Üdv, mindenkinek!
Ahogy ígértem, meg is hoztam az új fejezetet. Ebben a részben egy korszak lezárul a főszereplőink számára, és egy valamivel több, mint egy éves utazás végére érnek lassan. Most sem lesz hiány humoros és vidám jelenetekből, de komolyabb témák és persze egy csipetnyi romantika is felbukkan majd.
A fejezet egy enyhén 18+ jelenetet tartalmaz.
Remélem mindenkinek tetszik majd! Jó olvasást!
Puszi!
Carly
18+
"A MIGHTY OCEAN OR A GENTLE KISS"
[október 11.]
-Akkor hivatalos?-csillant fel mosolyom izgatott várakozással hangomban, amire ő szintén mosolyogva kezdett válaszul igenlő bólogatásba.
-Figyelembe véve a negatív labort, a bimanuális és spekulummal végzett hüvelyi, valamint ultrahang vizsgálatot-folytatta még mindig mosolyogva, amint óvatosan nekiállt eltávolítani a hüvelyi ultrahangot a hüvelyemből-, immáron hivatalosan is túl vagy a gyermekágyas időszakon. Felgyógyultál, anyuka!-tette hozzá kuncogva, amire én sem bírtam megállni, hogy felnevessek.-Gratulálok!
-Ezt olyan jó érzés hallani-sóhajtottam kisebb megkönnyebbüléssel a hangomban.-Bár jól éreztem magam, és már 3 hete egyáltalán nem is véreztem, de…azért mindig aggódik az ember.
-Nem is te lennél, ha nem aggódnál-simította meg a vállamat egy apró kuncogással hangjában, amint én felállva az ágyról elindultam a paraván mögé.-És hogy élted meg?-pillantott még utánam kíváncsian.
-Sokkal nyugisabb volt most ez az időszak, mint Lilly-vel-válaszoltam.-El sem tudom hinni, hogy ő vele ilyenkor már 2 hete dolgoztam-folytattam kissé elképedve.-Tudom, hogy nem igazán volt más opcióm akkor, de…de most én…Nem is gondoltam volna, hogy ez ennyire békés és tökéletes is lehet-mosolyogtam.-Persze, most teljesen mások voltak a körülmények-tettem hozzá, miután magamra kapva alsóneműmet és nadrágomat kiléptem a paraván mögül.-Lilly-nél az autóbalesetünk teljesen átírta a terveinket. Most Carlisle is teljesen jelen lehetett, és…sosem fogom tudni meghálálni azt a rengeteg segítséget, amit az elmúlt időszakban kaptam tőle-sóhajtottam ismét még mindig mosollyal az arcomon.-Tényleg, fantasztikusabb férjet és apát a gyerekeimnek nem is kívánhatnék. De most már nagyon mozoghatnékom van így 6 hét után, úgyhogy…-tettem hozzá kuncogva, amire Addison sem bírta megállni, hogy egy halk nevetésbe kezdjen.-Nem hagyom majd tovább magam kiszolgálni.
-Mozoghatnékod, mi?-pillantott rám célozgatással a hangjában.-Hát így is nevezhetjük a szexet végül is…
-Én most konkrétan a házimunkára, kocogásra, kisebb túrákra és hasonlókra gondoltam, nem kifejezetten a szexre-tettem hozzá helyesbítve továbbra is nevetéssel a hangomban.-Bár kétségtelen, hogy…már azt is nagyon várom-mosolyogtam némi vágyakozással hangomban.-Lilly-nél sokkal tovább nem kívántam a szexet. Ez is más most.
-Hát…zöld a lámpa-tette hozzá újabb célzással hangjában felvonva szemöldökeit.-Karodban az implantátum, nőgyógyászatilag is rendben vagy, szóval…Csapjatok bele!
-Három gyerek mellett ez azért nem ilyen egyszerű-jegyeztem meg somolyogva.-De nem fogunk túl sokat várni vele, ez biztos-kuncogtam ismét ráemelve szemeimet.-Csak igényel majd némi szervezést.
-Mindent bele, csajszi!-pillantott rám kuncogással mosolyában.-Bár nem hinném, hogy buzdítani kéne téged-tette hozzá ismét egy sokat mondó célozgatással a hangjában.-Hallottam dolgokat mostanában…
-Nem hiszem el, hogy már te is tudod-sóhajtottam kisebb frusztráltsággal a hangomban.
-Területet akartál jelölni-vette vissza a szót mosolygás és komolyság kettősségével pillantásában.-Hát sikerült.
-Nem akartam területet jelölni-ellenkeztem, ám legbelül mégis csak tudtam, hogy van némi igazság abban, amit mondott.-Én csak…
-Te csak ok nélkül lepippantottad a férjedet a munkahelyén? Nem hinném-vonta fel szemöldökét egy újabb célozgató nevetéssel a hangjában, amire nem bírtam megállni, hogy szemeimet forgatva egy akaratlan mosoly kísérte nevetés hagyja el az én ajkaimat is.-Te kis céda-tette hozzá viccelődve, újabb nevetést váltva ki belőlem.
-Oké, el kell ismernem, hogy…lehet, tényleg területet is…akartam jelölni-vettem vissza a szót még mindig somolyogva ismerve el részben igazát.-De én csak szeretem a férjemet, és azt akartam, hogy jól érezze magát.
-Ahogy hallottam, nagyon is jól érezte magát-kuncogott tovább.-És elég hangosan érezte jól magát.
-Addison, nem…nem hagyhatnánk ezt?-sütöttem le pillantásomat összevonva szemöldökeimet.
-Jó, abba hagyom-adta meg magát még mindig nevetve felemelve tenyerét.-De Mark nem lesz ennyire elnéző…
-Komolyan, ki lehet szállni a bugyimból-pillantottam rá komolyság és nevetés kettősével mosolyomban.-Szeretni a szexet a férjemmel tudtommal nem bűn és nem is szégyen.
-Nem az, csak cukkolunk-válaszolta egy valamivel komolyabb, nyugtató hangnemre váltva mosolya mögött.-Egyébként…ezt sosem mondtad még ki így-emelte rám ismét szemeit, amire én kissé értetlenül néztem vissza rá.-Azt, hogy szereted a szexet-tette hozzá értetlenkedésem láttán.-Mármint egyértelmű volt, hogy így van, de szavakkal még nem hallottam ezt tőled-magyarázta tovább.-El sem hiszem, hogy ezt ugyan az a lány mondja, aki annak idején rettegett attól, milyen lesz az első szex a barátjával.
-Na, igen-nevettem mosolyogva egy pillanatra lesütve szemeimet, majd ismét rá pillantva.-Azóta sok minden történt-sóhajtottam egy pillanatra elmerengve emlékeimben, és már a felvillanó emlékfoszlányok hatására is hevesebben kezdett verni a szívem.-Carlisle…megtanított arra, hogy szeressem magamat, és…őt-mosolyodtam el ismét.-Az évek alatt megtanultunk kommunikálni, és…én magam sem hittem volna, hogy valaha is kimondom ezt, de…szeretem a szexet-pillantottam rá egy mosoly keretezte őszinteséggel hangomban.-Vele nagyon is szeretem.
-Váljon egészségedre - veregette meg vállamat egy újabb mosollyal arcán.-Ami pedig a többit illeti-pillantott rám ismét-, a házimunka mehet, de semmi nehéz emelés még. Kocogást és a túrát pedig csak fokozatosan, tudod…
-Igen, tudom-biccentettem nevetve.-Kössz mindent, Addie!-emeltem rá szemeimet hálásan, amint lassan mindketten elindultunk a vizsgáló ajtaja felé.-Köszönök mindent, amit az elmúlt több, mint egy év alatt értünk tettél. Részben neked köszönhetjük Willt.
-Azért a munka jelentős részét ti végeztétek-tette hozzá ismét felnevetve, ezzel belőlem is egy újabb nevetést váltva ki.-Ha pedig újra belevágnátok, csak szólsz, és örömmel segítek megint.
-Úgy lesz.
-Éhes-nevettem én is pici fiamra pillantva.-Bocs, kishaver, sajnos az én melleimben nincsen ennivaló-simítottam meg pici hátát, amint ő továbbra is próbálta megtalálni a számára táplálékforrásul szolgáló mellbimbót.-Mindjárt melegítünk neked anyatejet…
-Apu, a te cicid miért nem tud tejet csinálni, mint anyué?-emelte rám ekkor kíváncsian szemecskéit Lilly.
-Azért, Lilly, mert nekem nem növekedett kisbaba a hasamban, mint ahogy anyunak-válaszoltam, amint felállva a kanapéról elindultam a szomszédos konyha irányába.-Arról beszéltünk már, hogy lányoknak, mint neked és anyunak, van egy szerv a pocakjukban, ahol a kisbabák laknak, amíg nőnek-álltam neki magyarázni. -Ezt hívják méhnek, ugye…És mivel az apukáknak nincs méhük, nincs hol nőjenek a kisbabák, és így nem nő meg a sok kis hormonnak a mennyisége szervezetünkben, amik miatt az anyukák cicijében tej lesz.
-És mik ezeket a hormonok?-pillantott rám ismét kíváncsian, amire ajkaimat egy apró nevetés hagyta el. Már meg sem kéne lepődjek az ilyen kérdések hallatán, de mégis még mindig minden alkalommal lenyűgözött, milyen okos és érdeklődő, micsoda tudásvágy lakozik benne. Nem mindennap hall az ember egy 4 évest ilyen kérdést feltenni.
-Tényleg érdekel?-néztem rá még mindig kissé meglepetten, amire ő egy izgatott kis mosollyal az arcán kezdett igenlő bólogatásba.-Nos, amikor egy anyuka babát vár, az ösztrogén és a progeszteron szintje, ami normálisan is ott van az anyukák vérében, elkezd növekedni, és ez kezdi el felkészíteni a melleit arra, hogy majd tudjon tejet adni a babájának-álltam neki, miközben elővettem a hűtőből egy kis üveg előkészített anyatejet.-Ezen kívül, amikor már egyre jobban közeledik a pillanat, hogy megszületsen a kisbaba, egy harmadik kis hormon szintje is megnő, ennek a neve prolaktin-folytattam, amint az üveget egy kis tálkába helyeztem, majd megnyitva a csapot kellemesen meleg vizet kezdtem folyatni rá.-Konkrétan ez lesz majd az a kis hormon, aminek a legnagyobb szerepe van abban, hogy egy anyuka tejjel tudja etetni a babáját. Aztán megszületik a kisbaba-magyaráztam tovább.-Itt lép be még egy hormon, az oxytocin. Mert nem elég termelni a tejet, hanem azt a kisbabának tudnia kell megenni is-tetem hozzá.- Ahogy szopizik egy kisbaba, az anyukák agyában oxytocin és prolaktin szabadul fel, amiből az oxytocin az anyukák cicijének izmaira hat majd és azok a kis izmok, mint a kis pumpák, segítenek kipumpálni a tejet a kis járatokból, amit így meg tud enni a kisbaba. A prolaktin pedig segít, hogy újra legyen tej majd az anyuka mellében, mikor a baba legközelebb megéhezik.
