Cullen's Anatomy XXXIX. Fejezet

Üdv, mindenkinek!

Meg is hoztam a következő fejezetet. Visszajelzés híján vacilláltam, van-e értelme kitennem még több folytatást, de ha csak pár emberben nyomot hagyok a történettel, úgy érzem, már megéri, így végül a posztolás mellett döntöttem.  A fejezet 18+ jeleneteket tartalmaz. 

Jó olvasást! Remélem, mindenkinek tetszik majd!

Puszi!

Carly

18+

"JUST LET OUR WALLS CAVE IN" 

[március 18.]

 

 
 
 

(Carlisle szemszöge)
 
 
 
-Ügyes leszel, meglásd!-simítottam meg szerelmem vállát biztatóan, amint a kis előadó terem előtti aulában vártunk.-Sokat készültél, többet, mint amennyit a legtöbb itt várakozó összesen. Hiszek benned!
-Annyira szeretlek!-hullajtott apró csókot ajkaimra-De sajnos a gyomoridegemen ez nem fog segíteni. Alig ettem ebédre, annyira ideges vagyok, hogy folyamatosan hányingerem van. Inni is alig tudok a torkomban lévő gombóc miatt-folytatta még mindig kissé feszülten.-De...hamarosan túl leszek rajta.
-Túl leszel rajta-öleltem magamhoz, ám ebben a pillanatban kinyílt a vizsga helyszínéül szolgáló terem ajtaja.
-Kérem a mai nap vizsgázókat, fáradjanak be, hogy elkezdhessük az adminisztrációt-lépett ki a vizsgabiztos.-Igazolvány mindenkinél legyen előkészítve!
-Menj!-dörzsölgettem meg vállait lelkesítően.-Drukkolok!
-Köszönöm!-pillantott rám egy hálás mosollyal az arcán.-Hívlak, amint végeztem!
-Várni fogom!-mosolyogtam viszont, majd amint belépett az ajtón, azonnal nekiálltam az évfordulónkra szánt meglepetés kivitelezésének.-Addison…-álltam neki telefonszámának megkeresésének telefonomban, majd a megtalálást követően azonnal csörgetni is kezdtem legjobb barátom feleségének a számát.-Szia, Addison!-szóltam bele lelkesen, amint meghallottam a kapcsolás hangját.-Készen állsz?
-Készebb nem is lehetnék!-nevetett fel a vonal másik oldalán.-Mi a terv?
-Én most elszáguldok a West Lake Centerbe a ruháért és a többiért-válaszoltam.-Utána találkozom az ismerősömmel az étel miatt, majd elkezdem kipakolni a dolgokat a West Point Lighthouse-nál és a házunk mellett. De ezek előtt még visszajövök a holmikkal hozzád...
-Én pedig a megbeszéltek szerint mindent a szekrényébe teszek-folytatta ki nem mondott gondolataimat, amire én helyeslően bólintottam.
-Ahogy mondod-válaszoltam.-Majd mikor csörgetlek, hogy jövök-vettem vissza a szót-, szólnod kéne Dereknek és Marknak, mivel megígérték, hogy segítenek a pakolásban.
-Természetesen-mosolyogta.-És majd írok egy üzenetet, mikor kijöttek a szóbeliről, és akkor tudod időzíteni a taxi-t.
-Remek!-nyugtáztam elégedetten.-Akkor indulok is! Köszönök mindent nektek Addison! Te, Derek és Mark vagytok a legjobbak!
-Nincs mit, te reménytelen romantikus!-nevetett fel, amire az én is halkan felkuncogtam.-Sok szerencsét!
-Szükségem lesz rá-folytattam izgatottan-De most tényleg rohanok! Majd jelentkezem!-köszöntem el sietve, majd miután zsebemből előkotortam a slusszkulcsomat, gyors léptekkel útnak indultam a parkolóban álló autóm irányába.
 
 
 
 
(Esme szemszöge)
 
 
 
 
-Ez elég nehéz volt, nem George?-fordult mellettem Izzie George-hoz, amint lassan mindhárman elhagytuk a szóbeli vizsga helyszínét.-Volt pár becsapós kérdés a tesztben és szóban is. Remélem azért sikerült.
Hát majd holnap meglátjuk-válaszolta kissé még mindig feszengve George is.-Elvileg a reggeli órákban már fent lesz az eredmény a vizsgahonlapon. Bár szerintem Esme-nek nem kell izgulnia-fordult hozzám, mire nem bírtam megállni, hogy ennek hallatán fejcsóválva fel ne kuncogjak-Olyan kérdésekre is tudta a választ, hogy hű.
-Srácok, ne már-emeltem rájuk pillantásomat kérlelően, amint tovább folytattuk utunkat.-Lehet hogy kijöttünk, de amíg nincs eredmény semmi sem biztos.
-Dehogynem-vette vissza a szót Izzie.-Mégpedig az, hogy Esme után nem jó vizsgázni menni, mert sokkal rosszabbnak fog tűnni a saját feleletem az övé után.
-Ez egyáltalán nincs így-pillantottam rá biztatóan a szekrényemhez érve, ám megfordulva meglepetésemre egy apró cetlivel találtam magam szembe az öltözőszekrényem ajtajára ragasztva.-Ez micsoda…-vettem a kis kék színű post-it papírt az ujjaim közé, amelyen szerelmem kézírásával egy többsoros szöveg volt olvasható:
 
 

Szívem,

 

tudom mennyire keményen dolgoztál az elmúlt időszakban a családunkért és a karrieredért, ezért szerettem volna, ha a mai este felejthetetlen lenne számodra. A szekrényedben egy vadiúj ruha vár, amit egyszer kinéztél a boltban, de mégsem vetted meg, mert szerinted ez egy anyának nem való. Szerintem viszont remekül állna rajtad. Van még mellette néhány kiegészítő, amit egyik délután Addison segített kiválasztani a ruhához. Öltözz gyorsan, mert hamarosan egy taxi jön érted a kórház elé. A többi legyen meglepetés.

Szeretlek!

 

Carlisle

 
 
Hevesen verdeső szívvel álltam neki szekrényzáram kinyitásának, majd annak sikeres feltárását követően szembe találtam magam azzal a ruhával, amiről álmodni sem mertem. A burgundi vörös bársony anyagából testre simuló fazon lett kialakítva, melyet a bal comb felett felmetszettek egészen a comb felső harmadáig, az egészet pedig vékony, háton keresztezett spagetti pántok rögzítettek viselőjén. Mikor megláttam az üzletben, azonnal beleszerettem, de eltántorított a gondolat, miszerint ilyesmit már nem illene viselnem egy kisbabával a karomon. Az én drága Carlisle-om mégis tudta, legbelül mennyire vágytam erre.-Te jó ég, ezt nézd, Izzie!-vettem kezeimbe a finom anyagot.
-Az a mindenit, ez igen csak csinos darab-lépett ő is közelebb, hogy megszemlélje.-Csak nem?
-De-biccentettem kimondatlan gondolataira.-Ma van az évfordulónk és...ez várt rám a szekrényben egy kis cetlivel az ajtaján-nyújtottam oda neki a kis kék papírdarabot.
-Ezen az áll, hogy taxi jön érted-pillantott rám egy gyors olvasást követően.-De honnan tudod, hogy mikor?
-Van 20 perced elkészülni-hallottam meg mögöttem Addison hangját.-Ugyanis addigra ér ide a taxi.
-Te jó ég-kezdtem el járkálni izgatottan fel-alá.-Muszáj...muszáj előtte lezuhanyoznom-vettem ki a szekrényemből az ügyeletben használatos tusfürdőmet és tartalék tiszta törülközőmet.-Nem mehetek leizzadtan...bárhova is vigyen az a taxi.
-Magadra hagyunk akkor-ragadta karon Izzie George-ot.-Aztán jó szórakozást ma este!
-Köszönöm!-mosolyogtam még mindig meglepettségtől kissé kábultan, majd nekiálltam, hogy a felfrissülésemhez minden szükséges dolgot átcipeljek az öltözőhöz tartozó zuhanyzóba.-Addison-álltam meg egy pillanatra.-Kérhetek tőled egy szívességet?
-Hogyne, drága, miről lenne szó?-emelte rám segítőkész pillantását.
-Megtennéd, hogy miután lezuhanyoztam-álltam neki kissé habozva-segítesz abban, hogy szépen kisminkeljem magam? Nem igazán van itt jó tükör, és nem szeretnék véletlen bohóc festést magamra aggatni.
-Ezer örömmel-lépett hozzám izgatottan.-Egyébként… tudtad, hogy utoljára az esküvőtök előtt segítettem a sminkelésben neked?-emlékezett vissza a napra, ami napra pontosan egy éve   volt.-Örülnék, ha csak ennyivel, de hozzájárulnék az évfordulótokhoz is.
-Nagyon köszönöm!-mosolyogtam rá hálásan.-Már szaladok is! 5 perc és itt vagyok!-indultam el sietve a zuhanyzó irányába, majd egy villámgyors vetkőzést követően, gyorsan nekiálltam, hogy lemossam magamról a mai nap izgalmát. A víz nem volt túl meleg, de elviselhető volt ahhoz, hogy lemossam magamról az orgona illatú habokat, majd a zuhanyrózsa alól kiállva gyorsan szárazra is töröltem magam, hogy minél hamarabb magamra ölthessem az új csodálatos ruhadarabomat.-Segítenél a hátán a cipzárral?-fordultam az említett területtel Addison irányába.
-Hogyne-lépett hozzám, majd egy egyszerű mozdulattal orvosolta is a problémámat.-Ez alá  ruha alá nem igazán lehet melltartót venni-jegyezte meg kuncogva, mire éreztem amint zavaromban azonnal vörös pír húzódott arcom mindkét oldalára.-Carlisle okos férfi.
-Addison...-sütöttem le szemeimet továbbra is pirosló arccal, amire ő halkan nevetni kezdett.
-Bocsáss meg, drágám!-simította meg a vállamat.-Ez csak kettőtökre tartozik, elismerem…
-Köszönöm!-mosolyodtam el ismét, amint lábaimat a ruhához anyagban tökéletesen illő fekete cipőkbe bújtattam.-Ez a cipő is...ti tényleg mindenre gondoltatok-ámultam.-Nem beszélve a cipőhöz passzoló táskáról.
-És a ruhádhoz passzoló rúzsról-vette elő a szett egy újabb darabját.-Jöhet a smink?
-Állok elébe-mosolyogtam, mire Addison gyorsan neki is kezdett egy elegáns smink elkészítésének. Nem volt sok időnk, már csak pár perc állt a rendelkezésünkre a taxi érkezéséig, mikorra teljesen elkészültem. Amint Addison kis kézitükrében magamra pillantottam, alig hittem el, hogy ezt a kinézetet mindössze néhány perc alatt hozta össze. Nem volt se nem túl sok, se nem túl kevés, több volt egy egyszerű hétköznapi sminknél, de nem esett át a másik oldalra sem. A burgundi vörös rúzs kitűnően passzolt a ruhám árnyalatához, és csodás kontrasztot hozott arcom fehér bőre és ajkaim közé, kiemelve azokat, ugyanakkor a szemem környéke sokkal szolidabbra sikeredett, mégis kihangsúlyozta azok palaszürke tónusát. Tökéletes volt az alkalomra.-Addison, nagyon köszönöm!-pillantottam rá hálásan.-Minden tökéletes…
-Nincs mit, Esme-ölelt át mosolyogva.-Megérdemlitek ezt a csodás évfordulót, különösen te-pillantott rám komolyan.-Carlisle nagyon sok mindent tervezett a mai estére, és garantálom, hogy mind le fog nyűgözni téged. Úgyhogy most szaladj, és érezd jól magad!
-Úgy lesz-mosolyodtam el izgatott csillogással a hangomban, amint a kis kézi táskát magamhoz véve felkészültem az indulásra.-További szép estét, Addison!-búcsúztam, majd egy viszont búcsút követően, sietősen indultam útnak, a nem messze lévő lift irányába.
Mire leértem, a taxi már várt rám a bejárat előtt. Hevesen verdeső szívvel foglaltam helyet annak hátsó ülésén, gondolataim pedig száz felé cikáztak, ahogy nekiindultunk a csillagos Seattle-i éjszakának. Igyekeztem rájönni merre is tartunk, ahogy egyre kevesebb és kevesebb fény világította meg az utakat, mire egyszer csak arra eszméltem, hogy a város széle felé haladunk, és rájöttem...rájöttem hová vezet az út.
-Itt lennénk-állt meg a taxi egy apró fékezés kíséretében, amint megérkeztünk a West Point Lighthouse-hoz vezető kis kikövezett út kezdetéhez.
-Köszönöm!-mosolyogtam, amint a táskámba nyúlva nekiálltam, hogy előkeressem az idáig tartó meglehetősen hosszú út árának megfelelő érmemennyiséget.-Mennyivel tartozom?
-Semennyivel-pillantott rám komolyan, amire egy pillanatra ledermedtem, és kissé zavartan pillantottam vissza a sofőr sokat tudó, mosolygó arcára.-A férje előre kifizette az utat.
-Oh, értem-mosolyodtam el ennek hallatán, amint egy apró mozdulattal visszahúztam a mindeközben kinyitott táskám cipzárját. Hihetetlen, milyen alaposan megtervezett mindent.-Még egyszer nagyon köszönöm a fuvart!
-Nincs mit-mosolyodott el ismét, miközben az ajtót kinyitva nekiálltam, hogy kimásszak a taxi hátsó üléséről.-Legyen szép estéje!
-Önnek is!-köszöntem el egy újabb mosollyal az arcomon, majd miután becsuktam magam mögött az ajtót, a taxi távolodó hangját hallgatva indultam el a kövekkel kirakott keskeny kis úton a világítótorony felé. A sötét utat szentjánosbogarakként világították meg az azt keretező apró kis fényforrások, ezzel irányt mutatva, nehogy orra bukjak a bozótos kissé egyenetlen talaján, ahogy a fekete csillagos ég alatt sétálva lassan megközelítettem a távolban már haloványan felsejlő apró épületet. Az éjszaka csendjét megtörő tücsökszó néha felzendült, néha pedig elhallgatott, amint a kis éji zenét játszó hegedűsök mellett elsétálva egyre közelebb jutottam a hajóknak fényével útbaigazítást nyújtó irányjelzőhöz, lépteim alatt pedig hallottam, amint néhány lépésenként elroppan egy-egy apró gally, ahogy tovább folytatva utamat lassan megérkeztem a fehérre festett piros tetős épülethez.
A szívem hevesen kalimpálni kezdett, ahogy pár méterrel az épület ajtajától megállva szemlélődve körbepillantottam a hullámok által verdesett partszakaszon. Miközben hallgattam a tücsökzene és a hullámzás keltette lágy szimfóniát, az arcomat érintő óceáni szellő pedig lágyan belekapott a hajamba, tovább pásztáztam szemeimmel Carlisle után a parton sorakozó fatörmelékkel szegélyezett homokos szakaszon át. Ekkor pillantottam meg egy, a toronytól nem messze felcsillanó apró fényforrást.
Ahogy lassan közelebb sétáltam, a távolból addig homályosan előtűnő fénylő pont lobogó tűz borította farakásként formálódott újjá, melynek fénye lágyan borította be az őt pár méterre újra és újra megközelítő bátortalan hullámokat, az ég felé törő nyalábok másik része pedig játékos csillogásba kezdett a nem messze tőle egy kovácsoltvas asztalnál engem szemlélő Carlisle gödröcskék keretezte apró mosolyán. Csak ekkor eszméltem rá, hogy már lassan fél perce nem vettem egyetlen lélegzetet sem.
-Dr. Esme Anne Cullen-állt fel mosolyogva, mire nem bírtam megállni, hogy ismét mosoly húzódjon még mindig kissé ámult arcom vonalára-, 2012. szeptember 23-án...megváltozott az életem-lépett közelebb hozzám, és éreztem, amint lassan apró pír húzódik arcomra szavai hallatán.-Aznap megismertem egy lányt. Ott álltunk egy kórházi lift ajtaja előtt-folytatta, amint megállva előttem finoman kezeibe vette meglepettségtől kissé elgyengült, remegő kezeimet.-A mai napig nem felejtettem el, mikor mögötte állva megéreztem hajának orgona illatát.
-Jaj, Carlisle...-sütöttem le a szemeimet még mindig mosolyogva, amint ujjaival lágyan végigsimította alkarom vonalán.
-2013. január 29-én -vette vissza ekkor a szót- megkértem a kezét. Életemben nem izgultam még annyira, mint amikor ki kellett mondjam azt a bizonyos három szót-vallotta be halkan felkuncogva, amire én is halkan nevetni kezdtem a meghatott könnyek által hozott homály mögül.-2013. március 18-án elvettem ezt a nőt egy kórházi kápolnában...és akkor úgy éreztem, ennél szebb pillanat sosem történhet már az életemben-simogatta meg ujjaival finoman a bal gyűrűsujjamon díszelgő karikagyűrűt.-Egészen 2013. december 1-jéig-pillantott ekkor rám csillogó tengerszín pillantásával ismét, miközben egy apró lépéssel újból közelebb lépett hozzám-, amikor is ez a csodálatos nő megajándékozott életem legszebb ajándékával...az én gyönyörű kislányommal-simította ujjait lágyan arcomra, mire éreztem, hogy egy apró könnycsepp hullik alá annak még mindig mosolygó vonalára.-És most itt állok ezzel a nővel 2014. március 18-án. Egy évnyi házassággal mögöttünk...és nincs olyan nap, amikor ne futna át az agyamon, milyen szerencsés is vagyok, hogy ez a fantasztikus nő az én feleségem-merült el ismét pillantásomban, mire én hirtelen azt se tudtam, mit mondhatnék az elmúlt percekben elhangzott szavakra. Egy valamit azonban pontosan tudtam...én vagyok a világ legszerencsésebb nője, hogy ez a kivételes férfi az én férjem lett azon a csodás tavaszi napon.-Szeretlek, Esme!
-Én is szeretlek!-csuklott el a hangom a meghatottságtól, mire Ő hozzám hajolva gyöngéd csókba forrasztotta össze továbbra is mosolygó ajkainkat. Ahogy a nem messze tőlünk lobogó tűz lángjának melege simogatta az arcunkat, úgy éreztem, talán még sosem voltam ennyire teljes. Többet kaptam az élettől ezalatt a közel két év alatt mióta őt ismerem, mint amiről valaha is álmodni mertem volna. És tudtam...jöjjön bármilyen vihar az életünk egére, tombolhat akár hurrikán vagy jégeső...a mi napunk minden reggel feljön majd a vihartól megviselt égboltra. És ragyogni fog.
-Szerettem volna, ha ez az este különleges lenne-szakította meg a csókunkat még mindig mosolyogva, miközben a vállamnál fogva finoman az asztal irányába fordított.-A vacsora tálalva, hölgyem!
-Még...mindig nem igazán tudom, mit is mondhatnék-csillant fel a hangom ismét megilletődötten, amint helyet foglaltam az általa kihúzott széken ennél az igényesen megterített kis asztalnál.-Csodálatos vagy-ejtettem ki ajkaimon a számomra egyik legnyilvánvalóbb dolgot, amit csak mondani voltam képes ebben a kissé mámoros állapotban.-Az, ahogy ezt az egészet megszervezted…-pásztáztam végig még mindig ámultan az asztalon sorakozó ínycsiklandó fogásokon és a lélegzetelállító óceáni kiállításon.-Hogy csináltad?
-Egy volt páciensem éttermet üzemeltet a belvárosban-vallotta be titkát, miközben ő is helyet foglalt velem szemben a kis kerek asztalnál.-Elmondtam neki, hogy szeretném meglepni a feleségemet egy olyan vacsorával, amit a nászutunk első estéjén is fogyasztottunk Franciaországban, és...örömmel segített.
-Mivel érdemeltelek ki téged?-nevettem fel még mindig néhány meghatottságtól csillogó könnycseppel pillantásomban, amire ő sem bírta megállni, hogy alig hallhatóan fel ne nevessen.
-Ezt a kérdést én is feltehetném veled kapcsolatban-mosolyodott el ismét, amint óvatosan egy-egy pohár ásványvizet töltött az előttünk lévő két pohárba.-Egyébként...van nálam abból a borból is egy üveggel, amit aznap este ittunk-jegyezte meg, miközben visszacsavarta az ásványvizes üveg kupakját annak rendeltetés szerinti helyére.-De még haza kéne ma vezetnem, így majd...az este második állomásán bontjuk fel azt, ha nem bánod.
-Második állomás?-pillantottam fel rá kíváncsisággal és meglepettséggel hangomban, amint a poharat ajkaimhoz emelve pár korttyal enyhítettem az izgatottság miatt kialakult kisebb száraz érzést a torkomban.-Mi mindent terveztél mára?
-Az egyenlőre maradjon az én titkom-emelte rám sejtelmes pillantását egy sokat mondó, féloldalas mosollyal az arcán, amire még inkább kíváncsian tekintettem vissza csillogó szemeibe.-Remélem, tetszeni fog…
-Ebben biztos vagyok-mosolyodtam el ismét, amint poharamat visszahelyezvén az asztalra ismételten felpillantottam a tűz fényében megcsillanó azúrkék szempárba. Olyan volt, mint a legtisztább vizű óceán egy forró nyári nap alkonyán.-De hidd el, számomra már az is egy ajándék, hogy mellettem vagy.
-Ahogy te is számomra-mosolyogta, miközben ujjait finoman kézfejemre csúsztatva azonnal megugrasztotta már eddig is vágtázó pulzusomat. Mintha egy csapdába esett kolibri vergődött volna egy, a mellkasomnak nevezett kalitkában.-De azért ...szeretném, ha elfogadnál tőlem még egy apró ajándékot-vett elő némi kutatás után a nadrágzsebéből egy kicsiny ékszeres dobozt, és éreztem, hogy egy pillanatra ismét csapdába esik lélegzetem a légutaim alkotta kusza útvesztőben, amint a ruhámhoz hasonló színű bársonnyal bevont kis tartót tenyerembe helyezte.-Benne van a múlt, a jelen és... a jövő-pillantott fel szemeimbe ismét, amint mutatóujját a burgundi anyaggal fedett dobozka tetejére helyezve, egy apró mozdulattal felnyitotta azt, ezzel újabb ámulatba ejtve, mielőtt még felocsúdhattam volna az előzőből.
A doboz mélyén nem más lapult, mint egy apró medál, amely aranylóan csillant fel újra és újra a lobogó tűz izzó fényében, mintha egy ékszerbe zárt napsugár lapult volna meg a vöröslő selyempárnácskák közt.-Boldog évfordulót!
-Istenem…-csuklott el a hangom meghatottan, amint óvatosan kezeimbe véve ezt a lágyan csillogó cseppnyi univerzumot jobban megszemlélhettem annak apró kis részleteit.

A kis kapcsos medál fedelébe egy koordináta volt gravírozva. Ujjamat lágyan végigsimítva azokon a finoman vésett vonalakon, kirajzoltam vele minden egyes számot, minden egyes apró betűt, ezzel annak képmását emlékezetembe vésve, mint ahogy az ékszerész is belehímezte azt az arany ellenálló felszínébe.
-A Seattle Grace koordinátái-válaszolta meg a két számsorozat alapján bennem is felmerülő kimondatlan gondolatot, amint ismét felpillantottam tengerszín csillogó íriszébe.-Minden örömteli pillanat, amit ezalatt a két év alatt veled megélhettem; minden mosoly és nevetés, minden csók és érintés...mind, mind visszavezet ahhoz a pillanathoz, mikor azon a gyönyörű őszi reggelen megláttam azt a kissé elveszett rezidens lányt a kórház folyosóján.
-És az a rezidens lány azóta sem bánja, hogy miután a hajnalba nyúlva pakolászta az akkor már egy hete kipakolásra váró holmijait a dobozokból, aznap reggel majdnem elkésett a munkából-mosolyogtam, amint meghatottságtól kissé remegő hangom mögül apró kuncogás tűnt elő az emlék hatására. Sosem voltam igazán az a dolgokat utolsó pillanatra hagyós típus, de a költözés körüli teendők annyira elhalmoztak akkortájt, hogy még az utolsó napokban is maradtak elintézetlen ügyek körülöttem, és amikor már azt hittem, végre rátérhetek az utolsó simításokra, akkor is találtam olyan dolgot, ami még nem volt a helyén. A sors úgy intézte, hogy aznap reggel késésben kellett lennem, hogy megismerhessem őt.-A legjobb dolog vagy, ami történhetett velem...holtversenyben Lilly-vel-nevettem fel ismét, amint ujjaimmal egy finom mozdulattal megsimítottam enyém mellett pihenő kezét.
-Ha már Lilly-ről beszélünk-vette vissza a szót, miközben ujjaival gyengéden kezeibe vette az apró medaliont tartó ujjaimat.-Nyisd ki a medált!-mosolyogta a pici ékszer felé biccentve, mire kissé remegő ujjakkal pattintottam ki a kis arany ékszer fedelét. Amint megláttam, a szívem azonnal megtelt melegséggel a két apró kép láttán, melyek formára illesztve helyezkedtek el a medalion egyik és másik felében.

Az első képen mi voltunk. A ruháink alapján megismertem, mikor készült a felvétel...azon a csodás májusi napon, mikor kiderült, a mi kis Lilly-nket hordom a szívem alatt. Aznap délután átjöttek Carlisle szülei, hogy személyesen is gratuláljanak, és az édesanyja készítette rólunk ezt a képet, amint Carlisle lágyan átkarolja a derekamat, ezzel ölelve a hasamban növekvő picike lányunkat. A másik képen pedig nem más volt, mint a mi kis Lilly lányunk. Ezt a képet Carlisle készítette, jól emlékeztem, hiszen az első ügyeleti napom estéjén küldte el nekem üzenetben, hogy lássam, minden rendben van, és nincs mi miatt izgulljak. És valóban, minden rendben is volt.
-Carlisle, ez...ez csodálatos-emeltem rá meghatott pillantásomat.-Tényleg...szavakba önteni nem is tudom, mi mindent jelentenek nekem ezek az emlékek…
-Nem is kell mondanod semmit-simított ki arcomból egy előre bukó hajtincset, amint tovább nézegettem a kezemben lévő ékszert.-Pontosan tudom.
-Annyira köszönöm neked!-hajoltam hozzá egy apró csókra, mire éreztem amint néhány meghatott könnycsepp szökik szemeim sarkába. Ahogy egyre mélyebbre merültünk egymás ajkainak lágy játékába, másra sem tudtam gondolni, minthogy milyen szerencsés vagyok, hogy ő van nekem. El sem tudtam képzelni, milyen lenne most az életem, ha nem találkozom vele aznap reggel, de egy biztos...nem lenne az életem ennyire színes, vibráló és teljes.
-Nem kell semmit megköszönnöd!-simította ujjait arcomra, amint csókunk megszakadtával  ismét szemeimbe pillantott.-Mit szólnál, ha most nekiállnánk a vacsorának?-biccentett az asztalon álló megannyi illatozó finomság felé.-Most még jó meleg, de ebben az időben hamar ki fog hűlni.
-Ezer örömmel-kuncogtam, miközben kicsit jobban magam alá húztam a széket.-Tudod, hogy tegnap óta alig ettem valamit, azt is reggelire.
-Akkor minden bizonnyal még a nászutunkon elfogyasztott vacsoránál is jobban fog majd esni a ma esti sült fácán comb-mosolyogta, amint ő is kényelembe helyezte magát a tányérján lévő rozmaringos-spenótos steak elé.
-Garantálom-nevettem fel ismét, majd mindketten nekiálltunk, hogy az egy éve emlékezetessé váló első vacsoránkat ismét elfogyasszuk. Amint az első falat húst a számhoz emeltem, azonnal visszajöttek az emlékek arról a csodálatos nászútról, ahol először fogyasztottam ilyen szőlős fácánsültet. Ugyan az a gazdag, édeskés rozmaringos ízvilág volt, melyet tökéletesen kiegészített az pecán diós édesburgonyahab selymes lágysága, mintha most is Nice partján ültünk volna az első házasként töltött éjszakánkon.-Ez valami mennyei volt-nyúltam a szalvétám után jóllakottan.-Üzenem a volt betegednek, hogy megmentett az éhhaláltól.
-Mindenképp átadom neki-mosolyogta ős is egy jóllakott mosollyal az arcán.-Biztos örül majd annak hallatán, hogy gyakorlatilag kinyaltuk a tányérunkat a főztje után.
-És hogy micsoda nosztalgiában volt részünk általa-kuncogtam, miközben poharamat ajkaimhoz emeltem, hogy egy kis vizet kortyoljak erre a megannyi intenzív ízre.
-Remélem, hogy azért még nem teltél meg teljesen-nevetett fel egy sejtelmes mosollyal az arcán.-Ugyanis mindjárt indulunk a mai este második állomására.
-Mit tudtál még kitalálni?-emeltem rá kíváncsian pillantásomat, miközben ő a tányérokat és a poharainkat egy fedeles fonott kosárba helyezte.
-Hamarosan megtudod-hullajtott egy lágy csókot ajkaimra, majd miután befejezte a pakolást, útnak is indultunk a valamivel messzebb leparkolt fekete Mercedes irányába. Ahogy az éjszakában suhantunk, a város fényei lassan eltűntek a horizonton. Nem világított más, mint a megannyi fényes csillag az égbolton, amelyek egyre inkább sűrűsödtek, ahogy rákanyarodtunk az útra, mely otthonunkhoz vezet, a Hold pedig sejtelmesen eresztette ránk fényfüggönyét a megannyi magas fenyő ágai közt, ahogy Carlisle lassan leparkolt otthonunk bejárata előtt.-Itt is vagyunk-nyitotta ki nekem az autó ajtaját, miközben másik kezével készségesen kisegített az első ülésről, nehogy magassarkúmban megbotoljak a kissé meredekebb beállón.-Fordulj csak meg-biccentet a másik irányba, mire megláttam egy nagyon apró kis elemes mécsesekkel kirakott útvonalat, mely az erdő mélyébe vezetett.-Indulj el arra, mindjárt megyek én is-suttogta fülembe, majd egy apró csókot hullajtott homlokom bőrére.-Nekem még le kell hozzak valamit az emeletről.
-Rendben van-mosolyogtam még mindig ámultan, majd miközben ő elindult felfelé a házunk irányába, én is nekivágtam a kis fényforrások szegélyezte keskeny ösvénynek. A páfrányos aljnövényzet majdnem teljesen összeért a keskeny kis földút két oldalán, éppen csak elég helyet hagyva egyetlen ember számára, ahogy végiglépdeltem a néhány lehullott gallyal fedett talajon. Egy pár perces táv megtétele után azonban az ösvény lassan szélesebbé vált, majd az egymás mellől egyre messzebb kerülő két fényforrássor végén a fenyves tömeg egyszerre megszűnt, elém tárva egy apró kis tisztást. Az megannyi apró márciusi virággal teli zöld fűtenger közepén egy kockás lepel hevert, melynek mind a négy oldalát az ösvényhez hasonló kis elemes mécsesek szegélyezték, távolabb eső sarkában pedig egy kis piknikkosár állt, amelyből kikandikált a szerelmem által már emlegetett bor.
-Tetszik?-hallottam meg Carlisle hangját a hátam mögül, amint lassan mellém sétált a kis ösvény felől.
-Inkább lenyűgöz-pillantottam rá teljesen elvarázsolva a látvány által. Mintha egy tündérmesében lettünk volna. Ekkor vettem csak észre, hogy kezeiben egy-egy kis tálkát hoz, melyeknek színe és alakja azonnal elárulta, mit is rejtenek.-Csak nem créme brulée?-csillant fel a hangom a karamellás kéreg borította krémes édesség gondolatára.
-De bizony-mosolyodott el lelkesedésem láttán.-Szerintem...üljünk le a pokrócra, és egy finom rosé bor társaságában kóstoljuk is meg.
-Alig várom-mosolyodtam el én is, miközben kényelmesen helyet foglaltunk a finoman megvilágított puha kockás leplen. Amíg Carlisle egy-egy boros pohárba rosé bort töltött, én a fonott kis piknik kosárból előhalásztam a desszerthez való kiskanalakat, majd jóízűen álltunk neki a néhány áfonyával díszített karamellába burkolt francia vaníliás krém elfogyasztásának. A nászutunk alatt több étteremben is megkóstoltuk ezt a francia különlegességet, és mindig meglepődtünk, hogy ahány hely, annyi változata volt ízek. Volt, ahol mindenféle körítés nélkül, volt ahol mellé gyümölcsöt felszolgálva élvezhettük desszertünket, de ami mindben közös volt, hogy egytől egyig mindegyik különlegesen finom volt. Ez most sem volt másképp.
-Most már tényleg egy falat se fér belém-kuncogtam, amint a bolyhos lepedőn hanyatt dőlve a csillagokat szemléltük.-Úgyhogy remélem több étellel nem készültél…
-Nem, ennyi volt-nevetett fel ő is, amint fejem alatt pihenő karjával picit közelebb vont magához.-Nem fázol? Picit kezd hűvös lenni a levegő.
-Lehet hogy amiatt a kis bor miatt, amit ittunk-álltam neki-, de szerencsére nem. Meg hát...te is itt vagy mellettem, hogy felmelegíts-hajoltam hozzá egy csókra, majd még egyre, és még egyre, mígnem teljesen elmerültünk egymás ajkaiban. A világ megszűnt körülöttem létezni, miközben Carlisle ujjai a ruha felsliccelt részén lassan combjaira simultak, én pedig egyre közelebb és közelebb vontam őt magamhoz, mígnem arra eszméltem, hogy arcom mellett alkarján támaszkodva már teste teljesen az enyémhez simul.
-Szívem-szakította meg egy pillanatra szenvedélyes csókunkat, ám éreztem, mekkora önerő kellett neki ehhez az apró mozdulathoz is-, zöld a lámpa?
-Ennél zöldebb nem is lehetne-nevettem fel mosolyogva, mire ő szintén széles mosollyal az arcán hajolt hozzám újabb szenvedélyes csókra. Ahogy csók csókot követett, észre sem vettem mikor fordítottam helyzetünkön kerülve én felső pozícióba, miközben egyetlen pillanatra sem szakítottuk meg csókunkat. Ujjai lassan vándoroltak felfelé a combomról végig az oldalamon egészen a lapockáimig ezzel vonva még közelebb magához. Éreztem, ahogy a vér hevesen száguld az ereimben versenylóként vágtázó szívem hajtására, szinte már égetve minden porcikámat, mintha folyékony tűz áramlott volna szét a testemben, átvéve elmémtől az irányítást felette. -Menjünk fel!-szakítottam meg most én csókunkat, mikor sikerült egy pillanatra visszaszerezzem a kontrollt a testem felett. Akármennyire is hajtott a szenvedély, az agyam anyai része tudta, nem kockáztathatunk idekinn egy tüdőgyulladást az éjszakai hidegben, mikor másnap ismét egy három és fél hónapos kislány édesanyjának és édesapjának kell lennünk.-Gyere!-álltam fel a felhúzott térdei által támaszt adó öléből, mire ő is sietve követni kezdett engem vissza a kis erdei ösvényen át.
Az ajtón belépve azonnal lehámoztam magamról magassarkúmat, megkímélve magamat egy kellemetlen eséstől a lépcsőn, majd sietve indultunk el mind a ketten az emeleten lévő hálónk irányába.
Hálónk ajtaján belépve ismét összeforrasztottuk ajkainak, miközben Carlisle nekiállt, hogy ruhám hátán megtalálva a cipzárt gyorsan megszabadítson az általa vásárolt csodás ruhadarabtól. Én is nekikezdtem inggombjainak kioldásának, mikor éreztem ahogy a cipzár lassan legördül a hátamon, majd szerelmem ujjai a hátamról a vállamra vándorolnak, hogy a vékony spagetti pántokat lecsúsztatva a földre hulljon rólam a burgundi bársony anyag.
-Várj egy kicsit!-szakítottam meg csókunkat, mikor a gondolat hatására, miszerint ruha nélkül lát majd a férjem, az önbizalomhiányom a pillanat töredék része alatt felszínre tört.-Figyelj,én...nagyon-nagyon akarlak téged-vágtam bele habozva, mire ő kissé zavarodottan állt meg velem szemben nem értvén hirtelen váltásomat.-De...nem is tudom…

-Esme, szívem, csak nincs valami baj?-lépett hozzám némi aggodalommal a hangjában, miközben ujjait lágyan a derekamra simította.-Tudod, nekem mindent elmondhatsz. Nem fogok megharagudni akkor sem, ha ezt mégsem szeretnéd most. De látom, hogy nyugtalan vagy, csak azt nem értem, miért…
-Azt hittem...azt hittem túlléptem magamban azon, hogy a testem...megváltozott a szülés óta-mondtam ki végül nagy nehezen a lelkem mélyén háborgó aggályokat.-Egészen eddig úgy éreztem, megállíthatatlan vagyok, de...mikor le akartad venni rólam a ruhát, ismét felszínre tört az érzés, hogy…-álltam meg egy pillanatra hezitálva azon, hogy is mondjam el azt, ami már régóta nyomaszt-hogy mi van, ha már nem tetszem neked.
-Drágám-ölelt magához mosolyogva, miközben éreztem, ahogy azonnal megkönnyebbül a lelkem az előbbi kimondott szavak hatására-, hidd el, hogy ez soha nem fordulhat elő. Imádom minden kis porcikádat, és nem számít, ha a tested a terhességgel együtt bármennyit is változott, hiszen...a mi gyönyörű kislányunk növekedett odabenn-simította meg az arcomat őszinte csillogással a hangjában, mire éreztem, ahogy néhány apró könnycsepp kúszik szemeim sarkába.-De, hogy megkönnyítsem a dolgod, van egy ötletem-emelte rám ismét pillantását.-Vetkőzzünk le saját magunk. Én is leveszek egy ruhadarabot, és mikor úgy érzed, te is. Nem sietünk, miénk az egész éjszaka. Nem muszáj felém fordulnod közben, tedd úgy ahogy számodra is kényelmes, és én minden lépésedben támogatni foglak. Ha pedig megállnál, megállunk-hangsúlyozta ki.- Nem kell csinálunk semmit, ha nem akarod.
-Szeretlek!-hullajtottam hálás csókot ajkaira. El sem tudtam képzelni, hogy lehet velem ennyire megértő.-Csináljuk így!
-Akkor kezdem én-lépett hátrébb kicsit tőlem, majd egy huncut mosollyal az arcán folytatta az általam megkezdett inggombok kigombolásának. Ahogy a könnyű anyag a földre hullott, nem bírtam megállni, hogy ajkaimra harapjak fedetlen mellkasa láttán.-Nos?

-Jó, én jövök-vettem kezeimbe ruhám vékony pántjait, majd óvatosan lecsúsztattam vállamon a két kis vékony anyagot úgy, hogy a ruhát szorosan magamhoz vontam karjaimat magam előtt összefogva, nehogy lecsússzon.-De egyelőre csak eddig.

-Nem sietünk-lépett hozzám apró csókra, majd megint eltávolodva ujjaival nekiállt nadrágján lévő övének kibontásához. A szívem egyre hevesebben dobogott, ahogy megszabadult a következő ruhadarabtól, majd átlépve azon ismét közelebb lépett hozzám, hogy kezei derekamon megpihenjenek.-Ez egyre izgalmasabb, nem gondolod?
-Mi tagadás-nevettem még mindig magamhoz szorítva ruhámat. De elszánt voltam.-Most...elfordulok, jó?-pillantottam rá, miközben neki is álltam a kis manőverem kivitelezésének.
Pár pillanatig így álltam. A szívem cselekedett volna, de a szorongó elmém még mindig szorosan markolta a bársony anyagot, mely a testem és az intimitás közé állt...ám némi csatározást követően, a szívem győzedelmeskedett, és ahogy a vörös anyag a földre hullott, a szívemről is lehullott pár hatalmas kőtömb.
-Nem baj, ha átkarollak?-lépett mögém Carlisle némi aggodalommal hangjában, amire azonnal egy apró fejrázással válaszoltam. 
-Már hogy lenne baj?-pillantottam hátra vállam fölött mosolyogva, mire ő hozzám lépve lágyan átkarolta hátulról derekamat, kezei pedig megpihentek derekamnak számomra azon a bizonyos kritikus pontján.
-Bár még nem látlak, de biztosan gyönyörű vagy-suttogta fülemben állát a vállamra helyezve.-Nem számít, milyen leszel, mindig szeretni foglak. Ez az érzés 100 évesen és öt gyerek után sem fog megváltozni bennem.
-Öt gyerek?-emeltem rá pillantásomat halkan nevetve.-Mennyire terveztél te előre?
-Az egyelőre maradjon az én titkom-kuncogott fel ő is, mire felé fordulva egyetlen határozott mozdulattal lágy csókban forrasztottam össze egymás után vágyakozó ajkainkat. Már nem féltem. Az ereimben a vér helyét ismét égető tűz vette át, ahogy egyre mélyebbre és mélyebbre merültünk egymás ajkainak szenvedélyes játékában, és éreztem, amint egyik pillanatban Carlisle kissé eltávolodva megszabadul a közénk álló utolsó ruhadarabtól. Én sem vártam tovább.
Lassan hátráltunk el egészen az ágyig, aminek nekiütközve egy pillanatra megszakítottuk csókunkat, majd ott folytatva ahol abbahagytuk, mindketten kényelembe helyeztünk magunkat a hatalmas franciaágyon. Ujjai ismét felfedező útra indultak testem vonalán, majd arcom mellett két oldalt megtámaszkodva ajkai is barangolni kezdtek államon, majd végig a nyakamon egészen le a szegycsontomig, amire egy jól eső sóhaj szakadt fel a mellkasomból.
-Valóban gyönyörű vagy-mosolyogta két csók között, ahogy egyre lejjebb haladt szegycsontom középvonalán egészen a hasamig, majd vissza a nyakam irányába.-És ha kell, ezt minden nap eszedbe juttatom majd-mosolyogta ajkait ismét enyémhez forrasztva, miközben két oldalt megtámaszkodva ismét felém helyezkedett.-Ha pedig bármi nem esne jól-pillantott rám ismét-, azonnal szólj, és megállok...
-Bízom benned-mosolyogtam tengerszín szemeibe pillantva, melyek most inkább sötétkéknek tűntek a szimpatikus izgalom hatására megtágult pupillái miatt-tudom, hogy vigyázol majd rám…-vontam magamhoz ismét csókra, majd miután lábaimat lábai köré kulcsoltam, egy gyengéd mozdulattal összeolvasztotta egymásra vágyó alakunkat.
A lélegzetem egy pillanatra elakadt, ajkaimat pedig egy apró nyögés hagyta el a jól ismert érzés hatására, ahogy ezzel a finom mozdulattal két felünk egy egésszé vált. Ujjaim remegő mozdulatokkal kapaszkodtak meg hátának izmaiban, ahogy ő lassú mozdulatokkal egyre mélyebbre merült az egyesülésünk alkotta óceánban, miközben ajkaival tovább barangolt kulcscsontom vonalán, forró leheletével égő nyomot hagyva maga után.
-Annyira szeretlek!-sóhajtotta perzselő csókjai közt, ahogy egymás ritmusát felvéve testünk lágy hullámzásba kezdett, újra és újra megakasztva lélegzetemet egy-egy sóhajjal.
-Én is szeretlek!-mosolyogtam, amint egy apró nyögés hagyta el ajkaimat a megannyi száguldó impulzus hatására, melyek ritmusos mozdulatai révén egyre csak elárasztották a testemet. Légzése az enyémmel együtt gyorsult, szíve enyémmel együtt vágtázott egyre gyorsabban és gyorsabban, amint a bennünk égő tűz mintha felperzselt volna maga előtt mindent.-Te jó ég!-sóhajtottam, ahogy ujjai a combomon végigsimítva derekam alá simultak picit megemelve csípőmet, ezzel még jobban magához vonva, homlokát enyémhez nyomva, ritmusunk egyre gyorsulva.-Carlisle…
-Esme…-suttogta, ahogy ajkait ismét ajkaimra forrasztotta, együtt szállva tovább egymás karjaiban a csillagos ég fele…
 
 
 
 
(Carlisle szemszöge)
 
 
 
 
Hulló esőcseppek hangja ébresztett a kora hajnalban, ahogy a megannyi életet adó gyöngy egymás után koppant egyet-egyet az erdő sűrű aljnövényzetén, mintegy ébresztőóraként funkcionálva. Ólom súlyú szemhéjaimat lassan felnyitva kissé homályos látással pillantottam körbe a hatalmas ablakokon át szűrt fénnyel megtelt szobában, ám ekkor oldalra fordítva tekintetem láttam, hogy az ágy mellettem üres.
-Esme?-pillantottam a fürdőszoba irányába, hátha csak oda ment, ám miután onnan nem érkezett válasz, egy melegítő nadrágot és pólót magamra kapva indultam el a nappali irányába. Sejtettem, hogy a vizsgája eredményét várva fogom megtalálni őt valahol a házban, hiszen bár túl volt a megmérettetésen, eredményt még nem tudott. Én pedig tudtam...lehetett bármilyen jó az előző esténk, a fejében motoszkáló apró gondolatokat még ez sem tudta feledtetni vele.
A nappaliba érve üresen találtam azt, ahogy a vele egybe nyíló konyhánkat is. Ám a konyhapulton elöl hagyott teafüves tároló és a vízforralóból még mindig felfelé áramló gőz láttán tudtam, hogy merre keressem.
A lépcsőn leérve a ház hátsó ajtaja felé vettem az irányt, majd a hatalmas elhúzhatós üvegajtó túloldalán meg is találtam szerelmemet, a hátsó veranda lépcsőjén ülve teázva.
-Milyen korán keltél...-mosolyogtam mellé lépve, amire azonnal felkapta a tekintetét a hulló eső borította természet irányából.
-Nem tudtam aludni-kuncogta, ahogy mellé ülve a lakkozott fa lépcsőfokon én is kényelembe helyeztem magam mellette.-Tudod, milyen vagyok…
-Tudom-hullajtottam apró csókot homloka felém eső részére, miközben karommal lágyan átkaroltam a derekát.-Sejtettem, hogy nem fogsz tudni megfeledkezni a vizsgáról, akármilyen jól is érezzük magunkat. Legalább is…-álltam meg egy pillanatra-, én nagyon jól éreztem magam tegnap este.
-Én szavakkal el sem tudom mondani, mit éreztem tegnap éjjel-emelte rám pillantását hálás csillogással a szemében.-Vissza...visszaadtad egy részemet, amiről azt hittem, sosem kapom vissza. Ismét nőnek éreztem magam. Nem anyának, nem orvosnak...nőnek. Sosem hittem, hogy egyszerre lehetek anya és nő, de te megmutattad, hogy ez lehetséges...és ezt nagyon köszönöm neked.
-Nem kell megköszönnöd!-vontam kicsit közelebb magamhoz, amint ő arcát lágyan vállamra eresztette.-Számomra sosem csak egy anya vagy, vagy voltál-folytattam-, te vagy a legjobb barátom, a feleségem, a lelki társam...és nem mellesleg a kislányunk édesanyja. De a többi is mind te vagy. Ne felejtsd el!
-Melletted nem is fogom tudni elfelejteni-hajolt hozzám egy apró csókra.-Viszont...Derek és Mark meg ne tudja, hogy engem tartasz a legjobb barátodnak-kuncogott fel, mire én sem bírtam megállni, hogy felnevessek.-Még a végén megutálnak engem.
-Ígérem, ez a mi titkunk marad-nevettem tovább, ám mielőtt bármi mást mondhattunk volna, nevetésünket megtörte egy apró hang, mely csendesen settenkedett ki mögénk négy mancsán a hűvös verandára a ház melegéből.
-Ó, szia Doki!-simította meg cicája félhosszú szőrét, ahogy finoman közénk fúrva magát odamászott szerelmem ölébe.-Mióta Seattle-be költöztem, sokkal bújósabb lett, mint előtte volt. Nem hiszem, hogy szereti az itteni időjárást.
-Meghiszem azt-mosolyogtam megsimítva Doki fejét, mire egy halk murrogást követően éreztem, ahogy a simogatás hatására dorombolni kezd.-Ne aggódj, kis haver, most már jönnek a melegebb napok.
-Ha már a mostani időjárás...-vette tőlem vissza a szót-Nem szeretnél valami meleget inni? Kávét vagy teát?
-Egy kávé jól esne-biccentettem mosolyogva-, de ne fáradj vele, majd én megcsinálom magamnak…
-Ne butáskodj!-állított meg, ahogy álltam volna föl a lépcsőfokról, miközben ő pillanatok alatt  fölpattant Dokit maga mellé rakva.-Szívesen készítek egy kávét, úgyis megyek után tölteni a teámat. Meg hozok neked egy pulóvert, mert rossz nézni téged egy szál pólóban-kuncogta rám mutatva.-Komolyan, hogy nem fázol?
-Én itt nőttem fel-nevettem fel ismét én is.-De lehet én addig inkább lezuhanyzom, mert az még nem történt meg.
-Az lehet jobb is lesz, mint a pulóver-simította meg vállamat, ahogy elsétált mellettem.-Én akkor addig megcsinálom a kávét és tovább bűvölöm a telefonomat hátha jön az értesítő email, hogy felkerültek az eredmények.
-Csak semmi idegeskedés-mosolyogtam ahogy felállva én is követtem őt fel a lépcső irányába.
-Könnyű azt mondani-sóhajtotta, ahogy elindultunk felfelé a fokokon-De már csak egy-két óra és nem kell aggódjak tovább.
-Nem lesz baj-hullajtottam apró csókot homlokára az emeletre érvén, majd lassan mind a ketten elindultunk teendőnk végeztére.
A hálóba érve ledobtam magamról a rögtönzött együttest, majd sietve léptem be a zuhanyrózsából áradó frissítő zuhany alá. A forró víz bár lemosta rólam a tegnapi napot, úgy éreztem a tegnap este minden kis pillanata a memóriámba égett. Az agyam filmként játszotta vissza az éjjel összes mozzanatát újra és újra, azt kívánva bárcsak ott folytatnánk mindent ahol abbahagytuk, akár itt és most. Azt kívántam, bárcsak itt állna most mellettem a meleg víz ölelésében, és…
-Carlisle, sikerült!-szakított ki szerelmem hangja gondolataimból, ám még fel se sikerült teljesen ocsúdjak, mikor a fürdőbe szaladva ruhástul vetette magát nyakamba egy széles mosollyal az arcán.-Sikerült, sikerült!
-Tudtam én, hogy nekem van a legokosabb feleségem a világon-öleltem magamhoz, miközben fél kézzel elzártam a csapot, hogy ne áztassa tovább a ruháit.-Gratulálok! De...majd a legközelebbi sikered után próbálj meg nem megölni mindkettőnket-nevettem, ahogy a zuhany alól kiállva ismét szilárd talaj került a lábam alá.-Vennünk kéne egy csúszásgátlót a zuhanyzóba…
-Bocsánat!-nevetett fel ő is még mindig egy széles mosollyal az arcán.-Csak annyira boldog vagyok, hogy azt el sem tudom mondani. Egy hatalmas kő esett le a szívemről.
-El tudom képzelni-simítottam meg hátát, amin a ruha kissé átázott a meleg zuhany alatt.-Viszont gyorsan szárítkozz meg, mert hamar át fogsz hűlni ezekben a ruhákban.
-Vagy...akár csatlakozhatnék is-villant meg szemében egy játékos pillantás, miközben lassan elkezdte lehámozni magáról az átázott pólót és nadrágot, mire a lélegzetem egy pillanatra elakadt.-Ha már vizes lettem, mit számít egy kis zuhanyzás, nem igaz?
-De...igaz-biccentettem, és éreztem, ahogy az egyre kevesebb ruhával fedett alakja láttán, a limbikus rendszerem egyre inkább átveszi a hatalmat a józan gondolataim felett. Határozottsága meglepett, ugyanakkor nagyon is tetszett.
-Nos, Dr. Cullen-lépett be mellém a fülkébe, miközben karjaival nyakamat átkarolva fedetlen testével teljesen az enyémhez simult, mire azonnal meglódult a szívem-, mit szólna, ha ismét megajándékoznánk egymást azzal, amit a tegnap este is adtunk egymásnak?
-Egy újabb ajándékra mondhatnék valaha nemet?-csúsztattam ujjaimat derekára, majd hozzá hajolva ismét lágy csókban forrasztottuk össze szenvedélyre szomjazó ajkainkat. Egyik kezemmel újra megnyitottam a csapot, így ismét hullani kezdett ránk a kellemesen forró víz, cseppenként gördülve végig egyre hevülő testünkön. Ujjai lágyan túrtak bele tarkóm táján az  egyre vizesebb szőke hajtincsekbe, miközben én kezeimmel gyengéden végigsimítottam testének homokóra sziluettjén egészen a feneke aljáig, mire éreztem, ahogy ebben a  pillanatban belemosolyodott a csókunkba.
-Mire készülsz?-emelte rám pillantását finoman ajkaiba harapva, mire nem bírtam megállni, hogy ajkaimmal vándorlásnak induljak nyakának finom bőrén. Milliméterről milliméterre haladtam lefelé, miközben ő ujjaival újra és újra hajamba túrt, mígnem egy kis lendületet véve, feneke alatt megtámasztva emeltem őt magasságomba, ő pedig lábaival szorosan körbefonta derekamat.-Te jó ég, el ne essünk!-kuncogott fel, miközben én is halkan nevetve helyeztem őt fel a zuhanyzóban lévő kisebb kiálló párkányra.
-Így kisebb eséllyel törjük ki a nyakunkat-nevettem tovább, miközben ő derekam köré font lábaival még közelebb húzott magához.-De legközelebb már lesz csúszásgátlónk…
-Nagyon előrelátó, Doktor Úr!- karolta át nyakamat homlokát enyémhez érintve, majd utat engedve nekem újra összeforraszthattam egymással egymás után vágyakozó testünket…
 
 
 
 
(Esme szemszöge)
 
 
 
 
-Anya hívott-lépett be a nappaliba a hajszárítástól kissé még mindig kócosan, miközben én egy kisebb törülközővel dörzsölgettem a hajamat, hogy kevesebb ideig legyen hőnek kitéve majd a szárítás közben.-Kérdezte, hogy kaphat-e Lilly egy kis zöldborsó pürét, ha csinálna neki reggelire, mert van egy csomó zöldborsójuk, amit egy volt kollégájuk hozott. Én azt mondtam, hogy szerintem adhat.
-Még nem próbáltuk, de ha megeszi, csak nyugodtan-mosolyogtam, ahogy ő is mellém helyezkedett a kanapén.-Kicsit...furcsa lesz a tegnapi este és a ma reggel után visszacsöppenni a mindennapokba-kuncogtam pillantásomat rá emelve.-Tényleg olyan volt, mint egy második nászút…
-Nem muszáj visszatérjünk-simította ujjait combomra.-Attól, hogy szülők vagyunk, nekünk is jár egy kis kettesben töltött idő. Nem leszünk rosszabb szülők attól, hogy időnként a nagyszüleire bízzuk Lilly-t, ha úgy érezzük, elmennénk egyet vacsorázni, vagy aludnánk egyet, mikor nagyon fáradtak vagyunk, vagy épp...mást csinálnánk az ágyban-kuncogta csókra hajolva hozzám, amire én is halkan felnevettem, mielőtt ajkai enyémhez értek.-Ha te is benne vagy, arra gondoltam, hogy minden héten legalább egyszer, még ha nem is egy egész éjszakára, de pár órára kimozdulhatnánk, addig pedig Lilly-t elvinnénk a szüleimhez. Amolyan randi este lenne…
-Tetszik az ötlet-biccentettem még mindig mosolyogva.-De az, amit...a csók előtt mondtál-vettem vissza a szót egy kis játékos csillogással a hangomban-, az azért lehetne többször is egy héten, nem csak egyszer.
-Akár minden nap is-kuncogta, majd ismét lágy csókot hullajtott ajkaimra.-Mintha minden nap a nászutunk lenne.
-Csak most nem tudom elfelejteni a fogamzásgátlómat-nevettem tovább, amire ő is felnevetett.-Még egy ideig várnék egy újabb babával, ha már Lilly a tervezettnél kicsit korábban jött össze.
-Ezzel egyet értek-biccentett ő is.-Szeretnék majd még gyereket, de később. Lilly is legyen nagyobb, önállóbb, és persze mi is álljunk úgy a munkánk terén, hogy legyen időnk egyszerre két gyerekre is.
-Ahogy mondod-simítottam ujjaimat combomon pihenő kezére.-Nem kell siessünk, élvezzük ki a közös életünk minden pillanatát úgy, ahogy most vagyunk. Úgy is tudni fogjuk, mikor jön el az ideje.
-Pontosan-fűzte ujjait ujjaim közé.-Nos, amíg te megszárítod a hajad, én megiszom most már a kávémat, bár valószínűleg úgyis kihűlt, amíg a zuhany alatt voltunk-nevetett fel ismét, mire én is kuncogni kezdtem, miközben ő elindult a konyha irányába.-Hozzátenném, hogy nagyon megérte…
-Ezt nagy örömmel hallom-mosolyogtam tovább, ám ebben a pillanatban rájöttem, hogy van még egy ajándék, amit elfelejtettem átadni neki tegnap.-Várj, én teljesen elfelejtettem átadni az én ajándékomat neked-álltam fel a kanapéról, mire ő meglepetten kezdte figyelni, ahogy a hálóba ki meg be sietve a karácsonyra adott albumával térek vissza.
-Csak nem?-pillantott rám sokat sejtően, mire én mosolyogva bólogatni kezdtem.-Hadd nézzem őket-vette át tőlem lelkesen, majd felnyitva a fehér fedelét ahhoz a képhez kezdett lapozni, ami a sor végét jelentette még akkor, mikor tőlem ezt az emlékekkel teli ajándékot megkapta. -Istenem...milyen messzinek tűnik mindez.
-Emlékszel erre?-mutattam egy képre, amely Szilveszter éjjel készült rólunk a kórházban nem sokkal éjfél előtt, mikor mindketten ügyeletesek voltunk.-Éppen csak befejeztél egy műtétet éjfél előtt, miután szinte egész nap operáltál a Szilveszterkor megszokott baleset áradat miatt.
-Igen-mosolyodott el ő is a képre mutatva.-Az ujjaimon a bőr teljesen ráncos volt a sok fertőtlenítő és bemosakodás miatt. Még a képen is látszik.
-Én pedig akkor jöttem ki egy vakbél gyulladásos kisfiú műtétjéről, aminél asszisztáltam-mutattam magamra.-Perforált appendix volt, és a kisfiú nem volt valami jó állapotban, mikorra bekerült. A műtét után még mindig nagyon izgultam, mi lesz vele másnapra.
- Nem volt könnyű az első közös Szilveszterünk, az biztos-simította meg a vállamat.-Másnap, mikor hazamentünk, legalább 10 órát aludtunk egyhuzamban, és ugyan abban a pozícióban ébredtünk, mint amiben elaludtunk-kuncogta.
-Igen-mosolyogtam, amint eszembe jutott, mikor felébredve még azt sem tudtuk, milyen napot írunk, nemhogy hány óra van.-Ó, ezek pedig a fogadáson készültek-mutattam, mikor néhány lapozást követően eljutottunk az esküvőnk napjáig.-Milyen jó kép ez rólatok-mutattam arra, amelyiken Carlisle, Derek és Mark egymást átkarolva állnak a táncparketten.
-Mark itt kivételesen józan volt-nevetett fel újra.-Az előző este eléggé kiütötte magát, ami nagy visszatartó erő volt.
-Itt meg felkért táncolni-mutattam a mellette lévő képre.-Rájöttem, mennyire sokat csiszolódott a vele való kapcsolatom, mióta megismertem-ötlött eszembe a felismerés.-Az elején még megpróbált férfiként közeledni felém, flörtölt velem, aztán...ott találtam magam, hogy ő segített át engem a szülésen, mikor nem lehettél mellettem-emlékeztem vissza eddigi életem talán legnehezebb pillanatára.
-Nagyon jó barát-bólintott egyetértően.-Azóta sem győzöm eléggé megköszönni neki, hogy helyettem is támogatott téged.
-Én sem tudom eléggé meghálálni-folytattam.-De talán, hogy ő lesz Lilly életében Mark bácsi, elég jó kompenzáció lehet-mosolyodtam el ismét.-Vele is nagyon jól bánik.
-Tagadhatatlan-biccentett, ahogy tovább lapozva elértünk a a nászúton készült képekhez.-Te jó ég, milyen gyönyörű vagy ezen-mutatott egy képre, amit rólam csinált a Saint Tropez-i tengerparton, mikor bokáig álltam a hullámzó tenger hűvös vizében.-Emlékeszem, az első ott töltött napon készítettem, mikor először lementünk a partra. Tavasz révén nem volt a legmelegebb a víz, és próbáltunk a kissé csúszós köveken araszolva lassan bejutni a vízbe.
-De mikor végre sikerült, már könnyen meg lehetett szokni a hőfokot-nevettem fel az emlék hatására.-Egyszer még vissza kell menjünk oda. Talán...ha majd Lilly már elég nagy lesz.
-Mindenképp-biccentett egyetértően, ahogy ismét lapozott egyet.-Ó, ez pedig már Párizsban készült a Louvre előtt. Gyönyörű tavaszi napsütés volt-simította meg a vállamat a rólunk készült képet nézegetve, amit egy kedves pár készített.-Te pedig szinte ragyogsz.
-Hát...elég valószínű, hogy itt már várandós voltam-kuncogtam fejemben számolgatva a terhességem felfedezésétől a nászutunk kezdetéig eltelt időt.-Sőt, biztosan. Kicsit kevesebb, mint 1 hónappal később már tudtam, hogy Lilly-t hordom a szívem alatt, akkor pedig már 6 hetes terhes voltam.
-És mi ekkor még nem is tudtuk, hogy hamarosan eggyel többen leszünk-hullajtott apró csókot homlokomra, amire ismét elmosolyodtam.-Visszagondolva...nem éreztél semmit ekkor még?
-Igazából...mikor aznap reggel felkeltem, volt egy furcsa dolog-gondoltam vissza arra az időszakra.-A gyógyszer mellett nem volt vérzésem, de aznap furcsa módon mégis jelentkezett egy enyhe, alig fél napig tartó pecsételő vérzés, amit nem is nagyon tudtam hova tenni.-folytattam visszaemlékezve.- Utólag viszont már tudom, hogy ez valószínűleg beágyazódási vérzés volt. Én buta pedig azt hittem, csak kicsit megbolydult a hormonrendszerem az időeltolódás miatt-temettem arcomat kezeimbe nevetve.-Annyi jel volt, de még akkor sem állt össze a kép, mikor már egész nap émelyegtem és elkezdtem hányni.
-Úgy emlékeztél, bevetted a fogamzásgátlódat-simította meg a vállamat ismét.-Utána ahogy észre vetted, hogy kimaradt, védekeztünk is a kritikus időszakban, de mivel ez egyetlen tabletta volt, több héttel a nászutunk előtt, egyikünk sem gondolta volna, hogy ez megtörténhet, pláne a ciklusod legvégén. Nem hibáztál.
-Tudom,de…-álltam meg egy pillanatra-, de azóta is lelkiismeret-furdalásom van, hogy mivel nem tudtam, hogy ő már úton van, az émelygés és a sűrű beosztásom miatt nem ettem annyit a felismerést megelőző néhány napban.
-Nem hibáztál-ismételte el tagolva előző mondatát.-Egyébként meg...egy meglepetés babához ugyanúgy két ember kell, mint egy tervezett babához. Én sem védekeztem semmivel a nászutunk alatt, így Lilly megfoganása rajtam is múlott-folytatta komolyan.-Ketten hoztuk össze ezt a váratlan kis csodát. Kettőnké a felelősség is, történjen bármi.
-Köszönöm!-hajoltam hozzá egy apró csókra.-Szeretlek!
-Én is szeretlek!-cirógatta meg a konyhaszigeten pihenő kezemet, miközben ismét lapozott egyet.-Ó, ha már Lilly…-mutatott a következő oldal alján lévő képre, aminek láttán én is elmosolyodtam. A kép a születésnapomkor készült, Lilly születése előtt egy nappal, amikor barátaink elhívtak minket egy kis ünneplésre Joe bárjába. Egyfajta babaváró is volt ez az alkalom, így mindenki megajándékozott valamilyen babaholmival, és bár nem ihattam, de ők mind koccintottak egyet Lilly és az én egészségemre. Nem is sejtettük, másnap mi fog történni.-Itt már igen csak közeledett a nagy nap, de azért nem gondoltuk volna, hogy másnap már velünk is lesz.
-Hát valóban nem-húzódott halvány mosoly az arcomra a baleset által kissé beárnyékolt, de másrészt boldog emlék gondolatára.-Emlékszem, Izzie és George még viccelődött is, hogy Lilly annyit mocorog odabenn, biztos nagyon ki szeretne már jönni, de...hazaérve az Izzie szüleinél tett látogatásuk után még ők is meglepődtek, mennyire igazuk volt.
-Emlékszem, mind hoztak egy-egy rugdalózót, valamilyen aranyos felirattal-emlékezett vissza ő is.-Tőlük kaptuk a „Ha felnövök, orvos leszek” feliratút, Addisontól a cuki cicásat, Derektől  a hercegnőset, de szerintem Mark százalékos pólója vitte a prímet-kuncogta, amire én is felnevettem.- „50% anya…
- 50% apa, 100% cukiság.”-fejeztem be a kis fehér rugdalózón álló szöveg felidézését még mindig mosolyogva.-Olyan, mintha tegnap lett volna. Ahogy ez is-mutattam a következő oldalon lévő képre, amin nem más volt, mint a mi újszülött kislányunk.-Ezt a képet Addison csinálta, miután elvégezte az összes szükséges vizsgálatot Lilly-n. Alig fél órás lehet ezen a képen.
-Bárcsak láthattam volna az első pillanatait-sóhajtott fel némi szomorúsággal hangjában.-Mintha kimaradtam volna az élete legfontosabb szakaszából.
-Majd legközelebb bepótlod-nyomtam apró csókot arcának felém eső részére, amire ő ismét elmosolyodott-, amikor jön a második gyerekünk.
-Remélem, így lesz-vont magához lágyan, mire én mosolyogva hajtottam rá arcomat felém eső vállára. Ahogy az ablakon át a hulló esőt figyeltünk, az idő mintha lelassult volna körülöttünk. Mintha minden cseppel egy újabb emlék idéződött fel volna bennünk eddigi közös életünk kapcsán, majd amikor már nem volt több, amire emlékezhetnénk, a cseppek immár a jövő szimbólumaként hullottak alá, gondolatainkat messzire repítve. És jól tudtuk, rengeteg minden vár még ránk ebben a hosszú földi életben…