Üdv, mindenkinek! Boldog karácsonyt!
Meg is hoztam az újabb fejezetet. Ez a rész több meglepetést is tartogat majd a számotokra, nem lesz hiány az örömteli, megható családi pillanatokból, de persze egy kis dráma is fűszerezi majd a dolgokat.
Remélem mindenkinek tetszik majd! Jó olvasást!
Puszi!
Carly
"THEN YOU CAME MY WAY ON A WINTER'S DAY"
˙*❅*˙
[december 24.]
-Ó, de rendesek-emeltem rá szemeimet mosolyogva.-Ha jól emlékszem, 14:13-kor indul a gépük és 19:44-re érnek ide-válaszoltam.-De majd még felhívom anyát napközben, hogy biztosan jól emlékszem-e.
-Majd, ha beszéltél vele, én is felhívom a szüleimet, hogy tudják, mikorra érjenek ki-pillantott rám mosolyogva ismét, ám ekkor beszélgetésünket csipogójának ritmusos jelzése szakította félbe, amire szemeit azonnal annak kijelzőjére emelte.-Betolták a betegemet a műtőbe, úgyhogy mégsem ebédelek veletek.
-Apu megy embereket gyógyítani-szólalt meg mellette Lilly büszke csillogással szemeiben apukájára felpillantva.
-Igen, Liliomszál, apa megy, és meggyógyít egy bácsit, akinek balesete volt-simította meg buksiját.-De ha végeztem, utána tudod hová megyünk?
-Szánkózni!-csillant fel lelkes hangocskája, amire nem bírtam megállni, hogy halkan felnevessek.
-Bizony-kapta fel őt karjaiba, hogy egy apró puszit nyomhasson mosolygós kis arcára.-Szerencse, hogy az éjjel ilyen sok hó esett, különben nem lenne min csúszkálni-állította ismét lábaira mosolyogva, ám ajkait egy halk sóhaj hagyta el, amint órájára pillantott.-Nem tudom, mikor végzek-emelte rám szemeit az óra számlapjáról.-De utána gyorsan lekönyvelek majd mindent, eszek pár falatot, és részemről indulhatunk.
-Nekem lesz egy appendectomiám még ebéd után, de semmi komplikált, úgyhogy időben megleszünk-hullajtottam egy apró csókot ajkaira, amint elválásunk pontjára érkeztünk.-És képzeld, ez a nagylány azt mondta nekem ma délelőtt, hogy nem kell rá vigyázni, vigyáz ő magára-pillantottam nevetve Lilly-re, amire Carlisle egy fáradt mosollyal az arcán megrázta a fejét- úgyhogy...arra gondoltam, megengedem neki, hogy fent rajzolgasson a galérián, amíg operálok.
-Hmmm… biztos készen állsz már erre, Liliomszál?-fordult hozzá tettetett komolysággal hangjában, amire pici lányunk azonnal igenlő bólogatásba kezdett.
-Igen-válaszolta eltökéltséggel szemeiben.-Ígérem, jól viselkedem majd, és nem nézek oda, már megbeszéltem anyuval.
-Remélem tudod, hogy az ígéret szép szó….
-Ha betartják úgy jó-vette vissza a szót apukájától komolysággal pici arcán, amire mindketten újra elmosolyodtunk.-Tényleg jó leszek.
-Úgy legyen-hajolt le hozzá még mindig mosolyogva egy apró puszit nyomva feje búbjára.-Amikor végeztem, azonnal megcsipogtatlak-pillantott rám egy apró csókot hullajtva ajkaimra.-Szeretlek!
-Én is szeretlek!-pillantottam rá búcsúzóul, mire ő sietős léptekkel elindult a másik folyosó végén álló liftek irányába.-És mit szeretnél enni ebédre, Lilly?
-Még nem tudom-vonta meg a vállát egy apró mosollyal az arcán.-Majd megkérdezem Wendy-t, hogy szerinte melyik szendvics a legfinomabb.
-Hát igen, Wendy nagyon jó dolgokat tud ajánlani-bólintottam helyeslően, amint a kantinba érve a büfé felé vettük az irányt.
-Üdv, Dr. Cullen!-üdvözölt mosolyogva Wendy, amint a pult elé értünk.-Szia, Lilly!
-Szia, Wendy!-köszönt neki integetve kislányom is, amire az én arcomra egy újabb apró mosoly húzódott.
-Üdv, Wendy!-emeltem rá pillantásomat Lilly-ről egy halk nevetéssel hangomban.
-Mit adhatok ma önöknek?-érdeklődött végigpillantva rajtunk, amire ajkaimat egy halk sóhaj hagyta el, amint tekintetemet ismét kislányomra irányítottam.
-Lilly a séf ajánlatára kíváncsi-fordultam hozzá halkan kuncogva, amire Wendy is mosolyogva felnevetett.
-Nos, mivel karácsony van-állt neki
Lilly-re emelve pillantását-, van egy különleges pulykás szendvics, amit csak
ilyenkor szoktam készíteni. Van benne tépdelt pulyka husi, egy kis vörösáfonya
dzsem, cékla és káposztasaláta. Csak ajánlani tudom.
-Akkor az kell-válaszolta Lilly lelkesen, újabb nevetést kiváltva ezzel belőlem és Wendy-ből.
-Már készítem is-nyugtázta még mindig mosolyogva, majd tekintetét lassan felém irányította.-És Önnek, Dr. Cullen? A szokásos csirkés szendvics jöhet?
-Nem is tudom, Wendy-válaszoltam összevonva szemöldökömet némi gondolkodás után.-Nem igazán kívánom ma a húst, úgyhogy...valami egyszerűbbre gondoltam-álltam neki magyarázva változtatásom okát.-Van valami, amiben nincsen hús?
-Van, a klasszikusnak számító tojáskrémes szendvicsünk-pillantott rám.-Tojás, majonéz, és egy kis madársaláta van benne.
-Fúj, majonéz-hangzott fel ekkor mellettem Lilly némi undorral festenyzett hangja, mire szemeimet némi megdorgálással pillantásomban emeltem ismét irányába.-Bocsi, anyu!
-Tudod, hogy nem fújolunk, ha nem ízlik valami-fordultam hozzá komolysággal hangomban.-Ha bármi nem tetszik, azt udvariasan is el lehet mondani. Legközelebb figyelj oda, jó?
-Jó-biccentett aprót, mire én pillantásomat ismét Wendy-re emeltem.
-A tojásos szendvics jó lesz, köszönöm!-álltam neki elővenni a köpenyzsebemből pénztárcámat.-És két mentes ásványvizet is szeretnénk még mellé.
-Mindjárt hozok is mindent-indult el a hűtő irányába, majd sietősen neki is állt összerakni mai ebédünket.-A másik Dr. Cullen is csatlakozik majd önökhöz?
-Pár perce hívták el a műtőbe, úgyhogy sajnos ma nem ebédel velünk-válaszoltam.-Később jön majd.
-De a szentestét remélem együtt töltik-lépett vissza hozzánk kezében az elkészült szendvicseinkkel, amire én mosolyogva bólogatni kezdtem.
-Igen, hála a szerencsés szervezésnek, az egész ünnepet együtt töltjük majd otthon-mosolyogtam tovább, miközben ő a büfés pultra helyezte a két ásványvizet is.-Semmi ügyelet, semmi munka az elkövetkezendő két napban, csak pihenés.
-Megérdemlik-pillantott rám egy újabb mosollyal az arcán, amint a pénztárgéphez lépve nekiállt bepötyögni az összeget.-Ez így akkor kereken 8 dollár lesz.
-Parancsoljon!-adtam a kezébe a kért összeget.-Köszönjük az ebédet, Wendy!
-Igazán nincs mit, Dr. Cullen!-mosolyogta búcsúzóul.-Szia, Lilly!
-Szia, Wendy!-intett neki mosolyogva kislányom is, miközben lassan mindketten elindultunk az egyik közeli üres asztal irányába.-Anyu, én… nem értem-pillantott rám kissé összezavarodva, miután helyet foglaltunk.
-Mit nem értesz, szívem?-vontam össze szemöldökömet értetlenül pillantva vissza rá szavai hallatán.-Mi a baj?
-Te utálod a majonézt-emelte rám zavart szemecskéit ismét-, miért eszel olyan szendvicset, amiben majonéz van?
-Tudod drágám, attól, hogy nem eszünk valamit gyakran, még nem biztos hogy utáljuk-magyaráztam neki.-Én amiatt nem eszek majonézes dolgokat általában, mert amikor a legutóbb ettem ilyet, akkor…-a szívem egy ütemet kihagyott, amint realizálódott bennem be nem fejezett mondatom végének jelentősége.
Amikor legutóbb majonézes szendvicset ettem, akkor derült ki, hogy terhes vagyok Lilly-vel. Aznap lettem először rosszul. De...a teszt, amit Columbus-ban csináltam, negatív volt. Nem vagyok terhes. Vagy mégis lehetséges lenne? A gyomrom nincs teljesen rendben mostanában, a menstruációm pedig majdnem 3 hete késik, de... egészen eddig úgy gondoltam, megint egy kis hormonális zavar állhat a háttérben, mint a legutóbbi alkalommal. Viszont ez...a szendvics...ez nem lehet véletlen. Vajon a teszt tévedett? Vagy utána fogant meg?
-Akkor mi volt?-emelte rám csillogó kis szemeit kíváncsian kiszakítva ezzel elmélkedésemből, mire én ismét rá emeltem pillantásomat. Jóságos ég, annyi minden kavargott most bennem, hogy hirtelen azt sem tudtam, mit válaszoljak neki.
-Akkor, amikor utoljára ilyesmit ettem…-álltam neki kissé nehézkesen a kisebb meghatott káosztól gondolataimban. Nem bírtam megállni, hogy egy apró mosoly húzódjon arcomra a gondolatra, miszerint lehet, hogy tényleg sikerült...lehet, hogy kisbabánk lesz.-Szóval, mikor utoljára ilyet ettem, akkor tudtam meg, hogy már itt vagy a hasamba-simítottam ujjaimat a köldököm alatti kis területre, mire Lilly szemei azonnal elkerekedtek, amint összerakta fejecskéjében, mit is jelent ez.
-Jön a kistesóm?-lelkesedett kicsit túl hangosan is, mire mutatóujjamat ajkaim elé téve igyekeztem őt csendre inteni, nehogy más is meghallja.
-Ssshh, Lilly, picit halkabban-pillantottam körbe egy pillanatra.-Lehetséges, de...ez egyáltalán nem biztos még-magyaráztam neki.-Viszont ha megebédeltünk, elmegyünk, és kiderítjük, mit szólsz?
-Jóóó-mosolyogta lelkesen, miközben sietősen falatozni kezdett, apró nevetést kiváltva ezzel belőlem.
-Azért ne siess, nehogy félrenyelj-simítottam meg buksiját még mindig kuncogva, majd némi izgatott remegéssel kezeimben én is ajkaimhoz emeltem ezt a már régen ízlelt majonézes szendvicset. A szívem minden egyes elfogyasztott falattal egyre gyorsabban vert, ahogy egyre közeledett a pillanat, amitől megváltozhat az eddigi életünk. Ennyi minden nem lehet véletlen...ez a sok apróság, ami az elmúlt másfél hónapban belengte az életemet, mindez nem jöhet a semmiből, nem lehet csak egy szimplán összekuszálódott hormonháztartás. Annyira akartam, hogy több legyen annál.
-Jó napot, Dr. Cullen, miben segíthetek?-pillantott rám Deni, a kórház egyik gyógyszertárosa, amint sorra kerültünk.
-Jó napot, Deni!-köszöntem neki némi idegességgel hangomban.-Egy...terhességi tesztet szeretnék.
-Csak nem?-mosolyodott el egy sokat sejtő, célzó pillantással arcán, mire ajkaimat egy halk, örömteli nevetés hagyta el csupán a gondolatra is.
-Lehet-válaszoltam egy széles mosollyal az arcomon.-Remélem.
-Lehet, hogy lesz egy kistesóm-szólalt meg mellettem lelkesen Lilly, amire Deni egy újabb mosoly kíséretében kezdett halk nevetésbe.
-Bizony, nagylány-pillantott le rá a pult mögül még mindig kuncogva.-Azonnal hozom-fordult hozzám ismét segítőkészséggel hangjában, majd sietősen elindult a hátsó szekrények felé, ahol a teszteket tartották.
-Köszönöm!-szóltam utána hálásan, miközben nekiálltam elővenni pénztárcámat a köpenyzsebemből. Alig bírtam az izgatottságommal, szívem szerint én magam ugrottam volna be a pult mögé, hogy mihamarabb hozzájussak.
-Más valami?-emelte rám szemeit érdeklődve, amint elém helyezte a pulton az általam kért tesztet.
-Csak ez lesz-válaszoltam elhúzva pénztárcám cipzárját.
-Akkor 12 dollár 50 centet kérnék-pötyögte be a gépbe, mire én még mindig kisebb remegéssel mozdulataimban helyeztem kezébe a kért összeget.-Tervezték?
-Igen-biccentettem mosolyogva.-Már próbálkozunk egy ideje…
-Akkor drukkolok-tette hozzá egy újabb mosollyal az arcán.-Sok sikert!
-Köszönöm!-pillantottam még rá vissza örömteli csillogással hangomban, majd a köpenyzsebembe helyezve a terhességi tesztet indultam meg Lilly-vel az oldalamon a legközelebbi női mosdó irányába. A szívem szabályosan zakatolt a mellkasomban, ahogy belépve a mosdóba az első szabad fülke felé vettem az irányt, majd becsukva magam mögött annak ajtaját nekiálltam, hogy mihamarabb elvégezzem ezt a sorsfordító vizsgálatot.
-Anyu, kérdezhetek valamit?-hallottam meg az ajtó előtt Lilly kíváncsi kis hangját, amivel azonnal kizökkentett az idegesség miatt kissé nehezen sikeredő vizelet produkálási kísérletemből.
-Kérdezz, drágám!-válaszoltam egy apró sóhajjal hangomban, próbálva koncentrálni a mihamarabbi siker érdekében.
-Most mit csinálsz?-fordult hozzám őszinte tanácstalansággal hangjában, amire nem bírtam megállni, hogy egy pillanatra felnevessek.
-Tudod... amikor egy anyukának kisbaba van a hasában, a testében sok minden megváltozik-álltam neki magyarázni.- Van ami jobban látszik, van ami kevésbé, van ami hamarabb, van ami később jön, de ezek olyan dolgok, amik nem csak akkor fordulnak elő, ha egy anyuka babát vár.
-Például?-kérdezett vissza kíváncsian, amire egy pillanatra elgondolkodva a neon lámpákkal megvilágított plafonra emeltem pillantásomat.
-Például...neked is volt már, hogy fájt a hasad, és sok-sok embernek fáj a hasa nap mint nap- kezdtem bele ismét némi gondolkodást követően.-De ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek, akinek fáj a hasa, egy kisbaba van pocakjában-magyaráztam tovább.-Minden ember szervezetében vannak úgynevezett hormonok. Ezek irányítják, hogy milyen nagyra növünk, hogy fiúnak vagy lánynak nézünk ki...összességében, hogy működjön a szervezetünk-folytattam-Amikor egy anyukának baba van a hasában, termelődik egy olyan hormon, ami normális esetben semmikor máskor nem. Emiatt fáj az anyukák hasa, amikor babát várnak.
-És most akkor fáj a hasad?-kérdezett ismét némi aggodalommal a hangjában.-Azért ülsz a ott?
-Nem, drágám-kuncogtam egy könnyed mosollyal hangomban.-Ez a kis hormon benne van az anyukák pisijében is, és mivel máskor nem termelődik, azzal a teszttel, amit vettem a gyógyszertárban, meg lehet mondani, van-e kisbaba a hasamban.
-Akkor te most pisilsz?-világosodott meg, amire halkan sóhaj kísérte mosollyal arcomon bólintottam egyet magamban.
-Igen, pisilni próbálok-válaszoltam, amire pár pillanattal később a hosszú percekig tartó koncentrálás végre meghozta az eredményét. Nem sűrűn könnyebbültem meg még annyira ennek a hangnak a hallatán, mint most.
-Naaaa?-szólalt meg Lilly ismét kíváncsian, mire nem bírtam megállni, hogy ismét felnevessek izgatott kis hangja hallatán.
-Türelem, szívem, 3 perc-mosolyogtam visszahelyezve a védőkupakot a tesztre, majd miután felhúztam alsóneműmet és nadrágomat, izgatottságtól kalapáló szívvel léptem ki azzal kezemben a mosdófülke ajtaján.
-Az a bot a teszt?-pillantott rá fürkésző szemekkel, amire én alig hallhatóan felnevettem.
-Igen-biccentettem lerakva azt a kézmosó szélére. A szívem szabályosan fojtogatott, ahogy egyre gyorsabb és gyorsabb tempóra váltott a másodpercek elteltével. Csak hallgattam a falon lévő óra kattogását, aminek mutatóit mintha ólommal súlyozták volna, vánszorogva tett meg minden másodpercet, minden percet, mígnem egy örökkévalóságnak tűnő három perc elteltével mély lélegzetet véve pillantottam rá az előttem pihenő terhességi tesztre. Amint megláttam, a szívem egy pillanatra megszűnt dobbanni. Két csík. Kettő darab határozott csík...Pozitív.
-Jó ég-nevettem fel örömmámortól elcsukló hangon, és éreztem, amint szemeimbe néhány meghatott könnycsepp szökik a mindenemet átjáró eksztatikus boldogság hatására. Terhes vagyok...te jó ég, tényleg terhes vagyok. Alig hittem el, amint újra és újra átfutott agyamon a gondolat, hogy hamarosan megint anya leszek. Anya leszek.
-Jól vagy, anyu?-pillantott rám némi aggodalommal átszőtt kíváncsisággal hangjában arcom láttán, mire én kissé könnyes szemeimet rá emelve fordultam ismét hozzá.
-Nagyon is, drágám-simogattam meg vállacskáját elé guggolva.-Úgy tűnik, úton van a kistesód-mutattam meg neki a kezemben lévő tesztet, mire kis szemei azonnal felcsillantak mondatom hallatán.-Látod a két csíkot?-helyeztem remegő hangon mutatóujjamat egyik majd másik vonal felé.-Ez azt jelenti, hogy egy kisbaba van a hasamban.
-Lesz egy kistesóm! Lesz egy kistesóm!-állt neki ugrálni izgatott csillogással hangocskájában, mire nem bírtam megállni, hogy karjaimba kapva magamhoz ölelve megforgassam őt a levegőben. Annyira boldog voltam, annyira nagyon boldog. Olyan sokáig vártunk erre, és most itt van. Még mindig alig tudtam felfogni. -Én annyira örülök, anyu!
-Én is szívecském!-nyomtam apró puszit arcára, mielőtt ismét lábaira állítottam volna.-Figyelj, most a következő dolgunk az, hogy megkeressük Addison nénit-emeltem rá pillantásomat ismét, miközben óvatosan letöröltem szemeim sarából egy-egy kigördülni készülő apró könnycseppet.-Jön az ünnep, úgyhogy még anyunak kéne ma csinálni egy -két vizsgálatot, és van egy kis gép is, amivel megnézzük, mekkora már a tesód, és minden rendben van-e vele, jó?
-Menjünk! Menjünk!-állt neki ismét izgatottan, amire nem bírtam megállni, hogy egy újabb meghatott nevetés hagyja el ajkaimat, amint ujjaim közé fogva kis kezecskéjét sietve útnak indultunk a gyereksebészet irányába.
Úgy éreztem a fellegekben járok. Itt van egy új pici élet a hasamban. Összehoztunk egy aprócska emberi lényt, akinek mostanra már valószínűleg van egy pici keringése, ver a szíve, és...Jó ég, annyira vártam, hogy láthassam őt! Tudnom kellett, hogy tényleg ott van és jól van.
-Addison-pillantottam rá kicsit távolabb megállva a nővérpulttól, mire azonnal rám emelte pillantását az előtte lévő kórlapról-Tudnál...jönni picit?-remegett meg a hangom az engem átjáró izgatottságtól, mire ő kisebb zavartsággal az arcán kezdett el minket követni az osztály egy félreesőbb pontja felé.
-Történt valami, Esme?-pillantott rám egy sokat sejtő gyanakvással a hangjában, amint megálltunk.
-Anyu egy botra pisilt!-válaszolta Lilly előttem, mielőtt bármit is mondhattam volna, mire egy apró, boldog sóhaj kíséretében húztam elő a zsebemből a pozitív terhességi tesztemet. Az ajkaimat egy újabb meghatott, örömteli nevetés hagyta el, amint megmutatva Addisonnak az eredményt az ő szemei is elkerekedtek annak láttán.
-Jóságos ég, gratulálok!-ölelt magához egy boldog mosollyal az arcán, mire én elengedve kislányom kezét öleltem őt viszont egy örömteli kacagással hangomban.
-Köszönöm!-csuklott el hangom ismét meghatottan, amint újra ráemeltem pillantásomat ölelésünk végén.-Annyira boldog vagyok, el sem tudod képzelni, mennyire…
-Azt elhiszem, anyuka!-mosolyogta, mire az én arcomra is egy újabb boldog mosoly húzódott.-Carlisle tudja már?
-Még nem-válaszoltam letörölve néhány kigördülő könnycseppet arcomról.
-Anyunak egy kisbaba van a hasában-szólalt meg ekkor mellettem ismét Lilly Addisonra pillantva, mire ő egy halk nevetés kíséretében pillantott le velem együtt lelkes kis arcára.
-Bizony, drágám!-helyeselte megsimítva buksiját, mielőtt szemeit ismét rám emelte volna.-Labor és ultrahang.
-Pont erre szerettelek volna kérni-jegyeztem meg nevetve, miközben mindhárman sietve megindultunk a szomszédos folyosón lévő nőgyógyászat irányába.
-És mondd, Lilly...milyen érzés, hogy hamarosan nagytesó leszel?-fordult hozzá ismét kíváncsian, amint az ultrahangos vizsgáló elé érve kinyitotta annak ajtaját.
-Már nagyon váááárom-válaszolta izgatottsággal hangocskájában.-Már olyan régen mondja anyu, hogy kapok majd egy tesót, de már azt hittem, sose kapok.
-Hát most már itt van-mosolyogta Addison kuncogva, miközben én sietve helyet foglaltam a vizsgálószék szélén.-És hogy vagy, kismama?- emelte rám szemeit érdeklődve, miközben én szabaddá tettem a könyökhajlatomat a vérvételhez.
-Elég jól-válaszoltam mosolyogva, miközben ő lefújkálta bőrfertőtlenítővel a szúrás leendő helyét.
-Nem émelyegsz, nincs hányingered?-pillantott rám ismét kezébe véve a strangulátort.
-De, az elmúlt két hétben egyre gyakrabban keltem bizonytalan émelygésérzéssel a gyomromban, viszont eddig szerencsére nem hánytam-válaszoltam némi megkönnyebbültséggel hangomban, amint ő felkaromra helyezte a vérvételhez szükséges érszorítót.
-Utolsó menstuáció?-kérdezett újra kezében a vérvételi haranggal, mire én azonnal pörgetni kezdtem a fejemben az ott lévő virtuális naptárat.
-November 10-pillantottam rá ismét, miközben ő némi tapogatózást követően lassan alkaromba is mélyesztette a haranghoz illeszkedő tűt.
-Te megszúrtad anyut?-emelte kissé aggódó pillantását keresztanyukájára Lilly, mire én másik kezemmel nyugtatóan megsimogattam kissé ijedt arcocskáját. Láttam rajta, hogy nincsenek jó emlékei a vérvételről, amit jó párszor át kellett szenvednie azalatt az egy hét alatt, amit idebent töltött a balesete miatt.
-Csak vért veszek tőle, Lilly, hogy megnézzük, minden rendben van-e vele és a tesóddal is, jó?-magyarázta neki a haranghoz illesztve a vérvételes csövet, ami a vákuumnak hála azonnal elkezdett megtöltődni a picit sötétebb árnyalatáról felismerhető vénás vérrel.-Nem bántom az anyukádat.
-Jó-válaszolta tovább figyelve a folyamatot még mindig némi aggódással hangjában.-És a tesómat se bántsd!
-Eszembe se jutna, szívecském-pillantott rá komolysággal hangjában, amire pár pillanattal később Lilly arcocskája is ellazult, amint mosolyomból is látta, hogy valóban minden rendben van. -Nos, tehát november 10-ismételte el az általam mondottakat.-Akkor valahol a 7. hétben jársz-mosolygott rám pár pillanatnyi néma fejben számolást követően, amire én is egyetértően biccentettem egyet.
-Elvileg-szólaltam meg pár másodperc múlva helyeslően.-Nem mondtam neked, de...amikor elutaztunk Ohio-ba a szüleimhez, már akkor is felmerült bennem, hogy terhes lehetek-folytattam visszaemlékezve az akkor történtekre.-Voltak tüneteim, de...amit tesztet akkor csináltam, az negatív lett.
-Mikor csináltad a tesztet? A ciklusod hányadik napján?-pillantott rám újra miközben a teli cső helyére egy újabbat helyezett a harangba.
-December 2-án csináltam, 4 nappal azelőtt, hogy meg kellett volna jöjjön a vérzésem-válaszoltam- De figyeltem arra, hogy korai terhességi tesztet vegyek.
-Valószínűleg vagy belecsúsztál a hibahatárba, vagy rossz volt a teszt–vette vissza a szót kezébe véve egy apró bucit, majd miután egy kis nyomást helyezett azzal a szúrás helyére, óvatosan kihúzta könyökhajlatomból a vérvételes tűt.-Elég minimális az esélye, hogy utána estél teherbe, bár nem lehetetlen. De majd mindjárt megnézzük-simította meg a vállamat, majd a veszélyes hulladékledobóhoz lépve beleejtette abba a használt vérvételi eszközöket.-Van bármilyen más tüneted az émelygésen kívül?