-Ez jó bonyolult-állapította meg összevonva a kis szemöldökeit.-Anyu jó sokat dolgozik, hogy Willy ehessen.
-Nagyon sokat dolgozik-biccentettem helyeslően.
-És te mit csinálsz?-nézett rám újra elgondolkodva, amire nem bírtam megállni, hogy egy pillanatra ismét felnevetve a plafonta emeljem szemeimet. Tud kérdezni a gyerek, mi tagadás.
-Nos, én…odaadtam anyunak az én különleges kis sejtjeimet-álltam neki újra még mindig nevetéssel hangomban.-És hát…az én testem ennél többet nem tud hozzátenni egy kisbaba születéséhez-válaszoltam.
-Ez elég igazságtalan-vonta össze ismét szemöldökeit kissé morcosan.
-Eléggé-biccentettem egyetértőn egy apró sóhaj kíséretében.- Én sem érzem igazságosnak. De éppen ezért mindenben próbálok segíteni anyunak-folytattam mosolyogva.-Amiben hagy, legalább is…Próbálok minél jobb apu lenni.
-Jó apu vagy-emelte rám csillogó kis szemeit őszinte csillogással kis pillantásában.-Te vagy a legjobb apu.
-Nagyon köszönöm, Liliomszál-simítottam meg szabad kezemmel buksiját kisebb meghatottsággal hangomban.-Na, etessük meg a kistesódat, mielőtt ő esz meg minket-kuncogtam, majd miután elzártam a csapot, ki is emeltem a kis tálkából a mostanra kellemesen meleggé vált üveget.-Segítesz nekem megnézni, hogy nem túl meleg-e a tej Willy-nek, Lilly?-pillantott le kislányomra lelkesítően, amire ő válaszul izgatott bólogatásba kezdett.
-Igen! Igen! Igen!-ismételte egy lelkes kis mosollyal az arcán.
-Tudod, egy kicsit cseppents csak a csuklódra-nyújtottam oda neki, miután félkézzel nagy nehezen ráügyeskedtem a cumisüveg cumi részét az üvegre.-Na? Jó lesz?-kérdeztem, amint Lilly egy apró cseppet cseppentett a tejből kis kezére, amire pár pillanatnyi gondolkodást követően ő mosolyogva igenlő bólogatásba kezdett.
-Igen, nem túl meleg-válaszolta mosolyogva visszaadva nekem a cumisüveget.
-Köszönöm a segítséget!-pillantottam rá egy hálás mosollyal az arcomon, miközben egyik karomon Willel, a másikban meg a cumisüveggel elindultam vissza a nappali irányába.-Van még bármilyen kérdésed?-fordultam kislányomhoz ismét, amint újra helyet foglaltam a kanapén.-Ha kíváncsi vagy valamire, kérdezz bátran!
-Anyu most már akkor meggyógyult?-pillantott rám kisebb aggodalom és kíváncsiság kettősével hangjában, amint mellém huppant a kanapén.
-Azért ment Addison nénihez, hogy ezt megtudjuk-válaszoltam neki kisebb nyugtatással hangomban, ám legbelül mégis minden erőmmel küzdöttem, hogy elnyomjam a bennem motoszkáló aggodalmaskodó kis hangot. Tudtam, hogy jól érzi magát, hogy már nincsenek fájdalmai és nem is vérzett már az elmúlt 3 hétben, de…egyszerűen nem tudtam nem aggódni. Számomra hihetetlen volt még mindig, hogy egy ilyen törékenynek tűnő test ennyire hamar felépül egy akkora traumából, mint amilyen egy szülés. Csak 6 hét telt el. Tudtam, hogy erős nő, de csak 6 hét telt el.-De azt mondta anyu, hogy jól érzi magát, úgyhogy reméljük, minden rendben lesz.
-De…te nem félsz, hogy mi van, ha anyu nincs jól?-nézett rám még mindig aggódva, amire az én ajkaimat egy apró sóhaj hagyta el. Annyira ráérez mindig arra, ami a fejemben jár.
-De, kicsit félek-vallottam be neki, miközben a cumisüveget Will ajkaihoz emeltem.-Nagyon szeretem anyut, ahogy te is. Természetes, hogy aggódunk érte, mert annyira nagyon fontos nekünk. Viszont anyu tényleg jól érzi magát, napról napra csak jobban, mióta Willy megszületett-folytattam egy pillanatra rá, majd a cumisüvegből mohón szopizó kisfiamra pillantva.-Nem lesz baj…
-Esme, hát te itt?-lépett hozzám még mindig meglepetten egy ölelésre.- Hogy vagy?
-Jól, köszönöm!-mosolyogtam viszonozva ölelését.-Most voltam a 6 hetes kontrollomon. Csak gondoltam beugrom beszélgetni kicsit.
-Nagyon jól tetted-jegyezte meg mosolyogva.-És? Mi volt?
-Hivatalosan is felépültem-válaszoltam egy izgatott mosollyal arcomon.-Végre nem vagyok köteles elviselni, hogy a családom kiszolgál-kuncogtam, amire válaszul ő is nevetni kezdett.-Nagyon szeretem őket-tettem hozzá-, de eléggé mozoghatnékom van már. Nem bírok tovább a fenekemen maradni.
-Mozoghatnékod, mi?-pillantott rám célozgatással a hangjában, mire nem bírtam megállni, hogy egy apró mosoly kíséretében megforgassam a szemeimet az ismerős tónus hallatán.
-Komolyan, Addison is ezzel jött azonnal-vettem vissza a szót egy újabb apró nevetéssel a hangomban.-Nem a szexre céloztam, de persze azt is … kívánom már-folytattam elébe menve a beszélgetés témájának.-Viszont három gyerek mellett nem fogunk csak úgy egymásnak esni. Ezt meg kell szervezni.
-Ja, mert az a hír járja, hogy mennyire visszafogottak vagytok-jegyezte meg újabb célzással mosolyában, és amint realizáltam, mit is értett ezalatt, nem bírtam megállni hogy egy apró sóhaj kíséretében ismét megforgassam szemeimet.
-Te is tudod?-pillantottam rá kisebb kimerültséggel hangomban.
-Nem ítéllek el, csajszi-pillantott rám ismét komolysággal a hangjában.-Szeretni a szexet nem bűn. És hát…a kiscsaj megérdemelte, hogy helyre tedd-tette hozzá kuncogva, amire nem bírtam megállni, hogy én is nevetni kezdjek.-Egy ikon vagy.
-Szia, Esme! Hát te?-hallottam meg magam mögött George szintén kissé meglepett hangját.-Nem is tudtam, hogy itt vagy.
-Kontrollra jöttem, és gondoltam, kicsit beugrom beszélgetni-mosolyogtam rá.-De nem maradok sokáig, Carlisle ügyeletes volt az éjjel, és most ő vigyáz a gyerekekre otthon, úgyhogy lassan megyek, és leváltom, hogy végre aludhasson.
-Azért van még egy kis időd inni velünk egy kávét?-pillantott rám ekkor ismét Izzie érdeklődve.-Épp a büfébe terveztünk menni George-dzsal. Meghívunk. Már, ha…ihatsz kávét-tette még hozzá még halkan felkuncogva.
-Persze, hogy ihatok-válaszoltam egy apró nevetéssel a hangomban.-Egy kávétól semmi baja nem lesz Willnek. És az sem utolsó, hogy végre nem undorodom a kávé szagától, mint a terhességem elején, szóval végre tudok is inni kávét-jegyeztem meg ismét felnevetve, újabb nevetést váltva ki ezzel barátaimból is.-Így két gyerek után most már elég biztos, hogy ha terhes vagyok nem bírom a kávé szagát-folytattam.-Pontosabb, mint a terhességi teszt, komolyan mondom…
-Legközelebb nem is kell már teszt, elég lesz, ha megszagolsz egy kis kávét-nevetett tovább Izz, amint lassan mindannyian elindultunk a büfé irányába.-Már ha tényleg komolyan gondolod, hogy lesz legközelebb-tette hozzá valamivel komolyabban.-Én biztos nem vállalnám be. Egyszer se, nem hogy kétszer-háromszor…
-Vagy négyszer-ötször-helyesbítettem kuncogva, mire barátaim szemei azonnal döbbenten elkerekedtek szavaim hallatán.
-Komolyan beszélsz?-nézett rám Izzie még mindig hitetlenkedéssel pillantásában.
-Valószínűbb, hogy négyszer-korrigáltam magamat.-Mindig is nagy családra vágytam, ahogy Carlisle is, és…egyelőre 5 gyereket tervezünk-folytattam.-Viszont Jasperrel együtt már hárman vannak a gyerkőcök, így Will után még kettőt tervezünk, ha…minden jól megy.
-Tyű, Carlisle valamit nagyon tud, ha te hajlandó vagy 4 gyereket kihordani neki-jegyezte meg célozgatón felnevetve Izzie, ahogy felocsúdott döbbenetéből, amire nem bírtam megállni, hogy én is újra nevetni kezdjek.-4 szülés…biztos vagy te ebben?
-Nyilván nincs ez kőbe vésve-vettem vissza a szót komolyabb hangnemre váltva.-Ha úgy érezzük, sok lenne bármelyikünknek is, egyszerűen csak…nem vállalunk többet. És ezért várunk több évet a gyerekek közt is, hogy lássuk, mennyire bírjuk-magyaráztam.-Úgyhogy ne aggódjatok, egy ideig még nem leszek újra terhes. Most Jasper, Lilly és Will tökéletesen elegek nekünk. A szakvizsgák végéig pedig ez biztosan így is marad.
-Minden elismerésem-pillantott rám ismét Izzie.-Nem semmi teljesítmény így egyensúlyozni karrier és család közt. Már 1 gyerekkel is komoly szervezést igényel, nemhogy 5 gyerekkel.
