Cullen's Anatomy XLVII/1. Fejezet

Üdv, mindenkinek!

Meg is hoztam a következő fejezetet. Mivel túlzottan hosszú lett volna ez a rész egyben, emiatt ketté szedtem, és két részletben fog majd felkerülni. A múltkori fejezet végén már ráléptünk a gyógyulás útjára, ami tovább folytatódik majd itt, és az elkövetkezendő fejezetekben is, emellett számtalan meghitt, családi pillanatot olvastok majd, és új szereplőket is megismerhettek. 

Remélem mindenkinek tetszik majd! Jó olvasást!

Puszi!

Carly

"WOULD YOU LIE WITH ME AND JUST FORGET THE WORLD?"

1/2

[november 30.]

 

 

 

 

(Esme szemszöge)

 

 

 

 

-Minden rendben?-simította ujjait hátamnak ívébe szerelmem, amint egy halk sóhaj hagyta el ajkaimat pakolása közben.

-Persze-biccentettem aprót, miközben egy újabb összehajtogatott felsőt helyeztem a bőröndben lévő ruhakupacra.-Csak fáradt vagyok. Vagyis hát…fáradtabb a szokásosnál-helyesbítettem némi kimerültséggel hangomban.-Semmi különös.

-Van bármi, amivel jobbá tehetem a születésnapos napját?-lépett hozzám hátulról átkarolva derekamat, amire az én arcomra egy apró mosoly húzódott.

-Tényleg minden rendben-simultam bele ölelésébe. Amint mellkasa hátamhoz ért, az orromat egy szokatlanul erős fenyő illat csapta meg.-Másfajta arcszeszt használtál?-emeltem fel rá pillantásomat kérdőn, mire ő kissé értetlenül pillantott vissza rám.-Vagy ez valamilyen új tusfürdő?

-Nem-válaszolta.-Miért?

-Csak elég intenzív-jegyeztem meg halkan nevetve.-De tetszik.

-Örülök, ha tetszik-hullajtott apró csókot a nyakamra, mielőtt hátrébb lépve ismét nekiállt volna folytatni bőröndjének pakolását.-Tettem magamnak két nadrágot, három inget és egy pulóvert. Kellhet még valami erre a három napra?

-Szerintem nem-emeltem rá pillantásomat ismét. Ebben a pillanatban telefonom csörgése szakította félbe mondatomat, mire az éjjeliszekrényemhez lépve sietve felemeltem onnan azt. Nem volt ismerős a kijelzőn megjelenő szám.-Hm, nem tudom ki lehet-jegyeztem meg egy pillanatra Carlisle-ra emelve pillantásomat, majd vissza telefonom képernyőjére.-Dr. Esme Anne Cullen, tessék-vettem fel.

-Üdv, Esme-hallottam meg a vonal másik oldalán egy női hangot.-Elinor Blair Canterbury vagyok, Jake anyukája. Egyszer beszéltünk már telefonon.

-Elinor, te jó ég, bocsáss meg!-eszméltem rá hibámra.-Amilyen káosz volt mostanában az életünk, elfelejtettem elmenteni múltkor a számodat.

-Semmi gond, ez teljesen érthető-válaszolta mosolygással hangjában.-Azért telefonálok, mert tudjuk, hogy holnap lesz Lilly születésnapja, és...Jake készített neki egy kis ajándékot. Mondtad, hogy aznap fogtok elutazni, így ha esetleg alkalmas, ma átugranánk vele.

-Ez nagyon kedves tőle-mosolyogtam meghatottsággal hangomban.-Persze, gyertek át nyugodtan-folytattam.-Lilly biztos örülne Jake-nek.

-Egy óra múlva ott tudunk lenni, ha...ez nektek is megfelel-folytatta.-Nem zavarnánk sokáig.

-Nem zavartok-válaszoltam apró mosollyal az arcomon.-Várunk titeket. Seattle, Snoqualmie River Road 640. Csengessetek be, ha megérkeztetek.

-Rendben-nyugtázta mosolygással hangjában.-Hamarosan érkezünk akkor. Sziasztok!

-Szia, Elinor!-köszöntem el én is, majd miután bontottuk a hívást, neki is álltam, hogy hibám megismétlésének elkerülése végett gyorsa elmentsem Elinor telefonszámát.-Képzeld, Jake anyukája volt az-fordultam pár pillanat múlva Carlisle-hoz, aki kíváncsisággal szemeiben szemlélt engem, miközben az utazáskor használt fogkeféjét a bőrönd  egyik kis zsebébe helyezte.-Jake készített valamilyen kis ajándékot Lilly születésnapjára, és szeretnék ma elhozni. Nagyjából egy óra múlva érkeznek.

-Milyen rendes fiú ez a Jake-mosolyodott el ő is előbbi mondatom hallatán.-Lilly biztos örül majd neki. Régen találkoztak.

-Mindjárt szólok is neki-tettem vissza telefonomat az éjjeliszekrényre, mielőtt sietve elindultam volna kislányom szobája felé.-Jaj, el ne felejtsük Lilly-nek eltenni a rókás gumicsizmát, amit ajándékba vettünk neki a szülinapjára-ötlött eszembe hirtelen.-Meg a szüleid ajándékát is vigyük magunkkal.

-Már teszem is el-lépett gardróbunkhoz, hogy elővegye onnan őket, miközben én kilépve a szobánkból lassan az emeletre vezető lépcső felé vettem az irányt. Ahogy a fokokon felfelé lépdelve Lilly szobája felé haladtam, akaratlanul is átértékeltem magamban az elmúlt időszak történéseit. Az elmúlt pár napban úgy tűnt, a heti két terápia és a Prozac elkezdte kifejteni a hatását. A rémálmok és pánikrohamok ugyan még mindig mindennaposak voltak, de a hosszuk és intenzitásuk csökkenést mutatott, már nem tartott olyan hosszú ideig a paralitikus fázis és hamarabb megnyugodott egy-egy ilyen epizód után. Még mindig kimerült volt, de a szemeiben ismét láttam néha felcsillanni azt a fajta belső csillogást, amilyen ő valójában volt, és néha láttam az arcán azt az apró mosolyt...nem volt nagy mosoly, nem olyan mosoly volt, amit tőle megszoktunk, de ott volt. És ez az apró mosoly mindennél többet jelentett  számunkra.

-Mi szépet rajzolsz, drágám?-mosolyogtam belépve ajtaján, amint ő a padlón hason fekve egy papírlap felett szorgoskodott.

-Helen néni azt mondta, hogyha este rosszat álmodtam, rajzoljam le, ami az álmomban történt-válaszolta pillantását el nem emelve a papírról, miközben pici kezei egy pillanatra sem állva meg folytatták a rajzolást.-Mondta, hogy majd vigyem el megmutatni neki.

-Ezt álmodtad este?-térdeltem mellé megsimítva buksiját, amint pillantásomat az előtte lévő lapra emeltem. A narancssárga hullámos hajjal megrajzolt lány kétségtelenül ő volt a képen, a köré húzott megannyi hullámos vonal alkotta kékség meg a víz. És ő a felszín alatt volt. A szívem azonnal összeszorult a rajzolt kislány szomorúra rajzolt arca láttán.-Biztos szörnyű volt-simogattam meg hátát nyugtatóan, amire ő aprót bólintva rám pillantott.-Most mit érzel?

-Feszült voltam-válaszolta komolysággal pillantásában.-De most már jó.

-Örülök, ha jobban érzed magad, szívem-nyomtam apró puszit homlokára némi megkönnyebbültséggel hangomban. Jó volt látni, hogy egyre jobban képes megküzdeni a szorongással, egyre ügyesebben birkózik meg az őt elsodorni kívánó negatív érzésekkel.-Képzeld, Jake anyukája telefonált-mosolyogtam, amire ő szemében egy felcsillanó lelkesedéssel emelte rám pillantását.-Nemsokára átjönnek hozzánk. Pontosabban, hozzád jönnek-helyesbítettem, mire az ő arcára egy régen nem látott szélesebb mosoly húzódott. Úgy éreztem, menten elsírom magam az arc láttán, amit már több mint két hónapja nem láttam. Újra láttam a kislányomat.

-Jake átjön?!-pillantott fel rám felülve a padlóról egy régen hallott lelkesedéssel a hangjában, amire én válaszul örömkönnyeimet visszafogni próbálva egy aprót bólintottam.-Könnyes a szemed-jegyezte meg tovább fürkészve arcomat, amire én alig hallhatóan felkuncogtam.

-Csak mert örülök, hogy örülni látlak-öleltem őt magamhoz kisebb remegéssel hangomban.-Régen láttalak így mosolyogni.

-Sokat voltam szomorú, anyu-emelte rám pillantását ismét, amint hátrébb húzódtam.-Még most is sokat vagyok, de már nem annyit, mint előtte.

-Tudom, Lilly-simogattam meg arcocskáját egy újabb apró mosollyal az arcomon.-De látod, szép lassan minden jobb lesz majd.

-Mikor jön Jake?-nézett rám ismét kíváncsian.

-Az anyukája azt mondta, egy óra múlva itt lesznek-válaszoltam.-Mit szólnál, ha csinálnánk egy kis mogyoróvajas kekszet, mire megjönnek? Ha jól emlékszem, Jake szereti a mogyoróvajat.

-Jó-biccentett még mindig mosolyogva, mire lassan mindketten elindultunk az egy emelettel lejjebb lévő konyhánk irányába.

 

 

 

 

(Carlisle szemszöge)

 

 

 

 

-Es, szívem, megjöttek Canterbury-ék!-szóltam fel az emelet irányába, amint a csengetés hallatán megindultam a bejárati ajtó fele. Ahogy kinyitottam, egy szimpatikus kis családdal találtam szembe magam.-Üdv, maguk bizonyára Canterbury-ék!-köszöntem apró mosollyal az arcomon.-Mi még nem találkoztunk. Dr. Carlisle Cullen vagyok, Lilly édesapja.

-Örülünk, hogy megismerhetjük, Dr. Cullen!-pillantott rám a férfi, miközben elfogadva felé nyújtott jobbomat kezet rázott velem.-Timothy Canterbury, Jake édesapja.

-Elinor Canterbury-fogott velem kezet Jake anyukája is egy karjában ülő 6-8 hónap körüli kisfiúval.-Ők pedig Seth és Jacob, a fiaink-mutatott rájuk mosolyogva, mire a mellette álló  Jake lelkesen integetni kezdett.

-Jake vagyok-mosolyogta.-Hoztam Lilly-nek ajándékot.

-Örülök, hogy megismerhetlek, Jake. Lilly sokat mesélt már rólad-nyújtottam felé is kezemet egy kézfogásra, amit ő mosolyogva el is fogadott.-Gyertek be!-pillantottam fel Elinorra és Timothy-ra ismét.-Esme és Lilly fent vannak az emeleten.

-Lilly tudja, hogy jövök?-pillantott rám kíváncsian Jake, amint elindultunk felfelé a lépcsőn, amire egy apró mosollyal az arcomon bólogatni kezdtem.

-Igen, és nagyon vár téged-fordultam hozzá, amint lassan felértünk az emeletre.-Régen láttam már olyan izgatottnak, mint most.

-Jake!-hallottam meg kislányom hangját, amint megpillantva barátját egy lelkes mosollyal az arcán irányunkba futott.

-Lilly!-hangzott fel mögöttem Jake lelkes kis hangja is, ahogy elszaladva mellettem Lilly felé kezdett szaladni, majd összetalálkozva vele szorosan megölelte őt, amit kislányom is viszonzott.-Hiányoztál, Lilly.

-Te is nekem, Jake-mosolyogta még mindig őt ölelve.

-Üdv!-lépett hozzánk Esme is.-Dr. Esme Anne Cullen vagyok, Lilly anyukája-mutatkozott be ő is egy apró mosollyal arcán.-Bizonyára Elinor, szia!-lépett Jake anyukájához egy kézfogásra.-Személyesen még nem találkoztunk, csak telefonon.

-Örvendek, Esme!-viszonozta gesztusát mosolyogva.-Most már végre tudok arcot társítani a telefonban megszólaló hanghoz.

-Timothy Canterbury-mutatkozott be neki Jake édesapja is kezet rázva vele.-A fiaink pedig Jacob-mutatott a Lilly-t ölelő kisfiára.-és Seth-fordult a felesége karjában ücsörgő fiú felé is megsimogatva buksiját.

-Hát te mennyire aranyos vagy, Seth-hajolt szerelmem az Elinor karjában ücsörgő Seth-hez.-Mennyi idős?

-8 hónapos-mosolyodott el Elinor ismét.

-Igazi nagyfiú vagy-simogatta meg Esme ujjaival Seth pici markát, amire a kisfiú azonnal boldog kacarászásba kezdett-, és nagyon cuki.

-Hoztam neked valamit-pillantott Jake izgatottsággal hangjában Lilly-re, amint hátrébb húzódva tőle anyukájához sietett-Anya, ideadod?

-Azonnal, Jake-nyúlt szabad kezével táskájába, amiből pár másodpercnyi keresés után elő is húzott egy félbehajtott papírlapot.-Tessék…-adta át kisfiának, mire Jake egy lelkes mosollyal az arcán lépett vissza Lilly-hez, hogy megmutassa neki.

-Ez Jojo és Ruby, ahogy Ruby születésnapját ünneplik-mutatott a kezében lévő rajzon szereplő állatokra.-Ruby-nak mogyoróvajas-banános tortája van, látod?

-Igen-mosolyogta lelkesen Lilly is barátjára pillantva.-Köszi, Jake!-ölelte meg ismét őszinte boldogsággal hangjában.

-Boldog szülinapot, Lilly!-ölelte viszont Jake is.-Tudom, hogy holnap van, de holnap nem leszel itt.

-Ha már szóba került a mogyoróvaj-szólalt meg mellettem Esme egy sejtelmes mosollyal az arcán, miközben sietve a konyhapultunkhoz lépett, majd az ott lévő tálcát kezébe véve izgatott csillogással szemeiben tért vissza hozzánk.-Nézd csak, Jake, mit készítettünk neked Lilly-vel!

-Mogyoróvajas keksz?!-ámult el Jake egy széles mosollyal az arcán, amire Esme és Lilly is mosolyogva bólogatni kezdtek.

-Anyunak meséltem, hogy te is nagyon szereted a mogyoróvajat-szólalt meg kislányunk ismét lelkesedéssel hangjában.-Anyu találta ki, hogy csináljunk kekszet, mire jössz.

-Vegyél csak, Jake-tartotta elé szerelmem a tálcát-, annyit, amennyi jól esik.

-Köszönöm!-vett el két kekszet a tálcáról egy udvarias mosollyal az arcán.-Vegyetek ti is-fordult Jake szüleihez is szerelmem, amire Elinor és Timothy is mindketten elmosolyodtak.

-Igazán nem kellett volna ezzel fáradnod, Esme-vett el egy kekszet a tálcáról Elinor is.-Nagyon köszönjük!

-Anyu, megmutatom Jake-nek a szobámat, jó?-emelte rá Lilly pillantását némi engedélykéréssel hangjában.

-Menjetek csak, drágám-simogatta meg buksiját, amire Lilly és Jake is sietve megiramodtak az emelet irányába.-Nem szaladni a lépcsőn!

-Jó, jó!-szólt még vissza hátra se pillantva Lilly, amire pár pillanattal később a két gyerek már el is tűnt a lépcső tetején. Mintha meg sem hallotta volna az anyukája szavait, de...annyira örültem, hogy ilyennek látom. Közel sem volt még rendben, még mindig számos nehézséggel küzdöttünk, de itt, ebben a pillanatban...végre önmaga volt. Végre viszont láttam a kislányomat, aki két hosszú hónapon át elveszett volt.

-Lilly jól néz ki-jegyezte meg Elinor egy apró mosollyal az arcán.

-Be kell valljam, nem hittem, hogy valaha látom még ilyennek-sóhajtott aprót Esme ismét rájuk emelve pillantását.-Gyertek, üljetek le!-mutatott pár pillanat múlva a nem messze a nappaliban álló kanapénk irányába.-Érezzétek otthon magatokat!

-Köszönjük!-húzódott apró mosoly Timothy arcára is, amint a kanapéhoz érve lassan helyet foglaltunk azon.

-Nagyon szép az otthonotok-jegyezte meg körbepillantva Elinor.-Ez a sok hatalmas ablak...olyan világos és légies.

-Köszönjük!-mosolyodott el szerelmem ujjait lágyan combomon pihenő kézfejemre simítva.-Ti merre laktok?

-Sunset Hill-en lakunk, de csak nemrég költöztünk oda-válaszolta megsimítva ölében ülő kisfia buksiját.-Seth születése után szerettünk volna egy nagyobb házat.

-Ez érthető-mosolyogta aprót biccentve Esme.

-Ti melyik kórházban dolgoztok egyébként?-pillantott ránk kíváncsian ismét.

-A Seattle Grace-ben dolgozunk mindketten-válaszoltam egy pillanatra Esme-re majd vissza rájuk pillantva.-Én traumatológus szakorvos vagyok.

-Én pedig még rezidens vagyok-vette át a szót tőlem szerelmem.-Egyszerre csinálom a gyerek- és idegsebészet szakképzést.

-Nem semmi-jegyezte meg őszinte elismeréssel a hangában Elinor.-Bevallom, én túl érzékeny lelkű vagyok az ilyesmihez, nem tudnám csinálni, amit ti.

-Ti hol dolgoztok?-fordultam hozzájuk kíváncsian.-Lilly mondta, hogy te a Burke Múzeumban dolgozol, Elinor…

-Jelenleg csak részmunkaidőben, de igen-bólintott helyeslőn.-Paleontológus végzettségem van, a gyerekek előtt hosszú ideig éltem Argentínában, Kínában és Ausztráliában is. Argentínában az egyik munkám során találkoztam Timmel-pillantott fel férjére mosolyogva, amire Timothy is elmosolyodott.

-Én nem munka miatt voltam ott akkor-vette át a szót tőle.-Édesanyám részéről argentin vagyok-magyarázta.-Környezetvédelmi joggal foglalkozom egyébként.

-Ti hogy találkoztatok?-pillantott ránk vissza kíváncsian Elinor.

-Első munkanapomon Ő igazított útba a munkahelyen-mosolyodott el ismét Es felpillantva rám, amire én is mosolyogni kezdtem.-Elég gyorsan alakult minden, mit ne mondjak-kuncogott fel alig hallhatóan.-Fél év múlva már házasok voltunk.

-Akkor nagy volt a szerelem-jegyezte meg Elinor mosolyogva, amire én és Esme egy pillanatra ismét egymásra pillantottunk. Még most is az.

 

 

 

(Lilly szemszöge)

 

 

 

-Ez a szobám-nyitottam be az ajtón.-Nézd!-mutattam az ágyam melletti falra.-Apu és én csináltunk rá csillagokat.

-Nagyon menő!-mosolyogta Jake odapillantva.-Világítanak is?

-A csillagok igen, a vonalak nem-válaszoltam.-A Holdhoz van kapcsoló, és az is világít.

-És az mi?-mutatott a felhőlámpámra.

-Az egy felhőlámpa-mosolyogtam.-Anyuval csináltuk. Kellett hozzá egy csomó vattapamacs, meg egy égősor, és így olyan, minta esne belőle az eső.

-Azta-nézte tovább ámultan.-Megmutatod milyen, ha világít?

-Persze-siettem a kapcsolóhoz. Ahogy felkapcsoltam a hosszú égősor, amit a felhőbe rejtettünk anyuval, kivilágította az egészet.-Ugye milyen szép?

-Nagyon! Tényleg olyan, mintha eső esne belőle-mosolyogta még mindig ámultan.-Egyébként hogy vagy…most?-fordult hozzám ismét, amire lassan én is rá emeltem pillantásomat. Láttam rajta, hogy kicsit félve kérdezi ezt.

-Jól...azt hiszem-válaszoltam elgondolkodva, miközben leültem a földre a felhőlámpa alá. Jake is mellém ült.-Jobban. De még mindig rosszakat álmodok.

-Mit álmodsz?-pillantott rám újra kíváncsian.

-Mindig ugyanazt-sóhajtottam.-Esek és utána már a víz alatt vagyok. Nem tudom, hogy jussak ki, a víz bejön a számon és az orromon...De nem tudok felébredni-néztem rá újra.-Hallom anyu és apu hangját, hogy ott vannak, hallom anyut, ahogy énekli a „Twinkle, Twinke little star”-t, de nem tudom kinyitni a szememet és nem tudok beszélni. Nem tudok mozogni se.

-Ez elég...félelmetesen hangzik-jegyezte meg, amire én bólintottam egyet. A szívem most gyorsabban és erősebben dübörgött a mellkasomban, ahogy felidéztem az álmomat.

-De már jobb-szólaltam meg pár pillanat múlva, miközben megtöröltem az arcomat. Észre sem vettem, mikor kezdtem el sírni.-Most már rövidebb ez az álom, és hamarabb vége van.

- Twinkle, twinkle little star-hallottam meg ekkor mellettem Jake hangját, mire ismét ráemeltem könnyes szemeimet-How I wonder what you are...

-Annyira jó, hogy itt vagy-öleltem magamhoz hirtelen, miközben újra sírni kezdtem. Nem akartam elengedni. Olyan régen láttam. Akkor...akkor láttam utoljára. Ő volt az utolsó, akit hallottam, mielőtt minden sötét lett. Nem akartam visszamenni abba a sötétbe.-Ra...rajzolsz velem egy kicsit?-néztem rá pár pillanat múlva ismét megtörölve arcomat.-A kórházban a doktornénim, Helen néni, azt mondta...hogy amikor rosszat álmodok vagy eszembe jut az álom, rajzoljam le-magyaráztam.-Le kéne most rajzoljam.

-Persze-mosolygott rám biztatóan, mire magam elé húzva a nem messze a földön heverő ceruzáimat és az üres papírlapokat mindketten nekiálltunk, hogy megtöltsük azokat.

 

[december 1.]

 

 

 

 

(Esme szemszöge)

 

 

 

-Hát sziasztok!-köszönt ránk mosolyogva anya, amint a reptéri váróba kilépve meglátott minket apával-Szia, Lilly!

-Liza nagyi!-szaladt hozzá mosolyogva, mire odaérve anya azonnal felkapta őt a karjaiba, miközben szorosan magához ölelte.

-Te megint nagyon nagyot nőttél-simogatta meg arcocskáját.-Hány éves is ez a szülinapos nagylány?

-Négy-válaszolta egy széles vigyorral az arcán.-Képzeld, a repülőn lettem négy éves-mesélte neki lelkesen.-Anyu mondta, hogy 11 óra 2 perckor születtem, és a repülőn voltunk ma 11 óra 2 perckor.

-Hát ez nagyon izgalmas-simogatta meg buksiját rá, majd ránk pillantva.-Milyen volt az út, gyerekek?-lépett hozzánk egy ölelésre.-Nem volt semmi gond?

-Minden jó volt, anya-öleltem viszont egy apró, fáradt mosollyal az arcomon.

-Valami baj van?-pillantott rám aggódva hangom hallatán, amire válaszul nemlegesen megráztam a fejemet.

-Nincs semmi, csak kicsit elfáradtam-mosolyogtam nyugtatóan.-Nem alszunk túl jól...

-Sajnos még mindig nem nyugodtak az éjszakáink-sóhajtott aprót Carlisle is megölelve anyát.-De már kicsit jobbak, mint az eddigiek.

-Majd nálunk kipihenitek magatokat-lépett hozzám apa szintén mosolyogva.-Örülök, hogy jöttetek-ölelt magához.-Már azóta nem voltál itthon, hogy elkezdted a rezidensképzésed.

-Tudom-viszonoztam ölelését mosolyogva.-Már alig várom, hogy lássam a farmot. Be kell valljam, kicsit hiányzott már az itteni levegő.

-Hogy vagy, Will?-nyújtott kezet felé Carlisle üdvözlésképp, amit apa mosolyogva el is fogadott.

-Minden rendben-válaszolta kezet rázva vele.-Remélem, tetszeni fog neked itt nálunk. Már ideje volt, hogy ellátogass hozzánk-jegyezte meg egy kisebb tettetett megrovással hangjában, amire én és Carlisle is halkan felnevettünk.

-Esme már rengeteget mesélt nekem a gyerekkoráról és a farmról-simította meg vállamat szerelmem mosolyogva.-Alig várom, hogy én is láthassam-folytatta lelkesen, amire apám arcára is ismét mosoly húzódott.

-És hogy van az én gyönyörű, okos unokám?-fordult apa pár pillanat múlva az anya karjában lévő kislányunkhoz, amire Lilly azonnal mosolyogva nagypapájára emelte pillantását.-Látom, jobban vagy.

-Jobban, Will papa-ölelte át nyakát, amint apa átvette karjába őt.-Van egy doktornénim, Helen néni. Járok hozzá sokat, hogy jól legyek.

-Heti kétszer járunk a kognitív terápiára-folytattam.-Szerencsére elég jó eredményeket értünk már el.

-Tudod, te egy nagyon bátor nagylány vagy ám-pillantott Lilly-re komolysággal a hangjában apa.-Én nem biztos, hogy leszek valaha annyira bátor, mint te.

-Ő egy nagyon-nagyon bátor kis róka-simogatta meg Lilly kobakját anya is mosolyogva.-Nos, szerintem induljunk!-emelte ránk pillantását ismét.-Készítettem egy kis meglepetést a szülinaposoknak, és nem szeretném, ha teljesen kihűlne.

-Ú, meglepetés?-csillant fel Lilly hangja lelkesen, amint lassan mind az öten elindultunk a reptér kijárata felé. -Mi az?

-Ha elmondanám, nem lenne meglepetés, rókuci!-érintette játékosan mutatóujjának hegyét Lilly orrocskájához egy pillanatra, amire kislányunk ismét elmosolyodott.-De biztos vagyok benne, hogy imádni fogod.

 

 

 

 

(Carlisle szemszöge)

 

 

 

 

-Nézd csak, Lilly!-mutatott ki Esme az autó hátsó ablakán, amint a fehér léckerítéssel szegélyezett földúton tovább folytattuk utunkat szerelmem gyerekkori otthona felé.-Nézd, mennyi birka!

-Ó, birkák!-csillantak fel kislányunk szemei lelkesen, amint kipillantva meglátta a legalább száz juhból álló nyájat-Milyen sokan vannak!

-Úgy látom, McCarty-éknak nagyobb lett a nyájuk-jegyezte meg szerelmem mosolyogva, amint előttünk ülő szüleihez fordult.

-150 anya és 20 kos-számszerűsítette William, miközben lassan egy másik földútra kanyarodtunk.-Csoda, hogy eddig bírták juhászkutya nélkül.

-Képzeld, Clary és Sloe kölykeiből kettőt ők vettek meg-pillantott hátra Liz Esme-re.-Úgyhogy nem mennek messzire.

-Mondta neked anyukád, hogy vannak nálunk kiskutyák, Lilly?-pillantott hátra a visszapillantó tükörben unokájára William, amire pici lányunk szemei azonnal felcsillantak ennek hallatán.

-Neeeeem-fordult Esme-hez némi meglepett megrovással szemeiben Lilly.-Anyuuu, miért nem mondtad?

-Meglepetés lett volna, apa-sóhajtott aprót szerelmem egy a Lilly-éhez hasonló megrovással pillantásában, amire Will halkan felszisszent.

-Bocsánat-pillantott hátra megbánással a hangjában.

-Öt kiskutya, hogy pontosak legyünk-tette hozzá Liz mosolyogva.-Háromnak már meg is van a leendő gazdája-folytatta.-Kettő megy ugye McCarty-ékhoz, egy Davidsonékhoz. Egyet mindenképp megtartunk majd.

-Az elválasztás után visszük is majd ivartalanítani Clary-t-vette vissza a szót William.-Nem semmi munka öt kiskutyát eltartani, mit ne mondjak…

-Néha rosszabbak, mint a gyerekek-nevette el magát Liz.-Mindent megrágnak, és mindent össze-vissza hurcolnak.

-Anyu, apu, ott egy ház!-mutatott ki egyik pillanatban Lilly az ablakon, mire én is az általa mutatott irányba emeltem pillantásomat. A barnára váltó léckerítés mentén végigfutó út legvégén egy fehér ház állt az idei száraz ősztől kissé sárgásra fakult mező közepén, melyre árnyékot vetett egy nagyobb fa, ami a szomszédságában állt.

-Oda megyünk, drágám!-pillantott hátra rá Liz izgatottsággal hangjában.-Ott nőtt fel az anyukád.

-Érzitek ezt az illatot?-pillantott kislányunkra, majd rám szerelmem, miközben picit leengedte a hátsó ablakot, mire én a levegőbe szippantva éreztem, amint egy alig észlelhető friss, kissé édeskés illat lengi be az orromat.

-Azt hiszem-válaszoltam kissé bizonytalankodva.

-Ez friss széna-pillantott ismét mindkettőnkre.-Gyerekként imádtam ennek az illatát.

-Én nem érzem, anyu-emelte rá szemecskéit némi gondolkodás után Lilly.

-Na, majd kimegyünk a lovakhoz, és együtt megszagoljuk-simogatta meg kislányunk kezét lelkesen.-Friss és egy kicsit édeskés illata van, elég jellegzetes...

-Milyen jó az orrod és a memóriád, kislányom-szólalt meg elismeréssel a hangjában William.

-Tudod, hogy imádtam a szabadban olvasni, állandóan ezt az illatot éreztem mindenhol-vette vissza a szót szerelmem még mindig mosolyogva.-Képzeld-fordult hozzám csillogó szemekkel-, volt, hogy felmásztam egy szénabálára, elfeküdtem a tetején, és ott olvastam az aktuális kedvenc könyvemet, amíg le nem ment a nap.

-A feleséged egy igazi vadóc gyerek volt, ha eddig nem tudtad volna-fordult hozzám Will a visszapillantó tükörben hátrapillantva, amire nem bírtam megállni, hogy halkan felnevessek, amint pillantásomat ismét Esme-re emeltem.-Mindenre felmászott.

-Igen, hallottam már a fára mászós kalandjairól-tettem hozzá még mindig nevetve, miközben ujjaimat lágyan szerelmem felém eső combjára simítottam, mire az ő arcára is egy apró mosoly húzódott.

-És azt is elmesélte, hogy majdnem eltörte egyik alkalommal a lábát?-pillantott hátra rám, majd lányára Liz, amire Esme ajkait egy apró halk sóhaj hagyta el.

-Az nem úgy volt, anya...-forgatta meg a szemeit ezzel újabb mosolyt kiváltva belőlem.-Egyszer leestem-magyarázta hozzám fordulva.

-Leestél, végighorzsoltad az egész lábszáradat, és be kellett menjünk a kórházba, mert feldagadt a bokád-jegyezte meg egy helyesbítő hangsúllyal Liz, amire szerelmem ismét felsóhajtott.

-Csak zúzódás volt, semmi komoly-pillantott rám magyarázva újra Esme, mire nem bírta megállni, hogy alig hallhatóan felnevessek.-Mi az?

-Semmi komoly, mi?-löktem meg finoman vállammal felém eső vállát némi célozgatással hangomban, amire ő is halkan nevetni kezdett.

-Ha Lilly-ről van szó, az más-válaszolta kimondatlan szavaimra.-És egy szóval sem mondtam, hogy nem mászhat fára, csak azt, hogy amíg nem tanulja meg, hogy kell biztonságosan csinálni, addig ne másszon egyedül, csak ha mi is ott vagyunk.

-Lilly anyja-lánya-jegyezte meg ekkor William nevetve, majd miután megálltunk egy pillanatra hozzám fordult.-Sok szerencsét az egész életen át tartó aggódáshoz, fiam!

 

 

 

(Esme szemszöge)

 

 

 

-Pakoljatok le nyugodtan!-mosolygott ránk anya, amint beléptünk gyermekkori otthonom ajtaján. Minden pontosan olyan volt, mint amikor elmentem. A halvány pisztácia zöld fal, az előszoba kissé viseltes tölgyfa padlóját részben elfedő bézs rongyszőnyeg, a plafonról lógó zöld és barna színekben pompázó ólomüveg juharlevelek, amelyen átszűrődtek a nappalin át a az előtérbe jövő napsugarak...A szívemet azonnal melegséggel töltötte el a régen nem látott kis részletek látványa.-Úgy gondoltuk, Lilly a te régi szobádban aludna-pillantott rám ismét, ahogy lassan a nappaliba értünk,- ti pedig a nappaliban, ha az nektek is megfelel. A kanapé kihúzhatós, kényelmesen elfértek rajta ketten.

-Tökéletes lesz, anya-mosolyodtam el én is, amint bőröndömet a kanapé mellé állítottam.-De...

-Anyu szobájában fogok aludni?-emelte ekkor szemeit lelkesedéssel nagymamájára Lilly ezzel újabb mosolyt csalva anya arcára.

-Bizony ám-válaszolta anya.-Megyünk és mindjárt meg is nézzük, mit szólsz? Csak előtte jön a meglepi...

-De jó!-csillant fel kislányunk hangja ismét, amire az én arcomra egy kissé bizonytalan, némi aggodalom és bizakodás kettősségével átszőtt mosoly húzódott. Lilly a baleset óta nem aludt külön tőlünk. Többször is megpróbáltuk, de a minden estés pánikrohamok okozta rettegés, amely lefekvéskor feltört benne, olyan nagyfokú stressz alá helyezte, ami csak fokozta a tüneteket.

-Feszült vagy-simította meg a vállamat Carlisle, amint tovább figyeltem az édesanyám után a konyha felé meginduló kislányomat.

-Tudod, hogy azóta nem aludt egyedül-magyaráztam egy halk sóhaj kíséretében bizonytalanságom okát.-Nem tudom, ne aludjon-e köztünk most is inkább. Nem tudom, nem hátráltatjuk-e a gyógyulását azzal, hogy megint túl nagyot próbálunk ugrani. De egy ideje nem próbáltuk már, és lehet a másfajta környezet miatt… mégis jó lenne. És olyan lelkes.

-Nekem is ugyan ez futott át az agyamon-vont lágyan magához vállamnál fogva ismét megsimogatva azt.-De az utóbbi pár napban olyan sokat mosolygott, és...a legutóbbi két roham is viszonylag rövid ideig tartott-folytatta kicsit magát is győzködve.- Lehet, menni fog.

-Nem tudom, lehet-sóhajtottam fel ismét még mindig némi ambivalens tónussal hangomban. Csak remélni mertem, hogy valóban így lesz.

-Valami baj van?-lépett mellénk apa, amint észlelte a körénk ülepedő kissé feszültebb légkört.

-Semmi csak...Lilly a baleset óta mindig velünk aludt-fordultam hozzá némi aggodalommal hangomban.-Tudod a... pánik epizódok miatt.

-Nem tudjuk, menni fog-e a külön alvás-vette át tőlem a szót Carlisle.-Eddig mindig, ha megpróbáltuk, visszaesett.

-A terápia kezdete óta próbáltátok már?-pillantott ránk kíváncsian apa, amire mindketten nemlegesen megráztuk fejünket.

-Nem, azóta még nem-válaszoltam.

-Figyeljetek….-pillantott ránk ismét komolysággal a hangjában.-Én úgy látom, Lilly rengeteget fejlődött. Amióta gyógyszert szed és jártok erre a terápiára videóhívásról videóhívásra láttam rajta a változást, és...jelenleg úgy látom, hogy boldog-tette hozzá egy apró mosollyal az arcán, amire én és Carlisle is ismét elmosolyodtunk egy pillanatra.-Hagyjátok, hogy egyszerűen csak...boldog legyen. Ha majd ő mondja, hogy nem akar egyedül aludni,  akkor ajánljátok fel neki, hogy veletek alhat-pillantott ránk megnyomva az 'akkor' szócskát  mondatában.-Bízzátok rá.

-Igazad lehet-sóhajtottam aprót helyeslően.

-Nem lehet, hanem van-helyesbített apa, amire én és Carlisle is halkan felnevettünk.-Próbáljatok meg pihenni. Azért jöttetek, nem?

-De-biccentettem egy halovány mosollyal arcomon.

-Akkor tessék elkezdeni-vette vissza komolysággal hangjában a szót.-Igen csak rátok fér…

-Nézd, anyu, mit csinált Liza nagyi!-szaladt ki a konyhából kislányunk. Ahogy a nyíló ajtó lendülete egy kis légmozgást generált, egy gyümölcsös, mély édes aromával kombinált mogyorós illat csapta meg orromat. Azonnal tudtam.

-Te jó ég, mogyoróvajas-banános sütit csináltál?-csillant fel hangom lelkesen gyerekkori kedvencem illatára, még mielőtt anya kilépett volna az ajtón kezében egy tálca süteménnyel.

-Talált, süllyedt!-nevetett fel anya a nappaliban lévő asztalhoz sétálva.-Méghozzá házi karamell öntettel, ahogy mindig kérted, mikor kicsi voltál.

-Ezer éve nem ettem már ilyet-mosolyogtam gyermeki izgatottsággal szavaimban, ahogy feltörtek bennem a régi emlékek.-Régen állandóan ilyet kértem a születésnapomra.

-Ezért is gondoltam, hogyha már úgyis van két születésnaposunk, készítek egy keveset-mosolyogta anya rám, majd kislányunkra pillantva.-Ha jól hallottam, neked is nagy kedvenceid a mogyoróvajas-banános dolgok-jegyezte meg sokat sejtően Lilly-re emelve pillantását, amire pici lányunk azonnal lelkes bólogatásba kezdett.

-Igeeen-mosolyogta izgatottan.-A kedvencem a mogyoróvajas-banános szendvics. És képzeld-csillantak fel palaszín szemecskéi ismét-, a legjobb barátom, Jake is imádja a mogyoróvajat.

-Hát ez nagyon szuper-simogatta meg arcocskáját anya mosolyogva, majd felegyenesedve mellőle ismét a konyha irányába indult.-Mindjárt hozok tányérokat, és akkor meg is kóstoljuk, jó?

-Jóóó-mosolyodott el Lilly is ismét izgatott kis csillogással szemeiben. Ahogy néztem őt, egy pillanatra mintha...mintha el is felejtettem volna, mindazt amin keresztül ment. Boldog volt...igazán boldog. Hosszú idő óta, a mai nap volt az első, amikor eddig egyszer sem láttam átsuhanni az arcán azt a fajta szomorúságot és félelmet, amit a benne feltörő emlékek keltettek benne, ma láttam őt először teljesen olyannak, mint amilyen ő valójában volt, mielőtt annak a tragikus napnak az eseményei elnyomták volna őt, hátrahagyva egy megfakított kópiát. Ma végre azokkal a vibráló színekkel ragyogott, és tudtam...apának igaza van. Mernünk kell újra elengedni a kezét.

-Parancsoljatok-lépett sorban hozzánk anya visszatérve a konyhából kezünkbe adva egy tányért és egy villát, mielőtt ismét az asztalon lévő süteményestálcához lépett volna.-Szülinaposoké az elsőbbség-pillantott mosolyogva rám, majd Lilly-re, aki lelkesen szaladt oda nagymamájához a kezébe adott tányérral.-Mekkora szeletet kérsz, rókuci? Meg bírsz enni egy ekkorát?

-Igeeeen-válaszolta Lilly lelkesen az anya által mutatott nagyobb szeletre pillantva.-Süti, süti, süti!-állt neki fel-le ugrálva ismételgetni sugárzó izgatottsággal pici arcán, amire nem bírtuk megállni, hogy mind halkan felnevessünk.

-Úgy nem tudom a tányérodra tenni, ha így ugrálsz-nevette anya, amire Lilly erőt véve magán egy pillanatra megállt.-Jó étvágyat hozzá! Remélem, ízlik majd-mosolyogta a tányérjára helyezve a neki szánt szeletet.

-Köszönöm, Liza nagyi!-köszönte meg udvariasan ismét ráemelve csillogó kis szemeit, mielőtt izgatottan a kanapé felé szaladt volna, hogy elhelyezkedve azon mihamarabb nekiállhasson elfogyasztani a tányérján lévő édességet.

-Nincs mit, drágám!-mosolyodott el újra anya, mielőtt szemeit rám emelve hozzám fordult volna.-És a másik szülinapos melyik szeletet szeretné?

-Nem is tudom-léptem közelebb az asztalhoz gyermeki izgatottsággal szívemben a tálcán lévő szeletekre pillantva.-Az ott eléggé hívogat-mutattam egy karamellában bővelkedő darabra kuncogva, mire anya sietve át is helyezte azt a kezemben lévő tányérra.

-Gondoltam, hogy azt választod majd-jegyezte meg mosolyogva, miközben én is helyet foglaltam kislányom mellett a kanapén.-Arra jutott a legtöbb karamell…

-Ez annyira finoooom!-szólalt meg mellettem Lilly, miközben villájával egy újabb jókora falatot vett szájába. Én is izgatottan álltam neki egy falatot szelni villámmal az előttem lévő gyerekkori kedvencemből, majd ajkaimhoz emelve azt alig vártam, hogy ismét érezhessem az emlékeimben éléknek élő ízkavalkádot. De meglepetésemre valami nem olyan volt…

-Valamit máshogy csináltál?-pillantottam fel anyára kíváncsian, amint a várt íz helyett egy annál sokkal édesebb és fahéjasabb ízzel találtam szembe magam.

-Nem, pontosan ugyan az a recept, ami tíz éve is volt-válaszolta némi értetlenséggel pillantásában kérdésem hallatán, amint Carlisle tányérjára is egy szelet édességet helyezett.-Miért?

-Kicsit...más az íze, mint amilyenre emlékeztem-válaszoltam tovább ízlelgetve.-Finom, de más…

-Az emlékek becsapósak lehetnek, szívem-jegyezte meg anya, miközben Carlisle mellém ülve szintén falatozni kezdett az édesanyám által készített desszertből.-Elvileg mindent pontosan ugyanúgy csináltam, mint akkor.

-Ez nagyon finom, Liz-mosolyodott el mellettem Carlisle is anyára pillantva, amire ő ismét elmosolyodott.

-Köszönöm, Carlisle!-emelte rá szemeit egy boldog csillogással hangjában, miközben ő és apa is helyet foglaltak a kanapé egyik-másik végében álló két fotel egyikén kezükben egy szelet mogyoróvajas-banános süteménnyel.

-Liza nagyi, mikor nézzük meg a kiskutyákat?-fordult hozzá kíváncsian Lilly tovább eszegetve, amire mindannyian halkan felnevettünk.

-Hamarosan drágám-válaszolta még mindig nevetéssel a hangjában.-Előtte még a süti után úgy gondoltam, hogy...ajándékozhatnánk egyet-pillantott körbe-, utána pedig megnézzük a szobádat, ahol majd alszol-fordult ismét hozzá.-Jó lesz így?

-Igen, igen, igen-válaszolta lelkesen ezzel újabb mosolyt csalva arcunkra, miközben az utolsó falat sütit is a szájába vette.-Kaphatok még?

-Hogyne kaphatnál-lépett anya az asztalhoz még mindig mosolyogva.-Más valaki? Még egy kis süti?

-Én is kérek-nyújtottam oda lelkesen tányéromat, mire anya egy kissé meglepett pillantással arcán fordult ismét hozzám.

-Azok után, amit mondtál, nem gondoltam volna, hogy repetázol-jegyezte meg kuncogva egy újabb szeletet helyezve üressé vált tányéromra.

-Azt mondtam, hogy más, nem azt, hogy nem finom-helyesbítettem kimondatlan szavait kuncogva, amire ő ismét nevetni kezdett.

-Le sem tagadhatnád anyádat-fordult apa viccelődve Lilly-hez előbb rá, majd egy pillanatra rám emelve pillantását, mire nem bírtam megállni, hogy egy gyermeki pimaszsággal nyelvet öltsek rá, amire apa egy enyémhez hasonló nyelvnyújtással válaszolt.

-Komolyan, mint két gyerek-rázta meg a fejét anya kuncogva némi lemondással a hangjában, amire én is felnevettem.

-Will papa, nézd, én mit tudok a nyelvemmel-csillant fel pici lányunk hangja, majd nyelvét kinyújtva három kis hurkot formált vele, amire apa szemei meglepetten felcsillantak.

-Hát ezt meg hogy csináltad?-pillantott rá némi ámulattan hangjában, amire én és Carlisle egy pillanatra mosolyogva összenéztünk.

-Csak úgy...tudom-válaszolta megvonva vállát, mintha ez semmiség lenne.-De apu is tudja.

-Nos...igen-nevetett fel halkan Carlisle, mire én sem bírtam megállni, hogy egy apró játékos mosoly húzódjon arcomra, akármennyire is próbáltam szüleim előtt ezt elrejteni. Valóban ügyes volt a nyelvével, mi tagadás.

-Mutasd meg, apu!-pillantott izgatottan apukájára Lilly, mire Carlisle némi hezitálás után megismételte a kislányunk által bemutatott trükköt.

-Édesanyám is képes rá-tette hozzá mutatványához. Alig tudtam uralni arcizmaimat, amint egyre több emlék idéződött fel bennem, milyen jól tudta hasznosítani ezen készségét, amikor a….testemről volt szó.-Ez egy dominánsan öröklődő dolog.

-Olyan vagyok, mint apu-mosolyogta Lilly, amire a szüleim is mosolyogva nevetni kezdtek.

-Még nem láttam ilyet-jegyezte meg anya tovább nevetve, amint felállva a fotelból nekiállt, hogy összeszedje tányérjainkat.-Nos, most hogy mindenkinek teli a hasa, szerintem jöhetnek az ajándékok...

 

 

 

 

(Carlisle szemszöge)

 

 

 

 

-Kiskutyák, kiskutyák, kiskutyák!-szaladt előre pici lányunk izgatottsággal hangjában, amint kiléptünk a ház hátsó ajtaján.

-Lilly, szívem, nem arra megyünk-szólt utána Liz kuncogva, amire Lilly megfordulva ismét felénk kezdett szaladni.-Látod ott az istállót?-mutatott a mező egy távolabbi pontján álló pirosra festett fapallókból álló épületre.-Ott vannak a kiskutyák.

-De jóóóó-iramodott meg ismét előre mire én és Esme sem bírtuk megállni, hogy halkan felnevessünk. Öröm volt ilyen energikusnak látni. Alig hittem el, hogy néhány hete még olyan állapotban volt, hogy karban kellett vinni szinte mindenhova.

-Sloe! Clary!-kiáltotta el magát Liz, amire a távolban két gyorsan közeledő pont jelent meg, melyek átvágva a mezőn megállíthatatlanul rohantak irányunkba.-Nem kérdeztem, de...hogy állsz a kutyákkal, Carlisle?-pillantott ekkor irányomba érdeklődve.

-Szeretem őket-válaszoltam mosolyogva a két lassan kutya alakot öltő közeledő sziluettet figyelve.-Csak sajnos a nővérem állatszőr allergiás volt, emiatt sosem volt sajátunk.

-Szia, Sloe!-guggolt le Esme, amint a két kutya ideérve farok csóválva ugatni kezdett.-De rég láttalak, jól nézel ki-simogatta meg a fekete-fehér kissé őszes pofájú kutyát, miközben az izgatottan szaglászni kezdte őt-Milyen kis szimatolós kedve van valakinek-kuncogott fel szerelmem, amint Sloe körözve körülötte alaposan végig pásztázta őt orrával.

-Régen látott már téged-nevette el magát Liz is.

-Te pedig Clary vagy-lépett a kissé messzebb álló, izgatottan csóváló fiatalabb kutya felé.-Téged még nem is láttalak, csak videókon meg képeken-simogatta meg a vörösesbarna bundáját megtörő,  nyakát körbe ölelő fehér szőrgallérba túrva ujjaival.-Gyönyörű vagy, és ahogy hallottam, nagyon okos is.

-Szia, Sloe!-hajoltam le én is az előttem csóváló kutyához, hogy megsimogassam.-Border Collie-k, ugye?

-Bizony-mosolyogta helyeslően Liz.-Sloe már 13 éves veterán, de még mindig olyan lelkesedéssel dolgozik, mintha csak 2 lenne-jegyezte meg felnevetve, amire én is elmosolyodtam, miközben ujjaimat újra és újra végigsimítottam Sloe őszülő fekete bundájában.-Clary pedig 4, és szintén kiváló munkakutya.

-Lilly, gyere csak ide!-hívta magához Esme, mire a már jócskán előttünk járó kislányunk sietve megindult irányunkba kezében néhány útközben gyűjtött vadvirággal.

-Ezt neked hoztam, apu!-nyújtotta felém mosolyogva a fehér, sárga és lila színekben pompázó kis csokrot, amire a szívem azonnal megtelt melegséggel. Mivel érdemeltem őt ki?

-Köszönöm, Liliomszál!-vettem át tőle mosolyogva, amire az ő arcocskájára is egy örömteli kis mosoly húzódott, mielőtt őt hívó anyukájához fordult volna.

-Lilly, ők Sloe és Clary-mutatta be neki Esme a két kutyát.-Ők a kiskutyák szülei. Szeretnéd megsimogatni őket?

-Igeeen-válaszolta lelkesen, mire Esme magához hívta Sloe-t.

-Sloe, ül!-mutatta fel jobb kezének mutató ujját, amire a kutya engedelmesen mellé helyezkedett.-Nyújtsd ki a kezedet, és hagyd hogy megszagolja!-fordult Lilly-hez  komolysággal hangjában, amire ő anyukája szavait követve lassan Sloe felé nyúlt kezecskéjével.-Nagyon jó, tenyeret fel, tartsd kinyújtva a kezedet-mosolyogta, amint Sloe picit közelebb hajolt Lilly kezéhez, majd tenyeréhez érintve orrát kezdte el jobban szemügyre venni őt, amire Lilly halkan felnevetett.

-Ez csikis-mosolyogta, amire mi is halkan nevetni kezdtünk.

-Jól van, most már megsimogathatod-biccentett Sloe felé Es, amire Lilly picit közelebb sétált a hozzá képes nagynak tűnő juhászkutyához.-Fontos, hogy amikor kutyával ismerkedsz, soha ne a feje tetejét próbáld megsimogatni, mert azt fenyegetésnek veheti még a legszelídebb kutya is-magyarázta neki.-Mindig a vállánál vagy a hátánál simogasd meg, jó?

-Jó-bólintott kislányunk még mindig mosolyogva, ahogy egyik kezét kinyújtva finoman megsimította Sloe vállát.-De sok szőre van!-pillantott fel anyukájára ámultan, amire Esme arcára újabb mosoly húzódott.

-A közelgő hideg miatt ilyenkor nagyobb a szőrük-fordult ismét hozzá magyarázva, miközben kislányunk csillogó szemekkel újra és újra megsimította Sloe-t.-Clary, hozzám!-hívta oda, amire a fiatalabb szuka kutya pillanatok alatt oldalán termett.-Ül!-utasította ő is, amit miután Clary végrehajtott, ismét Lilly-hez fordult.-Őt is megsimogathatod-pillantott kislányunkra ismét.-Csak úgy, ahogy Sloe-nál.

-Melyikőjük az anyuka és melyikőjük az apuka?-pillantott fel ismét kíváncsian Lilly, miután megszagoltatta kezét Clary-vel is.

-Sloe az apuka, Clary az anyuka-válaszolta Esme, amint Lilly az előzőhöz hasonló gyengédséggel állt neki simogatni Clary-t is.

-Neki is sok szőre van-állapította meg kislányunk mosolyogva.

-Nagyon ügyes vagy, nagyon szépen bánsz vele-pillantott büszkeséggel a hangjában Lilly-re, amire én és Liz is ismét elmosolyodtunk.

-Büszkék lehettek erre a nagylányra-jegyezte meg Liz hozzám fordulva újabb mosolyt váltva ki belőlem.-Nagyon jól neveltétek.

-Köszönjük, Liz!-pillantottam rá büszkeséggel átszőtt hálás boldogsággal hangomban.-Lilly...csodás gyerek-folytattam pár pillanat múlva egy újabb széles mosollyal arcomon.-Mindig is szerettem volna gyereket, de...sosem hittem volna, hogy valami, ami részben én vagyok, ennyire...tökéletes lehet-sóhajtottam meghatottsággal hangomban, amire mellettem Liz ajkait egy apró meghatott nevetés hagyta el.-Büszke vagyok arra, hogy én lehetek az apukája.

-A lányom és az unokám nagyon szerencsések, hogy itt vagy nekik-simogatta meg a vállamat őszinte boldogsággal mosolyában.-És Will nevében is mondhatom szerintem, hogy mi is örülünk, hogy a vejünk vagy.

-Apu, apu!-szaladt ekkor hozzám Lilly egy széles mosollyal az arcán.-Futunk versenyt az kutyusokig?

-Ez nem is kérdés-válaszoltam felkapva őt karomba, mire ő hangos kacarászásba kezdett, amint megforgattam őt magam körül a levegőben.-Háromra indulunk-állítottam ismét lábaira, mire ő azonnal start pozícióba helyezkedett, miközben én az általa nekem gyűjtött virágokat biztonságba helyeztem Liz-nél, mielőtt én is követtem volna példáját.-Egy, kettő...három!

-A nyertesé az utolsó szelet süti!-kiáltotta el magát, mire mindketten nevetve szaladni kezdtünk a mező túlvégén álló istálló felé.

 

 

 

 

(Esme szemszöge)

 

 

 

 

-Nézd, anyu! Nézd, nézd!-pillantott rám hátra Lilly lelkes mosollyal az arcán, amint én és anya is megérkeztünk az istálló árnyékos oldalánál álló kennel elé.-Itt vannak a kiskutyák.

-Hát ti milyen pici vagytok-guggoltam le kislányom mellé a kennel dróthálós falánál. Öt pici, 2 hónap körüli érdeklődő kiskutya üdvözölt minket, akik egymás hegyén-hátán átmászva igyekeztek minél közelebb jutni hozzánk. Négyen közülük maximálisan Sloe-ra hasonlítottak a dominánsan fekete bundájukkal, különböző méretű és mennyiségű fehér jegyekkel tarkítva, egy azonban vörösesbarna volt, ugyanolyan fehér jegyekkel mint Clary-é.

-Mindjárt kiengedem őket-lépett anya a kennel ajtajához.-Sloe és Clary már tudja, hogy nem szabad bemenni a lovaskarámba, de ők még nem. Viszont amikor bent vannak a lovak, mindig kiengedjük őket, hogy rohangálhassanak.

-És hogy hívják őket?-pillantott fel nagymamájára kíváncsian Lilly.

-Amelyiknek a széles fehér csík van a homlokán, őt Eldernek hívják, amelyiknek a keskenyebb, az Dropplet-állt neki anya, amint kinyitva a kennel ajtaját kiengedte rajta az öt izgága kölyköt.-Ők mennek McCarty-ékhoz.

-Óóóóó-guggolt le Lilly izgatottan a minket szintén nagy izgalommal körbeugráló kiskutyákhoz.

-Amelyiknek nem fut teljesen körbe a gallérja, és csak a mancsai fehérek, az Raven. Ő megy majd Davidsonékhoz-folytatta anya kuncogva, és mi sem bírtuk megállni nevetés nélkül, ahogy a Lilly körül szaladgáló kiskutyák hol kislányunk hátára ugráltak, hol a haját kezdték el harapdálni ezzel kacagást kiváltva belőle is.-A felemás szemszínű, amelyiknek a fülei kivételével fehér a feje, ő Mallow, a kis vörös-fehér, amelyik kiköpött Clary, az pedig Ginger.

-Úgy látom, a Ginger nevű kutyus nagyon rákattant Lilly-re-jegyezte meg mellettem Carlisle ismét felnevetve, mire én is újból nevetni kezdtem, ahogy a kislányomat maga alá gyűrő, arcát nyalogató kiskutyára pillantottam.

-Hé, ez csikis!-mosolyogta Lilly nevetve-Szeret engem.

-Mit szólnál, ha adnánk neki egy kis jutalomfalatot?-lépett hozzájuk anya, amint zsebéből némi keresés után néhány szem száraz tápot vett elő.-Odaadod ezeket neki?

-Igen, igen-ült fel mosolyogva kislányunk, mire anya kinyújtott kis tenyerébe helyezte a Gingernek szánt falatkákat.

-Már ismerik azt a parancsot, hogy ül-guggolt Lilly mellé, miközben kezeivel óvatosan lefejtette a kislányunk hátára ugráló izgága kölyökkutyákat.-Annak a kezednek a mutatóujját, amiben nincsen jutalomfalat, emeld fel-állt neki magyarázni-, és mond azt, hogy „Ginger, ül!”

-Ginger, ül!-ismételte el az anya által mondottakat, amire az eddig izgágán ugráló kiskutya követve a vezényszót Lilly elé ült, miközben várakozó pillantást vetve kezdte figyelni parancsot kiadó kislányunkat.

-Nagyon jó, most add oda neki!-simogatta meg anya Lilly vállacskáját mosolyogva.-Zárd össze az ujjaidat, mert nagyon hegyesek a fogacskái.

-Tessék, Ginger!-nyitotta ki tenyerét pici lányunk, mire Ginger azonnal mohón falatozni kezdte a benne tartott jutalomfalatokat.-Nagyon okos.

-Tényleg okos kiskutya-mosolyogtam én is.-A két, még nem gazdás kölyökből melyiket fogjátok megtartani?-pillantottam fel kíváncsian anyára.

-Mindkettő jól motiválható és valódi munkavonalú border-válaszolta némi gondolkodást követően.-Még nem igazán jutottunk döntésre apáddal…

-Nekem Ginger tetszik-pillantott fel nagymamájára lelkesen Lilly.-Legyen Ginger! Légysziii!

-Kit látnak szemeim?-hallottam meg ekkor egy ismerős csengésű mégis ismeretlen hangot, mire kislányomról azonnal annak irányába kaptam pillantásomat. A felénk közeledő apám oldalán lépdelő magas, fekete hajú fiatalember láttán, azonnal emlékfoszlányok rohamoztak meg.-Mi az, Essie, csak nem nem ismersz meg?

-Emmett?-pillantottam rá némi bizonytalansággal hangomban. Olyan volt mint Ő, de mikor utoljára láttam, alig volt 15 éves. Valóban Ő lenne az? Az arcára húzódó huncut mosoly kirajzolta apró gödröcskék azonban minden maradék kételyemet eloszlatták.-Emmett!-mosolyogtam nevét ismét, miközben nyakába ugorva szorosan magamhoz öleltem őt. El sem hittem, milyen nagyot nőtt.-Te jó ég, kész férfi lettél.

-Hát eltelt pár év-mosolyogta ő is, miután megforgatva maga körül a levegőben ismét lábaimra állított.-Jól nézel ki, jól áll az anyaság.

-Köszönöm!-mosolyogtam, miközben egy pillanatra szerelmemre és kislányomra emeltem pillantásomat.-Gyere, bemutatom a családomat!

-Ki ez a bácsi, anyu?-fordult hozzám kíváncsian Lilly.

-Lilly, Carlisle, Ő itt Emmett!-pillantottam rájuk ismét még mindig mosolyogva.-Amikor még kisfiú volt, rengeteget vigyáztam rá.

-Vigyáztál? Kérlek-nevetett fel mellettem egy féloldalas huncut mosollyal az arcán.-Együtt ökörködtünk.

-Üdv, Dr. Carlisle Cullen, Esme férje!-nyújtott kezet felé szerelmem, amit Emmett még mindig vigyorogva el is fogadott.

-Emmett McCarty-rázott vele kezet ő is.-Örülök, hogy megismerhetem, Doki! Sokat hallottam már magáról Liztől és Williamtől.

-Szia, én Lilly Grace Cullen vagyok!-lépett hozzá kislányunk is egy széles mosollyal az arcán felé nyújtva kezecskéjét.

-Szia, én pedig Emmett-rázott vele is kezet.-Nagyon szép neved van, Lilly!

-Köszönöm!-pillantott fel rá csillogó szemekkel.-Te szereted a mogyoróvajat?

-Naná-vágta rá azonnal Emmett.-Kanállal enni a legjobb.

-Én is ettem már úgy-emelte rá szemeit ismét ámult lelkesedéssel hangjában Lilly.-Leszel a barátom?

-Ezer örömmel-válaszolta természetességgel szavaiban.-Ökölpacsit rá?-nyújtotta oda öklét Lilly-nek, mire pici lányom lemásolva a mozdulatot kuncogva Emmett ökléhez érintette saját ökölbe szorított kezecskéjét.

-Ökölpacsi-mosolyogta ismételve.

-És mi járatban nálunk, Emmett?-pillantottam rá érdeklődve.

-Mi vettünk meg két kölyköt és áthoztam az árukat apádnak-válaszolta.-Hétfőn visszük őket magunkhoz.

-Elviszel két kiskutyát?-csillant fel Lilly hangjában némi izgatott kíváncsiság.

-El-el-vigyorodott el ismét kislányomra pillantva.-Dolgozó kutyák lesznek, amikor megnőnek.

-És mit dolgoznak majd?-emelte rá csillogó kis szemeit még mindig izgatottan.

-Vigyázni fognak a juhnyájunkra-magyarázta Emmett.-A juhok extrém makacsak tudnak lenni, ami miatt könnyen bajba kerülnek.

-Jó helyen lesznek nálatok-jegyeztem meg mosolyogva. Emmett mindig is nagyon jólelkű fiú volt, mindig jól bánt az állatokkal.

-Hé!-hallottam meg ekkor Lilly meglepettséggel átszőtt kacagását, mire felé pillantva láttam, amint a Ginger nevű kutyus ismét körbeugrálva őt próbálja mindinkább összenyalni pici  arcát, ezzel mindannyiunkból nevetést váltva ki.-Ginger!

-Azt hiszem, ideje őket visszatenni a kennelbe. Kezdenek kicsit túlpörögni.-szólalt meg még mindig nevetve anya, miközben kinyitva a kennel ajtaját lassan nekiállt egyesével visszahelyezni oda a még mindig össze-vissza szaladgáló kölyökkutyákat.-Utána pedig én megyek, ha nem gond, mert már eléggé késő délutánba csúsztunk. Megcsinálom az ágyatokat, és hát... a vacsora sem készíti el önmagát-nevetett fel ismét ránk emelve pillantását.

-Menjek segíteni?-fordultam hozzá kérdőn, amire ő nemlegesen megrázta a fejét.

-Nem kell, szívem!-mosolyogta bezárva a kennel ajtaját.-Ti menjetek csak, nézzétek meg a lovakat Lilly-vel, amíg elkészül a vacsora.

-Én is megyek-szólalt meg apa is.-Még folytatom egy kicsit a kerítésjavítást, mielőtt lemegy a nap.

-Emmett, van kedved csatlakozni hozzánk?-pillantottam rá érdeklődve.

-Persze, menjünk!-csillant fel hangja lelkesen.-Úgy is régen láttam már Breeze-t és a többieket.

-Akkor 6 óra fele gyertek!-mosolygott még ránk búcsúzóul anya.-Érezzétek jól magatokat!

-Köszi, anya!-mosolyodtam el én is, miközben lassan mind a négyen útnak indulunk a pár lépésre lévő istálló bejáratának irányába.

 

 

 

 

(Carlisle szemszöge)

 

 

 

 

-És mondja csak, Doki-fordult hozzám Emmett egy széles vigyorral az arcán, amint az istálló folyosóján tovább sétáltunk-, hogy ismerte meg az én Essie barátomat?

-Én igazítottam útba az első munkanapján-válaszoltam egy apró mosollyal az arcomon.-Utána minden elég gyorsan alakult…

-Veszem észre, Dr. Don Juan-biccentett Lilly irányába.-Tudok számolni.

-Te csak ne számolgass semmit, Emmett-pillantott hátra Esme tettetett komolysággal hangjában.-Amúgy sem voltál jó soha matekból.

-Ez övön aluli volt, Essie-jegyezte meg Emmett tettetett fájdalommal hangjában mosolyogva, amire Esme ismét nevetni kezdett.-Jut eszembe, nem tanították az egyetemen, hogy létezik olyan dolog, hogy óvszer? -fordult hozzá ismét incselkedéssel hangjában.-Ha eddig nem tudtál róla, igen hasznos dolog.

-Emmett McCarty...te...kis...pimasz-ütötte meg vállát játékosan egymás után többször, amire Emmettből egy újabb nevetés tört fel.-Csak hogy tudd, meglepett minket, de nagyon örültünk neki…

-El ne törd a kezedet-szúrta közbe még mindig nevetve, amire Esme egy kicsit erősebbet suhintott a karjára, ezzel kisebb grimaszt kiváltva gyerekkori barátjából.-Áu! Ez fájt.

-Anyu, mi az az óvszer?-pillantott fel rá ekkor kislányunk elgondolkodott kíváncsisággal arcán, mire Esme és én egy pillanatra összenéztünk. Mindig is az volt az elvünk, hogy tőlünk bármikor bármit kérdezhet, és mi őszintén válaszolunk majd neki, de...nem hittük volna, hogy ilyen korán beszélnünk kell vele erről a témáról.

-Tudod, szívem-guggolt le hozzá némi gondolkodást követően-, emlékszel, amikor arról beszéltünk, hogyan lesznek a kisbabák?

-Igen-biccentett egy apró mosollyal az arcán.

-Nos, az óvszer egy olyan dolog, amit az apukák és anyukák akkor használnak, amikor nagyon-nagyon szeretik egymást, de nem szeretnének még kisbabát-állt neki magyarázni Esme.-Nem engedi, hogy az apuka különleges kis sejtjeiből bármelyik találkozzon az anyuka különleges kis sejtjével az anyuka hasában. Így nem lesz kisbabájuk.

-Értem-emelte rá ismét komoly kis pillantását.-Akkor te és apu most...nem használjátok az óvszert?

-Nem használjuk-simogatta meg az arcát egy pillanatra rám majd ismét rá pillantva.-Még mindig szeretnénk neked kistesót, de még...egy kicsit várnod kell rá, jó?

-Jó-bólintott aprót.

-Gyere, nézzük meg anya lovát!-kapta őt karjaiba, amint végre ismét egy apró mosoly húzódott eddig kissé komoly arcára.-Rajta tanultam meg lovagolni.

-Dejóóó!-csillantak fel pici szemei lelkesen.-Melyik az, melyik az?

-Mindjárt ott vagyunk, és mutatom-kuncogott fel halkan türelmetlen kis izgatottsága láttán, mire picit gyorsabb tempóra kapcsolva sétáltak előre az istálló vége irányába.

-Szóval….éles lövészet van, hm?-fordult hozzám ismét pár pillanat múlva némi célozgatással a hangjában, amire egy akaratlan apró mosoly húzódott arcomra, mielőtt bólintottam volna.-Apám, akkor Essie megint anya lesz…Mikor öregedtem meg ennyire?

-És mondd csak, Emmett-pillantottam rá érdeklődve-, neked mik a terveid a jövőre nézve?

-Egyelőre maradok a farmon-válaszolta.-De el akarok majd végezni még egy állattenyésztő mérnök képzést, már voltam nyílt napon is-folytatta lelkesen.- Ezzel újabb kapuk nyílnának meg a gazdaságunk számára, jobb termékeket adnánk ki a kezünkből, terjeszkedhetnénk...

-Ez remek-pillantottam rá ismét elismeréssel a hangomban.-Ambiciózus vagy, ez tetszik.

-Nem nézte ki belőlem, mi?-nevetett fel az elismerésem mögött meghúzódó meglepett tónust észlelve, amire én némi vacillálást követően őszinte bólintással válaszoltam.-Nem hibáztatom érte, Doki. Én se nézném ki magamból-tette hozzá nevetve, amire én is halk nevetésbe kezdtem.-Sok mindent köszönhetek Essie-nek. Gyerekként szinte éjjel-nappal rajta lógtam, olyan számomra, mintha a nővérem lenne. Ő volt az, aki úgy próbált visszafogni, hogy nem próbált visszafogni, érti…megtanította, hogyan uraljam a káoszt a fejemben anélkül, hogy elveszíteném a...szikrát, ahogy ő mondta-magyarázta vigyorogva, amire én is elmosolyodtam.-Így lettem én...Én.

-Jó gyerek vagy, Emmett-veregettem meg a vállát őszinteséggel hangomban.-Viszont kérlek...hadd ne kelljen több szexszel kapcsolatos dolgot elmagyarázzak a négy éves lányomnak, úgyhogy...kicsit jobban vigyázz a szádra, ha a közelében vagy.

-Bocs, Doki!-pillantott rám elnézést kérően.-Bevallom, meg se fordult a fejemben, mit mondok. Nem volt szándékos.

-Apu, nézd!-csillant fel Lilly izgatott kis hangja, miközben kezecskéjével újra és újra megsimította a boxból hozzá hajoló hatalmas ló fejét.-Ő Breeze, és hataaaalmas…

-Tényleg nagy-jegyeztem meg kisebb óvatoskodással mozdulataimban  közelebb lépve. Nem féltem ugyan a lovaktól, de nem is voltam túl magabiztos a közelükben. Nem tudtam megmagyarázni az okát, de volt bennem egyfajta tisztes távolságtartás, ha róluk volt szó.

-Megsimogatod te is?-emelte rám pillantását szerelmem kíváncsian.

-Ne féljen, Doki, nem harap!-szólalt meg ekkor mellettem Emmett is látva bizonytalanságomat.-Bár tény, hogy én rá nem ülnék erre a lóra. Kiszámíthatatlan egy kanca…

-Breeze nem igazán szereti a férfi lovasokat-fordult hozzám ekkor Esme magyarázva.-Apám lovagolta be, de azóta sem ült rajta más férfi. Vagyis...ült rajta, csak nem sokáig-helyesbített halkan felnevetve.-Emiatt ki is esett a programból, ő nem lovagolható terápiás foglalkozások keretében. Csak apámat és engem fogad el...

-Csodálom, Essie, hogy téged még nem dobott le-szólt közbe Emmett Breeze-re pillantva, amire a ló, mintha értené, hogy róla van szó, egy nagyobb fújtatással reagált.-Igen, rólad beszélek, te fenevad...

-Remélem, nem akarsz majd felültetni rá-nevettem fel kicsit közelebb lépve a boxhoz, amire Esme is ismét halk kuncogásba kezdett.

-Ne aggódj, nem akarlak megölni-pillantott rám még mindig nevetve némi nyugtatással a hangjában.-Olyan lovat kapsz majd, amire egy gyereket is nyugodt szívvel egyedül is felültetnék.

-Milky Way?-kérdezte Emmett egy sokat mondó mosollyal arcán, amire Esme szintén mosolyogva bólogatni kezdett.

-Történetesen rá gondoltam-válaszolta rá, majd ismét rám pillantva.-Ő egy nagyon nyugodt ló, tökéletesen megbízom benne. Szerintem összeilletek majd.

-Ha te mondod-nyomtam apró puszit homlokára még mindig némi bizonytalansággal hangomban, amire az ő arcára ismét egy apró mosoly húzódott.

-Hidd el, én sem akarom, hogy kitörd a nyakad, vagy újra eltörd a lábad-jegyezte meg komolyan.- Lovak közt nőttem fel, olyan idős voltam, mint Lilly, mikor először lóra ültetett apám, és 7 évesen ültem először fel Breeze hátára-folytatta.-Ha lovakról van szó, az én ítélőképességemben maximálisan megbízhatsz-nyomott apró puszit ajkaimra, amire én ismét elmosolyodtam-Nos, megsimogatod akkor Breeze-t, vagy sem?

-Meg…