Üdv, mindenkinek!
Meg is hoztam az előző fejezet folytatását. Számtalan témáról lesz szó ebben a fejezetben is, lesznek szívmelengető családi pillanatok, csalódás és gyógyulás, és persze elmaradhatatlan a romantika.
A rész 18+ jeleneteket tartalmaz.
Remélem mindenkinek tetszik majd! Jó olvasást!
Puszi!
Carly
18+
"WOULD YOU LIE WITH ME AND JUST FORGET THE WORLD?"
2/2
[december 2.]
-Te jó ég...-ért el a felismerés. Lilly átaludta az éjszakát? Lilly átaludta az éjszakát!-Ez komoly?-csuklott el a hangom a testemet átjáró boldogság és megkönnyebbültség egyvelegétől. Közel két hosszú hónap állt mögöttünk...54 kimerítő éjjel és még kimerítőbb nappal...de végre alszik. A kislányom végre alszik.-Édes Istenem, annyira szeretlek!-hajoltam hozzá csókra mosolyogva a testemet átjáró mérhetetlen örömtől vezérelve, mire éreztem, hogy az ő ajkai is mosolyra állnak csókom viszonzása közben.-A kislányunk tényleg elkezdett gyógyulni, Carlisle!-mosolyogtam pár centire ajkaitól, mielőtt ismét csókot hullajtottam volna azokra. Annyira boldog voltam, ez az eksztatikus magasságokat súroló boldogság pedig szinte teljesen uralma alá vonta a mozdulataimat.
-Khm, jó reggelt!-hallottam meg apa hangját a hátsó ajtó felől, amint átsétálva a nappalin a konyha felé vette az irányt. Carlisle ujjai szinte észrevétlenül csúsztak le a takaró alatt derekát ölelő combomról apám láttán, amire egy alig hallható, néma nevetés hagyta el ajkaimat.-Hogy aludtatok?
-Elég jól-válaszoltam még mindig mosolyogva.
-Lilly még mindig alszik-jegyezte meg ő is mosolyogva, amint a konyhából visszatért hozzánk egy bögre kávéval kezében.
-Igazad volt-pillantottam rá ismét, miközben lassan ülőhelyzetbe húzódzkodtam az ágyunkként funkcionáló kihúzhatós kanapén.
-Ha kértek kávét, van a konyhában-mutatott annak irányába.-Én megyek vissza, folytatom a kerítésjavítást, ahol tegnap félbehagytam…
-Köszönjük, Will!-emelte rá pillantását Carlisle is mosolyogva még búcsúzóul, miközben ő is lassan ülő helyzetbe emelte magát, ahogy apám lassan ismét elindult a hátsó ajtó irányába.-Megyek, és lezuhanyzom-hullajtott apró puszit arcomra a takaró alól kibújva.
-Én pedig addig töltök egy kis kávét magunknak-keltem ki én is az ágyból egy apró ásítás kíséretében, majd lassan mind a ketten elindultunk, hogy nekikészüljünk ennek a mai izgalmakkal teli napnak.
A konyhába érve elővettem egy-egy bögrét a konyhaszekrényből, majd a kávéfőzőhöz lépve nekiálltam megtölteni azokat a kotyogósban főtt friss fekete kávéval. Ahogy feltelődő bögrékből felszálló intenzív pörkös illat megcsapta az orromat, a gyomrom egy pillanatra görcsbe rándult, a torkom pedig összeszorult ennek az erőteljes aromának a hatására. Az érzés meglepett, mivel minden reggelemet kávéval kezdtem, és szinte sosem fordult elő, hogy ne tudtam volna meginni a reggeli kávémat, kivéve amikor…-Te jó ég!-csúszott ki a számon a felismerés hatására ez a pár szó, amint ráeszméltem, mi állhat a mostanában a mindennapjaim során tapasztalt számtalan kis furcsaság mögött. A kimerültség, a furcsán intenzív szagok és megváltozott ízek, ez a megfoghatatlan hasi diszkomfort...Lehetséges lenne? Istenem, tudnom kell.
-Jó reggelt, anya!-léptem hozzá némi feszült izgatottsággal a hangomban, amint ő a hátsó kertünkben lévő konyhakert gyomlálta a hideg beállta előtt.
-Jó reggelt, szívem!-pillantott fel rám.-Jól aludtatok?
-Igen-biccentettem aprót megállva mellette.-Figyelj, anya...el...el kéne mennünk a városba-álltam neki némi vacillálást követően.-Be kéne menjek egy gyógyszertárba.
-Mire van szükséged? Adok én bármit-emelte rám szemeit ismét felegyenesedve a zöldség ágyás mellől.-Van itthon minden.
-Ez biztos nincs-vettem vissza a szót nyomatékos pillantást vetve rá, mire láttam, amint néhány másodpercnyi zavarodottságot követően az ő arcán is felcsillan a felismerés, ami pár perce engem is elért.
-Jó ég…-simította ujjait izgatottsággal hangjában arcára.-Lehet, hogy…
-Igen-bólintottam arcomon egy apró mosollyal. Még magamban is hihetetlen volt kimondani, de lehet, hogy egy kisbaba növekszik a hasamban.
-Szólok apádnak, hogy elmegyünk-indult meg irányába.-Addig öltözz fel, jó?
-Rendben-válaszoltam még mindig mosolyogva, miközben sietve elindultunk mindketten, hogy mihamarabb felkészüljünk erre a váratlan reggeli kiruccanásunkra.
Amint beültünk az autóba, útnak is indultunk Columbus belvárosa felé. A vidék most kissé sárgás-zöld növények uralta tája lassan megfogyatkozott, ahogy a horizonton lassan feltűntek a város magasba törekvő épületei, melyek láttán a szívem egy picit hevesebb iramba kapcsolt. Nemsokára kiderül, hogy anya leszek-e.
-És...mióta késik?-pillantott rám anya kíváncsian némi izgatottsággal hangjában.
-Csak jövőhéten kellene megjöjjön a menstruációm-válaszoltam kissé idegesen tördelve ujjaimat.
-Akkor miből gondolod, hogy terhes vagy?-fordult hozzám ismét némi értetlenséggel pillantásában, amint lassan ráfordultunk a Northland Plaza bevásárlóközponthoz vezető útra.
-Van egy csomó apró jel-álltam neki továbbra is kezeimet fixálva pillantásommal.-Mostanában máshogy éreztem az ízeket és a szagokat, fáradékonyabb voltam a szokásosnál, és...ma reggel, amikor kávét akartam inni, egyszerűen...nem kívántam, szabályosan rossz érzést keltett a gyomromban az illata-folytattam rá emelve szemeimet.-Ilyen utoljára akkor fordult elő, amikor Lilly-vel voltam terhes.
-Fogamzásgátló implantátum mellett elég kicsi az esélye, hogy valóban várandós vagy-vette vissza a szót reflektálva szavaimra, amire egy pillanatra ismét lesütöttem a szemeimet. Ekkor tudatosult bennem, hogy ő még nem is tudta, hogy próbálkozni kezdtünk a babával.
-Most nincs...implantátumom-szólaltam meg pár pillanat múlva, mire azonnal megéreztem magamon döbbent pillantását.-Még júliusban kivetettem…
-Jóságos ég, ti próbálkoztok a babával?!-csillant fel hangjában az izgatottság egy széles mosoly kíséretében, amire nem bírtam megállni, hogy én is el ne mosolyodjak.
-Szeptember óta-biccentettem aprót válaszul még mindig mosolyogva.-Egyszer úgy is tűnt, hogy sikerült-folytattam halkan felsóhajtva.-Két hete késett a menstruációm, így...csináltam három tesztet. Biztosra mentem-emeltem rá pillantásomat ismét.-De sajnos mind negatív lett.
-Sajnálom, drágám!-simította meg egy pillanatra felé eső vállamat.
-Ez pont Lilly balesetének napján volt-folytattam némi szomorúsággal a hangomban.-Azután nem igazán volt lehetőségünk folytatni a babaprojektet, de...pár hete egyszer együtt voltunk…
-Egyetlen alkalom is elég egy babához-jegyezte meg mosolyogva anya, amire az én arcomra is újra mosoly húzódott, miközben lassan leparkoltunk a pláza előtt.-Na menjünk, nézzük meg, lesz-e újabb unokám!-kapcsolta ki biztonsági övét izgatottan, mire én követve őt sietve el is indultunk a bevásárlóközpont bejárata felé.
Ahogy a folyosón sétálva a gyógyszertárhoz közeledtünk, egyre hevesebben vert a szívem. Annyira szerettem volna, ha igaz lenne. Annyira vágytunk már rá Carlisle-lal.
-Jó napot!-léptem be a az üzlet ajtaján anyával az oldalamon kisebb izgatott remegéssel hangomban.
-Jó napot!-pillantott ránk mosolyogva a gyógyszertáros hölgy, amint a pult elé értünk.-Miben segíthetek?
-Egy korai terhességi tesztet szeretnék-pillantottam rá még mindig izgatottan, miközben nekiálltam előkeresni táskámból a pénztárcámat.
-Mennyire korait?-kérdezte, amint elindult a mögötte lévő teszteket tartalmazó polc irányába.
-November 10-én volt az utolsó vérzésem-válaszoltam kezembe véve tárcámat.
-Parancsoljon, meg is van-tette elém a pultra.-11 dollár 20 cent lesz, ha mást nem szeretne.
-Más nem lesz, köszönöm!-mosolyogtam odaadva a kért összeget, miközben kissé remegő kezekkel ujjaim közé vettem a a tesztet tartalmazó dobozt.-További szép napot!
-Önöknek is! Viszlát!-mosolygott ránk még búcsúzóul, mire egy viszont elköszönést követően sietve elindultunk anyával a gyógyszertár ajtaja felé.
-Akkor, ha mást nem szeretnél venni, mehetünk is haza-fordult hozzám anya ismét még mindig izgatott csillogással szemeiben.-Te jó ég, lehet megint nagymama leszek…
-Anya, várj!-álltam meg egy pillanatra ezzel őt is megállásra késztetve.-Inkább itt csinálnám meg a tesztet, mert...ha esetleg negatív, nem szeretném, ha Carlisle tudna róla-magyaráztam kissé zavart arca láttán.-Mindkettőnket lelombozott, amikor a legutóbb negatív lett a teszt. Elég, ha én tudom, ha negatív.
-Ha tényleg ezt szeretnéd-pillantott rám támogatással a hangjában-, akkor menjünk, keressük meg a mosdót, itt van nem messze-simogatta meg a vállamat buzdítóan.-Már nagyon kíváncsi vagyok.
-Nekem mondod-nevettem fel egy apró mosollyal az arcomon.-Nagyon szeretnénk ezt a babát, anya!-emeltem rá szemeimet ismét.-Olyan régen tervezzük már…
-Elhiszem, drágám!-simogatta meg a vállamat bátorítóan, amint lassan megérkeztünk a nem messze lévő női mosdóhoz.-Na, menjünk be! Csináld meg azt a tesztet!-biccentett még mindig izgatottan annak irányába, amire nem bírtam megállni, hogy ismét felnevessek.
-Csinálom már-kuncogtam türelmetlensége láttán, majd az első szabad WC-fülkébe belépve neki is álltam, hogy elvégezzem ezt a számomra sorsfordító vizsgálatot.
Miután sikerült kiviteleznem, visszahelyeztem a védőkupakot a teszt végére, mielőtt egy apró sóhaj kíséretében kiléptem volna azzal a fülke előtti előtérbe. Most már csak várni kell...csak 3 perc. Csak várni kell...Te jó ég, miért ilyen hosszú 3 perc?!
-Na?-lépett hozzám izgatottan anya, amire egy kissé ideges mosoly húzódott arcomra.
-3 percet várni kell-tettem le a kezemben lévő tesztet a mosdókagylósor szélére, majd karomat feszült várakozással telten összefonva magam előtt kezdtem fel-le járkálásba a női mosdó fülkesora mentén.-Szerinted pozitív lesz?
-Az esély megvan rá-pillantott rám mosolyogva némi nyugtatással a hangjában.-Emlékszem, mikor 1986 tavaszán és is így járkáltam fel-alá a fürdőszobánkban a teszt eredményére várva-fordult hozzám ismét pár másodpercnyi várakozással teli csend után, mire az én arcomra egy újabb apró mosoly húzódott.-Akkor már egy éve próbálkoztunk a családalapítással. Nagyon szerettünk volna egy kisbabát, de valahogy...nem akart összejönni-folytatta emlékei közt elmerengve.-Március 31. volt, akkor már pár napja émelyegtem, és egy hete késett a menstruációm. Nem fűztem nagy reményeket a teszthez, mivel több téves riasztás is állt már akkor a hátunk mögött, de aztán...megláttam a második csíkot-csuklott el a hangja meghatottan a feltörő emlékek hatására.-Nagyon halvány volt, először nem is vettem észre. De ott volt-pillantott rám mosolyogva ismét.-Másnap elmentem az orvoshoz, ő pedig megerősítette, hogy valóban terhes vagyok. November 30-án pedig megszülettél te-simította meg a vállamat.-Amikor a műtőasztalon feküdve meghallottam a sírásodat...sosem hittem volna, hogy lehetek valaha annyira boldog, mint akkor.
-Jaj, anya-öleltem magamhoz meghatottan, amire ő egy meghatott mosollyal az arcán szintén magához volt.-Remélem tudod, hogy szerencsésnek érzem magam, hogy te vagy az anyukám…
-Inkább én vagyok szerencsés, hogy 31 éve az életembe léptél-simította meg az arcomat néhány apró könnycseppel szemeiben, mire éreztem, ahogy az én szemeimbe is néhány apró meghatott könnycsepp gyűlik.-Na, nem telt már le a 3 perc?-nevetett fel halkan a teszt felé biccentve.-Szerintem már igen…
-De, letelt-léptem a mosdókagyló peremén pihenő teszthez, mire ajkaimat egy nagyobb sóhaj hagyta el, amint a kezembe vettem azt. Pár pillanatig rá sem mertem nézni. Az eredmény, amit most látni fogok, vagy megváltoztatja az életünket, vagy minden megy tovább úgy, ahogyan eddig. A szívem zakatolt a mellkasomban, amint némi hezitálás után lassan lepillantottam a kezemben lévő gyorstesztre, a látott eredmény pedig egyrészt meglepett, másrészt valahol legbelül….számítottam rá.-Negatív-mutattam meg anyának is az egyetlen csíkot jelző eredményt.-Nem tudom mondjuk, hogy mit vártam...csak egyszer voltunk együtt.
-Sajnálom, drágám!-simította meg vállamat támogatással hangjában.-Tudom, milyen ez, de...ne aggódj!-pillantott rá buzdító csillogással szemeiben.-Jön, amikor jönnie kell.
-Igazad van-húzódott egy apró mosoly arcomra, miközben a kukához lépve beleejtettem abba a negatív eredményű tesztet.
-Gyere, vegyünk valami finomat még a reggelihez-mosolygott rám lelkesítően ismét, amint lassan elindultunk kifele a női mosdó ajtaja felé.-Így nem lesz kérdezősködés abból, hogy merre jártunk.
-Köszönöm, anya!-pillantottam rá hálásan, miközben lassan folytattuk utunkat, a nem messze lévő élelmiszerbolt irányába.
-Hoztunk meleg kalácsot a reggelihez-lépett be a konyhába szerelmem is mosollyal az arcán édesanyja után.
-Remélem, mindenki éhes-jegyezte meg Liz halkan felnevetve, amint az általuk vásárolt kalácsot elénk helyezte az asztalra.
-Igeeeeen-csillant fel Lilly lelkes kis hangja nagymamájára pillantva.
-Hát felébredtél, rókuci?-simította meg Liz Lilly arcocskáját még mindig mosolyogva.-Jól aludtál?
-Nagyon-válaszolta kislányunk egy újabb széles mosollyal az arcán.-Képzeld, Liza nagyi, most nem álmodtam rosszat.
-Hát ennek nagyon örülök-húzódott ismét egy boldog mosoly Liz arcára, amint Esme-vel együtt helyet foglaltak mellettünk az általam és William által már megterített asztalnál.-Ti, fiúk, pedig ahogy látom, nagyon ügyesen megterítettetek.
-Édesapám annak idején arra nevelt, hogy a feleséged a társad és nem az édesanyád-válaszolta William Lizre pillantva.-Az a minimum, hogy mi is kivesszük a részünket a ház körüli tennivalókból.
-Maximálisan egyet értek, Will!-mosolyogtam, miközben ujjaimat lágyan a mellettem ülő szerelmem combjára simítottam.
-Készen állsz arra, hogy ma meglovagold Milky Way-t?-pillantott rám ekkor egy kisebb izgatottsággal a hangjában Esme.
-Azt hiszem-válaszoltam némi gondolkodást követően.-Persze izgulok kicsit, mert először és utoljára is 6 évesen ültem lovon…
-A lányom nagyon jó lovas-szólalt meg velem szemben William, miközben egy szeletet vágott a még meleg kalácsból.-7 évesen már egyedül lovagolt Breeze-en, 9 évesen már tereplovagolt a környéken-folytatta büszkeséggel a hangjában.-Jó kezekben vagy, fiam.
-Ebben biztos vagyok-pillantottam Esme-re őszinte bizalommal átszőtt csillogással hangomban, amire az ő arcára is egy apró mosoly húzódott.
-Szedjetek bátran, amit szeretnétek-szólalt meg pár pillanat múlva újra Will az asztalra mutatva.-A sajtok McCarty-éktól vannak, van közte rendesen tehéntejből készült és juhsajt is. A vaj és a tojás Davidsonéké, az is nagyon finom.
-A retek és a zeller pedig a saját konyhakertünkből való-vette át a szót Liz büszkén a zöldségekre mutatva.
-Mit szeretnél enni, Liliomszál?-pillantottam mellettem ülő kislányomra, aki kíváncsian nézelődött az asztalon lévő megannyi finomság között.
-Kell olyan kalács, meg vaj, meg tojás-állt neki sorolni lelkesen, amire mindannyiunk arcára ismét egy apró mosoly húzódott-, meg retek, meg zeller.
-Úgy látom, elég jó az étvágyad, nagylány-jegyezte meg kuncogva Will Lilly-re pillantva.-Kell is az energia, nemsokára lovagolni fogsz.
-Várod már, Lilly?-pillantott unokájára Liz kíváncsian, amire kislányunk azonnal izgatott bólogatásba kezdett.
-Igeeeen-válaszolta egy széles kis mosollyal arcán.-Anyu mondta, hogy ő is annyi idősen ült először lóra, mint amennyi én is vagyok.
-Ez így igaz-helyeselt mosolyogva William.
-Képzeld, előkerestem neked anyukád lovas ruháit, amit akkor hordott lovagláskor, mikor olyan idős volt mint te-vette vissza a szót Liz izgatott csillogással szemeiben.-Megnézzük, jók-e rád, és ha jó, abban mehetsz majd lovagolni, mit szólsz?
-De jóóó!-csillant fel Lilly lelkes kis pillantása, miközben én tányérjára helyeztem minden általa kért finomságot.
-Nézd csak, Liliomszál!-adtam kezébe egy a vaj kenéséhez szükséges kenőkést.-Itt van akkor minden, nyugodtan falatozzál amennyi jól esik.
-Köszönöm, apu!-pillantott fel rám hatalmas, mosolygó palaszín szemecskéivel. Alig hittem el, hogy ismét láthatom ezt a csupa szív, boldog szempárt. A szemei immár úgy csillogtak, ahogy régen, és ismét teli volt azzal az élettel, amit olyannyira hiányoltunk ezalatt a két hosszú hónap alatt. Úgy éreztem, visszakaptam lányomat.
-Olyan csendes vagy, kislányom-fordult William Esme-hez, aki éppen egy szelet kalácsot és egy kis vajat tett a tányérjára.-Valami baj van?
-Nincs semmi, csak...kicsit álmos vagyok még-válaszolta aprót sóhajtva, miközben egy kevés vajat kent a tányérján lévő kalácsra.-De mindjárt magamhoz térek…
-Nem ittad meg reggel a kávédat-emlékeztettem őt, amint eszembe jutott a két teli töltött kávésbögre látványa, amivel zuhanyzás után szembesültem a konyhában.
-Igen, tudom-biccentett aprót egy pillanatra lesütve pillantását.-Nem kívántam, úgy éreztem nem biztos, hogy jól esne-emelte rám szemeit ismét. A mondat hallatán azonnal kigyúlt egy kis lámpa a fejemben.-Picit rossz a gyomrom, lehet kicsit túlettem magam tegnap a sütiből és a tésztából.
-Csak annyit egyél akkor, amennyi jól esik-vette vissza a szót Will némi aggodalommal hangjában.-Nem kérsz egy teát? Van itthon friss gyömbér és menta is, azok pont jók a háborgó gyomorra.
-Egy tea tényleg jól esne-válaszolta egy apró mosollyal az arcán.
-Megyek, és már csinálom is-álltam fel egy pillanat alatt tányérom elől.-Melyiket szeretnéd? Menta vagy gyömbér?
-A gyömbér tökéletes lesz, szívem, köszönöm!-simította meg felé eső alkaromat hálásan.
-Natúran, igaz? Méz nem kell bele-pillantottam még vissza rá, amint elindultam a konyha irányába.
-Nem kell, köszönöm!-mosolyogta, mire én sietve neki is álltam egy adag gyömbéres tea elkészítésének. Amint egy kisebb lábast kerestem, amiben a friss gyömbért felforralhatom, az agyam mélyén egy apró hang újra és újra elterelte a gondolataimat. A sok apróság mostanában...és most itt van ez az émelygésszerű panasz is. Lehetséges lenne? Már csak a gondolat is, miszerint lehet, hogy nemsokára megint apa leszek, újra és újra akaratlan mosolyt csalt az arcomra.
-Rájöttem, hogy nem is ismered a konyhánkat-hallottam meg magam mögött szerelmem hangját, amint belépve a konyhába hozzám lépett.-A gyömbér a hűtőben van, az edény pedig a hűtő melletti szekrény alsó polcán, de megcsinálom én, hagyd...
-Es...kérdezhetek valamit?-szakítottam félbe egy pillanatra, mire ő némiképp meglepetten emelte rám kissé még álmos pillantását felegyenesedve az említett szekrény mellől.
-Persze-válaszolta, miközben a főzőlapra helyezte az előkerített edényt.
-Nem is...nem is igazán tudom, hogy kérdezzem meg-túrtam a hajamba izgatottságtól kissé idegesen.-Mostanában több apróság is feltűnt, és...te mindig iszol kávét, minden reggel iszol kávét-folytattam ismét rá emelve pillantásomat.-Utoljára akkor nem ittál kávét, mikor...Lilly-t vártad, és azon tűnődtem, nem lehetséges, hogy…Tudom, hogy csak egyszer voltunk együtt az elmúlt hónapban-álltam neki ismét kissé kapkodva-, de mikor együtt voltunk az ügyeleti szobában, nekem volt...vagyis én...
-Nem vagyok terhes, Carlisle-vette vissza a szót egy apró mosollyal az arcán, ám annál nagyobb komolysággal hangjában.-Nekem is eszembe jutott-folytatta egy pillanatra a földre szegezve a pillantását-, de csináltam tesztet ma reggel. Negatív lett.
-Szívem…-ekkor összeálltak a fejemben a ma reggel történései. Ezért mentek el kettesben a városba…terhességi tesztért.
-Bevallom, nem akartam elmondani neked, ha negatív-pillantott rám ismét pár másodpercnyi csend után.-Hiszen, nincs jelentősége, most nem is próbálkozunk…
-Nincs olyan, hogy nincs jelentősége valaminek, ami veled vagy az érzéseiddel kapcsolatos-léptem hozzá lágyan magamhoz ölelve őt.-Es, nem számít, hogy jó vagy rossz hír, ebben a projektben ketten vagyunk-váltottam én is komolyabb hangnemre.- Ketten csináljuk végig, és nem csak a szép napokat, hanem a kevésbé szépeket is. Nem kell egyedül megküzdened a rossz napokkal.
-Igen, sokkal-válaszoltam mosolyogva.-Jól áll a lovaglónadrág, mondtam már?-pillantottam végig rajta még mindig mosolyogva, amire ő halkan felkuncogott.
-Kicsit furcsa érzés apád ruháiban járkálni-jegyezte meg még mindig nevetve- de elég kényelmes.
-A jó lovaglónadrág és cipő elengedhetetlen a lovagláshoz-mosolyogtam, miközben ujjaimat lágyan összefűztem ujjaival.-Nem beszélve a kobakról-biccentettem a fején lévő sisak irányába.-A biztonság mindig a legelső.
-Remélem, azért nem kell majd jó hasznát vennem-jegyezte meg még mindig kissé idegesen, mire én bátorítóan megsimítottam hüvelykujjammal közrefogott kézfejét.-Te sosem féltél attól, hogy leesel?
-Estem le-válaszoltam.-Nem Breeze-ről, de más lóról igen. Viszont voltam olyan szerencsés, hogy egyszer se törtem el semmimet, megúsztam zúzódásokkal és rándulásokkal.
-Semmi kétség, Lilly tőled örökölte a vakmerőségét-jegyezte meg ismét felkuncogva, amire én is halkan nevetni kezdtem, amint lassan megérkeztünk a karámot alkotó barna fakerítéshez.
-Csak, hogy megjöttetek végre!-pillantott ránk apa mosolyogva, miközben Lilly-vel az oldalán éppen szorosabbra húzta Milky Way nyergének hevederét.
-Nem vagytok egy méret Carlisle-lal, nem volt könnyű olyan holmikat találni, amik rá is jók-válaszoltam fellépve a kerítés alsó lécére, majd bal lábamat átlendítve annak teteje felett a kerítés másik oldalára léptem megtámaszkodva annak alsó lécen, mielőtt másik lábamat is átemeltem volna felette.
-Anyu, képzeld, Will papa megmutatta, hogyan kell feltenni a nyerget meg a kantárt a lovakra-szaladt hozzám lelkesen Lilly-, és Breeze-re én tettem fel a kantárt.
-Hát ez nagyon szuper-kaptam őt karjaimba, miközben mosolyogva egy apró puszit hullajtottam arcocskájára.
-Igen ügyes volt-pillantott ránk apa ismét egy büszke mosollyal az arcán.-És pont olyan lelkes, mint amilyen te is voltál ennyi idősen.
-Apu, nézd!-mutatott a csokoládébarna szőrű, fehér sörényű Milky Way irányába Lilly, amint a kerítést átmászva Carlisle is megérkezett hozzánk.-Ő a Milky Way, ő rá fogsz felülni.
-Helló, Milky Way!-intett neki némi bizonytalan óvatossággal a mozdulataiban Carlisle-, mire nem bírtam megállni, hogy egy pillanatra felnevessek.
-Nos, akkor én magatokra hagylak titeket-szólalt meg ismét apa, miközben lassan elindult a karám kijárata felé.-Megyek, befejezem a kerítés javítást, de nem vagyok messze. Ha kellene valami, szóljatok!
-Köszönjük, apa!-mosolyogtam rá búcsúzóul, majd miután mindannyian elköszöntünk, elérkezett az ideje, hogy bevezessem kis családomat a lovaglás világába.-Nos, akkor kezdhetjük is!-pillantottam Lilly-re majd Carlisle-ra izgatottan.-Először felültetjük aput a lóra, mit szólsz?-fordultam ekkor kislányomhoz játékos lelkesedéssel hangomban, amire ő azonnal lelkes bólogatásba kezdett.
-Jóóó-válaszolta mosolyogva, amint ismét lábaira állítottam őt.-Apu, gyere! Te vagy az első!-szaladt oda Carlisle-hoz izgatottan, majd kézen fogva őt kezdte el őt húzni maga után Milky Way irányába.
-Ne aggódj, mindent lépésről lépésre elmondok majd-vettem vissza a szót nyugtatóan szerelmemre emelve pillantásomat, miközben leemeltem Milky Way kantár szárát a karám egyik oszlopáról.-Tudom, hogy a bal lábad a gyengébb, de akkor is balról fogunk felülni-emeltem rá szemeimet ismét, amint picit közelebb vezettem hozzá Milky-t.-A bal lábadat kell majd a bal kengyelbe tenned, de nem azzal kel kinyomd magad, hanem a jobb lábaddal fogod ellökni magad a földtől. Eddig világos?
-Tökéletesen-válaszolta még mindig kissé idegesen, amint megálltunk mellette.
-Gyere, állj ide!-invitáltam közelebb, mire ő még mindig kissé bizonytalankodva megáll a ló bal oldalán.-A bal kezeddel fog meg a szárat-emeltem kezét a ló marjának magasságában pihenő kantárszárhoz.-Így kontroll alatt tudod tartani a lovat. De ne aggódj, én is tartom őt-folytattam nyugtatóan.-Bal kézzel megtámaszkodsz Mimi nyakánál, másik kézzel pedig a nyereg hátsó kápáján-helyeztem jobb kezét is a nyereg azon részére.-Készen állsz?
-Amennyire tőlem telik-válaszolta egy halk ideges kuncogással hangjában, amire én is alig hallhatóan felnevettem.
-Akkor hajrá!-jegyeztem meg még mindig halkan kacagva, mire ő pár pillanatnyi hezitálást követően végül ellökte magát a talajtól, ám nem eléggé ahhoz, hogy jobb lábát átemelhesse Milky Way háta felett.-Jó lesz ez, csak kicsit nagyobbat kell löknöd magadon-fordultam hozzá ismét, amikor jobb lábával újra a földön állt már.-Csak ügyesen!
-Igyekszem-engedte ki az eddig mellkasában bent tartott levegőt, mielőtt egy újabb nagyobb levegőt véve ismét nekirugaszkodott, ezúttal azonban sikerült eléggé kinyomnia magát a kengyelben.
-Nagyon szuper, emeld át a jobb lábad a háta felett, és már fent is vagy!-mosolyogtam lelkesítve, mire pár pillanat múlva sikeresen ülő helyzetbe helyezkedett a rezzenéstelenül álló Milky Way hátán.-Ügyes vagy!
-Az túlzás azért-nevetett fel Carlisle kicsit fészkelődve még a nyeregben-, de fent vagyok.
-Mindjárt felteszem a futószárat, és akkor megsétáltatjuk a Mimit-simogattam meg Milky Way homlokát, mielőtt a karám szélére akasztott, apám által odakészített futószárért léptem volna.-Kapaszkodj meg az elülső kápába!
-Ügyes vagy, apu!-mosolyogta lelkesen Lilly felpillantva apukájára, miközben a belső zablakarikába csatoltam a futószárat.
-Gyere, Lilly, állj ide mellém!-hívtam magamhoz, amint a karám közepe felé húzódtam, hogy ne legyek útjában Milky mozgásának.-Nos, indulhatunk?-fordultam ismét szerelmemhez mosolyogva, amire ő válaszul egy kisebb ideges mosollyal az arcán felsóhajtott.
-Csináljuk!-biccentett elhatározással szemeiben ám némi bizonytalansággal a hangjában.
-Mimi, tsk-tsk!-csettegtem, mire Milky Way jelzés hallatán lassan meg is indult lépésben körbe a futószár által meghatározott ívben.
-Hűha!-kuncogott fel halkan kissé idegesen Carlisle, miközben picit szorosabban megkapaszkodott a nyereg elülső részében, próbálva megőrizni egyensúlyát.
-Lélegezz!-pillantottam rá ismét.-Húzd ki magad, a bokádat és a térdedet tartsd lazán, sarkadat le!-folytattam igyekezve korrigálni testtartását.
-Igen is-válaszolta kiegyenesedve, amint próbálta végrehajtani az általam mondottakat.
- Jó lesz. Próbáld felvenni a ló lépésének ritmusát!-vettem vissza a szót.-Simulj bele a nyeregbe, a testsúlyod egyenletesen oszoljon el a két ülőgumód közt!
-Azt hiszem, megvan-mosolyogta büszkén, amint láthatóan megtalálta azt a pontot, ahol stabilnak érzi testhelyzetét a mozgó állat hátán.-Es, sikerült! Lovagolok!
-Hurrá, apu nagyon ügyes!-mosolyodott el mellettem lelkesen Lilly is apukáját szemlélve.
-Bizony, nagyon ügyes-pillantottam fel én is büszkeséggel hangomban a Milky Way hátán gyermeki csillogással szemeiben mosolygó szerelmemre.-Nagyon ügyes vagy, szívem!
-Jó a tanárom-jegyezte meg még mindig mosolyogva tovább koncentrálva az általam mondottakra. Ahogy minden egyes megtett körrel egyre biztosabbá vált a testtartása, úgy gondoltam, eljött az ideje, hogy picit nehezítsünk a feladaton.
-Most engedd el az első kápát, és emeld fel vízszintesen mindkét karodat-szóltam hozzá ismét, amire ő egy kisebb bizonytalan mosollyal az arcán pillantott vissza rám.
-Nem tudom, készen állok-e-sóhajtott fel kissé idegesen szorosabban megmarkolva a keze alatt lévő kápát.
-Nem mondanám, hogy csináld, ha nem lenne biztonságos-folytattam komolysággal a hangomban.-Bízz bennem!
-Benned mindig-mosolyogta még mindig hezitálva, amire pár pillanat múlva, ha nehezen is, de végül elengedte a nyereg peremét.-Ajaj!-csúszott ki száján, amint egy pillanatra megingott egyensúlya, miközben kicsit túl gyorsan emelte fel kezeit, mire újra megkapaszkodott a nyereg szélében.
-Csak lassan, ne kapkodj!-korrigáltam szavaimmal előbbi hirtelen mozdulatát.-Van időd, nem kell sietned!
-Hajrá, apu! Hajrá, apu!-kántálta mellettem Lilly lelkesítve őt, miközben Carlisle ismét lassan elengedte ujjaival az általa szorongatott elülső kápát, így emelve fel mindkét karját most centiről centire közel tökéletesen vízszintes pozícióba-Hurráááá!
-Mondtam, hogy meg tudod csinálni-pillantottam rá büszkeséggel mosolyomban, és láttam, amint az ő arcára is egy némiképp hitetlenkedő, ám annál nagyobb boldogsággal teli mosoly húzódik, ahogy realizálta, mire volt képes.
-Jóságos ég-mosolygott még mindig ámulattal a hangjában.-Jó ég, jó ég, jó ég…
-Ezzel a gyakorlattal nagyon jól fejleszthető a lovasok egyensúlyérzéke és testtartása-magyaráztam, amint Carlisle újabb és újabb kört tett meg Milky Way hátán ebben a pozícióban.-Jól van, most kapaszkodj meg megint! Egy levezető kör így, és megállunk.
-Még mindig alig hiszem el, hogy sikerült-mosolyogta egy boldog, halk nevetés kíséretében.-Lovagoltam. Tényleg lovagoltam.
-Nagyon ügyesen csináltad, büszke lehetsz magadra. Én is büszke vagyok rád-pillantottam rá ismét az utolsó kör megtétele után.-Mimi, hóóóó!
-Ez...meglepően fantasztikus érzés volt-sóhajtotta egy kissé zilált, boldog csillogással szemeiben, amint én a parancsszóra megálló Milky-hez léptem.
-Örülök, hogy ennyire tetszett-húzódott újabb mosoly arcomra, amint egyik kezem ujjai közé fogtam Mimi kantárjának a szárát.-Mindjárt segítek leszállni…
-Én már nagylány vagyok, nincs rá szükségem-fordult vissza hozzám kuncogva, amire az én ajkaimat is egy apró nevetés hagyta el.-Gyere, Lilly, üljünk fel!
-Jóóó!-hangzott fel pici lányunk lelkesen csilingelő hangja, mire Esme karjaiba véve Lilly-t fölemelte őt a nyeregbe.
-Kapaszkodj meg itt-helyezte kis kezeit a nyereg azon részére, amit nem olyan rég én is szorosan markoltam.-Mindjárt felül anya is-folytatta bal kezébe véve a kantár szárát, majd miután bal lábát a kengyelbe helyezte, megkapaszkodva Breeze nyakánál és a nyereg hátulsó szélén lendítette fel magát játszi könnyedséggel a ló hátára.-Így, ni!
-Hogy csinálod ilyen könnyedén?-ráztam meg fejemet ámulva egy apró mosollyal az arcomon, amire ő ismét felnevetett, amint elhelyezkedett Lilly mögött.
-Évek gyakorlata és egy kis lovas izomzat-jegyezte meg még mindig mosolyogva.-Nos, készen állsz, Lilly? Indulhatunk?-fordult hozzá, amire Lilly azonnal egy lelkes bólogatással válaszolt.
-Igen, igen, igen!-ismételte izgatottan egy széles mosollyal az arcán, ezzel újabb mosolyt csalva a mi arcunkra is.
-Akkor indulás!-húzta ki magát szerelmem felvéve az általa számomra is olyannyira mondott lovagló pozíciót.-Breeze, tsk tsk!-csettintett nyelvével, miközben lábaival egy, a ló oldalára kifejtett apró szorítással indulásra buzdította azt.-Lépés!
-Juhééé!-lelkesedett Lilly, amint Breeze lassú léptekkel megindult az kantárszárral Esme által jelzett irányba.
-Kapaszkodj, Liliomszál!-mosolyogtam utánuk, ahogy tőlem távolodva nekivágtak az első kör megtételének.
-Próbáld felvenni a ló ritmusát, ahogy anyu is-szólalt meg pár pillanat múlva Esme.-Eddig nagyon ügyesen csinálod.
-Lovagoloooook!-csillant fel hangocskája, amire az én ajkaimat egy apró, örömteli nevetés hagyta el. Látni az arcán ezt a tiszta, mélyről eredő örömöt, semmihez sem volt fogható. Ugyan az a fény, ugyan az szikra ragyogott a szemeiben, mint amit már akkor megláttam benne, amikor először a karjaimba vettem őt. Nem volt tökéletes pillanat, semmi nem olyan volt, mint ahogy elterveztük, de ő, az a picike, akkor még csak alig 2200 grammot nyomó valódi napsugár beragyogta mindannyiunk szívét, és ez most, négy évvel később sem volt másképp.-Anyu, mehetünk gyorsabban?
-Szeretnél gyorsabban menni?-pillantott le rá Esme mosolyogva, amire kislányunk azonnal lelkes bólogatásba kezdett.-Hát-fogta Lilly előtt jobb kezébe a kantárszárat, miközben a másikkal átkarolta őt, mintha az csak egy biztonsági öv lenne-, akkor kapaszkodj meg jó alaposan, mert ügetni fogunk!