-Ha Carlisle nem…Carlisle lenne, nem vállalnám be én se-tettem hozzá.-De annyira csodás apa és férj-folytattam egy apró, büszke mosollyal arcomon.-Valódi partner. Mindenben segít otthon, legyen az házimunka, vagy bármi a gyerekekkel. Nincs olyan, hogy ez vagy az az én dolgom, mert én nő vagyok, ő meg férfi-váltottam ismét komolyabb hangnemre.-Ez a legjobb szó rá…hogy partner-ismételtem magam mosolyogva némi csendes gondolkodást követően arról, hogy mi is lenne a legmegfelelőbb szó arra, ami a kapcsolatunkat jellemzi.-És igazán szerencsésnek érzem magam, hogy megismerhettem őt, és…ő lett a férjem.
-Azért, mert amikor Will eszik, néha egy kis levegőt is lenyel közben, ami miatt fájhat a pocakja-válaszoltam neki, miközben tovább büfiztettem az említett ok miatt a karjaimban kissé nyűgösen nyöszörgő Willt.-Most is azért ilyen nyűgös, mert van egy kis levegő a pocakjában, és ezért fáj neki a hasa.
-Ó, szegény Willy-pillantott fel rá aggodalommal szemecskéiben.-De meg fog gyógyulni?
-Meg fog, Liliomszál-mosolyogtam rá nyugtatással a hangomban.-Azzal, hogy így ütögetem a hátát, segítek neki abban, hogy tudjon büfizni egyet, és kijöjjön az az oda nem való levegő a hasából-magyaráztam neki.-Egy kis büfi, és volt hasfájás, nincs hasfájás-folytattam egy újabb nyugtató mosollyal az arcomon pillantva le kislányom még mindig aggódó arcára, miközben a Will diszkomfortját jelző kis nyöszörgés egyre hangosodva kezdett átmenni egy aprócska sírásba.-Amikor ilyen pici voltál, mint Will, neked is fájt néha a hasad-meséltem neki egy apró kuncogás kíséretében tovább nyugtatgatva őt.-Igazából te…egy elég hasfájós kisbaba voltál-korrigáltam magam nevetve-, mert nagyon szerettél enni, és ha hozzájutottál a cumisüveghez, el sem lehetett venni tőled-mosolyogtam rá, amire végre az ő arcára is egy apró mosoly húzódott.-És az ilyen jó étvágyú, falánk kisbabáknak néha bizony fáj a pocakja. De a jó étvágyad miatt lettél ilyen szép nagylány.
-Willy is szeret enni-mosolyogta csillogó kis pillantását tesójára emelve.-Ő is nagy lesz majd akkor?
-Ő is olyan nagy és okos lesz majd, mint te-simítottam meg egy pillanatra buksiját, mielőtt folytattam volna kisfiam hátának finom paskolását, hogy előcsalva belőle egy büfit megkönnyebbülést hozzak fájdogáló pocakjának.
Ekkor végre Will aprócska testét egy picike csuklás rázta meg, megkönnyebbülést hozva ezzel a bennem motoszkáló, egyre inkább aggódni kezdő apai szívemnek, ám ezt a megkönnyebbülést egy pillanat alatt átvette egy hidegveríték kísérte rémület, ahogy megéreztem kisfiamnak a büfivel együtt felbukó friss, meleg gyomortartalmát a vállamról a hátam irányába csorogni.
-Apu, sikerült!-örvendezett Lilly észlelve kistesója sírásának elcsendesedését.
-Igen, érzem-erőltettem arcomra mosolyt, ahogy ez a melegség egyre lejjebb vándorolt a vállamról, ahogy a gravitáció hatására ez a felbüfögött anyatejes kis bukás tovább csorgott a hátamon.-Hát…a probléma megoldódott.
-Úúúú, a hátad!-mutatott rám Lilly, ahogy meglátta azt, amit én is éreztem már.
-Igen, Liliomszál, Willy lehányta apa hátát-összegeztem a történteket, amint elemelve vállamról kisfiamat szembe találtam magam megkönnyebbült, elégedett kis arcával.-Kössz, Will-kuncogtam, miközben kezemben kisfiammal elindultam a konyha irányába, hogy egy papírtörlőt kezembe véve megtörölgessem kisfiam kissé maszatos arcát, mielőtt nem csak az én, hanem az ő ruhácskája is áldozatul esik.-Anyát sose hányod le. Csak engem tisztelsz meg időről-időre ezzel-nevettem tovább, miközben óvatosan megtörölgettem pici száját.-Bár ez most igen csak apa hibája volt, mert elfelejtette a vállára rakni a kendőt. De te meg kis sunyi vagy, mert ha kendő van a vállamon, akkor engem se hánysz le-folytattam tovább nevetve.-Nagyon szeretlek így is, remélem tudod-nyomtam apró puszit szőke tincsekkel fedett kis kobakjára, mielőtt óvatosan a nappaliban álló babapihenőszékbe helyeztem volna őt, ügyelve arra, nehogy összekenjem őt a rajtam csorgó kissé savanykás tej szagú emésztett anyatej és gyomorsav egyvelegével.-Jól van…
-Hozzak neked egy zsepit, apu?-emelte rám Lilly eltökélt segíteni akarással teli kis pillantását, amire nem bírtam megállni, hogy alig hallhatóan felnevessek. Az a jó szíve…Mivel érdemeltem őt ki?
-Sajnos itt nem lesz elég a zsepi, Liliomszál!-sóhajtottam még mindig egy apró nevetéssel hangomban.-De mindjárt átöltözöm-folytattam pár pillanatig toporzékolva, miközben azon vacilláltam, itt merjem-e hagyni a 4 éves lányomat a 6 hetes kisfiammal egy zuhany erejéig. A válasz egyértelműen ’nem’ volt.-Figyelj csak, Lilly-álltam neki ismét visszalépve kisfiamhoz, amint eszembe ötlött egy megoldás, majd a pihenőszékkel együtt megemelve őt indultam el sietve a füdrőszobánk felé, Lilly pedig követett minket-apu most lezuhanyzik, hogy ne legyen minden tiszta Willy büfi-folytattam, amint belépve a hálóból nyíló fürdő ajtaján a fürdőkád mellé helyeztem a pihenőszékből nézelődő kisfiamat.-Will itt lesz velem bent, hogy szemmel tarthassam addig is. Te pedig mit szólnál, ha addig rajzolnál valami szépet apának, na?
-Jóóóó!-csillant fel lelkes kis hangocskája.-Lerajzolom neked Ruby és Jojo egyik új kalandját!
-Már alig várom, hogy lássam!-simítottam meg buksiját, mielőtt a szekrényemhez visszasietve magamhoz vettem volna néhány tiszta ruhaneműt.-Akkor én most bemegyek-pillantottam újra kislányomra, amint megindultam a fürdőszoba ajtó irányába.-5 perc és jövök, Liliomszál!
-Okééé!-mosolygott még vissza rám a nappali felé megiramodva, mire én szintén egy apró nevetés kísérete mosollyal arcomon csuktam be magam mögött a fürdőszobaajtót.
[…]
-Eltekintve attól, hogy a fiunk megint lehányt engem, nem volt vészes-mosolyogta továbbra is csukott szemekkel, mielőtt pillantását rám emelve felém fordult volna az ágyban, ahogy elhelyezkedtem mellette.-De tény, hogy nehezebb két gyereket egyedül menedzselni, mint amikor még csak Lilly volt. Minden elismerésem, hogy ezt csinálod minden nap, amíg nem vagyok itthon. Mentálisan kimerítő.
-Nagyon ügyes apuka vagy, ne becsüld alá magad!-hullajtottam apró csókot ajkaira újabb mosolyt csalva ezzel arcára.-Egyébként…arra gondoltam, hogy elmehetnénk a hétvégén kirándulni a gyerekekkel valahova most, hogy…hivatalosan is rendben vagyok-pillantottam rá ismét, amire az ő ajkait egy apró kuncogás hagyta el ötletem hallatán.-Mi az?
-Nem tudsz nyugton maradni-mosolyogta megcsóválva a fejét, amint alkarján támaszkodva kinyomva magát feljebb húzódzkodott az ágyban.-Nem korai ez még?
-Addison azt mondta, hogy szabad-válaszoltam egy újabb apró mosollyal az arcomon, mire ő hozzám hajolva ismét csókot hullajtott mosolygó ajkaimra, én pedig éreztem, hogy ő is újból elmosolyodik, mielőtt halkan nevetni kezdene.-Nyilván nem most akarom megmászni a Rainiert-folytattam kicsit komolyabb hangnemre vátva-, csak egy kis laza kirándulásra gondoltam a Mount Rainier Nemzeti Parkban-győzködtem.-Megejtenénk Will első túrázását.
-Nem tudlak meggyőzni a pihenésről, igaz?-pillantott rám ismét egy sokat sejtő mosollyal arcán felvonva szemöldökeit, amire én egy határozott fejrázással jeleztem számára nemleges válaszomat újabb nevetést váltva ezzel ki belőle.-Nos…hova szeretnél menni?-sóhajtott fel ekkor még mindig mosolyogva beletörődve makacsságomba, amire én egy izgatott kuncogás kíséretében nyomtam egy apró puszit ajkaira, mielőtt ötletelni kezdtem volna.
-Körbejárhatnánk a Tipsoo tavat-álltam neki lelkes mosolygással hangomban.-Amikor nézegettem, hogy az évfordulónkon melyik túraösvényt járjuk be, ez is feljött a találatok közt, és kifejezetten ajánlották gyerekekkel ezt az útvonalat. Nem is hosszú, körülbelül 3,5 mérföld. Annál valamivel kevesebb-pontosítottam.-Mit szólsz?
-Tudod, hogy vakon követnélek a világ végére is-mosolyogta ujjait ölemben pihenő kézfejemre simítva.-Akkor hétvégén megyünk túrázni.
-Túrázunk bizony-kuncogtam másik kezem ujjait alkarjára simítva.-Lilly imádni fogja, ebben maximálisan biztos vagyok-folytattam lelkesen-, és Will is mindig olyan jókat alszik a kinti sétáink után, így valószínű, hogy profitálunk is majd a dologból-nevettem ismét, amire Carlisle is egy újabb nevetésben tört ki.-Jasperről nem is beszélve-tettem hozzá.-Olyan sokat tanul mostanában. Ráfér, hogy kimozduljon kicsit a tankönyvek mellől.
-Nagyon bizonyítani akar-sóhajtott aprót.-Okos gyerek, de egyszerűen nem érti, hogy nekünk nem tartozik semmivel-folytatta rám emelve a pillantását.-Attól nem szeretjük kevésbé, hogy nem megy a matek…
-Már megint a matek?-vontam össze szemöldökeimet, amire Carlisle egy apró bólintással jelezte igenlő válaszát.
-Még most is tanul-sóhajtott fel ismét.-De mondtam neki, hogy lassan feküdjön le-folytatta, miközben hüvelykujjával lágyan megsimította kézfejemet.-Fáradtan nincs értelme.
-Teljesen igaz-válaszoltam, ám a lélegzetem egy pillanatra elakadt, ahogy ujjainak újabb és újabb gyengéd siklása bőrömön egy melegséghullámot indított útjára alhasam mélyéből magával hozva azt a jól ismert mélyről eredő feszítést. Istenem, de hosszú volt ez a 6 hét…Olyan nagyon hosszú volt, hogy a testem már fájón sóvárgott az érintése után, így nem kellett sok ahhoz, hogy igen csak élni akarjak a testem újonnan visszakapott szabadságával. Elégvolt hozzá ez a néhány apró, ártatlan érintés.-Ömm…-álltam neki kissé nehézkesen ahogy a limbikus rendszerem elkezdte átvenni az irányítást józan gondolataim, és így szavaim felett-, egyébként van még valami, amire Addison azt mondta, hogy szabad már-pillantottam rá egy kisebb vággyal fűszerezett játékossággal a hangomban, amire izgatottan felcsillanó pillantása láttán egy pillanatot sem késlekedtem tovább, átvetve lábaimat felette helyeztem kényelembe magamat ölén.
-Istenem, Es…
-Nos, Dr. Cullen?-villantottam rá egy újabb játékos mosolyt, miközben gyengéd mégis határozott nyomást kifejtve ágyékára kezdtem lassan körözni csípőmmel, amire az ő ajkait egy apró nyögés hagyta el, ahogy kiengedve az eddig mellkasában bent tartott levegőt ujjaival gyengéden megmarkolta azt.-Zöld a lámpa…Mit szólnál, ha folytatnánk azt, amit 2 hete elkezdtünk a klinikán?-mosolyogtam le rá, amint megéreztem egyre feszülő merevedését nadrágjában, mire az ő ajkait egy újabb apró nyögés kísérte nevetés hagyta el, ahogy növekvő erekciója nőiességemnek nyomódott.
-Csak Ön után, Dr. Cullen!-hajolt hozzám egy szenvedélyes csókba forrasztva össze ajkainkat, amint kezei csípőmet elengedve gyengéden arcomra simultak, mielőtt bal kezét pizsamanadrágomba csúsztatva ujja rátaláltak fehérneműm alatt nőiességemre. Azonnal felnyögtem az érintésére, miközben ösztönösen belesimultam körző mozdulataiba, a légzésem pedig egy pillanatra elakadt, mielőtt egy újabb nyögés hagyta el az ajkaimat, ahogy ő egy kis nyomást helyezett az érzékeny kis halomra a lábaim közt, amire egy melegséget hozó bizsergés száguldott végig a gerincemen. Istenem, de régen éreztem ezt.
-Édes Istenem!-suttogtam vágytól elfúló hangon egy pillanatra hátra vetve fejemet, mielőtt csípőmmel felvéve körzésének ritmusát egy ujjaival kontra mozgásba kezdtem, miközben kezeimet tarkójára simítva gyengéden ujjaim közé vettem néhány szőke tincset, így vonva őt magamhoz újabb csókra.
-Hé, Esme, tudnál egy kicsit segíteni? Van egy…Jézusom! Már megint?
A pillanat töredék része alatt dermedtünk le, ahogy meghallottuk Jasper ajtónyitással kísért döbbent hangját. Nem mertem megmozdulni. A szívem dübörgött a mellkasomban, miközben csak remélni mertem, hogy a hátam mögé sodort takaró és a testem eleget takar abból, ami éppen kettőnk közt történik.
Lepillantva Carlisle rémület és vágy kettősétől hevült arcára pontosan tudtam, hogy én sem festhetek másként, a fejünkben pedig minden bizonnyal ugyan azok a gondolatok fogalmazódak meg: Istenem, ez nem történhet meg újra!
-Jasper…-szólalt meg végül nagy nehezen Carlisle elsőnek.
-Remélem, hogy védekeztek, mert még nagyon korai lenne egy újabb kistesó-szólalt meg újra, mielőtt pár pillanat múlva egy újabb ’Jézusom!’ kíséretében becsukta volna maga mögött az ajtót.
Mi továbbra is döbbenten néztünk egymásra, ahogy lassan realizálódott bennünk az elmúlt néhány másodperc, ezt a fagyott csendet azonban pár pillanat múlva egy mindkettőnkből feltörő apró nevetés törte meg, amint ténylegesen eljutott a tudatunkig, mi is történt az előbb.
-Ezt megkaptuk-nevettem tovább legördülve róla, amire Carlisle megtörve nevetését egy apró sóhajjal válaszolt.