-Már hetek óta nem bírok ránézni a kávéra-nevettem, miközben picit jobban rászorítottam másik kezemmel a gézdarabot a szúrás helyére.-Sokkal élénkebbek a szagok, mások az ízek, és ez már pár hete teljesen megbolondít-kuncogtam tovább.-Néhány napja érzékenyebbek a melleim is, és...ma bejött egyszerre az étel averzió és a kívánósság, ami jó kis káoszt okoz majd az elkövetkezendő hetekben...vagy inkább hónapokban, ha az emlékeim nem csalnak.
-Jó kis hormonkoktél kering most benned, nem csoda, hogy az agyad azt se tudja, mit csináljon-jegyezte meg ő is halkan felnevetve, miközben a két vérvételi csövet egy annak tárolására szolgáló kis állványba helyezte.-Ha megcsináltuk az ultrahangot, a műtő fele menet majd beadjuk ezeket a laborba.-folytatta ismét rám pillantva.-Mire végzünk az appendectomiával, már készen is lesz.
-Nagyszerű-válaszoltam, majd óvatosan leszállva a vizsgálószékről a veszélyes hulladék részére szolgáló sárga kukába ejtettem a véres bucit.
-Anyu mondta, hogy van egy gép, amivel láthatjuk a kistesómat-pillantott fel ekkor rá Lilly visszaidézve az női mosdóban általam mondottakat.
-Igen, Lilly, van ilyen-válaszolta neki, amint én a paraván mögé lépve nekiálltam, hogy deréktól lefelé levetkőzzek a vizsgálathoz-, és úgy hívják ezt a gépet, hogy ultrahang.
-Megnézhetem?-csillant fel hangocskája izgatott kíváncsisággal benne, amire pár pillanattal később én is visszatértem hozzájuk egy egyszer használatos kórházi lepellel derekam körül. Azonnal elmosolyodtam, amint megláttam az ultrahangfejet kíváncsian szemlélő pici lányom boldog kis arcát. Alig hittem el, hogy nagyjából 5 éve még ő volt itt a hasamban, az az ultrahangfej, amit most a kezében tartott pedig akkor még ő utána vizsgálódott ugyanígy, ahogy most a testvérét is vizsgálni fogja Addison.
-Ez a rész az ultrahang szeme-mutatta meg neki Addison a hüvelyi ultrahang kissé kiszélesedő lekerekített végére.-Ez látja majd a kistesódat.
-És hova teszed ezt a hosszú botot?-kíváncsiskodott, amire én és Addison is egy pillanatra egymásra néztünk. Láttam rajta, hogy nem igazán tudja, Lilly mennyit tud és mennyit mondhat neki.
-Emlékszel, amikor arról beszélgettünk, hogy jön majd ki a tesód a hasamból?-vettem át Addisontól a szót, amint ismét kényelembe helyeztem magam a nőgyógyászati vizsgálószéken.
-Igen, van egy kis alagút a lábaid közt-válaszolta mosolyogva, amire én egy apró helyeslő bólintással nyugtáztam válaszának helyességét.
-Pontosan-erősítettem meg előbbi szavait.-Ezt a botot Addison néni ugyan ezen az alagúton vezeti majd fel, és így egészen közelről láthatjuk majd a tesódat. Még nagyon pici, ezért csak így látható.
-Én is nézhetem?-csillant fel izgatott kis hangja érdeklődéssel pillantásában, mire én és Addison is alig hallhatóan felkuncogtunk.
-Figyelj csak, Lilly!-húzott egy széket a vizsgálószék fejrészének magasságába.-Ha ide ülsz, innen te is látod majd a kijelzőt-mutatott az ultrahang monitorjára.-Azon látszik majd a kistesód.
-De jó!-mosolyogta izgatottan a szék felé megiramodva, majd miután helyet foglalt rajta, én is belehelyeztem lábaimat, az azok megfelelő pozitúrában tartására szolgáló lábtartókba.
-Akkor kezdhetjük is-helyezte fel a steril óvszert az ultrahang vizsgálófejére, majd miután egy kis ultrahang gélt helyezett rá, a Lilly-ével szemben lévő székre ülve nekiállt felvezetni azt.-Minden rendben? Nem kellemetlen?
-Minden okés-válaszoltam, ahogy felfelé haladva a hüvelyemben a képernyőn lévő kavargó szürke és fehér foltok sokaságából lassan kirajzolódott a méhem. Azonnal apró könnyek szöktek a szemeimben, amint a méhizomzat ultrahangon szürke rajzolatának közepén egy vékony fehér membránechoval körbevéve megláttam...Őt. Ott volt. Alig volt akkora, mint egy szem áfonya, de ott volt.
-Meg is van-állította meg a képet egy pillanatra, miközben éreztem, amint néhány apró könnycsepp gördül le arcom vonalán a látványra.-Jól látszik az amnion és a szikhólyag is-mutatott rá a képen általam vékony membránként már felismert, és a benne található kis gyűrű szerű képletre-, ez pedig a baba-mosolyogta, a szikhólyag melletti kis szürke foltra emelve ujjait újabb könnyeket váltva ezzel ki belőlem.
-Ó, milyen pici-ámult el mellettem Lilly csillogó szemekkel szemlélve a képernyőn megjelenő képet.-Olyan mint egy kis áfonya.
-Nagyjából akkora is mint egy áfonya-fordult hozzá Addison, miközben nekiállt lemérni a baba fejlődési paramétereit a kimerevített képen.-A gesztációs zsák olyan...21 milliméter-állapította meg-, az embrió pedig...8 milliméteres-mérte le az én aprócska babámat is, miközben én tenyeremmel újabb és újabb meghatott könnycseppeket simítottam le az arcomról. Nem tudtam kontrollálni, a könnyek csak jöttek és jöttek.-Ezek teljesen egészséges paraméterek egy 7 hetes babának.
-Anyu sír-pillantott rám Lilly kissé aggódva, amint meglátta könnyáztatta arcomat.
-Minden rendben, szívem-simogattam meg karját nyugtatóan majdhogynem zokogva.-Ezek boldog könnyek.
-Adjak egy zsebkendőt?-fordult hozzám Addison szabad kezével az ultrahang tartóján lévő zsebkendős dobozra mutatva, amire még mindig könnyeimmel küzdve megráztam a fejemet.
-Nem kell, köszönöm!-mosolyogtam remegéssel a hangomban egy mély levegőt véve, próbálva kontrollálni érzelmeimet.
-Ha kell, csak szólj!-fordult vissza a képernyőhöz, majd feloldva a kimerevítést tovább folytatta a vizsgálatot.-Aha!-szólalt meg egyik pillanatban-Látjátok ezt a kis pulzálást a képen?-mutatott a babára, mire én igenlően bólogatni kezdtem a pulzáló kis ritmus láttán, ahogy a mellettem ülő kislányom is.-Ver a szíve!
-Azta-ámult el Lilly közelebb hajolva a monitorhoz.
-Mindjárt meg is hallgatjuk-kapcsolta be a hangszórót, amiből néhány másodperccel később fel is hangzott egy erőteljes, fürge kis dobogó hang. Én pedig teljesen elvesztem.
-Elvesztettük anyukádat-jegyezte meg nevetve Addison Lilly-hez fordulva, miközben én felváltva nevetve és sírva hallgattam ezt a szapora ritmusú kis dallamot, miközben arcomat kezeimbe temetve töröltem le újra és újra könnyes szemeimet.-Amikor téged várt, akkor is ennyire oda volt minden vizsgálatkor, amikor láthatott és hallhatott téged.
-Anyuuu!-ugrott le a székről mosolyogva magához ölelve engem, mire én még mindig nevetve öleltem őt viszont magamhoz tovább küzdve könnyeimmel. El sem hittem, hogy lehetek olyan szerencsés, hogy ő annak idején az életembe lépett, azt meg még nehezebben tudtam felfogni, hogy hamarosan már ketten lesznek. Az én két gyönyörű kisbabám. Nőjön akármekkorára Lilly, ő mindig is az én első kisbabám marad.
-Mára végeztünk is-merevítette ki ismét a képet, majd óvatosan visszahúzta az ultrahangot, mielőtt egy példányt nyomtatott volna számomra a képernyőn is látható befagyasztott pillanatról.-Összefoglalva-állt neki kezembe adva a képet, miután ismét ülő helyzetbe húzódzkodtam-, megerősítettük a teszt eredményét, úgyhogy most már hivatalos-mosolyogta levéve a gumikesztyűjét.-Dr. Esme Anne Cullen másodjára is anyuka lesz.
-Én annyira boldog vagyok, Addie-mosolyodtam el én is meghatottsággal hangomban, mire ő hozzám lépve lágyan magához ölelt viszont ölelést kiváltva ezzel belőlem.-Jó ég, lehet még is kell egy zsebkendő-szipogtam, amint a gravitáció hatására erősen folyni kezdett az orrom az eddig hullajtott könnyek hatására.
-Már hozom is-nyúlt az ultrahangon lévő dobozért.-Vegyél annyit, amennyi kell-tartotta elém, mire én miután jó párat magamhoz vettem, orromhoz emelve egyet neki is álltam kifújni azt.-Tudsz így operálni? Ha kell, megcsinálom egyedül.
-Dehogy is, menni fog-válaszoltam egy másik papír zsebkendővel megtörölve arcomat.-Hamarosan jön az első szólóműtétem, kell a gyakorlat. Csak terhes vagyok, nem haldoklom, úgyhogy...csináljuk!-szálltam le a vizsgálószékről, sietve elindulva a paraván irányába.
-És ...mikor mondod el a jó hírt a büszke apukának?-fordult hozzám kíváncsian ismét,mire arcomra egy újabb örömteli mosoly húzódott., miközben visszalépve az elválasztó mögé nekiálltam visszavenni levetett ruhadarabjaimat.
-Nem hiszem, hogy sokáig tudnám vagy akarnám titkolni-válaszoltam, miközben megkötöttem derekamon világoskék vászon munkahelyi nadrágomat.-De szeretném meglepni vele, és...a ma esti ünnepi vacsora a szüleinél szerintem tökéletes alkalom lenne erre- mosolyogtam tovább ötletelve.-Így egyszerre közölhetném az egész családdal a hírt.
-Remélem tudsz titkot tartani, Lilly-fordult hozzá tettetett komolysággal hangjában, amint én immár teljesen felöltözve ismét kiléptem a paraván mögül.-Nem szabad estig elmondani senkinek, jó, nagylány?
-Nem mondom el senkinek, esküszöm!-tette kis kezét szíve felé komolysággal pillantásában, amire én és Addison is mosolyogva felnevettünk.-Én leszek a legjobb nagytesó az egész világon.
-Ebben biztos vagyok-simogattam meg buksiját még mindig kissé ködfátyolos pillantással az arcomon, majd pár pillanat múlva szemeimet ismét Addisonra emeltem.-Menjünk, operáljuk meg azt a gyulladt vakbelet.
-Ilyen egy igazi rockstar anyuka-jegyezte meg megveregetve vállamat, majd miután felkapta mintáimat a tárolóból, mindhárman sietve elindultunk a pár emelettel lejjebb lévő a műtők irányába. -Azért ha hányni kell, szólj!-nevette.-Nem hiányzik az ebéded maradéka egy nyitott hasüregbe…
(Carlisle szemszöge)
-Akkor az kell-válaszolta Lilly lelkesen, újabb nevetést kiváltva ezzel belőlem és Wendy-ből.
-Már készítem is-nyugtázta még mindig mosolyogva, majd tekintetét lassan felém irányította.-És Önnek, Dr. Cullen? A szokásos csirkés szendvics jöhet?
-Nem is tudom, Wendy-válaszoltam összevonva szemöldökömet némi gondolkodás után.-Nem igazán kívánom ma a húst, úgyhogy...valami egyszerűbbre gondoltam-álltam neki magyarázva változtatásom okát.-Van valami, amiben nincsen hús?
-Van, a klasszikusnak számító tojáskrémes szendvicsünk-pillantott rám.-Tojás, majonéz, és egy kis madársaláta van benne.
-Fúj, majonéz-hangzott fel ekkor mellettem Lilly némi undorral festenyzett hangja, mire szemeimet némi megdorgálással pillantásomban emeltem ismét irányába.-Bocsi, anyu!
-Tudod, hogy nem fújolunk, ha nem ízlik valami-fordultam hozzá komolysággal hangomban.-Ha bármi nem tetszik, azt udvariasan is el lehet mondani. Legközelebb figyelj oda, jó?
-Jó-biccentett aprót, mire én pillantásomat ismét Wendy-re emeltem.
-A tojásos szendvics jó lesz, köszönöm!-álltam neki elővenni a köpenyzsebemből pénztárcámat.-És két mentes ásványvizet is szeretnénk még mellé.
-Mindjárt hozok is mindent-indult el a hűtő irányába, majd sietősen neki is állt összerakni mai ebédünket.-A másik Dr. Cullen is csatlakozik majd önökhöz?
-Pár perce hívták el a műtőbe, úgyhogy sajnos ma nem ebédel velünk-válaszoltam.-Később jön majd.
-De a szentestét remélem együtt töltik-lépett vissza hozzánk kezében az elkészült szendvicseinkkel, amire én mosolyogva bólogatni kezdtem.
-Igen, hála a szerencsés szervezésnek, az egész ünnepet együtt töltjük majd otthon-mosolyogtam tovább, miközben ő a büfés pultra helyezte a két ásványvizet is.-Semmi ügyelet, semmi munka az elkövetkezendő két napban, csak pihenés.
-Megérdemlik-pillantott rám egy újabb mosollyal az arcán, amint a pénztárgéphez lépve nekiállt bepötyögni az összeget.-Ez így akkor kereken 8 dollár lesz.
-Parancsoljon!-adtam a kezébe a kért összeget.-Köszönjük az ebédet, Wendy!
-Igazán nincs mit, Dr. Cullen!-mosolyogta búcsúzóul.-Szia, Lilly!
-Szia, Wendy!-intett neki mosolyogva kislányom is, miközben lassan mindketten elindultunk az egyik közeli üres asztal irányába.-Anyu, én… nem értem-pillantott rám kissé összezavarodva, miután helyet foglaltunk.
-Mit nem értesz, szívem?-vontam össze szemöldökömet értetlenül pillantva vissza rá szavai hallatán.-Mi a baj?
-Te utálod a majonézt-emelte rám zavart szemecskéit ismét-, miért eszel olyan szendvicset, amiben majonéz van?
-Tudod drágám, attól, hogy nem eszünk valamit gyakran, még nem biztos hogy utáljuk-magyaráztam neki.-Én amiatt nem eszek majonézes dolgokat általában, mert amikor a legutóbb ettem ilyet, akkor…-a szívem egy ütemet kihagyott, amint realizálódott bennem be nem fejezett mondatom végének jelentősége.
Amikor legutóbb majonézes szendvicset ettem, akkor derült ki, hogy terhes vagyok Lilly-vel. Aznap lettem először rosszul. De...a teszt, amit Columbus-ban csináltam, negatív volt. Nem vagyok terhes. Vagy mégis lehetséges lenne? A gyomrom nincs teljesen rendben mostanában, a menstruációm pedig majdnem 3 hete késik, de... egészen eddig úgy gondoltam, megint egy kis hormonális zavar állhat a háttérben, mint a legutóbbi alkalommal. Viszont ez...a szendvics...ez nem lehet véletlen. Vajon a teszt tévedett? Vagy utána fogant meg?
-Akkor mi volt?-emelte rám csillogó kis szemeit kíváncsian kiszakítva ezzel elmélkedésemből, mire én ismét rá emeltem pillantásomat. Jóságos ég, annyi minden kavargott most bennem, hogy hirtelen azt sem tudtam, mit válaszoljak neki.
-Akkor, amikor utoljára ilyesmit ettem…-álltam neki kissé nehézkesen a kisebb meghatott káosztól gondolataimban. Nem bírtam megállni, hogy egy apró mosoly húzódjon arcomra a gondolatra, miszerint lehet, hogy tényleg sikerült...lehet, hogy kisbabánk lesz.-Szóval, mikor utoljára ilyet ettem, akkor tudtam meg, hogy már itt vagy a hasamba-simítottam ujjaimat a köldököm alatti kis területre, mire Lilly szemei azonnal elkerekedtek, amint összerakta fejecskéjében, mit is jelent ez.
-Jön a kistesóm?-lelkesedett kicsit túl hangosan is, mire mutatóujjamat ajkaim elé téve igyekeztem őt csendre inteni, nehogy más is meghallja.
-Ssshh, Lilly, picit halkabban-pillantottam körbe egy pillanatra.-Lehetséges, de...ez egyáltalán nem biztos még-magyaráztam neki.-Viszont ha megebédeltünk, elmegyünk, és kiderítjük, mit szólsz?
-Jóóó-mosolyogta lelkesen, miközben sietősen falatozni kezdett, apró nevetést kiváltva ezzel belőlem.
-Azért ne siess, nehogy félrenyelj-simítottam meg buksiját még mindig kuncogva, majd némi izgatott remegéssel kezeimben én is ajkaimhoz emeltem ezt a már régen ízlelt majonézes szendvicset. A szívem minden egyes elfogyasztott falattal egyre gyorsabban vert, ahogy egyre közeledett a pillanat, amitől megváltozhat az eddigi életünk. Ennyi minden nem lehet véletlen...ez a sok apróság, ami az elmúlt másfél hónapban belengte az életemet, mindez nem jöhet a semmiből, nem lehet csak egy szimplán összekuszálódott hormonháztartás. Annyira akartam, hogy több legyen annál.
-Jó napot, Dr. Cullen, miben segíthetek?-pillantott rám Deni, a kórház egyik gyógyszertárosa, amint sorra kerültünk.
-Jó napot, Deni!-köszöntem neki némi idegességgel hangomban.-Egy...terhességi tesztet szeretnék.
-Csak nem?-mosolyodott el egy sokat sejtő, célzó pillantással arcán, mire ajkaimat egy halk, örömteli nevetés hagyta el csupán a gondolatra is.
-Lehet-válaszoltam egy széles mosollyal az arcomon.-Remélem.
-Lehet, hogy lesz egy kistesóm-szólalt meg mellettem lelkesen Lilly, amire Deni egy újabb mosoly kíséretében kezdett halk nevetésbe.
-Bizony, nagylány-pillantott le rá a pult mögül még mindig kuncogva.-Azonnal hozom-fordult hozzám ismét segítőkészséggel hangjában, majd sietősen elindult a hátsó szekrények felé, ahol a teszteket tartották.
-Köszönöm!-szóltam utána hálásan, miközben nekiálltam elővenni pénztárcámat a köpenyzsebemből. Alig bírtam az izgatottságommal, szívem szerint én magam ugrottam volna be a pult mögé, hogy mihamarabb hozzájussak.
-Más valami?-emelte rám szemeit érdeklődve, amint elém helyezte a pulton az általam kért tesztet.
-Csak ez lesz-válaszoltam elhúzva pénztárcám cipzárját.
-Akkor 12 dollár 50 centet kérnék-pötyögte be a gépbe, mire én még mindig kisebb remegéssel mozdulataimban helyeztem kezébe a kért összeget.-Tervezték?
-Igen-biccentettem mosolyogva.-Már próbálkozunk egy ideje…
-Akkor drukkolok-tette hozzá egy újabb mosollyal az arcán.-Sok sikert!
-Köszönöm!-pillantottam még rá vissza örömteli csillogással hangomban, majd a köpenyzsebembe helyezve a terhességi tesztet indultam meg Lilly-vel az oldalamon a legközelebbi női mosdó irányába. A szívem szabályosan zakatolt a mellkasomban, ahogy belépve a mosdóba az első szabad fülke felé vettem az irányt, majd becsukva magam mögött annak ajtaját nekiálltam, hogy mihamarabb elvégezzem ezt a sorsfordító vizsgálatot.
-Anyu, kérdezhetek valamit?-hallottam meg az ajtó előtt Lilly kíváncsi kis hangját, amivel azonnal kizökkentett az idegesség miatt kissé nehezen sikeredő vizelet produkálási kísérletemből.
-Kérdezz, drágám!-válaszoltam egy apró sóhajjal hangomban, próbálva koncentrálni a mihamarabbi siker érdekében.
-Most mit csinálsz?-fordult hozzám őszinte tanácstalansággal hangjában, amire nem bírtam megállni, hogy egy pillanatra felnevessek.
-Tudod... amikor egy anyukának kisbaba van a hasában, a testében sok minden megváltozik-álltam neki magyarázni.- Van ami jobban látszik, van ami kevésbé, van ami hamarabb, van ami később jön, de ezek olyan dolgok, amik nem csak akkor fordulnak elő, ha egy anyuka babát vár.
-Például?-kérdezett vissza kíváncsian, amire egy pillanatra elgondolkodva a neon lámpákkal megvilágított plafonra emeltem pillantásomat.
-Például...neked is volt már, hogy fájt a hasad, és sok-sok embernek fáj a hasa nap mint nap- kezdtem bele ismét némi gondolkodást követően.-De ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek, akinek fáj a hasa, egy kisbaba van pocakjában-magyaráztam tovább.-Minden ember szervezetében vannak úgynevezett hormonok. Ezek irányítják, hogy milyen nagyra növünk, hogy fiúnak vagy lánynak nézünk ki...összességében, hogy működjön a szervezetünk-folytattam-Amikor egy anyukának baba van a hasában, termelődik egy olyan hormon, ami normális esetben semmikor máskor nem. Emiatt fáj az anyukák hasa, amikor babát várnak.
-És most akkor fáj a hasad?-kérdezett ismét némi aggodalommal a hangjában.-Azért ülsz a ott?
-Nem, drágám-kuncogtam egy könnyed mosollyal hangomban.-Ez a kis hormon benne van az anyukák pisijében is, és mivel máskor nem termelődik, azzal a teszttel, amit vettem a gyógyszertárban, meg lehet mondani, van-e kisbaba a hasamban.
-Akkor te most pisilsz?-világosodott meg, amire halkan sóhaj kísérte mosollyal arcomon bólintottam egyet magamban.
-Igen, pisilni próbálok-válaszoltam, amire pár pillanattal később a hosszú percekig tartó koncentrálás végre meghozta az eredményét. Nem sűrűn könnyebbültem meg még annyira ennek a hangnak a hallatán, mint most.
-Naaaa?-szólalt meg Lilly ismét kíváncsian, mire nem bírtam megállni, hogy ismét felnevessek izgatott kis hangja hallatán.
-Türelem, szívem, 3 perc-mosolyogtam visszahelyezve a védőkupakot a tesztre, majd miután felhúztam alsóneműmet és nadrágomat, izgatottságtól kalapáló szívvel léptem ki azzal kezemben a mosdófülke ajtaján.
-Az a bot a teszt?-pillantott rá fürkésző szemekkel, amire én alig hallhatóan felnevettem.
-Igen-biccentettem lerakva azt a kézmosó szélére. A szívem szabályosan fojtogatott, ahogy egyre gyorsabb és gyorsabb tempóra váltott a másodpercek elteltével. Csak hallgattam a falon lévő óra kattogását, aminek mutatóit mintha ólommal súlyozták volna, vánszorogva tett meg minden másodpercet, minden percet, mígnem egy örökkévalóságnak tűnő három perc elteltével mély lélegzetet véve pillantottam rá az előttem pihenő terhességi tesztre. Amint megláttam, a szívem egy pillanatra megszűnt dobbanni. Két csík. Kettő darab határozott csík...Pozitív.
-Jó ég-nevettem fel örömmámortól elcsukló hangon, és éreztem, amint szemeimbe néhány meghatott könnycsepp szökik a mindenemet átjáró eksztatikus boldogság hatására. Terhes vagyok...te jó ég, tényleg terhes vagyok. Alig hittem el, amint újra és újra átfutott agyamon a gondolat, hogy hamarosan megint anya leszek. Anya leszek.
-Jól vagy, anyu?-pillantott rám némi aggodalommal átszőtt kíváncsisággal hangjában arcom láttán, mire én kissé könnyes szemeimet rá emelve fordultam ismét hozzá.
-Nagyon is, drágám-simogattam meg vállacskáját elé guggolva.-Úgy tűnik, úton van a kistesód-mutattam meg neki a kezemben lévő tesztet, mire kis szemei azonnal felcsillantak mondatom hallatán.-Látod a két csíkot?-helyeztem remegő hangon mutatóujjamat egyik majd másik vonal felé.-Ez azt jelenti, hogy egy kisbaba van a hasamban.
-Lesz egy kistesóm! Lesz egy kistesóm!-állt neki ugrálni izgatott csillogással hangocskájában, mire nem bírtam megállni, hogy karjaimba kapva magamhoz ölelve megforgassam őt a levegőben. Annyira boldog voltam, annyira nagyon boldog. Olyan sokáig vártunk erre, és most itt van. Még mindig alig tudtam felfogni. -Én annyira örülök, anyu!
-Én is szívecském!-nyomtam apró puszit arcára, mielőtt ismét lábaira állítottam volna.-Figyelj, most a következő dolgunk az, hogy megkeressük Addison nénit-emeltem rá pillantásomat ismét, miközben óvatosan letöröltem szemeim sarából egy-egy kigördülni készülő apró könnycseppet.-Jön az ünnep, úgyhogy még anyunak kéne ma csinálni egy -két vizsgálatot, és van egy kis gép is, amivel megnézzük, mekkora már a tesód, és minden rendben van-e vele, jó?
-Menjünk! Menjünk!-állt neki ismét izgatottan, amire nem bírtam megállni, hogy egy újabb meghatott nevetés hagyja el ajkaimat, amint ujjaim közé fogva kis kezecskéjét sietve útnak indultunk a gyereksebészet irányába.
Úgy éreztem a fellegekben járok. Itt van egy új pici élet a hasamban. Összehoztunk egy aprócska emberi lényt, akinek mostanra már valószínűleg van egy pici keringése, ver a szíve, és...Jó ég, annyira vártam, hogy láthassam őt! Tudnom kellett, hogy tényleg ott van és jól van.
-Addison-pillantottam rá kicsit távolabb megállva a nővérpulttól, mire azonnal rám emelte pillantását az előtte lévő kórlapról-Tudnál...jönni picit?-remegett meg a hangom az engem átjáró izgatottságtól, mire ő kisebb zavartsággal az arcán kezdett el minket követni az osztály egy félreesőbb pontja felé.
-Történt valami, Esme?-pillantott rám egy sokat sejtő gyanakvással a hangjában, amint megálltunk.
-Anyu egy botra pisilt!-válaszolta Lilly előttem, mielőtt bármit is mondhattam volna, mire egy apró, boldog sóhaj kíséretében húztam elő a zsebemből a pozitív terhességi tesztemet. Az ajkaimat egy újabb meghatott, örömteli nevetés hagyta el, amint megmutatva Addisonnak az eredményt az ő szemei is elkerekedtek annak láttán.
-Jóságos ég, gratulálok!-ölelt magához egy boldog mosollyal az arcán, mire én elengedve kislányom kezét öleltem őt viszont egy örömteli kacagással hangomban.
-Köszönöm!-csuklott el hangom ismét meghatottan, amint újra ráemeltem pillantásomat ölelésünk végén.-Annyira boldog vagyok, el sem tudod képzelni, mennyire…
-Azt elhiszem, anyuka!-mosolyogta, mire az én arcomra is egy újabb boldog mosoly húzódott.-Carlisle tudja már?
-Még nem-válaszoltam letörölve néhány kigördülő könnycseppet arcomról.
-Anyunak egy kisbaba van a hasában-szólalt meg ekkor mellettem ismét Lilly Addisonra pillantva, mire ő egy halk nevetés kíséretében pillantott le velem együtt lelkes kis arcára.
-Bizony, drágám!-helyeselte megsimítva buksiját, mielőtt szemeit ismét rám emelte volna.-Labor és ultrahang.
-Pont erre szerettelek volna kérni-jegyeztem meg nevetve, miközben mindhárman sietve megindultunk a szomszédos folyosón lévő nőgyógyászat irányába.
-És mondd, Lilly...milyen érzés, hogy hamarosan nagytesó leszel?-fordult hozzá ismét kíváncsian, amint az ultrahangos vizsgáló elé érve kinyitotta annak ajtaját.
-Már nagyon váááárom-válaszolta izgatottsággal hangocskájában.-Már olyan régen mondja anyu, hogy kapok majd egy tesót, de már azt hittem, sose kapok.
-Hát most már itt van-mosolyogta Addison kuncogva, miközben én sietve helyet foglaltam a vizsgálószék szélén.-És hogy vagy, kismama?- emelte rám szemeit érdeklődve, miközben én szabaddá tettem a könyökhajlatomat a vérvételhez.
-Elég jól-válaszoltam mosolyogva, miközben ő lefújkálta bőrfertőtlenítővel a szúrás leendő helyét.
-Nem émelyegsz, nincs hányingered?-pillantott rám ismét kezébe véve a strangulátort.
-De, az elmúlt két hétben egyre gyakrabban keltem bizonytalan émelygésérzéssel a gyomromban, viszont eddig szerencsére nem hánytam-válaszoltam némi megkönnyebbültséggel hangomban, amint ő felkaromra helyezte a vérvételhez szükséges érszorítót.
-Utolsó menstuáció?-kérdezett újra kezében a vérvételi haranggal, mire én azonnal pörgetni kezdtem a fejemben az ott lévő virtuális naptárat.
-November 10-pillantottam rá ismét, miközben ő némi tapogatózást követően lassan alkaromba is mélyesztette a haranghoz illeszkedő tűt.
-Te megszúrtad anyut?-emelte kissé aggódó pillantását keresztanyukájára Lilly, mire én másik kezemmel nyugtatóan megsimogattam kissé ijedt arcocskáját. Láttam rajta, hogy nincsenek jó emlékei a vérvételről, amit jó párszor át kellett szenvednie azalatt az egy hét alatt, amit idebent töltött a balesete miatt.
-Csak vért veszek tőle, Lilly, hogy megnézzük, minden rendben van-e vele és a tesóddal is, jó?-magyarázta neki a haranghoz illesztve a vérvételes csövet, ami a vákuumnak hála azonnal elkezdett megtöltődni a picit sötétebb árnyalatáról felismerhető vénás vérrel.-Nem bántom az anyukádat.
-Jó-válaszolta tovább figyelve a folyamatot még mindig némi aggódással hangjában.-És a tesómat se bántsd!
-Eszembe se jutna, szívecském-pillantott rá komolysággal hangjában, amire pár pillanattal később Lilly arcocskája is ellazult, amint mosolyomból is látta, hogy valóban minden rendben van. -Nos, tehát november 10-ismételte el az általam mondottakat.-Akkor valahol a 7. hétben jársz-mosolygott rám pár pillanatnyi néma fejben számolást követően, amire én is egyetértően biccentettem egyet.
-Elvileg-szólaltam meg pár másodperc múlva helyeslően.-Nem mondtam neked, de...amikor elutaztunk Ohio-ba a szüleimhez, már akkor is felmerült bennem, hogy terhes lehetek-folytattam visszaemlékezve az akkor történtekre.-Voltak tüneteim, de...amit tesztet akkor csináltam, az negatív lett.
-Mikor csináltad a tesztet? A ciklusod hányadik napján?-pillantott rám újra miközben a teli cső helyére egy újabbat helyezett a harangba.
-December 2-án csináltam, 4 nappal azelőtt, hogy meg kellett volna jöjjön a vérzésem-válaszoltam- De figyeltem arra, hogy korai terhességi tesztet vegyek.
-Valószínűleg vagy belecsúsztál a hibahatárba, vagy rossz volt a teszt–vette vissza a szót kezébe véve egy apró bucit, majd miután egy kis nyomást helyezett azzal a szúrás helyére, óvatosan kihúzta könyökhajlatomból a vérvételes tűt.-Elég minimális az esélye, hogy utána estél teherbe, bár nem lehetetlen. De majd mindjárt megnézzük-simította meg a vállamat, majd a veszélyes hulladékledobóhoz lépve beleejtette abba a használt vérvételi eszközöket.-Van bármilyen más tüneted az émelygésen kívül?
-Már hetek óta nem bírok ránézni a kávéra-nevettem, miközben picit jobban rászorítottam másik kezemmel a gézdarabot a szúrás helyére.-Sokkal élénkebbek a szagok, mások az ízek, és ez már pár hete teljesen megbolondít-kuncogtam tovább.-Néhány napja érzékenyebbek a melleim is, és...ma bejött egyszerre az étel averzió és a kívánósság, ami jó kis káoszt okoz majd az elkövetkezendő hetekben...vagy inkább hónapokban, ha az emlékeim nem csalnak.
-Jó kis hormonkoktél kering most benned, nem csoda, hogy az agyad azt se tudja, mit csináljon-jegyezte meg ő is halkan felnevetve, miközben a két vérvételi csövet egy annak tárolására szolgáló kis állványba helyezte.-Ha megcsináltuk az ultrahangot, a műtő fele menet majd beadjuk ezeket a laborba.-folytatta ismét rám pillantva.-Mire végzünk az appendectomiával, már készen is lesz.
-Nagyszerű-válaszoltam, majd óvatosan leszállva a vizsgálószékről a veszélyes hulladék részére szolgáló sárga kukába ejtettem a véres bucit.
-Anyu mondta, hogy van egy gép, amivel láthatjuk a kistesómat-pillantott fel ekkor rá Lilly visszaidézve az női mosdóban általam mondottakat.
-Igen, Lilly, van ilyen-válaszolta neki, amint én a paraván mögé lépve nekiálltam, hogy deréktól lefelé levetkőzzek a vizsgálathoz-, és úgy hívják ezt a gépet, hogy ultrahang.
-Megnézhetem?-csillant fel hangocskája izgatott kíváncsisággal benne, amire pár pillanattal később én is visszatértem hozzájuk egy egyszer használatos kórházi lepellel derekam körül. Azonnal elmosolyodtam, amint megláttam az ultrahangfejet kíváncsian szemlélő pici lányom boldog kis arcát. Alig hittem el, hogy nagyjából 5 éve még ő volt itt a hasamban, az az ultrahangfej, amit most a kezében tartott pedig akkor még ő utána vizsgálódott ugyanígy, ahogy most a testvérét is vizsgálni fogja Addison.
-Ez a rész az ultrahang szeme-mutatta meg neki Addison a hüvelyi ultrahang kissé kiszélesedő lekerekített végére.-Ez látja majd a kistesódat.
-És hova teszed ezt a hosszú botot?-kíváncsiskodott, amire én és Addison is egy pillanatra egymásra néztünk. Láttam rajta, hogy nem igazán tudja, Lilly mennyit tud és mennyit mondhat neki.
-Emlékszel, amikor arról beszélgettünk, hogy jön majd ki a tesód a hasamból?-vettem át Addisontól a szót, amint ismét kényelembe helyeztem magam a nőgyógyászati vizsgálószéken.
-Igen, van egy kis alagút a lábaid közt-válaszolta mosolyogva, amire én egy apró helyeslő bólintással nyugtáztam válaszának helyességét.
-Pontosan-erősítettem meg előbbi szavait.-Ezt a botot Addison néni ugyan ezen az alagúton vezeti majd fel, és így egészen közelről láthatjuk majd a tesódat. Még nagyon pici, ezért csak így látható.
-Én is nézhetem?-csillant fel izgatott kis hangja érdeklődéssel pillantásában, mire én és Addison is alig hallhatóan felkuncogtunk.
-Figyelj csak, Lilly!-húzott egy széket a vizsgálószék fejrészének magasságába.-Ha ide ülsz, innen te is látod majd a kijelzőt-mutatott az ultrahang monitorjára.-Azon látszik majd a kistesód.
-De jó!-mosolyogta izgatottan a szék felé megiramodva, majd miután helyet foglalt rajta, én is belehelyeztem lábaimat, az azok megfelelő pozitúrában tartására szolgáló lábtartókba.
-Akkor kezdhetjük is-helyezte fel a steril óvszert az ultrahang vizsgálófejére, majd miután egy kis ultrahang gélt helyezett rá, a Lilly-ével szemben lévő székre ülve nekiállt felvezetni azt.-Minden rendben? Nem kellemetlen?
-Minden okés-válaszoltam, ahogy felfelé haladva a hüvelyemben a képernyőn lévő kavargó szürke és fehér foltok sokaságából lassan kirajzolódott a méhem. Azonnal apró könnyek szöktek a szemeimben, amint a méhizomzat ultrahangon szürke rajzolatának közepén egy vékony fehér membránechoval körbevéve megláttam...Őt. Ott volt. Alig volt akkora, mint egy szem áfonya, de ott volt.
-Meg is van-állította meg a képet egy pillanatra, miközben éreztem, amint néhány apró könnycsepp gördül le arcom vonalán a látványra.-Jól látszik az amnion és a szikhólyag is-mutatott rá a képen általam vékony membránként már felismert, és a benne található kis gyűrű szerű képletre-, ez pedig a baba-mosolyogta, a szikhólyag melletti kis szürke foltra emelve ujjait újabb könnyeket váltva ezzel ki belőlem.
-Ó, milyen pici-ámult el mellettem Lilly csillogó szemekkel szemlélve a képernyőn megjelenő képet.-Olyan mint egy kis áfonya.
-Nagyjából akkora is mint egy áfonya-fordult hozzá Addison, miközben nekiállt lemérni a baba fejlődési paramétereit a kimerevített képen.-A gesztációs zsák olyan...21 milliméter-állapította meg-, az embrió pedig...8 milliméteres-mérte le az én aprócska babámat is, miközben én tenyeremmel újabb és újabb meghatott könnycseppeket simítottam le az arcomról. Nem tudtam kontrollálni, a könnyek csak jöttek és jöttek.-Ezek teljesen egészséges paraméterek egy 7 hetes babának.
-Anyu sír-pillantott rám Lilly kissé aggódva, amint meglátta könnyáztatta arcomat.
-Minden rendben, szívem-simogattam meg karját nyugtatóan majdhogynem zokogva.-Ezek boldog könnyek.
-Adjak egy zsebkendőt?-fordult hozzám Addison szabad kezével az ultrahang tartóján lévő zsebkendős dobozra mutatva, amire még mindig könnyeimmel küzdve megráztam a fejemet.
-Nem kell, köszönöm!-mosolyogtam remegéssel a hangomban egy mély levegőt véve, próbálva kontrollálni érzelmeimet.
-Ha kell, csak szólj!-fordult vissza a képernyőhöz, majd feloldva a kimerevítést tovább folytatta a vizsgálatot.-Aha!-szólalt meg egyik pillanatban-Látjátok ezt a kis pulzálást a képen?-mutatott a babára, mire én igenlően bólogatni kezdtem a pulzáló kis ritmus láttán, ahogy a mellettem ülő kislányom is.-Ver a szíve!
-Azta-ámult el Lilly közelebb hajolva a monitorhoz.
-Mindjárt meg is hallgatjuk-kapcsolta be a hangszórót, amiből néhány másodperccel később fel is hangzott egy erőteljes, fürge kis dobogó hang. Én pedig teljesen elvesztem.
-Elvesztettük anyukádat-jegyezte meg nevetve Addison Lilly-hez fordulva, miközben én felváltva nevetve és sírva hallgattam ezt a szapora ritmusú kis dallamot, miközben arcomat kezeimbe temetve töröltem le újra és újra könnyes szemeimet.-Amikor téged várt, akkor is ennyire oda volt minden vizsgálatkor, amikor láthatott és hallhatott téged.
-Anyuuu!-ugrott le a székről mosolyogva magához ölelve engem, mire én még mindig nevetve öleltem őt viszont magamhoz tovább küzdve könnyeimmel. El sem hittem, hogy lehetek olyan szerencsés, hogy ő annak idején az életembe lépett, azt meg még nehezebben tudtam felfogni, hogy hamarosan már ketten lesznek. Az én két gyönyörű kisbabám. Nőjön akármekkorára Lilly, ő mindig is az én első kisbabám marad.
-Mára végeztünk is-merevítette ki ismét a képet, majd óvatosan visszahúzta az ultrahangot, mielőtt egy példányt nyomtatott volna számomra a képernyőn is látható befagyasztott pillanatról.-Összefoglalva-állt neki kezembe adva a képet, miután ismét ülő helyzetbe húzódzkodtam-, megerősítettük a teszt eredményét, úgyhogy most már hivatalos-mosolyogta levéve a gumikesztyűjét.-Dr. Esme Anne Cullen másodjára is anyuka lesz.
-Én annyira boldog vagyok, Addie-mosolyodtam el én is meghatottsággal hangomban, mire ő hozzám lépve lágyan magához ölelt viszont ölelést kiváltva ezzel belőlem.-Jó ég, lehet még is kell egy zsebkendő-szipogtam, amint a gravitáció hatására erősen folyni kezdett az orrom az eddig hullajtott könnyek hatására.
-Már hozom is-nyúlt az ultrahangon lévő dobozért.-Vegyél annyit, amennyi kell-tartotta elém, mire én miután jó párat magamhoz vettem, orromhoz emelve egyet neki is álltam kifújni azt.-Tudsz így operálni? Ha kell, megcsinálom egyedül.
-Dehogy is, menni fog-válaszoltam egy másik papír zsebkendővel megtörölve arcomat.-Hamarosan jön az első szólóműtétem, kell a gyakorlat. Csak terhes vagyok, nem haldoklom, úgyhogy...csináljuk!-szálltam le a vizsgálószékről, sietve elindulva a paraván irányába.
-És ...mikor mondod el a jó hírt a büszke apukának?-fordult hozzám kíváncsian ismét,mire arcomra egy újabb örömteli mosoly húzódott., miközben visszalépve az elválasztó mögé nekiálltam visszavenni levetett ruhadarabjaimat.
-Nem hiszem, hogy sokáig tudnám vagy akarnám titkolni-válaszoltam, miközben megkötöttem derekamon világoskék vászon munkahelyi nadrágomat.-De szeretném meglepni vele, és...a ma esti ünnepi vacsora a szüleinél szerintem tökéletes alkalom lenne erre- mosolyogtam tovább ötletelve.-Így egyszerre közölhetném az egész családdal a hírt.
-Remélem tudsz titkot tartani, Lilly-fordult hozzá tettetett komolysággal hangjában, amint én immár teljesen felöltözve ismét kiléptem a paraván mögül.-Nem szabad estig elmondani senkinek, jó, nagylány?
-Nem mondom el senkinek, esküszöm!-tette kis kezét szíve felé komolysággal pillantásában, amire én és Addison is mosolyogva felnevettünk.-Én leszek a legjobb nagytesó az egész világon.
-Ebben biztos vagyok-simogattam meg buksiját még mindig kissé ködfátyolos pillantással az arcomon, majd pár pillanat múlva szemeimet ismét Addisonra emeltem.-Menjünk, operáljuk meg azt a gyulladt vakbelet.
-Ilyen egy igazi rockstar anyuka-jegyezte meg megveregetve vállamat, majd miután felkapta mintáimat a tárolóból, mindhárman sietve elindultunk a pár emelettel lejjebb lévő a műtők irányába. -Azért ha hányni kell, szólj!-nevette.-Nem hiányzik az ebéded maradéka egy nyitott hasüregbe…
-Szánkózni!-válaszolta egy lelkes mosollyal arcán.
-Nem hallottam-folytattam játékossággal a hangomban egy pillanatra nevetve összenézve szerelmemmel.-Hova megyünk?
-Szánkózniiiii!-mosolyogta szinte kiáltva, amire én és Esme is halk nevetésbe kezdtünk.-Mikor érünk oda?
-Mindjárt ott vagyunk, Liliomszál!-válaszoltam.-5-10 perc.
-Már annyira várom-csillant fel izgatott kis hangja ismét.-Imádom a havat! Imádom a havat!
-Készülj, mert addig fogunk szánkózni, amíg el nem kezd kékülni a szánk-mosolyogtam ismét rápillantva a tükörben.-Úgyhogy remélem, jó melegen öltöztél.
-Van rajtam trikó, meg pulcsi, meg bélelt nadrág, meg csizma és még sapka is- vette vissza a szót mosolygással hangjában.-Készültem, apu!
-Látom, tücsök!-válaszoltam elismeréssel hangomban tovább vezetve autónkat a folyó ívét követő autóúton. -Arra gondoltam, Es, hogy kipróbálhatnánk a korcsolyázást-emeltem rá szemeimet izgatott kalandvággyal hangomban, mire az ő szemei óriásira kerekedtek kimondott szavaim hallatán.
-Te? Korcsolyázni szeretnél?-kérdezett vissza hitetlen mosolygással hangjában, amire én szintén mosolyogva megvontam a vállamat.-Te mondtad, hogy nincs egyensúly érzéked, és ehhez igen sok egyensúly érzék kell.
-Tudom, de...mondtad, hogy még te sem próbáltad ezt, és én se, szóval...úgy gondoltam izgalmas lenne valamit együtt megpróbálni, amit egyikünk se csinált még-magyaráztam egy újabb mosollyal az arcomon ismét rápillantva.-Maximum esek egyszer-kétszer-nevettem, amire ő egy játékos mosollyal az arcán szintén újra nevetni kezdett.
-Lökött vagy-simította meg arcomat még mindig kuncogva.-De az én lököttem-helyezte át finom ujjait vállamra lágyan megsimítva azt is mielőtt játékosan belecsípett volna, egy nevetéssel teli, tettetett feljajdulást váltva ki ezzel belőlem.
-Úúú, itt vagyunk! Itt vagyunk!-mutatott kislányunk lelkesen az út mellett a városhatárt jelző Leavenworth táblára.-Itt vagyunk, itt vagyunk, itt vagyunk!
-Jó ég, milyen sokan vannak-pillantott ki az ablakon szerelmem is, amint a várost átszelő út mentén haladva parkoló után kezdtem kutatni.-Mondjuk...miért is lepődöm meg?-tette hozzá nevetve felvonva szemöldökét.-Hiszen egy alpesi jellegű kisváros, amit minden télen milliónyi színes izzó díszít, milyen lenne szenteste, ha nem zsúfolt.
-Parkolóhelyet sem lesz egyszerű találni-pásztáztam tovább az út mentén üresedés után kutatva, ahol szinte autó autó hátán állt.
-Ott, apu, ott!-mutatott ki Lilly ismét a mögöttem lévő ablakon, mire oldalra pillantva meg is láttam az általa észrevett üresen álló parkolóhelyet.-Ott egy hely!
-Milyen jó szeme van valakinek-jegyeztem meg elismerően, miközben felkapcsolva az indexet bekanyarodtam az út mellett álló parkoló területre.-Ügyes vagy, Liliomszál!-mosolyogtam rá ismét a tükörbe pillantva, mielőtt bekanyarodva leparkoltam autónkkal.-Nos, akkor szerintem induljunk is-pillantottam rájuk lelkesedéssel hangomban, amint a motor leállítása után zsebre raktam a slusszkulcsot.-Vár minket a hó!
-Hurrááá!-csillant fel Lilly izgatott kis hangja is, majd miután kihámoztam őt a biztonsági gyermekülésből, szánkóját kezembe kapva indultunk útnak gyalogosan a színes fényáradat övezte központ irányába.
Lenyűgöző volt ez a kisváros. A talpunk alatt ropogó hó, az út mentél kivilágított fák és épületek, amelyek a látható spektrum minden színében pompáztak, az ünnepi díszbe öltöztetett lovas szánok, a megannyi diótörő a házak ablakában...mintha egy kis mesevilágba csöppentünk volna egyik pillanatról a másikra, és ez a mesevilág mindannyiunkat beszippantott nemtől és kortól függetlenül. Úgy éreztem magam, mintha ismét gyerek lennék.
-Azta-ámult el kislányunk hatalmas csillogó szemekkel figyelve a megannyi égősor villódzó játékát. Láttam rajta, hogy meg sem tud szólalni a rengeteg szín és hang tengerében, amik szökőárként árasztották el minden kis érzékszervét tiszta ámulatot váltva ki belőle.
-Nézd, Lilly!-mutattam izgatottan a járda melletti hófedte lejtős területre, mire ő izgatott kis arcát azonnal az általam mutatott irányba fordította.-Készen állsz, hogy csússzunk egyet?
-Csússzunk, csússzunk!-válaszolta mosolyogva, mire én miután a lejtő tetején a földre helyeztem a zöld színű, műanyag bobunkat, kislányom mögé ülve a lapos szánkón löktem el magunkat annak tetejéről. Lilly izgatottan sikongatott, ahogy a hideg téli szellő számtalan apró hópelyhet sodort arcunkba lefelé siklásunk közben, a lejtő aljára érve pedig egy kisebb huppanónak hála oldalra borultunk a hóba, ezzel egy újabb nevetés kísérte sikkantást váltva ki mindkettőnkből. -Újra! Még egyszer, még egyszer!-pattant fel mellőlem a földről kezébe véve szánkóját, miközben én kicsit lassabban szintén feltápászkodtam a hóból.-Gyere, anyu, most veled!-szaladt fel hozzá a lejtőn lelkesen-Gyere! Gyere!
-Gyere, Es!-lelkesítettem én is, miközben ő nevetve kislányunk mögé helyezkedett a lejtő tetején álló szánkón.
-Jól hajtsd meg, anyu!-mosolyogta Lilly anyukájához fordulva.-Menjünk jó gyorsan!
-Repülni fogunk, szívem-jegyezte meg játékossággal mosolyában, mire ellökve magukat a lejtő tetejéről száguldva indultak meg lefele annak oldalán, mielőtt nevetve ők is a hóban landoltak volna annak aljánál.-Atya ég!-nevette szerelmem a hóban feküdve, mielőtt még mindig mosolyogva ülő helyzetbe tornázta magát.
-Hadd segítsek!-nyújtottam oda kezemet, hogy felsegítsem.
-Megyek még!-indult neki ismét Lilly a lejtő tetejének, amire én és Esme is mindketten halkan felnevettünk. -Utat kérek! Utat!
-Utat!-ismételtem arrébb lépve, mire ő nekiszaladva szabályosan levetette magát a domboldal tetejéről, így száguldva lefelé fejjel előre bobján hasalva. Éreztem, ahogy egy pillanatra kivert a hideg verejték kis mutatványa láttán, és Esme-re emelve pillantásomat láttam rajta, hogy őt is. Ez a gyerek egyszer a sírba visz minket a vakmerőségével.
-Ez nagyon király volt-ugrott fel a földről a lejtő aljához érve.-Újra!
-Óvatosan, Lilly!-szólt utána még Esme, ám ő mit sem hallva anyukája szavaiból rohant tovább felfele a lejtő tetejére.-Jézusom, miket művel néha ez a gyerek-simította végig tenyereit arcán egy halk sóhaj kíséretében, amire én ajkaimat szintén egy halk nevetés kísérte apró sóhaj hagyta el.
-Mi lesz itt, ha már ketten lesznek-ráztam meg a fejemet még mindig nevetve elmerengve a jövőn.-El tudod képzelni azt a káoszt?
-Ó, lángokban áll majd a ház-jegyezte meg teljes meggyőződéssel a hangjában ő is felnevetve.-De van porral oltónk, nem igaz?-fonta össze ujjainkat pillantását ismét rám emelve, mire nem bírtam megállni, hogy újra halkan nevetni kezdjek előbbi mondata hallatán.-Csak majd kicsivel többet kell használjuk mint eddig…
[...]
-Én mindenképp megkóstolnám azt a tojáslikőrt–jelezte apa mosolyogva.-Carlisle, koccintasz velem egyet?
-Örömmel koccintanék,Will, de még ma haza kell vinnem magunkat-válaszolta egy apró sóhajjal hangjában.-Azért köszönöm!
-Ugyan, majd én hazavezetek-pillantottam fel arcára, miközben lágyan megsimítottam felém eső combját.-Igyál nyugodtan.
-Hallottad a lányomat-szólalt meg ekkor ismét apa egy halk nevetést váltva ki ezzel mindannyiunkból-, nem úszod meg ilyen könnyen, fiam.
-Eszemben sincs, William-mosolyogta viszont ujjait lágyan combján pihenő kézfejemre simítva.-Megyek, akkor hozom is-állt fel mellőlem, majd sietős léptekkel útnak is indult édesanyja után a szomszédos konyha irányába.
-És milyen volt a szánkózás, Lilly?-fordult anya kíváncsian a karácsonyfa mellett újonnan kapott ajándékaival játszadozó kislányunk felé.-Jól érezted magad?
-Nagyon-emelte rá csillogó kis mosolyát kezében a Liliantől és Henry-től kapott játék doktortáska egyik műanyag fecskendőjével.-És képzeld, Liza nagyi, korcsolyáztunk is! Mind a hárman.
-Valóban?-pillantott fel rám anya egy halk kuncogással hangjában, amire én szintén halkan nevetve mosolyogva bólogatni kezdtem.
-Carlisle ötlete volt az egész-álltam neki mesélni.-Mindannyian estünk párszor, és Carlisle szerintem holnapra teli lesz véraláfutásokkal, de nagyon élveztük-mosolyodtam el ismét Lilly-re emelve pillantásomat.
-Anyu egyszer fenékre esett-tette hozzá még nevetve, amire anya és apa is ismét halkan nevetni kezdtek.-Vicces volt.
-Meg is jöttünk-hallottam meg magam mögött Carlisle hangját, amint 3 pohárral egyik kezében másikban pedig a tojáslikőrrel visszatért hozzánk édesanyjával az oldalán.-Neked is hoztam egy poharat, apa-adta oda neki az egyiket.
-Köszönöm, fiam!-vette át tőle, mielőtt felállt volna, hogy a kanapé előtt álló dohányzóasztalhoz lépve csatlakozzon Carlisle-hoz és apához.
-Hoztam akkor egy kis süteményt!-helyezte a kezében lévő tálcát Lilian is a kis üveg asztalra.-Esme, drágám, egyél egy kicsit-fordult ekkor hozzám némi aggodalommal a hangjában.- Elég keveset vacsoráztál.
-Talán kicsit később, Lilian, köszönöm!-utasítottam vissza finoman.-Kicsit háborog a gyomrom, nem hiszem, hogy jól esne most az édesség.
-Még mindig baj van a gyomroddal, szívem?-emelte rám hasonló aggodalommal pillantását anya is elvéve egy rumos golyót a tálcáról.-Nem kéne most már megnézetni magad?
-Hidd el, anya, nincs semmi bajom-vettem vissza a szót győzködéssel hangomban. Ó, ha tudnád, anya, mennyire nincs baj.
Amint pillantásom ekkor a széles mosollyal az arcán apám és Henry társaságában tojáslikőrt iszogató szerelmemre tévedt, rájöttem, hogy itt az idő. Nincs értelme tovább várni.-Nos, nekem lenne még egy ajándékom-álltam fel a kanapéról, amire minden tekintet azonnal rám szegeződött.-Azonnal hozom-indultam meg táskám irányába, amiből pár pillanat múlva elő is húztam a még első karácsonyunkkor Carlisle-nak ajándékozott fotóalbumunkat.
-Jó ég, már azt hittem, idén nem is fogunk képeket nézni-sietett vissza hozzám Carlisle egy lelkes mosollyal az arcán.-Hol is tartottunk legutóbb?-helyezkedett mellém a kanapéra ölébe véve az albumot, mire én izgatottan nekiálltam odalapozni az idei év emlékeinek kezdetéhez. A szívem olyan erősen verdesett a mellkasomban, hogy úgy éreztem, mindenki hallja a szobában a dobogását.-Szilveszter!
-Jó volt végre nem munkával tölteni-jegyeztem meg a Dereknél és Addisonnál készült képekre emelve pillantásomat.-Jól állt az a party szemüveg-löktem meg vállammal vállát játékosan, ám a hangom így is egy pillanatra megremegett a mögötte álló idegességem talaján. Nyugalom, Esme, mély levegő...Még egy kicsit bírd ki. Már nem kell sokáig titkolnod.
-De Lilly-nek még jobban-mutatott a mellette lévő képre, amin akkor még 3 éves kislányunk ezzel a túlméretezett neonzöld rácsos szemüveggel fején ugrál barátaink kanapéján.
-Te mennyit ittál, kisfiam, hogy felvetted azt a szemüveget?-fordult hozzá viccelődve Lilian, amire mindannyian hangosan felnevettünk.
-Esküszöm, hogy nem ittam-tette fel kezeit megadóan szerelmem édesanyjára pillantva.-Én még éjfél után hazavittem családot, úgyhogy egy korty sem volt bennem aznap este…
-Nézd, ezek meg az évfordulós képeink-mutattam a következő oldal tetején lévő túrázós fotókra.-Mount Rainier Nemzeti Park Silver Falls ösvény.
-Az a vízesés valami hihetetlenül gyönyörű volt-folytatta emlékei közt merengve.-A mostanin is elmehetnénk valami hasonlóra, mit szólsz?
-Majd meglátjuk, milyen lesz a mostani tavasz-simítottam meg a vállát mosolyogva. Jól tudtam, hogy akkorra már a 19. hétben leszek a kisbabánkkal, és bár Lilly-vel elég jól viseltem a már látható pocakos időszakot, de nincs két terhesség, ami egyforma lenne. Csak akkortájt látjuk majd.-De, ha a körülmények úgy hozzák, örömmel elmennék túrázni, tudod, hogy imádom a kalandokat.
-Tudom, szívem-hullajtott apró csókot ajkaimra.-Ó ez meg a születésnapom-lapozott újabbat, az én szívem pedig kihagyott egy ütemet, amint megpillantottam a lap legalsó rekeszébe általam elrejtett mai ultrahangképemet. Picit hátrébb dőlve álltam neki titokban figyelni arcának mimikáját, ahogy pillantását végigfuttatva a képeken elérkezett a lap aljára.-Ez meg hogy kerül ide?-vonta össze szemöldökeit kissé értetlenül, kivéve a rekeszből a képet.-Mindjárt visszateszem a többi ultrahangképhez…
-Szívem, állj, állj, állj…-állítottam le mozdulatait nevetve, amint elkezdett visszalapozni a Lilly születését megelőző emlékekhez.-Kérlek, nézd meg a dátumot-biccentettem a kezében lévő ultrahang kép irányába, mire ő pillantását ismét az ujjai közt tartott kimerevített ultrahangos felvételre irányította. A szemei azonnal felcsillantak, amint meglátva rajta a mai dátumot realizálódott benne mit is jelent ez. A lélegzete elakadt, miközben újra és újra egy aprócska villanásszerű mosoly húzódott arcára, majd miután ismét levegőhöz jutott, egy mérhetetlen boldogsággal átszőtt, örömteli nevetés hagyta el széles mosolyra húzódó ajkait, ahogy pillantását ismét rám emelte.
-Es...ez most komoly?-csuklott el hangja meghatottan, amint könnyektől csillogó szemeit felváltva emelte a képre majd ismét rám még mindig hitetlenkedve.-Sikerült? Tényleg sikerült?
-Igen-biccentettem egyet válaszul én is könnyeimmel küzdve.-Kisbabánk lesz. Terhes vagyok.
-Jóságos ég! Jóságos ég, Es!-kapott fel felugorva a kanapéról karjaiba, így forgatva meg maga körül a levegőben meghatottságtól akadozó nevetést kiváltva ezzel belőlem.-Es, nekünk tényleg újra kisbabánk lesz? Komolyan?
-Tényleg-mosolyogtam, amint ismét lábaimra állított, miközben ujjaimmal letöröltem néhány boldogságtól kigördülő könnycseppet arcom vonaláról.
-Istenem, ez annyira fantasztikus, ez...Bocsáss meg, Es, én...én még mindig nem tértem magamhoz-simította végig ujjait arcán, majd tovább szőke hajkoronáján, mielőtt ismét a kezében lévő képre emelte volna pillantását.-Lesz egy újabb kisbabánk-ölelt magához egy újabb széles mosollyal az arcán, én pedig már nem tudtam tovább visszatartani a meghatott örömtől szemeimbe gyűlő könnyeket. Zokogni kezdtem.-Tényleg lesz egy újabb kisbabánk.
-Anyu hasában ott van a tesóm-hallottuk meg Lilly izgatott kis hangját, amire mind a ketten halk nevetésbe kezdtünk.
-Igen, Liliomszál, ott van- kapta karjaiba néhány legördülő könnycseppel arcán magához ölelve kislányunkat.-Nagytesó leszel.
-Nem bírom tovább, gyerekek, muszáj megöleljelek titeket-hallottam meg anya elcsukló, meghatott hangját, amint hozzám lépve szorosan magához ölelt.-Csodás szülei vagytok Lilly-nek, és nagyon szerencsés ez a kisbaba, hogy egy ilyen családba születik majd, mint amilyet ti ketten megalkottatok-lépett Carlisle-hoz is egy ölelésre könnyeivel küzdve, Carlisle pedig még mindig könnyekkel szemeiben ölelte őt viszont.-Hadd nézzem az én legújabb unokámat…
-Liz, hagyd őket levegőhöz jutni-nevetett fel apa is hozzánk lépve könnyektől csillogó pillantással szemeiben, amint anya izgatottan fürkészni kezdte a szerelmem kezében lévő ultrahangképet.-Gratulálok!-nyújtott kezet Carlisle-nak kézfogásra tiszta boldogsággal hangjában.-Tudod…
-Tudom-mosolygott rá vissza hálás pillantással az arcán szerelmem, mire apa egy büszke mosollyal az arcán megveregette a vállát.
-Esme, drágám, hadd adjak egy puszit!-sietett hozzám Lilian örömteli nevetéssel hangjában.-El sem tudom mondani, mennyire örülök nektek-ölelt magához egy-egy puszit nyomva arcom két oldalára újabb mosolyt kiváltva ezzel belőlem.-Csak ismételni tudom Lizt, csodás szülei lesztek ennek a kisbabának is.
-Köszönjük, Lilian!-remegett meg a hangom még mindig hulló könnyeimmel küzdve.-Annyira vártuk már őt…
-Szabad megkérdezzem, hogy hányadik hétben vagy, szívem?-simogatta meg vállaimat végigpillantva rajtam.
-A hetedikben-válaszoltam még mindig halkan szipogva egy pillanatra hasamra, majd ismét Lilian arcára emelve pillantásomat.-Már majdnem két hónapos…
-Gratulálok, fiam!-lépett Carlisle-hoz édesapja is egy kézfogásra.-Hamarosan te is belépsz a több gyerekes apukák sorába, úgyhogy csak annyit mondok...sok szerencsét-veregette meg a vállát nevetve, amire szerelmem ajkait is egy apró nevetés hagyta el.-Remélem készen álltok a káoszra…
-Én imádom a káoszt-vágta rá Carlisle még mindig eksztatikus örömmel remegő hangjában.-Jó ég, lesz még egy gyerekünk…
-El ne ájulj, kisfiam!-nevette Lilian hozzá fordulva, amint látva Carlisle arcán, hogy még mindig nem tért teljesen magához, átvette tőle a karjában lévő kislányunkat.-Ülj le kicsit!
-Képzeld, Lilian nagyi, már ver a tesóm szíve-mosolygott nagymamájára lelkesen Lilly, amire az én arcomra is egy újabb apró meghatott mosoly húzódott.-Meghallgattuk anyuval.
-Ez fantasztikus, kis szívem-simította meg izgatott arcocskáját, amint ölébe véve őt helyet foglalt Carlisle mellett a kanapén, aki még mindig a hír hatása alatt állva meredt maga elé egy ámulattal átszőtt boldog mosollyal az arcán.-És mit szólsz ahhoz, hogy nagytesó leszel? Várod már?
-Nagyon-válaszolta izgatottsággal mosolyában.-Anyuék már olyan régóta mondták, hogy szeretnének nekem tesót, és most lesz.
-És hogy vagy, kislányom?-lépett hozzám apa is egy ölelésre, mire én még mindig kissé remegő mozdulatokkal öleltem őt viszont.-Hogy bírod?
-Jól vagyok, apa-mosolyodtam el ismét, amint ő ujjait lágyan végigsimította vállaimon.-Kicsit émelygek, meg van néhány apróság, de semmi komoly.
-Anyunak fáj a cicije-szólalt meg ekkor Lilly nagymamája ölében, amire egy pillanatra meglepetten felnevettem.-Anyu, miért fáj a cicid, amikor kisbaba van a hasadban?
-Tudod-álltam neki, miközben melléjük helyezkedtem a kanapén-, amikor egy kisbaba megszületik, még nem olyan dolgokat eszik, mint mi. Ahogy a cicák és a kutyák is tejjel etetik a kicsinyeiket, amikor még nem tudnak mást megenni, mi emberek is tejjel etetjük az elején a babáinkat-magyaráztam.-Ez a tej, amit a babák esznek, egy különleges tej, és csak az anyukák mellében termelődik. Azok a kis hormonok, amikről már beszéltünk, felkészítik az anyukák melleit arra, hogy tudják táplálni a babáikat-folytattam.-Ehhez sok minden át kell alakuljon a cicijeimben, és emiatt fáj.
-Éééértem-biccentett, amint összeálltak fejecskéjében az általam mondottak.
-Jól vagy, szívem?-simítottam meg ekkor mellettem ülő szerelmem combját, amire lassan rám emelte még mindig örömmámortól csillogó pillantását.
-Jól? Több, mint jól-mosolyogta ismét elcsukló hangon.-Még mindig alig hiszem el, hogy hamarosan megint apa leszek.
-Nagyon szerencsés ez a baba, hogy ilyen apukája van-hullajtottam egy apró boldog csókot ajkaira, mire éreztem, amint ő hozzám hasonlóan belemosolyodik csókunkba-Szeretlek!
-Én is szeretlek!-érintette egy pillanatra homlokát lágyan homlokomhoz, mielőtt egy apró puszit nyomott volna annak közepére.
-Ha már szóba jöttek a kiskutyák-szólalt meg ekkor anya összenézve apával, amire én kissé értetlenül összevonva szemöldökömet emeltem rájuk pillantásomat.-Nekünk is van még egy meglepetésünk...Lilly-nek-fordult hozzá, amire Lilly szemei izgatottan felcsillantak a meglepetés szó és nevének egy mondatban történő elhangzása hallatán.-Will, megtennéd, hogy...
-Már hozom is-indult el apa az emeletre vezető lépcső irányába, mire én még mindig kissé összezavarodva emeltem pillantásomat távoldó alakjára.
-Lilly, drágám-fordult hozzá ekkor anya-, először is gratulálok neked, hogy nagytesó leszel. Ez egy nagyon komoly feladat-pillantott rá komolysággal szemeiben-, de tudom, hogy nagyon ügyes leszel. Nagytestvérnek lenni hatalmas felelősség, és...jó lenne előtte kicsit gyakorolni erre a hatalmas felelősséggel járó feladatra, nem igaz?-vonta fel szemöldökét, amint hozzánk lépve karjába vette a Lilian ölében ülő pici lányunkat.
-De igen, igen-válaszolta lelkes mosollyal az arcán Lilly.-Én akarok lenni a legjobb nagytesó az egééész világon.
-Hát-fordult vele a nappali bejáratát képző boltív irányába, amire mindannyian egyszerre emeltük pillantásunkat a lassan a nappaliban lépő édesapámra. Amint megláttam, mit hoz, a szívem kihagyott egy ütemet. A vörös-fehér bundájú kölyökkutya kissé megszeppenve pillantott körbe apám karjából-, akkor itt a lehetőség rá…
-Boldog karácsonyt, kis rókám!-nyomott egy apró puszit Lilly buksijára apa, mielőtt Lilly leguggolva Ginger-hez izgatottan állt neki simogatni a hozzá dörgölődző kutyust. Ahogy az agyam felszabadult a meglepettség okozta sokkból, pillantásomat a mellettem ülő Carlisle-ra emeltem. A szemeiben láttam, hogy mindketten ugyan arra gondolunk. Mégis hogy gondolták ezt?
-Anya, beszélhetnénk egy kicsit?-fordultam hozzá majd apámhoz komolysággal hangomban, amint szerelmemmel együtt felállva a kanapéról elindultunk a ház egy távolabbi pontja felé. Alig hittem el, hogy ezt csinálták. -Mégis mi a francot gondoltatok?-fordultam hozzájuk idegességtől feszülő suttogással hangomban, amint elég messze kerülve a nappalitól mind a négyen megálltunk.-Ezt meg kellett volna beszéljétek velünk.
-Esme, kislányom, mi tényleg csak jót akartunk…-állt neki anya, ám nem hagytam, hogy végig mondja.
-Anya…-sóhajtottam fel kissé frusztráltan-idehoztatok egy három hónapos kiskutyát a tél közepén. Nincs kerítésünk, az erdő közepén lakunk, mégis...mit hittetek, hogy majd ugrálni fogok örömömben?
-Maximálisan igaza van Esme-nek, nem vagyunk felkészülve egy kiskutyára-szólalt meg mellettem Carlisle is nyugodtsággal a hangjában, próbálva ellensúlyozni kirobbanásomat.-Meg kellett volna beszéljétek velünk…
-Hoztunk neki mindent-pillantott ránk anya ismét-, fekhelyet, játékokat, tápot, ami elég lesz az egész ünnepi időszakra, chippelve van és megvan minden kölyök oltása-sorolta.-Nézd, szívem, Ginger és Lilly...összetartoznak-állt neki újra látván még mindig mérges arckifejezésemet.-Miután elmentetek, ez a kiskutya megváltozott. Egész nap ült a kennelben, és nyüszített-folytatta komolysággal hangjában.-Megmutattuk állatorvosnak is, semmi problémát nem találtak nála. Nem értettük mi baja van, amíg egy nap akkor hívtatok, amikor kint voltam nála és...ahogy meghallotta Lilly hangját, csóválni kezdte a farkát, és úgy ugrált meg futkározott, mint előtte-csillant fel hangja meghatottan, és éreztem, amint szavai hallatán az én szívem is elkezd meglágyulni.-Ennek a kiskutyának Lilly a gazdája attól a pillanattól kezdve, hogy találkoztak. Senki másnál nem lenne boldog.
-Egy kutya hatalmas felelősség, anya-pillantottam rá most már valamivel nyugodtabban.-Lilly csak 4 éves…
-Egy nagyon okos és felelősségteljes 4 éves, jóval a kortársai előtt-vette át tőlem a szót apa komolysággal szemeiben.-Csodásan bánik az állatokkal, és itt vagy te is, aki értesz a kutyákhoz…
-Apa...terhes vagyok-emlékeztettem őt ismét komolyabb hangnemre váltva.-Ez a kutya rövid időn belül dupla akkorára nő, mint amekkora most, és nem biztos, hogy képes leszek a munka, a rosszulléteim és Lilly mellett kiképezni egy kutyát alap engedelmességre.
-Amikor elhoztuk, még nem tudtuk, hogy terhes vagy-pillantott rám ismét bocsánatkéréssel a hangjában anya.-Be kell ismernem, hogy hibáztunk, hogy nem beszéltük meg veletek és... az időzítés így tényleg nem a legjobb, de...hadd maradjon Ginger!-pillantott ránk kérlelően.-Ő ide tartozik.
-Sosem volt kérdés, hogy maradhat-e-vágtam rá azonnal.-Nem tenném ki annak a lányomat, hogy elveszem tőle azt, amit ennyire nagyon szeret, csak...
-Csak eléggé kész helyzet elé állítottatok minket-magyarázta mellettem Carlisle, kimondva befejezetlen gondolatmenetem lényegét.
-Őszintén sajnáljuk, hogy...ennyire felkavartuk a dogokat-szólalt meg végül apa előbb anyára, majd vissza ránk pillantva.-Nem akartunk nektek gondot okozni…
-Tudod, mit? Felejtsük el-húzódott pár pillanat múlva egy apró, megnyugtató mosoly arcomra.-Karácsony van, nem kéne veszekednünk. Ginger pedig mindenképp marad, úgyhogy...nincs is értelme.
-Menjünk vissza a többiekhez-mosolyogta Carlisle is, mire most már kissé könnyedebb szívvel indultunk el mind a négyen a nappali irányába.
-Terhességben ez normális-válaszolta nyugtatással a hangjában rám emelve pillantását a kezében lévő könyvről.-De mivel alsó határ közeli, Addison mondta, hogy szedjek egy kis vasat, aztán majd csinálunk kontroll labort.
-Jó magas a hCG is-kerekedtek el a szemeim egy pillanatra a papíron lévő szám láttán-, 9750 mIU/ml.
-Carlisle, minden rendben van a laborommal, ne elemezgesd már annyit!-fordult hozzám ismét nevetve.-Lazíts!
-Jó, megpróbálom-sóhajtottam egy apró mosollyal az arcomon, mire ő elvéve kezemből a felé nyújtott papírokat éjjeliszekrényére helyezte a több oldalas laborleletet -Hogy érzed magad?-pillantottam rá ismét ujjaimat lágyan combjára simítva, amire ő a könyvét egy pillanatra ölébe helyezve emelte rám ismét pillantását.
-Még mindig aggódsz-sóhajtott fel egy kisebb lemondással hangjában ám mosollyal arcán megcsóválva a fejét. Nem bírtam megállni, hogy erre halkan felnevessek.
-Jó, igen, aggódom-ismertem be végül, miközben lágyan felé eső kezem ujjai közé fogtam az ölében lévő könyvön pihenő kezét.-De nem hibáztathatsz, egy...valódi kis emberi lény növekszik a hasadban. Tudod ez férfiként mennyire rémisztő néha?-pillantottam rá valamivel komolyabban, mire az ő arcára újra egy lágy, nyugtató mosoly húzódott.
-Mi rémiszt meg pontosan?-emelte rám pillantását kíváncsian.
-Nem is tudom...nem egy konkrét dolog-válaszoltam némi gondolkodást követően.-De...ott van a kisbabánk a hasadban, és...tudom, hogy ez bután fog hangzani, de...a gondolat, hogy mit kell kiállnod a terhesség alatt, miközben én...szóval az én részem olyan semmiségnek tűnik az egészben, az a 20 perc, amit ráadásul élveztem is-jegyeztem meg halkan felnevetve, amire ő is nevetni kezdett-, ahhoz a 40 héthez képest, amit te kiállsz, és még ott a szülés is...
-Akarod tudni, milyen érzés?-fordult hozzám érdeklődve, mire én válaszul egy aprót bólintottam.-Jelenleg nem sokat érzek a dologból. Fáradtabb vagyok, émelygek, érzékenyek a melleim, és időnként enyhén görcsölni kezd az alhasam, de ne aggódj-folytatta szünet nélkül, mielőtt a görcsölés szó hallatán pánikolni kezdtem volna-, ez normális, csak pár másodpercig tart, és attól van, hogy tágul a méhűr. Semmi kóros-magyarázta.-Szóval jelenleg inkább érzem úgy magam, mint aki menstruál, mintsem mint aki terhes-nevetett fel, amire végre az én ajkaimat is egy apró nevetés hagyta el.-18 éve lovagolok a vörös sárkányon, jelenleg ez meg se kottyan. Nincs miért aggódj.
-Akkor...jól vagy?-pillantottam rá még mindig kissé bizonytalankodva, mire ő ismét halkan felnevetett.
-Jól vagyok-hajolt hozzám egy apró csókot hullajtva ajkaimra.-Szeretlek, de ha az egész terhességemet végig stresszeled, agyon csaplak-jegyezte meg újra felkuncogva, amire én sem bírtam megállni, hogy nevetni kezdjek.-Élvezzük ezt az utazást...együtt.
-Annyira szeretlek-hullajtottam én is csókot ajkaira.-És őt is-tettem hozzá hasához hajolva, majd pizsamájának felsőjét picit felhajtva apró puszit nyomtam annak bőrére újabb nevetést kiváltva ezzel belőle.
-Ez csikis-nevette tovább, mire nem bírtam megállni, hogy újabb és újabb csókot nyomjak erre a területre, egyre hangosabb nevetésre késztetve ezzel.-Jóságos ég!-kuncogott fel még hangosabban megismételt kis akcióm hatására, ám ekkor nevetésünket az ajtónk felől hallott három apró kopogás szakította meg.-Ki az?
-Csak én vagyok-hallottam meg Liz hangját az ajtón túlról.-Bejöhetek, vagy esetleg…
-Gyere nyugodtan!-válaszolta még mindig nevetve Esme, amire pár pillanattal később Liz be is nyitott, kissé félve lépve be szobánk ajtaján.
-Kicsit...óvatosabb vagyok a 3 éve történtek miatt-jegyezte meg felvonva szemöldökét, amire Esme és én is egy pillanatra lesütöttük szemeinket a szavai hallatán felidéződő emlékek hatására. Azóta is nehezebben tudok Liz szemébe nézni.
-Nem csináltunk semmit, anya, nyugodj meg!-simított füle mögé zavarában egy hullámos tincset.
-Mertem remélni, hogy nem mondanátok, hogy jöjjek be, ha igen-nevette, ezzel belőlünk is egy apró nevetést kiváltva.-Esme, szívem, kérhetnék tőled egy kis fájdalomcsillapítót?-fordult hozzá pár pillanat múlva.-Bevallom, nem sűrűn iszom alkoholt, és kicsit megfájdult a fejem ettől a tojáslikőrtől.
-Hogyne adnék-ugrott ki mellőlem a az ágyból a fürdőszoba felé véve az irányt.-Egy kis ibuprofen hamar kigyógyít majd-sétált hozzá kezében egy tabláttával.-Meg egy jókora alvás.
-Azért ki ne oktasd anyádat az alkohol veszélyeiről! Csak a fejem fáj, nem vagyok részeg.-nevetett fel, amint szerelmem a kezébe adta az egy szem ibuprofent.-Hogy vagytok egyébként, drágáim? Felfogtátok már igazán, hogy megint szülők lesztek?
-Fogjuk rá-nevettem egy pillanatra szerelmem mosolygó arcára, majd ismét rá pillantva.-De még mindig elég hihetetlen…
-Ez nem is igazán tudatosul az emberben, amíg el nem kezd látszani-mosolyogta Liz lassan megindulva hálószobánk ajtaja irányába.-Aludjatok lassan ti is! Hosszú nap volt ez mindenki számára…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése