Üdv, mindenkinek! Boldog új évet!
Az év utolsó napján ismét egy új fejezettel jelentkezem. Ez a rész is bővelkedik majd szívmelengető pillanatokban, de nem lesz hiány megható, komoly és humoros momentumokból sem.
Remélem mindenkinek tetszik majd! Jó olvasást!
Hamarosan jelentkezem az új év első fejezetével!
Puszi!
Carly
"PAIN IS A WELL-INTENTIONED WHEATHER MAN"
[ december 27.]
(Esme szemszöge)
-Gyerünk, Ginger! Hozd a labdát! Hozd a labdát!-hallottam meg Lilly hangját a nappali felől, amint még mindig kissé álmosan kiléptem hálószobánk ajtaján.
-Jó reggelt, szívem!-köszönt rám szerelmem, ahogy a konyhába értem.-Hogy vagy ma reggel?
-Még eléggé álmosan-jegyeztem meg aprót ásítva, ahogy mellé értem. Éppen egy grapefruitot szeletelt.-Te mit csinálsz?
-Neked meglepetést-mosolygott rám sejtelmességgel hangjában, mire nem bírtam megállni, hogy arcomra egy apró mosoly húzódjon, noha a pár nappal ezelőttihez képest most már jóval intenzívebben kavargó gyomrom miatt nem volt túl őszinte ez a mosoly.-Milyen a gyomrod?
-Nem túl jó-nevettem fel halkan saját szavaimon. Elég enyhén fogalmaztam.-Eléggé émelygek, de... próbálok majd enni valamennyit-sóhajtottam aprót helyet foglalva a konyhaszigetnél álló egyik bárszéken.-Ha üres gyomorral indulok neki, csak még rosszabb lesz. Úgyhogy inkább többször keveset…
-Anyu, nézd! Ginger vissza tudja hozni a labdát-pillantott rám Lilly, majd hogy demonstrálja az általa mondottakat, elhajította a kiskutyánknak a játékot.-Hozzad Ginger! Hozzad!-guggolt le hozzá, amire Ginger szájában a kis gumilabdával lelkesen csóválva szaladt hozzá vissza boldog nyüszögésbe kezdve ahogy odaérve a kislányunk rázúdította simogatás áradatát.-Ügyes vagy, Ginger! Ügyes kutyus!
-Tényleg nagyon ügyes-húzódott arcomra egy újabb apró mosoly.
-Nos, íme a meglepetés-pillnatott rám ekkor ismét szerelmem elém téve egy kiadós tál granolát.- Van benne zabpehely, kesudió, mandula, joghurt, grapefruit, banán és egy kis aszalt vörösáfonya. Neten találtam a receptet, remélem jó lett.
-Nagyon figyelmes vagy, köszönöm!-pillantottam rá hálásan, miközben kezembe véve az általa eközben a tényér mellé helyezett kanalat, lassan nekiálltam falatozni ebből az izgalmas tápláló reggeliből. Csak remélni mertem, hogy a gyomrom is partner lesz ennek elfogyasztásában.
-Csak annyit egyél, amennyi jól esik-lépett hozzám apró csókot nyomva homlokomra.-Csomagoltam el neked vajas kekszet, ha égne a gyomrod munka közben-pihentette meg állát fejem tetején ujjait lágyan vállamra simította.-Meg mellé egy kis étcsokit, ha csak egy kis bűnözésre vágysz.
-Imádlak, ugye tudod?-emeltem fel rá pillantásomat fejemet mellkasának támasztva, mire ő apró csókot hullajtott ajkaimra.-Akartam veled beszélni egy dologról-fordultam hozzá ismét, amint eszembe jutott az Addisonnal való beszélgetésem két nappal ezelőttről.-Tudod, Lilly-nél is csináltunk genetikai szűrést, és Addison kérdezte, hogy most is élnénk-e ezzel a lehetőséggel-folytattam komolyabb hangnemre váltva.-Azóta fejlődött a tudomány is és lenne lehetőség egy úgynevezett nem invazív prenatális teszt vagy NIPT nevű vérvizsgálat elvégzésére a 10. héten, és...én a három lehetőség közül emellett döntenék. Nincs vetélés kockázata, mint a másik kettőnek, de a hatékonysága közel ugyanolyan jó triszómiák esetén, mint a többinek, 99%-os pontosságú.
-Egyértelműen akkor NIPT-vágta rá azonnal.-Az ő és a te biztonságod az elsődleges, és ha van ilyen alternatíva, nincs is min gondolkodni.
-Akkor majd ma mondom is neki, hogy emellett döntöttünk-vettem vissza a szót, ám ekkor falatozásomat gyomrom erőteljes ellenirányú perisztaltikája zavarta meg kisebb öklendezést kiváltva így belőlem. Éreztem, ahogy egy kis savas gyomortartalom végigmarja a nyelőcsövemet, kellemetlen égő érzést maga után hozva.
-Ha nem megy több, ne erőltesd–simította meg a vállamat támogatással hangjában.-Készítsek neked gyömbér teát?
-Nem kell, majd én megcsinálom-mosolyogtam rá felállva mellőle.-Addig is lefoglalom az agyamat, hogy ne az émelygésre figyeljen. Reggelizz meg te is!
-Apu, leveszed azt a poharat?-mutatott Lilly a konyhaszekrény tetején lévő tápadagoló mérőpohárra.-Adok Gingernek enni.
-Máris, Liliomszál-állt fel ő is, majd elvéve a konyhapultról a műanyag mérőpoharat, oda is adta azt kislányunknak.-Parancsolj!
-Köszönöööm!-iramodott meg egy lelkes mosollyal az arcán a kamra felé, mire nem bírtuk megállni, hogy mindketten el ne mosolyodjunk ahogy ez a pici kutyus rendületlenül követni kezdte őt annak irányába.
-Be kell ismernem, igaza volt apámnak-szólaltam meg egy újabb apró mosollyal arcomon, miközben egy kisebb edényben nekiálltam vizet forralni a gyömbér teához.-Lilly nagyon jó gazdája lesz Gingernek.
-Semmi kétség-helyeselt egyetértőn, miközben hátulról lágyan átkarolva derekamat megpihentette kezeit a hasamon.-Reggel, amint felkelt az első dolga az volt, hogy kivitte Gingert a hátsó kertbe elvégezni a dolgát.
-Tényleg jól neveltük-mosolyogtam, miközben ő hasamon pihenő ujjaival lágyan megsimította azt, mielőtt fejem tetejére egy apró csókot nyomva a mellettem lévő hűtőhöz lépett volna.
-Ideteszem melléd a gyömbért-helyezte azt mellém a konyhapultra.-Felvágjam esetleg neked, vagy…
-Megoldom, de köszönöm, szívem!-pillantottam rá egy újabb hálás mosollyal az arcomon, majd neki is álltam, hogy néhány vékony szeletet vágjak ebből az anyáéktól kapott a nagyobbacska gyömbér gumóból.-Te mit eszel?