-És meg is érdemeltük-tette hozzá újra felnevetve.-Nem zártuk be az ajtót. Megint. Egyszer már…
-Tudom, mi volt legutóbb-szakítottam félbe ujjaim mögé rejtőzve, amint felidéződtek bennem a Lilly első szülinapja után történtek.-Mázli, hogy ezúttal legalább még ruha volt rajtunk.
-Szerintem…menjünk el valahova holnap-pillantott rám pár pillanat múlva megtörve a történtek okán kialakult csendet, amint még mindig kissé ziláltan ujjait lágyan combomra simította.-Ezt így...nem lehet. Erre időt kell szánni-folytatta egy valamivel komolyabb hangnemre váltva, én pedig a bennem dúló, mozdulataimat uralni akaró vágyak ellenére is kénytelen voltam elismerni, hogy maximálisan igaza van. Csak nemrég szültem. A testem még nem teljesen működik úgy, mint a terhesség előtt, és akármennyire is tudja Carlisle, hogy mit szeretek, akármennyire tudom én is, hogy mi esik jól nekem, ezt nem lehet elkapkodni.-Elviszlek egy randi estre holnap munka után. Foglalok szobát az egyik hotelban-mosolyogta csillogással a hangjában.-Csak ketten leszünk. Nem kell sietnünk majd. És nem lesz a falnak is füle-jegyezte meg ismét felnevetve, amire én sem bírtam megállni, hogy halkan nevetni kezdjek.-Mit szól, doktornő? Megtisztelne engem azzal, hogy eljön velem holnap egy randira?
-Nos, doktor Úr-mosolyogtam felé fordulva az ágyba-örömmel elmegyek Önnel egy randira-kuncogtam fel mondtatom végén, így hullajtva egy apró csókot ajkaira, mielőtt fejemet újra megpihentetve párnámon egy apró sóhaj hagyta el ajkaimat.-Akkor…most aludjunk, igaz?
-Aludjunk-hullajtott egy apró csókot homlokomra, mielőtt egy szinkronban kiengedett apró sóhajt hagyta volna el ajkainkat.-De előtte még…gyorsan beszélek Jasperrel a…kopogás fontosságáról-állt neki ismét kikelve mellőlem az ágyból.-Mi is hibáztunk, de…Ő is.
-Na, igen-sütöttem le egy pillanatra szemeimet egy apró nevetés kíséretében, mielőtt szemeimet ismét rá emeltem volna.-De azt javaslom, hogy…várj pár percet-biccentettem ágyéka irányába.-Ezt nem kéne lássa.
-Öhm…igaz-nevetett fel halkan ő is még látható erekciója láttán lesütve pillantását.-Ezt csak te láthatod, senki más-tette hozzá pár pillanat múlva egy huncut mosollyal az arcán, így hullajtva apró csókot ajkaimra, mire nem bírtam megállni, hogy ismét nevetni kezdjek szavai hallatán.
-Ja, meg Derek, Addison, Mark és ki tudja…lehet az anyám is-kezdtem el sorolni viccelődve, amire ő válaszul játékosan rám öltötte nyelvét, belőlem is egy hasonló reakciót váltva ki ezzel-Remélem, Dr. Cullen, hogy holnap másra használja majd a nyelvét, nem erre.
-Azt használok és arra, amit és amire csak szeretnéd-lépett hozzám vissza még egy csókra mosolyogva, amire az én ajkaim is mosolyra húzódtak.-Holnap este csak a tiéd vagyok. A testem, a lelkem…
-És a farkad-kuncogtam incselkedő játékos nevetéssel hangomban harapva alsó ajkamba, amire ő szintén újra nevetni kezdett.
-A farkam a testem része, szívem-jegyezte meg tovább nevetve vonva fel szemöldökeit egy enyémhez hasonló incselkedéssel féloldalas mosolyában.
-Én is elvégeztem az orvosi egyetemet, és lassan már 6 éve házasok vagyunk… pontosan tudom, hol van a péniszed-vettem vissza a szót egy huncut mosollyal az arcomon felszegve államat.-De úgy éreztem, ez a testrészed mindenképp külön említést igényel, tekintve hogy általa hányszor jártam már veled a csillagok között…
-Nem könnyíted meg-pillantott le újra magára egy apró mosoly kísérte sóhajjal szavaiban, amire az én arcomra egy kisebb diadalmas, büszke mosoly húzódott.-Pontosan tudod, mit csinálsz, nem igaz?-emelte rám újra sokat sejtő pillantását, amire én ártatlanságot színlelve vontam meg vállaimat, mielőtt ismét mindketten nevetni kezdtünk volna.
-Nagyon is tudom-válaszoltam végül vággyal fűszerezett játékossággal hangomban.-Ahogy azt is, hogy odafent a kiskamasz nevelt fiunk fejében újra és újra lejátszódik a pillanat, ahogy rányit a pettingelő nevelőszüleire, úgyhogy…szerintem menj, és beszélj vele most már.
-Na, igen-sóhajtott aprót egy pillanatra ismét rám emelve szemeit, mielőtt elindult volna az ajtó irányába.-Mindjárt jövök akkor.
-Csak nyugodtan-szóltam még utána, mire ő kilépve az ajtón lassan el is indult az emeletre vezető lépcső irányába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése