyengéden fülem mögé söpörve egy arcomba lógó, kósza hajtincsemet.
-Nagyon is-biccentettem zihálással mosolyomban, mielőtt ismét magamhoz vonva őt nyomultam szenvedélytől vezérelten ajkai közé, így mélyítve el újra csókunkat.
Lassan kezdett el mozogni bennem, óvatosan húzódva kijjebb, majd merülve el ismét, ám ez a gyengéd ütem minden egyes lökéssel egy egyre szenvedélyesebb ritmusba kezdett átmenni, csókjainkba fojtott megannyi nyögést váltva ki ezzel mindkettőnkből.
-Istenem-sóhajtottam szenvedélyes pumpálása nyomán, amint egy pillanatra eleresztve ajkait egy mélyebb lélegzetet vettem.
Az alhasamban gyűlő melegség kezdett egyre inkább egy mélyen koncentrálódó feszítésbe átmenni, ahogy férfiassága minden lökéssel újra és újra súrolta bennem azt a mélységemben megbúvó szenzitív pontot, én pedig tudtam, hogy pillanatok választanak el a beteljesüléstől, amint pár másodperc múlva megéreztem hüvelyizmaim gyengéd jósló spazmusát.-Istenem, Carlisle, el fogok menni!-nyögtem heves légvételeim közt.
-Én is-zihálta egy pillanatra sem lassítva vágy hajtotta tempóján.-Istenem, Es!-nyögött fel végül pár pillanat múlva hangosan, amivel egy időben az izmai összerándultak, majd néhány hektikus mozdulatot követően meg is éreztem magamban még az óvszeren át is az ejakulációját jelző pulzáló melegséget, ezzel pedig engem is átlendített a platómon.
-Jó ég, Carlisle!-nyögtem vállába, amint a testemben minden kis izomsejt mintha egyszerre rándult volna össze, ahogy ez az eddig belülről feszítő érzés felszabadulva az egész testemet elárasztotta, én pedig reflexesen kapaszkodtam meg karjaimmal és lábaimmal Carlisle testében, hogy ezek az orgazmusom keltette hullámok el ne sodorjanak.
-Ez…fantasztikus volt-ziháltam mosolyogva, amint ő legördülve rólam mellém feküdt az ágyban, hogy sietve eltávolítsa a már ondóval teli óvszert magáról, nehogy baleset történjen.
-Egyet értek-mosolyogta kielégültséggel hangjában pillantva ismét rám, miután az ágyunk melletti kukába dobta a megcsomózott óvszert.
-Ez is eléggé hiányzott már-jegyeztem meg nevetve, ezzel egy apró nevetést váltva ki belőle is.
-Nekem is-mosolyogta ismét teljes testével felém fordulva, így hullajtva egy gyengéd csókot ajkaimra.-Nagyon szeretlek, Esme Anne Platt-Cullen!
-Én is szeretlek, Carlisle Cullen!
-Jó reggelt!-köszöntem rá kissé meglepetten.-Te hogyhogy ébren? Téliszünet van.
-Csak úgy-felelte vigyorogva végig nézve rajtam, amint újabbat kanalazott az előtte lévő tál müzliből.-És te miért nem alszol? Szabadságon vagy mától, nem? És elég álmosnak tűnsz.
-Álmos is vagyok, de ma délután érkezik majd Will papa és Liza nagyi, úgyhogy el kell kezdeni lassan készülődni-feleltem neki. Ő továbbra is egy széles mosollyal az arcán méregetett engem.-Mi ez a vigyor?-kérdeztem, értetlenül pillantva vissza rá.
-Semmi-felelte tovább mosolyogva egy sokat mondó pillantással az arcán, én pedig arckifejezése láttán pillanatok múlva megvilágosodtam. Hallott minket az éjjel.-Egyébként…elég vékonyak a falak ebben a házban.
-Bocsáss meg, Jasper, nem akartunk…felébreszteni-sütöttem le egy pillanatra tekintetemet zavaromban.
-Semmi baj-nézett rám újra egy megkönnyebbült mosollyal arcán.-Őszintén, sosem örültem még ennyire annak, hogy szexelni hallottalak titeket.
-Elég furcsa…ilyet mondani a nevelőapádnak, nem gondolod?-nevettem egy pillanatra felvonva szemöldökömet, amire ő is nevetni kezdett.
-De komolyan-folytatta őszinteséggel hangjában.-Megkönnyebbültem.
-Megkönnyebbültél attól, hogy szexelni hallottál minket?-kérdeztem vissza kissé összezavarodva szavai hallatán.
-Nem konkrétan attól-állt neki magyarázni, egy pillanatra elgondolkodva azon, hogyan is fogalmazza meg mondanivalóját.-A veszekedésetek után nem hittem volna, hogy ti valaha is…lesztek még ennyire jóban-vallotta be.-És az, hogy csináltátok, ez azt jelenti, hogy…minden újra a régi. Minden újra a régi, igaz?-kérdezett rá kissé bizonytalanul, amire én egy apró mosollyal kísért bólintással válaszoltam.
-Úgy gondolom-feleltem tovább mosolyogva.
-Ennek én…nagyon örülök-pillantott rám újra őszinte boldogsággal hangjában.-De ha lehet, próbáljatok meg picit halkabbak lenni legközelebb-jegyezte meg nevetve, amire én sem bírtam megállni, hogy egy apró sóhaj kíséretében felnevessek.-Elszoktam már attól fél év alatt, hogy fülhallgatóval a fejemen aludjak.
-Igérem, hogy igyekszünk majd-mosolyogtam még mindig halk nevetéssel hangomban.
-Jó reggelt!-hallottam meg ekkor Esme hangját, amint kilépve a szobánkból ő is csatlakozott hozzánk.-Jasper, miért nem alszol?
-Nem vagyok már álmos-felelte neki.
-Jó reggelt, szívem!-hullajtottam egy üdvözlő csókot ajkaira, ahogy mellém lépett.-Hogy aludtál?
-Nagyon jól-mosolygott rám egy játékos csillogással a pillantásában.-Kielégítő volt ez az alvás.
-Na jó, nem bírom hallgatni, ahogy kód nyelven beszélgettek a szexről-állt fel a konyhaszigettől megadóan felemelve kezeit.-Megyek és lezuhanyozom.
-Ez mi volt?-pillantott rám kissé értetlenül Es, amint Jasper sietősen elszáguldott az emelet irányába.
-Hangosak voltunk-válaszoltam egy apró nevetéssel hangomban sütve le szemeimet.-Hallott minket.
-Ó-mosolyogta szintén halkan felkuncogva, ő is egy pillanatra lesütve szemeit zavarában.-Hát na, fél év után nehéz volt türtőztetni magunkat-karolta át nyakamat egy újonnan jött játékossággal mosolyában, így vonva magához egy újabb csókra, mire az én arcomra is újabb mosoly húzódott.-Egyébként ma realizáltam valamit-pillantott rám újra ezzel megszakítva csókunkat.
-Micsodát?-kérdeztem kíváncsian, miközben ujjaimat gyengéden derekára simítottam.
-Tegnap volt 9 éve, hogy először lefeküdtünk-felelte egy csillogó mosollyal az arcán.
-Jó ég, annak már 9 éve?-ámultam egy pillanatra elmerülve a nosztalgia érzésében. Istenem, de fiatalok voltunk. Naivak, bizonytalanok, és őrülten szerelmesek. Ez utóbbit 9 évnyi megpróbáltatás sem tudta megváltoztatni.-Azóta jó sokszor megtettük már.
-Valóban-helyeselte kuncogva.-Úgyhogy…boldog „dugfordulót”, Dr. Cullen!
-„Dugforduló”?-kérdeztem vissza nevetve a kifejezés hallatán egy pillanatra meglepetten felvonva szemöldökeimet, amire ő igenlő bólogatással válaszolt hangosabb nevetése közepette.-Nos, hát…Önnek is boldog „dugfordulót”, Dr. Platt-Cullen!
~*~
