Christmas is Comming!

Üdv, mindenkinek!

Mivel a következő fejezet karácsonykor játszódik majd, és elég hosszú is lesz, így ezen a héten nem egy új fejezettel jelentkezem, hanem egy kis extra meglepetéssel így az ünnepek (és az új fejezet) előtt. 

Elhoztam nektek néhány, már a történetben jelen lévő, illetve a történetbe majd a későbbiekben megjelenő OC-ről (OC, azaz original character/saját karakter) készült kis montázst.

Remélem, elgondolkodtat majd benneteket, kikről készültek ezek a képek, és milyen szerepük lesz majd a történetben :) 

Puszi!

Carly

Cullen's Anatomy XLVII/2. Fejezet

Üdv, mindenkinek!

Meg is hoztam az előző fejezet folytatását. Számtalan témáról lesz szó ebben a fejezetben is,  lesznek szívmelengető családi pillanatok, csalódás és gyógyulás, és persze elmaradhatatlan a romantika.

A rész 18+ jeleneteket tartalmaz.

Remélem mindenkinek tetszik majd! Jó olvasást! 

Puszi!

Carly

18+

"WOULD YOU LIE WITH ME AND JUST FORGET THE WORLD?"

2/2

[december 2.]

 

 
 

(Esme szemszöge)
 
 
 

-Jó reggelt, szívem!-pillantott rám mosolyogva Carlisle, amint a nappaliba beszűrődő kora reggeli sugarak lágy fényére lassan felnyitottam szemeimet. A napsugarak ébresztettek. Ahogy ez tudatosult bennem, egy pillanatra értetlenül körbepillantva hallgattam a csendet, amely kitöltötte a teret.-Alszik-válaszolta látván meglepett arcomat.-Voltam a fürdőben, és odafele benéztem hozzá.
-Te jó ég...-ért el a felismerés. Lilly átaludta az éjszakát? Lilly átaludta az éjszakát!-Ez komoly?-csuklott el a hangom a testemet átjáró boldogság és megkönnyebbültség egyvelegétől. Közel két hosszú hónap állt mögöttünk...54 kimerítő éjjel és még kimerítőbb nappal...de végre alszik. A kislányom végre alszik.-Édes Istenem, annyira szeretlek!-hajoltam hozzá csókra mosolyogva a testemet átjáró mérhetetlen örömtől vezérelve, mire éreztem, hogy az ő ajkai is mosolyra állnak csókom viszonzása közben.-A kislányunk tényleg elkezdett gyógyulni, Carlisle!-mosolyogtam pár centire ajkaitól, mielőtt ismét csókot hullajtottam volna azokra. Annyira boldog voltam, ez az eksztatikus magasságokat súroló boldogság pedig szinte teljesen uralma alá vonta a mozdulataimat.
-Khm, jó reggelt!-hallottam meg apa hangját a hátsó ajtó felől, amint átsétálva a nappalin a konyha felé vette az irányt. Carlisle ujjai szinte észrevétlenül csúsztak le a takaró alatt  derekát ölelő combomról apám láttán, amire egy alig hallható, néma nevetés hagyta el ajkaimat.-Hogy aludtatok?
-Elég jól-válaszoltam még mindig mosolyogva.
-Lilly még mindig alszik-jegyezte meg ő is mosolyogva, amint a konyhából visszatért hozzánk egy bögre kávéval kezében.
-Igazad volt-pillantottam rá ismét, miközben lassan ülőhelyzetbe húzódzkodtam az ágyunkként funkcionáló kihúzhatós kanapén.
-Ha kértek kávét, van a konyhában-mutatott annak irányába.-Én megyek vissza, folytatom a kerítésjavítást, ahol tegnap félbehagytam…
-Köszönjük, Will!-emelte rá pillantását Carlisle is mosolyogva még búcsúzóul, miközben ő is lassan ülő helyzetbe emelte magát, ahogy apám lassan ismét elindult a hátsó ajtó irányába.-Megyek, és lezuhanyzom-hullajtott apró puszit arcomra a takaró alól kibújva.
-Én pedig addig töltök egy kis kávét magunknak-keltem ki én is az ágyból egy apró ásítás kíséretében, majd lassan mind a ketten elindultunk, hogy nekikészüljünk ennek a mai izgalmakkal teli napnak.
A konyhába érve elővettem egy-egy bögrét a konyhaszekrényből, majd a kávéfőzőhöz lépve nekiálltam megtölteni azokat a kotyogósban főtt friss fekete kávéval. Ahogy feltelődő bögrékből felszálló intenzív pörkös illat megcsapta az orromat, a gyomrom egy pillanatra görcsbe rándult, a torkom pedig összeszorult ennek az erőteljes aromának a hatására. Az érzés meglepett, mivel minden reggelemet kávéval kezdtem, és szinte sosem fordult elő, hogy ne tudtam volna meginni a reggeli kávémat, kivéve amikor…-Te jó ég!-csúszott ki a számon a felismerés hatására ez a pár szó, amint ráeszméltem, mi állhat a mostanában a mindennapjaim során tapasztalt számtalan kis furcsaság mögött. A kimerültség, a furcsán intenzív szagok és megváltozott ízek, ez a megfoghatatlan hasi diszkomfort...Lehetséges lenne? Istenem, tudnom kell.
-Jó reggelt, anya!-léptem hozzá némi feszült izgatottsággal a hangomban, amint ő a hátsó kertünkben lévő konyhakert gyomlálta a hideg beállta előtt.
-Jó reggelt, szívem!-pillantott fel rám.-Jól aludtatok?
-Igen-biccentettem aprót megállva mellette.-Figyelj, anya...el...el kéne mennünk a városba-álltam neki némi vacillálást követően.-Be kéne menjek egy gyógyszertárba.
-Mire van szükséged? Adok én bármit-emelte rám szemeit ismét felegyenesedve a zöldség ágyás mellől.-Van itthon minden.
-Ez biztos nincs-vettem vissza a szót nyomatékos pillantást vetve rá, mire láttam, amint néhány másodpercnyi zavarodottságot követően az ő arcán is felcsillan a felismerés, ami pár perce engem is elért.
-Jó ég…-simította ujjait izgatottsággal hangjában arcára.-Lehet, hogy…
-Igen-bólintottam arcomon egy apró mosollyal. Még magamban is hihetetlen volt kimondani, de lehet, hogy egy kisbaba növekszik a hasamban.
-Szólok apádnak, hogy elmegyünk-indult meg irányába.-Addig öltözz fel, jó?
-Rendben-válaszoltam még mindig mosolyogva, miközben sietve elindultunk mindketten, hogy mihamarabb felkészüljünk erre a váratlan reggeli kiruccanásunkra.
Amint beültünk az autóba, útnak is indultunk Columbus belvárosa felé. A vidék most kissé sárgás-zöld növények uralta tája lassan megfogyatkozott, ahogy a horizonton lassan feltűntek a város magasba törekvő épületei, melyek láttán a szívem egy picit hevesebb iramba kapcsolt. Nemsokára kiderül, hogy anya leszek-e.
-És...mióta késik?-pillantott rám  anya kíváncsian némi izgatottsággal hangjában.
-Csak jövőhéten kellene megjöjjön a menstruációm-válaszoltam kissé idegesen tördelve ujjaimat.
-Akkor miből gondolod, hogy terhes vagy?-fordult hozzám ismét némi értetlenséggel pillantásában, amint lassan ráfordultunk a Northland Plaza bevásárlóközponthoz vezető útra.
-Van egy csomó apró jel-álltam neki továbbra is kezeimet fixálva pillantásommal.-Mostanában máshogy éreztem az ízeket és a szagokat, fáradékonyabb voltam a szokásosnál, és...ma reggel, amikor kávét akartam inni, egyszerűen...nem kívántam, szabályosan rossz érzést keltett a gyomromban az illata-folytattam rá emelve szemeimet.-Ilyen utoljára akkor fordult elő, amikor Lilly-vel voltam terhes.
-Fogamzásgátló implantátum mellett elég kicsi az esélye, hogy valóban várandós vagy-vette vissza a szót reflektálva szavaimra, amire egy pillanatra ismét lesütöttem a szemeimet. Ekkor tudatosult bennem, hogy ő még nem is tudta, hogy próbálkozni kezdtünk a babával.
-Most nincs...implantátumom-szólaltam meg pár pillanat múlva, mire azonnal megéreztem magamon döbbent pillantását.-Még júliusban kivetettem…
-Jóságos ég, ti próbálkoztok a babával?!-csillant fel hangjában az izgatottság egy széles mosoly kíséretében, amire nem bírtam megállni, hogy én is el ne mosolyodjak.
-Szeptember óta-biccentettem aprót válaszul még mindig mosolyogva.-Egyszer úgy is tűnt, hogy sikerült-folytattam halkan felsóhajtva.-Két hete késett a menstruációm, így...csináltam három tesztet. Biztosra mentem-emeltem rá pillantásomat ismét.-De sajnos mind negatív lett.
-Sajnálom, drágám!-simította meg egy pillanatra felé eső vállamat.
-Ez pont Lilly balesetének napján volt-folytattam némi szomorúsággal a hangomban.-Azután nem igazán volt lehetőségünk folytatni a babaprojektet, de...pár hete egyszer együtt voltunk…
-Egyetlen alkalom is elég egy babához-jegyezte meg mosolyogva anya, amire az én arcomra is újra mosoly húzódott, miközben lassan leparkoltunk a pláza előtt.-Na menjünk, nézzük meg, lesz-e újabb unokám!-kapcsolta ki biztonsági övét izgatottan, mire én követve őt sietve el is indultunk a bevásárlóközpont bejárata felé.
Ahogy a folyosón sétálva a gyógyszertárhoz közeledtünk, egyre hevesebben vert a szívem. Annyira szerettem volna, ha igaz lenne. Annyira vágytunk már rá Carlisle-lal.
-Jó napot!-léptem be a az üzlet ajtaján anyával az oldalamon kisebb izgatott remegéssel hangomban.
-Jó napot!-pillantott ránk mosolyogva a gyógyszertáros hölgy, amint a pult elé értünk.-Miben segíthetek?
-Egy korai terhességi tesztet szeretnék-pillantottam rá még mindig izgatottan, miközben nekiálltam előkeresni táskámból a pénztárcámat.
-Mennyire korait?-kérdezte, amint elindult a mögötte lévő teszteket tartalmazó polc irányába.
-November 10-én volt az utolsó vérzésem-válaszoltam kezembe véve tárcámat.
-Parancsoljon, meg is van-tette elém a pultra.-11 dollár 20 cent lesz, ha mást nem szeretne.
-Más nem lesz, köszönöm!-mosolyogtam odaadva a kért összeget, miközben kissé remegő kezekkel ujjaim közé vettem a a tesztet tartalmazó dobozt.-További szép napot!
-Önöknek is! Viszlát!-mosolygott ránk még búcsúzóul, mire egy viszont elköszönést követően  sietve elindultunk anyával a gyógyszertár ajtaja felé.
-Akkor, ha mást nem szeretnél venni, mehetünk is haza-fordult hozzám anya ismét még mindig izgatott csillogással szemeiben.-Te jó ég, lehet megint nagymama leszek…
-Anya, várj!-álltam meg egy pillanatra ezzel őt is megállásra késztetve.-Inkább itt csinálnám meg a tesztet, mert...ha esetleg negatív, nem szeretném, ha Carlisle tudna róla-magyaráztam kissé zavart arca láttán.-Mindkettőnket lelombozott, amikor a legutóbb negatív lett a teszt. Elég, ha én tudom, ha negatív.
-Ha tényleg ezt szeretnéd-pillantott rám támogatással a hangjában-, akkor menjünk, keressük meg a mosdót, itt van nem messze-simogatta meg a vállamat buzdítóan.-Már nagyon kíváncsi vagyok.
-Nekem mondod-nevettem fel egy apró mosollyal az arcomon.-Nagyon szeretnénk ezt a babát, anya!-emeltem rá szemeimet ismét.-Olyan régen tervezzük már…
-Elhiszem, drágám!-simogatta meg a vállamat bátorítóan, amint lassan megérkeztünk a nem messze lévő női mosdóhoz.-Na, menjünk be! Csináld meg azt a tesztet!-biccentett még mindig izgatottan annak irányába, amire nem bírtam megállni, hogy ismét felnevessek.
-Csinálom már-kuncogtam türelmetlensége láttán, majd az első szabad WC-fülkébe belépve neki is álltam, hogy elvégezzem ezt a számomra sorsfordító vizsgálatot.
Miután sikerült kiviteleznem, visszahelyeztem a védőkupakot a teszt végére, mielőtt egy apró sóhaj kíséretében kiléptem volna azzal a fülke előtti előtérbe. Most már csak várni kell...csak 3 perc. Csak várni kell...Te jó ég, miért ilyen hosszú 3 perc?!
-Na?-lépett hozzám izgatottan anya, amire egy kissé ideges mosoly húzódott arcomra.
-3 percet várni kell-tettem le a kezemben lévő tesztet a mosdókagylósor szélére, majd karomat feszült várakozással telten összefonva magam előtt kezdtem fel-le járkálásba a női mosdó fülkesora mentén.-Szerinted pozitív lesz?
-Az esély megvan rá-pillantott rám mosolyogva némi nyugtatással a hangjában.-Emlékszem, mikor 1986 tavaszán és is így járkáltam fel-alá a fürdőszobánkban a teszt eredményére várva-fordult hozzám ismét pár másodpercnyi várakozással teli csend után, mire az én arcomra egy újabb apró mosoly húzódott.-Akkor már egy éve próbálkoztunk a családalapítással. Nagyon szerettünk volna egy kisbabát, de valahogy...nem akart összejönni-folytatta emlékei közt elmerengve.-Március 31. volt, akkor már pár napja émelyegtem, és egy hete késett a menstruációm. Nem fűztem nagy reményeket a teszthez, mivel több téves riasztás is állt már akkor a hátunk mögött, de aztán...megláttam a második csíkot-csuklott el a hangja meghatottan a feltörő emlékek hatására.-Nagyon halvány volt, először nem is vettem észre. De ott volt-pillantott rám mosolyogva ismét.-Másnap elmentem az orvoshoz, ő pedig megerősítette, hogy valóban terhes vagyok. November 30-án pedig megszülettél te-simította meg a vállamat.-Amikor a műtőasztalon feküdve meghallottam a sírásodat...sosem hittem volna, hogy lehetek valaha annyira boldog, mint akkor.
-Jaj, anya-öleltem magamhoz meghatottan, amire ő egy meghatott mosollyal az arcán szintén magához volt.-Remélem tudod, hogy szerencsésnek érzem magam, hogy te vagy az anyukám…
-Inkább én vagyok szerencsés, hogy 31 éve az életembe léptél-simította meg az arcomat néhány apró könnycseppel szemeiben, mire éreztem, ahogy az én szemeimbe is néhány apró meghatott könnycsepp gyűlik.-Na, nem telt már le a 3 perc?-nevetett fel halkan a teszt felé biccentve.-Szerintem már igen…
-De, letelt-léptem a mosdókagyló peremén pihenő teszthez, mire ajkaimat egy nagyobb sóhaj hagyta el, amint a kezembe vettem azt. Pár pillanatig rá sem mertem nézni. Az eredmény, amit most látni fogok, vagy megváltoztatja az életünket, vagy minden megy tovább úgy, ahogyan eddig. A szívem zakatolt a mellkasomban, amint némi hezitálás után lassan lepillantottam a kezemben lévő gyorstesztre, a látott eredmény pedig egyrészt meglepett, másrészt valahol legbelül….számítottam rá.-Negatív-mutattam meg anyának is az egyetlen csíkot jelző eredményt.-Nem tudom mondjuk, hogy mit vártam...csak egyszer voltunk együtt.
-Sajnálom, drágám!-simította meg vállamat támogatással hangjában.-Tudom, milyen ez, de...ne aggódj!-pillantott rá buzdító csillogással szemeiben.-Jön, amikor jönnie kell.
-Igazad van-húzódott egy apró mosoly arcomra, miközben a kukához lépve beleejtettem abba a negatív eredményű tesztet.
-Gyere, vegyünk valami finomat még a reggelihez-mosolygott rám lelkesítően ismét, amint lassan elindultunk kifele a női mosdó ajtaja felé.-Így nem lesz kérdezősködés abból, hogy merre jártunk.
-Köszönöm, anya!-pillantottam rá hálásan, miközben lassan folytattuk utunkat, a nem messze lévő élelmiszerbolt irányába.
 
 
 

(Carlisle szemszöge)
 
 
 
 
-Sziasztok! Megjöttünk!-hallottam meg Liz hangját a bejárati ajtó felől, amire a konyhaasztalnál mellettem ülő kislányom azonnal felkapta pillantását.
-Hoztunk meleg kalácsot a reggelihez-lépett be a konyhába szerelmem is mosollyal az arcán édesanyja után.
-Remélem, mindenki éhes-jegyezte meg Liz halkan felnevetve, amint az általuk vásárolt kalácsot elénk helyezte az asztalra.
-Igeeeeen-csillant fel Lilly lelkes kis hangja nagymamájára pillantva.
-Hát felébredtél, rókuci?-simította meg Liz Lilly arcocskáját még mindig mosolyogva.-Jól aludtál?
-Nagyon-válaszolta kislányunk egy újabb széles mosollyal az arcán.-Képzeld, Liza nagyi, most nem álmodtam rosszat.
-Hát ennek nagyon örülök-húzódott ismét egy boldog mosoly Liz arcára, amint Esme-vel együtt helyet foglaltak mellettünk az általam és William által már megterített asztalnál.-Ti, fiúk, pedig ahogy látom, nagyon ügyesen megterítettetek.
-Édesapám annak idején arra nevelt, hogy a feleséged a társad és nem az édesanyád-válaszolta William Lizre pillantva.-Az a minimum, hogy mi is kivesszük a részünket a ház körüli tennivalókból.
-Maximálisan egyet értek, Will!-mosolyogtam, miközben ujjaimat lágyan a mellettem ülő szerelmem combjára simítottam.
-Készen állsz arra, hogy ma meglovagold Milky Way-t?-pillantott rám ekkor egy kisebb izgatottsággal a hangjában Esme.
-Azt hiszem-válaszoltam némi gondolkodást követően.-Persze izgulok kicsit, mert először és utoljára is 6 évesen ültem lovon…
-A lányom nagyon jó lovas-szólalt meg velem szemben William, miközben egy szeletet vágott a még meleg kalácsból.-7 évesen már egyedül lovagolt Breeze-en, 9 évesen már  tereplovagolt a környéken-folytatta büszkeséggel a hangjában.-Jó kezekben vagy, fiam.
-Ebben biztos vagyok-pillantottam Esme-re őszinte bizalommal átszőtt csillogással hangomban, amire az ő arcára is egy apró mosoly húzódott.
-Szedjetek bátran, amit szeretnétek-szólalt meg pár pillanat múlva újra Will az asztalra mutatva.-A sajtok McCarty-éktól vannak, van közte rendesen tehéntejből készült és juhsajt is. A vaj és a tojás Davidsonéké, az is nagyon finom.
-A retek és a zeller pedig a saját konyhakertünkből való-vette át a  szót Liz büszkén a zöldségekre mutatva.
-Mit szeretnél enni, Liliomszál?-pillantottam mellettem ülő kislányomra, aki kíváncsian nézelődött az asztalon lévő megannyi finomság között.
-Kell olyan kalács, meg vaj, meg tojás-állt neki sorolni lelkesen, amire mindannyiunk arcára ismét egy apró mosoly húzódott-, meg retek, meg zeller.
-Úgy látom, elég jó az étvágyad, nagylány-jegyezte meg kuncogva Will Lilly-re pillantva.-Kell is az energia, nemsokára lovagolni fogsz.
-Várod már, Lilly?-pillantott unokájára Liz kíváncsian, amire kislányunk azonnal izgatott bólogatásba kezdett.
-Igeeeen-válaszolta egy széles kis mosollyal arcán.-Anyu mondta, hogy ő is annyi idősen ült először lóra, mint amennyi én is vagyok.
-Ez így igaz-helyeselt mosolyogva William.
-Képzeld, előkerestem neked anyukád lovas ruháit, amit akkor hordott lovagláskor, mikor olyan idős volt mint te-vette vissza a szót Liz izgatott csillogással szemeiben.-Megnézzük, jók-e rád, és ha jó, abban mehetsz majd lovagolni, mit szólsz?
-De jóóó!-csillant fel Lilly lelkes kis pillantása, miközben én tányérjára helyeztem minden általa kért finomságot.
-Nézd csak, Liliomszál!-adtam kezébe egy a vaj kenéséhez szükséges kenőkést.-Itt van akkor minden, nyugodtan falatozzál amennyi jól esik.
-Köszönöm, apu!-pillantott fel rám hatalmas, mosolygó palaszín szemecskéivel. Alig hittem el, hogy ismét láthatom ezt a csupa szív, boldog szempárt. A szemei immár úgy csillogtak, ahogy régen, és ismét teli volt azzal az élettel, amit olyannyira hiányoltunk ezalatt a két hosszú hónap alatt. Úgy éreztem, visszakaptam lányomat.
-Olyan csendes vagy, kislányom-fordult William Esme-hez, aki éppen egy szelet kalácsot és egy kis vajat tett a tányérjára.-Valami baj van?
-Nincs semmi, csak...kicsit álmos vagyok még-válaszolta aprót sóhajtva, miközben egy kevés vajat kent a tányérján lévő kalácsra.-De mindjárt magamhoz térek…
-Nem ittad meg reggel a kávédat-emlékeztettem őt, amint eszembe jutott a két teli töltött kávésbögre látványa, amivel zuhanyzás után szembesültem a konyhában.
-Igen, tudom-biccentett aprót egy pillanatra lesütve pillantását.-Nem kívántam, úgy éreztem nem biztos, hogy jól esne-emelte rám szemeit ismét. A mondat hallatán azonnal kigyúlt egy kis lámpa a fejemben.-Picit rossz a gyomrom, lehet kicsit túlettem magam tegnap a sütiből és a tésztából.
-Csak annyit egyél akkor, amennyi jól esik-vette vissza a szót Will némi aggodalommal hangjában.-Nem kérsz egy teát? Van itthon friss gyömbér és menta is, azok pont jók a háborgó gyomorra.
-Egy tea tényleg jól esne-válaszolta egy apró mosollyal az arcán.
-Megyek, és már csinálom is-álltam fel egy pillanat alatt tányérom elől.-Melyiket szeretnéd? Menta vagy gyömbér?
-A gyömbér tökéletes lesz, szívem, köszönöm!-simította meg felé eső alkaromat hálásan.
-Natúran, igaz? Méz nem kell bele-pillantottam még vissza rá, amint elindultam a konyha irányába.
-Nem kell, köszönöm!-mosolyogta, mire én sietve neki is álltam egy adag gyömbéres tea elkészítésének. Amint egy kisebb lábast kerestem, amiben a friss gyömbért felforralhatom, az agyam mélyén egy apró hang újra és újra elterelte a gondolataimat. A sok apróság mostanában...és most itt van ez az émelygésszerű panasz is. Lehetséges lenne? Már csak a gondolat is, miszerint lehet, hogy nemsokára megint apa leszek, újra és újra akaratlan mosolyt csalt az arcomra.
-Rájöttem, hogy nem is ismered a konyhánkat-hallottam meg magam mögött szerelmem hangját, amint belépve a konyhába hozzám lépett.-A gyömbér a hűtőben van, az edény pedig a hűtő melletti szekrény alsó polcán, de megcsinálom én, hagyd...
-Es...kérdezhetek valamit?-szakítottam félbe egy pillanatra, mire ő némiképp meglepetten emelte rám kissé még álmos pillantását felegyenesedve az említett szekrény mellől.
-Persze-válaszolta, miközben a főzőlapra helyezte az előkerített edényt.
-Nem is...nem is igazán tudom, hogy kérdezzem meg-túrtam a hajamba izgatottságtól kissé idegesen.-Mostanában több apróság is feltűnt, és...te mindig iszol kávét, minden reggel iszol kávét-folytattam ismét rá emelve pillantásomat.-Utoljára akkor nem ittál kávét, mikor...Lilly-t vártad, és azon tűnődtem, nem lehetséges, hogy…Tudom, hogy csak egyszer voltunk együtt az elmúlt hónapban-álltam neki ismét kissé kapkodva-, de mikor együtt voltunk az ügyeleti szobában, nekem volt...vagyis én...
-Nem vagyok terhes, Carlisle-vette vissza a szót egy apró mosollyal az arcán, ám annál nagyobb komolysággal hangjában.-Nekem is eszembe jutott-folytatta egy pillanatra a földre szegezve a pillantását-, de csináltam tesztet ma reggel. Negatív lett.
-Szívem…-ekkor összeálltak a fejemben a ma reggel történései. Ezért mentek el kettesben a városba…terhességi tesztért.
-Bevallom, nem akartam elmondani neked, ha negatív-pillantott rám ismét pár másodpercnyi csend után.-Hiszen, nincs jelentősége, most nem is próbálkozunk…
-Nincs olyan, hogy nincs jelentősége valaminek, ami veled vagy az érzéseiddel kapcsolatos-léptem hozzá lágyan magamhoz ölelve őt.-Es, nem számít, hogy jó vagy rossz hír, ebben a projektben ketten vagyunk-váltottam én is komolyabb hangnemre.- Ketten csináljuk végig, és nem csak a szép napokat, hanem a kevésbé szépeket is. Nem kell egyedül megküzdened a rossz napokkal.
 
 
 
 
(Esme szemszöge)
 
 
 
 
-Jobban vagy már?-pillantott rám szerelmem, amint lassan az istálló melletti karám fele sétáltunk.
-Igen, sokkal-válaszoltam mosolyogva.-Jól áll a lovaglónadrág, mondtam már?-pillantottam végig rajta még mindig mosolyogva, amire ő halkan felkuncogott.
-Kicsit furcsa érzés apád ruháiban járkálni-jegyezte meg még mindig nevetve- de elég kényelmes.
-A jó lovaglónadrág és cipő elengedhetetlen a lovagláshoz-mosolyogtam, miközben ujjaimat lágyan összefűztem ujjaival.-Nem beszélve a kobakról-biccentettem a fején lévő sisak irányába.-A biztonság mindig a legelső.
-Remélem, azért nem kell majd jó hasznát vennem-jegyezte meg még mindig kissé idegesen, mire én bátorítóan megsimítottam hüvelykujjammal közrefogott kézfejét.-Te sosem féltél attól, hogy leesel?
-Estem le-válaszoltam.-Nem Breeze-ről, de más lóról igen. Viszont voltam olyan szerencsés, hogy egyszer se törtem el semmimet, megúsztam zúzódásokkal és rándulásokkal.
-Semmi kétség, Lilly tőled örökölte a vakmerőségét-jegyezte meg ismét felkuncogva, amire én is halkan nevetni kezdtem, amint lassan megérkeztünk a karámot alkotó barna fakerítéshez.
-Csak, hogy megjöttetek végre!-pillantott ránk apa mosolyogva, miközben Lilly-vel az oldalán éppen szorosabbra húzta Milky Way nyergének hevederét.
-Nem vagytok egy méret Carlisle-lal, nem volt könnyű olyan holmikat találni, amik rá is jók-válaszoltam fellépve a kerítés alsó lécére, majd bal lábamat átlendítve annak teteje felett a kerítés másik oldalára léptem megtámaszkodva annak alsó lécen, mielőtt másik lábamat is átemeltem volna felette.
-Anyu, képzeld, Will papa megmutatta, hogyan kell feltenni a nyerget meg a kantárt a lovakra-szaladt hozzám lelkesen Lilly-, és Breeze-re én tettem fel a kantárt.
-Hát ez nagyon szuper-kaptam őt karjaimba, miközben mosolyogva egy apró puszit hullajtottam arcocskájára.
-Igen ügyes volt-pillantott ránk apa ismét egy büszke mosollyal az arcán.-És pont olyan lelkes, mint amilyen te is voltál ennyi idősen.
-Apu, nézd!-mutatott a csokoládébarna szőrű, fehér sörényű Milky Way irányába Lilly, amint a kerítést átmászva Carlisle is megérkezett hozzánk.-Ő a Milky Way, ő rá fogsz felülni.
-Helló, Milky Way!-intett neki némi bizonytalan óvatossággal a mozdulataiban Carlisle-, mire nem bírtam megállni, hogy egy pillanatra felnevessek.
-Nos, akkor én magatokra hagylak titeket-szólalt meg ismét apa, miközben lassan elindult a karám kijárata felé.-Megyek, befejezem a kerítés javítást, de nem vagyok messze. Ha kellene valami, szóljatok!
-Köszönjük, apa!-mosolyogtam rá búcsúzóul, majd miután mindannyian elköszöntünk, elérkezett az ideje, hogy bevezessem kis családomat a lovaglás világába.-Nos, akkor kezdhetjük is!-pillantottam Lilly-re majd Carlisle-ra izgatottan.-Először felültetjük aput a lóra, mit szólsz?-fordultam ekkor kislányomhoz játékos lelkesedéssel hangomban, amire ő azonnal lelkes bólogatásba kezdett.
-Jóóó-válaszolta mosolyogva, amint ismét lábaira állítottam őt.-Apu, gyere! Te vagy az első!-szaladt oda Carlisle-hoz izgatottan, majd kézen fogva őt kezdte el őt húzni maga után Milky Way irányába.
-Ne aggódj, mindent lépésről lépésre elmondok majd-vettem vissza a szót nyugtatóan szerelmemre emelve pillantásomat, miközben leemeltem Milky Way kantár szárát a karám egyik oszlopáról.-Tudom, hogy a bal lábad a gyengébb, de akkor is balról fogunk felülni-emeltem rá szemeimet ismét, amint picit közelebb vezettem hozzá Milky-t.-A bal lábadat kell majd a bal kengyelbe tenned, de nem azzal kel kinyomd magad, hanem a jobb lábaddal fogod ellökni magad a földtől. Eddig világos?
-Tökéletesen-válaszolta még mindig kissé idegesen, amint megálltunk mellette.
-Gyere, állj ide!-invitáltam közelebb, mire ő még mindig kissé bizonytalankodva megáll a ló bal oldalán.-A bal kezeddel fog meg a szárat-emeltem kezét a ló marjának magasságában pihenő kantárszárhoz.-Így kontroll alatt tudod tartani a lovat. De ne aggódj, én is tartom őt-folytattam nyugtatóan.-Bal kézzel megtámaszkodsz Mimi nyakánál, másik kézzel pedig a nyereg hátsó kápáján-helyeztem jobb kezét is a nyereg azon részére.-Készen állsz?
-Amennyire tőlem telik-válaszolta egy halk ideges kuncogással hangjában, amire én is alig hallhatóan felnevettem.
-Akkor hajrá!-jegyeztem meg még mindig halkan kacagva, mire ő pár pillanatnyi hezitálást követően végül ellökte magát a talajtól, ám nem eléggé ahhoz, hogy jobb lábát átemelhesse Milky Way háta felett.-Jó lesz ez, csak kicsit nagyobbat kell löknöd magadon-fordultam hozzá ismét, amikor jobb lábával újra a földön állt már.-Csak ügyesen!
-Igyekszem-engedte ki az eddig mellkasában bent tartott levegőt, mielőtt egy újabb nagyobb levegőt véve ismét nekirugaszkodott, ezúttal azonban sikerült eléggé kinyomnia magát a kengyelben.
-Nagyon szuper, emeld át a jobb lábad a háta felett, és már fent is vagy!-mosolyogtam lelkesítve, mire pár pillanat múlva sikeresen ülő helyzetbe helyezkedett a rezzenéstelenül álló Milky Way hátán.-Ügyes vagy!
-Az túlzás azért-nevetett fel Carlisle kicsit fészkelődve még a nyeregben-, de fent vagyok.
-Mindjárt felteszem a futószárat, és akkor megsétáltatjuk a Mimit-simogattam meg Milky Way homlokát, mielőtt a karám szélére akasztott, apám által odakészített futószárért léptem volna.-Kapaszkodj meg az elülső kápába!
-Ügyes vagy, apu!-mosolyogta lelkesen Lilly felpillantva apukájára, miközben a belső zablakarikába csatoltam a futószárat.
-Gyere, Lilly, állj ide mellém!-hívtam magamhoz, amint a karám közepe felé húzódtam, hogy ne legyek útjában Milky mozgásának.-Nos, indulhatunk?-fordultam ismét szerelmemhez mosolyogva, amire ő válaszul egy kisebb ideges mosollyal az arcán felsóhajtott.
-Csináljuk!-biccentett elhatározással szemeiben ám némi bizonytalansággal a hangjában.
-Mimi, tsk-tsk!-csettegtem, mire Milky Way jelzés hallatán lassan meg is indult lépésben körbe a futószár által meghatározott ívben.
-Hűha!-kuncogott fel halkan kissé idegesen Carlisle, miközben picit szorosabban megkapaszkodott a nyereg elülső részében, próbálva megőrizni egyensúlyát.
-Lélegezz!-pillantottam rá ismét.-Húzd ki magad, a bokádat és a térdedet tartsd lazán, sarkadat le!-folytattam igyekezve korrigálni testtartását.
-Igen is-válaszolta kiegyenesedve, amint próbálta végrehajtani az általam mondottakat.
- Jó lesz. Próbáld felvenni a ló lépésének ritmusát!-vettem vissza a szót.-Simulj bele a nyeregbe, a testsúlyod egyenletesen oszoljon el a két ülőgumód közt!
-Azt hiszem, megvan-mosolyogta büszkén, amint láthatóan megtalálta azt a pontot, ahol stabilnak érzi testhelyzetét a mozgó állat hátán.-Es, sikerült! Lovagolok!
-Hurrá, apu nagyon ügyes!-mosolyodott el mellettem lelkesen Lilly is apukáját szemlélve.
-Bizony, nagyon ügyes-pillantottam fel én is büszkeséggel hangomban a Milky Way hátán gyermeki csillogással szemeiben mosolygó szerelmemre.-Nagyon ügyes vagy, szívem!
-Jó a tanárom-jegyezte meg még mindig mosolyogva tovább koncentrálva az általam mondottakra. Ahogy minden egyes megtett körrel egyre biztosabbá vált a testtartása, úgy gondoltam, eljött az ideje, hogy picit nehezítsünk a feladaton.
-Most engedd el az első kápát, és emeld fel vízszintesen mindkét karodat-szóltam hozzá ismét, amire ő egy kisebb bizonytalan mosollyal az arcán pillantott vissza rám.
-Nem tudom, készen állok-e-sóhajtott fel kissé idegesen szorosabban megmarkolva a keze alatt lévő kápát.
-Nem mondanám, hogy csináld, ha nem lenne biztonságos-folytattam komolysággal a hangomban.-Bízz bennem!
-Benned mindig-mosolyogta még mindig hezitálva, amire pár pillanat múlva, ha nehezen is, de végül elengedte a nyereg peremét.-Ajaj!-csúszott ki száján, amint egy pillanatra megingott egyensúlya, miközben kicsit túl gyorsan emelte fel kezeit, mire újra megkapaszkodott a nyereg szélében.
-Csak lassan, ne kapkodj!-korrigáltam szavaimmal előbbi hirtelen mozdulatát.-Van időd, nem kell sietned!
-Hajrá, apu! Hajrá, apu!-kántálta mellettem Lilly lelkesítve őt, miközben Carlisle ismét lassan elengedte ujjaival az általa szorongatott elülső kápát, így emelve fel mindkét karját most centiről centire közel tökéletesen vízszintes pozícióba-Hurráááá!
-Mondtam, hogy meg tudod csinálni-pillantottam rá büszkeséggel mosolyomban, és láttam, amint az ő arcára is egy némiképp hitetlenkedő, ám annál nagyobb boldogsággal teli mosoly húzódik, ahogy realizálta, mire volt képes.
-Jóságos ég-mosolygott még mindig ámulattal a hangjában.-Jó ég, jó ég, jó ég…
-Ezzel a gyakorlattal nagyon jól fejleszthető a lovasok egyensúlyérzéke és testtartása-magyaráztam, amint Carlisle újabb és újabb kört tett meg Milky Way hátán ebben a pozícióban.-Jól van, most kapaszkodj meg megint! Egy levezető kör így, és megállunk.
-Még mindig alig hiszem el, hogy sikerült-mosolyogta egy boldog, halk nevetés kíséretében.-Lovagoltam. Tényleg lovagoltam.
-Nagyon ügyesen csináltad, büszke lehetsz magadra. Én is büszke vagyok rád-pillantottam rá ismét az utolsó kör megtétele után.-Mimi, hóóóó!
-Ez...meglepően fantasztikus érzés volt-sóhajtotta egy kissé zilált, boldog csillogással szemeiben, amint én a parancsszóra megálló Milky-hez léptem.
-Örülök, hogy ennyire tetszett-húzódott újabb mosoly arcomra, amint egyik kezem ujjai közé fogtam Mimi kantárjának a szárát.-Mindjárt segítek leszállni…
 
 
 
 
(Carlisle szemszöge)
 
 
 
 
-Nem kell a futószár? -pillantottam szerelmemre kíváncsian, amint Lilly-vel az oldalán a Milky Way-nél nagyobb termetű, szürkés-fehér és vörös szín árnyalt egyvelege miatt tompított vörös színű hatalmas lóhoz lépett.
-Én már nagylány vagyok, nincs rá szükségem-fordult vissza hozzám kuncogva, amire az én ajkaimat is egy apró nevetés hagyta el.-Gyere, Lilly, üljünk fel!
-Jóóó!-hangzott fel pici lányunk lelkesen csilingelő hangja, mire Esme karjaiba véve Lilly-t fölemelte őt a nyeregbe.
-Kapaszkodj meg itt-helyezte kis kezeit a nyereg azon részére, amit nem olyan rég én is szorosan markoltam.-Mindjárt felül anya is-folytatta bal kezébe véve a kantár szárát, majd  miután bal lábát a kengyelbe helyezte, megkapaszkodva Breeze nyakánál és a nyereg hátulsó szélén lendítette fel magát játszi könnyedséggel a ló hátára.-Így, ni!
-Hogy csinálod ilyen könnyedén?-ráztam meg fejemet ámulva egy apró mosollyal az arcomon, amire ő ismét felnevetett, amint elhelyezkedett Lilly mögött.
-Évek gyakorlata és egy kis lovas izomzat-jegyezte meg még mindig mosolyogva.-Nos, készen állsz, Lilly? Indulhatunk?-fordult hozzá, amire Lilly azonnal egy lelkes bólogatással válaszolt.
-Igen, igen, igen!-ismételte izgatottan egy széles mosollyal az arcán, ezzel újabb mosolyt csalva a mi arcunkra is.
-Akkor indulás!-húzta ki magát szerelmem felvéve az általa számomra is olyannyira mondott lovagló pozíciót.-Breeze, tsk tsk!-csettintett nyelvével, miközben lábaival egy, a ló oldalára kifejtett apró szorítással indulásra buzdította azt.-Lépés!
-Juhééé!-lelkesedett Lilly, amint Breeze lassú léptekkel megindult az kantárszárral Esme által jelzett irányba.
-Kapaszkodj, Liliomszál!-mosolyogtam utánuk, ahogy tőlem távolodva nekivágtak az első kör megtételének.
-Próbáld felvenni a ló ritmusát, ahogy anyu is-szólalt meg pár pillanat múlva Esme.-Eddig nagyon ügyesen csinálod.
-Lovagoloooook!-csillant fel hangocskája, amire az én ajkaimat egy apró, örömteli nevetés hagyta el. Látni az arcán ezt a tiszta, mélyről eredő örömöt, semmihez sem volt fogható. Ugyan az a fény, ugyan az szikra ragyogott a szemeiben, mint amit már akkor megláttam benne, amikor először a karjaimba vettem őt. Nem volt tökéletes pillanat, semmi nem olyan volt, mint ahogy elterveztük, de ő, az a picike, akkor még csak alig 2200 grammot nyomó valódi napsugár beragyogta mindannyiunk szívét, és ez most, négy évvel később sem volt másképp.-Anyu, mehetünk gyorsabban?
-Szeretnél gyorsabban menni?-pillantott le rá Esme mosolyogva, amire kislányunk azonnal lelkes bólogatásba kezdett.-Hát-fogta Lilly előtt jobb kezébe a kantárszárat, miközben a másikkal átkarolta őt, mintha az csak egy biztonsági öv lenne-, akkor kapaszkodj meg jó alaposan, mert ügetni fogunk!
-Ez aaaaz!-mosolyogta izgatottan, miközben anyukája szavának eleget téve, szorosabbra fonta ujjacskáit a nyereg elülső részén.
-Breeze, üget!-szorította meg ismét picit a ló oldalát lábaival, amire Breeze a parancsnak megfelelően egy gyorsabb tempóra váltott, apró nevetést kiváltva ezzel Lilly-ből.
Csak ámultam. Ahogy Esme ezt a több száz kilós állatot könnyedén irányította csupán egyetlen kézzel, tökéletesen átvéve a ló mozgásának ütemét, teljes harmóniával mozdulataiban...sosem hittem, hogy láthatom őt annál vonzóbbnak, mint eddig. Áradt belőle a magabiztosság, és a csípőmozgása...te jó ég, így már értettem, miért volt mindig is...olyan jó. Az agyam hormonok vezérelte primitív része csak úgy szívta magába a látványt, ha kettesben lettünk volna...
-Apu elbambult-nevette Lilly kiszakítva ezzel ábrándozásomból, mire szerelmem ajkait szintén egy halk nevetés hagyta el.
-Valóban?-vonta fel egy pillanatra szemöldökét játékossággal a hangjában, amire én is ismét nevetni kezdtem.
-Csak csodáltalak-mosolyogtam szemeimet továbbra sem véve le mozgásáról. Annyira gyönyörű volt.-Lenyűgöz, amit csinálsz.
-Mondtam, hogy nagyon jó lovas-hallottam meg ekkor mögöttem William hangját, mire az agyam pánikszerűen kezdte elhessegetni a látvány kreálta emlék és vágyképeket, még úgy is hogy jól tudtam, kizárt, hogy a gondolataimba lásson.-Hogy érzitek magatokat?
-Jóóóól-mosolyogta Lilly, amire mindannyiunk ajkát egy mosoly keretezte apró nevetés hagyta el.
-Ennek nagyon örülök-nevette Will még mindig mosolyogva.-Kislányom, nem bánod, ha elrabolom a férjedet egy kicsit?-pillantott ekkor előbb rám, majd Esme irányába.-Elkél egy kis segítség kerítés befejezésénél.
-Persze, menj csak nyugodtan-emelte rám egy pillanatra szemeit szerelmem nekivágva egy újabb kör megtételének.-Elleszünk mi Lilly-vel, nem igaz, Lilly?
-De igeeen-válaszolta egy újabb széles mosollyal az arcán, ezzel ismét egy halk nevetést kiváltva mindenkiből.
-Örömmel segítek-fordultam ekkor Williamhez én is.
-Akkor menjünk, fiam, mert ez a kerítés nem lesz magától készen-veregette meg a vállamat lelkesítően.- A kobakot akaszd ide a karám szélére…
-Rendben-bólintottam, miközben nekiálltam levenni a sisakot a fejemről, majd miután a kerítés egyik cölöpére akasztottam azt, sietve kezdtem el követni Willt a karámon kívülre.-Hamarosan találkozunk!-intettem kis családom felé még búcsúzóul, majd egy viszont elköszönést követően folytattam utamat William után a farm egy távolabbi pontja felé.
-Pár hete álltam neki felújítani egy nagyobb szakaszt-állt neki Will, amint mellé értem.-Már nincs sok belőle hátra, de mindenképp be akarom fejezni, mielőtt jön a hó.
-Érthető-biccentettem aprót.
-Abban kéne segítened, hogy felszegeled a fadeszkákat, amíg én leverek még néhány cölöpöt-folytatta.-Így sokkal gyorsabban haladunk majd.
-Be kell vallanom, Will, hogy én még...sosem csináltam ilyet-pillantottam rá némi bizonytalan szégyenérzettel vallomásomban.-Tudod, én…
-Nincs ezzel semmi gond. Majd megmutatom, hogy kell-vette vissza a szót nyugtatással hangjában.-Városi fiú vagy, nem voltál rászorulva eféle tudásra, de sosem árt, ha meg tudsz szerelni ezt-azt.
-Köszönöm!-emeltem rá szemeimet hálával hangomban, miközben lassan tovább folytattuk utunkat a telekhatár felé.
-Hallottam, vagyis hát...Liz mondta, hogy próbálkoztok egy ideje egy újabb babával-szólalt meg megtörve a pár pillanatra köztünk beálló csendet, mire a szívem kihagyott egy ütemet az elhangzott mondat hallatán-És azt is megemlítette, hogy nem megy minden...simán.
-Nos-álltam neki nagy nehezen egy nagyobbat nyelve. Fogalmam sem volt, hogyan reagáljak a szavaira, hiszen...a feleségem apjáról van szó. Sosem volt még velem ennyire nyílt a témát illetően, amit én maximálisan megértettem, mivel...lefekszem a lányával. Egy apa sem hall erről szívesen-, hát...
-Figyelj, tudom, hogy lefekszel a lányommal-vette vissza a szót reakcióm láttán, újabb pauzát okozva ezzel egyébként ritmusos szívműködésemben.-Tehetek, úgy, mintha nem így lenne, de valljuk be, az lenne a nem normális, ha 5 év házasság után nem így lenne-folytatta komolysággal a hangjában, mire nagy nehezen, de végre ráemeltem a szemeimet.-Tudod, Liznek és nekem...nem jött össze olyan könnyen a családalapítás annak idején, mint vártuk-állt neki ismét még mindig komolysággal arcán.-Közel egy éven át próbálkoztunk, mielőtt Esme az életünkbe lépett volna, és az az egy év...Tudom milyen az, mikor az ember nagyon akar valamit, és...mégsem sikerül-emelte rám szemeit ismét kissé szomorúan a benne felidéződő emlékek hatására.-Csak azt szeretném mondani, mint apa az apának, hogy...tudom, most min mész át-tette ujjait vállamra támogatással érintésében.-Ha bárkivel beszélnél erről, hogy mit érzel...nyugodtan megoszthatod velem. A részletektől azért kímélj meg-tette hozzá nevetve, ezzel engem is halk nevetésre késztetve-, de mint apa, aki hasonló dolgokon ment át, mindig itt vagyok, ha...érzelmi támasz kellene.
-Hű, Will-ámultam kissé meghatottan szavai hallatán.-Én nem is tudom, mit mondhatnék...
-Semmit nem kell mondanod-veregette meg a vállamat egy apró mosollyal az arcán.-Én most megnyíltam neked-pillantott rám komolyan ismét.-Amikor pedig készen állsz, örömmel venném, ha...te is így tennél majd.
 
 
 
 
(Esme szemszöge)
 
 
 
 
-Anyu, azok milyen virágok?-szaladt hozzám kíváncsian kezecskéjével egy egy halomban nővő, kék virágtömeg irányába mutatva.
-Azok mezei katángok-simogattam meg buksiját.-Nagyon szépek, és gyógynövénykét hasznosak is.
-Nagyon tetszik-mosolyogta Lilly leguggolva a fűbe, közelebbről is megszemlélve a virágokat.-És azok mik?-kapta fel pillantását a kicsit messzebb, a kerítés mentén a magasba nyúló, aranyszín kóróféle irányába mutatva.
-Azok pedig aranyvesszők-pillantottam rá ismét, miközben ő sietve megindult a nála majdnem egy méterrel magasabb arany színű vadvirágok felé.
-Hatalmas-ámult el a jócskán őt lenővő vadvirágok láttán. A szívem örömmel telt meg minden pillanatban, mikor ennyire boldognak láttam őt. Olyan hosszú időn át hiányzott belőle ez a csillogás, hogy még mindig szokatlan volt látni ismét benne ezt az eredendő lelkesedést.
-Jól érezted ma magadat, drágám?-emeltem rá szemeimet ismét érdeklődve, miközben ő kíváncsian tovább szemlélődött a végtelennek tűnő mezőség rejtett csodáit kutatva.
-Nagyon-pillantott rám csillogó, a lemenő nap fényében kissé melegebb tónussal megcsillanó palaszín szemeivel.-Muszáj holnap hazamennünk?-fordult hozzám pár pillanat múlva újra némi szomorkás kérleléssel hangjában, amire nekem egy alig hallható sóhaj hagyta el ajkaimat.
-Muszáj-simítottam meg arcocskáját némi komolysággal pillantásomban-, anyunak és apunak is dolgoznia kell már hétfőn. De holnap délelőtt még itt leszünk-váltottam egy lelkesítőbb hangnemre-, úgyhogy lesz még időnk csinálni valami izgalmasat.
-Ú, lovagolhatunk majd megint?-húzódott újabb lelkes kis mosoly arcára, amire én szintén mosollyal az arcomon kezdtem válaszul bólogatásba.
-Persze, hogy lovagolhatunk-pillantottam rá még mindig mosolyogva.-Sőt a mai napnak sincs még vége. Mit szeretnél csinálni még?
-Hmmm-vonta össze szemöldökeit elgondolkodva, miközben szemecskéivel fürkészően pásztázni kezdte a környéket-Ó, másszunk fára!-mutatott izgatottan az egyik nem messze álló alacsonyan elágazó öreg szilfánk irányába. Azonnal feltörtek bennem a gyermekkori emlékek, mikor még én másztam ennyi idősen ugyan erre fára-Másszunk, másszunk!
-Oké, másszunk!-egyeztem bele mosolyogva.-Egy verseny a fáig?-vontam fel egyik szemöldökömet játékosan, amire ő lelkes igenlés közepette helyezkedett start pozícióba, halk nevetést kiváltva ezzel belőlem.-Akkor egy...kettő…
-Hárooom!-kiáltotta széles mosollyal az arcán, amire mindketten rohanni kezdtünk a szélesen elterülő szil irányába.
Ahogy egymás mellett futva egyre csak közeledtünk célunk felé, egy pillanatra ismét gyereknek éreztem magam. A tüdőmet megtöltő vidéki levegő, a lemenő őszvégi-téleleji napsugarak fényének melegsége az arcomon, a futásunk vonalának ívét meg-megtörő kisebb gödrök mind felidézték bennem az érzést, milyen is volt kislányként ugyan ezen a mezőn szaladni, és most a saját lányommal tehettem meg ugyan ezt az utat. Éreztem, amint az érzelmek hatására néhány meghatott könnycsepp gyűlik szemeim sarkába.-Én nyertem!-mosolygott rám, amint kezeit a fának támasztva lelassította magát, amire kicsivel később én is megérkeztem a fa széles koronája adta árnyékába.
-Bizony-helyeseltem néhány nagyobb levegőt véve pulzusom rendezésére.-De csak egy picivel- mutattam ujjaimmal játékos nevetéssel a hangomban, amire ő megismételve tegnapi mutatványát nyújtotta rám nevetve hurkokat formáló nyelvét, ezzel belőlem is viszonzást váltva ki.-Na, melyik ágra másszunk fel?
-Arra!-mutatott egy nem túl magasan lévő, hosszan elterülő vastagabb ágra.
-Jó lesz, mehetsz-állapítottam meg egy kis szemrevételezést követően, mire ő mit sem késlekedve kapaszkodott meg a fa törzsének nagyobb kiálló csomóiban, így indulva meg sebesen az általa kiszemelt ág irányába.
-Te nem jössz, anyu?-pillantott le rám, miután lovagló ülésbe helyezkedett az ágon.
-Nem is tudom, drágám-válaszoltam némi bizonytalansággal hangomban.-Már nagyon régen nem másztam fára.
-Naaaa-emelte rám szemeit kérlelően. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy a bennem élő gyermek átvegye felnőtt józanságom felett az irányítást.
-Jól van-húzódott arcomra válaszul egy játékos mosoly, mire kislányom lelkesítő hajrázása közepette nekiálltam felmászni mellé a gyermekkorom emlékeit nagyban meghatározó szilfára. Éreztem az ujjaim alatt a kéreg durva rajzolatát, annak körmöm alá kúszó apró darabkáit, amikről jól tudtam, hogy körömkefével kell majd kisúroljam őket onnan, és mintha újra én is 4 éves lettem volna. Fantasztikus érzés volt.
-Hurrááá!-örvendezett Lilly, amint felérve mellé én is lovaglóülésbe helyezkedtem az ág szélesebbik részén.
-Képzeld, Lilly-álltam neki mosolyogva, amint a fülem mögé hajtottam egy arcomba lógó hajtincset-, amikor olyan idős voltam, mint te, én is mindig erre a fára másztam fel.
-De jó!-pillantott rám ámultan ismét.-És milyen magasra tudtál felmászni?
-Hát-emeltem tekintetemet a felfelé nyúló ágak irányába.-Látod ott azt az ágat?-mutattam az egyik valamivel magasabban lévő leágazásra.-Odáig fel tudtam menni. De egyszer jól le is estem onnan.
-Ez az volt, amit Liza nagyi is mesélt az autóban?-pillantott rám kíváncsian, amire ajkaimat egy alig hallható sóhaj hagyta el.
-Igen, ez volt az-biccentettem aprót.-És tudod, mit csináltam még ezen a fán?-fordultam hozzá lelkesedéssel a hangomban ismét, mire ő hatalmas, izgatottan csillogó szemeit rám emelve várta, mi is lesz a mondandóm folytatása.-Imádtam fejjel lefele csüngeni az alsóbb ágakról-mosolyogtam gyermeki játékossággal hangomban, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve átvetettem bal lábamat a faág a másik oldalára, így mindkét térdemmel megkapaszkodva hanyatt dőltem a fáról, mit sem törődve a magassággal. A lemenő nap ismét felkelt, ahogy a mező alkotta fűfellegekbe szállt egyre feljebb és feljebb, lent pedig az égbolt kékje óceánként őrizte azt, nehogy visszahulljon. A lent volt fent, a fent pedig lent. Gyerekként imádtam ezt a fordított világot, bár be kellett valljam magamnak, hogy most is eléggé lenyűgözött.
-Én is, én is!-hallottam meg kislányom lelkesen csillogó kis hangját, amire pár pillanattal később már mellettem is termett egy ragyogó széles mosollyal kísért kacagás közepette.-Ez nagyon klassz!
-Kapaszkodj!-pillantottam irányába némi aggodalommal hangomban.-El ne ereszd a faágat!
-Nem fogom, anyu, nem vagyok buta!-fordult hozzám mosolyogva, szabályosan kikérve magának feltételezésemet, amire nem bírtam megállni, hogy halkan felnevessek.
-Tudom, hogy nem vagy buta, szívem!-nyújtottam felé kezemet, így simítva meg egy pillanatra arcocskáját.-Csak aggódom érted. Anyukádként ez a dolgom.
-Ti meg mit műveltek itt ketten?-hallottam meg ekkor szerelmem hangját, mire válaszul én és Lilly is hangos nevetésbe kezdtünk, ahogy elénk kerülve belépett ebbe a feje tetejére állt világunkba megállva velünk szemben.
-Lógunk!-mosolyogta Lilly még mindig kacarászva, amire Carlisle mosolygó ajkait is egy apró nevetés hagyta el.
-Veszem észre-tette hozzá még mindig nevetve, ahogy végig pillantott rajtunk.-Kinn a hasatok, meg fogtok fázni.
-Dehogy fogunk megfázni, Carlisle-vontam össze szemöldökeimet kuncogva, miközben hasizomból felhúzódzkodva megkapaszkodtam az ágban, mielőtt térdeimmel elengedve azt ismét lábaimra ereszkedtem.-Várj, Lilly, segítek lejönni, mert magasan vagy..
-Le tudok jönni!-erősködött, miközben hozzám hasonlóan mind a négy végtagjával megkapaszkodott a faágon.
-Jól van, de óvatosan ugorj le!-pillantottam rá ismét aggódva, miközben lábaival elengedve a fát kezdett himbálózni előre-hátra.-Tudod, ahogy már mondtam…
-Okés-mosolyogta válaszul, mielőtt elengedve az ágat behajlított térdekkel megérkezett volna lábacskáira.-Jó volt?-emelte rám csillogó szemeit ismét, amire én mosolyogva bólogatni kezdtem.
-Igen, ügyes voltál-biccentettem rá, majd szerelmemre pillantva.-És? Hogy ment a kerítésjavítás apával?
-Elég jól, be is fejeztük-válaszolta büszkeséggel a hangjában.-Megtanított jó néhány dologra és...sokat beszélgettünk-folytatta mosolyogva.-Úgy érzem, közelebb kerültünk.
-Ennek nagyon örülök-pillantottam rá ismét boldogan, ám ekkor mondandómat  a gyomrom hangos felkordulása szakította félbe, amire kezemet reflexesen felé kaptam.
-Csak nem éhes valaki?-jegyezte meg kuncogva Carlisle, amire én is halkan nevetni kezdtem.
-Mi tagadás, tudnék enni-vallottam be még mindig nevetve.-Anya szerintem lassan el is készül a vacsorával, úgyhogy...mit szólnátok, ha elindulnánk visszafele?
-Jóóóó, én is éhes vagyok-válaszolta lelkesen Lilly is, mire lassan mind a hárman elindultunk vissza gyerekkori otthonom irányába.
 
 

 
 

[…]

 

 
 
 

(Carlisle szemszöge)
 
 
 

-Szívem! Szívem, ébredj!-hallottam meg fülem mellet Esme izgatott suttogását, mire lassan nyitogatni kezdtem kissé nehézkes szemhéjaimat.
-Hány óra van?-suttogtam én is halkan, amint körbe pillantva a sötét szobában igyekeztem betájolni egy időintervallumot.
-Fél egy múlt nem sokkal-válaszolta megvillantva mosolyát.-Arra gondoltam, elmehetnénk sétálni egyet…
-Sétálni?-emeltem rá szemeimet kissé értetlenül, amire ő alig hallhatóan nevetni kezdett.
-Igen, sétálni-hajolt hozzám még mindig kuncogva, így hullajtva egy apró csókot ajkaimra- Hidd el, tetszeni fog-jegyezte meg játékossággal hangjában, amire az agyam egy pillanat alatt félalvó állapotából éberre váltott a mosolyát elhagyó tónus hallatán. Jól ismertem ezt a hangsúlyt.-Öltözz gyorsan!
-Máris!-ugrottam ki a takaró alól, majd sietve álltam neki magamra venni a bőröndöm tetejére halmozott tegnapi ruháimat. Mutatóujját ajkához emelve intett csendre, miközben lábujjhegyre emelkedve indult el mezítláb a ház hátsó ajtaja felé, mire a lehető legnagyobb csendben kezdtem követni őt ki a hátsó ajtón át, le a verandáról a végtelennek tűnő mező irányába. Sejtelmem sem volt merre megyünk, de az arcára kiülő mosoly láttán nem is nagyon érdekelt. A világ végéig is követtem volna ezt a mosolyt.
-Gyere!-pillantott vissza rám, amint a kissé hűvös csillagokkal teli éjszakában lassan az istállóhoz értünk-Ide jövünk!-indult el annak hátoldala felé, mire heves szívdobogástól kísérten indultam meg utána nagyot nyelve a gondolatra, mi vár majd rám a vörös fapallók alkotta épület mögött.
Odaérve szenvedélytől vezérelten nyomult nyelvével ajkaim közé, én pedig egy másodpercig sem vacilláltam azon, viszonozzam-e azt. Azok szelíd és vad játékának váltakozása pillanatok alatt bizsergéssel árasztotta el a testemet, amely pillanatról pillanatra egyre inkább szeméremcsontom tájára koncentrálódott, ahogy ujjai hasamat végigsimítva megtalálták nadrágom gombját, majd egy ügyes mozdulattal kigombolták azt, mielőtt alsónadrágomba csúszva rátaláltak volna egyre feszülő férfiasságomra. Azonnal felnyögtem az érintésére.
-Arra gondoltam-emelte rám szemeit megszakítva csókunkat-, hogy mivel Lilly újra képes külön ágyban aludni, ismét nekiállhatnánk...próbálkozni-mosolyogta, miközben ujjai egy pillanatra sem eresztettek kényeztető szorításukból, ezzel tovább növelve erekciómat.
-Mintha a kezeddel a nadrágomban bármikor is tudnék neked nemet mondani-jegyeztem meg egy apró vágy kreálta mosollyal arcomon. Éreztem, amint egy pillanatra eltorzul a mimikám, ahogy mozdulatai hatására egy villámcsapásszerű elektromos impulzus végigvágtázott a gerincemen jól eső melegsége maga után hozva.-Nem mintha nemet akarnék mondani, csak...elég jó vagy abban, amit csinálsz-jegyeztem meg felnyögve mondatom végén egy újabb mindenemet átjáró bizsergésre.
-Pedig csak most kezdtük-pillantott rám játékossággal a szemeiben, majd elengedve férfiasságomat ujjai a lazán összegombolt ingem gombjaira simultak, nekiállva megszabadítani attól, miközben én szenvedélyesen vontam őt magamhoz újabb és újabb csókokra.
Végezvén ingem gombjaival, kezei ismét nadrágomra tévedtek, majd egy határozott mozdulattal letolta azt, mielőtt alsónadrágommal is ugyan ezt tette volna.-Úgy látom, Dr. Cullen már most is készen állna-jegyezte meg huncut mosollyal az arcán ágyékomra, majd ismét arcomra pillantva, mire az én ajkaimat egy halk játékos nevetés hagyta el.
-Mondtam, hogy jó vagy-mosolyogtam még mindig nevetve, ám nevetésem hamar egy kissé hangosabb nyögésbe ment át, amint ujjait ismét visszahelyezte feszülő merevedésemre, amire a csípőm akaratlanul is rándult egyet.-Istenem, Es…
-Ne mozdulj!-hullajtott apró csókot ajkaimra, majd újabbat és újabbat, miközben finom ujjai tovább dolgoztak férfiasságomon, elfojtott nyögések sorozatát kiváltva ezzel belőlem. Lassan tért át ajkaimról nyakamra, majd végigvándorolva azon sorozatos apró csókokat hullajtott mellkasom középvonalára így haladva egyre lejjebb és lejjebb, gondosan elidőzve a köldököm alatti területen, mígnem…
-Édes Istenem-nyögtem fel hangosan, miközben comb- és hasizmaim egy pillanatra összerándultak, amint ajkai rátaláltak férfiasságom legérzékenyebb pontjára.-Istennő vagy-sóhajtottam két feltörni vágyó nyögés között ujjaimmal karamellszín hajába túrva, ahogy egyre gyorsuló légvételeim közt nagy nehezen sikerült értelmes szavakat formálni ajkaimmal. Úgy éreztem, az egész sensoros idegrendszerem lángokban áll, és nem tudtam, meddig bírom még féken tartani ezt az idegrostjaimon végigszáguldó futótüzet, amely csak arra vágyott, hogy felrobbanva elárassza az egész testemet. De én még nem akartam, hogy vége legyen, nem...Ezért minden egyes kontroll alatt lévő idegrostommal arra koncentráltam, hogy csak még egy kicsit...csak még egy kicsit tartsam össze magam.
-Készen áll, Doktor úr?-emelkedett ismét magasságomba feloldva ez alól az édes kínzás alól, miközben egy apró csókot hullajtott ajkaimra, mielőtt ujjait felsőjének gombjaira simítva nekiállt volna kigombolni azt.
-Várj, majd én-mosolyogtam még mindig kissé ziláltan, majd a bokámnál lévő nadrágomból és alsómból kilépve ajkaimat ajkaira forrasztottam, így véve át tőle blúzának kigombolását. Csak reméltem, hogy viszonozni tudom majd azt a gyönyört, amivel ő is megajándékozott.
 
 
 
 
(Esme szemszöge)
 
 
 
 
-Maradj így!-sóhajtotta ajkaimtól elválva, amint blúzom gombjainak kigombolását követően ismét rám emelte pillantását. A lélegzete abban a pillanatban elakadt, amint végig futtatva rajtam szemeit szembesült egyik ruhadarabom hiányával.-Nincs rajtad melltartó…
-Miért lenne rajtam melltartó?-karoltam át nyakát lábujjhegyre emelkedve így hajolva hozzá egy játékos mosoly kísérte csókra.-Én pontosan tudtam, mit tervezek, nem lett volna logikus melltartót venni…
-Nem tudok vitatkozni ezzel az érveléssel-hajolt nyakamhoz apró csókra, majd még egyre és még egyre, sorozatos apró nyögések kísérte sóhajt váltva ki ezzel belőlem, ahogy lassan hátrálni kezdtünk az istálló hátoldalának irányába. Mindketten felnyögtünk, amint az istálló fala megállásra kényszerítve minket erekciója hasamnak nyomódott, jóleső feszítő érzést váltva ki az alhasam mélyén, amely melegséget hozó hullámként áradt szét a testem minden irányába.-Egyébként...nagyon szép melleid vannak, mondtam már?-suttogta fülembe, mielőtt újabb csókokat hullajtott volna a fülem alatti érzékeny bőrfelületre, újabb nyögést kiváltva ezzel belőlem.
-Egyszer-kétszer-mosolyogtam halkan felsóhajtva, amint ajkaival egyre lejjebb vándorolva apró csókokkal borította be mellkasomat, miközben lágyan ujjai közé fogta bal mellemet.
-Zöld a lámpa?-ereszkedett térdeire egy játékos mosollyal az arcán, miközben ajkai tovább folytatták utukat lefelé egészen a hasamig, kezeit pedig lábszárközépig érő vászon szoknyám alá simítva futtatta végig azokat combomon fel egészen a csípőmig fehérneműm széle után kutatva, hogy mihamarabb megszabadíthasson tőle. Nem bírtam megállni, hogy felnevessek, amikor több másodpercnyi keresést követően sem lelve azt szenvedélytől csillogó kissé meglepett pillantását ismét rám emelte.
-Zöld a lámpa-válaszoltam még mindig kuncogva.-És jól látod, nincs rajtam…
-Igen cseles, Doktornő!-emelkedett fel ismét hozzám egy szenvedélyes csókra, miközben egyik kezének ujjai csípőmről átvándorolva rátaláltak szoknyám alatt nőiességem legérzékenyebb pontjára. Azonnal belenyögtem a csókunkba, ahogy ujjai lágy játékba kezdtek a több ezer idegvégződést tartalmazó, szenzitív területen, minden egyes körkörös mozdulattal tovább fokozva az alhasamban gyűlő feszítő érzést.
-Jó ég-sóhajtottam egy apró nyögés kíséretében, amint ujjai egy kisebb nyomást helyeztek szeméremtájamra, így körözve tovább. Éreztem, amint körmeim akaratlanul is a hátamat támasztó fapallók állományába vájnak a mozdulatai hatására.
-Gyönyörű vagy-mosolyogta tekintetét enyémbe mélyesztve, miközben egy pillanatra sem lassítva ritmusos játékán homlokát lágyan enyémnek támasztotta.-El sem tudod képzelni, mennyire nagyon vágyom rád-hullajtott újabb szenvedélyes csókot ajkaimra, miközben egy pillanatra megszakítva kényeztető mozdulatait egyik ujjával elmerült bennem egy hangosabb, csókjaink által elfojtott nyögést kiváltva ezzel belőlem. Jóságos ég, de jól csinálja! Teljesen megőrjít ezzel a játszadozásával.
-Fantasztikus férj vagy, ugye tudod?-pillantottam rá, miközben ismét nekiálltam kényeztetni őt lágyan fel-le futtatva érintésemet vágyának bizonyítékán, amire arcára egy gyönyörtől torzult mosoly húzódott egymás ritmusát felvevő játékunk hatására.
-Ha ezt tovább folytatod, nem biztos, hogy sokáig bírom még-nyögte hozzám hajolva egy apró csókra, majd kissé eltávolodva tőlem ismét térdeire ereszkedett. Szinte kínzó lassúsággal  hámozta le rólam ujjaival bézs vászon szoknyámat, miközben szelíd csókok sokaságával halmozta el a szeméremdombom feletti érzékeny területet, elidőzve ott, mielőtt apránként lejjebb haladva nyelvével rátalált az eddig ujjaival kényeztetett vágytól lüktető érzékeny pontra.
-Jézusom, mennyire fantasztikus vagy-nyögtem fel hangosabban, végigfuttatva kezemet szőke hajkoronájában. Úgy éreztem a térdeim menten összecsuklanak, ahogy nyelvének változatos játéka tovább simogatott körözve, körülölelve, lágyan ajkai közé véve ezt a szenzitív kis halmazt a lábaim közt, amire a csípőm akaratlanul is újra meg újra hullámzó, ritmusos mozgásba kezdett.-Carlisle!
-Annyira nagyon szeretlek!-emelkedett fel hozzám hajolva egy szenvedélyes csókra, miközben térdeivel kissé oldalirányba noszogatta az én térdeimet, hogy lábaim közé helyezkedhessen.-Próbáljunk meg összehozni egy kisbabát!
-Hozzunk össze egy kisbabát!-mosolyogtam ujjaimat arcára simítva egy apró nyögés kíséretében, amint megéreztem férfiasságának feszítését bemenetemnél, mire pár pillanat múlva egy szenvedélyes mozdulattal elmerült bennem, mindkettőnkből jóleső nyögést váltva ki ezzel. Gyengéden fonta kezeit csípőmre, így stabilizálva azt, miközben az ő csípője újra és újra enyémhez simult minden egyes felfelé irányzott lökéssel, és ez a szög...te jó ég, a szög, amit a testünk egymással bezárt, valahogy csak még fantasztikusabbá tette az összekapcsolódásunk alkotta szimfóniát.
-Kérlek, ne hagyd abba!-sóhajtottam egy hangosabb nyögés kíséretében hajába túrva, ahogy egyik lábamat lába köré kulcsoltam, mire ő térdem alatt átbújtatva kezét ujjait fenekemre simította, így emelve jobban magasságába.-Jó ég!-nyögtem ismét, ahogy a szög változásával   még mélyebbre merült bennem. Férfiassága egyre mohóbba és mohóbban cirógatott azon a ponton, ahol ez az eredendő feszülés mindinkább összpontosult, és ahogy tempója egyre gyorsabbra váltott én is egyre magasabbra repültem a csillagos ég felé. Éreztem, hogy nem bírom már sokáig összetartani magam.-Carlisle!-sóhajtottam nevét, amire pár pillanattal később minden egyes kis izomsejtem a lábujjamtól a fejem búbjáig egyszerre rándult össze, ahogy orgazmusom hullámzó óceánként végigvágtázott a testemen, én pedig minden erőmmel kapaszkodtam Carlisle-ba, hogy ezek a hullámok el ne sodorjanak-Jó ég, Carlisle!
-Istenem, Esme!-remegett meg ő is, ahogy ő is elérve saját beteljesülését, egy pulzáló melegséggel töltött el orgazmusának bekövetkeztével.
Ahogy ott álltunk egymással szemben zihálva, darabjainkra hullva a csillagos ég alatt, úgy éreztem ez a pillanat tökéletesebb nem is lehetett volna. Csak mi ketten voltunk, egy test, egy lélek, ahogy még mindig összefonódva kapaszkodtunk egymásba, és ez a boldogság, ez az eksztatikus öröm, amit egymásnak okoztunk...olyan sokszor voltunk már együtt, de még mindig minden alkalommal órákig remegtem minden egyes alkalom után.
-Szeretlek!-hullajtott szenvedélyes csókot ajkaimra, miközben óvatosan elengedve combja köré font lábamat gyengéden kihúzódott belőlem.-Fantasztikus voltál, ugye tudod?-simította ujjait arcomra egy örömmámortól csillogó pillantással szemeiben, mire az én arcomra egy apró büszkeséggel átszőtt boldog mosoly húzódott.
-Én is szeretlek!-emeltem rá mosolygós pillantásomat még mindig kissé ziláltan.-Hát mit ne mondjak te is elég...ügyes voltál-jegyeztem meg játékossággal a hangomban, miközben hozzá hajolva ismét egy gyengéd csókban forrasztottam össze ajkainkat. Éreztem, amint mondatom hallatán belemosolyodik a csókunkba.-Te jó ég, ha a szüleim tudnák, mit műveltünk itt-nevettem fel a gondolatra, miszerint az istálló háta mögött szexeltem a férjemmel.
-Hát...apád minden bizonnyal újra átgondolná a velem való kapcsolatát-sóhajtott aprót nevetéssel hangjában, amire én sem bírtam megállni, hogy ismét felnevessek.-Elég hangosak voltunk, ugye ilyen messziről, nem…
-Ilyen messziről kizárt, hogy bárki bármit is hallott volna-vettem vissza a szót nyugtatással a hangomban.-Viszont lassan el kéne indulnunk visszafele, mert egy farmon korán szokás kelni, és...bár még szívesen maradék itt veled így órákig, de nem lenne jó, ha apa vagy anya így találnának ránk.
-Valóban nem lenne tanácsos-sóhajtott fel ő is apró csókot hullajtva homlokomra.-Öltözzünk akkor...
 
 
 
 
(Carlisle szemszöge)
 
 
 

-Carlisle!-hallottam meg szerelmem kisebb pánikkal átszőtt hangját a fenti fürdőszoba felől, amire pillantásomat azonnal a felfelé vezető lépcső irányába kaptam, aminek tetején pár pillanattal később meg is jelent sietős léptekkel száguldva le hozzám a nappaliba.
-Mi a baj, szívem?-léptem hozzá némi aggodalommal a hangomban, mire nyakába húzott haját elemelve rámutatott  pánikjának okára. A szemeim elkerekedtek, amint megláttam a fehér bőre miatt erősebben áttűnő, hüvelykujjbegynyi lilás foltot a nyakán.
-Ezt hogy magyarázom ki?-pillantott rám ismét még mindig pánikkal suttogó hangjában, nehogy más is meghallja.
-Lehet kicsit...elragadtattam magam az éjjel-simítottam meg hozzá lépve nyakán az általam okozott apró véraláfutást.
-Hogy történhetett ez?-állt neki fel-le járkálni a nappaliban még mindig suttogva.-Több, mint 5 éve együtt vagyunk, de még egyszer sem volt ilyen.
-Figyelj, szívem-helyeztem kezeimet egyik-másik vállára nyugtatóan-, ez előfordul, megrepedt néhány kis hajszálér…
-Tudom, mi történik, amikor kiszívják az ember nyakát, Carlisle-pillantott rám némi frusztráltsággal.-Istenem, miért most kell megtörténjen?
-Nézd csak!-vettem ujjai közé néhány karamellszín tincsét, így próbálva meg elfedni az éjszakánk bizonyítékát.-Így nem is látszik annyira…
-Ha elfordítom a fejemet, rögtön ki fogják szúrni-vette vissza a szót még több tincset húzva nyakába.
-Hát itt vagytok, drágáim?-lépett ki Liz a szomszédos étkező ajtaján mosolyogva ránk pillantva.-Gyertek, rátok várunk a reggelivel!
-Megyünk, anya-mosolyogta viszont Esme, majd amint Liz visszalépett becsukva maga mögött az ajtót, szerelmem ajkait egy apró, aggodalommal teli sóhajt hagyta el.
-Csak viselkedjünk természetesen, és nem lesz gond-simogattam meg vállát biztatóan egy apró csókot hullajtva homlokára, majd némi vacillálást követően mindketten egy nagy levegőt véve léptünk át az étkező ajtaján.
-Üljetek le!-mutatott mosolyogva Liz a két szabad székre az asztalnál.-Készítettem hagymás rántottát mindenkinek, és a tegnaphoz hasonlóan van friss retek, meg zeller…
-És friss tej!-tette hozzá Lilly csillogó kis szemeit rám emelve, amint helyet foglaltam a mellette lévő széken.-Kérsz, apu? Öntsek neked?
-Kérek, Liliomszál-simogattam meg buksiját, mire ő feltérdelve a székére vette el kis kezeivel a tejet tartalmazó kancsót.-Nagyon figyelmes vagy, köszönöm!
-Te is kérsz, anyu?-emelte szemeit Esme-re is mosolyogva, amire szerelmem egy apró mosollyal az arcán bólintott egyet válaszul.
-Kérek, szívem!-helyezte elé poharát ő is, mire Lilly lelkesen lelkesen állt neki megtölteni mindkettőnk poharát.
-Valami van a hajadban, drágám!-szólalt meg ekkor Liz Esme haja felé mutatva, mire szerelmem pillantásán szinte láttam, amint az ő szívének ritmusa is kihagy egy ütemet az enyémhez hasonlóan, ahogyan édesanyja a hajtincseit ide oda pakolgatva próbálja kihalászni hajkoronájából a belé akadt tárgyat.-Áh, meg is van!-húzott ki onnan egy nagyobbacska szalmaszálat, amire egy kissé megkönnyebbült, néma sóhaj hagyta el a mellkasomat, és Esme szemeiben láttam, amint őt is kissé megkönnyebbül.-Hogy került szalma a hajadba?
-Fogalmam sincs-sütötte le szemeit egy pillanatra, mielőtt ismét édesanyjára pillantott volna.-Biztos a tegnapi lovagláskor került valahogy oda…
-Csoda, hogy nem szúrt meg téged alvás közben-állt fel az asztaltól, majd a kukához lépve beleejtette abba az ujjai közt tartott szalmadarabot.-És hogy van ma a gyomrod?-simogatta meg lánya vállát háta mögé lépve, mielőtt ismét helyet foglalt volna mellette.-Jobb, mint tegnap?
-Igen, ma nem háborog úgy, mint előző reggel-mosolyogta Esme egy kis hagymás rántottát szedve a tányérjára.-De a kávé szagát most sem bírom.
-Pedig rád férne egy jó kis kotyogós-jegyezte meg Will végig pillantva rajtunk.-És rád is-biccentett felém.-Elég fáradtnak tűntök.
-Igen...nem aludtunk valami sokat-válaszoltam röviden, miközben minden erőmön azon voltam, nehogy egy akaratlan mosoly húzódjon arcomra szavaim kimondása közben, amint felsejlettek gondolataimban a tegnap éjszaka emlékei.-Mindketten forgolódtunk.
-Én sem aludtam jól, biztos valamilyen front van-jegyezte meg William kávéjába kortyolva.-Ha mégis kéne bármelyikőtöknek, van még kávé a konyhában.
-Köszönöm, Will, mindenképp, élek majd vele-pillantottam rá mosolyogva egy nagyobb adag rántottát helyeztem a tányéromra.
-Látom éhes vagy, fiam-jegyezte meg Will a tányéromra majd ismét rám pillantva.-Nem csoda, jól megdolgoztattad magad tegnap. Lovaglás, aztán meg kerítésjavítás…
-Igen, jó kis kimerítő nap volt-bólintottam egyetértéssel hangomban, tovább próbálva rejtegetni az arcomra kiülni vágyó mosoly okát, miközben egy adag rántottát emeltem ajkaimhoz.-Hm, nagyon finom lett Liz.
-Köszönöm, Carlisle!-mosolygott rám hálás csillogással pillantásában.-Tényleg...mikor indultok haza?
-Még Lilly szeretne kimenni lovagolni egyet-szólalt meg mellettem Esme aprót kortyolva az előtte lévő tejből.-Dél fele kell majd elinduljunk a reptérre.
-Jól van, szívem-simogatta meg Esme vállát egy apró mosollyal az arcán, mielőtt ő is tovább folytatta volna a falatozást.-Azért sajnálom, hogy máris elmentek…
-Pár hét, és megint találkozunk, anya!-emelte rá pillantását egy újabb mosollyal az arcán szerelmem.-Ne felejtsétek el, karácsonykor Carlisle szüleinél lesz a vacsora!
-Nem felejtjük, ne aggódj!-pillantott rá Liz nyugtatóan, miközben lassan mindannyian tovább folytattuk mai kiadós reggelinket.
 
 
 

Cullen's Anatomy XLVII/1. Fejezet

Üdv, mindenkinek!

Meg is hoztam a következő fejezetet. Mivel túlzottan hosszú lett volna ez a rész egyben, emiatt ketté szedtem, és két részletben fog majd felkerülni. A múltkori fejezet végén már ráléptünk a gyógyulás útjára, ami tovább folytatódik majd itt, és az elkövetkezendő fejezetekben is, emellett számtalan meghitt, családi pillanatot olvastok majd, és új szereplőket is megismerhettek. 

Remélem mindenkinek tetszik majd! Jó olvasást!

Puszi!

Carly

"WOULD YOU LIE WITH ME AND JUST FORGET THE WORLD?"

1/2

[november 30.]

 

 

 

 

(Esme szemszöge)

 

 

 

 

-Minden rendben?-simította ujjait hátamnak ívébe szerelmem, amint egy halk sóhaj hagyta el ajkaimat pakolása közben.

-Persze-biccentettem aprót, miközben egy újabb összehajtogatott felsőt helyeztem a bőröndben lévő ruhakupacra.-Csak fáradt vagyok. Vagyis hát…fáradtabb a szokásosnál-helyesbítettem némi kimerültséggel hangomban.-Semmi különös.

-Van bármi, amivel jobbá tehetem a születésnapos napját?-lépett hozzám hátulról átkarolva derekamat, amire az én arcomra egy apró mosoly húzódott.

-Tényleg minden rendben-simultam bele ölelésébe. Amint mellkasa hátamhoz ért, az orromat egy szokatlanul erős fenyő illat csapta meg.-Másfajta arcszeszt használtál?-emeltem fel rá pillantásomat kérdőn, mire ő kissé értetlenül pillantott vissza rám.-Vagy ez valamilyen új tusfürdő?

-Nem-válaszolta.-Miért?

-Csak elég intenzív-jegyeztem meg halkan nevetve.-De tetszik.

-Örülök, ha tetszik-hullajtott apró csókot a nyakamra, mielőtt hátrébb lépve ismét nekiállt volna folytatni bőröndjének pakolását.-Tettem magamnak két nadrágot, három inget és egy pulóvert. Kellhet még valami erre a három napra?

-Szerintem nem-emeltem rá pillantásomat ismét. Ebben a pillanatban telefonom csörgése szakította félbe mondatomat, mire az éjjeliszekrényemhez lépve sietve felemeltem onnan azt. Nem volt ismerős a kijelzőn megjelenő szám.-Hm, nem tudom ki lehet-jegyeztem meg egy pillanatra Carlisle-ra emelve pillantásomat, majd vissza telefonom képernyőjére.-Dr. Esme Anne Cullen, tessék-vettem fel.

-Üdv, Esme-hallottam meg a vonal másik oldalán egy női hangot.-Elinor Blair Canterbury vagyok, Jake anyukája. Egyszer beszéltünk már telefonon.

-Elinor, te jó ég, bocsáss meg!-eszméltem rá hibámra.-Amilyen káosz volt mostanában az életünk, elfelejtettem elmenteni múltkor a számodat.

-Semmi gond, ez teljesen érthető-válaszolta mosolygással hangjában.-Azért telefonálok, mert tudjuk, hogy holnap lesz Lilly születésnapja, és...Jake készített neki egy kis ajándékot. Mondtad, hogy aznap fogtok elutazni, így ha esetleg alkalmas, ma átugranánk vele.

-Ez nagyon kedves tőle-mosolyogtam meghatottsággal hangomban.-Persze, gyertek át nyugodtan-folytattam.-Lilly biztos örülne Jake-nek.

-Egy óra múlva ott tudunk lenni, ha...ez nektek is megfelel-folytatta.-Nem zavarnánk sokáig.

-Nem zavartok-válaszoltam apró mosollyal az arcomon.-Várunk titeket. Seattle, Snoqualmie River Road 640. Csengessetek be, ha megérkeztetek.

-Rendben-nyugtázta mosolygással hangjában.-Hamarosan érkezünk akkor. Sziasztok!

-Szia, Elinor!-köszöntem el én is, majd miután bontottuk a hívást, neki is álltam, hogy hibám megismétlésének elkerülése végett gyorsa elmentsem Elinor telefonszámát.-Képzeld, Jake anyukája volt az-fordultam pár pillanat múlva Carlisle-hoz, aki kíváncsisággal szemeiben szemlélt engem, miközben az utazáskor használt fogkeféjét a bőrönd  egyik kis zsebébe helyezte.-Jake készített valamilyen kis ajándékot Lilly születésnapjára, és szeretnék ma elhozni. Nagyjából egy óra múlva érkeznek.

-Milyen rendes fiú ez a Jake-mosolyodott el ő is előbbi mondatom hallatán.-Lilly biztos örül majd neki. Régen találkoztak.

-Mindjárt szólok is neki-tettem vissza telefonomat az éjjeliszekrényre, mielőtt sietve elindultam volna kislányom szobája felé.-Jaj, el ne felejtsük Lilly-nek eltenni a rókás gumicsizmát, amit ajándékba vettünk neki a szülinapjára-ötlött eszembe hirtelen.-Meg a szüleid ajándékát is vigyük magunkkal.

-Már teszem is el-lépett gardróbunkhoz, hogy elővegye onnan őket, miközben én kilépve a szobánkból lassan az emeletre vezető lépcső felé vettem az irányt. Ahogy a fokokon felfelé lépdelve Lilly szobája felé haladtam, akaratlanul is átértékeltem magamban az elmúlt időszak történéseit. Az elmúlt pár napban úgy tűnt, a heti két terápia és a Prozac elkezdte kifejteni a hatását. A rémálmok és pánikrohamok ugyan még mindig mindennaposak voltak, de a hosszuk és intenzitásuk csökkenést mutatott, már nem tartott olyan hosszú ideig a paralitikus fázis és hamarabb megnyugodott egy-egy ilyen epizód után. Még mindig kimerült volt, de a szemeiben ismét láttam néha felcsillanni azt a fajta belső csillogást, amilyen ő valójában volt, és néha láttam az arcán azt az apró mosolyt...nem volt nagy mosoly, nem olyan mosoly volt, amit tőle megszoktunk, de ott volt. És ez az apró mosoly mindennél többet jelentett  számunkra.

-Mi szépet rajzolsz, drágám?-mosolyogtam belépve ajtaján, amint ő a padlón hason fekve egy papírlap felett szorgoskodott.

-Helen néni azt mondta, hogyha este rosszat álmodtam, rajzoljam le, ami az álmomban történt-válaszolta pillantását el nem emelve a papírról, miközben pici kezei egy pillanatra sem állva meg folytatták a rajzolást.-Mondta, hogy majd vigyem el megmutatni neki.

-Ezt álmodtad este?-térdeltem mellé megsimítva buksiját, amint pillantásomat az előtte lévő lapra emeltem. A narancssárga hullámos hajjal megrajzolt lány kétségtelenül ő volt a képen, a köré húzott megannyi hullámos vonal alkotta kékség meg a víz. És ő a felszín alatt volt. A szívem azonnal összeszorult a rajzolt kislány szomorúra rajzolt arca láttán.-Biztos szörnyű volt-simogattam meg hátát nyugtatóan, amire ő aprót bólintva rám pillantott.-Most mit érzel?

-Feszült voltam-válaszolta komolysággal pillantásában.-De most már jó.

-Örülök, ha jobban érzed magad, szívem-nyomtam apró puszit homlokára némi megkönnyebbültséggel hangomban. Jó volt látni, hogy egyre jobban képes megküzdeni a szorongással, egyre ügyesebben birkózik meg az őt elsodorni kívánó negatív érzésekkel.-Képzeld, Jake anyukája telefonált-mosolyogtam, amire ő szemében egy felcsillanó lelkesedéssel emelte rám pillantását.-Nemsokára átjönnek hozzánk. Pontosabban, hozzád jönnek-helyesbítettem, mire az ő arcára egy régen nem látott szélesebb mosoly húzódott. Úgy éreztem, menten elsírom magam az arc láttán, amit már több mint két hónapja nem láttam. Újra láttam a kislányomat.

-Jake átjön?!-pillantott fel rám felülve a padlóról egy régen hallott lelkesedéssel a hangjában, amire én válaszul örömkönnyeimet visszafogni próbálva egy aprót bólintottam.-Könnyes a szemed-jegyezte meg tovább fürkészve arcomat, amire én alig hallhatóan felkuncogtam.

-Csak mert örülök, hogy örülni látlak-öleltem őt magamhoz kisebb remegéssel hangomban.-Régen láttalak így mosolyogni.

-Sokat voltam szomorú, anyu-emelte rám pillantását ismét, amint hátrébb húzódtam.-Még most is sokat vagyok, de már nem annyit, mint előtte.

-Tudom, Lilly-simogattam meg arcocskáját egy újabb apró mosollyal az arcomon.-De látod, szép lassan minden jobb lesz majd.

-Mikor jön Jake?-nézett rám ismét kíváncsian.

-Az anyukája azt mondta, egy óra múlva itt lesznek-válaszoltam.-Mit szólnál, ha csinálnánk egy kis mogyoróvajas kekszet, mire megjönnek? Ha jól emlékszem, Jake szereti a mogyoróvajat.

-Jó-biccentett még mindig mosolyogva, mire lassan mindketten elindultunk az egy emelettel lejjebb lévő konyhánk irányába.

 

 

 

 

(Carlisle szemszöge)

 

 

 

 

-Es, szívem, megjöttek Canterbury-ék!-szóltam fel az emelet irányába, amint a csengetés hallatán megindultam a bejárati ajtó fele. Ahogy kinyitottam, egy szimpatikus kis családdal találtam szembe magam.-Üdv, maguk bizonyára Canterbury-ék!-köszöntem apró mosollyal az arcomon.-Mi még nem találkoztunk. Dr. Carlisle Cullen vagyok, Lilly édesapja.

-Örülünk, hogy megismerhetjük, Dr. Cullen!-pillantott rám a férfi, miközben elfogadva felé nyújtott jobbomat kezet rázott velem.-Timothy Canterbury, Jake édesapja.

-Elinor Canterbury-fogott velem kezet Jake anyukája is egy karjában ülő 6-8 hónap körüli kisfiúval.-Ők pedig Seth és Jacob, a fiaink-mutatott rájuk mosolyogva, mire a mellette álló  Jake lelkesen integetni kezdett.

-Jake vagyok-mosolyogta.-Hoztam Lilly-nek ajándékot.

-Örülök, hogy megismerhetlek, Jake. Lilly sokat mesélt már rólad-nyújtottam felé is kezemet egy kézfogásra, amit ő mosolyogva el is fogadott.-Gyertek be!-pillantottam fel Elinorra és Timothy-ra ismét.-Esme és Lilly fent vannak az emeleten.

-Lilly tudja, hogy jövök?-pillantott rám kíváncsian Jake, amint elindultunk felfelé a lépcsőn, amire egy apró mosollyal az arcomon bólogatni kezdtem.

-Igen, és nagyon vár téged-fordultam hozzá, amint lassan felértünk az emeletre.-Régen láttam már olyan izgatottnak, mint most.

-Jake!-hallottam meg kislányom hangját, amint megpillantva barátját egy lelkes mosollyal az arcán irányunkba futott.

-Lilly!-hangzott fel mögöttem Jake lelkes kis hangja is, ahogy elszaladva mellettem Lilly felé kezdett szaladni, majd összetalálkozva vele szorosan megölelte őt, amit kislányom is viszonzott.-Hiányoztál, Lilly.

-Te is nekem, Jake-mosolyogta még mindig őt ölelve.

-Üdv!-lépett hozzánk Esme is.-Dr. Esme Anne Cullen vagyok, Lilly anyukája-mutatkozott be ő is egy apró mosollyal arcán.-Bizonyára Elinor, szia!-lépett Jake anyukájához egy kézfogásra.-Személyesen még nem találkoztunk, csak telefonon.

-Örvendek, Esme!-viszonozta gesztusát mosolyogva.-Most már végre tudok arcot társítani a telefonban megszólaló hanghoz.

-Timothy Canterbury-mutatkozott be neki Jake édesapja is kezet rázva vele.-A fiaink pedig Jacob-mutatott a Lilly-t ölelő kisfiára.-és Seth-fordult a felesége karjában ücsörgő fiú felé is megsimogatva buksiját.

-Hát te mennyire aranyos vagy, Seth-hajolt szerelmem az Elinor karjában ücsörgő Seth-hez.-Mennyi idős?

-8 hónapos-mosolyodott el Elinor ismét.

-Igazi nagyfiú vagy-simogatta meg Esme ujjaival Seth pici markát, amire a kisfiú azonnal boldog kacarászásba kezdett-, és nagyon cuki.

-Hoztam neked valamit-pillantott Jake izgatottsággal hangjában Lilly-re, amint hátrébb húzódva tőle anyukájához sietett-Anya, ideadod?

-Azonnal, Jake-nyúlt szabad kezével táskájába, amiből pár másodpercnyi keresés után elő is húzott egy félbehajtott papírlapot.-Tessék…-adta át kisfiának, mire Jake egy lelkes mosollyal az arcán lépett vissza Lilly-hez, hogy megmutassa neki.

-Ez Jojo és Ruby, ahogy Ruby születésnapját ünneplik-mutatott a kezében lévő rajzon szereplő állatokra.-Ruby-nak mogyoróvajas-banános tortája van, látod?

-Igen-mosolyogta lelkesen Lilly is barátjára pillantva.-Köszi, Jake!-ölelte meg ismét őszinte boldogsággal hangjában.

-Boldog szülinapot, Lilly!-ölelte viszont Jake is.-Tudom, hogy holnap van, de holnap nem leszel itt.

-Ha már szóba került a mogyoróvaj-szólalt meg mellettem Esme egy sejtelmes mosollyal az arcán, miközben sietve a konyhapultunkhoz lépett, majd az ott lévő tálcát kezébe véve izgatott csillogással szemeiben tért vissza hozzánk.-Nézd csak, Jake, mit készítettünk neked Lilly-vel!

-Mogyoróvajas keksz?!-ámult el Jake egy széles mosollyal az arcán, amire Esme és Lilly is mosolyogva bólogatni kezdtek.

-Anyunak meséltem, hogy te is nagyon szereted a mogyoróvajat-szólalt meg kislányunk ismét lelkesedéssel hangjában.-Anyu találta ki, hogy csináljunk kekszet, mire jössz.

-Vegyél csak, Jake-tartotta elé szerelmem a tálcát-, annyit, amennyi jól esik.

-Köszönöm!-vett el két kekszet a tálcáról egy udvarias mosollyal az arcán.-Vegyetek ti is-fordult Jake szüleihez is szerelmem, amire Elinor és Timothy is mindketten elmosolyodtak.

-Igazán nem kellett volna ezzel fáradnod, Esme-vett el egy kekszet a tálcáról Elinor is.-Nagyon köszönjük!

-Anyu, megmutatom Jake-nek a szobámat, jó?-emelte rá Lilly pillantását némi engedélykéréssel hangjában.

-Menjetek csak, drágám-simogatta meg buksiját, amire Lilly és Jake is sietve megiramodtak az emelet irányába.-Nem szaladni a lépcsőn!

-Jó, jó!-szólt még vissza hátra se pillantva Lilly, amire pár pillanattal később a két gyerek már el is tűnt a lépcső tetején. Mintha meg sem hallotta volna az anyukája szavait, de...annyira örültem, hogy ilyennek látom. Közel sem volt még rendben, még mindig számos nehézséggel küzdöttünk, de itt, ebben a pillanatban...végre önmaga volt. Végre viszont láttam a kislányomat, aki két hosszú hónapon át elveszett volt.

-Lilly jól néz ki-jegyezte meg Elinor egy apró mosollyal az arcán.

-Be kell valljam, nem hittem, hogy valaha látom még ilyennek-sóhajtott aprót Esme ismét rájuk emelve pillantását.-Gyertek, üljetek le!-mutatott pár pillanat múlva a nem messze a nappaliban álló kanapénk irányába.-Érezzétek otthon magatokat!

-Köszönjük!-húzódott apró mosoly Timothy arcára is, amint a kanapéhoz érve lassan helyet foglaltunk azon.

-Nagyon szép az otthonotok-jegyezte meg körbepillantva Elinor.-Ez a sok hatalmas ablak...olyan világos és légies.

-Köszönjük!-mosolyodott el szerelmem ujjait lágyan combomon pihenő kézfejemre simítva.-Ti merre laktok?

-Sunset Hill-en lakunk, de csak nemrég költöztünk oda-válaszolta megsimítva ölében ülő kisfia buksiját.-Seth születése után szerettünk volna egy nagyobb házat.

-Ez érthető-mosolyogta aprót biccentve Esme.

-Ti melyik kórházban dolgoztok egyébként?-pillantott ránk kíváncsian ismét.

-A Seattle Grace-ben dolgozunk mindketten-válaszoltam egy pillanatra Esme-re majd vissza rájuk pillantva.-Én traumatológus szakorvos vagyok.

-Én pedig még rezidens vagyok-vette át a szót tőlem szerelmem.-Egyszerre csinálom a gyerek- és idegsebészet szakképzést.

-Nem semmi-jegyezte meg őszinte elismeréssel a hangában Elinor.-Bevallom, én túl érzékeny lelkű vagyok az ilyesmihez, nem tudnám csinálni, amit ti.

-Ti hol dolgoztok?-fordultam hozzájuk kíváncsian.-Lilly mondta, hogy te a Burke Múzeumban dolgozol, Elinor…

-Jelenleg csak részmunkaidőben, de igen-bólintott helyeslőn.-Paleontológus végzettségem van, a gyerekek előtt hosszú ideig éltem Argentínában, Kínában és Ausztráliában is. Argentínában az egyik munkám során találkoztam Timmel-pillantott fel férjére mosolyogva, amire Timothy is elmosolyodott.

-Én nem munka miatt voltam ott akkor-vette át a szót tőle.-Édesanyám részéről argentin vagyok-magyarázta.-Környezetvédelmi joggal foglalkozom egyébként.

-Ti hogy találkoztatok?-pillantott ránk vissza kíváncsian Elinor.

-Első munkanapomon Ő igazított útba a munkahelyen-mosolyodott el ismét Es felpillantva rám, amire én is mosolyogni kezdtem.-Elég gyorsan alakult minden, mit ne mondjak-kuncogott fel alig hallhatóan.-Fél év múlva már házasok voltunk.

-Akkor nagy volt a szerelem-jegyezte meg Elinor mosolyogva, amire én és Esme egy pillanatra ismét egymásra pillantottunk. Még most is az.

 

 

 

(Lilly szemszöge)

 

 

 

-Ez a szobám-nyitottam be az ajtón.-Nézd!-mutattam az ágyam melletti falra.-Apu és én csináltunk rá csillagokat.

-Nagyon menő!-mosolyogta Jake odapillantva.-Világítanak is?

-A csillagok igen, a vonalak nem-válaszoltam.-A Holdhoz van kapcsoló, és az is világít.

-És az mi?-mutatott a felhőlámpámra.

-Az egy felhőlámpa-mosolyogtam.-Anyuval csináltuk. Kellett hozzá egy csomó vattapamacs, meg egy égősor, és így olyan, minta esne belőle az eső.

-Azta-nézte tovább ámultan.-Megmutatod milyen, ha világít?

-Persze-siettem a kapcsolóhoz. Ahogy felkapcsoltam a hosszú égősor, amit a felhőbe rejtettünk anyuval, kivilágította az egészet.-Ugye milyen szép?

-Nagyon! Tényleg olyan, mintha eső esne belőle-mosolyogta még mindig ámultan.-Egyébként hogy vagy…most?-fordult hozzám ismét, amire lassan én is rá emeltem pillantásomat. Láttam rajta, hogy kicsit félve kérdezi ezt.

-Jól...azt hiszem-válaszoltam elgondolkodva, miközben leültem a földre a felhőlámpa alá. Jake is mellém ült.-Jobban. De még mindig rosszakat álmodok.

-Mit álmodsz?-pillantott rám újra kíváncsian.

-Mindig ugyanazt-sóhajtottam.-Esek és utána már a víz alatt vagyok. Nem tudom, hogy jussak ki, a víz bejön a számon és az orromon...De nem tudok felébredni-néztem rá újra.-Hallom anyu és apu hangját, hogy ott vannak, hallom anyut, ahogy énekli a „Twinkle, Twinke little star”-t, de nem tudom kinyitni a szememet és nem tudok beszélni. Nem tudok mozogni se.

-Ez elég...félelmetesen hangzik-jegyezte meg, amire én bólintottam egyet. A szívem most gyorsabban és erősebben dübörgött a mellkasomban, ahogy felidéztem az álmomat.

-De már jobb-szólaltam meg pár pillanat múlva, miközben megtöröltem az arcomat. Észre sem vettem, mikor kezdtem el sírni.-Most már rövidebb ez az álom, és hamarabb vége van.

- Twinkle, twinkle little star-hallottam meg ekkor mellettem Jake hangját, mire ismét ráemeltem könnyes szemeimet-How I wonder what you are...

-Annyira jó, hogy itt vagy-öleltem magamhoz hirtelen, miközben újra sírni kezdtem. Nem akartam elengedni. Olyan régen láttam. Akkor...akkor láttam utoljára. Ő volt az utolsó, akit hallottam, mielőtt minden sötét lett. Nem akartam visszamenni abba a sötétbe.-Ra...rajzolsz velem egy kicsit?-néztem rá pár pillanat múlva ismét megtörölve arcomat.-A kórházban a doktornénim, Helen néni, azt mondta...hogy amikor rosszat álmodok vagy eszembe jut az álom, rajzoljam le-magyaráztam.-Le kéne most rajzoljam.

-Persze-mosolygott rám biztatóan, mire magam elé húzva a nem messze a földön heverő ceruzáimat és az üres papírlapokat mindketten nekiálltunk, hogy megtöltsük azokat.

 

[december 1.]

 

 

 

 

(Esme szemszöge)

 

 

 

-Hát sziasztok!-köszönt ránk mosolyogva anya, amint a reptéri váróba kilépve meglátott minket apával-Szia, Lilly!

-Liza nagyi!-szaladt hozzá mosolyogva, mire odaérve anya azonnal felkapta őt a karjaiba, miközben szorosan magához ölelte.

-Te megint nagyon nagyot nőttél-simogatta meg arcocskáját.-Hány éves is ez a szülinapos nagylány?

-Négy-válaszolta egy széles vigyorral az arcán.-Képzeld, a repülőn lettem négy éves-mesélte neki lelkesen.-Anyu mondta, hogy 11 óra 2 perckor születtem, és a repülőn voltunk ma 11 óra 2 perckor.

-Hát ez nagyon izgalmas-simogatta meg buksiját rá, majd ránk pillantva.-Milyen volt az út, gyerekek?-lépett hozzánk egy ölelésre.-Nem volt semmi gond?

-Minden jó volt, anya-öleltem viszont egy apró, fáradt mosollyal az arcomon.

-Valami baj van?-pillantott rám aggódva hangom hallatán, amire válaszul nemlegesen megráztam a fejemet.

-Nincs semmi, csak kicsit elfáradtam-mosolyogtam nyugtatóan.-Nem alszunk túl jól...

-Sajnos még mindig nem nyugodtak az éjszakáink-sóhajtott aprót Carlisle is megölelve anyát.-De már kicsit jobbak, mint az eddigiek.

-Majd nálunk kipihenitek magatokat-lépett hozzám apa szintén mosolyogva.-Örülök, hogy jöttetek-ölelt magához.-Már azóta nem voltál itthon, hogy elkezdted a rezidensképzésed.

-Tudom-viszonoztam ölelését mosolyogva.-Már alig várom, hogy lássam a farmot. Be kell valljam, kicsit hiányzott már az itteni levegő.

-Hogy vagy, Will?-nyújtott kezet felé Carlisle üdvözlésképp, amit apa mosolyogva el is fogadott.

-Minden rendben-válaszolta kezet rázva vele.-Remélem, tetszeni fog neked itt nálunk. Már ideje volt, hogy ellátogass hozzánk-jegyezte meg egy kisebb tettetett megrovással hangjában, amire én és Carlisle is halkan felnevettünk.

-Esme már rengeteget mesélt nekem a gyerekkoráról és a farmról-simította meg vállamat szerelmem mosolyogva.-Alig várom, hogy én is láthassam-folytatta lelkesen, amire apám arcára is ismét mosoly húzódott.

-És hogy van az én gyönyörű, okos unokám?-fordult apa pár pillanat múlva az anya karjában lévő kislányunkhoz, amire Lilly azonnal mosolyogva nagypapájára emelte pillantását.-Látom, jobban vagy.

-Jobban, Will papa-ölelte át nyakát, amint apa átvette karjába őt.-Van egy doktornénim, Helen néni. Járok hozzá sokat, hogy jól legyek.

-Heti kétszer járunk a kognitív terápiára-folytattam.-Szerencsére elég jó eredményeket értünk már el.

-Tudod, te egy nagyon bátor nagylány vagy ám-pillantott Lilly-re komolysággal a hangjában apa.-Én nem biztos, hogy leszek valaha annyira bátor, mint te.

-Ő egy nagyon-nagyon bátor kis róka-simogatta meg Lilly kobakját anya is mosolyogva.-Nos, szerintem induljunk!-emelte ránk pillantását ismét.-Készítettem egy kis meglepetést a szülinaposoknak, és nem szeretném, ha teljesen kihűlne.

-Ú, meglepetés?-csillant fel Lilly hangja lelkesen, amint lassan mind az öten elindultunk a reptér kijárata felé. -Mi az?

-Ha elmondanám, nem lenne meglepetés, rókuci!-érintette játékosan mutatóujjának hegyét Lilly orrocskájához egy pillanatra, amire kislányunk ismét elmosolyodott.-De biztos vagyok benne, hogy imádni fogod.

 

 

 

 

(Carlisle szemszöge)

 

 

 

 

-Nézd csak, Lilly!-mutatott ki Esme az autó hátsó ablakán, amint a fehér léckerítéssel szegélyezett földúton tovább folytattuk utunkat szerelmem gyerekkori otthona felé.-Nézd, mennyi birka!

-Ó, birkák!-csillantak fel kislányunk szemei lelkesen, amint kipillantva meglátta a legalább száz juhból álló nyájat-Milyen sokan vannak!

-Úgy látom, McCarty-éknak nagyobb lett a nyájuk-jegyezte meg szerelmem mosolyogva, amint előttünk ülő szüleihez fordult.

-150 anya és 20 kos-számszerűsítette William, miközben lassan egy másik földútra kanyarodtunk.-Csoda, hogy eddig bírták juhászkutya nélkül.

-Képzeld, Clary és Sloe kölykeiből kettőt ők vettek meg-pillantott hátra Liz Esme-re.-Úgyhogy nem mennek messzire.

-Mondta neked anyukád, hogy vannak nálunk kiskutyák, Lilly?-pillantott hátra a visszapillantó tükörben unokájára William, amire pici lányunk szemei azonnal felcsillantak ennek hallatán.

-Neeeeem-fordult Esme-hez némi meglepett megrovással szemeiben Lilly.-Anyuuu, miért nem mondtad?

-Meglepetés lett volna, apa-sóhajtott aprót szerelmem egy a Lilly-éhez hasonló megrovással pillantásában, amire Will halkan felszisszent.

-Bocsánat-pillantott hátra megbánással a hangjában.

-Öt kiskutya, hogy pontosak legyünk-tette hozzá Liz mosolyogva.-Háromnak már meg is van a leendő gazdája-folytatta.-Kettő megy ugye McCarty-ékhoz, egy Davidsonékhoz. Egyet mindenképp megtartunk majd.

-Az elválasztás után visszük is majd ivartalanítani Clary-t-vette vissza a szót William.-Nem semmi munka öt kiskutyát eltartani, mit ne mondjak…

-Néha rosszabbak, mint a gyerekek-nevette el magát Liz.-Mindent megrágnak, és mindent össze-vissza hurcolnak.

-Anyu, apu, ott egy ház!-mutatott ki egyik pillanatban Lilly az ablakon, mire én is az általa mutatott irányba emeltem pillantásomat. A barnára váltó léckerítés mentén végigfutó út legvégén egy fehér ház állt az idei száraz ősztől kissé sárgásra fakult mező közepén, melyre árnyékot vetett egy nagyobb fa, ami a szomszédságában állt.

-Oda megyünk, drágám!-pillantott hátra rá Liz izgatottsággal hangjában.-Ott nőtt fel az anyukád.

-Érzitek ezt az illatot?-pillantott kislányunkra, majd rám szerelmem, miközben picit leengedte a hátsó ablakot, mire én a levegőbe szippantva éreztem, amint egy alig észlelhető friss, kissé édeskés illat lengi be az orromat.

-Azt hiszem-válaszoltam kissé bizonytalankodva.

-Ez friss széna-pillantott ismét mindkettőnkre.-Gyerekként imádtam ennek az illatát.

-Én nem érzem, anyu-emelte rá szemecskéit némi gondolkodás után Lilly.

-Na, majd kimegyünk a lovakhoz, és együtt megszagoljuk-simogatta meg kislányunk kezét lelkesen.-Friss és egy kicsit édeskés illata van, elég jellegzetes...

-Milyen jó az orrod és a memóriád, kislányom-szólalt meg elismeréssel a hangjában William.

-Tudod, hogy imádtam a szabadban olvasni, állandóan ezt az illatot éreztem mindenhol-vette vissza a szót szerelmem még mindig mosolyogva.-Képzeld-fordult hozzám csillogó szemekkel-, volt, hogy felmásztam egy szénabálára, elfeküdtem a tetején, és ott olvastam az aktuális kedvenc könyvemet, amíg le nem ment a nap.

-A feleséged egy igazi vadóc gyerek volt, ha eddig nem tudtad volna-fordult hozzám Will a visszapillantó tükörben hátrapillantva, amire nem bírtam megállni, hogy halkan felnevessek, amint pillantásomat ismét Esme-re emeltem.-Mindenre felmászott.

-Igen, hallottam már a fára mászós kalandjairól-tettem hozzá még mindig nevetve, miközben ujjaimat lágyan szerelmem felém eső combjára simítottam, mire az ő arcára is egy apró mosoly húzódott.

-És azt is elmesélte, hogy majdnem eltörte egyik alkalommal a lábát?-pillantott hátra rám, majd lányára Liz, amire Esme ajkait egy apró halk sóhaj hagyta el.

-Az nem úgy volt, anya...-forgatta meg a szemeit ezzel újabb mosolyt kiváltva belőlem.-Egyszer leestem-magyarázta hozzám fordulva.

-Leestél, végighorzsoltad az egész lábszáradat, és be kellett menjünk a kórházba, mert feldagadt a bokád-jegyezte meg egy helyesbítő hangsúllyal Liz, amire szerelmem ismét felsóhajtott.

-Csak zúzódás volt, semmi komoly-pillantott rám magyarázva újra Esme, mire nem bírta megállni, hogy alig hallhatóan felnevessek.-Mi az?

-Semmi komoly, mi?-löktem meg finoman vállammal felém eső vállát némi célozgatással hangomban, amire ő is halkan nevetni kezdett.

-Ha Lilly-ről van szó, az más-válaszolta kimondatlan szavaimra.-És egy szóval sem mondtam, hogy nem mászhat fára, csak azt, hogy amíg nem tanulja meg, hogy kell biztonságosan csinálni, addig ne másszon egyedül, csak ha mi is ott vagyunk.

-Lilly anyja-lánya-jegyezte meg ekkor William nevetve, majd miután megálltunk egy pillanatra hozzám fordult.-Sok szerencsét az egész életen át tartó aggódáshoz, fiam!

 

 

 

(Esme szemszöge)

 

 

 

-Pakoljatok le nyugodtan!-mosolygott ránk anya, amint beléptünk gyermekkori otthonom ajtaján. Minden pontosan olyan volt, mint amikor elmentem. A halvány pisztácia zöld fal, az előszoba kissé viseltes tölgyfa padlóját részben elfedő bézs rongyszőnyeg, a plafonról lógó zöld és barna színekben pompázó ólomüveg juharlevelek, amelyen átszűrődtek a nappalin át a az előtérbe jövő napsugarak...A szívemet azonnal melegséggel töltötte el a régen nem látott kis részletek látványa.-Úgy gondoltuk, Lilly a te régi szobádban aludna-pillantott rám ismét, ahogy lassan a nappaliba értünk,- ti pedig a nappaliban, ha az nektek is megfelel. A kanapé kihúzhatós, kényelmesen elfértek rajta ketten.

-Tökéletes lesz, anya-mosolyodtam el én is, amint bőröndömet a kanapé mellé állítottam.-De...

-Anyu szobájában fogok aludni?-emelte ekkor szemeit lelkesedéssel nagymamájára Lilly ezzel újabb mosolyt csalva anya arcára.

-Bizony ám-válaszolta anya.-Megyünk és mindjárt meg is nézzük, mit szólsz? Csak előtte jön a meglepi...

-De jó!-csillant fel kislányunk hangja ismét, amire az én arcomra egy kissé bizonytalan, némi aggodalom és bizakodás kettősségével átszőtt mosoly húzódott. Lilly a baleset óta nem aludt külön tőlünk. Többször is megpróbáltuk, de a minden estés pánikrohamok okozta rettegés, amely lefekvéskor feltört benne, olyan nagyfokú stressz alá helyezte, ami csak fokozta a tüneteket.

-Feszült vagy-simította meg a vállamat Carlisle, amint tovább figyeltem az édesanyám után a konyha felé meginduló kislányomat.

-Tudod, hogy azóta nem aludt egyedül-magyaráztam egy halk sóhaj kíséretében bizonytalanságom okát.-Nem tudom, ne aludjon-e köztünk most is inkább. Nem tudom, nem hátráltatjuk-e a gyógyulását azzal, hogy megint túl nagyot próbálunk ugrani. De egy ideje nem próbáltuk már, és lehet a másfajta környezet miatt… mégis jó lenne. És olyan lelkes.

-Nekem is ugyan ez futott át az agyamon-vont lágyan magához vállamnál fogva ismét megsimogatva azt.-De az utóbbi pár napban olyan sokat mosolygott, és...a legutóbbi két roham is viszonylag rövid ideig tartott-folytatta kicsit magát is győzködve.- Lehet, menni fog.

-Nem tudom, lehet-sóhajtottam fel ismét még mindig némi ambivalens tónussal hangomban. Csak remélni mertem, hogy valóban így lesz.

-Valami baj van?-lépett mellénk apa, amint észlelte a körénk ülepedő kissé feszültebb légkört.

-Semmi csak...Lilly a baleset óta mindig velünk aludt-fordultam hozzá némi aggodalommal hangomban.-Tudod a... pánik epizódok miatt.

-Nem tudjuk, menni fog-e a külön alvás-vette át tőlem a szót Carlisle.-Eddig mindig, ha megpróbáltuk, visszaesett.

-A terápia kezdete óta próbáltátok már?-pillantott ránk kíváncsian apa, amire mindketten nemlegesen megráztuk fejünket.

-Nem, azóta még nem-válaszoltam.

-Figyeljetek….-pillantott ránk ismét komolysággal a hangjában.-Én úgy látom, Lilly rengeteget fejlődött. Amióta gyógyszert szed és jártok erre a terápiára videóhívásról videóhívásra láttam rajta a változást, és...jelenleg úgy látom, hogy boldog-tette hozzá egy apró mosollyal az arcán, amire én és Carlisle is ismét elmosolyodtunk egy pillanatra.-Hagyjátok, hogy egyszerűen csak...boldog legyen. Ha majd ő mondja, hogy nem akar egyedül aludni,  akkor ajánljátok fel neki, hogy veletek alhat-pillantott ránk megnyomva az 'akkor' szócskát  mondatában.-Bízzátok rá.

-Igazad lehet-sóhajtottam aprót helyeslően.

-Nem lehet, hanem van-helyesbített apa, amire én és Carlisle is halkan felnevettünk.-Próbáljatok meg pihenni. Azért jöttetek, nem?

-De-biccentettem egy halovány mosollyal arcomon.

-Akkor tessék elkezdeni-vette vissza komolysággal hangjában a szót.-Igen csak rátok fér…

-Nézd, anyu, mit csinált Liza nagyi!-szaladt ki a konyhából kislányunk. Ahogy a nyíló ajtó lendülete egy kis légmozgást generált, egy gyümölcsös, mély édes aromával kombinált mogyorós illat csapta meg orromat. Azonnal tudtam.

-Te jó ég, mogyoróvajas-banános sütit csináltál?-csillant fel hangom lelkesen gyerekkori kedvencem illatára, még mielőtt anya kilépett volna az ajtón kezében egy tálca süteménnyel.

-Talált, süllyedt!-nevetett fel anya a nappaliban lévő asztalhoz sétálva.-Méghozzá házi karamell öntettel, ahogy mindig kérted, mikor kicsi voltál.

-Ezer éve nem ettem már ilyet-mosolyogtam gyermeki izgatottsággal szavaimban, ahogy feltörtek bennem a régi emlékek.-Régen állandóan ilyet kértem a születésnapomra.

-Ezért is gondoltam, hogyha már úgyis van két születésnaposunk, készítek egy keveset-mosolyogta anya rám, majd kislányunkra pillantva.-Ha jól hallottam, neked is nagy kedvenceid a mogyoróvajas-banános dolgok-jegyezte meg sokat sejtően Lilly-re emelve pillantását, amire pici lányunk azonnal lelkes bólogatásba kezdett.

-Igeeen-mosolyogta izgatottan.-A kedvencem a mogyoróvajas-banános szendvics. És képzeld-csillantak fel palaszín szemecskéi ismét-, a legjobb barátom, Jake is imádja a mogyoróvajat.

-Hát ez nagyon szuper-simogatta meg arcocskáját anya mosolyogva, majd felegyenesedve mellőle ismét a konyha irányába indult.-Mindjárt hozok tányérokat, és akkor meg is kóstoljuk, jó?

-Jóóó-mosolyodott el Lilly is ismét izgatott kis csillogással szemeiben. Ahogy néztem őt, egy pillanatra mintha...mintha el is felejtettem volna, mindazt amin keresztül ment. Boldog volt...igazán boldog. Hosszú idő óta, a mai nap volt az első, amikor eddig egyszer sem láttam átsuhanni az arcán azt a fajta szomorúságot és félelmet, amit a benne feltörő emlékek keltettek benne, ma láttam őt először teljesen olyannak, mint amilyen ő valójában volt, mielőtt annak a tragikus napnak az eseményei elnyomták volna őt, hátrahagyva egy megfakított kópiát. Ma végre azokkal a vibráló színekkel ragyogott, és tudtam...apának igaza van. Mernünk kell újra elengedni a kezét.

-Parancsoljatok-lépett sorban hozzánk anya visszatérve a konyhából kezünkbe adva egy tányért és egy villát, mielőtt ismét az asztalon lévő süteményestálcához lépett volna.-Szülinaposoké az elsőbbség-pillantott mosolyogva rám, majd Lilly-re, aki lelkesen szaladt oda nagymamájához a kezébe adott tányérral.-Mekkora szeletet kérsz, rókuci? Meg bírsz enni egy ekkorát?

-Igeeeen-válaszolta Lilly lelkesen az anya által mutatott nagyobb szeletre pillantva.-Süti, süti, süti!-állt neki fel-le ugrálva ismételgetni sugárzó izgatottsággal pici arcán, amire nem bírtuk megállni, hogy mind halkan felnevessünk.

-Úgy nem tudom a tányérodra tenni, ha így ugrálsz-nevette anya, amire Lilly erőt véve magán egy pillanatra megállt.-Jó étvágyat hozzá! Remélem, ízlik majd-mosolyogta a tányérjára helyezve a neki szánt szeletet.

-Köszönöm, Liza nagyi!-köszönte meg udvariasan ismét ráemelve csillogó kis szemeit, mielőtt izgatottan a kanapé felé szaladt volna, hogy elhelyezkedve azon mihamarabb nekiállhasson elfogyasztani a tányérján lévő édességet.

-Nincs mit, drágám!-mosolyodott el újra anya, mielőtt szemeit rám emelve hozzám fordult volna.-És a másik szülinapos melyik szeletet szeretné?

-Nem is tudom-léptem közelebb az asztalhoz gyermeki izgatottsággal szívemben a tálcán lévő szeletekre pillantva.-Az ott eléggé hívogat-mutattam egy karamellában bővelkedő darabra kuncogva, mire anya sietve át is helyezte azt a kezemben lévő tányérra.

-Gondoltam, hogy azt választod majd-jegyezte meg mosolyogva, miközben én is helyet foglaltam kislányom mellett a kanapén.-Arra jutott a legtöbb karamell…

-Ez annyira finoooom!-szólalt meg mellettem Lilly, miközben villájával egy újabb jókora falatot vett szájába. Én is izgatottan álltam neki egy falatot szelni villámmal az előttem lévő gyerekkori kedvencemből, majd ajkaimhoz emelve azt alig vártam, hogy ismét érezhessem az emlékeimben éléknek élő ízkavalkádot. De meglepetésemre valami nem olyan volt…

-Valamit máshogy csináltál?-pillantottam fel anyára kíváncsian, amint a várt íz helyett egy annál sokkal édesebb és fahéjasabb ízzel találtam szembe magam.

-Nem, pontosan ugyan az a recept, ami tíz éve is volt-válaszolta némi értetlenséggel pillantásában kérdésem hallatán, amint Carlisle tányérjára is egy szelet édességet helyezett.-Miért?

-Kicsit...más az íze, mint amilyenre emlékeztem-válaszoltam tovább ízlelgetve.-Finom, de más…

-Az emlékek becsapósak lehetnek, szívem-jegyezte meg anya, miközben Carlisle mellém ülve szintén falatozni kezdett az édesanyám által készített desszertből.-Elvileg mindent pontosan ugyanúgy csináltam, mint akkor.

-Ez nagyon finom, Liz-mosolyodott el mellettem Carlisle is anyára pillantva, amire ő ismét elmosolyodott.

-Köszönöm, Carlisle!-emelte rá szemeit egy boldog csillogással hangjában, miközben ő és apa is helyet foglaltak a kanapé egyik-másik végében álló két fotel egyikén kezükben egy szelet mogyoróvajas-banános süteménnyel.

-Liza nagyi, mikor nézzük meg a kiskutyákat?-fordult hozzá kíváncsian Lilly tovább eszegetve, amire mindannyian halkan felnevettünk.

-Hamarosan drágám-válaszolta még mindig nevetéssel a hangjában.-Előtte még a süti után úgy gondoltam, hogy...ajándékozhatnánk egyet-pillantott körbe-, utána pedig megnézzük a szobádat, ahol majd alszol-fordult ismét hozzá.-Jó lesz így?

-Igen, igen, igen-válaszolta lelkesen ezzel újabb mosolyt csalva arcunkra, miközben az utolsó falat sütit is a szájába vette.-Kaphatok még?

-Hogyne kaphatnál-lépett anya az asztalhoz még mindig mosolyogva.-Más valaki? Még egy kis süti?

-Én is kérek-nyújtottam oda lelkesen tányéromat, mire anya egy kissé meglepett pillantással arcán fordult ismét hozzám.

-Azok után, amit mondtál, nem gondoltam volna, hogy repetázol-jegyezte meg kuncogva egy újabb szeletet helyezve üressé vált tányéromra.

-Azt mondtam, hogy más, nem azt, hogy nem finom-helyesbítettem kimondatlan szavait kuncogva, amire ő ismét nevetni kezdett.

-Le sem tagadhatnád anyádat-fordult apa viccelődve Lilly-hez előbb rá, majd egy pillanatra rám emelve pillantását, mire nem bírtam megállni, hogy egy gyermeki pimaszsággal nyelvet öltsek rá, amire apa egy enyémhez hasonló nyelvnyújtással válaszolt.

-Komolyan, mint két gyerek-rázta meg a fejét anya kuncogva némi lemondással a hangjában, amire én is felnevettem.

-Will papa, nézd, én mit tudok a nyelvemmel-csillant fel pici lányunk hangja, majd nyelvét kinyújtva három kis hurkot formált vele, amire apa szemei meglepetten felcsillantak.

-Hát ezt meg hogy csináltad?-pillantott rá némi ámulattan hangjában, amire én és Carlisle egy pillanatra mosolyogva összenéztünk.

-Csak úgy...tudom-válaszolta megvonva vállát, mintha ez semmiség lenne.-De apu is tudja.

-Nos...igen-nevetett fel halkan Carlisle, mire én sem bírtam megállni, hogy egy apró játékos mosoly húzódjon arcomra, akármennyire is próbáltam szüleim előtt ezt elrejteni. Valóban ügyes volt a nyelvével, mi tagadás.

-Mutasd meg, apu!-pillantott izgatottan apukájára Lilly, mire Carlisle némi hezitálás után megismételte a kislányunk által bemutatott trükköt.

-Édesanyám is képes rá-tette hozzá mutatványához. Alig tudtam uralni arcizmaimat, amint egyre több emlék idéződött fel bennem, milyen jól tudta hasznosítani ezen készségét, amikor a….testemről volt szó.-Ez egy dominánsan öröklődő dolog.

-Olyan vagyok, mint apu-mosolyogta Lilly, amire a szüleim is mosolyogva nevetni kezdtek.

-Még nem láttam ilyet-jegyezte meg anya tovább nevetve, amint felállva a fotelból nekiállt, hogy összeszedje tányérjainkat.-Nos, most hogy mindenkinek teli a hasa, szerintem jöhetnek az ajándékok...

 

 

 

 

(Carlisle szemszöge)

 

 

 

 

-Kiskutyák, kiskutyák, kiskutyák!-szaladt előre pici lányunk izgatottsággal hangjában, amint kiléptünk a ház hátsó ajtaján.

-Lilly, szívem, nem arra megyünk-szólt utána Liz kuncogva, amire Lilly megfordulva ismét felénk kezdett szaladni.-Látod ott az istállót?-mutatott a mező egy távolabbi pontján álló pirosra festett fapallókból álló épületre.-Ott vannak a kiskutyák.

-De jóóóó-iramodott meg ismét előre mire én és Esme sem bírtuk megállni, hogy halkan felnevessünk. Öröm volt ilyen energikusnak látni. Alig hittem el, hogy néhány hete még olyan állapotban volt, hogy karban kellett vinni szinte mindenhova.

-Sloe! Clary!-kiáltotta el magát Liz, amire a távolban két gyorsan közeledő pont jelent meg, melyek átvágva a mezőn megállíthatatlanul rohantak irányunkba.-Nem kérdeztem, de...hogy állsz a kutyákkal, Carlisle?-pillantott ekkor irányomba érdeklődve.

-Szeretem őket-válaszoltam mosolyogva a két lassan kutya alakot öltő közeledő sziluettet figyelve.-Csak sajnos a nővérem állatszőr allergiás volt, emiatt sosem volt sajátunk.

-Szia, Sloe!-guggolt le Esme, amint a két kutya ideérve farok csóválva ugatni kezdett.-De rég láttalak, jól nézel ki-simogatta meg a fekete-fehér kissé őszes pofájú kutyát, miközben az izgatottan szaglászni kezdte őt-Milyen kis szimatolós kedve van valakinek-kuncogott fel szerelmem, amint Sloe körözve körülötte alaposan végig pásztázta őt orrával.

-Régen látott már téged-nevette el magát Liz is.

-Te pedig Clary vagy-lépett a kissé messzebb álló, izgatottan csóváló fiatalabb kutya felé.-Téged még nem is láttalak, csak videókon meg képeken-simogatta meg a vörösesbarna bundáját megtörő,  nyakát körbe ölelő fehér szőrgallérba túrva ujjaival.-Gyönyörű vagy, és ahogy hallottam, nagyon okos is.

-Szia, Sloe!-hajoltam le én is az előttem csóváló kutyához, hogy megsimogassam.-Border Collie-k, ugye?

-Bizony-mosolyogta helyeslően Liz.-Sloe már 13 éves veterán, de még mindig olyan lelkesedéssel dolgozik, mintha csak 2 lenne-jegyezte meg felnevetve, amire én is elmosolyodtam, miközben ujjaimat újra és újra végigsimítottam Sloe őszülő fekete bundájában.-Clary pedig 4, és szintén kiváló munkakutya.

-Lilly, gyere csak ide!-hívta magához Esme, mire a már jócskán előttünk járó kislányunk sietve megindult irányunkba kezében néhány útközben gyűjtött vadvirággal.

-Ezt neked hoztam, apu!-nyújtotta felém mosolyogva a fehér, sárga és lila színekben pompázó kis csokrot, amire a szívem azonnal megtelt melegséggel. Mivel érdemeltem őt ki?

-Köszönöm, Liliomszál!-vettem át tőle mosolyogva, amire az ő arcocskájára is egy örömteli kis mosoly húzódott, mielőtt őt hívó anyukájához fordult volna.

-Lilly, ők Sloe és Clary-mutatta be neki Esme a két kutyát.-Ők a kiskutyák szülei. Szeretnéd megsimogatni őket?

-Igeeen-válaszolta lelkesen, mire Esme magához hívta Sloe-t.

-Sloe, ül!-mutatta fel jobb kezének mutató ujját, amire a kutya engedelmesen mellé helyezkedett.-Nyújtsd ki a kezedet, és hagyd hogy megszagolja!-fordult Lilly-hez  komolysággal hangjában, amire ő anyukája szavait követve lassan Sloe felé nyúlt kezecskéjével.-Nagyon jó, tenyeret fel, tartsd kinyújtva a kezedet-mosolyogta, amint Sloe picit közelebb hajolt Lilly kezéhez, majd tenyeréhez érintve orrát kezdte el jobban szemügyre venni őt, amire Lilly halkan felnevetett.

-Ez csikis-mosolyogta, amire mi is halkan nevetni kezdtünk.

-Jól van, most már megsimogathatod-biccentett Sloe felé Es, amire Lilly picit közelebb sétált a hozzá képes nagynak tűnő juhászkutyához.-Fontos, hogy amikor kutyával ismerkedsz, soha ne a feje tetejét próbáld megsimogatni, mert azt fenyegetésnek veheti még a legszelídebb kutya is-magyarázta neki.-Mindig a vállánál vagy a hátánál simogasd meg, jó?

-Jó-bólintott kislányunk még mindig mosolyogva, ahogy egyik kezét kinyújtva finoman megsimította Sloe vállát.-De sok szőre van!-pillantott fel anyukájára ámultan, amire Esme arcára újabb mosoly húzódott.

-A közelgő hideg miatt ilyenkor nagyobb a szőrük-fordult ismét hozzá magyarázva, miközben kislányunk csillogó szemekkel újra és újra megsimította Sloe-t.-Clary, hozzám!-hívta oda, amire a fiatalabb szuka kutya pillanatok alatt oldalán termett.-Ül!-utasította ő is, amit miután Clary végrehajtott, ismét Lilly-hez fordult.-Őt is megsimogathatod-pillantott kislányunkra ismét.-Csak úgy, ahogy Sloe-nál.

-Melyikőjük az anyuka és melyikőjük az apuka?-pillantott fel ismét kíváncsian Lilly, miután megszagoltatta kezét Clary-vel is.

-Sloe az apuka, Clary az anyuka-válaszolta Esme, amint Lilly az előzőhöz hasonló gyengédséggel állt neki simogatni Clary-t is.

-Neki is sok szőre van-állapította meg kislányunk mosolyogva.

-Nagyon ügyes vagy, nagyon szépen bánsz vele-pillantott büszkeséggel a hangjában Lilly-re, amire én és Liz is ismét elmosolyodtunk.

-Büszkék lehettek erre a nagylányra-jegyezte meg Liz hozzám fordulva újabb mosolyt váltva ki belőlem.-Nagyon jól neveltétek.

-Köszönjük, Liz!-pillantottam rá büszkeséggel átszőtt hálás boldogsággal hangomban.-Lilly...csodás gyerek-folytattam pár pillanat múlva egy újabb széles mosollyal arcomon.-Mindig is szerettem volna gyereket, de...sosem hittem volna, hogy valami, ami részben én vagyok, ennyire...tökéletes lehet-sóhajtottam meghatottsággal hangomban, amire mellettem Liz ajkait egy apró meghatott nevetés hagyta el.-Büszke vagyok arra, hogy én lehetek az apukája.

-A lányom és az unokám nagyon szerencsések, hogy itt vagy nekik-simogatta meg a vállamat őszinte boldogsággal mosolyában.-És Will nevében is mondhatom szerintem, hogy mi is örülünk, hogy a vejünk vagy.

-Apu, apu!-szaladt ekkor hozzám Lilly egy széles mosollyal az arcán.-Futunk versenyt az kutyusokig?

-Ez nem is kérdés-válaszoltam felkapva őt karomba, mire ő hangos kacarászásba kezdett, amint megforgattam őt magam körül a levegőben.-Háromra indulunk-állítottam ismét lábaira, mire ő azonnal start pozícióba helyezkedett, miközben én az általa nekem gyűjtött virágokat biztonságba helyeztem Liz-nél, mielőtt én is követtem volna példáját.-Egy, kettő...három!

-A nyertesé az utolsó szelet süti!-kiáltotta el magát, mire mindketten nevetve szaladni kezdtünk a mező túlvégén álló istálló felé.

 

 

 

 

(Esme szemszöge)

 

 

 

 

-Nézd, anyu! Nézd, nézd!-pillantott rám hátra Lilly lelkes mosollyal az arcán, amint én és anya is megérkeztünk az istálló árnyékos oldalánál álló kennel elé.-Itt vannak a kiskutyák.

-Hát ti milyen pici vagytok-guggoltam le kislányom mellé a kennel dróthálós falánál. Öt pici, 2 hónap körüli érdeklődő kiskutya üdvözölt minket, akik egymás hegyén-hátán átmászva igyekeztek minél közelebb jutni hozzánk. Négyen közülük maximálisan Sloe-ra hasonlítottak a dominánsan fekete bundájukkal, különböző méretű és mennyiségű fehér jegyekkel tarkítva, egy azonban vörösesbarna volt, ugyanolyan fehér jegyekkel mint Clary-é.

-Mindjárt kiengedem őket-lépett anya a kennel ajtajához.-Sloe és Clary már tudja, hogy nem szabad bemenni a lovaskarámba, de ők még nem. Viszont amikor bent vannak a lovak, mindig kiengedjük őket, hogy rohangálhassanak.

-És hogy hívják őket?-pillantott fel nagymamájára kíváncsian Lilly.

-Amelyiknek a széles fehér csík van a homlokán, őt Eldernek hívják, amelyiknek a keskenyebb, az Dropplet-állt neki anya, amint kinyitva a kennel ajtaját kiengedte rajta az öt izgága kölyköt.-Ők mennek McCarty-ékhoz.

-Óóóóó-guggolt le Lilly izgatottan a minket szintén nagy izgalommal körbeugráló kiskutyákhoz.

-Amelyiknek nem fut teljesen körbe a gallérja, és csak a mancsai fehérek, az Raven. Ő megy majd Davidsonékhoz-folytatta anya kuncogva, és mi sem bírtuk megállni nevetés nélkül, ahogy a Lilly körül szaladgáló kiskutyák hol kislányunk hátára ugráltak, hol a haját kezdték el harapdálni ezzel kacagást kiváltva belőle is.-A felemás szemszínű, amelyiknek a fülei kivételével fehér a feje, ő Mallow, a kis vörös-fehér, amelyik kiköpött Clary, az pedig Ginger.

-Úgy látom, a Ginger nevű kutyus nagyon rákattant Lilly-re-jegyezte meg mellettem Carlisle ismét felnevetve, mire én is újból nevetni kezdtem, ahogy a kislányomat maga alá gyűrő, arcát nyalogató kiskutyára pillantottam.

-Hé, ez csikis!-mosolyogta Lilly nevetve-Szeret engem.

-Mit szólnál, ha adnánk neki egy kis jutalomfalatot?-lépett hozzájuk anya, amint zsebéből némi keresés után néhány szem száraz tápot vett elő.-Odaadod ezeket neki?

-Igen, igen-ült fel mosolyogva kislányunk, mire anya kinyújtott kis tenyerébe helyezte a Gingernek szánt falatkákat.

-Már ismerik azt a parancsot, hogy ül-guggolt Lilly mellé, miközben kezeivel óvatosan lefejtette a kislányunk hátára ugráló izgága kölyökkutyákat.-Annak a kezednek a mutatóujját, amiben nincsen jutalomfalat, emeld fel-állt neki magyarázni-, és mond azt, hogy „Ginger, ül!”

-Ginger, ül!-ismételte el az anya által mondottakat, amire az eddig izgágán ugráló kiskutya követve a vezényszót Lilly elé ült, miközben várakozó pillantást vetve kezdte figyelni parancsot kiadó kislányunkat.

-Nagyon jó, most add oda neki!-simogatta meg anya Lilly vállacskáját mosolyogva.-Zárd össze az ujjaidat, mert nagyon hegyesek a fogacskái.

-Tessék, Ginger!-nyitotta ki tenyerét pici lányunk, mire Ginger azonnal mohón falatozni kezdte a benne tartott jutalomfalatokat.-Nagyon okos.

-Tényleg okos kiskutya-mosolyogtam én is.-A két, még nem gazdás kölyökből melyiket fogjátok megtartani?-pillantottam fel kíváncsian anyára.

-Mindkettő jól motiválható és valódi munkavonalú border-válaszolta némi gondolkodást követően.-Még nem igazán jutottunk döntésre apáddal…

-Nekem Ginger tetszik-pillantott fel nagymamájára lelkesen Lilly.-Legyen Ginger! Légysziii!

-Kit látnak szemeim?-hallottam meg ekkor egy ismerős csengésű mégis ismeretlen hangot, mire kislányomról azonnal annak irányába kaptam pillantásomat. A felénk közeledő apám oldalán lépdelő magas, fekete hajú fiatalember láttán, azonnal emlékfoszlányok rohamoztak meg.-Mi az, Essie, csak nem nem ismersz meg?

-Emmett?-pillantottam rá némi bizonytalansággal hangomban. Olyan volt mint Ő, de mikor utoljára láttam, alig volt 15 éves. Valóban Ő lenne az? Az arcára húzódó huncut mosoly kirajzolta apró gödröcskék azonban minden maradék kételyemet eloszlatták.-Emmett!-mosolyogtam nevét ismét, miközben nyakába ugorva szorosan magamhoz öleltem őt. El sem hittem, milyen nagyot nőtt.-Te jó ég, kész férfi lettél.

-Hát eltelt pár év-mosolyogta ő is, miután megforgatva maga körül a levegőben ismét lábaimra állított.-Jól nézel ki, jól áll az anyaság.

-Köszönöm!-mosolyogtam, miközben egy pillanatra szerelmemre és kislányomra emeltem pillantásomat.-Gyere, bemutatom a családomat!

-Ki ez a bácsi, anyu?-fordult hozzám kíváncsian Lilly.

-Lilly, Carlisle, Ő itt Emmett!-pillantottam rájuk ismét még mindig mosolyogva.-Amikor még kisfiú volt, rengeteget vigyáztam rá.

-Vigyáztál? Kérlek-nevetett fel mellettem egy féloldalas huncut mosollyal az arcán.-Együtt ökörködtünk.

-Üdv, Dr. Carlisle Cullen, Esme férje!-nyújtott kezet felé szerelmem, amit Emmett még mindig vigyorogva el is fogadott.

-Emmett McCarty-rázott vele kezet ő is.-Örülök, hogy megismerhetem, Doki! Sokat hallottam már magáról Liztől és Williamtől.

-Szia, én Lilly Grace Cullen vagyok!-lépett hozzá kislányunk is egy széles mosollyal az arcán felé nyújtva kezecskéjét.

-Szia, én pedig Emmett-rázott vele is kezet.-Nagyon szép neved van, Lilly!

-Köszönöm!-pillantott fel rá csillogó szemekkel.-Te szereted a mogyoróvajat?

-Naná-vágta rá azonnal Emmett.-Kanállal enni a legjobb.

-Én is ettem már úgy-emelte rá szemeit ismét ámult lelkesedéssel hangjában Lilly.-Leszel a barátom?

-Ezer örömmel-válaszolta természetességgel szavaiban.-Ökölpacsit rá?-nyújtotta oda öklét Lilly-nek, mire pici lányom lemásolva a mozdulatot kuncogva Emmett ökléhez érintette saját ökölbe szorított kezecskéjét.

-Ökölpacsi-mosolyogta ismételve.

-És mi járatban nálunk, Emmett?-pillantottam rá érdeklődve.

-Mi vettünk meg két kölyköt és áthoztam az árukat apádnak-válaszolta.-Hétfőn visszük őket magunkhoz.

-Elviszel két kiskutyát?-csillant fel Lilly hangjában némi izgatott kíváncsiság.

-El-el-vigyorodott el ismét kislányomra pillantva.-Dolgozó kutyák lesznek, amikor megnőnek.

-És mit dolgoznak majd?-emelte rá csillogó kis szemeit még mindig izgatottan.

-Vigyázni fognak a juhnyájunkra-magyarázta Emmett.-A juhok extrém makacsak tudnak lenni, ami miatt könnyen bajba kerülnek.

-Jó helyen lesznek nálatok-jegyeztem meg mosolyogva. Emmett mindig is nagyon jólelkű fiú volt, mindig jól bánt az állatokkal.

-Hé!-hallottam meg ekkor Lilly meglepettséggel átszőtt kacagását, mire felé pillantva láttam, amint a Ginger nevű kutyus ismét körbeugrálva őt próbálja mindinkább összenyalni pici  arcát, ezzel mindannyiunkból nevetést váltva ki.-Ginger!

-Azt hiszem, ideje őket visszatenni a kennelbe. Kezdenek kicsit túlpörögni.-szólalt meg még mindig nevetve anya, miközben kinyitva a kennel ajtaját lassan nekiállt egyesével visszahelyezni oda a még mindig össze-vissza szaladgáló kölyökkutyákat.-Utána pedig én megyek, ha nem gond, mert már eléggé késő délutánba csúsztunk. Megcsinálom az ágyatokat, és hát... a vacsora sem készíti el önmagát-nevetett fel ismét ránk emelve pillantását.

-Menjek segíteni?-fordultam hozzá kérdőn, amire ő nemlegesen megrázta a fejét.

-Nem kell, szívem!-mosolyogta bezárva a kennel ajtaját.-Ti menjetek csak, nézzétek meg a lovakat Lilly-vel, amíg elkészül a vacsora.

-Én is megyek-szólalt meg apa is.-Még folytatom egy kicsit a kerítésjavítást, mielőtt lemegy a nap.

-Emmett, van kedved csatlakozni hozzánk?-pillantottam rá érdeklődve.

-Persze, menjünk!-csillant fel hangja lelkesen.-Úgy is régen láttam már Breeze-t és a többieket.

-Akkor 6 óra fele gyertek!-mosolygott még ránk búcsúzóul anya.-Érezzétek jól magatokat!

-Köszi, anya!-mosolyodtam el én is, miközben lassan mind a négyen útnak indulunk a pár lépésre lévő istálló bejáratának irányába.

 

 

 

 

(Carlisle szemszöge)

 

 

 

 

-És mondja csak, Doki-fordult hozzám Emmett egy széles vigyorral az arcán, amint az istálló folyosóján tovább sétáltunk-, hogy ismerte meg az én Essie barátomat?

-Én igazítottam útba az első munkanapján-válaszoltam egy apró mosollyal az arcomon.-Utána minden elég gyorsan alakult…

-Veszem észre, Dr. Don Juan-biccentett Lilly irányába.-Tudok számolni.

-Te csak ne számolgass semmit, Emmett-pillantott hátra Esme tettetett komolysággal hangjában.-Amúgy sem voltál jó soha matekból.

-Ez övön aluli volt, Essie-jegyezte meg Emmett tettetett fájdalommal hangjában mosolyogva, amire Esme ismét nevetni kezdett.-Jut eszembe, nem tanították az egyetemen, hogy létezik olyan dolog, hogy óvszer? -fordult hozzá ismét incselkedéssel hangjában.-Ha eddig nem tudtál róla, igen hasznos dolog.

-Emmett McCarty...te...kis...pimasz-ütötte meg vállát játékosan egymás után többször, amire Emmettből egy újabb nevetés tört fel.-Csak hogy tudd, meglepett minket, de nagyon örültünk neki…

-El ne törd a kezedet-szúrta közbe még mindig nevetve, amire Esme egy kicsit erősebbet suhintott a karjára, ezzel kisebb grimaszt kiváltva gyerekkori barátjából.-Áu! Ez fájt.

-Anyu, mi az az óvszer?-pillantott fel rá ekkor kislányunk elgondolkodott kíváncsisággal arcán, mire Esme és én egy pillanatra összenéztünk. Mindig is az volt az elvünk, hogy tőlünk bármikor bármit kérdezhet, és mi őszintén válaszolunk majd neki, de...nem hittük volna, hogy ilyen korán beszélnünk kell vele erről a témáról.

-Tudod, szívem-guggolt le hozzá némi gondolkodást követően-, emlékszel, amikor arról beszéltünk, hogyan lesznek a kisbabák?

-Igen-biccentett egy apró mosollyal az arcán.

-Nos, az óvszer egy olyan dolog, amit az apukák és anyukák akkor használnak, amikor nagyon-nagyon szeretik egymást, de nem szeretnének még kisbabát-állt neki magyarázni Esme.-Nem engedi, hogy az apuka különleges kis sejtjeiből bármelyik találkozzon az anyuka különleges kis sejtjével az anyuka hasában. Így nem lesz kisbabájuk.

-Értem-emelte rá ismét komoly kis pillantását.-Akkor te és apu most...nem használjátok az óvszert?

-Nem használjuk-simogatta meg az arcát egy pillanatra rám majd ismét rá pillantva.-Még mindig szeretnénk neked kistesót, de még...egy kicsit várnod kell rá, jó?

-Jó-bólintott aprót.

-Gyere, nézzük meg anya lovát!-kapta őt karjaiba, amint végre ismét egy apró mosoly húzódott eddig kissé komoly arcára.-Rajta tanultam meg lovagolni.

-Dejóóó!-csillantak fel pici szemei lelkesen.-Melyik az, melyik az?

-Mindjárt ott vagyunk, és mutatom-kuncogott fel halkan türelmetlen kis izgatottsága láttán, mire picit gyorsabb tempóra kapcsolva sétáltak előre az istálló vége irányába.

-Szóval….éles lövészet van, hm?-fordult hozzám ismét pár pillanat múlva némi célozgatással a hangjában, amire egy akaratlan apró mosoly húzódott arcomra, mielőtt bólintottam volna.-Apám, akkor Essie megint anya lesz…Mikor öregedtem meg ennyire?

-És mondd csak, Emmett-pillantottam rá érdeklődve-, neked mik a terveid a jövőre nézve?

-Egyelőre maradok a farmon-válaszolta.-De el akarok majd végezni még egy állattenyésztő mérnök képzést, már voltam nyílt napon is-folytatta lelkesen.- Ezzel újabb kapuk nyílnának meg a gazdaságunk számára, jobb termékeket adnánk ki a kezünkből, terjeszkedhetnénk...

-Ez remek-pillantottam rá ismét elismeréssel a hangomban.-Ambiciózus vagy, ez tetszik.

-Nem nézte ki belőlem, mi?-nevetett fel az elismerésem mögött meghúzódó meglepett tónust észlelve, amire én némi vacillálást követően őszinte bólintással válaszoltam.-Nem hibáztatom érte, Doki. Én se nézném ki magamból-tette hozzá nevetve, amire én is halk nevetésbe kezdtem.-Sok mindent köszönhetek Essie-nek. Gyerekként szinte éjjel-nappal rajta lógtam, olyan számomra, mintha a nővérem lenne. Ő volt az, aki úgy próbált visszafogni, hogy nem próbált visszafogni, érti…megtanította, hogyan uraljam a káoszt a fejemben anélkül, hogy elveszíteném a...szikrát, ahogy ő mondta-magyarázta vigyorogva, amire én is elmosolyodtam.-Így lettem én...Én.

-Jó gyerek vagy, Emmett-veregettem meg a vállát őszinteséggel hangomban.-Viszont kérlek...hadd ne kelljen több szexszel kapcsolatos dolgot elmagyarázzak a négy éves lányomnak, úgyhogy...kicsit jobban vigyázz a szádra, ha a közelében vagy.

-Bocs, Doki!-pillantott rám elnézést kérően.-Bevallom, meg se fordult a fejemben, mit mondok. Nem volt szándékos.

-Apu, nézd!-csillant fel Lilly izgatott kis hangja, miközben kezecskéjével újra és újra megsimította a boxból hozzá hajoló hatalmas ló fejét.-Ő Breeze, és hataaaalmas…

-Tényleg nagy-jegyeztem meg kisebb óvatoskodással mozdulataimban  közelebb lépve. Nem féltem ugyan a lovaktól, de nem is voltam túl magabiztos a közelükben. Nem tudtam megmagyarázni az okát, de volt bennem egyfajta tisztes távolságtartás, ha róluk volt szó.

-Megsimogatod te is?-emelte rám pillantását szerelmem kíváncsian.

-Ne féljen, Doki, nem harap!-szólalt meg ekkor mellettem Emmett is látva bizonytalanságomat.-Bár tény, hogy én rá nem ülnék erre a lóra. Kiszámíthatatlan egy kanca…

-Breeze nem igazán szereti a férfi lovasokat-fordult hozzám ekkor Esme magyarázva.-Apám lovagolta be, de azóta sem ült rajta más férfi. Vagyis...ült rajta, csak nem sokáig-helyesbített halkan felnevetve.-Emiatt ki is esett a programból, ő nem lovagolható terápiás foglalkozások keretében. Csak apámat és engem fogad el...

-Csodálom, Essie, hogy téged még nem dobott le-szólt közbe Emmett Breeze-re pillantva, amire a ló, mintha értené, hogy róla van szó, egy nagyobb fújtatással reagált.-Igen, rólad beszélek, te fenevad...

-Remélem, nem akarsz majd felültetni rá-nevettem fel kicsit közelebb lépve a boxhoz, amire Esme is ismét halk kuncogásba kezdett.

-Ne aggódj, nem akarlak megölni-pillantott rám még mindig nevetve némi nyugtatással a hangjában.-Olyan lovat kapsz majd, amire egy gyereket is nyugodt szívvel egyedül is felültetnék.

-Milky Way?-kérdezte Emmett egy sokat mondó mosollyal arcán, amire Esme szintén mosolyogva bólogatni kezdett.

-Történetesen rá gondoltam-válaszolta rá, majd ismét rám pillantva.-Ő egy nagyon nyugodt ló, tökéletesen megbízom benne. Szerintem összeilletek majd.

-Ha te mondod-nyomtam apró puszit homlokára még mindig némi bizonytalansággal hangomban, amire az ő arcára ismét egy apró mosoly húzódott.

-Hidd el, én sem akarom, hogy kitörd a nyakad, vagy újra eltörd a lábad-jegyezte meg komolyan.- Lovak közt nőttem fel, olyan idős voltam, mint Lilly, mikor először lóra ültetett apám, és 7 évesen ültem először fel Breeze hátára-folytatta.-Ha lovakról van szó, az én ítélőképességemben maximálisan megbízhatsz-nyomott apró puszit ajkaimra, amire én ismét elmosolyodtam-Nos, megsimogatod akkor Breeze-t, vagy sem?

-Meg…