Üdv mindenkinek!
Kicsit hosszabb kihagyás után meg is hoztam a következő fejezetet. Ebben a fejezetben ismét számos érzelem jelenik majd meg, nem lesz hiány boldog, megható és humoros pillanatokból, ugyanakkor teret kaptak komolyabb témák, és megjelenik majd egy csipetnyi romantika is.
A rész 18+ jelenetet is tartalmaz!
Remélem, mindenkinek tetszik majd!
Jó olvasást!
Puszi!
Carly
18+
"IT'S SO RARE THAT SOMEBODY'D LOOK OUT FOR YOU"
[május 25.]
-Boldog születésnapot!-veregette meg a vállamat Derek, ahogy Markkal együtt mellém értek.
-Köszönöm!-mosolyogtam rájuk.
-Hányadik is?-kérdezte Mark tettetett tudatlanságot színlelve, amire nem bírtam megállni, hogy halkan felnevessek.
-42-feleltem.-De egy nappal sem érzem magam többnek 32-nél.
-És mivel fogsz ma ünnepelni?-érdeklődött Derek.-Terveztetek valamit Esme-vel kettesben, vagy nagycsaládostól?
-Félig-meddig nagycsaládostól fogunk most ünnepelni-válaszoltam.-Vacsorára átjönnek majd a szüleim hozzánk. Esme szülei sajnos nem tudnak most elszakadni otthonról, mert vészhelyzet van a farmon-magyaráztam.-De videóhíváson keresztül már felköszöntöttek ma reggel.
-Valamelyik nap mi is ünnepelhetnénk egyet-folytatta Mark.-A jövőhéten szerdán játszik a Seattle Mariners a Los Angeles Angels ellen. Kimehetnénk a meccsre.
-Ez jól hangzik-jegyezte meg Derek.-Én ráérek, Addison ügyeletes.
-Én még egyeztetek Esme-vel, mert van egy kis dolgunk aznap délután-feleltem picit bizonytalanul. Aznap kell majd a következő ultrahang kontrollra és vérvételre menjünk Esme-vel Addisonhoz ügyeleti időben.-Hánykor kezdődik?
-Azonnal nézem-vette elő a telefonját Mark, majd sietősen állt neki keresni a böngészőjében a meccs kezdési időpontját.
-Sziasztok!-hallottuk meg ekkor Esme mosolygó hangját, amint épp irányunkba sietett.
-Szia, Esme!-köszönt rá Derek.
-Szia!-mosolygott rá Mark is, miközben mindketten gyanakvón végig futtatták rajta pillantásukat. Lassan már hozzászoktunk ezekhez a méregető tekintetekhez. Esme hasa láthatóan növekedésnek indult az utóbbi 2 hét alatt, és bár a meleg beköszöntével lenge nyárias ruhákkal könnyedén sikerült elrejtenie azt a civil életben, de a munkaruha merev anyaga nemhogy elrejtette, inkább kihangsúlyozta az állapotát. Nem tudtam, meddig tudjuk még titkolni a nyilvánvalót.
-Jól nézel ki-jegyezte meg Mark.-Ragyogsz.
-Köszönöm!-mosolyogta Es egy pillanatra végig nézve magán, ahogy megállt mellettünk.-Pár hete már sokkal jobban érzem magamat. Vissza tudtam állni most már a műtőbe is a megszokott műtéti számaimmal.
-Kiderült mi volt a rosszulléteid oka?-kérdezte Derek óvatosan puhatolózva próbálva megerősítő választ kapni gyanúja igazolására.
-Fáradtság, egy kis vérszegénység és alacsony vérnyomás-felelte Es.-Csak egy kis pihenés és vastabletta szedés kellett, és szépen rendeződött.
-Örülünk, hogy jól vagy most már-mosolyogta Derek, Mark pedig egy apró bólintással helyeselt.
-Szívem, majd beszélnünk kéne a jövőhét szerdáról-fordultam hozzá pár pillanat múlva.
-Most rohannom kell a műtőbe, de délután mindent megbeszélünk, amit szeretnél-hullajtott mosolyogva egy apró csókot ajkaimra, mielőtt sietve elindult volna a műtőkhöz vezető folyosó irányába.-Sziasztok!
-Szia, Esme!-köszöntek el tőle szinte egyszerre ők is.
-Én is megyek most már, de ha megbeszéltük a dolgot a meccsel kapcsolatban, mindenképp jelzek-vettem vissza a szót ismét rájuk emelve pillantásomat.-Mark, megírod majd, mikor kezdődik a meccs?
-Persze, átdobom neked üzenetben.-felelte.-Ha mindenkinek jó lesz, intézem majd a jegyeket is.
-Nem lenne gond nektek, ha elhoznám magammal Jaspert is?-kérdeztem őket engedélykéréssel szavaimban.-Még mindig nagy baseball rajongó, és régen jutott ki meccsre az iskola miatt. Neki is most volt a szülinapja, így ez…lehetne neki egy bónusz utószülinapi ajándék.
-Dehogy gond, jöjjön csak-válaszolta Mark, amire Derek is egyetértő bólogatásba kezdett.-A csapatnak minden szurkolóra szüksége van.
-Nagyon fog ennek örülni-folytattam lelkes mosolyogással hangomban.-A Seattle Mariners a kedvence.
-Még szép, merne mást szereti-tette hozzá Mark tettetett fenyegetéssel hangjában, amire Derek és én is ismét nevetni kezdtünk.-Remélem tudod, hogy csak viccelek…
-Nálad sosem tudni, hogy viccelsz-e a baseballal-nevettem tovább, majd egy gyors elköszönést követően én is sietve álltam neki folytatni utamat a traumatológia irányába.
-Hogy Esme terhes? Igen-fejezte be gondolatmenetemet Derek.-A plusz kilók nem ilyen hasat csinálnak. Eddig még rá lehetett arra fogni, de…ezt már nehéz lenne.
-Addison nem mondott semmit?-kérdeztem őt kíváncsian.
-Nem-rázta meg a fejét elgondolkodva.-De ha ők nem akarnák elmondani, akkor Addie nekem se mondana semmit.
-Lassan már elmondaniuk sem kell, mert egyértelmű lesz-jegyeztem meg.
-Mi lesz egyértelmű?-kérdezte kíváncsian Callie, ahogy mellénk lépett.-Mi a téma, srácok?
-Mi csak…Esme-ről beszélgettünk…
-Szerinted is terhes?-szakította félbe Dereket izgatott lelkesedéssel hangjában.-Mert mi beszéltük Markkal mostanában, hogy nagyon úgy néz ki, hogy újra babájuk lesz. Esme-nek megnőtt a hasa és a cicijei is-mutatott saját melleire még mindig izgatottan.-De nem úgy nőtt meg a hasa, mint aki meghízott, hanem…tudjátok, olyan terhes hasasan. És úgy ragyog az arca, mint amikor Lilly-t és Willt várta. És ott volt az az ájulásos eset is…
-Szerintem is van valami-felelte Derek kisebb komolysággal az arcán.-Most azon gondolkodtam, hogy…ha valóban terhes Esme, akkor…lehet amiatt nem mondják el, ami a…legutóbb történt.
-Ez mondjuk érthető lenne. Mindkettőjüket megviselte a vetélés-pillantott maga elé Callie elgondolkodva.-Basszus, de szar barátok vagyunk-szólalt meg pár pillanatnyi csöndet követően.-Nem vagyunk jobbak, mint az a sok pletykafészek a klinikán. Persze, hogy a trauma miatt nem mondják el senkinek.
-Félnek örülni amiatt, ami történt-szólalt meg ismét Derek.-Amikor nekünk is először újra pozitív lett a terhességi tesztünk az első vetélés után, mi sem tudtunk úgy…igazán örülni-folytatta.-Örültünk, de…közben rettegtünk, hogy újra át kell éljük egy baba elvesztésének a traumáját. Ha egyszer megtörténik egy ilyen, utána minden újabb alkalom ambivalens érzéssel tölt majd el.
-Tegyünk úgy, mintha nem látnánk?-kérdeztem némi gondolkodás után.-Mert lassan konkrétan csak a vak nem látja majd a dolgot, szóval az elég lehetetlen.
-Szerintem csak…segítsük őket abban, hogy biztonságban érezzék magukat ebben a helyzetben is-felelte Callie ismét elgondolkodva.-Ne kérdezgessük őket! Úgyis elmondják majd, amikor készen állnak-folytatta.-És ne hozzuk őket kellemetlen helyzetbe, ha programokról van szó. Értsétek ezt úgy, hogy nem hívjuk őket italozni!
-Semmi kérdés és semmi italozás-felelte Derek megismételve tömören az általa mondottakat.
-Ezt most vedd komolyan, kérlek-nézett ekkor rám Callie komolysággal a szemeiben.-Elég nehéz ez számukra anélkül is, hogy mi, a legjobb barátaik megnehezítenénk ezt az egészet.
-Megértettem, nem vagyok szellemileg visszamaradott-válaszoltam picit kikérve magamnak a feltételezést.
-Ebben azért nem lennék olyan biztos-jegyezte meg egy pillanatra felvonva a szemöldökét, amire mellettem Derek azonnal nevetésben tört ki-figyelembe véve, hogy Willt még most is néha ügyeleti babának hívod.
-Én megmondtam Carlisle-nak, hogy ezt egy életen át hallgatja majd tőlem-emeltem fel a kezeimet megadóan.-Nem én csináltam gyereket munkaidőben az ügyeleti szobában.
-Ha így folytatod, te még a közelébe sem fogsz kerülni annak, ami a gyerekcsináláshoz kell, maszti király-pillantott rám tettetett fenyegetéssel hangjában, ám nem bírta megállni, hogy egy huncut mosoly húzódjon eközben az arcára.-Csak nehogy megint eless közben és eltörd a karodat…
-Ú, igen!-válaszolta Jake izgatottan.-Mikor?
-Hát…még meg kell kérdezzem anyut és aput-válaszoltam elgondolkodva. Most, hogy anyunak kisbabák vannak a hasában sokat járnak apuval Addison nénihez. Meg kell kérdezzem, mikor mennek újra.-De valamelyik hétvégén. Iskola napon biztos nem fogják engedni.
-Nekem is meg kell kérdezzem-folytatta Jake.
-Majd mondom apunak, hogy segítsen felállítani a sátrat-mosolyogtam újra, miközben egy sárga ceruzát vettem a kezembe. Anyu jobban tudta, hogy kell ezt, de nem akartam most őt megkérni. Apu mondta, hogy többet kell pihennie.-És van olyan meleg hálózsákunk is, meg zseblámpánk is. Néha anyu és apu is mennek sátrazni, úgyhogy minden van otthon.
-Király-felelte ő is mosolyogva.-Mit rajzolsz?-kérdezte kíváncsian az előttem lévő papírra nézve.
-Apunak ma van a szülinapja, és neki rajzolok ajándékot-válaszoltam, miközben folytattam apu hajának színezését.- Ez itt apu és anyu-soroltam rájuk mutatva a rajzomon-, Jasper és Will, ez pedig én vagyok-mutattam magamra is.
-És ők kik?-kérdezte Jake kíváncsian a három, neki ismeretlen embert ábrázoló rajzra mutatva.
-Hát…ő itt Rose-mutattam rá a szőke kislányra a rajzon.-Ő az a baba, aki meghalt anyu hasában-magyaráztam.-Apu egyszer mesélte, hogy azt álmodta, hogy született egy új babájuk. Egy kislány volt szőke hajjal és szürke szemekkel. Szerintem ő Rose volt-folytattam.-Apu és anyu mindig azt mondják, hogy Rose a család része még úgy is, hogy nem születhetett meg. Úgyhogy itt a helye.
-És ők?-kérdezett újra.
-Nem tudom…el szabad-e mondanom neked. Ez elvileg még titok-álltam neki kicsit bizonytalanul rajzomat nézve. Anyu és apu sem mondták még el senkinek, csak nekünk. Még a nagyiék sem tudják. De mi mást mondhatnék Jake-nek? És bízom is benne.-Ha elmondom, meg…megígéred, hogy senkinek nem mondod el?-néztem rá újra komolyan.-De tényleg senkinek. Anyukádnak és apukádnak se mondhatod el. Seth-nek se mondhatod el.
-A te titkod az én titkom-felelte ő is komolyan egy kis mosollyal az arcán.
-Hát…az a titok, hogy megint kistesóm lesz. Kettő is-vallottam be neki, amire az ő szemei azonnal elkerekedtek ámulatában.
-Kettő? Egyszerre?-kérdezett vissza még mindig döbbenten, amire én mosolyogva bólogatni kezdtem.-Lehet ilyen?
-Igen-válaszoltam.-Ikrek. Pontosabban…egypetéjű ikrek. És emiatt teljesen egyformák lesznek. Anyu és apu ezt mondták.
-De menő-mosolyogta.-És mikor jönnek?
-Nem tudom pontosan-mondtam elgondolkodva.-Anyunak már látszik a hasa. De két kisbaba van benne, úgyhogy ez nem tudom, mennyire számít. De azt tudom, hogy lányok lesznek-folytattam lelkesen.-Anyunak csináltak valami tesztet a véréből, ami megmondja, hogy egészségesek-e a kisbabák. És a teszt az is megmutatta, hogy lányok.
-Akkor lesz két húgod-mosolyogta, én pedig ismét bólogatni kezdtem.
-Aha. Mi lányok leszünk többen-mosolyogtam.-Apuék hárman vannak, mi pedig négyen.
-Jó sokan lesztek már tesók-állapította meg.-Mindig ilyen sok gyereket akartak a szüleid?
-Igen-válaszoltam.-Anyu mondta egyszer, hogy ő és apu is nagy családot szerettek volna, és emiatt jöttünk mi.
-És akarnak még?-kérdezte kíváncsian.
-Azt nem tudom-vontam meg a vállamat elgondolkodva.-De ha igen, nem tudom hol fognak elférni, mert nem sok hely van már a házban-tettem hozzá. Két üres szoba volt még az emeleten. Ha megszületnek a babák, már nem marad több szoba.-De anyu jól tud számolni, szerintem ő is tudja, hányan férünk el.
-Már megint szaporodtok, Cullen?-hallottam meg ekkor magam mögül Victoria hangját, amire én akaratlanul is megforgattam a szemeimet.-Gyarapodik a prémium kennel?
-Fogd be, Victoria!-nézett rá hátra dühösen Jake.-Nem beszélhetsz így Lilly-vel.
-Te fogd be, Jacob!-vágott vissza neki.
-Semmi közöd hozzá, Victoria-szólaltam meg végül én is egy nagyobb levegőt véve. Chesterrel nem járhattam egy osztályba, de Victoriával igen. De ő sem volt jobb.
-Anyukád mindig terhes-folytatta.-A szüleid nem tudnak védekezni?
-Fogd be!-álltam föl a helyemről, hogy felé forduljak.
-Olyanok vagytok mint a kutyák-folytatta gúnyosan.-Csak mondom, hogy mindig opció az ivartalanítás a nem kívánt alom ellen…
-Elég!-kiabáltam, ezzel egy időben pedig reflexesen lendült meg a kezem, és az meg sem állt az orráig. Egy pillanatra megijedtem, hogy megütöttem őt. Sose ütöttem meg még senkit. Így nem. Csak taekwondo edzésen. Nem is akartam. De ahogy Victoria anyuról, apuról és a tesóimról beszélt, az nem hagyhattam tovább.-Nem beszélhetsz így a szüleimről és a tesóimról.
-Az orrom-kezdett el sírni az orrát fogva.
-Lilly Grace Cullen, mit csináltál?-hallottam meg Liza néni hangját, ahogy hozzánk szaladt.
-Én…
-Megütött!-mutatott rám Victoria.
-Victoria kezdte!-védett meg Jake.
-Nem érdekel ki és miért kezdte-szakította félbe őt Liza néni.-A verekedés komoly kihágás a házirend ellen. Úgyhogy Cullen kisasszony, most velem jön az igazgatói irodába-nézett rám, mire én egy pillanatra ledermedtem. Az igazgatóiba? Ki fognak rúgni?
-De én…
-Nincs de, Miss Cullen-állított le engem is.-Abigail, kísérd el kérlek Victoriát az iskolanővérhez!
-Igenis, Miss Watson…
-Még átfutom ezt a lázlapot, és mehetünk ebédelni-felelte egy másodpercre rám emelve pillantását, mielőtt ismét visszapillantott volna a kezében lévő dokumentumra. Csak ekkor vettem észre, milyen messze tartja magától azt a papírt. Az utóbbi időben egyre többször láttam őt így olvasni.
-Miért tartod olyan messze azt a lázlapot?-kérdeztem gyanakodva. A táv és a hunyorgás…eljött ez az időszak?
-Így kényelmesebb-válaszolta, ahogy megálltam mellette.
-Ne haragudj, de ez mindennek tűnik, csak nem kényelmesnek-jegyeztem meg halkan felnevetve a kényszertartás láttán.-Te nem látsz?
-De, látok-nézett rám őszinte meggyőződéssel a hangjában.
-Nem úgy tűnik-vettem vissza a szót.-Szabad?-nyúltam a kezében lévő papírért.
-Persze-mosolyogta, mire én kivéve azt a kezéből abba a távolságba helyeztem elé, ahol neki ezt ténylegesen is látnia kéne.
-Most fogd meg! Ez lenne a valódi olvasótávolság-folytattam állításának megcáfolására tett kísérletemet.-Most is látod?
-Hát…valamennyire-vallotta be kissé bizonytalanul.
-Te vak vagy-kuncogtam incselkedve, amire ő is alig hallhatóan nevetni kezdett.
-Nem vagyok vak-nevetett tovább, amint az asztalra helyezte a kezében lévő lázlapot.
-De, az vagy-mosolyogtam egy apró csókot hullajtva ajkaira, amire ő egy apró mosoly kíséretében megforgatta a szemeit.-Neked szemüveg kell! Olvasó szemüveg-folytattam valamivel komolyabban, miközben gyengéden végig futtattam ujjaimat hajában, ahogy ő szembe fordult velem, így simítva ujjait derekamra.-Ez ebben a korban teljesen normális.
-Szóval öreg vagyok?-kuncogott fel ismét.
-Hát…hamarosan már 5 gyerekes apa leszel-mosolyogtam kezemet már szépen gömbölyödő hasamra simítva.-Még sem lehetsz 20 éves. Akkor elég korán kellett volna kezdenünk a baba csinálást.
-Még mindig alig hiszem el, hogy hamarosan már a felénél vagyunk-mosolyodott el ő is ismét.-Hogy vannak a kislányaink?-helyezte gyengéden egyik kezének ujjait hasamra izgatott csillogással mosolyában.-Mocorognak?
-Igen, most is-válaszoltam.-„A” baba éppen…itt pedáloz-mutattam a hasam bal oldalának köldök feletti részére-, „B” baba pedig itt-simogattam meg jobb oldalt alul is pocakomat.-Ma elég aktívak.
-Lassan ideje lenne nevet kapjanak-jegyezte meg kezeit az általam mutatott helyekre simítva.-Nem maradhatnak majd „A” baba és „B” baba.
-Még szeretném megvárni a délutáni ultrahangot, mielőtt ötletelni kezdenénk-pillantottam rá kisebb hezitálással hangomban. Éreztem őket mozogni, és eddig mindig minden rendben volt a vizsgálatokon is, de…még mindig messze voltunk a kritikus 24. héttől, ahonnan kezdve, ha bármi történik, van esélyük nekik túlélni.-Látnom kell hogy…jól vannak-sóhajtottam.-És az sem biztos teljesen, hogy lányok.
-A NIPT elég pontos ezen a téren is most már-válaszolta egy apró, nyugtató mosollyal arcán véve kezei közé az én kézfejemet, így hullajtva arra egy apró csókot.-Görcsölsz? Vérzel?
-Nem-feleltem.
-És mocorognak is-emelte ki nyugtatással hangjában.-Jól vannak a babák, Es! Nincs semmi baj!
-Tudom, hogy igazad van. És köszönöm!-sóhajtottam egy apró hálás pillantást vetve irányába.-De ha szeretnéd jól és élesen látni majd a kislányaink arcát, menjünk, és csináltassunk neked egy olvasó szemüveget!
-Mondhatnék én nemet az én csodás, okos, várandós feleségemnek?-kuncogta, amint felállva a székéből egy apró csókra hajolt hozzám, mire én sem bírtam megállni, hogy én is halkan felnevessek.
-Van egy kolléga a szemészeten, akivel szoba szomszédok voltunk a szálláson, amikor az idegsebészet szakvizsgát csináltam New Yorkban-folytattam.-Megcsörgetem, hogy tudna-e most fogadni minket.
-Az szuper lenne-mosolyogta egy kisebb ideges sóhajjal hangjában.
-Nyugi, csak megnézik a szemedet-pillantottam rá nyugtatóan.-Kérdeznek pár dolgot, olvasol egyet, és belevilágítanak majd azzal a lámpával. Felírnak neked egy olvasó szemüveget, és úgy látsz majd, mint a sas-lelkesítettem.
Ebben a pillanatban azonban szerelmem telefonjának csörgése szakított minket félbe, mire ő sietve állt neki előkeresni azt köpenyzsebéből.
-Az iskola az…
-Ez biztos nem igaz-szólalt meg végül még mindig szemeit lesütve.
-Tudom, hogy ok nélkül sosem ütötted volna meg azt a lányt-folytattam komolyság és nyugtatás kettősével hangomban.-Nem helyes, amit tettél. De szeretném hallani tőled is, mi történt és miért csináltad.
-Én csak…elmondtam Jake-nek, hogy lesz két új kistesóm-állt neki végül.-És tudom, hogy még titok, de Jake a legjobb barátom, és ő nem mondja el senkinek-folytatta.-De meghallotta Victoria, és…azt mondta, hogy anyu mindig terhes, és hogy nem tudtok védekezni, és kutyának hívott minket, meg prémium kennelnek nevezte a családunkat, és…hogy a nem kívánt alom ellen ivartalanítani kell…
-Ezek valóban nagyon nem helyes szavak-feleltem erre a tőlem telhető legnagyobb nyugalommal szavaimban, de legbelül forrtam az indulatoktól. Egy 9 éves hogy beszélhet így? Kitől hall ilyen szavakat? Milyen szülei vannak ennek a gyereknek?-Érthető, hogy dühös lettél.
-Victoria egy hülye-folytatta mérgesen.-Ő Chester ikertesója.
-Így már világos-feleltem erre, ahogy elért a felismerés. Chester volt az a fiú, aki Lilly-t bántotta az óvodában. A testvére sem kaphat különb nevelést.
-Én csak nem bírtam hallgatni, ahogy anyuról, rólad és a tesóimról beszél-magyarázta tovább.-De én nem akartam megütni őt, csak…megtörtént.
-Ez nagyon nehéz lehetett neked-simítottam meg a haját együttérző nyugtatással hangomban, amint megálltunk a zebra előtt.-Nem üthetsz meg valakit azért, mert csúnyákat mond rólad vagy a családodról-folytattam egy szigorúbb hangnemre váltva.-A verekedés nem helyes. Most még csak felfüggesztést kaptál ezért, de ha nagy leszel, börtönbe is kerülhetsz, ha megütsz valakit-magyaráztam neki.-Nem szeretném, ha börtönbe kerülnél.
-Tudtam, hogy haraszol…
-Viszont-szakítottam félbe őt egy pillanatra-büszke vagyok rád, amiért kiálltál értünk és a tesóidért. Amit tettél nem helyes, de amiért tetted az…dicséretes.
-Most kicsit összezavarodtam-vallotta be kissé értetlenkedve emelve rám szemeit.-Nem vagyok bajban?
-De-biccentettem határozottan.-Kaptál 5 nap felfüggesztést az iskolától. És amíg tart a felfüggesztés nem mehetsz taekwondo edzésre sem-folytattam.
-Nem mehetek edzésre?-kérdezte felháborodott meglepettséggel hangjában.
-Azt vártad, hogy miközben felfüggesztettek az iskolában verekedés miatt, majd hagyom, hogy közben verekedj máshol?
-Igaz-sütötte le szemeit ismét.
-Azt szerettem volna csak mondani, hogy köszönöm, hogy megvédtél minket és a tesóidat. Mégha nem is jó módszert választottál erre-mosolyogtam rá kisebb büszkeséggel hangomban.- Sosem szabad annál erőteljesebb módon reagálni a másikra, mint ahogy ő reagál rád. Ha szavakkal bánt, nem ütheted meg. Viszont, ha valaki meg akar ütni vagy megüt, visszaüthetsz, ha úgy tudod csak megvédeni magad. De más esetben te sose üss elsőnek.
-Anyu tudja már?-kérdezte szégyenkezve újból a földre pillantva.
-Nem. Csak annyit mondtam neki, hogy hamarabb haza lett mindenki engedve az iskolából, és ezért érted kell menni-válaszoltam.-De te is tudod, hogy nem szoktam hazudni anyunak, úgyhogy el fogom mondani neki. Csak nem akartam, hogy aggódjon, amíg nincs túl a mai ultrahangon.
-Ma mentek Addison nénihez?-kérdezte lelkes kíváncsisággal szemeiben.
-Bizony-mosolyogtam neki, amint a lámpa zöldre váltását követően nekiálltunk folytatni utunkat.-Ha már itt tartunk… -váltottam ismét komolyabb hangnemre.-Továbbra sem szabad elmondani senkinek, hogy kistesóid lesznek. Ez még mindig titok. Nem volt helyes, hogy elmondtad Jake-nek, amikor megkértünk rá, hogy ne tedd-folytattam kisebb dorgálással szavaimban.
-Bocsánat-sóhajtott aprót őszinte megbánással hangjában.-Mikor mondjátok el majd másoknak?-kérdezte kíváncsian.-Anyun már eléggé látszik…
-Anya addig nem szeretné elmondani, amíg túl nincs a felén-feleltem.-Akkor szeretné abbahagyni a munkát is, úgyhogy akkor mindenképp el fogja mondani mindenkinek.
-Értem. És az mikor lesz?-kérdezett ismét.
-3 hét múlva-válaszoltam.
-Hű, az már elég közel van-mosolyogta meglepett örömmel arcán.-Akkor hamarosan jönnek a tesóim.
-Hát igen, közeleg a nagy nap-mosolyogtam elmerengve a jövőn. Hihetetlen, hogy lassan túlleszünk a felén. Esme november 7-re van kiírva, ahogy pedig minden egyes nappal közelebb kerülünk ehhez a dátumhoz, egyre inkább reménykedtem abban, hogy most már minden rendben lesz. De még hátra van a viabilitásig 7 hosszú hét.-Akkor ez a mai kis incidens…egyelőre a kettőnk titka marad-fordultam hozzá komolyan ismét pár pillanat múlva.-Anyának majd este beszélek róla, miután a nagyiék elmentek. Csak azt szeretném, hogy tudjon a dologról.
-Úgy is rájönne abból, hogy nem megyek iskolába-tette hozzá ismét felsóhajtva.-Nem akartam gondot okozni nektek…
-Nem okozol gondot nekünk-vettem vissza a szót önmarcangolása hallatán. Istenem, ebben mennyire Esme-re hasonlított. Ő is hajlamos volt erre, akár csak az anyukája.-Amikor te abból a két kis sejtből megszülettél…mi vállaltuk azt anyával, hogy gondoskodunk rólad, és a legjobb tudásunk szerint felnevelünk téged. Vállaltuk azt, hogy feltétel nélkül szeretni fogunk téged, és ebben az is benne van, hogy akkor is szeretünk és gondoskodunk rólad, amikor épp rossz fát teszel a tűzre, vagy pimasz vagy, Liliomszál-nyomtam apró puszit buksijára, mire az ő arcára végre ismét egy apró mosoly húzódott.-Gyere, siessünk! Anya már biztosan vár minket az büfénél…
-Jól, egész nap mozgolódnak-kuncogtam lelkesedése láttán, miközben picit felhúztam a felsőmet, hogy szabaddá tegyem a hasamat.-Már egész jól meg tudom mondani, aktuálisan melyikük rugdos attól függően, hogy hol érzem a mocorgást.
-Szeretjük az aktív babákat-jegyezte meg Addison is mosolyogva, amint egy kis ultrahang gélt helyezett a hasi ultrahang fejre.-Görcs, vérzés fordult-e elő az elmúlt egy hétben?
-Nem-ráztam meg a fejemet.
-Bordaív alatti vagy vesetáji fájdalom volt-e? Esetleg vérvizelést?
-Nem-feleltem ismét.
-Szuper-nyugtázta hozzám lépve.
-Mit nézel majd most, Addie néni?-kérdezte kíváncsian az ultrahang kijelző felé nyújtózkodva Lilly a Carlisle melletti székről.
-Hát, most már egészen biztosan lehet majd látni, hogy valóban lány tesóid lesznek-e-válaszolta neki Addie.-Ezen kívül lemérjük, hogy mekkorák, és megnézzük, hogy milyen gyorsan ver a szívük.
-Ha minden igaz, most akkorák már, mint egy gránátalma-mosolyogtam lelkesen kislányomra.-Ezért is ilyen nagy már a pocakom, mert olyan, mintha két gránát alma lenne benne.
-Valóban elég látványosan terhes vagy már-jegyezte meg Addie a hasamra kenve egy kis ultrahanggélt a vizsgálófejjel.
-Tudom-nevettem fel.-Nem győzöm lassan már figyelmen kívül hagyni, ahogy mindenki méreget. Ez már inkább nyílt titok, mint valódi titok.
-Mikor akarjátok hivatalosan elmondani másoknak?-pillantott ránk kíváncsian.
-Esme-vel azt beszéltük, hogy…a 20. hétig nem mondanánk el másoknak-felelte Carlise, miközben gyengéden megsimította az ujjai közt tartott kézfejemet.-Bár nem tudom, hogy ma anya előtt hogy fogjuk eltitkolni…
-A nyári ruha ápol, és eltakar-feleltem nyugtatással a hangomban pillantva fel rá.-Bár mellben kezd kicsi lenni picit, de ennek a ruhának a szoknya része olyan tökéletesen elrejti, hogy terhes vagyok, hogy most mindig ezt veszem fel, ha olyan helyre megyek, ahol nem szeretném, hogy feltűnjön-fordultam ismét Addisonhoz.-Abban jöttem ma is.
-Az nagyon jó ruha, láttam rajtad reggel-jegyezte meg dícsérően.-Kis eprek vannak rajta, nagyon nyárias.
-Carlisle vette nekem a szülinapomra még tavaly-mosolyogtam egy pillanatra szerelmemre, majd vissza Addisonra.-Viszont most már rendes nadrágot nem nagyon tudok hordani, hacsak nem gumis derekú mackónadrág-folytattam nevetve.- Már átváltottam kismama nadrágokra pár hete.
-Hát igen, ikrekkel hamarabb jön el ez az időszak-jegyezte meg mosolyogva, miközben ráhelyezte a vizsgálófejet a hasamra.-Na, nézzük meg a kiscsajokat!
-Megmutatod, hogy honnan látod, hogy lányok?-kérdezte őt Lilly lelkesen, ahogy leugorva az apukája melletti székről odasietett Addisonhoz.
-Gyere, mutatom!-invitálta ő válaszul közelebb, miközben feloldva a fagyasztott állapotból az eszközt, nekiállt vele pásztázni hasamon.-Először megkeressük „A” babát…Meg is van-mosolyogta pár pillanat múlva, amivel ezzel egyidőben fel is tűnt a képernyőn említett kislányunk jól kivehető kis sziluettje, mellette pedig fejjel lefele egy hasonló kis körvonal is kirajzolódott, mire az én szemeimbe azonnal meghatott könnyek gyűltek kisbabáink láttán. Akármennyire is igyekeztem nem túlságosan kötődni hozzájuk a kritikus 24. hét előtt, akármennyire is azt mondogatta egy kis hang a fejemben, hogy „Még elveszítheted őket. Ne szeresd meg őket, amíg nincs esélyük túlélni!”, de…nem tudtam parancsolni az érzéseimnek. Annyira nagyon szerettem őket. Az én kislányaim.-Segítesz nekem lemérni?
-Igen!-felelte lelkesen Lilly, amire Carlisle és én is alig hallhatóan felnevettünk.
-Istenem, olyan nagylány már-sóhajtott aprót ámulattal mosolyában Carlisle Lilly-re pillantva.
-Alig hiszem el, hogy nem olyan régen még ő is a hasamban növekedett-mosolyogtam én is kissé hitetlenkedve, amint kistesói nagyságát méregető nagylányomat szemléltem.
-Az a nem olyan rég már 9 éve volt, szívem!-nevetett fel halkan szavaim hallatán.
-Ne is mondd!-kuncogtam fel én is.-Úgy repül az idő…
-„A” baba 13,2 cm-pillantott ránk Addison egy újabb mosollyal az arcán.-Teljesen normális érték. Mindjárt megmérjük „B” babát is.
-Azt is csinálhatom?-kérdezte lelkesen Lilly.
-Persze-felelte neki Addie.-Egyébként gondolkodtatok már neveken?-fordult ekkor hozzánk ismét.
-Még nem igazán-válaszoltam egy apró sóhajjal hangomban.-Még nem mertünk…
-Egy picit még húzd tovább a vonalzó végpontját, Lilly-instruálta tovább.
-Oké-mosolyogta.-Így jó?
-Tökéletes-válaszolta.-„B” baba pedig 13 cm kereken-folytatta.-Szerencsére nincs nagy különbség közöttük, pedig ikreknél az gyakori. Ahogy látom a magzatvíz mennyisége is -egyenlő a két burokban, úgyhogy továbbra sem látom iker-iker transzfúziós szindróma jelét, ami szintén nagyon bíztató-pillantott ránk nyugtatással szavaiban, mielőtt feloldotta volna imsét a ’freeze’ állapotból a képet.-A placenta is jól néz ki, nem látom, hogy inhomogén vagy hiperreflektív lenne, ami szintén megnyugtató a TTTS szempontjából. A vastagsága is jónak tűnik, mindjárt azt is megmérjük-állította meg újra a képet.-18,4 mm, ami szintén tökéletes ebben a gesztációs korban.
-Ez nagyon jó hír-sóhajtott fel egy apró, megkönnyebbült mosollyal az arcán Carlisle, bátorítóan megszorítva a kezemet. De én még nem voltam nyugodt. Addig nem, amíg a doppleren túl nem vagyunk.
-Most pedig nézzük meg, valóban kislányokról van-e szó-állt neki ismét pásztázni, hogy megtalálja a megfelelő síkot.-Meg is van-állította meg a képet pár pillanat múlva.-Egyértelműen látszik „A” babánál a hamburger jel, ami a szemérem ajkakat és a csiklót mutató ultrahangjel. Ő így biztosan egy kislány, és mivel a NIPT szerint is ők egypetéjű ikrek, így mindketten azok.
-De jó!-mosolyogta Lilly izgatottsággal csillogó szemeiben.-Tényleg kishúgaim lesznek!
-Kislányok-csuklott el a hangom egy pillanatra a meghatottságtól az ultrahang képet szemlélve. Tényleg kislányok. A mi pici lányaink.
-A mi kislányaink-hullajtott apró csókot homlokomra Carlisle örömtől csillogó tónussal hangjában.
-Mindjárt megnézzük „B” babát is, de nem várunk más eredményt a genetikai teszt alapján-folytatta Addie.-„B” baba fejjel lefele van, így picit máshol kell keressünk, de mindjárt meglesz…Megvan a kisasszony-kuncogta ismét pár pillanat múlva kimerevítve a képet.-És nem meglepetés, hogy ő is tényleg egy kiasszony. Kislány.
-Nőuralom lesz a házban-jegyezte meg Carlisle kuncogva ezzel belőlem is egy apró nevetést váltva ki.
-Eddig úgy néz ki, mindketten egészségesek-folytatta nyugtatással hangjában Addie.-Még megnézzük dopplerrel a szívüket és a keringést az arteria cerebralis mediában mindkettőjüknél, és készen is vagyunk mára.
-Azt miért kell megnézni?-kérdezte kíváncsian Lilly.
-Tudod, Lilly-állt neki magyarázni Carlisle-, a te tesóid nem átlagos iker tesók. Ők az iker babák egy olyan különleges csoportjába tartoznak, ami egészen ritkának számít-folytatta.-Mivel közös a placenta, amin keresztül megkapják a táplálékot anyától, előfordulhatnak egyenlőtlenségek a tesóid közt. És amiket most Addison néni nézett, hogy nincs-e nagy méretbeli különbség köztük, egyforma mennyiségű magzatvíz van-e a babák körül, hogy milyen a placenta, és milyen a keringés abban az agyi érben, amit Addison néni mondott, ezek mind megmutatják, hogy van-e ilyen egyenlőtlenség.
-Értem-felelte elgondolkodva.-Emiatt veszélyeztetett terhes anyu?
-Részben-feleltem neki.-Amikor több baba van egy anyuka hasában az mindig több kockázat az anyukának és a babáknak is-magyaráztam.-De mivel a tesóid különleges ikrek, ez jár rájuk nézve még egy kis többlet kockázattal.
-Ezért titok, hogy babákat vársz?-kérdezett ismét megvilágosodás és aggodalom egyvelegével szemeiben.-Félsz, hogy megint meghalnak a babák?
-Igen-válaszoltam bólogatva őszinteséggel hangomban, szemeimbe pedig azonnal könnyek szöktek a szavai hatására bennem feltörő érzések hatására. Nem akartam őt ezzel terhelni. Ő még csak kislány. Nem kell tudja ezeket a részleteket. De olyan okos, Istenem…Tudná, ha nem vagyok vele őszinte.
-Nincs semmi baj, Es-nyomott egy apró, nyugtató puszit homlokomra Carlisle.-Minden rendben, szívem!
-Igen, anyu, minden rendben-sietett vissza hozzám Lilly, majd körém fonva karjait ölelt magához szorosan, amire az én ajkaimat egy apró mosollyal kísért, meghatott nevetés hagyta el.-Apu és mi is segítünk neked és vigyázunk rád!
-Aranyos vagy, kisszívem!-mosolyogtam elcsukló hangon.-De ez se nem a te, se nem a tesóid dolga. A mi dolgunk apuval, hogy vigyázzunk a kistesóidra, amennyire csak tudunk, amíg el nem jön az ideje, hogy megszülessenek.
-De én szeretnék segíteni neked-folytatta eltökéltséggel szemeiben.-És szerintem Jasper és Will is.
-Köszönöm, drágám!-nyomtam puszit buksijára, miközben ő továbbra is engem ölelt.-Nagyon szeretlek!
-Én is szeretlek, anyu!
[…]
-Igen-válaszolta egy apró mosollyal arcán.-Hallani Addisontól, hogy nem talált semmi rendelleneset a kislányainknál, mindenképp…nyugtatóan hatott rám-sóhajtott halkan még mindig mosolyogva.-Nem nyugodtam meg még teljesen, de…nyugodtabb vagyok. Majd akkor nyugszom meg, ha túl leszünk a 24. héten.
-Már csak másfél hónap-nyomtam egy apró, nyugtató csókot ajkaira ahogy visszaléptem hozzá.-23 hét múlva pedig már itt is lesznek a kislányaink-folytattam lelkesen.-Alig hiszem el…
-Egyébként…Addison ugye kérdezte, hogy mit szeretnénk majd szüléskor-vette vissza a szót komolysággal az arcán.-Hogy rutin hüvelyi szülés legyen majd, vagy tervezett császár. Te mit gondolsz?
-Hát…mindkét opciónak van előnye és hátránya is-feleltem neki picit elgondolkodva.-Ahogy én tudom, ha minden rendben van a terhesség alatt, egyik vagy másik opció sem biztonságosabb a másiknál.
-Ha a hüvelyi szülést választom, fennáll annak a veszélye, hogy a második babánál már nem lesznek elég erősek az összehúzódásaim. De még akkor is kaphatok oxytocin infúziót-elemezte tovább a lehetőségeinket.-Ha viszont a császármetszést választom, abból a felépülés hosszabb és fájdalmasabb, mint egy sima hüvelyi szülésnél. De nyilván a döntésünket az is befolyásolja majd, hogy hogy állnak majd a babák, mert ha az első baba nincs megfelelő pozícióban, így is úgy is a műtétet kell majd válasszuk.
-Férjedként és férfiként én…nem érzem úgy, hogy bármi beleszólásom kéne legyen ebbe a döntésbe-álltam neki őszintén válaszomnak.-A te testedről van szó. Ha úgy érzed, végig tudnád csinálni a hüvelyi szülést két babával, én maximálisan támogatlak ebben. De ha úgy érzed, hogy ez így sok lenne neked, vagy nem érzed úgy, hogy biztonságosan világra tudnád így hozni a kislányainkat, akkor válaszd a császármetszést, és én akkor is ott leszek veled és fogom majd a kezed a műtőben-mosolyogtam, így hajolva hozzá újabb csókra, amire az ő arcára is ismét mosoly húzódott.
-Csodás vagy, remélem tudod-kuncogta, amire én sem bírtam megállni, hogy egy pillanatra halkan felnevessek.-Szerintem akkor…lehet megpróbálnám a hüvelyi szülést-folytatta elszántsággal pillantásában pár másodpercnyi gondolkodást követően.-Sokkal hamarabb felépülnék. De ha bármi…olyan komplikáció lenne, ami miatt szükség lenne mégis a műtétre, nem fogok habozni. Az egészség és a biztonság az első.
-Bárhogy is lesz, együtt fogjuk végig csinálni-hullajtottam még egy apró csókot ajkaira.
-Hé, tudnátok jönni egy percre?-hallottuk meg ekkor mögülünk Jasper hangját, mire mindketten azonnal hangja irányába emeltük pillantásunkat. Jasper, Lilly és Will mosolyogva álltak meg egymás mellett hátratett kezekkel a nappali közepén, majd Jasper és Lilly egy pillanatra összenéztek, mielőtt idősebb fiunk ismét hozzánk fordult volna.-Ez elég fontos lenne…
-Ti készültök valamire-állapítottam meg gyanakvóan viselkedésük és a hátuk mögött meg-megzörrenő ajándék zacskók hangja alapján.
-Nos, hát-állt neki Jasper ismét végig pillantva testvérein.-Beszéltük Lilly-vel, hogy mindketten adunk neked születésnapodra olyan ajándékot, amit nem a nagyiék előtt akarnánk odaadni, mert kapcsolódik a babákhoz-folytatta, ahogy én és Esme is átsétáltunk hozzájuk a nappaliba.-Úgyhogy úgy döntöttünk, most adjuk oda az ajándékainkat neked, még mielőtt ideérnek a nagyiék.
-Gyere, ülj le!-sietett hozzám Lilly izgatottan fogva meg kezemet, majd így kezdett el engem vezetni a kanapé fele, ezzel belőlem és Esme-ből is egy apró nevetést váltva ki. -Kezdem én-folytatta lelkesen, miután leültetett engem, amire a kanapén eddig békésen szundikáló Spenót picit morcosan kezdte el nyitogatni szemeit.-Én csináltam!-nyújtotta ide nekem az eddig háta mögött rejtegetett ajándéktasakot.-Remélem, tetszik majd! Boldog szülinapot, apu!
-Köszönöm, Liliomszál!-nyomtam egy puszit homlokára, ahogy átvettem tőle a nekem szánt csomagot. Óvatosan emeltem ki a zacskóból kikandikáló papírlapot, ahogy pedig ujjaim kezembe fogva szemügyre vettem azt, a szívem azonnal megtelt melegséggel. A lapon egy rajz volt a családunkról. Azonnal felismertem rajta magunkat, még Ginger és Spenót is helyet kapott a képen. A szívem pedig egy pillanatra összeszorult, ahogy az öröm és szomorúság kettőse elárasztotta a testemet a képen szereplő három extra családtagunk láttán.-Ez csodaszép, Lilly!-mosolyogtam rá meghatottan.
-Rárajzoltam mindenkit-mosolyogta, ahogy mellém huppant a kanapéra.-Rose-t és a babákat is.
-Nagyon tetszik-vontam magamhoz vállát átkarolva meghatottsággal hangomban, így hullajtottam újabb puszit buksijára.-Köszönöm, Liliomszál!
-Ez nagyon figyelmes ajándék, drágám!-mosolygott rá meghatottan Esme is.
-Amit tőlem kapsz abból…az egyiket valódi ajándéknak szántam, a másik csak poén-lépett hozzám pár pillanat múlva Jasper is még mindig mosolyogva.-Boldog szülinapot!
-Köszönöm, Jazz!-adtam egy puszit az arcára elvéve az ő ajándékát is. A zacskóban két könyv volt. Ahogy kiemeltem az elsőt, azonnal megláttam a „Katedrális” címet a borítón díszelegni.-Jó ég, Ken Folett-mosolyogtam az egyik kedvenc íróm könyve láttán.
-Most jött ki ez a dísz borítós kiadás-folytatta mosolyogva.-Tudtam, hogy szereted ezt a könyvet, és…a régi már elég viseltes.
-Az első kiadást még apámtól kaptam gyerekkoromban. Rongyosra olvastam azóta-néztem Esme-re lelkesedéssel pillantásomban.-Köszönöm, Jasper!-mosolyogtam rá ismét hálásan.
-Nincs mit-felelte.-Nézd meg a másikat is!-biccentett huncutul az ajándék táska irányába.-Az még jobb.
Miután magam mellé tettem a kezemben lévő könyvt, ismét a zacskóba nyúltam, hogy kiemeljem onnan a másikat is. Azonnal felnevettem, ahogy megpillantottam a rajta szereplő címet: „Parenting for Dummies”
-Köszönöm!-nevettem tovább ismét Jasperre pillantva.-Tudod…néha nem igazán tudom, mit csinálok, úgyhogy ez majd kiokosít-folytattam viccelődve, ezzel a többiekből is nevetést váltva ki.
-Így talán az ikrek már normálisak lesznek…
-Hé!-nézett ekkor Lilly felháborodással arcocskáján fogadott bátyjára.
-Mindenki normális, és mindenkit olyannak szeretünk, amilyen-szóltam közbe, hogy megelőzzem a két idősebb gyerekünk közt kirobbanni készülő vitát.
-Csak poén volt, Lilly, nem kell ennyire komolyan venni-folytatta Jazz nevetve, miközben kezével összekócolta Lilly haját, ahogy leült mellé, amire Lilly kicsit morcos ellökte a kezét.
-Ne piszkáld őt, Jasper!-intéztem hozzá egy figyelmeztető pillantást. Lilly-nek nehéz napja volt. Éreztem, hogy most nem igazán vevő az ilyen fajta viccelődésre.
-Én is csináltam neked valamit-lépett ekkor hozzám Will is egy aprócska mosollyal arcán.-Anyuci segített kicsit.
-Köszönöm, Will!-nyomtam puszit a buksijára, ahogy átvettem tőle a felém nyújtott ajándék tasakot.
-Boldog születésnapot, apa!-mosolygott rám ismét, mielőtt felmászva anyukája ölébe megpihentette arcocskáját Esme mellkasán.
-Óvatosan anyu hasával!-szólt rá figyelmeztetően Lilly.
-Semmi baj, szívem-pillantott Es nyugtatóan kislányunkra.
-Ezt te csináltad?-pillantottam ámulattal hangomban Willre, ahogy kiemeltem a kis áttetsző zacskóba csomagolt kirakós darabokat.
-Igen-válaszolta mosolyogva.-Anyuci nyomtatta a képeket, és segített ráragasztani a papírra-folytatta.-És én vágtam ki.
-Ez igazából egy „ kettő az egyben” kirakó-mosolyogta szerelmem.-Will válaszotta a képeket, hogy mi legyen az egyik és a másik oldalán.
-És milyen képeket választottál?-kérdeztem kíváncsian kisfiamat, közben gyengéden megsimítva szőke buksiját
-Az egyik az az a kép, amit akkor csinált Lilian nagyi, amikor megszülettem-felelte.-A másik az, amit az északi fénykor csináltunk. Az nagyon tetszett.
-Nekem is-helyeseltem, ám nem bírtam megállni, hogy az aznap esti emlékek hatására egy apró, piszkos mosoly is az arcomra kússzon, Esme-re pillantva pedig láttam, hogy benne is hasonló érzelmeket idézett fel annak az estének az emléke.
-Ugh, nem akarom tudni-szólalt meg Jasper, ahogy észlelte a köztünk folyó néma kommunikációt.
-Ne legyél ovis -szólt oda neki Lilly megforgatva a szemeit.
-Nem a te szobád alatt van az övék, nem te hallgatod-vette vissza a szót Jasper.-Ma este is fejhallgatóval a fejemen kell majd aludjak, az a megérzésem…
-Azt ugye tudod, hogy a babák, Will és én sem lennénk, ha anyu és apu nem szexelnek?-fordult hozzá ismét Lilly felvonva szemöldökeit.
-Kérlek, ne emlékeztess rá!-sóhajtott fel Jasper egy pillanatra a plafonra nézve.
-Nem lesz szükséged fejhallgatóra este, Jasper-pillantottam rá csitítóan egy apró, nyugtató mosollyal az arcomon súgva oda neki. Miután Esme vérezni kezdett a 7. héten, egybehangzóan döntöttünk úgy, hogy egyelőre szünetet tartunk a szex terén. Nem akartuk kockáztatni, hogy megismétlődjön a vérzés, és elveszítsük a kislányainkat.-Nos, a nagyiék mindjárt megérkeznek, úgyhogy készülődjünk tovább!-váltottam témát végig pillantva rajtuk.-Nagyon köszönöm az ajándékaitokat! Csodásak vagytok.
-Nincs mit, apu!-ugrott a nyakamba Lilly, így ölelve magához szorosan.-Szeretlek!
-Én is szeretlek, Liliomszál…
-Igen-mosolyogtam.-Ő az aktívabb kettejük közül éjszaka egyébként-folytattam.-Gyakran ébredek arra, hogy mocorog.
-Lilly volt ilyen-folytatta szerelmem mosolyogva megsimogatva a pontot, ahol a kis talpak gördülését éreztem még az előbb.-Ő is sokszor ébresztett hajnalban.
-Igen-mosolyogtam.
-Egyébként…egy ideje gondolkodom már valamin-szólalt meg ismét pár pillanatnyi meghitt csendet követően, mire én kíváncsian emeltem rá ismét pillantásomat.-Amióta együtt vagyunk, nagyrészt…te viselted annak a terhét, hogy mikor legyen és mikor ne legyen kisbabánk-állt neki kisebb komolysággal az arcán.-Persze, amikor kellett, használtunk óvszert, de…alapvetően rád volt jobban terhelve a fogamzásgátlás felelősége. És emiatt arra gondoltam, hogyha meglesznek a lányok, én…csináltatnék egy vasectomiát.
-Komolyan?-kérdeztem meglepetten szavai hallatán, amire ő egy apró bólintással válaszolt.
-Öt gyereket akartunk-folytatta magyarázatát.-Ha Lexie és Leah megszületnek, öten lesznek. Pontosabban hatan, Rose-zal együtt.-helyesbített.- És ha te is egyet értesz azzal, hogy több gyereket nem akarunk már ez…egy olyan tartós megoldás lenne, ami végre levenné rólad ennek az egésznek a terhét, és…
-Lexie és Leah?-állítottam le egy pillanatra, ahogy megütötte a fülemet a két név. Lexie és Leah.
-Bocsáss meg, Es, én…én csak elkalandoztam-állt neki azonnal bocsánatkéréssel hangjában emelve rám aggódó szemeit.-Nem akartam ezt a döntést nélküled meghozni, én…
-Te elnevezted a babáinkat?-pillantottam rá egy apró meghatott mosollyal arcomon, amire ő egy enyémhez hasonló mosollyal arcán biccentett válaszul.
-Mindkettő név szerepelt azon nevek között, amik tetszettek nekünk-felelte ismét elmosolyodva.-Mondtad, hogy még nem állsz készen, hogy nevet válasszunk nekik, de be kell vallanom, én…nem bírtam nem gondolkodni rajta.
-Lexie és Leah-ismételtem, ízlelgetve magamban a két név együtt hangzását.-Tökéletes-pillantottam rá elhatározással mosolyomban.-Lexie és Leah.
-Akkor…elneveztük a kislányainkat?-nézett rám ekkor végtelen boldogsággal csillogó pillantásában, mire én egy örömteli nevetés kíséretében kezdtem helyeslő bólogatásba, mielőtt ő ajkainkat összeforrasztotta volna egy gyengéd csókba. Lexie és Leah. A mi kislányaink. Ők lesznek a mi kislányaink. Lexie Cullen és Leah Cullen.-Istenem, alig várom, hogy megérkezzenek…
-Én is-mosolyogtam boldogan.-Óh, most már mindketten mozgolódnak-kuncogtam hasamra pillantva, ahogy most két különböző ponton kezdtem el érezni a pedálozó kis lábaik okozta finom, gördülő szenzációt.
-Melyikük legyen Lexie?-kérdezte Carlisle, miközben egyik kezét ismét gyengéden hasamra simította.
-Nem is tudom-feleltem elgondolkodva.-Te úgy mondtad, hogy Lexie és Leah, úgyhogy…mi lenne, ha „A” baba lenne Lexie és „B” baba pedig Leah-javasoltam.-Születési sorrendben.
-Én benne vagyok-válaszolta.-Akkor mindjárt megkeresem a kezemmel Lexie-t-folytatta mosolyogva, miközben kezével nekiállt pásztázni hasamnak azon a részén, ahol általában Lexie szokott mocorogni.-Meg is van-kuncogta.-Téged még nem éreztelek most este, pici lány. Leah-t már megtaláltam korábban.
-Tudom, hogy mondtam már, de…szuper apa vagy-pillantottam rá egy apró, hálás mosollyal arcomon.-És nagyon jól áll ez a szemüveg-tettem még hozzá, amire az ő ajkait egy apró nevetés hagyta el.-Szokod már?
-Igen-felelte levéve azt magáról pár pillanatra, hogy ellenőrizze látását nélküle, majd visszavéve azzal is.-Jut eszembe…lenne itt még valami, amiről beszélnünk kell-fordult hozzám ekkor ismét, egy komolyabb hangnemre váltva, mire én kisebb értetlen kíváncsisággal emeltem rá erre pillantásomat.-Amikor beszélgettünk ma a szobámban, felhívtak ugye, hogy menjek Lilly-ért az iskolába-állt neki egy apró sóhajjal a hangjában.-Nem teljesen voltam akkor…őszinte veled-vallotta be.-Nem azért kellett őt elhozzam, mert hamarabb vége lett a tanításnak, hanem mert…Lilly-t felfüggesztették 5 napra.
-Micsoda?-kérdeztem vissza döbbenettel hangomban.
-Megütötte az egyik osztálytársát, akinek vérezni kezdett az orra-folytatta, én pedig nem hittem a fülemnek. Az én kislányom verekedett? Ezt nem hiszem el, ez...Mibe keveredett ez a gyerek?-Nem akartalak vele idegesíteni az ultrahang vizsgálat előtt, azért nem mondtam el eddig…
-De…mi történt?-kérdeztem még mindig értetlenül állva a hallottak előtt.
-Lilly azt mondta, hogy…éppen elmondta Jake-nek hogy új kistesói lesznek, amit ez a Victoria nevű lány is meghallott-állt neki ismét.-Igen, mondtam Lilly-nek, hogy nem szabadott volna még ezt elmondania senkinek, a legjobb barátjának se-tette hozzá.-És…ez a Victoria nevű lány nagyon csúnya dolgokat mondott a családunkra, hogy…ha jól emlékszem prémium kennelnek hívott minket, meg hogy te mindig terhes vagy, és nem tudunk védekezni…Meg, hogy a nem kívánt alom ellen mindig ott az ivartalanítás, és hasonlók-idézte vissza egy kisebb grimasszal az arcán.-És emiatt ütötte meg.
-Jézusom, hol tanulta ezeket a szavakat ez a gyerek?-szólaltam meg elborzadva. Milyen szülei vannak ennek a lánynak, ha így beszél másokkal?
-Ez a lány elvileg Chester tesója-nézett rám egy sokat mondó pillantással az arcán, a név hallatán pedig azonnal meg is kaptam a választ előbbi kérdésemre.
-Így sajnos érthető-sóhajtottam.-Istenem, Lilly…5 nap felfüggesztés?-kérdeztem vissza ismét.
-Igen-bólintott.-És nem mehet addig taekwondo edzésre.
-Jó- nyugtáztam aprót biccentve.-Ez…elég is lesz neki. Állszent lennék, ha szigorúbb büntetést adnék, mert…
-Mert?-vonta fel a szemöldökét incselkedően egy apró kuncogással a hangjában, pontosan tudva, mit is akartam mondani félbehagyott mondatom végén.
-Tudod te-nevettem játékosan meglökve a vállát.
-Pontosan tudom-nevetett tovább.-Azt akartad mondani, hogy te is ugyan ezt tetted volna a helyében. Nem is tudom, kitől örökölte…
-Hé!-legyintettem meg a haját játékosan, újabb nevetést váltva ezzel ki belőle.-De viccet félre téve, azért…holnap majd én is beszélek vele pár szót-folytattam.-Akármennyire is minket védett, de…nem lett volna szabad ezt tennie.
-Ne legyél vele túl szigorú!-pillantott rám finom kérleléssel a hangjában.-Már átbeszéltem vele. Tudja, hogy nem volt helyes, amit tett.
-Nem leszek-hullajtottam egy apró csókot ajkaira válaszul, mire az ő arcára is ismét egy apró mosoly húzódott.-Visszatérve picit a vasectomia témára-fordultam hozzá ismét.-Biztos, hogy ezt szeretnéd?-kérdeztem őt kisebb aggodalommal a hangomban.-Ez mégiscsak egy műtét.
-De még mindig kisebb műtét, mintha te akarnád elköttetni a petevezetékedet-felelte komolysággal a hangjában.-És mielőtt azt mondanád, hogy „de ott van nekem az implantátum”-folytatta, mielőtt közbe szólhattam volna-, ez nekem egy 15 perces beavatkozás lenne, ami jó esetben örökké kitart, 99,99%-os biztonsággal és ráadásul hormon mentes.
-De fájni fog a…
-Az én herém, körülbelül 7-9 napig fog fájni az egész után-vette vissza a szót nyugtatással a hangjában.-Ez semmi ahhoz képest, hogy te 10 éve hormonális fogamzásgátlást használsz, valamint összesen 94 és fél hét terhesség és 2 szülés áll mögötted.
-Tényleg megtennéd ezt értem?-kérdeztem meghatottan szavai hallatán
-Kérés nélkül-felelte mosolyogva, mire nem bírtam megállni, hogy ismét csókba forrasszam össze ajkainkat. Ez az ember annyira hihetetlen. Hány férfi ajánlaná fel önként ezt a lehetőséget a partnerének?
-Mi lenne akkor-szakítottam meg ekkor csókunkat játékossággal hangomban-, ha előtte picit még…kiélveznéd ezt a…fájdalom mentes állapotot-kuncogtam, miközben kezemet pizsama nadrágja mögé vezetve alsónadrágjába nyúltam, mire az ő arcán azonnal egy apró, villanásszerű grimasz futott végig, ahogy ujjaim közé véve férfiasságát gyengéden végig simítottam azt.-Régen csináltad már. Nekem óvatosnak kell most lennem, de…neked attól még szabad jól érezned magadat-kuncogtam, miközben lassan fel-le kezdtem mozgatni kezemet péniszén, ezzel egy összeszorított ajkai által elfolytott nyögést váltva ki belőle.- És születésnapod is van-mosolyogtam egy picit szorosabbra fonva ujjaimat körülötte, miközben hüvelykujjammal gyengéden körözni kezdtem glansza tetején.-Egy kis bónusz ajándék a főző kurzus és a szemüveg mellé a szülinaposnak…
-Istenem, Es-sóhajtotta, miközben csípőjével egy aprót lökött felfele, ahogy ujjaimat továbbra is fel-le futtattam férfiassága mentén.-Istenem, Istenem…-suttogta hadarva.-Meg…megígértem Jaspernek, hogy nem kell neki ma este fejhallgatóban aludnia.
-Akkor legyen nagyon-nagyon halk, Dr. Cullen!-hajoltam hozzá egy újabb csókra, így fojtva el az érintéseim hatására belőle feltörni vágyó nyögések sorát.-Boldog születésnapot, doktor Úr!