-Ez aaaaz!-mosolyogta izgatottan, miközben anyukája szavának eleget téve, szorosabbra fonta ujjacskáit a nyereg elülső részén.
-Breeze, üget!-szorította meg ismét picit a ló oldalát lábaival, amire Breeze a parancsnak megfelelően egy gyorsabb tempóra váltott, apró nevetést kiváltva ezzel Lilly-ből.
Csak ámultam. Ahogy Esme ezt a több száz kilós állatot könnyedén irányította csupán egyetlen kézzel, tökéletesen átvéve a ló mozgásának ütemét, teljes harmóniával mozdulataiban...sosem hittem, hogy láthatom őt annál vonzóbbnak, mint eddig. Áradt belőle a magabiztosság, és a csípőmozgása...te jó ég, így már értettem, miért volt mindig is...olyan jó. Az agyam hormonok vezérelte primitív része csak úgy szívta magába a látványt, ha kettesben lettünk volna...
-Apu elbambult-nevette Lilly kiszakítva ezzel ábrándozásomból, mire szerelmem ajkait szintén egy halk nevetés hagyta el.
-Valóban?-vonta fel egy pillanatra szemöldökét játékossággal a hangjában, amire én is ismét nevetni kezdtem.
-Csak csodáltalak-mosolyogtam szemeimet továbbra sem véve le mozgásáról. Annyira gyönyörű volt.-Lenyűgöz, amit csinálsz.
-Mondtam, hogy nagyon jó lovas-hallottam meg ekkor mögöttem William hangját, mire az agyam pánikszerűen kezdte elhessegetni a látvány kreálta emlék és vágyképeket, még úgy is hogy jól tudtam, kizárt, hogy a gondolataimba lásson.-Hogy érzitek magatokat?
-Jóóóól-mosolyogta Lilly, amire mindannyiunk ajkát egy mosoly keretezte apró nevetés hagyta el.
-Ennek nagyon örülök-nevette Will még mindig mosolyogva.-Kislányom, nem bánod, ha elrabolom a férjedet egy kicsit?-pillantott ekkor előbb rám, majd Esme irányába.-Elkél egy kis segítség kerítés befejezésénél.
-Persze, menj csak nyugodtan-emelte rám egy pillanatra szemeit szerelmem nekivágva egy újabb kör megtételének.-Elleszünk mi Lilly-vel, nem igaz, Lilly?
-De igeeen-válaszolta egy újabb széles mosollyal az arcán, ezzel ismét egy halk nevetést kiváltva mindenkiből.
-Örömmel segítek-fordultam ekkor Williamhez én is.
-Akkor menjünk, fiam, mert ez a kerítés nem lesz magától készen-veregette meg a vállamat lelkesítően.- A kobakot akaszd ide a karám szélére…
-Rendben-bólintottam, miközben nekiálltam levenni a sisakot a fejemről, majd miután a kerítés egyik cölöpére akasztottam azt, sietve kezdtem el követni Willt a karámon kívülre.-Hamarosan találkozunk!-intettem kis családom felé még búcsúzóul, majd egy viszont elköszönést követően folytattam utamat William után a farm egy távolabbi pontja felé.
-Pár hete álltam neki felújítani egy nagyobb szakaszt-állt neki Will, amint mellé értem.-Már nincs sok belőle hátra, de mindenképp be akarom fejezni, mielőtt jön a hó.
-Érthető-biccentettem aprót.
-Abban kéne segítened, hogy felszegeled a fadeszkákat, amíg én leverek még néhány cölöpöt-folytatta.-Így sokkal gyorsabban haladunk majd.
-Be kell vallanom, Will, hogy én még...sosem csináltam ilyet-pillantottam rá némi bizonytalan szégyenérzettel vallomásomban.-Tudod, én…
-Nincs ezzel semmi gond. Majd megmutatom, hogy kell-vette vissza a szót nyugtatással hangjában.-Városi fiú vagy, nem voltál rászorulva eféle tudásra, de sosem árt, ha meg tudsz szerelni ezt-azt.
-Köszönöm!-emeltem rá szemeimet hálával hangomban, miközben lassan tovább folytattuk utunkat a telekhatár felé.
-Hallottam, vagyis hát...Liz mondta, hogy próbálkoztok egy ideje egy újabb babával-szólalt meg megtörve a pár pillanatra köztünk beálló csendet, mire a szívem kihagyott egy ütemet az elhangzott mondat hallatán-És azt is megemlítette, hogy nem megy minden...simán.
-Nos-álltam neki nagy nehezen egy nagyobbat nyelve. Fogalmam sem volt, hogyan reagáljak a szavaira, hiszen...a feleségem apjáról van szó. Sosem volt még velem ennyire nyílt a témát illetően, amit én maximálisan megértettem, mivel...lefekszem a lányával. Egy apa sem hall erről szívesen-, hát...
-Figyelj, tudom, hogy lefekszel a lányommal-vette vissza a szót reakcióm láttán, újabb pauzát okozva ezzel egyébként ritmusos szívműködésemben.-Tehetek, úgy, mintha nem így lenne, de valljuk be, az lenne a nem normális, ha 5 év házasság után nem így lenne-folytatta komolysággal a hangjában, mire nagy nehezen, de végre ráemeltem a szemeimet.-Tudod, Liznek és nekem...nem jött össze olyan könnyen a családalapítás annak idején, mint vártuk-állt neki ismét még mindig komolysággal arcán.-Közel egy éven át próbálkoztunk, mielőtt Esme az életünkbe lépett volna, és az az egy év...Tudom milyen az, mikor az ember nagyon akar valamit, és...mégsem sikerül-emelte rám szemeit ismét kissé szomorúan a benne felidéződő emlékek hatására.-Csak azt szeretném mondani, mint apa az apának, hogy...tudom, most min mész át-tette ujjait vállamra támogatással érintésében.-Ha bárkivel beszélnél erről, hogy mit érzel...nyugodtan megoszthatod velem. A részletektől azért kímélj meg-tette hozzá nevetve, ezzel engem is halk nevetésre késztetve-, de mint apa, aki hasonló dolgokon ment át, mindig itt vagyok, ha...érzelmi támasz kellene.
-Hű, Will-ámultam kissé meghatottan szavai hallatán.-Én nem is tudom, mit mondhatnék...
-Semmit nem kell mondanod-veregette meg a vállamat egy apró mosollyal az arcán.-Én most megnyíltam neked-pillantott rám komolyan ismét.-Amikor pedig készen állsz, örömmel venném, ha...te is így tennél majd.
-Azok mezei katángok-simogattam meg buksiját.-Nagyon szépek, és gyógynövénykét hasznosak is.
-Nagyon tetszik-mosolyogta Lilly leguggolva a fűbe, közelebbről is megszemlélve a virágokat.-És azok mik?-kapta fel pillantását a kicsit messzebb, a kerítés mentén a magasba nyúló, aranyszín kóróféle irányába mutatva.
-Azok pedig aranyvesszők-pillantottam rá ismét, miközben ő sietve megindult a nála majdnem egy méterrel magasabb arany színű vadvirágok felé.
-Hatalmas-ámult el a jócskán őt lenővő vadvirágok láttán. A szívem örömmel telt meg minden pillanatban, mikor ennyire boldognak láttam őt. Olyan hosszú időn át hiányzott belőle ez a csillogás, hogy még mindig szokatlan volt látni ismét benne ezt az eredendő lelkesedést.
-Jól érezted ma magadat, drágám?-emeltem rá szemeimet ismét érdeklődve, miközben ő kíváncsian tovább szemlélődött a végtelennek tűnő mezőség rejtett csodáit kutatva.
-Nagyon-pillantott rám csillogó, a lemenő nap fényében kissé melegebb tónussal megcsillanó palaszín szemeivel.-Muszáj holnap hazamennünk?-fordult hozzám pár pillanat múlva újra némi szomorkás kérleléssel hangjában, amire nekem egy alig hallható sóhaj hagyta el ajkaimat.
-Muszáj-simítottam meg arcocskáját némi komolysággal pillantásomban-, anyunak és apunak is dolgoznia kell már hétfőn. De holnap délelőtt még itt leszünk-váltottam egy lelkesítőbb hangnemre-, úgyhogy lesz még időnk csinálni valami izgalmasat.
-Ú, lovagolhatunk majd megint?-húzódott újabb lelkes kis mosoly arcára, amire én szintén mosollyal az arcomon kezdtem válaszul bólogatásba.
-Persze, hogy lovagolhatunk-pillantottam rá még mindig mosolyogva.-Sőt a mai napnak sincs még vége. Mit szeretnél csinálni még?
-Hmmm-vonta össze szemöldökeit elgondolkodva, miközben szemecskéivel fürkészően pásztázni kezdte a környéket-Ó, másszunk fára!-mutatott izgatottan az egyik nem messze álló alacsonyan elágazó öreg szilfánk irányába. Azonnal feltörtek bennem a gyermekkori emlékek, mikor még én másztam ennyi idősen ugyan erre fára-Másszunk, másszunk!
-Oké, másszunk!-egyeztem bele mosolyogva.-Egy verseny a fáig?-vontam fel egyik szemöldökömet játékosan, amire ő lelkes igenlés közepette helyezkedett start pozícióba, halk nevetést kiváltva ezzel belőlem.-Akkor egy...kettő…
-Hárooom!-kiáltotta széles mosollyal az arcán, amire mindketten rohanni kezdtünk a szélesen elterülő szil irányába.
Ahogy egymás mellett futva egyre csak közeledtünk célunk felé, egy pillanatra ismét gyereknek éreztem magam. A tüdőmet megtöltő vidéki levegő, a lemenő őszvégi-téleleji napsugarak fényének melegsége az arcomon, a futásunk vonalának ívét meg-megtörő kisebb gödrök mind felidézték bennem az érzést, milyen is volt kislányként ugyan ezen a mezőn szaladni, és most a saját lányommal tehettem meg ugyan ezt az utat. Éreztem, amint az érzelmek hatására néhány meghatott könnycsepp gyűlik szemeim sarkába.-Én nyertem!-mosolygott rám, amint kezeit a fának támasztva lelassította magát, amire kicsivel később én is megérkeztem a fa széles koronája adta árnyékába.
-Bizony-helyeseltem néhány nagyobb levegőt véve pulzusom rendezésére.-De csak egy picivel- mutattam ujjaimmal játékos nevetéssel a hangomban, amire ő megismételve tegnapi mutatványát nyújtotta rám nevetve hurkokat formáló nyelvét, ezzel belőlem is viszonzást váltva ki.-Na, melyik ágra másszunk fel?
-Arra!-mutatott egy nem túl magasan lévő, hosszan elterülő vastagabb ágra.
-Jó lesz, mehetsz-állapítottam meg egy kis szemrevételezést követően, mire ő mit sem késlekedve kapaszkodott meg a fa törzsének nagyobb kiálló csomóiban, így indulva meg sebesen az általa kiszemelt ág irányába.
-Te nem jössz, anyu?-pillantott le rám, miután lovagló ülésbe helyezkedett az ágon.
-Nem is tudom, drágám-válaszoltam némi bizonytalansággal hangomban.-Már nagyon régen nem másztam fára.
-Naaaa-emelte rám szemeit kérlelően. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy a bennem élő gyermek átvegye felnőtt józanságom felett az irányítást.
-Jól van-húzódott arcomra válaszul egy játékos mosoly, mire kislányom lelkesítő hajrázása közepette nekiálltam felmászni mellé a gyermekkorom emlékeit nagyban meghatározó szilfára. Éreztem az ujjaim alatt a kéreg durva rajzolatát, annak körmöm alá kúszó apró darabkáit, amikről jól tudtam, hogy körömkefével kell majd kisúroljam őket onnan, és mintha újra én is 4 éves lettem volna. Fantasztikus érzés volt.
-Hurrááá!-örvendezett Lilly, amint felérve mellé én is lovaglóülésbe helyezkedtem az ág szélesebbik részén.
-Képzeld, Lilly-álltam neki mosolyogva, amint a fülem mögé hajtottam egy arcomba lógó hajtincset-, amikor olyan idős voltam, mint te, én is mindig erre a fára másztam fel.
-De jó!-pillantott rám ámultan ismét.-És milyen magasra tudtál felmászni?
-Hát-emeltem tekintetemet a felfelé nyúló ágak irányába.-Látod ott azt az ágat?-mutattam az egyik valamivel magasabban lévő leágazásra.-Odáig fel tudtam menni. De egyszer jól le is estem onnan.
-Ez az volt, amit Liza nagyi is mesélt az autóban?-pillantott rám kíváncsian, amire ajkaimat egy alig hallható sóhaj hagyta el.
-Igen, ez volt az-biccentettem aprót.-És tudod, mit csináltam még ezen a fán?-fordultam hozzá lelkesedéssel a hangomban ismét, mire ő hatalmas, izgatottan csillogó szemeit rám emelve várta, mi is lesz a mondandóm folytatása.-Imádtam fejjel lefele csüngeni az alsóbb ágakról-mosolyogtam gyermeki játékossággal hangomban, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve átvetettem bal lábamat a faág a másik oldalára, így mindkét térdemmel megkapaszkodva hanyatt dőltem a fáról, mit sem törődve a magassággal. A lemenő nap ismét felkelt, ahogy a mező alkotta fűfellegekbe szállt egyre feljebb és feljebb, lent pedig az égbolt kékje óceánként őrizte azt, nehogy visszahulljon. A lent volt fent, a fent pedig lent. Gyerekként imádtam ezt a fordított világot, bár be kellett valljam magamnak, hogy most is eléggé lenyűgözött.
-Én is, én is!-hallottam meg kislányom lelkesen csillogó kis hangját, amire pár pillanattal később már mellettem is termett egy ragyogó széles mosollyal kísért kacagás közepette.-Ez nagyon klassz!
-Kapaszkodj!-pillantottam irányába némi aggodalommal hangomban.-El ne ereszd a faágat!
-Nem fogom, anyu, nem vagyok buta!-fordult hozzám mosolyogva, szabályosan kikérve magának feltételezésemet, amire nem bírtam megállni, hogy halkan felnevessek.
-Tudom, hogy nem vagy buta, szívem!-nyújtottam felé kezemet, így simítva meg egy pillanatra arcocskáját.-Csak aggódom érted. Anyukádként ez a dolgom.
-Ti meg mit műveltek itt ketten?-hallottam meg ekkor szerelmem hangját, mire válaszul én és Lilly is hangos nevetésbe kezdtünk, ahogy elénk kerülve belépett ebbe a feje tetejére állt világunkba megállva velünk szemben.
-Lógunk!-mosolyogta Lilly még mindig kacarászva, amire Carlisle mosolygó ajkait is egy apró nevetés hagyta el.
-Veszem észre-tette hozzá még mindig nevetve, ahogy végig pillantott rajtunk.-Kinn a hasatok, meg fogtok fázni.
-Dehogy fogunk megfázni, Carlisle-vontam össze szemöldökeimet kuncogva, miközben hasizomból felhúzódzkodva megkapaszkodtam az ágban, mielőtt térdeimmel elengedve azt ismét lábaimra ereszkedtem.-Várj, Lilly, segítek lejönni, mert magasan vagy..
-Le tudok jönni!-erősködött, miközben hozzám hasonlóan mind a négy végtagjával megkapaszkodott a faágon.
-Jól van, de óvatosan ugorj le!-pillantottam rá ismét aggódva, miközben lábaival elengedve a fát kezdett himbálózni előre-hátra.-Tudod, ahogy már mondtam…
-Okés-mosolyogta válaszul, mielőtt elengedve az ágat behajlított térdekkel megérkezett volna lábacskáira.-Jó volt?-emelte rám csillogó szemeit ismét, amire én mosolyogva bólogatni kezdtem.
-Igen, ügyes voltál-biccentettem rá, majd szerelmemre pillantva.-És? Hogy ment a kerítésjavítás apával?
-Elég jól, be is fejeztük-válaszolta büszkeséggel a hangjában.-Megtanított jó néhány dologra és...sokat beszélgettünk-folytatta mosolyogva.-Úgy érzem, közelebb kerültünk.
-Ennek nagyon örülök-pillantottam rá ismét boldogan, ám ekkor mondandómat a gyomrom hangos felkordulása szakította félbe, amire kezemet reflexesen felé kaptam.
-Csak nem éhes valaki?-jegyezte meg kuncogva Carlisle, amire én is halkan nevetni kezdtem.
-Mi tagadás, tudnék enni-vallottam be még mindig nevetve.-Anya szerintem lassan el is készül a vacsorával, úgyhogy...mit szólnátok, ha elindulnánk visszafele?
-Jóóóó, én is éhes vagyok-válaszolta lelkesen Lilly is, mire lassan mind a hárman elindultunk vissza gyerekkori otthonom irányába.
[…]
-Hány óra van?-suttogtam én is halkan, amint körbe pillantva a sötét szobában igyekeztem betájolni egy időintervallumot.
-Fél egy múlt nem sokkal-válaszolta megvillantva mosolyát.-Arra gondoltam, elmehetnénk sétálni egyet…
-Sétálni?-emeltem rá szemeimet kissé értetlenül, amire ő alig hallhatóan nevetni kezdett.
-Igen, sétálni-hajolt hozzám még mindig kuncogva, így hullajtva egy apró csókot ajkaimra- Hidd el, tetszeni fog-jegyezte meg játékossággal hangjában, amire az agyam egy pillanat alatt félalvó állapotából éberre váltott a mosolyát elhagyó tónus hallatán. Jól ismertem ezt a hangsúlyt.-Öltözz gyorsan!
-Máris!-ugrottam ki a takaró alól, majd sietve álltam neki magamra venni a bőröndöm tetejére halmozott tegnapi ruháimat. Mutatóujját ajkához emelve intett csendre, miközben lábujjhegyre emelkedve indult el mezítláb a ház hátsó ajtaja felé, mire a lehető legnagyobb csendben kezdtem követni őt ki a hátsó ajtón át, le a verandáról a végtelennek tűnő mező irányába. Sejtelmem sem volt merre megyünk, de az arcára kiülő mosoly láttán nem is nagyon érdekelt. A világ végéig is követtem volna ezt a mosolyt.
-Gyere!-pillantott vissza rám, amint a kissé hűvös csillagokkal teli éjszakában lassan az istállóhoz értünk-Ide jövünk!-indult el annak hátoldala felé, mire heves szívdobogástól kísérten indultam meg utána nagyot nyelve a gondolatra, mi vár majd rám a vörös fapallók alkotta épület mögött.
Odaérve szenvedélytől vezérelten nyomult nyelvével ajkaim közé, én pedig egy másodpercig sem vacilláltam azon, viszonozzam-e azt. Azok szelíd és vad játékának váltakozása pillanatok alatt bizsergéssel árasztotta el a testemet, amely pillanatról pillanatra egyre inkább szeméremcsontom tájára koncentrálódott, ahogy ujjai hasamat végigsimítva megtalálták nadrágom gombját, majd egy ügyes mozdulattal kigombolták azt, mielőtt alsónadrágomba csúszva rátaláltak volna egyre feszülő férfiasságomra. Azonnal felnyögtem az érintésére.
-Arra gondoltam-emelte rám szemeit megszakítva csókunkat-, hogy mivel Lilly újra képes külön ágyban aludni, ismét nekiállhatnánk...próbálkozni-mosolyogta, miközben ujjai egy pillanatra sem eresztettek kényeztető szorításukból, ezzel tovább növelve erekciómat.
-Mintha a kezeddel a nadrágomban bármikor is tudnék neked nemet mondani-jegyeztem meg egy apró vágy kreálta mosollyal arcomon. Éreztem, amint egy pillanatra eltorzul a mimikám, ahogy mozdulatai hatására egy villámcsapásszerű elektromos impulzus végigvágtázott a gerincemen jól eső melegsége maga után hozva.-Nem mintha nemet akarnék mondani, csak...elég jó vagy abban, amit csinálsz-jegyeztem meg felnyögve mondatom végén egy újabb mindenemet átjáró bizsergésre.
-Pedig csak most kezdtük-pillantott rám játékossággal a szemeiben, majd elengedve férfiasságomat ujjai a lazán összegombolt ingem gombjaira simultak, nekiállva megszabadítani attól, miközben én szenvedélyesen vontam őt magamhoz újabb és újabb csókokra.
Végezvén ingem gombjaival, kezei ismét nadrágomra tévedtek, majd egy határozott mozdulattal letolta azt, mielőtt alsónadrágommal is ugyan ezt tette volna.-Úgy látom, Dr. Cullen már most is készen állna-jegyezte meg huncut mosollyal az arcán ágyékomra, majd ismét arcomra pillantva, mire az én ajkaimat egy halk játékos nevetés hagyta el.
-Mondtam, hogy jó vagy-mosolyogtam még mindig nevetve, ám nevetésem hamar egy kissé hangosabb nyögésbe ment át, amint ujjait ismét visszahelyezte feszülő merevedésemre, amire a csípőm akaratlanul is rándult egyet.-Istenem, Es…
-Ne mozdulj!-hullajtott apró csókot ajkaimra, majd újabbat és újabbat, miközben finom ujjai tovább dolgoztak férfiasságomon, elfojtott nyögések sorozatát kiváltva ezzel belőlem. Lassan tért át ajkaimról nyakamra, majd végigvándorolva azon sorozatos apró csókokat hullajtott mellkasom középvonalára így haladva egyre lejjebb és lejjebb, gondosan elidőzve a köldököm alatti területen, mígnem…
-Édes Istenem-nyögtem fel hangosan, miközben comb- és hasizmaim egy pillanatra összerándultak, amint ajkai rátaláltak férfiasságom legérzékenyebb pontjára.-Istennő vagy-sóhajtottam két feltörni vágyó nyögés között ujjaimmal karamellszín hajába túrva, ahogy egyre gyorsuló légvételeim közt nagy nehezen sikerült értelmes szavakat formálni ajkaimmal. Úgy éreztem, az egész sensoros idegrendszerem lángokban áll, és nem tudtam, meddig bírom még féken tartani ezt az idegrostjaimon végigszáguldó futótüzet, amely csak arra vágyott, hogy felrobbanva elárassza az egész testemet. De én még nem akartam, hogy vége legyen, nem...Ezért minden egyes kontroll alatt lévő idegrostommal arra koncentráltam, hogy csak még egy kicsit...csak még egy kicsit tartsam össze magam.
-Készen áll, Doktor úr?-emelkedett ismét magasságomba feloldva ez alól az édes kínzás alól, miközben egy apró csókot hullajtott ajkaimra, mielőtt ujjait felsőjének gombjaira simítva nekiállt volna kigombolni azt.
-Várj, majd én-mosolyogtam még mindig kissé ziláltan, majd a bokámnál lévő nadrágomból és alsómból kilépve ajkaimat ajkaira forrasztottam, így véve át tőle blúzának kigombolását. Csak reméltem, hogy viszonozni tudom majd azt a gyönyört, amivel ő is megajándékozott.
-Miért lenne rajtam melltartó?-karoltam át nyakát lábujjhegyre emelkedve így hajolva hozzá egy játékos mosoly kísérte csókra.-Én pontosan tudtam, mit tervezek, nem lett volna logikus melltartót venni…
-Nem tudok vitatkozni ezzel az érveléssel-hajolt nyakamhoz apró csókra, majd még egyre és még egyre, sorozatos apró nyögések kísérte sóhajt váltva ki ezzel belőlem, ahogy lassan hátrálni kezdtünk az istálló hátoldalának irányába. Mindketten felnyögtünk, amint az istálló fala megállásra kényszerítve minket erekciója hasamnak nyomódott, jóleső feszítő érzést váltva ki az alhasam mélyén, amely melegséget hozó hullámként áradt szét a testem minden irányába.-Egyébként...nagyon szép melleid vannak, mondtam már?-suttogta fülembe, mielőtt újabb csókokat hullajtott volna a fülem alatti érzékeny bőrfelületre, újabb nyögést kiváltva ezzel belőlem.
-Egyszer-kétszer-mosolyogtam halkan felsóhajtva, amint ajkaival egyre lejjebb vándorolva apró csókokkal borította be mellkasomat, miközben lágyan ujjai közé fogta bal mellemet.
-Zöld a lámpa?-ereszkedett térdeire egy játékos mosollyal az arcán, miközben ajkai tovább folytatták utukat lefelé egészen a hasamig, kezeit pedig lábszárközépig érő vászon szoknyám alá simítva futtatta végig azokat combomon fel egészen a csípőmig fehérneműm széle után kutatva, hogy mihamarabb megszabadíthasson tőle. Nem bírtam megállni, hogy felnevessek, amikor több másodpercnyi keresést követően sem lelve azt szenvedélytől csillogó kissé meglepett pillantását ismét rám emelte.
-Zöld a lámpa-válaszoltam még mindig kuncogva.-És jól látod, nincs rajtam…
-Igen cseles, Doktornő!-emelkedett fel ismét hozzám egy szenvedélyes csókra, miközben egyik kezének ujjai csípőmről átvándorolva rátaláltak szoknyám alatt nőiességem legérzékenyebb pontjára. Azonnal belenyögtem a csókunkba, ahogy ujjai lágy játékba kezdtek a több ezer idegvégződést tartalmazó, szenzitív területen, minden egyes körkörös mozdulattal tovább fokozva az alhasamban gyűlő feszítő érzést.
-Jó ég-sóhajtottam egy apró nyögés kíséretében, amint ujjai egy kisebb nyomást helyeztek szeméremtájamra, így körözve tovább. Éreztem, amint körmeim akaratlanul is a hátamat támasztó fapallók állományába vájnak a mozdulatai hatására.
-Gyönyörű vagy-mosolyogta tekintetét enyémbe mélyesztve, miközben egy pillanatra sem lassítva ritmusos játékán homlokát lágyan enyémnek támasztotta.-El sem tudod képzelni, mennyire nagyon vágyom rád-hullajtott újabb szenvedélyes csókot ajkaimra, miközben egy pillanatra megszakítva kényeztető mozdulatait egyik ujjával elmerült bennem egy hangosabb, csókjaink által elfojtott nyögést kiváltva ezzel belőlem. Jóságos ég, de jól csinálja! Teljesen megőrjít ezzel a játszadozásával.
-Fantasztikus férj vagy, ugye tudod?-pillantottam rá, miközben ismét nekiálltam kényeztetni őt lágyan fel-le futtatva érintésemet vágyának bizonyítékán, amire arcára egy gyönyörtől torzult mosoly húzódott egymás ritmusát felvevő játékunk hatására.
-Ha ezt tovább folytatod, nem biztos, hogy sokáig bírom még-nyögte hozzám hajolva egy apró csókra, majd kissé eltávolodva tőlem ismét térdeire ereszkedett. Szinte kínzó lassúsággal hámozta le rólam ujjaival bézs vászon szoknyámat, miközben szelíd csókok sokaságával halmozta el a szeméremdombom feletti érzékeny területet, elidőzve ott, mielőtt apránként lejjebb haladva nyelvével rátalált az eddig ujjaival kényeztetett vágytól lüktető érzékeny pontra.
-Jézusom, mennyire fantasztikus vagy-nyögtem fel hangosabban, végigfuttatva kezemet szőke hajkoronájában. Úgy éreztem a térdeim menten összecsuklanak, ahogy nyelvének változatos játéka tovább simogatott körözve, körülölelve, lágyan ajkai közé véve ezt a szenzitív kis halmazt a lábaim közt, amire a csípőm akaratlanul is újra meg újra hullámzó, ritmusos mozgásba kezdett.-Carlisle!
-Annyira nagyon szeretlek!-emelkedett fel hozzám hajolva egy szenvedélyes csókra, miközben térdeivel kissé oldalirányba noszogatta az én térdeimet, hogy lábaim közé helyezkedhessen.-Próbáljunk meg összehozni egy kisbabát!
-Hozzunk össze egy kisbabát!-mosolyogtam ujjaimat arcára simítva egy apró nyögés kíséretében, amint megéreztem férfiasságának feszítését bemenetemnél, mire pár pillanat múlva egy szenvedélyes mozdulattal elmerült bennem, mindkettőnkből jóleső nyögést váltva ki ezzel. Gyengéden fonta kezeit csípőmre, így stabilizálva azt, miközben az ő csípője újra és újra enyémhez simult minden egyes felfelé irányzott lökéssel, és ez a szög...te jó ég, a szög, amit a testünk egymással bezárt, valahogy csak még fantasztikusabbá tette az összekapcsolódásunk alkotta szimfóniát.
-Kérlek, ne hagyd abba!-sóhajtottam egy hangosabb nyögés kíséretében hajába túrva, ahogy egyik lábamat lába köré kulcsoltam, mire ő térdem alatt átbújtatva kezét ujjait fenekemre simította, így emelve jobban magasságába.-Jó ég!-nyögtem ismét, ahogy a szög változásával még mélyebbre merült bennem. Férfiassága egyre mohóbba és mohóbban cirógatott azon a ponton, ahol ez az eredendő feszülés mindinkább összpontosult, és ahogy tempója egyre gyorsabbra váltott én is egyre magasabbra repültem a csillagos ég felé. Éreztem, hogy nem bírom már sokáig összetartani magam.-Carlisle!-sóhajtottam nevét, amire pár pillanattal később minden egyes kis izomsejtem a lábujjamtól a fejem búbjáig egyszerre rándult össze, ahogy orgazmusom hullámzó óceánként végigvágtázott a testemen, én pedig minden erőmmel kapaszkodtam Carlisle-ba, hogy ezek a hullámok el ne sodorjanak-Jó ég, Carlisle!
-Istenem, Esme!-remegett meg ő is, ahogy ő is elérve saját beteljesülését, egy pulzáló melegséggel töltött el orgazmusának bekövetkeztével.
Ahogy ott álltunk egymással szemben zihálva, darabjainkra hullva a csillagos ég alatt, úgy éreztem ez a pillanat tökéletesebb nem is lehetett volna. Csak mi ketten voltunk, egy test, egy lélek, ahogy még mindig összefonódva kapaszkodtunk egymásba, és ez a boldogság, ez az eksztatikus öröm, amit egymásnak okoztunk...olyan sokszor voltunk már együtt, de még mindig minden alkalommal órákig remegtem minden egyes alkalom után.
-Szeretlek!-hullajtott szenvedélyes csókot ajkaimra, miközben óvatosan elengedve combja köré font lábamat gyengéden kihúzódott belőlem.-Fantasztikus voltál, ugye tudod?-simította ujjait arcomra egy örömmámortól csillogó pillantással szemeiben, mire az én arcomra egy apró büszkeséggel átszőtt boldog mosoly húzódott.
-Én is szeretlek!-emeltem rá mosolygós pillantásomat még mindig kissé ziláltan.-Hát mit ne mondjak te is elég...ügyes voltál-jegyeztem meg játékossággal a hangomban, miközben hozzá hajolva ismét egy gyengéd csókban forrasztottam össze ajkainkat. Éreztem, amint mondatom hallatán belemosolyodik a csókunkba.-Te jó ég, ha a szüleim tudnák, mit műveltünk itt-nevettem fel a gondolatra, miszerint az istálló háta mögött szexeltem a férjemmel.
-Hát...apád minden bizonnyal újra átgondolná a velem való kapcsolatát-sóhajtott aprót nevetéssel hangjában, amire én sem bírtam megállni, hogy ismét felnevessek.-Elég hangosak voltunk, ugye ilyen messziről, nem…
-Ilyen messziről kizárt, hogy bárki bármit is hallott volna-vettem vissza a szót nyugtatással a hangomban.-Viszont lassan el kéne indulnunk visszafele, mert egy farmon korán szokás kelni, és...bár még szívesen maradék itt veled így órákig, de nem lenne jó, ha apa vagy anya így találnának ránk.
-Valóban nem lenne tanácsos-sóhajtott fel ő is apró csókot hullajtva homlokomra.-Öltözzünk akkor...
-Mi a baj, szívem?-léptem hozzá némi aggodalommal a hangomban, mire nyakába húzott haját elemelve rámutatott pánikjának okára. A szemeim elkerekedtek, amint megláttam a fehér bőre miatt erősebben áttűnő, hüvelykujjbegynyi lilás foltot a nyakán.
-Ezt hogy magyarázom ki?-pillantott rám ismét még mindig pánikkal suttogó hangjában, nehogy más is meghallja.
-Lehet kicsit...elragadtattam magam az éjjel-simítottam meg hozzá lépve nyakán az általam okozott apró véraláfutást.
-Hogy történhetett ez?-állt neki fel-le járkálni a nappaliban még mindig suttogva.-Több, mint 5 éve együtt vagyunk, de még egyszer sem volt ilyen.
-Figyelj, szívem-helyeztem kezeimet egyik-másik vállára nyugtatóan-, ez előfordul, megrepedt néhány kis hajszálér…
-Tudom, mi történik, amikor kiszívják az ember nyakát, Carlisle-pillantott rám némi frusztráltsággal.-Istenem, miért most kell megtörténjen?
-Nézd csak!-vettem ujjai közé néhány karamellszín tincsét, így próbálva meg elfedni az éjszakánk bizonyítékát.-Így nem is látszik annyira…
-Ha elfordítom a fejemet, rögtön ki fogják szúrni-vette vissza a szót még több tincset húzva nyakába.
-Hát itt vagytok, drágáim?-lépett ki Liz a szomszédos étkező ajtaján mosolyogva ránk pillantva.-Gyertek, rátok várunk a reggelivel!
-Megyünk, anya-mosolyogta viszont Esme, majd amint Liz visszalépett becsukva maga mögött az ajtót, szerelmem ajkait egy apró, aggodalommal teli sóhajt hagyta el.
-Csak viselkedjünk természetesen, és nem lesz gond-simogattam meg vállát biztatóan egy apró csókot hullajtva homlokára, majd némi vacillálást követően mindketten egy nagy levegőt véve léptünk át az étkező ajtaján.
-Üljetek le!-mutatott mosolyogva Liz a két szabad székre az asztalnál.-Készítettem hagymás rántottát mindenkinek, és a tegnaphoz hasonlóan van friss retek, meg zeller…
-És friss tej!-tette hozzá Lilly csillogó kis szemeit rám emelve, amint helyet foglaltam a mellette lévő széken.-Kérsz, apu? Öntsek neked?
-Kérek, Liliomszál-simogattam meg buksiját, mire ő feltérdelve a székére vette el kis kezeivel a tejet tartalmazó kancsót.-Nagyon figyelmes vagy, köszönöm!
-Te is kérsz, anyu?-emelte szemeit Esme-re is mosolyogva, amire szerelmem egy apró mosollyal az arcán bólintott egyet válaszul.
-Kérek, szívem!-helyezte elé poharát ő is, mire Lilly lelkesen lelkesen állt neki megtölteni mindkettőnk poharát.
-Valami van a hajadban, drágám!-szólalt meg ekkor Liz Esme haja felé mutatva, mire szerelmem pillantásán szinte láttam, amint az ő szívének ritmusa is kihagy egy ütemet az enyémhez hasonlóan, ahogyan édesanyja a hajtincseit ide oda pakolgatva próbálja kihalászni hajkoronájából a belé akadt tárgyat.-Áh, meg is van!-húzott ki onnan egy nagyobbacska szalmaszálat, amire egy kissé megkönnyebbült, néma sóhaj hagyta el a mellkasomat, és Esme szemeiben láttam, amint őt is kissé megkönnyebbül.-Hogy került szalma a hajadba?
-Fogalmam sincs-sütötte le szemeit egy pillanatra, mielőtt ismét édesanyjára pillantott volna.-Biztos a tegnapi lovagláskor került valahogy oda…
-Csoda, hogy nem szúrt meg téged alvás közben-állt fel az asztaltól, majd a kukához lépve beleejtette abba az ujjai közt tartott szalmadarabot.-És hogy van ma a gyomrod?-simogatta meg lánya vállát háta mögé lépve, mielőtt ismét helyet foglalt volna mellette.-Jobb, mint tegnap?
-Igen, ma nem háborog úgy, mint előző reggel-mosolyogta Esme egy kis hagymás rántottát szedve a tányérjára.-De a kávé szagát most sem bírom.
-Pedig rád férne egy jó kis kotyogós-jegyezte meg Will végig pillantva rajtunk.-És rád is-biccentett felém.-Elég fáradtnak tűntök.
-Igen...nem aludtunk valami sokat-válaszoltam röviden, miközben minden erőmön azon voltam, nehogy egy akaratlan mosoly húzódjon arcomra szavaim kimondása közben, amint felsejlettek gondolataimban a tegnap éjszaka emlékei.-Mindketten forgolódtunk.
-Én sem aludtam jól, biztos valamilyen front van-jegyezte meg William kávéjába kortyolva.-Ha mégis kéne bármelyikőtöknek, van még kávé a konyhában.
-Köszönöm, Will, mindenképp, élek majd vele-pillantottam rá mosolyogva egy nagyobb adag rántottát helyeztem a tányéromra.
-Látom éhes vagy, fiam-jegyezte meg Will a tányéromra majd ismét rám pillantva.-Nem csoda, jól megdolgoztattad magad tegnap. Lovaglás, aztán meg kerítésjavítás…
-Igen, jó kis kimerítő nap volt-bólintottam egyetértéssel hangomban, tovább próbálva rejtegetni az arcomra kiülni vágyó mosoly okát, miközben egy adag rántottát emeltem ajkaimhoz.-Hm, nagyon finom lett Liz.
-Köszönöm, Carlisle!-mosolygott rám hálás csillogással pillantásában.-Tényleg...mikor indultok haza?
-Még Lilly szeretne kimenni lovagolni egyet-szólalt meg mellettem Esme aprót kortyolva az előtte lévő tejből.-Dél fele kell majd elinduljunk a reptérre.
-Jól van, szívem-simogatta meg Esme vállát egy apró mosollyal az arcán, mielőtt ő is tovább folytatta volna a falatozást.-Azért sajnálom, hogy máris elmentek…
-Pár hét, és megint találkozunk, anya!-emelte rá pillantását egy újabb mosollyal az arcán szerelmem.-Ne felejtsétek el, karácsonykor Carlisle szüleinél lesz a vacsora!
-Nem felejtjük, ne aggódj!-pillantott rá Liz nyugtatóan, miközben lassan mindannyian tovább folytattuk mai kiadós reggelinket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése