Üdv, mindenkinek!
Hoztam is egy újabb fejezetet. Ebben a részben ismét olyan események történnek, amik nagy fordulópontot jelentenek majd az életükben. Vicces, kissé kínos, meghitt és romantikus jelenetekből sem lesz hiány.
A fejezet 18+ jeleneteket tartalmaz.
Remélem mindenkinek tetszeni fog! Jó olvasást!
Puszi!
Carly
18+
"SOME SUPERHERO, SOME FAIRYTALE BLISS"
[szeptember 8.]
-Nincs mit, Dr. Shepherd!-válaszolta maszkja mögül viszonzásként.
-Nos, Esme-fordult hozzám ismét-, készen állsz arra, hogy életedben először craniectomiás lyukakat fúrj?-pillantott rám lelkesítően, amint átadta nekem az ehhez szükséges eszközt.
-Számtalanszor láttam már, hogyan is kell-emeltem rá pillantásomat én is.-Azt hiszem, itt az ideje nem csak nézni, hanem csinálni is.
-Ez a beszéd-nyugtázta elégedettséggel válaszomat, amint én ujjamat a fúró kapcsolójára helyezve leellenőriztem annak működését.-Csak, ahogy mutattam-pillantott rám ismét, ahogy a koponyacsonthoz illesztettem az eszköz fej részét.-A kezeddel érezni fogod, amikor az ellenállás megszűnik. Onnan tudod, hogy jó helyen vagy.
-Lássuk…-pillantottam még egy pillanatra Derek arcára, majd miután visszairányítottam magam a műtéti területre, lélegzet visszafojtva álltam neki a műtét ezen kritikus pontjának elvégzéséhez.
-Vegyél levegőt-utasított Derek finoman.-Hidd el, nem mozog kevésbé a kezed, ha nem veszel. Sőt...De nem láttam még, hogy egy pillanatra is megremegett volna a kezed, mióta együtt dolgozunk, úgyhogy csak szép lazán…
-Igyekszem-válaszoltam maszkom mögül egy pillanatra rá majd ismét magam elé pillantva. Ahogy a fúró menete egyre mélyebbre hatolt a koponyacsont porózus szerkezetében, egyre csökkentettem a kezeimmel alkalmazott finom nyomás erejét is, nehogy megszaladjon az eszköz óhatatlanul is sérülést okozva, mígnem pár másodperc múlva egy apró zökkenést éreztem kezeim alatt, ahogy a csont adta ellenállás megszűnt, mire azonnal felengedtem a fúrót működtető gombot.
-Nagyon szép-szólalt meg elismerően Derek.-A műtétnek ez a legkritikusabb pontja, mivel ettől függ, hogyan sikerül majd maga a craniectomia-magyarázta.-Jöhet a többi is-biccentett a műtéti terület irányába, mire én lelkesen vágtam bele a többi nyílás elkészítésébe.
-Köszönöm, Derek-mosolyogtam megkönnyebbültséggel és némi büszkeséggel hangomban, amint a fúrót ismét a koponyához emeltem.
-Közben kérdezek-fordult hozzám újból.-Mi miatt is van szükség erre a beavatkozásra ennél a fiatalembernél?
-Arnold-Chiari malformációval született-válaszoltam.-A kisagy egy része, jelen esetben a kisagyi tonsillák a foramen magnum szintje alá lógnak, ezzel okozva különböző neurológiai tüneteket. Ennek a kisfiúnak a legfőbb panaszai a nem szűnő fejfájás, egyensúlyzavar és bizonytalan jellegű szédülés voltak.
-Remek-biccentett válaszom hallatán.-A suboccipitális craniectomiát követően-vette vissza a szót ismét-, mi lesz a következő lépés?
-A C1-es nyaki csigolyán laminectomiát végzünk-válaszoltam nekiállva egy újabb nyílás elkészítésének.
-Helyes válasz-mosolyogta maszkja mögött, amint pár pillanat múlva az utolsó lyuk fúrását is befejeztem.-Úgy érzem, elég jól haladunk a képzéseddel-jegyezte meg rám pillantva, amint a fúrót Joyce kezébe helyeztem.-Gyorsan tanulsz, és egyre magabiztosabb vagy.
-Köszönöm!-mosolyogtam, amint pár pillanat múlva ismét műtősnőnkhöz fodultam.-Kerrison csípőt kérnék!
-Parancsoljon, Dr. Cullen!-nyújtotta át az általam kért eszközt, mire neki is álltam, hogy az általam fúrt lyukakat szélesebbre formáljam.
-Köszönöm, Joyce!-fordultam hozzá egy pillanatra hálásan, majd vissza a műtéti területre tovább folytatva a csontdarabok kicsípését.-Jó lesz így, vagy legyen még egy kicsit nagyobb a nyílás?-pillantottam Derekre picit arrébb húzódva, hogy jobban rálásson a kérdéses pontokra.
-Picit még tágíthatod, ha úgy kényelmesebb neked, de nem feltétlenül szükséges-válaszolta kérdésemre.-Majdnem tökéletes. Még párszor megcsinálod, és az is lesz. Ügyesek a kezeid.
-Köszönöm!-mosolyogtam ismét maszkom mögül, amint a csípőfogóra hasonlító eszközt műtősnőnk kezébe helyeztem.-Joyce, ideadná a Penfield dissectort, kérem?
-Természetese, doktornő!-fordult tálcájához, majd onnan kezébe véve adta át nekem a kemény agyhártya leválasztására alkalmas műszert.
-Egyébként hogy vagy?-pillantott rám kíváncsian Derek.-Addison mondta, hogy kissé megviselt az elmúlt egy hét...
-Egészen jól-mosolyogtam maszkom mögött.-Ha nehezen is, de most már megszoktam ezt az új helyzetet. Lilly pedig kezd szépen beilleszkedni az óvodába, szerzett is magának egy kis barátot.
-Ez remek-mosolyodott el ő is, amint lassan befejeztem a dura mater koponyacsontról történő leválasztását.-Számomra is hihetetlen, milyen nagy már-jegyezte meg ismét rám pillantva.-Emlékszem arra, mikor a születése után először találkoztam vele. Addison éppen szárazra törölgette őt a melegítő lámpák alatt, ami nem igazán tetszett Lilly-nek, és ezt jó hangosan igyekezett is a tudtára adni. Zengett az egész szülészet tőle-kuncogott fel halkan, mire én is nevetni kezdtem, amint a dissectort Joyce kezébe adtam.
-Na igen, Lilly sosem a csendességéről volt híres-mosolyogtam ismét.-Jöhet a craniotom-fordultam ekkor Joyce-hoz ismét.
-Azonnal, Dr. Cullen-válaszolta műtősnőnk újból tálcájához fordulva, majd kezébe véve azt sietve adta át nekem a koponyacsont átvágására alkalmas egyenes csontfűrészt.
-Köszönöm, Joyce!-emeltem rá pillantásomat, majd vissza a műtéti terület irányába.-Lilly egyébként nagyon szeret veled és Markkal lenni, remélem tudod-fordultam egy pillanatra ismét Derekhez mosolyogva.-Mindig mondogatja, hogy Mark bácsi így, Derek bácsi úgy…
-Remélem, csak jókat mesél-jegyezte meg mosolyogva, amire az én arcomra is egy újabb mosoly húzódott.
-Csakis jókat-válaszoltam még mindig mosollyal arcomon, amint nekiálltam, hogy a fűrész segítségével összekötő vonalakat alkossak a csontállományban a már általam megalkotott nyílások közé.
-Nagyon imádom a kiscsajszit-nevetett fel mellettem alig hallhatóan Derek.-Az egyik nap mondta, hogy valami szürke van a hajamban. Kérdeztem tőle, hogy hol, mire rámutatott az oldalt lévő őszülő néhány tincsre a fejemen-mesélte tovább még mindig nevetve, amire én is alig hallhatóan felkuncogtam.-Mondom neki, hogy ez történik, mikor az emberek megöregszenek. Ráncos lesz az arcunk, megőszül a hajunk...Erre ő így szólt: Nem is vagy öreg, Derek bácsi. Nekem így is tetszel.
-Egyem meg-mosolyodott el mellettünk Joyce is Derek előbbi mondata hallatán, miközben az én arcomra is újabb mosoly húzódott.
-Tényleg remek gyerek-folytatta, miközben én ismét műtősnőnkhöz fordulva kezébe helyeztem a craniotomiás fűrészt.-Valamelyik nap behozhatnátok ovi előtt vagy után. Szerintem itt már mindenkinek kezd hiányozni Lilly Grace Cullen nyüzsgése.
-Mindenképp-mosolyogtam válaszul ismét.-Semmiképp sem fosztanám meg a lányomat attól, hogy lóghasson a jófej nagybácsijaival.
-Hát ne is-tette hozzá még mindig kuncogva, amint lassan mindketten visszairányítottuk figyelmünket az előttünk lévő műtéti területre.-Nagyon szép munka-pillantott rám ismét elégedettséggel hangjában, amint eltávolítottam a kisagyi tonsillák compressiójáért részben felelős suboccipitális koponyacsont részletet.-Szabályos és pontos. Át is térhetünk a laminectomiára…
-Nem sok-emeltem rá pillantásomat, amint ő és Callie is mellém helyezkedtek egy-egy kávéval a kezükben.
-Óóó, itten éjszakai akció volt-veregette meg a vállamat nevetve, amire nem bírtam megállni, hogy lemondóan felsóhajtsak.-Olyan karikásak a szemeid, mint akinek behúztak.
-Van értelme tagadnom?-emeltem rá pillantásomat feladással a hangomban ismét, miközben az éjszaka emlékeinek hatására egy apró féloldalas mosoly kúszott arcomra.
-Nem mintha tudnád-jegyezte meg rám kacsintva.-Rajtad és Esmén is látszik, mikor jól meg…
-Oké, Mark, elég lesz-állítottam le, mielőtt tovább ecsetelné a dolgot.
-Pedig épp elismerésemet akartam kifejezni-vette vissza a szót tettetett komolysággal a hangjában, amire Callie halkan nevetni kezdett.-Mostanában elég gyakran vagytok ugyanis kialvatlanok-pillantott rám célozgatóan.-Észrevettem ám. Csak furcsa, mert nászutas fázisban szokás ennyit kufircolni, nem pedig majdnem öt év házassággal az ember háta mögött.
-Csak a vak nem látja, hogy ezek minden másnap kiélt és álmos fejjel jönnek dolgozni. A többin is csak azért nem, mert valamelyikük épp ügyelt-szólalt meg ekkor Callie hozzá fordulva.-Úgyhogy nem vagy akkora szakértő, mint hiszed…
-Most már...tényleg le lehet szállni arról, mennyit szexelek a feleségemmel, jó?-szóltam közbe, amire ismét mindketten rám néztek.-Ez kizárólag Esme-re és rám tartozik.
-Mi tartozik kizárólag rád és rám?-hallottam meg ekkor magam mögött szerelmem hangját, mire azonnal ráemeltem kissé álmos pillantásomat.
-Szia, szívem!-hullajtottam apró csókot ajkaira, amint helyet foglalt másik oldalamon.
-Látod, hogy kihúzza magát?-súgta oda Mark Callie-nek, aki egyetértően bólogatni kezdett.-Ez a „tegnap este többször is orgazmusom volt” kiállás…
-Ha valaha az életben látni szeretnéd még a keresztlányodat, befejezed a testtartásom elemzését, Mark Sloan-volna fel szemöldökét Esme komolysággal hangjában, mire nem bírtam megállni, hogy el ne nevessem magam barátom megrökönyödő arca láttán.-Még akkor is, ha igazad van-jegyezte meg halkan kuncogva rám pillantva, mire nem bírtam megállni, hogy egy halovány büszkeséggel átszőtt mosoly húzódjon arcomra. Annyira szeretem ezt a nőt.
-Nagyon tökös csajszi vagy, imádlak-pillantott Callie mosolyogva Esme-re.
-Köszönöm!-mosolyodott el ő is ujjait lágyan combomra simítva.-Milyen volt a mai napod?-pillantott fel rám ekkor kíváncsian.
-Mozgalmas-válaszoltam kezemet finoman combomon pihenő kézfejére simítva.-De hamarosan végzek. Még egy kis papírmunka van hátra.
-Akkor hamarosan mehetünk Lilly-ért-pillantott órájára, majd ismét barátainkra.-Ti hogy vagytok mostanság?
-Megvagyunk-válaszolta Callie előbb Markra majd vissza Esme-re pillantva.-Dolgozunk, éldegélünk és...hamarosan összeköltözünk.
-Ez nagyszerű, gratulálok!-mosolyodott el szerelmem, amint az én arcomra is egy meglepett mosoly húzódott.
-Gratulálok, haver!-nyújtottam oda kezemet Marknak kézfogásra, amint ő mosolyogva el is fogadott.-Nagy lépés.
-Nekem mondod-mosolyodott el ő is.-Sosem csináltam még ilyesmit. De már alig várom.
-És ki költözik kihez?-vette vissza a szót Esme kíváncsian.-Vagy közös lakást vesztek?
-Egyenlőre én költözöm Markhoz-válaszolta Callie még mindig mosolyogva.-De már rajta vagyunk a közös lakás dolgon. Egyelőre nézegetjük az ingatlanpiacot.
-Kívánom, hogy legyetek nagyon boldogok-lépett hozzájuk Esme egy-egy ölelésre.-Én hittem benned, csak mondom-jegyezte meg Mark-ra mutatva, amint ismét mellém helyezkedett.-Tudtam, hogy sikerül.
-Köszönöm, Esme!-pillantott rá őszinte hálával hangjában. -Szerintem te voltál az egyetlen-fordult hozzám célozgatva, amire halkan felsóhajtottam.
-Tény, hogy Dereknek és nekem voltak kétségeink-válaszoltam őszintén.-De nem mondhatod, hogy ok nélkül...
-Csak húzom az agyad, haver!-veregette meg a vállamat ismét felnevetve, amire én is újból nevetni kezdtem.-De ha már nagy hírekről van szó-állt neki ismét sejtelmes mosollyal az arcán-, néhány madárka azt csiripelte, hogy fontolgatjátok a családbővítés gondolatát-pillantott ránk célzóan, amire mi Esme-vel egy pillanatra összenéztünk. Ezen a klinikán semmi sem marad titok.-Csak nem emiatt van a nagy lelkesedés az ágyban?
-Hát…-pillantott rám Esme mosolyogva ismét, majd vissza Markra-, valóban szeretnénk még gyereket és ki is vetettem három hónapja a fogamzásgátló implantátumomat, de…
-De még nem vágtunk bele-fejeztem be gondolatmenetét ujjaimat lágyan vállára simítva.-Egyelőre védekezünk.
-Szeretném, ha lenne még egy normál menstuációs ciklusom, mielőtt próbálkozni kezdünk-magyarázta Esme.-De már szedem a vitaminokat, meg igyekszem rendszeresebben étkezni…
-Én minimálisra vettem vissza a kávé bevitelt, és többet mozgok-tettem hozzá én is.-Úgyhogy már csak pár hét…
-Öregem, akkor nemsokára megint apa leszel-veregette meg a vállamat, amire az én arcomra egy újabb mosoly húzódott. Megint apa leszek. Megint apa leszek. Minél többször mondtam ki magamban, annál jobban vártam a pillanatot, mikor valóban ismét bekövetkezik majd.-Ez egy fantasztikus hír, és te eddig nem osztottad meg velem? Meg vagyok sértve-pillantott rám tettetett komolysággal arcán, amire alig hallhatóan felnevettem.-De komolyan, gratulálok!
-Kössz, haver!-mosolyogtam lágyan megsimítva szerelmem vállát, amire Esme lágyan belesimult karom ölelésébe.-Reméljük, hamar összejön…
-Emlékszem, milyen gyönyörű kismama voltál, Esme-pillantott rá mosolyogva Callie.-Valósággal ragyogtál.
-Köszi, Callie!-mosolyodott el szerelmem is ismét előbb egy pillanatra rám, majd Callie-re pillantva.
-Azért nem semmi, hogy újra bevállalod-jegyezte meg Mark Esme-hez fordulva.-Nevezzetek gyenge férfinak, de...én biztos nem szülnék. Nemhogy kétszer is.
-Mert egy gyenge férfi vagy-pillantott rá incselkedő csillogással nevetésében Callie, amire Mark válaszul játékosan kiöltötte nyelvét belőlünk is nevetést váltva ki ezzel.-De komolyan, nektek pasiknak könnyű dolgotok van, ha gyerekcsinálásról van szó-fordult komolysággal pillantásában Markhoz és hozzám.-A munka nagy részét mi végezzük.
-Maximálisan igazad van, Callie-bólintottam egyetértően.-Emiatt sem szóltam bele abba, mikor álljunk neki próbálkozni az újabb babának-tettem hozzá komolyan.-Esme az, aki optimális esetben 40 héten át viseli majd ennek a döntésnek a következményét. Az ő teste megy majd át változásokon, az ő teste kell alkalmazkodjon ahhoz a fizikai teherhez, amint egy gyermek kihordása jelent, és nem az enyém. Ki vagyok én, hogy megmondja, mi legyen az Ő testével?
-A legcsodásabb férj a világon-pillantott rám ekkor mosolyogva szerelmem, majd hozzám hajolva hullajtott apró csókot ajkaimra.-Tudjátok, mikor várandósságom vége felé jártam Lilly-vel, voltak dolgok amik már nem mentek olyan könnyen a mindennapokban, mint például...bekötni a munkacipőmet-kuncogott fel a most könnyűnek tűnő feladat említése hallatán.-Az ember nem is sejti, milyen nehéz bekötni egy cipőfűzőt, amíg ott nem áll az öltözőben kerekedő pocakkal, és rájön, hogy fizikailag képtelen megcsinálni. És még nehezebb beismerni azt, hogy már nem megy-tette hozzá halkan kuncogva az emlék hatására.-Sokáig kínlódtam, míg rájöttem, hogy kell némi segítség. Carlisle pedig jött, minden egyes reggel elkísért az öltözőbe, és...bekötötte a cipőfűzőmet. Életemben nem szerettem annyira embert, mint akkor őt-emelte rám pillantását mosolyogva ismét, mire nem bírtam megállni, hogy egy apró puszit hullajtsak arcára.
-Egy igazi mázlista vagy, Esme-jegyezte meg Callie.-Mark arra sem képes, hogy elmosogasson maga után…
-Hé, én csak beáztattam azokat a tányérokat-fordult hozzá Mark mentegetőzve.-Utána el is akartam mosni őket.
-Na persze-forgatta meg szemeit kuncogva Callie, amint ismét kávéjába kortyolt.-Szerencséd, hogy szeretlek, ugye tudod?
-Tudom-csókolta meg őt válaszul Mark, amire Callie ismét halk nevetésbe kezdett.-Nem csak Esme egy igazi mázlista…
-Azta-nézett rám ámulva.-Én is hadd próbáljam! Én is!
-Gyere!-mutattam neki újra azt, amit az előbb csináltam, hogy ő is utánam csinálhassa.-Egyik kezed a másik után, és lendíts!-álltam neki újra, és láttam, ahogy utánam csinálva ő is nekilendül.
-Nem megy-szólalt meg csalódottan, ahogy törökülésbe érkezve újra rám nézett, miközben én még mindig mindent fejjel lefelé látva forogtam át ismét.-Te hol tanultad ezt?
-Anyukám mutatta-válaszoltam.-Ő nagyon ügyes, megtanított bukfencezni is.
-Szerinted megtanítana engem is?-nézett rám kíváncsian.-Az én anyukámnak mostanában nagyon sok dolga van a kistesómmal, mert nő neki a foga és ezért sokat sír. Elég fáradt ő és apa is.
-Biztos megtanítana-válaszoltam lelkesítve.-Bár...mostanában ő is sokszor fáradt. És apu is-gondolkodtam el, miközben a mögöttem lévő rönkre másztam.-De közben meg folyton mosolyognak, meg nevetgélnek. Éjszaka is hallom őket nevetni néha, meg néha más fura hangokat is. Sokat vannak fenn éjszaka.
-Lehet kistesót csinálnak neked-pillantott rám újra, amire én kicsit értetlenül néztem le vissza rá .
-Kistesót?-kérdeztem vissza még mindig elgondolkodva.-Miért csinálnának nekem kistesót?
-Nem tudom-rántotta meg vállát.-De mielőtt nekem lett kistesóm, anyu és apu ugyan ilyenek voltak-magyarázta.-Aztán elmondták, hogy lesz egy kistesóm. Utána anya hasa megnőtt és jött Seth.
-És milyen, ha van egy tesód?-néztem rá kíváncsian. Neki van, akkor biztosan el tudja mondani, milyen.
-Egész jó-mosolyogta.-Seth még elég kicsi, de már megismer, és nevet, ha meglát. És mindig rám mosolyog, de nem úgy, mint másokra. Csak rám mosolyog így-folytatta büszkén.
-És szoktatok játszani?-kérdeztem újra kíváncsian.
-Igen-bólintott.-Együtt szoktunk tornyot építeni színes kockákból. És utána együtt leromboljuk. Olyankor Seth mindig nevetni kezd.
-Nem is lenne rossz, ha lenne egy tesóm-gondolkodtam el válaszán tovább sétálgatva a rönk tetején.-Lehet mondom majd anyunak és apunak, hogy szeretnék egyet, hátha akkor gyorsabban elkészül.
-Hé, sárgarépa!-hallottam meg Chester gúnyos hangját, de mielőtt még odanézhettem volna egy lökést éreztem a lábamon, amire egyensúlyomat elvesztve nekiestem a rönk érdes tetejének, mielőtt a földre kerültem.
-Te hülye vagy, Chester?!-szólalt fel Jake hozzám szaladva.-Jól vagy, Lilly?
-Igen-bólintottam, ahogy a térdemre és a kezemre pillantottam, amiről a bőr jó nagy helyen lejött, és picit vérezni kezdett, ahol a fakérgen lehorzsoltam. Csak ekkor éreztem meg, ahogy fájni kezd.-Normális vagy?!
-Ez a mi helyünk-nézett ránk karba tett kézzel Chester, amint én felállva elkezdtem leporolni az esés helyén kiszakadt nadrágomat.-Ezt mindenki tudja.
-Nincs rajta a nevetek-vágtam vissza mérgesen.
-Pedig a miénk-lépett hozzám közelebb, majd kezeivel ismét meglökött, olyan erővel, hogy hátra estem.-Menjetek innen!
-Gyere, Lilly!-segített volna fel Jake, de mielőtt megtehette volna, én mérgesen felugorva álltam fel lábaimra, mielőtt mindketten elindultunk az udvar másik vége fele.
-Chester egy igazi hülye-morogtam magamban ismét sebeimre nézve.
-Nagyon fáj?-nézett rám aggódva Jake.
-Nem-ráztam meg a fejemet lehuppanva a fűbe. Fájt, de nem volt vészes. Nem volt rosszabb, mint más horzsolások.
-Ne szóljak Ashley néninek?-folytatta még mindig aggódva, ő is sebeimre pillantva.
-Dehogy-ráztam meg a fejemet újból.-Tényleg nem fáj.
-Sajnálom, hogy rád szállt-szólalt meg pár pillanat múlva ismét.-De elég bátor voltál. Nem sokan mernek így beszélni vele.
-Te is az voltál-fordultam hozzá mosolyogva.-Az arcába mondtad, hogy hülye-nevettem fel Chester egy pillanatnyi arckifejezésén Jake szavai hallatán, mire Jake is nevetni kezdett.
-De hát az-nevetett tovább engem is újra megnevettetve. Jó volt Jake-kel. Szerettem vele lenni, mert mindig mosolyogtam, ha vele voltam és mindig jókat játszottunk. Ha lesz egy tesóm, remélem olyan lesz, mint ő.-Játszunk tovább?-nézett rám ismét mosolyogva.-Úgy láttam, nincs a mászókánál senki.
-Menjünk!-mondtam lelkesen, amire mindketten sietve eredtünk futásnak a nem messze lévő mászóka irányába.
-Utolsó-válaszolta, amint én mögé lépve háta mögül lágyan átkaroltam őt, ahogy válla felett átnyúlva ujjaimat mellkasára simítottam.-Még néhány aláírás és készen vagyok.
-Én türelmesen várok, Dr. Cullen-mosolyogtam fülébe államat vállára pihentetve, miközben ujjaimmal lágyan megsimítottam mellkasát, ajkaimmal pedig apró csókot hullajtottam nyakának bőrére.
-Mit csinálsz, Es?-csillant meg hangjában a játékosság egy apró nevetés kíséretében, amint csókomat követően lágyan végigfuttattam orromat nyakának ívén, amire én is halkan nevetni kezdtem. Imádtam a bőrének az illatát, egyszerre volt édeskés, mint a méz, és friss mint a tűlevelek illata. És ez a kombináció teljesen el tudta venni az eszemet.
-Nem is tudom-mosolyogtam újabb csókot nyomva állának élére, miközben ujjaimat egyre lejjebb futtattam mellkasán, amire éreztem, hogy a légzése egy pillanatra megakad.-Várakozok, mint mondtam-súgtam a fülébe, miközben lassan megkerülve őt kisebb terpeszbe helyezkedtem, hogy közelebb lépve hozzá helyet foglalhassak ölébe.
-Csak nem el akar csábítani, Dr. Cullen?-ejtette ki a kezében lévő tollat ujjai közül, majd azokat lágyan oldalamra simítva állt neki fel-le futtatni kezeit testem sziluettjén, amire ismét felnevettem, miközben csípőmmel automatikusan még közelebb húzódtam övéhez.
-Be kell vallanom, hogy a szándékaim nem teljesen...tisztességesek-mosolyogtam ajkaimat ismét végigfuttatva nyakának bőrén, amire belőle egy apró, nevetéssel kísért sóhaj szakadt fel, miközben ujjainak szorítását picit szorosabbra fonta.-De úgy érzem, a doktor Úrnak sincs ellenvetése-simítottam homlokomat homlokához, miközben aprót mozdítva csípőmön megéreztem nadrágjának feszülését.-Legalább is nem hiszem, hogy a csipogód van a zsebedben…
-Valóban nem-erősítette meg egy játékos mosollyal az arcán, miközben ujjait a hátam alsó részének ívébe simítva vont még közelebb magához, mire nem bírtam megállni, hogy újabbat mozdítsak csípőmön, ezzel apró nyögést kiváltva mindkettőnkből, mielőtt ajkaimat ajkaihoz nyomva kezdtünk bele azoknak szenvedélyes játékába.
Ujjai lágyan siklottak be vékony kötött pulóverem alá, miközben én újabbat és újabbat mozdítottam csípőmön egyre fokozva ezzel nadrágjának feszülését, amire egy kisebb elégedett mosoly húzódott arcomra csókjaink közt tudva, hogy ezt én válom ki belőle.
-Istenem, Es!-sóhajtott fel ritmusos mozgásom nyomán, miközben a gerincemen újra és újra átfutó borzongásban kicsúcsosodó melegséghullám engem is apró nyögésre kényszerített, ahogy eddig nyakát átkaroló kezeim egyre lejjebb siklottak mellkasán, mígnem egyik kezem ujjai lassan elérték nadrágján lévő kiemelkedést.
Ekkor az ő ujjai is vándorlásnak indultak az oldalamon le a hosszú rakott szoknyával fedett combomon, majd kezeivel elsodorva az azok útjában lévő tüll anyagot ujjai a szoknya alatt combom belső oldalára siklottak egyre csak vándorolva feljebb és feljebb.
-Te jó ég-nyögtem fel ismét a kívántnál kicsit hangosabban, ahogy ujjainak játéka szinkronba kerülve az én mozgásommal újabb és újabb impulzushullámot indított el a testemben. Szenvedélyes ritmusunk nyomán a frontális lebenyem idegrendszerre kifejtett gátló hatása lassan lecsökkent, ahogy tudatos mozdulataim helyét átvették a limbikus rendszerem által irányított ösztönös mozzanatok, mire ujjaimat Carlisle nadrágjának sliccére vándoroltatva álltam neki lehúzni a cipzárt, hogy megszüntessem a közénk álló akadályt. Annyira vágytam rá...semmi mást nem akartam jelen pillanatban, mint hogy az övé legyek.
-Esme, szívem-szakította meg egy pillanatra csókunkat rám pillantva, mire picit visszább fogva mozdulataimat emeltem rá szemeimet én is ismét. Kimondhatatlanul nehéz volt most a figyelmemet egy pontba fókuszálni-, meg kéne állnunk-ejtette ki ezen szavakat ajkain, és láttam rajta, milyen nehéz volt számára kimondani ezt a néhány szót.-Nincs nálam idebent óvszer.
-A csudába-hagyta el ajkaimat egy kisebb panaszos nyögés némi csalódottsággal hangomban. Jól tudtam, hogy igaza van, de a testem ennek ellenére ment volna tovább.-Istenem, csak...csak még egy kicsit-sóhajtottam aprót homlokomat övéhez érintve, miközben csípőmet ismét megmozdítva simultam közelebb hozzá, amire az arcizmai egy pillanatra megrándultak, arcára pedig egy újabb mosoly húzódott.
-Van egy ötletem-mosolyogta suttogva fülembe, amint ujjait fenekem alá simítva felállt velem, majd az asztalán lévő kórlapot arrébb tolva helyezett íróasztalának szélére, mielőtt ajkainkat újabb szenvedélyes csókba forrasztotta össze heves viszonzást váltva ki belőlem. Szinte automatikusan kulcsoltam lábaimat combjának hátoldalára közelebb vonva ezzel magamhoz, mire mindketten halkan felnyögtünk, mikor megéreztem ruhán át is vágyának bizonyítékát.
-Jócskán próbára teszed az önuralmamat-mosolyodott el ismét egy halk játékos nevetéssel a hangjában, miközben lassan hátrébb húzódva tőlem picit hátrébb lépett, amire újabb panaszos nyögés hagyta el ajkaimat.-Maradj így-húzott picit még jobban a fából készült asztal szélére egy huncut mosollyal az arcán, mire én alsó ajkamba harapva kezdtem figyelni, ahogy térdre ereszkedve felhajtja lábközépig érő szoknyámat, mielőtt kezeit két oldalt combomra simítaná. Ujjai lassan siklottak fel végig alsóneműm széléig, majd még kínzóbb lassúsággal álltak neki megszabadítani tőle, mielőtt lecsúsztatva azt lábszáraimon ismét lábaim közé helyezkedik, apró csókokat hullajtva combom belső oldalára tovább fokozva a bennem lévő feloldásra váró feszítő érzést.
-Istenem, Carlisle-sóhajtottam egy apró nyögés kíséretében, ahogy ajkainak játéka elérte a testem legérzékenyebb pontját, amire ujjaim azonnal ráfeszültek az asztal peremére, miközben lábaimat válla fölött átvetve dőltem hanyatt az izmaimban gyengeséget kiváltó testemen újra és újra átfutó melegséget hozó impulzus hatására.
Ajkamba harapva igyekeztem visszafogni a feltörni kívánkozó nyögések sorát, ahogy mozdulatainak hatására egyre közelebb kerültem ahhoz, hogy ez az egyre csak feszülő mámoros érzéssel teli léggömb, amely egyre csak növekedett, felrobbanjon, elárasztva univerzumomat a megannyi felvillanó hullócsillaggal, amint az idegrendszeremben megszámlálhatatlan mennyiségű neuron kezd egyszerre tüzelésbe a mindent elárasztó szerotonin és oxitocin hatására, és már majdnem ott voltam, mikor egy kopogás szakította meg szenvedélyes játékunkat visszarántva a valóságba, amire mindkettőnk tekintete heves szívdobogás kíséretében meredt az ajtó irányába.
-Egy pillanat!-szólalt meg Carlisle sietve felállva térdelő pozíciójából, mire én is gyorsan nekiálltam, hogy alsóneműmet visszavéve szedjem kicsit össze magam, mielőtt a kopogás tulajdonosa belépne az ajtón.-Tessék!-pillantott fel ismét slicce felhúzása után, miközben ismét visszaült íróasztalához, hogy amögött rejtőzve próbálja meg elrejteni nadrágjának feszülését, mire nem bírtam megállni, hogy egy alig hallható kuncogás csússzon ki ajkaimon.
-Elnézést a zavarásért, Dr. Cullen!-lépett be az ajtón Dalia, a traumatológia műtősnője.-Az egyik mai műtéti jegyzőkönyvről lemaradt az aláírása.
-Ó, köszönöm, hogy szólt, Dalia!-öltötte magára komolyabb arcát egy apró mosollyal rajta, mire alig bírtam megállni, hogy ismét el ne nevessem magam ezen az éles váltáson. Hihetetlen volt, hogy pár pillanattal ezelőtt még én feküdtem ott az asztalon, ahol most szerelmem kezei a jegyzőkönyv aláírásán dogoztak.
-Én köszönöm az autogramot-mosolyodott el Dalia ismét kezébe véve az aláírt papírt.-További kellemes délutánt!
-Köszönjük!-mosolyogtuk egybehangzóan, majd miután kilépett az ajtón, mindketten zavarunkban kipirult arccal kezdtünk halk nevetésbe az előbbi jelenet hatására.
-Te jó ég!-kuncogtam tovább kipirult arcomat tenyereimbe temetve.-Ez elég...izgalmas volt-jegyeztem meg rá pillantva, amire ő újból nevetni kezdett.
-Eléggé-simította meg arcát ő is még mindig egy kisebb játékos csillogással a szemeiben.-Tudod, amit csináltál az...fantasztikusan vonzó volt-pillantott rám ismét, amint székéből felállva újra hozzám lépett.
-Amit te csináltál, az is-mosolyogtam játékosan én is közelebb lépve hozzá.-Este...folytathatnánk.
-Szavadon foglak-állt meg előttem ujjait derekamra simítva, majd hozzám hajolva forrasztotta össze ajkainkat ismét egy az előzőeknél gyengédebb csókba.-Felveszem a kabátomat és mehetünk Lilly-ért-pillantott rám, amint az utcai ruháján lévő köpenyt lehámozva magáról a szobája sarkában lévő fogashoz lépett.-Mindjárt 4 óra van.
-El sem hiszem, hogy túl vagyunk az első héten-sóhajtottam aprót az elmúlt hét történéseinek hatására.-A kislányunk tényleg felnő.
-Alig hiszem el-sóhajtott fel ő is immár indulásra készen, amire én is magamra vettem a bejövetelemkor a nem messze lévő kis heverőre terített kabátomat.-Annyira...büszke vagyok rá-mosolyodott el ismét, amint lassan elindultunk a folyosó irányába.-A mi óvodás nagylányunk.
-Bevallom, nehezebb volt hozzászoknom a helyzethez, mint hittem-vettem vissza a szót tovább lépdelve a folyosón.-Nem volt könnyű elengednem a kezét, még úgy sem, hogy tudtam, ez a helyes lépés…
-Nekünk is van még mit tanulnunk-simította ujjait a vállamra lágyan magához vonva, amire én arcomat lágyan felém eső vállának hajtottam.-De azt mondják, idővel egyre könnyebb lesz.
-Nem tudom elképzelni, hogy ez valaha könnyebb lesz-jegyeztem meg aprót sóhajtva.-Lehet...emiatt az egész miatt vagyok ilyen.
-Mármint milyen?-pillantott rám kicsit értetlenül, amire alig hallhatóan felkuncogtam.
-Carlisle, az előbb másztam rád az irodádban-jegyeztem meg szemeimmel óvatosan körbepillantva, nehogy más is meghallja amit mondok.-És az sem érdekelt, hogy teherbe eshetek, ha tovább megyünk, ami elég nagy valószínűséggel meg is történt volna, tekintve, hogy ciklus közepén járok és így valószínűleg mostanában ovulálok-folytattam.-Lehet, hogy tudat alatt egy újabb babával próbálom pótolni, hogy Lilly már annyira nem függ tőlem?
-Nem mondom, hogy nincs benne szerepe ennek is-állt neki némi gondolkodást követően-, de...már azóta készülünk egy újabb babára, hogy Lilly egy éves lett-pillantott rám ismét nyugtatással a hangjában.-Nem csak amiatt vágysz egy újabb babára, mert Lilly felnő, ahogy én sem. Amiatt is vágyunk még egy gyerekre, mert egyszer már létrehoztunk egy ilyen kis csodát, a lányunkat, és...újra át akarjuk élni azt az érzést, amit egy ilyen tökéletes pici élet világrajövetele jelent-magyarázta meghatottsággal hangjában, mire éreztem, ahogyan az én testemet is lassan átjárja a meghatottság érzése. Igaza volt.- És ez varázslatos dolog.
-Hát itt vagy, tücsök!-kaptam karjaimba, amint hozzánk ért, mire ő azonnal örömteli kacarászásba kezdett, amint párszor körbefordultam vele megreptetve őt a levegőben.-Milyen napod volt, nagylány?
-Jó-mosolyogta, amint karjaimban vele lassan mindhárman elindultunk az autó irányába.-Jake-kel játszottam, meg sokat beszélgettünk.
-Hát a kezeddel mi történt?-pillantottam rá némi aggodalommal hangomban, amint megláttam a tenyerén lévő horzsolásokat.
-És a lábaddal?-hangzott fel Esme aggodalommal teli hangja is, mire picit lepillantva megláttam Lilly jobb lábán a kiszakadt nadrág alatt rejlő nagyobb sebet is.
-Elestem-vallotta be pillantását lesütve.-De nem fáj, esküszöm!-emelte ránk szemeit ismét győzködéssel hangjában.
-Le lett ez vajon fertőtlenítve?-vettem jobban szemügyre sebeit, amint az autóhoz érve kinyitottam annak ajtaját, hogy a hátsó üléssor szélére ültetve jobban megvizsgálhassam azokat. Nem úgy tűnt, mintha bárki megtisztította volna ezeket a sérüléseket.-Lilly, nem törölgette át az óvónéni a horzsolásaidat egy narancssárgás színű folyadékkal?
-Nem szóltam Ashley néninek-válaszolta pár pillanat múlva, mire én és Esme egy halk sóhaj kíséretében néztünk össze egy pillanatra vallomása hallatán.-De tényleg jól vagyok, nem fáj semmi.
-Lilly, szívem, attól, hogy nem fáj, még le kell fertőtleníteni egy sebet-pillantott rá komolysággal a szemeiben szerelmem.-Most már otthon majd lefertőtlenítjük, de legközelebb szólj Ashley néninek, jó?
-Jó-biccentett aprót, amint áthelyeztem őt a gyermekbiztonsági rendszerbe, hogy beköthessem biztonsági övét.
-És hogy sikerült ilyen csúnyán elesni?-pillantottam rá még hátra, amint én is helyet foglaltam a kormány mögött.
-Hát…-állt neki némi vacillálással hangjában-van egy rönk az udvaron, és...én felmásztam rá…
-Lilly-sóhajtott fel a mellettem lévő ülésen Esme némi kimerültséggel hangjában, amint az én ajkaimat is elhagyta egy apró fáradt sóhaj kislányunk válasza hallatán.
-De nem magamtól estem le-vágott édesanyja szavába, mielőtt Esme bármi mást mondhatott volna, amint megérezte hangjában az anyai szigort, mire a mi fülünket azonnal megütötte a mondatának első fele, amire döbbent aggodalommal emeltük pillantásunkat egymásra.-Vagyis...én…
-Valaki bántott?-pillantottam rá a visszapillantó tükörben heves szívdobogással kísérve, amint tovább folytattunk utunkat haza. Éreztem, ahogy az indulat lassan átjárja a testemet a gondolatra, miszerint valaki ártott az én egyetlen kislányomnak.
-Én…-állt neki bizonytalankodva- szóval az úgy volt, hogy…
-Lilly, velünk nyugodtan lehetsz őszinte-pillantott hátra rá Esme nyugtatással a hangjában.-Azért vagyunk, hogyha valami problémád van, amit nem tudsz egyedül megoldani, segítsünk. Ez a szülők dolga-magyarázta, amire Lilly ajkait egy apró hümmögés hagyta el.-Elmondod nekünk, mi történt?
-Van egy fiú, Chester-állt neki pár pillanatnyi csend után még mindig kissé vacillálva.-Mindig piszkál. Sárgarépának hív, meg...azt mondja, hogy beteg vagyok, mert hogy pöttyös az arcom és ez nem normális-folytatta kissé szomorúan, mire éreztem amint az izmaim kissé megfeszülnek szavai hallatán.-Én csak játszottam Jake-kel, és ő odajött és meglökte a lábamat, és...leestem.
-Jaj, szívem-pillantott rá ismét fájdalmas csillogással szemeiben. Jól tudtam, ezek a szavak régi emlékeket idéztek fel benne is-, én annyira sajnálom, hogy ezt át kell élned. És tudnod kell-fordult hozzá ismét komolyan-, hogy nincs veled az égvilágon semmi baj. Egy csodálatos, okos, vidám kislány vagy, és ne hagyd, hogy ez bárki miatt is megváltozzon. Te úgy vagy jó, ahogy vagy-simította meg ölében pihenő pici kezeit egyik kezével hátra nyúlva, amire Lilly arcára végre egy apró mosoly húzódott.
-Liliomszál, szeretnéd, ha beszélnék azzal a fiúval?-pillantottam rá ismét a tükörben még mindig kisebb feszültséggel izmaimban. Egyszerűen nem értettem, hogy képes arra bárki, hogy az én csupa szív, mindenkivel kedves, okos kislányomat bántsa. Mit tanulhatott az a fiú otthon, ha így bánik más gyerekekkel? Milyen példát látott a szüleitől?
-Nem-rázta meg a fejét határozottan.-Chester egy hülye. Nem lehet vele beszélni-folytatta komolyan, mire alig bírtam megállni, hogy el ne nevessem magam szóhasználatán, és láthatóan Esme is küzdött a kitörni készülő nevetés ellen. Sosem hallottuk még őt ezt a szót használni, és tudtuk, hogy nem helyes, ha így beszél, de valahogy mégis paradox módon büszkeséggel töltött el, hogy kimondta.
-Nem szép dolog káromkodni, Lilly-szólalt meg végül Esme magára öltve ismét egy valamivel komolyabb arckifejezést.
-De hát igaz-tette hozzá komoly meggyőződéssel hangjában.-És nem csak engem bánt, hanem Jake-et is. Egy igazi hülye.
-Tudod, amikor olyan idős voltam, mint te-állt neki ismét szerelmem-, engem is sokat bántottak. Sok mindent mondtak rám a csoport- és osztálytársaim, és...sokáig voltam nagyon szomorú azok miatt, amit mondtak rám-sóhajtott aprót mondata végén.-De hála anyukámnak, megtanultam kezelni. Ő mondta nekem azt, hogy...ha reagálok az ilyen megjegyzésekre, az ilyen csúnya dolgokra, amiket mondanak rám, az csak rosszabbá teszi a dolgot-magyarázta neki.-Az ilyeneket az teszi boldoggá, ha te boldogtalan vagy. Nem szabad nekik megadni azt, amire vágynak-pillantott rá hátra komolyan.-Érted, amit mondani akarok?
-Igen-válaszolta Lilly aprót biccentve.-Akkor csak...ne foglalkozzak Chesterrel?
-Ahogy mondod-mosolyogta Esme helyeslőn.-Ha odamegy hozzád, és bántani akar, egyszerűen csak sétálj el, ha csúnya szavakkal mond rád, oda se figyelj, csináld tovább, amit addig csináltál, és ami a legfontosabb... mosolyogj-hangsúlyozta.-Lássa, hogy boldog vagy, és nem hatnak rád, amiket mond.
-És mi lesz, ha nem működik?-hangzott fel hangjában némi bizonytalanság, mire a visszapillantó tükörbe nézve láttam, hogy pici arca ismét elkomorodik.
-Ha nem működik, szólsz nekünk, és segítünk-válaszolta szerelmem, amire én egyetértően bólogatni kezdtem.-Amíg nem szeretnéd, nem szólunk bele, de ha úgy érzed, nem tudsz már mosolyogni, vagy elfáradtál...
-Szólsz, és mi itt leszünk neked-folytattam Esme gondolatmenetét, amint lassan ráhajtottam a Seattle-ből kivezető gyorsforgalmi útra.-Hozzánk bármikor fordulhatsz…
-Anyu, kérdezhetek valamit?-pillantott rám pár pillanat múlva, amint egy újabb tiszta gézlapot kezembe véve nekiálltam letörölni a felesleges betadine-t.
-Hogyne, drágám-emeltem rá pillantásomat mosolyogva, miközben egyik pici kezét ujjaim közé vettem, hogy a tenyerén lévő sebeket is lefertőtlenítsem.-Kérdezz bátran bármit.
-Te és apu kistesót csináltok nekem?-kérdezte ekkor kíváncsian, mire hirtelen meglepettségemben egy nagyobb levegővétellel leszippantottam saját nyálamat, kisebb köhögést idézve elő ezzel belőlem.-Jól vagy?
-Jól, persze-biccentettem aprót még mindig kissé a kérdés hatása alatt állva.-Carlisle, szívem, tudnál jönni egy picit?
-Azonnal-hallottam meg hangját a konyha felől, ahol nekiállt előkészíteni a vacsorához szükséges hozzávalókat.
-Mindjárt válaszolok a kérdésedre, Lilly, csak megvárjuk aput is, rendben?-simítottam meg arcocskáját, amire ő némiképp értetlenkedve pillantott vissza rám, mielőtt egy apró biccentéssel válaszolt.-Jól van...
-Itt is vagyok-lépett be a hálószobánkba Carlisle is, amire felegyenesedve Lilly elől pillantásomat rá irányítottam.
-A lányunknak van egy kérdése-fordultam hozzá rá, majd vissza kislányunkra emelve tekintetemet.-Mit kérdeztél az előbb, Lilly? Elmondod apunak is?
-Azt kérdeztem anyutól, hogy csináltok-e nekem egy kistesót-pillantott apukájára kíváncsisággal tűzdelt komolysággal hangjában, mire Carlisle arcán láttam, amint egy, az enyémhez hasonló döbbenet jelenik meg rajta Lilly szavai hallatán.
-Nos...-állt neki némi bizonytalansággal szemeiben rám pillantva, nem tudván, hogyan is válaszoljon kislányunk kérdésére.-Tudod, Lilly...anyu és én beszéltünk már arról egymással, hogy...szeretnénk még egy olyan kisbabát, mint amilyen te is voltál-vágott bele némi gondolkodást követően.
-Tényleg?-emelte rá csillogó kis palaszín szemeit lelkesen, amire én és Carlisle is mindketten halkan felnevettünk.
-Igen, tényleg- válaszoltam apró mosollyal az arcomon bólintva.-És amikor már úton lesz a kistesód, megnő majd a hasam-álltam neki magyarázni-, aztán...egyik nap majd, mikor már készen áll, hogy találkozzon velünk, bemegyünk a kórházba apával, és egy-két nap múlva a kistesóddal jövünk majd haza.
-Jake mondta, hogy az ő anyukájának is megnőtt a hasa, mikor kistesója lett-jegyezte meg izgatott mosollyal arcocskáján, amire a mi arcunkra is újabb mosoly húzódott.
-Ha bármi kérdésed van a dologgal kapcsolatban, nyugodtan kérdezz minket!-vette vissza a szót Carlisle kislányunkra pillantva.-Elmagyarázzuk.
-Hmm-hümmögött aprót Lilly gondolkodóan maga elé révedve.-A kistesóm ott lesz bent akkor a hasadban?-pillantott rám kíváncsian, amire ismét mosolyogva bólogatni kezdtem.
-Igen-válaszoltam.-Az elején még semmi nem fog látszani rajta, mivel nagyon pici lesz még a tesód-magyaráztam tovább.-Aztán, ahogy egyre nagyobbra nő, a hasam is egyre nagyobb lesz majd.
-És hogy kerül majd a hasadba?-tette fel újabb kérdését, amire egy pillanatra én és Carlisle ismét összenéztünk. Valahol legbelül reméltük, hogy nem kérdez rá erre a részletre, mivel igen csak fejtörést jelentett az elmúlt egy hónap ötletelése folyamán, hogyan is magyarázzuk el neki egy új élet születésének ezt a kezdeti mozzanatát. Ez volt a legnehezebb része.
-Tudod, Lilly-állt neki végül ő némi hezitálással hangjában-, amikor egy apuka és egy anyuka nagyon-nagyon szeretik egymást, az apuka különleges kis sejteket ad az anyukának, amiből az egyik...találkozik az anyukának a különleges kis sejtjével a hasában, és abból lesz a kisbaba.
-Én is ilyen különleges kis sejtekből lettem?-fordult hozzánk ismét izgatott ámultsággal hangjában, amire mi mindketten helyeslően bólintottunk egyet.
-Igen, te is-válaszoltam egy apró mosollyal az arcomon.
-És akkor a kistesóm is... lány lesz, mint én?-pillantott ránk ismét kíváncsian.-Jake tesója ugyanúgy fiú, mint ő.
-Azt, hogy lány vagy fiú lesz, nem tudhatjuk-válaszoltam őszintén.-Bármelyik lehet. Attól függ, milyen az a különleges kis sejt aputól, ami találkozik a hasamban az én kis sejtemmel.
-Apu, fiú tesót szeretnék-fordult ekkor hozzá komolysággal hangjában, mire alig bírtuk megállni, hogy el ne nevessük magunkat reakciója láttán.
-Észben tartom majd-mosolyogta egy apró nevetéssel hangjában rám, majd vissza Lilly-re pillantva.
-Van még bármilyen kérdésed?-pillantottam rá érdeklődve, amint picit elcsendesedett az általa feltett kérdések sorozata után, amire ő elgondolkodva tekintett ismét maga elé.
-Most nincs-válaszolta.-De később is kérdezhetek még, ha lesz?
-Természetesen-bólintottam, amint bátorítóan megsimítottam vállát.-Nagyon okos kérdéseket tettél fel-mosolyogtam kislányomra.-Remélem, mindre olyan választ kaptál, amilyet szerettél volna.
-Igen, anyu-bólogatott mosolyogva, amint ismét lábaira állt az ágyunk széléről leugorva.-Mi lesz a vacsi?
-Nos, vettünk tegnap finom almát, édes burgonyát meg kelbimbót, és úgy gondoltam ezeket megsüthetnénk együtt egy kis csirkehusival-vázoltam neki ötletemet, amint lassan elindultunk mindhárman a konyha irányába.-Mit szólsz?
-Jóóóó-csillantak fel szemei lelkesen.-Csináljuk, csináljuk!-ugrándozott előre, amire én és Carlisle is ismét elmosolyodtunk. Ahogy egymásra pillantottunk kimondatlanul is azonnal tudtuk, hogy mindketten ugyan arra gondolunk. Fantasztikus lányunk van.
-Azonnal, Liliomszál!-mosolyogtam, majd miután az utolsót is felszeleteltem, a kezemben lévő késsel óvatosan a tepsibe sodortam azokat a vágódeszkáról.
-Itt vannak az almák is-lépett hozzánk Esme is a szomszédos konyhapulttól, hogy az almaszeleteket is a tepsibe helyezze.-Mi hiányzik még, Lilly?
-Az édes krumpli!-válaszolta megvillantva mosolyát, amire Esme helyeslően bólogatni kezdett.
-Ahogy mondod-simította meg arcocskáját.-Mindjárt felszeletelem azokat is, és akkor összekeverheted az egészet.
-Milyen fűszerek kellenek a csirkéhez, Es?-pillantottam rá, amint az azokat tartalmazó konyhaszekrényhez léptem.
-Rozmaring, kakukkfű, zsálya, só és bors-sorolta, miközben nekiállt összevágni a meghámozott édesburgonyákat.-De vegyél elő egy kis fokhagymát és olíva olajat is, az is kelleni fog.
-Már hozom is-nyúltam a polc mélyére, hogy elővegyem a szerelmem által kért hozzávalókat. Rozmaring, kakukkfű, zsálya, só, bors, fokhagyma...megvolt minden.
-Kérdezhetek még?-emelte ránk pár pillanat múlva szemeit kíváncsian Lilly, amire mindketten rá emeltük tekintetünket az előttünk lévő alapanyagokról. Sejtettük, hogy lesznek még kérdései.
-Hogyne, drágám-válaszolta Esme, miközben néhány másodpercnyi szünetet követően tovább folytatta a burgonya feldolgozását.-Mit szeretnél még tudni?
-Hogy jön majd ki a tesóm a hasadból?-tette fel újabb kérdését anyukájára pillantva, amire Esme néhány másodpercig elgondolkodva a plafonra emelte tekintetét, mielőtt válaszolt volna.
-Amikor...a kistesód készen áll már arra, hogy velünk legyen-állt neki pár pillanat múlva-, fájni kezd majd a hasam. Innen tudjuk majd, hogy szeretne már velünk lenni-magyarázta neki, miközben Lilly mellé lépve az előtte lévő tepsibe helyezte az édesburgonya szeleteket.-Az anyukáknak nagyon erős izmok vannak a hasában, amik arra lettek kitalálva, hogy a kisbabákat megvédjék, és amikor eljön az idő, ezek az izmok fogják segíteni a kistesódat abban is, hogy megszülessen.
-És miért fog fájni a hasad?-nézett anyukájára ismét némi aggodalommal átszőtt kíváncsisággal hangjában.
-Képzeld el azt-állt neki ismét pár pillanatnyi gondolkodást követően, miközben az egyik fiókhoz lépett-, hogy ez a lufi a hasam-vett elő a fiókból egy felfújatlan léggömböt, ami még Lilly előző szülinapjáról maradt meg-, a tesód pedig...szívem, emlékszel, hogy múltkor kaptunk egy ajándék pingpong labdát a szupermarketben?-fordult ekkor hozzám, miközben tovább keresgélt a fiókokban- Az merre van?
-Várj, azt hiszem...hogy ebben a szekrénybe tettem-válaszoltam az egyik távolabbi fiókhoz lépve, majd kinyitva azt rá is leltem a szerelmem által kért kis fehér labdára.-Meg is van-vettem elő, majd Esme-hez lépve kinyújtott tenyerébe helyeztem azt, miközben kíváncsian tovább figyeltem, mire készülhet.
-Akkor...-kezdett bele ismét-, a lufi a hasam, a labda pedig a kistesód -mutatta fel egyik-másik kezében a két tárgyat, majd miután ujjaival szétfeszítette a léggömb száját, belehelyezte abba a kis fehér labdát, mielőtt nekiállt volna felfújni azt.-Próbáld meg kinyomni a labdát a léggömbből…-adta Lilly kezébe a félig felfújt léggömböt benne a labdával, aki összehúzva szemöldökét igyekezett teljesíteni anyukája kérését.
-Ez nehéz-jegyezte meg kislányunk néhány sikertelen kísérletet követően.
-Ahogy az a labda is nagyobb, mint a lufinak a szája, a kistesód is nagyobb lesz, mint az a kis alagút, ami kivezet a pocakomból-magyarázta neki.-Ahhoz hogy elő tudjon bújni, a hasamban lévő izmoknak nagyon keményen kell majd dolgozniuk, hogy ezen az alagúton ki tudják juttatni a kistesódat, és ez jár némi fájdalommal-folytatta, amint átvette tőle a lufit benne a pingpong labdával ismét.-Nézd csak!-mosolyogta ujjait a léggömb oldalára feszítve-Ha így nyomom, nem mozdul a labda sehova, és a lufi alakja sem változik. De, ha a tetejét nyomom...-helyezte át kezeit így ismételve meg előbbi mozdulatát, amire a lufi keskeny nyak része elkezdett megrövidülni és a nyomás hatására kitágulni, néhány ismétlést követően pedig megjelent a lufi szájánál a kis fehér labda.-Látod?-pillantott kislányunkra ismét, aki izgatott csillogással a szemében biccentett aprót édesanyja kérdésére.-Na, most próbáld meg kinyomni a labdát-adta vissza neki, mire Lilly anyukája mozdulatait másolva próbálta meg újra elővarázsolni a labdát a léggömbből, amire pár pillanattal később a pingpong labda hirtelen kirepült a lufiból, majd végigpattogva a konyha padlóján gurult tovább a parkettán, mielőtt Lilly a pult melletti bárszékről leugorva nevetve utána szaladt volna.-A kistesód azért nem repül majd ekkorát-nevetett fel Esme is a jelenet láttán-, de amit most láttál az eléggé hasonlít ahhoz, ami velem és a tesóddal is történik majd-magyarázott tovább.-Néha fáj majd a hasam úgy is, hogy még nem jön a kistesód. Akkor azok az izmok a hasamban úgy viselkednek majd, mint ahogy először mutattam-folytatta.-De amikor tényleg készen áll már, akkor fognak az izmok úgy dolgozni, mint ahogy másodiknak láttad, és ahogy te is csináltad most.
-Értem-biccentett aprót ismét elgondolkodva.-És hol jön majd ki a tesóm? A köldöködön?
-Nem-mosolyogta Esme finoman megrázva fejét, és egy pillanatra én is elmosolyodtam Lilly kérdése hallatán.-A lábaim közt bújik majd elő. Oda vezet az kis alagút, amit mondtam.
-És miért kell majd kórházba menned?-emelte ránk pillantását ismét kíváncsian.-Miért nem bújhat elő itthon a tesóm?
-Itthon is előbújhatna-léptem én is kislányomhoz mosolyogva, miközben lágyan megsimítottam buksiját-, de anyának és a tesódnak is biztonságosabb, ha egy doktornéni vagy doktorbácsi segít nekik, hogy minden úgy menjen, ahogy kell.
-Nálam is segített valaki?-pillantott ekkor ránk kíváncsian, amire Esme és én mosolyogva összenéztünk, mielőtt válaszoltunk volna.
-Addison nénikéd-válaszolta Esme, amire Lilly szemei meglepetten elkerekedtek keresztanyukája nevének hallatán.
-Addison néni segített nekem előbújni?-ámult el izgatott csillogással szemeiben, miközben kezében a pingponglabdával ismét visszamászott a bárszékre a konyhasziget mellett.
-Igen-válaszoltam aprót biccentve.-És a kistesódnak is ő segít majd. Neki ez a munkája.
-De jó-csillant meg hangjában a lelkesedés ismét.-És én is ott lehetek majd, mikor jön a kistesóm?
-Nem, szívecském-simogatta meg kislányunk arcát Esme egy bocsánatkérő pillantással a szemeiben.-Csak én és apu leszünk ott. Ez olyan dolog, amit a felnőtteknek egyedül kell végigcsinálniuk.
-Értem-nyugtázta ismét, majd pár pillanatnyi gondolkodást követően ismét ránk nézett.-Azt hiszem...ennyi. Most nincs több kérdésem.
-Jól van, Liliomszál-nyomtam apró puszit homlokára, mielőtt visszatértem volna vágódeszkám elé, hogy nekiálljak a hús feldolgozásának-Összekevered, ami a tepsiben van, hogy mindenből jusson mindenhova?
-Igen-válaszolta lelkesen, majd kis kezeivel nekiállt, hogy a felvágott kelbimbót, almát és édesburgonyát jól összekavarja, eloszlatva ezzel azokat a tepsiben, lassan pedig mi is tovább folytattunk teendőinket, hogy mihamarabb vacsora kerülhessen az asztalra, ezen a kissé hűvös őszi délutánon.
-De-biccentett egyetértőn, majd becsukva könyvét az éjjeli szekrényre helyezte azt, amint befeküdtem mellé az ágyba.-Ezen is túl vagyunk.
-Hál' Istennek-kuncogtam némi megkönnyebbüléssel a hangomban, mire ő is halkan nevetni kezdett hanglejtésem hallatán.-Bevallom, nem igazán tudtam, hogyan hozzuk fel előtte a témát, így...örülök, hogy ő kérdezett rá-simítottam egyik kezem ujjait alkarjára, mire ő másik kezével lágyan megsimította karján pihenő kézfejemet.
-Ez a gyerek minden nap lenyűgöz-mosolygott rám ismét büszke csillogással a szemeiben.-Okos, érdeklődő és lelkes...emlékeztet valakire-jegyezte meg célozgatóan rám pillantva, miközben vállával lágyan meglökte az enyémet, amire ismét halkan felkuncogtam.-Tényleg, téged...hogyan világosítottak fel a szüleid? Volt ilyen beszélgetésetek?-fordult hozzám kíváncsisággal a hangjában, amire egy pillanatra elgondolkodtam.
-Volt valami-szólaltam meg pár pillanat múlva.-Olyan idős lehettem, mint most Lilly. Volt egy lovunk, amit már vemhesen fogaduk be-álltam neki emlékeim közt kutatva-Apával együtt néztük végig, ahogy megszületett a kiscsikó, és közben magyarázott, hogy éppen mi történik, mit látok, és ez egy elég jó közös élményünk maradt azóta is-meséltem mosolyogva.-Utána mondta, hogy kérdezzek bátran, ha bármire kíváncsi vagyok még, és...én kérdeztem is-kuncogtam, amire Carlisle is halkan nevetni kezdett.-Valahogy így történt...És neked?-pillantottam rá kíváncsian.-Neked hogy történt?
-Az enyém nem ennyire szívmelengető-állt neki vacillálva, miközben egyik kezének ujjait végigfuttatta hajában.-Rányitottam a szüleimre, miközben….tudod-mondta ki végül egy nagy levegővétel után, mire belőlem akaratlanul is egy meglepett kuncogás szakadt fel szavai hallatán.
-Nem mondod komolyan?-simítottam ujjaimat arcomra még mindig hitetlenkedve, amire Ő egy kínos nevetés kíséretében bólintott megerősítve az általa elmondottakat, mielőtt szemeit rám emelte.-Te jó ég…
-Hat éves lehettem-sóhajtott.-Nem láttam sok mindent, de ahhoz éppen eleget, hogy kérdéseim legyenek, és...utána leültünk megbeszélni a dolgokat-mesélte tovább.-Röviden ennyi.
-Bocsáss meg, hogy nevetek-emeltem rá szemeimet bocsánatkérőn, amint ismét egy akaratlan halk kuncogás hagyta el ajkaimat-, csak nem erre a válaszra számítottam.
-Esme Anne Cullen, nem szép dolog mást kinevetni-jegyezte meg tettetett komolysággal az arcán, miközben karjait körém fonva vont oda magához, miközben ujjaival csiklandozni kezdett mindenhol, ahol csak a bőrömet érték, még hangosabb nevetést kiváltva belőlem.
-Te jó ég, hagyd abba-kacagtam tovább-, fel...fel fogjuk ébreszteni...Lilly-t.
-Mit mondtál? Nem hallottam-nevetett fel halkan ő is, amint felém gördülve tovább csiklandozott, míg nem egyszer csak nevetésemet egy szenvedélyes csók fojtotta belém, ahogy ajkait ajkaimhoz érintve kért bebocsájtást oda. Azonnal elvesztem.
Reflexesen kulcsoltam lábaimat combjai köré ezzel húzva még közelebb magamhoz, mire mellkasából egy csókjaink által elfojtott jóleső nyögés szakadt fel, amint alkarjára ereszkedve csípője az enyémhez simult, és én is halkan felnyögve mosolyodtam bele csókunkba, ahogy ajkaink játékának hatására megéreztem vágyának egyre csak növekvő bizonyítékát.
-Felejtsd el-sóhajtottam aprót, amint csókjai államra, majd onnan nyakamnak ívére tértek, mire a bőrömön éreztem, ahogyan az ő ajkaira is mosoly húzódik.
-Mondtam, hogy szavadon foglak-mosolyogta, mire éreztem, ahogy egy jóleső melegséghullám árad szét a testemben, ahogy szavaival együtt forró lehelete is megsimította nyakamnak bőrét, ujjai pedig hálóingem alá simulva gyengéden combjaim belső oldalára siklottak, mire én alsó ajkamba harapva igyekeztem visszafogni egy nagyobbacska nyögést, ahogy azok egyre feljebb vándoroltak alsóneműm pereméig.-Hol is tartottunk?
-Ha jól emlékszem, ez már nem volt rajtam-simítottam ujjaimat fehérneműm szélére, majd sietve álltam neki lecsúsztatni azt combomon, egészen a térdem alá, ahol Carlisle óvatosan leemelte azt lábaimról, mielőtt közéjük helyezkedve ismét csókba forrasztotta össze ajkainkat. Kezei finoman simították hálóingemet egyre feljebb és feljebb, ujjaival gondosan végigpásztázva eközben testemet, majd óvatosan leemelve rólam a selyem anyagot szabadított meg tőle, immár teljesen fedetlenül hagyva előtte.
-Lélegzetelállító vagy-hajolt hozzám egy rövid, szenvedélyes csókra, mielőtt ismét nyakamra térve ajkai felfedezőútra indultak annak ívén, le a kulcscsontomig, miközben ujjai hasamat végigsimítva lábaim közé siklottak, megtalálva testemnek azt a bizonyos legérzékenyebb pontját.-Zöld a lámpa?
-Jóságos ég, igen-sóhajtottam, amint kezének lágy játéka impulzus hullámok sorozatát indította útnak a testemben mélyről eredő borzongást maga után hozva, csípőm pedig akaratlanul is ritmusos mozgásba kezdett erre a jóleső feszítő érzésre, amely csak nőtt és nőtt, ahogy ujjainak játékossága tovább incselkedett az ott lévő megannyi érzékeny idegvégződéssel.-Kérlek, ne hagyd abba…-nyögtem fel picit hangosabban, miközben kezeimmel hajába túrva néha meg-meg kapaszkodtam egy-egy szőke tincsben, ahogy izmaim akaratlanul is újra és újra összerándultak tettei hatására.
Ujjaimat szenvedélytől vezérelve futtattam végig tarkóján, majd válla felett hátára simítva azokat sietve markoltam meg felsőjének anyagát, hogy minél hamarabb megszabadítsam őt attól, mire ő megérezvén ezt kissé eltávolodott tőlem, hogy segítve engem célom elérésében leemelje azt magáról, mielőtt ismét hozzám hajol.
-Várj egy kicsit…-szakította meg csókunkat pár pillanat múlva újra, majd homlokát egy pillanatra enyémhez érintve húzódott arcára játékos mosoly, mielőtt felállva mellőlem ajtónkhoz sétált, hogy a benne lévő kulcsot elfordítva biztosra zárja azt.-Így a biztos…
-Felelősségteljes vagy-mosolyogtam játékosan, amint alkaromon megtámaszkodva félig ülő helyzetben kezdtem figyelni, ahogy ágyunk mellett megállva kezei nadrágjának szélére simultak, majd megmarkolva egyetlen mozdulattal letolja azt, mielőtt kilépne belőle. A látvány hatására akaratlanul is harapdálni kezdtem alsó ajkamat.-Sikerült felcsigázzalak, ahogy látom-kuncogtam játékossággal a hangomban, amire ő is halkan nevetni kezdett, miközben nyakához hajolva lágy csókokat hullajtottam állának ívére, miután visszatérve ágyunkba ismét felém gördült. Ujjaimat puhán vándoroltattam végig mellkasán, lassan húzódva egyre lejjebb hasának alsó részéig, mígnem elértem testének legérzékenyebb pontját, mire arcának izmai egy pillanatra összerándultak, miközben ajkait egy kissé hangosabb nyögés hagyta el, ahogy ujjbegyeimet végigfuttatva rajta kicsit elidőztem mozdulataimmal annak végén. Tudtam, hogy ezzel a néhány apró érintéssel az őrületbe tudom kergetni.
-Istenem, Es-nyögött fel újra és újra megismételt mozdulataim hatására, amire arcomra egy kisebb büszkeséggel átszőtt játékos mosoly húzódott reakciója hallatán, miközben ő arcát hajamba temetve állt neki újabb csókokat hullajtani nyakamnak bőrére. Imádtam ilyennek látni őt, imádtam, amikor levetkőzve visszafogott úriember énjét csak előttem engedi el ennyire magát, megmutatva a benne rejlő nyers vágyat és szenvedélyt. Csak én láthattam ezt az énjét, és csak ő láthatta az enyémet. Ez volt a mi közös titkunk.-Hozom az óvszert…
-Várj-húztam vissza magamhoz egy hirtelen ötlettől vezérelve, mikor eltávolodott volna, mire ő kissé értetlenül emelte rám pillantását, mielőtt a már szekrény felé nyúló kezének ujjait lágyan visszasimította arcomra.-Mi lenne, ha nem használnák...mostantól-vetettem fel, miközben ujjaimat lágyan arcomat cirógató kézfejére simítottam, mire láttam, ahogy szavaim hallatán szemei felcsillannak, mikor eljutott tudatáig, mit is jelent ez.-Vágjunk bele…
-Biztos, hogy ezt szeretnéd?-futtatta végig ujjait hajamban, amire én határozott bólintással válaszoltam.
-Úgy érzem, nincs mire várnunk-csillant meg hangomban az izgatottsággal, amint az én elmém is felfogta, mire készülünk.-Készen állok, Carlisle-simítottam ujjaimat arcára mosolyogva magamhoz vonva őt egy apró csókra.-Lilly is készen áll arra, hogy nagytesó legyen. Ne várjunk tovább!
-Ne várjunk!-húzódott arcára egy, az enyémhez hasonló izgatott várakozással teli mosoly, miközben én lábaimat combjai köré kulcsolva engedtem utat számára, ő pedig közéjük helyezkedve hullajtott újabb szenvedélyes csókot ajkaira vágyó ajkaimra.-Csináljunk egy kisbabát!
-Csináljunk egy kisbabát!-ismételtem utána mosolyogva, mire ő egy gyengéd mozdulattal összeforrasztotta testünket, így repítve el egymást a csillagos ég felé. Ma éjjel pedig talán egy új csillagot is teremtünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése