Cullen's Anatomy XLI. Fejezet

Üdv, mindenkinek!

Meg is hoztam a következő fejezetet, amiben az előző fejezet folytatásaként ismét visszatérünk Lilly első szülinapjára. Lesz itt ünneplés, vicces, kicsit kínos és megható családi pillanatok, és persze romantika. Mivel az események tagolása miatt ez nem egy hosszú fejezet, a következő "évadzáró" fejezetet hamarabb hozom majd :) 

A rész 18+ jeleneteket tartalmaz. 

Jó olvasást! Remélem, mindenkinek tetszik majd!

Puszi!

Carly

18+

 

"TO WATCH YOU BUILD COLLECTION OF DREAMS"

 
(Carlisle szemszöge)
 
 
 
 
-Liz néni! Will bácsi!-szaladt Jasper szerelmem szülei elé, amint felérve otthonunk lépcsőjén mindannyian megérkeztünk a nappaliba.-De jó, hogy itt vagytok! Régen nem találkoztunk már.
-Mi is örülünk neked, Jasper-ölelte magához unokaöcsémet Elizabeth.-Te jó ég, te is milyen nagyot nőttél egy év alatt-nézett végig rajta, amire Jasper arcára hatalmas büszke mosoly húzódott.-Igazi nagyfiú vagy.
- Már 130 cm magas vagyok-jelentette ki büszkén.-Tegnap mérte meg Lilian nagyi, és azt mondta, majdnem 10 centit nőttem egy év alatt.
-Pontosabban 9 centit nőtt ez a fiatalember-lépett hozzánk anya apával az oldalán.-Minden rendben volt az úton, Liz?-ölelte magához mosolyogva, amire Elizabeth is mosolyogva magához vonta őt.-Nem volt semmi gond?
-Minden remek volt-mosolyogta Liz hátrébb lépve, miközben anyám Williamhez lépve őt is magához ölelte.-Volt egy kis légörvény, de nem volt vészes.
-Beszélj a saját nevedben-jegyezte meg Will, amire mindannyian halkan felkuncogtunk.-Ha nem tudná valaki, rettegek a repüléstől-folytatta miután megköszörülte a torkát.-Nekem anélkül is stresszes repülőre ülni, hogy bármi történne közben, de így...maga a tortúra.
-Repülő-szólalt meg kislányunk ekkor Esme karjain ülve, amire mindannyian azonnal elmosolyodtunk.
-Igen, Lilly, repülő-simította meg Lilly mosolygó kis arcát szerelmem, amint lassan mindannyian elindultunk a kanapé irányába.-Ma tanulta, amíg kint vártunk a repülőtéren-fordult édesanyjához Esme.-Annyira élvezte nézni a fel és leszálló gépeket, hogy hamar megragadt benne ez a szó.
-Én is imádom a repülőket-szólalt meg mellettem Jasper, amint a kanapéhoz érve felhuppant annak közepére.-Apával is mindig repülővel megyünk Chicago-ba. Kár, hogy nem jön értem gyakrabban, mert akkor sokat repülhetnék-folytatta kicsit szomorúan, amire én és Esme azonnal összenéztünk. Mindketten jól tudtuk, hogy James sosem fog több figyelmet fordítani a fiára. Még mindig jól emlékeztem a reakciójára, mikor kiderült, hogy Jasper úton van, mintha csak ma lett volna. Hetekig veszekedtek Lilly-vel, a nővérem minden nap többször zokogva telefonált, mivel James őt hibáztatta mindenért. El akarta vetetni Jaspert, de a nővérem nem hagyta magát, és milyen jól tette. Bár ez végleg éket vert közéjük, de a világ gazdagodott egy csodás kisfiúval, aki nélkül minden bizonnyal nagyon más lenne a jelen, amiben most élünk.
-Majd ha Lilly elég nagy lesz-szólalt meg Liz unokaöcsémre pillantva, amint mi is helyet foglaltunk a kanapén-, te is nyugodtan eljöhetsz hozzánk Colombus-ba. Így repülhetsz, ráadásul nálunk rengeteg állat van, akik imádják az olyan lelkes kisfiúkat, mint te.
-De jóóó!-pillantott rá lelkesen Jasper.-Lovagolhatok majd?
-Hát persze-válaszolta William.-Mindenféle lovunk van. Fekete, fehér, pej, deres-állt neki sorolni lelkesen-, van amelyik nehezebben lovagolható, van amelyik könnyen. Majd látjuk, mennyire bánsz jól a gyeplővel.
-Néhányszor már próbálta, mikor még 5 éves volt-pillantott Will-re anya.-Egy ismerősünk tartott lovakat, és oda mentünk ki néhány alkalommal. Nagyon élvezte és laikus szemmel nézve ügyesen csinálta-simította meg büszkén Jasper vállát, mire unokaöcsém arcára széles mosoly húzódott.-Biztos nagyon élvezne egy nálatok töltött hétvégét is.
-Akkor ezt meg is beszéltük-jelentette ki William.-Amikor ti jöttök-pillantott rám és Esme-re-, akkor elhozzátok ezt az ifjú cowboy-t is magatokkal Lilly-vel együtt.
-Már alig várom-mosolyodott el Jasper ismét.-Mikor megyünk?
-Még kicsit türelmesnek kell lenned, szívem-pillantott rá Esme.-Lilly még túl pici, hogy nyugodtan viseljen egy ilyen hosszú repülő utat, és nem szeretnénk tönkretenni másik száz ember útját egy órákon át síró 1 évessel. Úgyhogy még egy vagy két év…
-Ó...-szólalt meg Jasper meglepetten a hallottak után.-Nem baj, akkor majd addig jó alaposan felkészülök-folytatta néhány másodpernyi csend után egy újabb mosollyal az arcán.-Lilian nagyi vett nekem egy lovakról szóló könyvet a szülinapomra, és minden este együtt olvasunk belőle. Addig el fogom olvasni, és mindent tudok majd a lovakról.
-Ez a beszéd, öcskös-borzolta össze szőke hajacskáját William.-Ki is fogom ám kérdezni a tanultakat, úgy olvasd-tette hozzá tettetett komolysággal.-A jó lovas ismeri a lovak minden rezdülését, a viselkedésük mögött rejlő okokat...Szeretnél jó lovas lenni?
-Igeeeen-válaszolta lelkesen unokaöcsém.
-Akkor tégy így-pillantott rá ismét apa.-Kihívás elfogadva, ifjú lovas társam?-nyújtotta oda kezét kézfogásra.
-El-nyújtotta oda jobbját Jasper is mosolyogva, mire William kézrázással pecsételte meg az ő kis szövetségüket. Esme szülei mindig olyan jók voltak Jasperhez. Már mikor először találkoztak azonnal befogadták őt a családjukba, ezzel tovább növelve azon kör tagjait, akiket Jasper családtagnak hívhat, Unokájukként szerették őt, még ha nem is volt az, és ezzel a szeretetükkel ők is hozzájárultak Jasper lelkének gyógyulásához az elmúlt két hosszú év alatt.
-Nos, arra gondoltam-szólalt meg ekkor anya, miközben felállt mellőlünk a kanapéról-, hogy ideje odaadnunk az ajándékainkat ennek a születésnapos nagylánynak-lépett oda kislányunkhoz, amire ő lelkesen tapsikolni kezdett anyukája ölében.-Mit szólsz te kis Liliomszál?-guggolt le, hogy egy magasságba kerüljön unokájával.-Szeretnél ajándékokat?
-Jóóó-válaszolta egy izgatott kis mosollyal az arcán Lilly, amire mindannyian halkan nevetni kezdtünk.
-A  főnök szólott-állt fel a kanapéról William is nevetve.-Ha Lilly ajándékot szeretne, Lilly ajándékot is kap.
-Juj, én is hoztam valamit-ugrott fel Jasper is.-Mindjárt jövök!-szaladt a lépcső irányába sietve, és még mielőtt bármit mondhattunk volna, már csak apró lépteinek kopogását hallottuk a fadeszkák alkotta lépcsősoron.
-Ne szaladj, drágám, nehogy leess!-szólt még utána Esme fejét csóválva, amire nem bírtam megállni, hogy én is elmosolyodjak.-Jasper sosem változik-pillantott rám kuncogva, ahogy egyedül maradtunk.
-A baj, hogy hiába mondjuk neki, az egyik fülén be, a másikon ki-tettem hozzá egy lemondó sóhaj kíséretében, miközben felé eső kezemet finoman combjára simítottam.-De...fiatalság bolondság, nem igaz?
-Ha ezzel arra célzol, ami az íróasztalon történt a dolgozó szobában a születésnapodkor...annál mindketten hibáztunk-sütötte le szemeit finoman ajkaiba harapva, mire nem bírtam megállni, hogy halkan fel ne kuncogjak.-Ne nevess, azóta is bánt, hogy lelöktem a laptopodat és összetört-ütött aprót a combomra, amitől csak még inkább nevetni kezdtem.
-Pedig ha tudnád, mennyire nem érdekelt aznap este a laptop-nyomtam apró csókot nyakára, amire ő ismét elmosolyodott.-Csak az számított, hogy van egy vonzó, magabiztos feleségem, aki boldoggá akar tenni, és én is boldoggá akarom tenni őt. A laptopot meg meg tudták csinálni a szervizben, így...felejtsük el azt a kis malőrt-simítottam végig ujjaimat combján ismét.-Ma este pedig remélem, ismét boldoggá tehetlek...
-Ahogy én is téged-nyomott apró csókot ajkaimra, amitől a szívem azonnal meglódult.-De most még itt vannak a szüleink, így viselkednünk kell.
-Tudom-nyomtam még egy gyors csókot ajkaira.-De amint kettesben leszünk…
-Már itt is vagyunk-léptek ismét a nappaliba szüleim Jasperrel az oldalukon, majd pár pillanattal később Esme szülei is újra csatlakoztak hozzánk számos ajándékkal karjukon.-Kezded te, Jasper?
-Igeeen-mosolyogta lelkesen, amint az általa dekorált ajándékszatyorral elindult felénk.-Tudod, Lilly-állt meg unokatesója előtt komoly arcot magára öltve-, amikor 5 éves voltam, sokat voltam szomorú. Sírtam is néha-vallotta be neki, amitől picit az én szívem is összeszorult.-Aztán Esme, az anyukád adott nekem egy játék cicát. Ő varrta nekem, és mikor magamhoz öleltem, mindig azonnal jobb kedvem volt-folytatta, miközben a földre rakva a szatyrot elkezdte elővenni belőle az általa hozott meglepetést.-Biztos leszel majd te is szomorú, de hogy jobb legyen, szeretném neked adni a Doki cica plüssömet-vette elő a két éve szerelmem által neki ajándékozott plüss cicát, amire mindannyiunk lélegzete egy pillanatra elakadt.-Én már nagy vagyok, és többé nem vagyok olyan szomorú se. Azt szeretném, ha a tiéd lenne.
-Jasper, ez nagyon kedves tőled-simította meg arcocskáját Esme meghatottan, amint Jasper odanyújtotta Lilly-nek szeretett plüsscicáját.
-Óóó-ámult el pici lányunk magához fogva a számára hatalmas plüss cicát.-Doki?
-Igen, olyan mint Doki-válaszoltam megsimítva vörös hajacskával fedett kis kobakját.-Anyu csinálta Jaspernek, de most már a tiéd.
-Mit mondunk Jaspernek, kicsim?-simította meg Lilly pici arcocskáját szerelmem, aki még mindig mosolyogva gyömöszölte kezecskéjével új plüss barátját.
-Köszönöm!-mosolyogta örömteli csillogással hangjában, Jasper pedig hozzá lépve óvatosa magához ölelte számára még mindig törékenynek tűnő unokatesóját. Jasper mindig olyan gyengéd volt Lilly-vel, mintha félne, hogy összetörné. Mikor együtt játszottak, minden mozdulatában ott volt a védelmező nagytesó magatartás, mindig vigyázta Lilly minden mozdulatát, nehogy bármi baj érje. Amikor Lilly a járás kezdeti mozzanataival próbálkozott, gyakran mögé állva nyújtott számára támaszt kezeivel óvva őt az eséstől, és mikor Lilly elindult, kezét fogva támogatta őt minden újabb lépés megtételében. Bár nem voltak vér szerint testvérek, minden bizonnyal legalább annyira szerették egymást, mintha azok lennének.
-Szeretlek, Lilly-mosolyogta Jasper még mindig őt ölelve.-Te vagy a legjobb unokatesó, akit csak kaphattam.
-Szeretlek-mosolyogta Lilly is, mire nem bírtuk megállni, hogy mindannyian el ne mosolyodjunk. Ez a két gyerek a világot jelentette egymásnak, és mindketten a világot jelentették nekünk. Velük vált teljesebbé a mi egyre bővülő univerzumunk, amiben mindketten fényes csillagként ragyogtak, bearanyozva mindennapjainkat. El sem tudtam képzelni bármelyikük nélkül az életünket.
-Mi is hoztunk néhány apróságot-lépett hozzánk anya apával kezükben egy-egy újabb ajándék szatyorral.
-Anyáddal napokon át jártuk a seattle-i bababoltokat-jegyezte meg apa rám pillantva egy halk kuncogás kíséretében.-Szerettünk volna olyan dolgot venni, aminek majd hasznát veszitek, hiszen a praktikusság nem kis szempont, mikor az embernek egy 1 éves gyereke van.
-És nem utolsósorban én is kiélhettem nagyszülői vágyaimat, hogy elkényeztessem az én csodás kisunokámat-lépett Lilly-hez mosolyogva anya, amire nem bírtuk megállni szerelmemmel hogy halkan felnevessünk.-Nézd csak, bogárka-nyúlt anya a nála lévő kisebb ajándék zacskóba-, nézd, milyen izgi dolgot kapsz tőlünk-vett elő egy nagyobb méretű plüss bevonatú könyvet rajta egy szintén plüss köpenyes fonendoszkópos cicával.
-Te jó ég-ámult el Esme mosolyogva, amint meglátta a könyvecskén szereplő címet.- „Doktor Bajusz rendel”.
-Ez zseniális, anya-pillantottam rá, amint szerelmem kezembe adta a puha borítású kis mesekönyvet.-Nagyon találó.
-Az állatkák benne mind különböző anyaggal vannak bevonva, hogy stimulálják a babák érzékszerveit-folytatta anya-, és vannak benne kis gombok is, amit ha megnyomtok, akkor kiadja az adott állat hangját is.
-Nézd csak, Lilly!-adtam kis kezébe kinyitva a könyvet az első oldalon, mire ő kíváncsian kezdte el nézegetni a számos színes rajzzal illusztrált lapokat.- „Doktor Bajusz rendelője ma is megtelt betegekkel...”-kezdtem el olvasni az első lapon szereplő sorokat- „..volt ott kutya, macska, egérke, és sok más  különféle szerzet. Mindnek valami búja volt, és ezért volt ott Doktor Bajusz, hogy minden bajra orvosságot adva elmulassza a bújukat.”-folytattam mosolyogva, miközben Lilly kíváncsian tapogatni kezdte a különböző bolyhos anyagokkal bevont rajzokat.-Tudod milyen állat Doktor Bajusz, prücsök?-mutattam rá, amire Lilly csillogó szemekkel pillantott fel ismét rám, majd vissza a könyvben lévő cicára.-Mi ez az állat?
-Szisza!-mosolyogta lelkesen, amire nem bírtuk megállni, hogy mind el ne mosolyodjunk.
-Igen, ő egy cica, mint Doki!-nyomtam puszit buksijára, miközben ő tovább simogatta kis kezeivel a puha anyaggal bevont oldalakat, mígnem kezei rá nem tévedtek az oldal alján lévő nagyobbacska nyomógombra.
-Óóó-pillantott fel meglepetten, mikor felhangzott a kis beépített hangszóróból egy nyávogó hang.-Szisza!
-Igen, cica nyávogás-simította meg Lilly arcocskáját szerelmem.-Köszönjük!-fordult Esme szüleim felé.-Szerintem jó ideig ellesz ezzel, már most sem tudja letenni-jegyezte meg kuncogva, miközben kislányunk izgatottan tovább lapozgatta ajándékát.
-Pedig van még itt más is-lépett hozzánk apa egy nagyobb szatyorral kezében.-Ezt én választottam. Szerintem nagyon jól mozgatja meg majd a kis eszét, miközben fizikailag is fárasztja-nyújtotta át ajándékát lelkesen.-Remélem tetszik majd neki.
-Nézd csak, Lilly-pillantottam rá mosolyogva, miközben kiemeltem az ajándékzacskóból egy átlátszó tokba részeire bontva csomagolt 26 tagú, a kirakós darabjaihoz hasonlóan megformázott szivacs ABC szőnyeget.-Ezen milyen jókat fogsz majd játszani.
-Ez nagyon hasznos játék, én is kinéztem már a boltban-jegyezte meg Esme édesapám ajándéka láttán.-Játékosan lehet betűket és szavakat tanulni, gyakorolni a beszédet, és közben még jól meg is mozgatja magát ez a kis manócska-nyomott puszit ölében ülő kislányunk mosolygós kis arcára, amire Lilly azonnal kacarászni kezdett.-Majd vacsora után kipróbáljuk, mit szólsz? Szeretnél este játszani?
-Jóóó-állt neki lelkesen tapsikolni kislányunk, mire nem bírtuk megállni, hogy mi is ismét el ne mosolyodjunk.
-Én is játszhatok majd Lilly-vel?-emelte rám pillantását Jasper kérdőn.-Tudom, hogy még mindig pici és csak óvatosan szabad.
-Persze, hogy játszhattok együtt-válaszolta Esme megsimítva unokaöcsém mosolygós kis arcát.-Egyébként arra gondoltam-állt neki ismét szerelmem-, hogy mivel az éjjel rengeteg friss hó esett, kimehetünk majd mind játszani a hóba is. Mit szólsz?
-Jóóó-válaszolta lelkesen Jasper.-Majd építünk hóembert, meg csinálunk sok sok hóangyalt, meg hógolyózhatunk is.
-Így mindet sorjában-biccentett egyetértően Esme.-De csak akkor, ha te is felveszed a jó meleg bélelt kabátodat, jó? Nem szeretnék panaszkodást hallani, hogy „de melegem van”, vagy hogy „nem kell sál”. Megbeszéltük?
-Meg-biccentett komolysággal a hangjában, ám annál nagyobb mosollyal az arcán Jasper, mire nem bírtam megállni, hogy én is elmosolyodjam. Mióta betöltötte a hét éves kort, Jasper úgy viselkedik, mint aki sérthetetlen. Anya többször mesélte, milyen hajmeresztő dolgokra vetemedik, úgy mint fejjel lefelé lógás a mászókáról, csúszkálás a jeges járdán, és nem számít hányszor mondjuk el neki, hogy veszélyes, őt ez picit sem zavarja. De egyedül...egyedül Esme szavára  még is adott ez a lázadó kisfiú.
-Akkor mi is odaadnánk az ajándékainkat ennek a gyönyörű nagylánynak-lépett hozzánk William is egy nagyobb, Liz pedig egy apróbb csomaggal kezében.
-Valahol ugyan arra gondoltunk Liliannel és Henryvel, mert mi is a szótanulással kapcsolatos ajándékot választottunk-nevetett fel Liz, amint William Lilly elé guggolt, hogy unokája szemeibe nézhessen.-Reméljük hasznát veszitek majd.
-Nos, nagylány-pillantott Lilly-re tettetett komolysággal Will, miközben egyik kezével belenyúlt a nála lévő ajándék tasakba.-Mivel tudtuk, hogy imádod az állatokat, olyat választottunk neked, amivel megismerhetsz majd egy csomóóó állatot-simította meg lelkesen mosolygó kis arcát, amire Lilly halkan kacarászni kezdesz.-Kívánom, hogy sokat forgasd majd az oldalait-nyújtott át neki egy kisebb méretű gyerek könyvet, mely nem másról szólt, mint a farmon lévő állatokról.-Ha majd jöttök, remélem felismered majd az összes állatot.
-Nézd, Lilly, milyen szuper-nyitotta ki neki Esme a könyvet az első oldalon.-Vannak itt mindenféle állatok. Itt egy ló, nézd?-mutatott rá az egyik képre.-Ilyenek vannak Liza mama és Will papa birtokán.
-Óóóó-pillantott lelkesen a könyvben lévő képre.-As?-mutatott ismét a lovat ábrázoló rajzra, amire Esme egy apró bólintással válaszolt.
-Igen, az a ló-mosolyogta szerelmem.-Nézd, ez pedig egy kiscsibe-mutatott az apró sárga rajzolt csibékre a lap egy másik pontján.-Nagyon cukik, nem igaz? Ha nagyok lesznek, belőlük lesznek a tyúkok és a kakasok.
-Az pedig egy birka-helyzetem mutatóujjamat én is egy színes rajzocskára.-Jó vastag gyapja van, így nem fázik a hidegben.
-És ha már születésnaposok-lépett hozzánk Liz is a kezében lévő kisebb csomaggal, amire ismét felkaptuk a pillantásunkat.-Esme, drágám-fordult szerelmemhez-, tudom, hogy tegnap volt, és fel is köszöntöttünk téged, de...szeretnénk most ez személyesen is megtenni. Te vagy a legcsodásabb lány, akit csak kaphattunk az életben, és...számomra még mindig felfoghatatlan, milyen csodás felnőtt nő lett belőled-csuklott el hangja meghatottan, és Esme-re pillantva láttam, mennyire meghatották őt is édesanyja szavai.-Hogy lehetsz már 28 éves?
-Jaj, anya-mosolyogta meghatottan, miután Lilly-t átültetve az én ölebe édesanyjához lépett egy ölelésre.
-Egyet kell értenem anyáddal-lépett hozzájuk Will is mosolyogva.-Olyan hirtelen felnőttél, szinte észre sem vettük, és...most már te is anya vagy-pillantott a most már az én ölemben ücsörgő mosolygó unokájára, majd vissza Esme-re.-Néha nehéz szembesülni az idő múlásával…
-Na, de elég a pityergésből-kuncogott fel Liz lesimítva egy apró könnycseppet szemének sarkából.-Szeretnénk, ha elfogadnál egy kis ajándékot így utólag-nyújtotta át szerelmemnek a kezében lévő ajándék zacskót.-Nem nagy dolog, de...felidézett bennünk egy emléket, és így arra gondoltunk, tökéletes lesz. Boldog születés napot, drágám!
-Köszönöm, anyu!-nyomott puszit édesanyja arcára.-És köszönöm, hogy ilyen jó szüleim voltatok és vagytok.
-Ezért tényleg nem tartozol köszönettel-lépett hozzá Will is egy ölelésre.-Azzal, hogy az ember gyermeket vállal, vállalja annak mind a napos, mind a sötét oldalát. Felelősek vagyunk az életért, amit a világra hozunk, nem számít, hány év telik el. Mindig a mi kislányunk maradsz.
-Jaj, apa-mosolyodott el szerelmem ismét édesapja szavai hallatán.-Szeretlek!
-Én is szeretlek-nyomott puszit Esme arcára Will, majd hátrább húzódva izgatottan emelte pillantását a szerelmem kezében lévő apró tasakra.-Nos, nem nyitod ki?-biccentett a zacskó irányába.-Kíváncsi vagyok, mit szólsz...
-Ne sürgesd már, szívem-nevetett fel Liz, miközben Esme kíváncsian kezdte el bontogatni a szüleitől kapott ajándékot, majd pár másodperccel később előhúzott a zacskó mélyéről egy apró kék bársony dobozt.
-Te jó ég-ámult el szerelmem, amint a dobozka fedelét felnyitva egy hópehely alakú medállal díszített ezüst nyakláncot emelt elő.-Ez majdnem pont olyan, mint amim kislány koromban volt-pillantott rájuk meghatott csillogással szemeiben.-Emlékszem, olyan...12 éves lehettem, mikor elmentem egyedül lovagolni, és valahogy elveszítettem az út során a medált. Sosem került elő.
-Éppen Lilly-nek kerestünk ajándékot, mikor megláttuk egy kirakatban és...azonnal eszünkbe jutott az a nyaklánc-mosolyogta Liz.-Nem tudtuk ott hagyni.
-Egy nap majd odaadhatod a saját lányodnak-simította meg a vállát Will.-Vagy valamelyik lányodnak, ki tudja-folytatta rám, majd vissza Esme-re pillantva, mire nem bírtam megállni, hogy ismét el ne mosolyodjak.-Feladhatom rád?
-Hogyne-mosolyogta szerelmem még mindig meghatottan, miközben hátat fordított édesapjának, hogy Will összekapcsolhassa hátul a láncon lévő apró kapcsokat.-Köszönöm, apu!-pillantott rá hálásan, amint középre igazította a láncon lógó hópehely medált.-Ígérem, erre jobban vigyázok majd.
-Úgy legyen-jegyezte meg kuncogva Liz.-Ha lehet, lovagláshoz akkor ne vedd fel.
-Nem felejtem el-nevetett fel szerelmem is, miközben ismét hozzánk lépve óvatosan karjaiba kapta az eddig ölemben ücsörgő kislányunkat.-Nos, mit szólnátok, ha leülnénk vacsorázni?-fordult ekkor családunk többi tagjához.-Még hajnalban készítettem sütőben sült rozmaringos  kacsacombokat, meg egy kis vegyes sült zöldséges köretet céklával, édes burgonyával és spárgával. Remélem, mindenki éhes.
-Nem kell kétszer mondanod-jegyezte meg Will nevetve.-Reggel óta nem ettem semmit a repülés miatt.
-Akkor menjünk is-mosolyogta szerelmem, mire lassan mindannyian el is indultunk a nem messze lévő étkező irányába.
 

 
 
(Esme szemszöge)
 
 

 
-Most nézzetek rájuk-mosolyogta Lilian, ahogy a verandán állva a havas hátsó kertben játszó két kisgyerekre pillantott.-Olyan boldogok.
-A férjeink meg boldondok-biccentett kuncogva anya a két kisgyerek mellett a hóban velük játszó három felnőtt férfi irányába, mire én és Lilian sem bírtuk megállni, hogy halkan felnevessünk.-Komolyan mondom, én rég láttam William-et ilyen felszabadultnak. Vagy ennyire talán még nem is láttam.
-Henry is csak az unokái körében ekkora mókamester-jegyezte meg Lilian a Jasperrel hógolyó csatát vívó férje irányába.-Elhinnétek róla, hogy ő egy sikeres ügyész volt büntető perekben, mikor így viselkedik?
-Ezt hozzák ki belőlük az unokák-kuncogott fel anya ismét, és amint ezt kimondta szinte rögtön meg is éreztem tekintetüket magamon, amint mindketten rám pillantottak.-És mond csak, kincsem-lépett hozzám kicsit közelebb, mire alig bírtam megállni, hogy fel ne nevessek még ki nem mondott kérdése hallatán. Jól tudtam, hogy fog folytatódni a mondat.-, terveztek még kisbabát? Vagy nem szeretnétek Lilly-nek kistestvért?
-Beszéltünk már erről Carlisle-lal-álltam neki válaszomnak.-Szeretnénk majd még kisbabát, de egyelőre még nem gondoltuk úgy, hogy itt lenne az ideje-pillantottam rájuk őszintén.-Kicsit most szeretnék karrier szempontjából előrébb jutni, mielőtt megint babát vállalnék, és Carlisle ebben maximálisan támogat. Nem mellesleg pedig még Lilly is nagyon pici, és...szeretnénk ha ő is értené, mivel jár egy kistestvér-folytattam.-Ezért döntöttünk úgy, hogy még várunk egy-két évet.
-Nem tartozol magyarázattal, drágám-simította meg a vállamat Lilian.-Én maximálisan megértem a döntésed, illetve a döntéseteket. Amikor terhes lettem Lilly-vel, éppen karrierem felívelő szakaszában voltam, és nem igazán terveztünk még gyereket-állt neki némi komolysággal a hangjában.-Szerettem volna anya lenni, de még vártam volna picit vele. Viszont a sors máshogy gondolkodott a dologról…
-Ez valahogy ismerősen hangzik-jegyeztem meg kuncogva.-Talán most már el merem mondani nektek, de...a mi Lilly-nket sem mostanra vártuk-vallottam be.-Szerettem volna vele várni az első gyakornoki évem végéig, de...ő hamarabb szeretett volna az életünk része lenni-nevettem fel ismét, miközben a hóba boldogan totyogó pici lányomra pillantottam.-Úgy tűnik, ilyenek ezek a Lilly-k.
-Nagyon is ilyenek-nevetett fel Lilian is unokái felé pillantva.-És boldog vagyok, hogy számíthatunk még majd ugyanilyen csodás unokára vagy unokákra, mint amilyen ez a két kis energiabomba itt.
-Egyet értek Liliannel-pillantott rám anya is.-Nagyon várom már, hogy még több csodás unoka vegyen körbe, de csak akkor, amikor ti is készen álltok, drágám-simított ki arcomból egy kósza hajtincset.-A te tested, a te életed, ne befolyásoljon mit gondol más. Ez csakis a ti kettőtök dolga-folytatta komolyan.-Majd...szóltok, mikor már úton van-mosolyodott el végül, mire az én arcomra is ismét mosoly húzódott.-Addig nem is faggatlak, de...akkor le sem fogsz majd tudni rázni. Mindent el kell mesélj, például hogy milyen idős, mekkora, fiú vagy lány…
-Úgy lesz, anyu-nevettem fel lelkesedése hallatán, miközben mosolyogva magamhoz öleltem őt.-És köszönöm…
-Ágyúgolyóóóó-szakította meg meghitt ölelésünket apa hangja, ám mielőtt bármit reagálhattunk volna, egy hógolyó megannyi porrá hulló darabjai szálltak szét anya háta mögül, ahogy nekicsapódva kabát fedte hátának megsemmisült az útját álló akadályon. Alig bírtam megállni nevetés nélkül, mikor ezután anya arcára pillantva megláttam rajta egy pillanatnyi meglepettséget követően arcára kiülő játékos csillogást.-Na mi van, Liz? Csak nem beijedtél egy kis hócsatától?
-Azt te csak hiszed, szívem-fordult felé egy huncut mosollyal az arcán, majd a veranda lépcsőjén lelépve neki is állt, egy nagyobb hógolyó elkészítésének.-Várj csak, mit kapsz tőlem…
-Szerintem menekülj!-kuncogtam apára pillantva, mire ő sietve indult meg a hátsó kert tőlünk messze lévő végébe.
-Esme, szívem, te kinek az oldalán állsz? -pillantott rám anya felkuncogva, mire nem bírtam megállni, hogy ismét nevetni ne kezdjek.
-Én senkién-tettem fel a kezemet megadóan.
-Dehogynem, az enyémen-helyesbített tettetett komolysággal hangjában.-Gyere, gyúrjál te is hógolyókat. Te is Lilian. Fiúk a lányok ellen-intett irányunkba, amire Lilian is én is halkan nevetve álltunk neki egymás után megformálni a veranda fényében sejtelmesen megcsillanó friss hóból a megannyi fehér hólabdát.-Hallottátok, fiúk?
-Kristály tisztán-válaszolta apa egy játékos mosollyal az arcán.-Gyerünk, mindenki fegyverbe!
-Lilly, szívem, gyere ide Liza nagyihoz-hívta magához a nem messze tőlünk a friss havat pici kezeivel játékosan dobáló unokáját.-Gyere gyorsan!
-Sasa!-mosolyogta lelkesen, amint a hűvös esti időtől pirosló kis arcát ránk emelve apró sietős léptekkel megindult irányunkba.
-Mivel te is ennek a fantasztikus családnak a női tagjai közé tartozol-kapta fel Lilly-t karjaiba-, neked is ki kell venned a részed ebből a háborúból. Mit szólnál, ha együtt csinálnánk néhány hógolyót, na? Segítesz Sasának?
-Jóóóó-tapsikolta lelkesen, mire mi Liliannel nem tudtuk megállni, hogy mi is halkan felnevessünk.
-Elizabeth Bennetton Platt-szólalt meg ekkor apa tettetett komolysággal hangjában.-Ne hangold ellenem az unokámat!-mosolyogta egy újabb hógolyót formálva, amire anya nem bírta megállni, hogy az egyik elkészült hógolyót el ne hajítsa incselkedő apám irányába.-Hé, ez szabálytalan!
-Te kezdted, én csak visszaadtam, William-jegyezte meg kuncogva, miközben Lilly-vel együtt nekiálltak egy újabb hógolyó elkészítésének.-Nem mellesleg pedig nem hangolom ellened, de szerelemben és háborúban mindent szabad.
-Én inkább szeretnélek, Liz-folytatta apa egy féloldalas mosollyal az arcán, ám anya arcán láttam, hogy nem dől be ennek a trükknek.
-Ne próbálj meg manipulálni, mert nem fog működni-kuncogta mutatóujját rá emelve.-Ha igazi férfiak vagytok, egyenlő ellenfélként tekintetek minket, és nem kíméltek. Mi sem kímélünk titeket-pillantott ránk hátra, majd vissza férjeinkre.-Készen álltok?
-De még mennyire, Liz-válaszolta apa, amint a többiekkel együtt egy-egy kerek hólabdát vettek a kezükbe.
-Akkor fussatok, bolondok-húzódott anya arcára egy játékos féloldalas mosoly, majd egy határozott mozdulattal messzire hajította a kezében lévő kerekre gyúrt hógolyót, mely pár pillanat múlva célba is talált, apró darabjaira hullva édesapám bal vállán, mi  pedig követve példáját szintén elrepítettünk az éjszakába egy-egy fehér hólabdát.
-Lilian!-szólalt fel Henry kuncogva, mikor a felesége által eldobott hógolyó arcon találta.
-Bocsánat, szívem!-tette fel egy pillanatra kezeit megadóan Lilian, majd sietve egy újabb hólabdáért nyúlt.-Nem volt szándékos.
-És ezt higgyem is el, igaz?-jegyezte meg játékosan Henry, amire Lilian csak megrántotta a vállát.
-Te vagy az ügyész, bizonyítsd a bűnösségem-kacsintott rá, miközben egy újabb hógolyót repített férje irányába.
-Szép dobás, szívem!-jegyezte meg Carlisle, amint mosolyogva leseperte kabátjáról a mellkasa közepén darabjaira hulló hólabda maradékát.
-Volt kivel gyakoroljak-kuncogtam a nem messze szerelmem mellett álló Jasperre pillantva, aki épp egy újabb hógolyót hajított el nagymamája irányába.-Nem igaz, Jasper?
-Deee!-válaszolta lelkesen, amire mindketten kuncogni kezdtünk.
-Akkor nagyon úgy néz ki, hogy tisztességes eszközökkel itt nem fogok tudok győzni-lépett ekkor hozzám még mindig kuncogva, és mielőtt bármit reagálhattam volna, térdem alá nyúlva pillanatok alatt karjaiba kapott, még hangosabb nevetést kiváltva belőlem.
-Te jó ég, mit művelsz?-karoltam át karjaimmal nyakát tovább nevetve, miközben ő néhányszor megforgatott maga körül a a lassan szállingózó hóesésben.-Teljesen lökött vagy…
-De a te lökötted-kuncogta mosolyogva, majd hozzám hajolva egy lágy mozdulattal ajkait ajkaimra forrasztotta. Azonnal elvesztem. Az idő egy pillanat alatt megszűnt létezni körülöttünk, mintha még a hulló hópelyhek is gravitációt meghazudtolva mozdulatlanná dermedtek volna a levegőben, ahogy ajkai selyemként végigsimították újra és újra az én  ajkaimat. Mintha csak mi lettünk volna.
-Úgy látom ők már tűzszünetet kötöttek-hallottam meg anya megjegyzését, amit Lilian nevető  hangja követett, mire mi sem bírtuk megállni, hogy csókunk halk kuncogásba ne forduljon ennek hallatán.
-Sajnálom, anya-vontam meg a vállamat még mindig nevetve rá, majd vissza Carlisle-ra pillantva, miközben ő mosolyogva ismét óvatosan lábaimra állított.-Mit szólnátok ha lassan bemennénk?-pillantottam körbe- Nehogy megfázzanak a gyerekek.
-Ó, azt semmiképp nem szeretnénk-kapta karjaiba anya Lilly-t mosolyogva.-Majd odabenn folytatjuk a játékot, nem igaz, liliomszál?
-Jóóóó-mosolyogta pici lányunk izgatottan, amire mindannyian halkan felkuncogtunk. Ahogy végigpillantottam a családom tagjain, úgy éreztem, végre minden a helyére került. Magunk mögött hagyhattuk az egy éve történt tragédiát, amely beárnyékolta ezt a másképp különleges napot, és immár új emlékekkel tölthetjük fel majd évről évre. Néhány év múlva pedig ki tudja... lehet, hogy már eggyel többen leszünk jelen ezen a csodás napon.
 
 
 

 
(Carlisle szemszöge)
 
 

 
 
-Mi lassan indulunk, kisfiam-lépett hozzánk anya, amint szerelmemmel mindketten a mosolyogva játszó Jasper-t és Lilly-t szemléltük.-Jaspernek feküdnie kell, holnap iskola.
-Lilian nagyi, muszáj?-pillantott felénk Jasper, amint kis fülét megütötte az „indulni” szó.-Még maradjunk! Csak még fél órát, légyszi!
-Igen, muszáj-válaszolta anya.-Ha fáradt leszel, nem tudsz majd odafigyelni az iskolában. Mi lesz ha már most lemaradsz?
-Lilian nagyidnak igaza van-válaszolta Esme előbb anyára, majd vissza Jasperre pillantva.-A suli az első, de majd hétvégén nyugodtan átjöhetsz, és ott folytathatjátok a játékot ahol most abbahagytátok. Mit szólsz?
-Rendben van-válaszolta kissé még mindig elkenődve, miközben nekiállt, hogy összeszedje az induláshoz szükséges holmijait.
-Ne szomorkodj, öcskös-borzoltam össze kezemmel szőke tincseit, amint mellettem elsétálva a kanapén lévő sáljáért nyúlt.-Szombat reggel érted megyünk, és miénk lesz az egész nap.
-Elmegyünk az állatkertbe?-pillantott fel ránk lelkes csillogással a szemeiben, amire mi is mindannyian halkan nevetni kezdtünk.
-Persze, oda is mehetünk majd-simította meg buksiját Esme is.-Meg elmehetünk a Seattle Children's Museumba is, most láttam, hogy van néhány nagyszerű program a most következő hétvégén.
-Aztán filmezhetünk itthon-folytattam.-De akkor most tessék hazamenni aludni, holnap meg szorgalmasan figyelni az iskolába.
-Úgy lesz-mosolyogta immár boldogan, miközben anya segítségével lassan a kabát is rákerült.-Már nagyon várom a hétvégét…
-Mi is, szívem-kuncogott fel Esme ismét.-Köszönjük, hogy itt voltatok!-pillantott fel ekkor szüleimre szerelmem.-Lilly minden percét élvezte a mai délutánnak, és csodás ajándékokat kaptunk tőletek.
-Mi is örültünk, hogy itt lehettünk-mosolyogta apa.-Nagyszerű este volt, rég mulattam ilyen jól…
-Vettem észre-jegyezte meg anya nevetve, amire mindannyian ismét felkuncogtunk.-Na, de induljunk! További szép estét nektek!
-Köszönjük!-húzódott újabb mosoly Esme arcára.
-Remélem hamarosan megint találkozunk, Liz-lépett a nem messze a gyerekek abc  szőnyege mellett Lilly-vel játszó Elizabeth-hez.-Már nagyon hiányzott egy ilyen közös délután.
-Legközelebb karácsonykor biztos jövünk majd-válaszolta Liz egy ölelés kíséretében.-Most nálatok lesz tartva, jól emlékszem?
-Igen, úgyhogy már nagyon készülök-folytatta anya.-Imádom a karácsonyi forgatagot, és az sem mellékes, hogy így végre a gyerekek is pihenhetnek kicsit-pillantott ránk anya.-Már két éve ők szervezik, kijár nekik egy kis pihenés.
-Tényleg nem teher ez nekünk, Lilian-pillantott rá Esme.-Mi mindig szívesen látunk titeket.
-De pihenni kell-vette vissza a szót anya.-És akár tetszik, akár nem, ti idén pihenni fogtok. Nehéz évetek volt, rátok fér.
-Egyet értek-bicentett egyet William is.-Az elmúlt egy évben gyereketek született, fel kellett épüljetek egy autóbalesetből mind testileg, mind lelkileg, és emellett még a munkátokban is helyt kellett állnotok. Kijár a pihenés.
-A tavalyi pedig nem számít pihenésnek, mielőtt azt mondanátok, hogy tavaly is pihentetek-tette hozzá Liz is, amire én és Esme is felkuncogtunk.-Bár a főzésnél besegítettünk Liliannel Esme-nek, de nálatok tartottuk az ünnepet, vendégül láttatok minket annak ellenére, hogy még egy hónapja se volt, hogy Esme megszülte Lilly-t, Carlisle pedig még mankóhoz volt kötve-pillantott előbb szerelmemre majd rám.- Az a karácsony minden volt, csak nem pihenés a számotokra.
-Idén ezért nem lesz más dolgotok, mint átjönni, és hagyni, hogy vendégül lássunk titeket-vette át a szót apa.-És persze titeket is-fordult William-hez és Liz-hez.-Úgyhogy készüljetek, karácsonykor jó kis buli lesz.
-Már alig várjuk-rázott kezet búcsúzóul apámmal Will.-További szép estét nektek!
-Nektek is, Will!-köszönt el apám is-Na gyere Jasper, menjünk haza!
-Sziasztok!-intett búcsút nekünk Jasper is mosolyogva, majd egy viszont elköszönést követően mindhárman lassan elindultak lefelé a felhajtón álló autójuk irányába.
-Drágáim-lépett hozzánk pár pillanat múlva Liz előbb William-re majd ránk pillantva-, nem igazán tudtuk, hogy hozzuk fel a dolgot, de mivel már nem kerülgethetjük tovább a témát, egyszerűen csak megkérdezem-folytatta komolyan, mire mi Esme-vel egy pillanatra értetlenül összenéztünk. Nem igazán tudtuk, miről lehet szó.-Tudom úgy volt, hogy Esme régi lakásán alszunk majd, hogy ne zavarjunk, de rájöttünk idő közben, hogy...megint majdnem egy hónapig nem látjuk majd Lilly-t-folytatta Liz.-Így ha nem nagy kérés, lehetne arról szó, hogy itt maradjunk nálatok éjszakára?
-Elalszunk mi egy kihúzott kanapén is-vette át a szót Will.-De így egy kicsit több időt tölthetnénk az unokánkkal, mielőtt holnap délelőtt repülőre szállunk.
-Persze csak, ha nem vagyunk útban-tette hozzá Liz, és közben éreztem, ahogy szerelmem lágyan kézfogásba fonja ujjainkat, majd egy apró mozdulattal feltűnésmentesen picit megszorítja azt. Mindketten nagyon készültünk a mai estére, és tudtuk, ha most igent mondunk, azzal az intim terveinknek búcsút mondhatunk. De azt is tudtuk, mennyit jelentene ez most nekik, hiszen olyan rég látták már Lilly-t, és olyan messziről jöttek idáig. Megérdemlik, hogy vele lehessenek még egy kicsit.
-Dehogy vagytok-válaszolta végül szerelmem kimondatlan gondolataimat előbb rám, majd rájuk pillantva.-Majd megágyazunk nektek a földszinten a dolgozó szobában, ahol a múltkor is aludtatok.
-Jaj, annyira köszönjük-ölelte meg lányát Liz.-Ne aggódjatok, nem leszünk teher. Segítünk bármiben, amiben csak szükséges. Ha kell elmosogatunk, elpakoljuk a gyerekjátékokat…
-Nem kell semmi ilyet csinálnotok, Liz-állítottam le.-Érezzétek otthon magatokat, majd mi elintézünk mindent.
-Valamiben azért csak illene segítenünk-folytatta.-Esetleg Lilly-vel kapcsolatban bármit? Megfürdetni, lefektetni…
-Igazából, ez nem is lenne nekünk feladat, hiszen...emiatt akartunk maradni-kuncogta apa.- Ha megmondjátok ti milyen rend szerint csináljátok a dolgokat, örömmel besegítünk az esti rutinba.
-Ha tényleg ezt szeretnétek, akkor nyugodtan-pillantott a szüleire Esme mosolyogva.-Igazából a szobájában találtok mindent a szekrényben, és….mi úgy szoktuk, hogy megfürdetjük, utána pedig még olvasunk egy mesét elalvás előtt neki-magyarázta el pici lányunk esti rutinját-, amibe általában bele is alszik, de ha mégsem, akkor eléneklem neki a  „Twinkle twinkle little star”-t, és akkor már tényleg elnyomja őt az álom.
-Akkor nem sokkal másabb, mint amit mi is csináltunk veled ennyi idősen-nevetett fel Liz.-És mikor szokott feküdni?
-Nagyjából ilyenkor-válaszoltam órámra pillantva.-Ilyen tájt azért már eléggé elfárad, és ha túlfárad akkor meg elég nyűgös tud lenni...
-Akkor szerintem mi indulunk is-mosolyogta Liz, miközben a nem messze tőlünk az abc szőnyegen játszó pici lányunkhoz lépett.-Na mit szólsz, Lilly? Ma a Sasa és a Wi-wi fektetnek majd le. Megyünk fürdeni?
-Jóóó-tapsikolta lelkesen, amire én és Esme is azonnal elmosolyodtunk egy halk nevetés kíséretében.
-Mi akkor megágyazunk nektek, hogy ti is lefeküdhessetek utána, mikor szeretnétek-válaszoltam, miközben Esme-vel együtt lassan megindultunk a lépcső irányába.-Ha bármire szükségetek lenne, lent leszünk a dolgozó szobában.
-Jól van, gyerekek-mosolygott még utánunk Liz.-És még egyszer köszönjük!
-Igazán nincs mit-válaszoltam, majd miután ők is elindultak, mi is sietve nekivágtunk a lefelé vezető lépcsőfokoknak, hogy minél hamarabb komfortossá alakítsuk a dolgozó szobában lévő fekhellyé alakítható kanapét.
 
 
 

 
(Esme szemszöge)
 
 
 

 
-Lilly szépen elaludt, és anyáék is lefeküdtek-léptem be a szobánkba mosolyogva Lilly gyors ellenőrzését követően, ahol Carlisle már az éjjeliszekrényen lévő lámpa fényénél olvasta az egyik általa megkezdett könyvét.-Minden csendes, és békés…
-Akkor most már mi is nyugovóra térhetünk-kapcsolta le a szekrényén álló lámpát, miközben én is bebújtam mellé az ágyba.
-Én...kicsit másra gondoltam-kuncogtam fel halkan egy játékos csillogással a hangomban, miközben bal lábamat átvetve kényelembe helyeztem magam felhúzott térdei által támaszt adó ölébe.-Mi lenne, ha…
-Szívem, itt vannak a szüleid-simította végig arcomat némi aggodalommal a hangjában.-Pontosan alattunk van a dolgozó szoba…
-Majd nagyon-nagyon halkak leszünk-hajoltam hozzá csókra, ő pedig mosollyal az arcán viszonozta azt, miközben ujjait egy lassú mozdulattal finoman combjaimra simította.-Tudod...ha én megígérek valamit, azt be is tartom-szakítottam meg csókunkat halkan fülébe suttogva, amire éreztem, ahogy az izmai egy pillanatra megfeszülnek alattam.-És te is tartozol nekem még egy szülinapi ajándékkal, amit a hétén az ügyeleteink miatt már nem fogsz tudni átadni...
-Nagyon jó a memóriája, Dr. Cullen-vont magához finoman gyengéd csókra, mire nem bírtam megállni, hogy szenvedélytől vezérelve azonnal el ne mélyítsem azt, utat engedve ajkaink játékának. Annyira vágytam rá, annyira szükségem volt rá most, hiszen...egy éve majdnem elveszítettem őt. Azt hittem sosem látom már többé, sosem érezhetem többé az ölelését, a csókjait...így érezni akartam ma minden érintését, minden apró mozzanatát, hogy tudjam...még mindig élünk.
Ujjai finoman vándoroltak fel selyem hálóingem alatt végigpásztázva testem minden apró kis négyzetcentiméterét, miközben az én ujjaim mellkasára simulva lassan az azt fedő póló szélére találtak, hogy leemelve róla megszabadítsam őt ettől a közénk álló ruhadarabtól.
-Várj csak...-suttogta, miközben ülő helyzetbe húzódott, hogy leemelhessem róla az említett ruhadarabot, ujjai pedig lassan szintén megtalálták a hálóingem térdmagasságban lévő alsó peremét, óvatosan megszabadítva engem a könnyű selyem anyagtól.-Olyan gyönyörű vagy-sóhajtotta végigpillantva rajtam, miközben én karjaimmal lágyan átkaroltam őt a nyakánál.-Hogy lehetek még szerelmesebb beléd, mint mikor megismertelek?
-Lenne egy-két ötletem-húzódott arcomra egy huncut mosoly aprót mozdítva csípőmön, mire láttam, hogy egy pillanatra elakad a lélegzete, ajkait pedig egy halk sóhaj hagyta el, miután ismét levegőhöz jutott ezután az apró mozzanat után. Nem tudtam nem elmosolyodni reakciója láttán.
-Ezzel nem tudok vitatkozni-mosolyogta végigfuttatva ujjait oldalamon, én pedig finoman alsó ajkamba haraptam, amint hozzám hajolva sorban apró csókokat hullajtott kulcscsontom vonalára. Alig bírtam visszafojtani egy nagyobbacska nyögést, ahogy ajkai egyre lejjebb és lejjebb vándoroltak a mellkasom középvonala mentén, ujjaival pedig finoman fenekem alá nyúlt, hogy ülő pozíciómból megemeljen. Nagyon úgy éreztem, hogy a csendben maradással lesz még problémánk a mai este folyamán.-Ha Dr. Cullennek nincsen ellenvetése-pillantott fel rám ekkor még mindig kissé emelt pozícióban tartva engem, miközben én térdemen támaszkodva kezeimet vállai felett lágyan hátára simítottam-, én nagyon szívesen megszabadítanám már ettől a csinos fehérneműtől, ami még közénk áll…
-Türelem, doktor úr-mosolyogtam játékosan, miközben ujjaimmal lágyan végigfuttattam a tarkóján lévő szőke tincseken.-Majd én…
-Te jó ég-pillantott rajtam végig ámultan, amint én megszabadulva a rajtam lévő utolsó ruhadarabtól ismét felé helyezkedtem hanyatt döntve őt ágyunk puha takaróján.
-És most mit szólnál-simítottam végig ujjaimat fedetlen mellkasán-, ha te is megszabadulnál ettől az alsónadrágtól?-húzódott arcomra egy játékos mosoly, amint egyik kezem lassan alsójának széle felé vándorolt.
-Ezer örömmel-kucogta játékos csillogással a hangjában, miközben egy határozott mozdulattal meg is szabadította magát ettől az egyesülésünk útjába álló utolsó ruhaneműtől.-És most? Hova tovább, doktornő? -simította végig kezeivel testem sziluettjét, mire nem bírtam megállni, hogy finoman ajkaimba ne harapjak, ahogy érintései a vállamtól egyre lejjebb húzódva lassan fenekem vonala alá simultak.-Csak egyetlen szavadba kerül, és a tiéd vagyok...
-Zöld a lámpa-húzódott arcomra mosoly hozzá hajolva, majd csókjaink közt egy gyengéd mozdulattal lágyan összeforrasztottam testünket, amire mindketten alig hallhatóan felnyögtünk. A szívem hevesen dobogott, légzésem pedig egy pillanatra megakadt, ahogy csípőmet megmozdítva végigszáguldott idegrostjaim mentén az a bizonyos ismerős impulzus, és magam alatt éreztem, ahogy Carlisle teste is hasonlóan reagál erre az egyetlen apró mozdulatomra. Kezei lágyan markolták meg csípőmet, ahogy lassan ritmusos, lágy mozgásba kezdtem, melynek hatására mindkettőnk mellkasából újabb és újabb sóhaj szakadt fel meg-megszakítva egy-egy egyre hangosabb nyögéssel.
-Kezdünk kicsit...túl...hangosak lenni-kuncogtam lepillantva rá sóhajaim közt, amire ő is alig hallhatóan nevetni kezdett.
-Akkor azt hiszem...sürgősen orvosolnunk kell a dolgot-hajolt hozzám ülő pozícióba húzódzkodva, majd miközben ajkainkat szenvedélyes csókba forrasztotta, egy határozott mozdulattal fordított helyzetünkön, immár ő kerülve felülre. Lassan merültünk el újra az egyesülésünk alkotta harmóniában, ahogy testünk egymásra hangolódva újból ritmusos mozgásba kezdett. Ajkaink egy pillanatra sem eresztették egymást, ezzel fojtva vissza a testünkön újra és újra villámcsapásként átfutó impulzusok kiváltotta apró nyögéseket, miközben én ujjaimat lágyan futtattam végig Carlisle izmos hátán, ahogy egyre gyorsuló ritmusunk nyomán kezeim kapaszkodó után kutattak.
-Carlisle…-sóhajtottam halkan egy apró nyögés kíséretében, amint megszakítva csókunkat ajkai lassan nyakam felé vándoroltak. Forró lehelete szinte perzselte a bőrömet, ahogy egyre lejjebb haladva lassan ismét kulcscsontom vonaláig húzódott, elidőzve azon a tájon, mielőtt  felfelé indulva az érzékeny bőrfelületen ajkai lassan ismét visszataláltak ajkaimhoz. Úgy éreztem, el tudnám érni a csillagokat, ahogy a megannyi idegvégződésemből újból és újból kiáramló megannyi inger az idegrendszeremen át keringve mintegy átvette az irányítást az elmém felett, alárendelve minden mozdulatomat a limbikus rendszeremnek...mintha a felhők felett szálltam volna magasan a föld és ég határán, tovább hajszolva azt az érzést, mely felrepít majd a millió csillaggal teli univerzumba.
-Bocsánat, hogy zavarok, csak elfelejtettem fogselymet hozni, és...Te jó ég!
-Anya!-sikkantottam fel rémülten, amint a pillanat töredék része alatt szétrebbentünk, ahogy tudatosult bennem, ki lépett be a szobánkba.
-Bocsánat, bocsánat, bocsánat!-takarta el a szemeit, miközben Carlisle, lélekjelenlétének köszönhetően, sietve magunkra rántotta a mellettünk elheverő takarónkat.-Annyira sajnálom, én nem tudtam, hogy ti…vagyis hát tudhattam volna, hogy szoktátok, hiszen van egy gyereketek, de...te jó ég, nem akartam...
-Miért jöttél, anya?-temettem arcomat kezeimbe, ezzel igyekezvén elrejteni a kínos helyzet szülte arcpíromat. Nem bírtam a szemébe nézni.
-Kérhetek egy kis fogselymet?-folytatta azzal, amivel megérkezett, amire egy apró biccentés volt a válaszom.
-A fürdőszobaszekrényben a második polcon van-válaszoltam még mindig magam elé meredve, mire ő sietős léptekkel vette célba a szobánk másik végében nyíló fürdőszobánkat.
-Köszönöm, és...még egyszer nagyon sajnálom-lépdelt vissza hálószoba ajtónk irányába sietve.-Folytassátok csak…-csukta be maga mögött az ajtót, amit követően pillanatok alatt megtöltötte a szobát egy fülsüketítő, kínos csend. Úgy éreztem, menten elsüllyedek.
-Te jó ég-szólaltam meg végül, miközben még mindig vöröslő arcomat a párnámba temettem.-Te jó ég…
-Szívem-simította végig ujjait fedetlen hátamon Carlisle-, én annyira...nem is tudom, mit mondjak...
-Anyám látta a feneked-pillantottam rá még mindig kicsit zaklatottan.-És örüljünk, ha csak annyit látott.
-Tudom, de már megtörtént. Nem tudjuk meg nem történté tenni-simított ki arcomból egy kósza hajtincset.-Holnap reggel, majd...beszélünk vele-folytatta némi nyugtatással hangjában.-Addig mi is lenyugszunk, ő is, és...minden bizonnyal tiszta fejjel már másképp látjuk mindazt, ami most...történt.
-Igazad van-emeltem rá pillantásomat ismét valamivel nyugodtabban, miközben ismét nyugtatóan megsimította vállamat.-Nem baj, hogyha...ezt most nem folytatjuk?-folytattam bocsánatkérő pillantással arcomon, amint lassan visszacsöppentem egy valamivel nyugodtabb lelki állapotba.-Nem hiszem, hogy…
-Semmi gond-hullajtott apró csókot ajkaimra.-Zuhanyozzunk le, és aludjunk. Holnap nehéz reggel vár ránk…
 

 

[...]

 

 

 
-Ez nekem nem fog menni-pillantottam szerelmemre, amint az ajtó előtt állva azon vacilláltam, ki merjek-e lépni a hálószobánk ajtaján.-Nem tudok a szemébe nézni…
-Nem maradhatunk örökre idebenn-folytatta Carlisle, amint lassan fel le járkált az ajtónk és az ágy között.-Munkába kell mennünk hamarosan…
-De még mindig a nappaliban van-sóhajtottam tovább feszengve.-Hallom ahogy mászkál…
-Ne butáskodjatok, gyertek ki!-hallottuk meg kintről hangját, amire egy pillanatra mindketten ledermedtünk. Vajon mióta hallgatja bizonytalanságunkat?-Lassan már egy órája azon vacilláltok, kigyertek-e. Higgyétek el, hogy nem harapok...
-Öhm…-léptünk ki együtt végül nagy nehezen az ajtón, miközben pillantásomat továbbra is a föld felé szegeztem.-Jó reggelt, anya!
-Jó reggelt, Liz!-köszönt mellettem Carlisle is, miközben ujjaival bátorítóan megszorította övével összefűzött ujjaimat.
-Jó reggelt, gyerekek!-válaszolta mosolygással a hangjában, amire lassan sikerült felpillantanom a a padlóról az arcára.-Ne álljatok ott, üljetek le mellém…
-Anya-vettem végül mély levegőt, amint mindketten mellé helyezkedtünk a kanapéra-, ami tegnap történt…
-Megkönnyítem a dolgotokat-vette ekkor át a szót, miközben az eddig kezében kavargatott teáját a kanapé előtt lévő asztalra helyezte.-Ami tegnap este történt...amiatt nem kell szégyenkeznetek-emelte ránk pillantását komolyan.-Felnőttek vagytok, házas emberek...természetes, hogy vágytok egymásra, az intimitásra. Természetes az is, hogy engedtek ezeknek a vágyaknak...különben Lilly sem születhetett volna meg-vonta meg a vállát kuncogva, amire a mi arcunkra is végre egy apró mosoly húzódott.-A lényeg...ne érezzétek rosszul magatokat a tegnapi miatt. Felejtsük is el-simította meg a vállamat anya.-Csak legközelebb zárjátok kulcsra az ajtót.
-Kössz, anya-kuncogtam fel előbbi mondata hallatán.-De azt tudod, hogy neked meg kopognod kellett volna, mielőtt benyitsz, igaz?
-Elismerem, hibáztam, és elnézést is kérek-tette fel a kezeit megadóan.-De tényleg fogalmam sem volt róla, hogy ti épp...mit csináltok. Pedig egész este izzott a levegő köztetek, így gondolhattam volna…
-Hát igen-sütöttem le szemeimet zavaromban. Ennyire feltűnőek lettek volna a lopott érintéseink?
-Na, de nem tartalak fel benneteket tovább-mosolyodott el anya, amint felállva mellőlünk kezében teájával a konyha felé indult.-Ti el ne késsetek a munkából, nekünk pedig lassan pakolnunk kell, ha ki akarunk jutni a reptérre.
-Én akkor megyek, lehozom Lilly-t-simította meg vállamat szerelmem, amint lassan elindult az emelet irányába.-Mindjárt jövünk.
-Én pedig készítek reggelit mindannyiunknak-álltam fel a kanapéról én is.-Ti mit szeretnétek, anya?-pillantottam rá kíváncsian.-Csinálhatok szendvicset, vagy valami rántotta félét, van gabonapehely is…
-Amit ti esztek, az nekünk is megfelel, drágám, nem kell pluszban fáradnod-simította meg a vállamat, amint a konyhába értem.-Az éjjel, úgy hiszem, úgysem aludtál valami sokat…
-Anya!-pillantottam rá kissé szúrós pillantással.-Légyszíves, tényleg….nem felejthetnénk el úgy...teljesen az egészet?-folytattam picit komolyabb hangnemre váltva.-Elég kínos a tény önmagában is, hogy az anyám látott szex közben, nem kell még emlékeztetni is rá.
-Bocsánat, de ezt nem tudtam kihagyni-kuncogott fel ismét.-Lazíts már, úgy nézel rám, mintha...nem is tudom...mintha megöltem volna valakit-folytatta vállamat megsimítva komoly arcom láttán, miközben én folytattam a zöldségek aprítását a tervezett zöldséges rántottához.-Ez csak szex. Mit kell még mondjak, hogy ne feszengj ennyire a tegnap miatt?
-Tudod...számomra ez nem csak szex-vettem vissza a szót rá pillantva.-Nekem jól tudod, hogy Carlisle volt...Carlisle volt az első-folytattam kissé bátortalanul.-Ez számunkra sosem csak a testiségről szól, mivel mindig...ott van egyfajta első érzés, mintha minden alkalom az első lenne, és...nem is tudom…
-Mellette váltál nővé-simította meg a vállamat anya mellém lépve, amire helyeslően biccentettem egyet.
-Együtt fedeztük fel, mi az ami jó nekem, ami...jó nekünk-vettem vissza a szót egy apró mosollyal az arcomon.-Te jó ég, erről még sosem beszéltem senkinek…
-Velem bármit megbeszélhetsz-pillantott rám komolyan.-Előttem nem kell szégyenlened semmit sem…
-Köszönöm, anya!-mosolyogtam rá hálásan.-Nos, zöldséges rántotta akkor jó lesz?-pillantottam rá ismét, amint tovább folytattam a reggelink elkészítését.-Lesz benne egy kis spenót, brokkoli, kaliforniai paprika…
-Tökéletes, szívem!-ült le a tőlem nem a nem messze lévő konyhaszigethez.-Lehetne...lehetne még egy kérdésem?-pillantott fel rám kissé bizonytalanul, mire én is ismét ráemeltem pillantásomat.
-Persze-válaszoltam, miközben tovább kavargattam a serpenyőben készülő reggelinket.
-Az elsőnél...minden rendben volt?-tette fel végül a benne motoszkáló kérdést.-Carlisle odafigyelt arra, hogy te még…
-Nála tökéletesebb férfival nem is történhetett volna az első-válaszoltam nyugtatóan.-Gyengéd volt, odafigyelt minden rezdülésemre, és ha picit is kényelmetlen volt valami, azonnal megállt, hogy megkérdezze, mit csináljon másképp. Szerencsésnek érzem magam, hogy vele élhettem át ezt a mérföldkövet.
-Jól van-mosolyodott el némi megkönnyebbüléssel hangjában.-Csak ennyit szerettem volna tudni.
-És nem mellesleg, azóta is így bánik velem minden egyes alkalommal-tettem hozzá még mosolyogva.-Csodás férjem van.
-Imádom nézni, milyen szerelmes vagy-mosolyodott el ismét, amire én alig hallhatóan felkuncogtam.-Amitek van...az olyan ritka. Boldog vagyok, hogy a lányomnak is megadatik egy ilyen csoda….