-Én is ilyen granolás tálat, mint amilyet neked csináltam-válaszolta elővéve a hűtőből a joghurtot.-A kicsit nehézkesebb ünnepi menü után most jól esne valami könnyedebb…
-Figyelj, edd meg nyugodtan az enyém maradékát is akár-pillantottam rá ekkor, amint megéreztem egy újabb felfelé vándorló savas refluxot a torkomban.-Én úgy sem tudok többet enni, és rengeteget csináltál. Ne menjen kárba!
-Biztosan nem eszel többet?-emelte rám szemeit némi bizonytalansággal hangjában, amire én válaszul igenlően bólogatni kezdtem.
-Igen, biztos-válaszoltam.-Huh, szerintem egy termoszban viszek is magammal a teából, mert...ez most rosszabb, mint eddig-sóhajtottam aprót még mindig küzdve ezzel a mardosó érzéssel.-Nem olyan rossz, mint Lilly-vel volt, de elég rossz.
-Esetleg vehetünk mentolos rágót is az automatából-vetette fel, amint újabbat kanalazott az általam meghagyott granolás tálból.-Kicsit olvasgattam, és mivel a borsmenta és a fodormenta is nagyon jók hányingerre, ezért a mentolos rágó sok esetben enyhíti a émelygést a terhes nőknél.
-Bármit hajlandó vagyok kipróbálni-jegyeztem meg halkan felnevetve, amint behelyeztem a az általam szelt gyömbér szeleteket a forrásban lévő vízbe.
-Gyere, Ginger, itt a reggelid!-tért vissza ekkor hozzánk Lilly Gingerrel a nyomában.-Nagyon finomat kapsz.
-Tudod, hogy etetjük Gingert, Lilly-pillantottam rá emlékeztetve őt a szabályra, amelynek következetes betartása és betartatása elengedhetetlen egy harmonikus kutya-gazda kapcsolat megteremtéséhez.
-Igen-pillantott vissza rám megállva Ginger tányérja előtt.-Ginger, ül!-adta ki a parancsot felemelve mutatóujját, mire kutyusunk figyelmesen hegyezve fülét kisgazdija szavaira végrehajtotta azt egy apró farokcsóválás kíséretében.-Jó kutya, Ginger! Ügyes vagy!-adott neki egy szem tápot a pohárból jutalomfalatként.-Ül, Ginger! Ül!-ismételte miközben lassan a tányérba öntötte Ginger reggelijének többi részét. Látszott a kiskutyán, hogy minden kis idegrostjával küzd az ösztön ellen, hogy azonnal az ételre vesse magát ahogy a szemcsék a tényér alját érik, miközben igen csak eleget akart tenni gazdija utasításának, és látni ezt az eltökélt igyekezetet azokban az okosan csillogó szemekben ismét mosolyt csalt az arcomra.-Jó kutya, Ginger! Ül!-ismételte el még egyszer, majd pár pillanatnyi feszült várakozás követően végül feloldotta Gingert parancsa alól.-Oké, Ginger, tiéd! Tiéd!
-Nagyon ügyesen csináltad, Lilly!-dicsértem meg, miközben a vezényszó hallatán kiskutyánk is nekiállt falatozni az előtte lévő kölyöktápból.-Mindig tartsd észben, hogy a következetesség a kulcsa egy boldog kiskutyának.
-Még mielőtt elindulunk, vidd majd ki őt még egyszer az udvarra pisilni-kakilni, jó, tücsök?-tette hozzá Carlisle is kislányunkra pillantva.-Minimalizáljuk az esetleges balesetek számát…
-Rendben, apu!-biccentett egyet mosolyogva, mielőtt ismét visszairányította volna figyelmét falatozó kutyusára.
-Megiszom ezt, lezuhanyzom, és utána lassan indulhatunk-pillantottam ismét szerelmemre, amint nekiálltam leszűrni az elkészült gyömbér teát.
-Ne siess, időben vagyunk-pillantott rám nyugtatóan, miközben beletéve a kanalat a kiürült tányérba lassan a mosogatóhoz sétált vele.-Én addig majd elmosogatok…
-Nem ittál kávét-szóltam még utána, miközben egy bögrébe töltve az elkészült teamennyiség felét észrevettem a ma reggel használatlanul hagyott kávéfőzőnket.
-Nem akarom az orrod előtt lefőzni és meginni, amikor láthatóan jobban émelyegsz, mint eddig. Majd iszom egyet odabent a büfében-simította végig ujjait hátamon, amint elsétálva mögöttem nekiállt, hogy elmossa a reggelinkhez használt tányérokat és evőeszközöket.-Lilly-vel sem bírtad a kávé szagát.
-Nem tudom, ez miért van-ráztam meg kissé értetlenül a fejemet halkan felnevetve.-Ahogy azt sem, hogy másfél napja miért kívánom ennyire rettenetesen a kígyóuborkát-sóhajtottam egy újabb kissé frusztrált nevetéssel hangomban rá pillantva, mire láttam, ahogy arcára egy villanásszerű piszkos mosoly húzódik szavaim hallatán, mielőtt ismét megpróbált komolyságot ölteni magára, többé-kevésbé sikertelenül.-Hé, piszkos a fantáziád-löktem meg vállánál játékosan, hangosabb nevetést váltva ki ezzel belőle.
-Sajnálom, sajnálom!-nevette tovább egy pillanatra megadóan felemelve mosogatástól nedves kezeit.
-Nos, bármi is fordult meg abban az okos fejedben-pillantottam rá játékos csillogással a hangomban, amint teámmal elsétálva mögötte lágyan végigsimítottam vállát-, szavad ne felejtsd estig!
-Istenem, de vonzó vagy ilyenkor-sóhajtotta kuncogva utánam pillantva, mire én is ismét felnevettem, amint helyet foglaltam kanapénkon.-Remélem, tudod…
-Tudom-somolyogtam bögrémet ajkaimhoz emelve.-Szeretek játszani a vegetatív idegrendszereddel.
-Anyu, a tesóm mit csinál most a hasadban?-ugrott fel mellém a kanapéra kíváncsisággal a hangjában Lilly Gingerrel együtt, aki lelkesen csóválva gyalogolt át rajtam, mielőtt rám ugrálva megpróbált volna belenyalni teámba.
-Ginger, ezt biztos nem szeretnéd-toltam kicsit odébb nevetve. Láthatóan ez sem tántorította el céljától.-Tudod, Lilly, a tesód most napról napra egyre nagyobbra nő idebent-simítottam ujjaimat lágyan hasamra, miközben továbbra is igyekeztem visszatartani izgága kiskutyánkat másik kezemben teámat tartva.-Ez most az ő feladata, hogy növögessen. Mikor legközelebb látom őt, már olyan nagy lesz mint egy sárgabarack.
-Azta-ámult el szavaim hallatán.-De gyorsan nő!
-Hamarosan már látszik is majd anyu hasán, ahogy növekszik a tesód-pillantott ránk Carlisle, miközben szárazra törölte kezeit. Nem tudtam nem elmosolyodni szavai hallatán.-Ahogy egyre nagyobb lesz, anya hasa is nőni kezd majd.
-Én is olyan pici voltam az elején, mint ő?-pillantott előbb apukájára, majd rám kíváncsian, amire én és Carlisle is mindketten elmosolyodtunk.
-Te is pont ilyen pici voltál-válaszoltam egy újabb apró mosollyal az arcomon ismét belekortyolva teámba.-Aztán hipp-hopp megnőttél. Izgága pici baba voltál, rengeteget mocorogtál a hasamban.
-Mindig ébresztetted anyát hajnalban-nevette halkan szerelmem, amint hozzánk sétálva lágyan megsimította Lilly buksiját, mielőtt a még mindig engem ostromló Gingerhez lépett volna.-Ginger, néha igazán nyugton maradhatnál!-rázta meg a fejét egy lemondó mosollyal az arcán, miközben a földre helyezte őt.-Olyan vagy, mint a gazdád, folyton csak mész és mész és mész…
-Mint két tojás-nevettem lenyelve utolsó korty teámat, amint a nappalibban futkározó kiskutyánkra, majd vissza kislányomra pillantottam.-Elszaladok akkor zuhanyozni-álltam fel pár pillanat múlva a kanapéról kiürült bögrémmel kezemben.-Sietek!
-Csak nyugodtan-mosolygott még utánam szerelmem, mire egy viszont mosolyt követően letéve kezemben lévő bögrémet a konyhapultra sietve útnak indultam a hálónkból nyíló fürdőszobánk irányába.
(Carlisle szemszöge)
-És milyen volt a karácsony, Lilly?-pillantott Derek kíváncsian az előttünk a kórházi folyosó padlóján végigfutó négyzet alakú minták közt ugráló kislányomra.-Sokat szánkóztál?
-Igeeeen-válaszolta lelkesen egyik kék négyzetről a másikra ugorva.-És képzeld, Derek bácsi, még korcsolyázni is voltunk. És apu és anyu is korcsolyáztak.
-Öregem, az egyensúly érzékeddel hogy nem törted ki a nyakad?-nevetett fel Mark Lilly mondata hallatán belőlem is nevetést kiváltva ezzel.-Hogy vagy még életben?
-Apu teli van kék foltokkal-tette hozzá még Lilly hátra pillantva bácsikáira-, és megütötte a térdét meg a vállát.
-De te biztosan nagyon ügyes voltál, Lilly-vette vissza a szót Derek ismét hozzá fordulva.
-Én is estem sokat, de a végére már egész jól ment-mesélte lelkesen.-Képzeld, körbe tudtam menni kétszer úgy, hogy egyszer sem estem el.
-Már régóta látszik, hogy a motoros készségeidet anyukádtól örökölted és nem apukádtól-jegyezte meg Derek még mindig nevetve rám pillantva, mire nekem egy mosoly keretezte apró lemondó sóhaj hagyta el ajkaimat.
-És melyik ajándéknak örültél legjobban?-kérdezte Mark kíváncsian kislányomat.-Sok szép dolgot kaptál?
-Kaptam egy kiskutyát!-csillantak fel szemecskéi lelkesen keresztapukájára emelve mosolygós arcocskáját.-Úgy hívják, hogy Ginger, és képzeld, Mark bácsi, nagyon cuki és nagyon okos.
-Esme szülei hozták neki Ohio-ból-vettem át a szót barátaimra pillantva egy újabb apró sóhaj kíséretében.-Nem tudtunk róla, ami...okozott először némi fejtörést tekintve a körülményeket, de...valahogy megoldjuk majd.
-Nincs kerítésünk, ezért Ginger bent van a házban-szólt közbe Lilly kiegészítve szavaimat, ahogy lassan az kórházi kantinba értünk.
-Részvétem a bútoraitoknak-veregette meg a vállamat nevetve Derek.-Készítheted a pénztárcádat, mert ez a kiskutya úgy szét fogja kapni a házatokat, mintha egy tornádó söpört volna végig rajta.
-Más sem hiányzik most-csúszott ki a számon akaratlanul is a gondolatra, miszerint a babával járó kiadásokhoz most hozzácsaphatom Ginger potenciális rongálásának költségeit. Nem kellett számológép ahhoz, hogy tudjam, egy gyerekszoba kialakítása önmagában is költséges, még úgy is, ha sok mindent magunk csinálunk, és mindkettőnk fizetése elég jó. Ha ehhez még hozzávesszük a Ginger által potenciálisan tönkretett bútorokat és a tavaszi kerítésépítés költségét, szép összeget kell kiemeljünk a családi kasszából az elkövetkezendő egy év során.-Liliomszál, mit kérsz ebédre?
-Olyan karácsonyi pulykás szendvicset, mint amilyet múltkor-válaszolta mosolyogva.
-És, ha már nincs?-pillantottam rá érdeklődve.-Nem véletlenül karácsonyi pulykás szendvics a neve…
-Akkor olyan csirkéset, mint anyu-mosolyogta ismét.
-Jól van, Liliomszál-simítottam meg buksiját, amint az én arcomra is egy apró mosoly húzódott.-Menj, keress egy asztalt, ami tetszik, és mi is megyünk mindjárt, jó?
-Jó, apu!-iramodott meg azok irányába, mire mi mindhárman halkan felnevettünk lelkes kis mosolya láttán, ahogy beálltunk a büfé előtti sorba.
-Szólok Callie-nek, hogy itt vagyunk, és jöhet-vette elő a telefonját Mark.-A ti lányaitok hogy állnak?
-Operálnak, de hamarosan jönnek-válaszolta Derek is telefonjára pillantva.-Nagyjából másfél órája írta Addison, hogy mennek a műtőbe, úgyhogy lassan végeznek.
-Tényleg, mi legyen az idei szilveszterrel?-emelte ekkor ránk szemeit Mark ismét.-Callie-vel beszéltük, hogy szívesen vendégül látnánk titeket, ha ti is benne vagytok…
-Én benne vagyok-vágta rá Derek.-Nem vagyok ügyeletes, úgyhogy részemről a dolog mehet.
-Én és Esme viszont be lettünk osztva, úgyhogy mi sajnos nem tudunk majd menni-válaszoltam némi szomorúsággal hangomban.-De majd felhívunk titeket éjfélkor, ha nem leszünk műtőben, és virtuálisan koccintunk egyet. Majd hozunk be gyerek pezsgőt.
-Üdv, Dr. Cullen!-köszönt rám Wendy, amint ránk került a sor a büfénél.-Dr. Shepherd, Dr. Sloan!
-Üdv, Wendy!-mosolyogtam én is üdvözlésként.-Jöttünk ebédelni!
-Mit adhatok Önöknek?-pillantott végig rajtunk érdeklődve.
-Nekem lesz egy sonkás-spenótos szendvics, valamint kettő a szokásos csirkés szendvicsből a feleségemnek és a lányomnak-válaszoltam elővéve pénztárcámat-, és egy savas meg egy mentes ásványvíz.
-Már készítem is-mosolyogta, mielőtt barátaimhoz fordult volna.-Önnek Dr. Sloan? Dr. Shepherd?
-Én egy tonhalas szendvicset és egy kávét kérek-szólalt meg mellettem Mark.-Cukor nélkül, feketén.
-Én pedig Dr. Cullen-hez hasonlóan egy sonkás-spenótos szendvicset kérek és egy kávét egy cukorral és tejporral-válaszolta Derek is.-Illetve lesz még egy mentes ásványvíz is.
-Rendben, azonnal hozom a szendvicseket-indult el a hűtőszekrény irányába, hogy összeállítsa mai ebédeinket.
-Te nem iszol kávét?-pillantott rám Derek ismét kérdőn egy pillanatra felvonva szemöldökeit.
-Nem, én...megint leszokóban vagyok-válaszoltam félig-meddig az igazságot.-Tudjátok, hogy...egy elég nehéz időszakon vagyunk túl, és az idő alatt gyakorlatilag a kávé tartott életben. Ideje megint visszavennem.
-És hát a kisfickóknak is jót tesz, ha nem koffein tengerben úszkálnak-jegyezte meg Derek némi célozgatással a hangjában, amire egy apró mosoly keretezte halk lemondó sóhaj hagyta el ajkaimat.-Tényleg, hogy álltok a babaprojektel?-pillantott rám kíváncsian ismét.-Tudom, hogy szüneteltettétek a dolgot a történtek miatt, de...belevágtatok újra?
-Nos...rajta vagyunk már, igen-mosolyogtam ismét a nem teljes igazságot. Még mindig alig hittem el, hogy már úton van. De ott van. Ott van az ultrahang képen, és amikor csak erre gondolok, mindig mosoly húzódik az arcomra. Szívem szerint világgá kiabáltam volna, hogy megint apa leszek, de még nem beszéltünk Esme-vel arról, mikor mondjuk el a barátainknak is a nagy hírt.
-Próbálkoztok már a babával?-emelte ekkor rám meglepett pillantását Mark.-Hogy nem tudok én erről?
-Nem hiszem, hogy mindenkinek tudnia kell arról, mikortól nem használok óvszert, ha a feleségemmel szexelek-váltottam hozzá fordulva komolyabb hangnemre.
-Én is csak azért tudtam, mert...hasonló problémával küzdenek most, mint mi, és...beszélgettünk róla-magyarázta Derek is, amire egy villanásszerű rejtőzködő mosoly kúszott arcomra. Alig hittem el, hogy nem olyan rég még azon idegeskedtünk, miért nem fogan meg a babánk. Visszanézve butaságnak tűnik most már minden akkori aggodalmunk.
-Probléma?-vonta össze a szemöldökeit Mark kissé értetlenül-Baj van a lőszerrel?
-Mark-szólt közbe Derek éllel hangjában szúrós pillantást vetve rá.-Tudod te...Áh, hagyjuk!
-Szerintem is hagyjuk-javasoltam hátrapillantva rájuk.-Nem hiszem, hogy az egész klinika füle hallatára kell a spermium számomról, vagy hasonlókról beszélgetnünk…
-Meg is vagyunk!-lépett vissza ekkor hozzánk Wendy elkészült ebédünkkel kezében.-Akkor Dr. Cullennek itt van egy sonkás-spenótos és két csirkés szendvics egy savas és egy mentes ásványvízzel-helyezte azokat tálcámra.-Ez akkor így összesen...11 dollár 75 cent lesz.
-Parancsoljon!-adtam kezébe az összeget, mielőtt tálcámért nyúlva kezembe vettem volna azt.-Megkeresem Lilly-t-pillantottam ekkor barátaimra.-Az asztalnál találkozunk-biccentettem aprót, majd egy Wendy-től való elköszönést követően el is indultam, hogy az asztalt foglaló kislányomat felkutassam. Nem is kellett sokáig keressem Őt.
-Meghoztam az ebédet, Liliomszál!-ültem le mellé az asztalhoz.-Egy csirkés szendvics és egy szénsavmentes ásványvíz-tettem elé az asztalra.
-Köszönöm, apu!-pillantott rám mosolyogva, mielőtt türelmetlenségtől izgatott pillantását az előtte lévő tányérra emelte volna.
-Szia, szívem!-hallottam meg ekkor mögöttem szerelmem hangját, mire felpillantva rá szembetaláltam magam kissé megviselt arcára.
-Jól érzed magad?-emeltem rá szemeimet ismét aggódva egy apró csókot követően, amint helyet foglalt mellettünk.
-Persze, csak...az émelygés-válaszolta aprót nyelve, miközben termoszának tetejét lecsavarva aprót kortyolt annak tartalmából.-De mindjárt jobb lesz a gyömbér teától…
-Szia, Esme!-köszönt rá Derek leülve az asztal másik oldalához.-Készen állsz egy jókora ependymoma eltávolítására?
-Készebb nem is lehetnék-válaszolta elcsukló hangon igyekezvén visszatartani az émelygéssel járó refluxot. Kevés sikerrel.
-Nem nézel ki jól, minden rendben?-fordult hozzá ő is aggódva.
-Jól vagyok, semmi bajom-válaszolta határozottan, ám láttam, hogy az orrát megcsapó kávészag, amely a Derek tálcáján gőzölgő kávéból eredt, igen csak megingatta.
-Szia, Esme!-ült le hozzánk Mark is.-Fú, nem nézel ki jól. Beteg vagy?
-Nem vagyok-válaszolta nagyobbat nyelve.-Csak kavarog a gyomrom, de...van gyömbér teám-mutatott a termoszra-, és mindjárt jobb lesz.
-Hoztam neked egy csirkés szendvicset-tettem elé a neki szánt szendvicset.-Csak, amennyi jól esik…
-Köszönöm!-pillantott fel rám hálás csillogással szemeiben.-Várok még egy kicsit, hogy alább hagyjon ez, és...neki is állok majd.
-Addisont merre hagytad?-pillantott rá érdeklődve Derek, amint kezébe véve szendvicsét lassan falatozni kezdett.
-Mindjárt itt lesz, csak...én beugrottam a termoszomért és a dobozkámért, így nem együtt…-állt meg egy pillanatra ismét nyelve egyet, ám ezúttal láttam rajta, hogy ez nem lesz elég, hogy elfojtsa gyomrának kavargását, arckifejezése pedig azt is elárulta, hogy ő is pontosan tudja ezt.-Bocsánat…-pattant fel ekkor mellőlem hirtelen, majd vissza se nézve indult sietve futásnak a nem messze lévő női mosdó felé. Egy pillanatig se gondolkodtam, hogy utána menjek-e.
-Anyu jól van?-nézett rám aggódva Lilly, amint én is felálltam az asztaltól.
-Jól van, Liliomszál-simítottam meg buksiját nyugtatóan, miközben végig pillantva barátaimon egy sokat sejtő pillantást véltem felfedezni arcukon.-Mindjárt jövök-sóhajtottam aprót némi aggodalommal hangomban, majd sietős léptekkel útnak is indultam szerelmem után a női mosdó irányába.
-Es-léptem be utána gondolkodás nélkül nyitva ki a fülke ajtaját, ahonnan a kiszűrődő hangok alapján egyértelmű volt, milyen helyzetben találom majd.-Itt vagyok, szívem, segítek-guggoltam mellé a wc csészéhez, ami felett görnyedve éppen visszaöklendezte mai reggelijének kevés maradékát.-Jöjjön ki, és utána jobb lesz-fogtam össze haját, miközben másik kezemmel lágyan simogatni kezdtem hátát jelezvén ezzel számára jelenlétemet.
-Eddig tartott-nevetett fel alig hallhatóan homlokát a csésze peremén támaszkodó felkarjának támasztva.-Lilly-vel hamarabb kezdődött a hányós időszakom, de...azért kicsit reméltem, hogy húzhatom még.
-Ezt is átvészeljük majd-simogattam tovább hátát, amint egy apró nyugtató csókot hullajtottam nyakának ívébe.-Együtt.
-Köszönöm!-pillantott fel rám egy hálás csillogással szemeiben.-Na, ezek után mit mondunk majd a többieknek…-nevetett fel halkan pár pillanat múlva, amint tudatosult benne is a helyzet félreérthetetlensége.-Nem hiszem, hogy tovább titkolhatjuk…
-Derek és Mark arcán is láttam, hogy elég egyértelmű a helyzet számukra-mosolyogtam még mindig fel le simítva ujjaimmal hátán.-Szerintem, ha rákérdeznek...elmondhatnánk.
-Markot ismerve biztos is, hogy rá fog kérdezni-kuncogta aprót nyelve, mire nem bírtam megállni, hogy én is felnevessek. Maximálisan igaza volt.
-Hogy érzed? Felállhatunk?-pillantottam rá ismét támogatóan vállaira helyezve kezeimet, amire ő pár pillanatnyi gondolkodást követően egy apró bólintással válaszolt.
-Azt hiszem, rendben leszek-biccentett megtámaszkodva a wc csésze szélén, majd miután ismét felegyenesedett, egy halk sóhaj hagyta el ajkait.-Mindjárt kiöblítem a számat, de utána szerintem...visszamehetünk-lépett az egyik kézmosó kagylóhoz, majd megengedve azt egy pillanatra a folyó vízsugár alá hajolt, hogy meglögybölve szájában egy kevés vizet a mosdókagylóba köpje azt.-Így azért már jobb érzés.
-Ha nem érzed úgy, hogy tudnál enni, majd eltesszük a szendvicset későbbre-pillantottam rá ismét, amint szájának megtörlése után lassan elindultunk a mosdó ajtaja irányába.
-Pár falatot azért megpróbálok-válaszolta.-Vár rám egy jó pár órás műtét Derekkel, amit nem fogok kihagyni csak azért, mert terhes vagyok.
-Nem mintha kételkednék benned-álltam neki némi bizonytalansággal szavaim mögött-, de...biztos bírni fogod?-pillantottam rá ismét némi aggodalommal a hangomban.-Nem szégyen néha lassítani kicsit, ha nem vagyunk teljesen jól.
-Úgy ismersz, mint aki le tud lassítani?-vonta fel szemöldökét nevetéssel hangjában, mire nem bírtam megállni, hogy ismét halkan felnevessek szavain.
-Nem-mosolyogtam még mindig halkan nevetve.-De néha kipróbálhatnád.
-Talán egy másik életben-hajtotta fejét egy pillanatra vállamnak tovább kuncogva, mire én egy lemondó sóhaj kísérten mosollyal arcomon megcsóváltam a fejemet. Ez a nő egyszer a sírba visz majd...az apró klónjával együtt, aki odakint falatozik barátainkkal. Kétség sem fért ahhoz, kitől örökölte Lilly a folyton nyüzsgő jellemét.
-Hé, hát kik jöttek vissza?-pillantott ránk Mark egy sokat sejtő mosollyal az arcán, amint visszatértünk az idő közben már Addisonnal és Callie-vel kibővült asztaltársaságunkhoz.
-Jól vagy, Esme?-emelte rá szemeit kissé aggódva Derek, miközben ismét helyet foglaltunk.
-Mi történt?-szólt közbe Callie is hasonló aggodalommal hangjában.
-Jobban vagyok, semmi bajom-biccentett aprót szerelmem termoszáért nyúlva.-Csak felkavarodott a gyomrom, de most már nem olyan rossz.
-Mi az, csak nem terhes vagy?-fürkészte tovább Mark Esme arcát, mire mindkettőnk arcára egy akaratlan apró mosoly húzódott, amint néhány rövid másodpercre összefűztük pillantásunkat.-Jó ég, te tényleg terhes vagy-érte el a felismerés az arcunkra kiülő leplezhetetlen érzelmek láttán.
-Igen-mosolyogta végül Esme körbepillantva barátainkon.-Babát várok.
-Te jó ég, gratulálok!-ölelte magához Callie ekkor egy széles mosollyal az arcán egy apró örömteli nevetést kiváltva ezzel szerelmemből-Megint anyuka leszel, ez nagyon izgalmas.
-Köszönjük!-mosolyogta viszont ölelve Callie-t.-Már nagyon vártuk őt. Próbálkozunk már egy ideje kisebb-nagyobb megszakításokkal.
-Hát...azt biztos nem szakítottátok meg-jegyezte meg nevetve Mark célozgatással a hangjában, egy apró mosoly kísérte lemondó sóhajt kiváltva mindkettőkből.-Gyere már ide, haver, hadd gratuláljak!-állt fel az asztaltól, mire én is felállva helyemről léptem hozzá kézfogásra egy apró büszke mosollyal arcomon.-Nagyon megérdemlitek ezt a babát. Jó szülők vagytok.
-Kössz, Mark!-mosolyodtam el ismét némi meghatottsággal hangomban szavai hallatán
-Gratulálok!-lépett hozzám Derek is egy kézfogásra.-Összejött ez, látod?
-Igen-biccentettem még mindig mosolyogva.
-És mennyi idős a pici?-pillantott kíváncsian Esme-re Callie.-Mióta tudjátok?
-7 hetes-válaszolta neki boldogsággal hangjában.-Régebb óta sejtem, minthogy tudjuk. Már december elején felmerült bennem, hogy terhes lehetek, és csináltam is tesztet, de az akkor negatív lett-állt neki mesélni.- A tüneteim viszont csak nem szűntek, meg jöttek újabbak is, így két napja csináltam még egy tesztet és persze...pozitív lett.
-Jó ég...-szólalt meg mellettem ekkor Mark egy hirtelen felismeréssel arcán, ami hamar egy célozgató nevetésbe ment át, ahogy ismét ránk pillantott.-Jóságos ég...ti őt az ügyeleti szobában csináltátok-osztotta meg velünk felfedezését, amire az agyam pillanatok alatt lefagyott, ahogy egy gyors fejszámolást követően én is ráeszméltem igazára. Akkoriban csak akkor voltunk együtt, és nem foganhatott meg Ohio-ban, hiszen akkor már Esme a 4. hétben volt. Jóságos atya úr Isten...hogy én ezt meddig fogom hallgatni?
-Ezek szerint jobban elvoltatok, mint hittük-jegyezte meg Derek is célozgató vigyorral az arcán, szúrós pillantást váltva ki ezzel Addisonból.
-Viselkedjetek már!-fordult hozzájuk aprót biccentve a mellettem falatozó Lilly irányába, amire Mark és Derek is némiképp visszavettek, de az arcukra kiült vigyort ez sem törölte le.
-És hogy vagy, kismama?-pillantott Callie ismét szerelmemre.-Miket érzel? Az...egyértelmű émelygésen kívül-tette hozzá halkan felnevetve egy pillanatra, mire Esme ajkait is egy alig hallható nevetés hagyta el.
-Fáradékonyabb vagyok, fájnak a melleim, és puffadok is most már-állt neki egy apró sóhajjal mondata végén szerelmem.-Lilly-vel a puffadás nem volt ilyen rossz, de most estefele szabályos pocakom van, mintha jó pár hónappal előrébb járnék, mint valójában-jegyezte meg nevetve mindannyiunkból apró nevetést váltva ki ezzel.-És persze a kívánósság, ami szintén nem volt ilyen kifejezett Lilly-vel.
-És mit kíván a terhes gyomor?-biccentett Esme hasa felé kíváncsisággal a hangjában Callie.
-Nos-nevetett fel ismét szerelmem egy apró mosollyal az arcán, amint a mellette a padon pihenő kis ételhordó dobozt az asztalra helyezve kinyitotta azt.-Szóval...kígyóuborka-mutatott a dobozban sorakozó felkarikázott uborka szeletekre egy pillanatra lesütve szemeit, mire Mark és Derek alig bírta visszafojtani a belőlük feltörni kívánkozó nevetést.-Éjjel…nappal.
-És Carlisle-ét is ennyire kívánod?-bukott ki Markból a kérdés egy célozgató nevetés kíséretében, amire Addison reflexesen belebokszolt vállába, egy apró feljajdulást kiváltva ezzel barátunkból.-Áu!
-Nos, Mark, ha ennyire tudni akarod-állt neki tettetett komolysággal hangjában, miközben egy szelet uborkát vett ujjai közé-, a kívánósság nem csak ételekre terjedhet ki a terhesség során-húzódott egy apró huncut mosoly arcára rám pillantva, miközben ajkai közé vette az ujjai közt tartott uborkaszeletet, mire nem bírtam megállni, hogy egy övéhez hasonló mosoly húzódjon az én arcomra is. A szívem azonnal meglódult a szemeiben felcsillanó vágymorzsa láttán, és éreztem, ahogy neuroendokrin rendszerem reagálva a látottakra sietve nekiáll átrendezni a keringési perctérfogatom megoszlását egy jóleső feszülést maga után hozva nadrágomban. Jóságos ég, szavakkal leírni se tudtam, mennyire nagyon kívánom most őt.
-Fú, ez most erősen megbizsergette a biszexuális limbikus rendszeremet-túrt egy pillanatra hajába Callie is halkan felsóhajtva.-Komolyan, Carlisle, hogy nem vonszoltad be még magaddal az ügyeleti szobába?
-Apu, meg van szorulva a kupak-fordult hozzám ekkor kislányom kezében vizesüvegével kiszakítva ezzel ebből a kissé túlfűtött hormonális állapotból.-Kinyitod?
-Persze, Liliomszál-vettem át tőle, majd miután egy számomra könnyed mozdulattal kinytottam azt, visszaadtam azt kezecskéibe.-Parancsolj!
-Köszönöm!-mosolyogta, mielőtt pici ajkaihoz emelve azt iszogatni kezdett volna.
-És...mikorra vagy kiírva?-pillantott ekkor kíváncsian Derek Esme-re.-Van már dátum?
-Igen, augusztus 18-válaszolta mellettem mosolyogva szerelmem, amint egy-egy szelet uborkát helyezett szendvicsére.-Legalábbis, ha minden jól megy...nyilván még elég képlékeny a dolog-tette hozzá aprót sóhajtva.-De pár hét, és túl leszünk ezen a kezdeti kritikus időszakon. Szívhang már van és...ez megnyugtató-csuklott el a hangja, amint meghatottságtól csillogó szemeit ismét rám, majd vissza barátainkra emelte.-A gondolat, hogy már ver a kis szíve és keringése van, és hogy él...ez az érzés szavakkal leírhatatlan. Nem igazán hasonlítható semmihez.
(Esme szemszöge)
-Hű, ez jó kis műtét volt-mosolyogta mellette elégedetten Derek, amint kilépve a műtő ajtaján nekiálltunk kimosakodni.-Ügyes voltál.
-Köszönöm!-pillantottam rá egy apró mosollyal az arcomon én is, amint a mosdókagylóhoz lépve elkezdtem lemosni kezeimről a latexkesztyű belsejéből rátapadt hintőport.
-Hogy érzed magad?-állt neki fürkészni arcomat, miközben ő is megnyitotta az egyik csapot.-Hosszú műtét volt…
-Jól, köszönöm! Fáradtabban, mint általában egy ilyen műtét után, de jól-emeltem rá szemeimet ismét.-Olyan, mintha mind elfelejtettétek volna, hogy Lilly-vel gyakorlatilag a születése napjáig dolgoztam-jegyeztem nevetve kissé aggódó arca láttán.-Nem vagyok beteg, csak terhes. Bírom és még bírni is fogom jó ideig.
-Bocsánat!-nevetett fel zavarában.-Csak akkoriban még nem dolgoztunk ilyen szorosan együtt és...az idegsebészet elég kemény fizikai és mentális teherrel járó szakirány, nem tudtam, mennyire vagy…
-Terhelhető?-vettem át a szót ismét elmosolyodva, mire Derekből egy újabb halk nevetés bukott elő.-Megkönnyítem a dolgod-álltam neki ismét komolysággal hangomban.- Kezelj úgy, mint ahogy bármelyik férfi rezidenst kezelnéd. Ennyire egyszerű.
-Azért annyira nem egyszerű-vágta rá még mindig halkan nevetve.
-Miért is? -vontam fel a szemöldökömet egy pillanatra kérdőn, miközben szárazra töröltem kezeimet egy papírtörlővel.-Csak mert neked és nekem más van a lábaink közt, én is sebész vagyok. Ugyanolyan sebész, mint bármelyik XY kromoszómapárral rendelkező kollégám.
-Félreértesz-tette fel a kezeit megadóan visszavéve tőlem a szót.-Engem kicsit se érdekel szakmai szempontból, hogy nő vagy és nem férfi-folytatta komolysággal hangjában.-Te vagy a legjobb jelölt, akivel szakmai karrierem során találkoztam, emiatt is dolgozunk most együtt. Csak…
-Csak?-kérdeztem vissza, mire ő szemeit egy pillanatra a plafonra emelte, mielőtt egy apró sóhajt követően ismét rám pillantott volna.
-Most elmondok neked valamit, amit rajtam és Addisonon kívül csak néhány ember tud-állt neki kissé nehezen.-Olyan idős voltam, mint te most, mikor megismertem Addisont-sóhajtott aprót.-Miután összeházasodtunk, belevágtunk a családalapításba, és...olyan szerencsénk volt, hogy elsőre összejött-mosolyodott el egy pillanatra emlékei hatására.-Addison sajnos elég nehezen viselte a terhességet-folytatta ismét komolyabb hangnemre váltva.-Egész nap émelygett és hányt, amit megevett, rövid időn belül vissza is jött, fogyni kezdett és...volt, hogy infúziót kellett bekössek neki napközben, mert a kiszáradás jeleit mutatta.
-Hyperemesis gravidarum-állapítottam meg, amire ő válaszul egy aprót bólintott.
-Az akkori főnöke...egy valódi seggfej volt-rázta meg a fejét pillantását a földre szegezve.-Addison ilyen állapotban többet dolgozott, mint én. Később jött haza és többet is ügyelt. De rezidens volt még, nem tehette meg, hogy ellenkezik-sóhajtott aprót ismét.-Pár nap múlva lett volna 12 hetes a babánk, amikor munka közben erősen görcsölni kezdett, aztán jött a vérzés, és...elvesztettük őt-emelte rám szemeit ismét.-Ha nem szenvedett volna addig még eleget, még a vetélése is szövődményes volt. Curettage-ra volt szükség mert a vérzés még két hét múlva sem csillapodott.
-Rettenetesen sajnálom, Derek-pillantottam rá elcsukló hangon néhány könnycseppel szemeimben, amelyek története hallatán szemeimbe szöktek.-El sem tudom mondani, mennyire…
-A főnöke a beavatkozás után közölte vele, hogyha másnap nem megy dolgozni, kirakatja a rezidensi programból-nevetett fel keserűséggel a hangjában.-Ekkor döntöttük el, hogy elköltözünk New York-ból. És ekkor döntöttük el azt is, hogy mi sosem leszünk olyanok, mint amilyen az ő főnöke volt-tette hozzá rám pillantva.-Nem akarok az a főnök lenni...ott egy kisbaba a hasadban...
-Derek, én akarom, hogy dolgoztass-szakítottam félbe halkan felnevetve kihangsúlyozva az „én” szócskát.-Tény, hogy ma hánytam...egyszer-folytattam.-De jól vagyok, és szeretnék annyi dolgot megtanulni és gyakorolni, amennyit csak lehet, mielőtt megérkezik a pici. Addig, amíg bírom, csinálni akarom, ahogy Lilly-vel is tettem.
-Jól van-biccentett aprót megsimítva vállamat.-De, ha bármi van, azonnal szólj, rendben? Átveszem, ha kell, nem szégyen, ha le kell ülnöd, vagy ki kell menj. Megbeszéltük?
-Meg-biccentettem mosolyogva, amint lassan mindketten elindultunk kifelé a műtőfolyosó irányába.
-Jó ég, mi lesz velem, mikor nem leszel itt-nevetett fel most már könnyedséggel a hangjában.-Gyere vissza majd hamar!
-Most majd picit szeretnék többet otthon lenni szülés után, mint ahogy Lilly-vel voltam-jegyeztem meg válaszul szavaira.-Lilly-vel csak egy hónapot voltam otthon, de a körülmények miatt sajnos nem volt lehetőségem többre. Most szeretném jobban kiélvezni.
-Nyugi, csak vicceltem-nevette ismét magyarázkodásom láttán.-Addig maradj, amíg úgy nem érzed, hogy készen állsz. Te is épülj fel, a baba is szokja meg a kinti világot...lesz mit megszoknia-tette hozzá, mire én sem bírtam megállni, hogy felnevessek.-Nem lesz könnyű megszeretni a külvilágot a benti meleghez és kényelemhez képest. Mintha kiraknának a luxus villádból és egy motelbe kényszerülnél egyik pillanatról a másikra.
-Na igen-kuncogtam tovább lepillantva hasamra-Köszönöm, hogy megosztottad velem a történeteteket-emeltem rá szemeimet ismét pár pillanat múlva.-Remélem tudod, hogy te és Addison is csodás mentoraim vagytok, és...nagyon jó emberek. És még annál is jobb nagybácsi és nagynéni.
-Kössz, Esme!-emelte rám szemeit egy hálás mosollyal az arcán.-Remélem, az új kis Cullen is úgy élvezi majd a társaságunkat akárcsak Lilly.
-Ebben biztos vagyok-vágtam rá azonnal halkan felnevetve.-Nos, én elvonulok még enni pár falatot, mielőtt hazaindulnék. Picit ég a gyomrom, és jót tesz ilyenkor, ha eszem pár falatot-emeltem rá pillantásomat ismét, amint kiléptünk a műtőfolyosó ajtaján.-Nektek jó pihenést akkor!
-Neked pedig jó uzsonnát!-mosolygott rám búcsúzóul, majd egy kölcsönös elköszönést követően útnak is indultam, hogy magamhoz véve kis ételhordóimat egy csendes kis sarkot keressek falatozásomhoz. A kívánósság kezdett megőrjíteni, mintha egy apró hang az agyam egy rejtett kis zugából folyamatosan evésre sarkallt volna, és azon belül is egy bizonyos dolog evésére a legkülönbözőbb és legfurcsább kombinációk formájában. Alig hittem a saját agyamnak egy-egy bennem felmerülő kombináció gondolatára.
-Szia, Esme!-hallottam meg ekkor Izzie hangját, amint az egyik félreeső sarokban álló régi betegágyon eszegettem a várandós agyam kreálta újabb furcsa kombinációt-Hát te meg mi a jó Istent eszel?
-Minek tűnik?-pillantottam fel rá kisebb nevetéssel a hangomban tovább folytatva uzsonnámat.
-Nekem két keksz közé rakott csokoládés uborkának néz ki-vette jobban szemügyre George az ujjaim közt tartott mini szendvicset, mielőtt szemöldökét összevonva ő is rám emelte volna furcsálló pillantását.-Mi a franc…
-Ne aggódjatok, nem bolondultam meg-nevettem az arcukra kiülő aggodalom és döbbenet egyvelege láttán.-Terhes vagyok.
-Te jó ég, és ezt csak így mondod?-ugrott a nyakamba Izzie szorosan magához ölelve, mire nem bírtam megállni, hogy egy apó meghatott nevetés hagyja el ajkaimat.-Hát ez fantasztikus, gratulálok!
-Gratulálok, Esme!-lépett hozzám George is egy ölelésre Izzie után.
-Köszönöm, srácok!-mosolyogtam ismét rájuk emelve pillantásomat.-Már nagyon vártuk őt…
-És hányadik hétben jársz?-ült le mellém Izzie izgatott csillogással hangjában.-Mióta tudod? Carlisle tudja már? Jaj, ez annyira izgalmas!
-A 7. hétben vagyok-válaszoltam én is lelkes csillogással a hangomban.-Carlisle természetesen tudja már, és két napja lett pozitív a teszt, bár...már december eleje óta sejtettem, hogy úton van a baba-ettem hozzá halkan nevetve-, de amit akkor csináltam tesztet, az még negatív volt.
-Nagyon örülök nektek-ölelt magához röviden ismét.-Látom, a kívánósság már megvan-biccentett a még mindig kezemben tartott falatka irányába, amire én egy apró mosoly kísérte bólintással válaszoltam.
-Na, igen-nevettem tovább-, ahogy az émelygés, hányás, puffadás, fáradékonyság, és a megváltozott szag-és ízérzés is-soroltam egy apró sóhaj kíséretében.-Nem beszélve az érzékeny melleimről…
-Na, nőnek már a csajok?-pillantott rájuk majd ismét arcomra, mire nem bírtam megállni, hogy elnevessem magam szóhasználatán.-Carlisle minden bizonnyal örül majd ennek…
-Carlisle tudja, hogy az első trimeszterben a melleim 'no go' zónásak-nevettem tovább egy apró mosollyal arcomon.-Mindent a szemnek, semmit a kéznek. Még én magam is alig tudok hozzájuk nyúlni.
-Ez egy kicsit...túl sok információ volt-sütötte le pillantását George zavarában, amire Izzie szemeit megforgatva fordult ismét hozzá.
-Ezek csak mellek, George-vette vissza tőle a szót.-Te is szereted fogdosni az enyémet-jegyezte meg kuncogva, mire nem bírtam megállni, hogy egy pillanatra én is felnevessek előbbi mondatán.-És mondd csak, Lilly mit szólt? Tudja már, hogy nagytesó lesz?
-Alig várja-válaszoltam mosolyogva.-Állandóan a babáról kérdez, nagyon izgatott.
-Kis bogárka, hát persze, hogy az-nevetett fel Izzie ismét.-Olyan jó ismét ennyire boldognak látni téged-pillantott rám ismét őszinte boldogsággal hangjában.-Lassan minden a helyére kerül…
[…]
-Jól van, semmi baj, semmi baj!-simította kezeit fel-le hátamon Carlisle, amint az éjfél előtti percekben a fürdőszobánk csempéjén térdelve görnyedtem ismét a wc csésze felé, ahogy egy öklendezéshullám végén gyomortartalmam ismét megindulva felfelé a nyelőcsövemben a wc mélyén landolt.
-Megvolt a második-nevettem fel alig hallhatóan, amint egy apró sóhaj kíséretében egy picit felegyenesedtem görnyedő pozíciómból.-Sajnálom…
-Micsodát?-simogatta meg vállaimat támogatással mozdulataiban.
-Romantikus estét ígértem neked-sóhajtottam ismét a még mindig nyelőcsövemet mardosó savas reflux ellen küzdve.-Ez minden, csak nem romantikus…
-Ugyan, szívem-mosolyogta, amint a wc mellé a csempére ülve lágyan ölébe húzott, így fonva körém karjait, mire én hátamat mellkasának támasztva merültem el nyugtató melegséget hozó ölelésében. Pontosan tudta, hogy milyen jól esik most ez az apró gesztus a hormonok viharában vergődő testemnek és lelkemnek. Már jártunk ezen az úton 5 éve.-Remélem tudod, hogy bár...fantasztikus veled a szex, de összességében nem emiatt vettelek el-hullajtott apró csókot nyakamnak ívébe halk kuncogással szavai mögött, mire nem bírtam megállni, hogy én is felnevessek, miközben az én arcomra is egy bár kissé kimerült, de boldog mosoly húzódott.-Hogy érzed? Fog még jönni?
-Még émelygek-nyeltem aprót-, de...most nem érzem úgy, hogy újra hánynom kéne.
-Hogy segítsek?-pihentette meg állát fejem tetején újabb mosolyt csalva ezzel arcomra.-Hozhatok egy kis vizet, vagy csinálhatok gyorsan egy gyömbér teát…
-Csak maradjunk itt-mosolyogtam egy nagyobbat nyelve még mindig kavargó gyomrom nyugtatására.-Jól esik az érintésed-simultam jobban karjainak biztonságában.-Na, meg a hideg csempe is-tettem hozzá halkan felnevetve, mire ő sem bírta megállni, hogy nevetni kezdjen.-Jó ég, elsőnek milyen ijesztő volt ez az egész…-sóhajtottam aprót bennem felidéződő emlékek hatására.-Emlékszel?
-Hogyne emlékeznék-hullajtott apró csókot halántékomra.-Ugyanitt ültünk, rosszul voltál és...szerintem mindkettőnkben akkor tudatosult igazán, milyen...milyen komoly is ez az egész-folytatta kicsit komolyabb hangnemre váltva.-Mindketten kicsit megijedtünk…
-Megijedtünk, utána pedig még jobban megijedtünk attól, mennyire megijeszt minket a dolog-tettem hozzá aprót sóhajtva.-Csak fél éve voltunk együtt, váratlan volt, és...bár mindketten egyértelműen szerettük volna őt, és...örültünk neki, de mégis egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy...mi lesz most, mi lesz velünk, mi lesz a közös életünkkel-folytattam, miközben ő hasam előtt összekulcsolt ujjaival lágyan simogatni kezdte a puffadás miatt kicsit láthatóbban kerekedő pocakomat.-Én voltam a figyelmetlen, és...egy pillanatra elbizonytalanodtam akkor és ott az engem kínzó visszatérő hányások közben, hogy végig tudom-e csinálni ezt az egészet-sóhajtottam fel ismét a gondolatra.-Lilly a legjobb dolog, ami történhetett velem, de a rezidensi képzésem első évében, 27 évesen...Féltem, hogy milyen lesz, hogy...mi lesz a rezidensi vizsgámmal, a szakképzésemmel. De te mellém ültél, magadhoz öleltél, és…megnyugtattál-emeltem rá pillantásomat mosolyogva, mire az ő arcára is ismét egy apró mosoly húzódott.
-A mi csodás meglepetés lányunkhoz mindkettőnk… „figyelmetlensége” kellett-idézte vissza felnevetve az általam használt kifejezést.-Nekem sem volt célom, hogy teherbe ejtselek a nászutunkon, amikor megbeszéltük, hogy várunk a babával az első éved végéig. Én is használhattam volna a biztonság kedvéért óvszert is a tablettád mellé, de...ha nem lettünk volna kicsit figyelmetlenek, most nem lenne Lilly.
-Ahogy mondod-kuncogtam.-Istenem, annyira nagyon szeretem őt, Carlisle-emeltem rá pillantásomat ismét elcsukló hangon.-El sem tudom képzelni, mi lenne velem a mi kis tornádó lányunk nélkül.
-Merő csend és unalom lenne a ház-jegyezte meg nevetve egy apró puszit nyomva vállamra belőlem is nevetést váltva ki ezzel.-Jó ég, mi lesz, amikor már ketten szaladgálnak majd itt…
-Zaj, káosz-soroltam ismét felnevetve, mire ő is újból halk nevetésben tört ki.-Néha a hajunkat tépjük majd, de...sok haja van mindkettőnknek, nem igaz?
-De, igaz-nevetett tovább. Ekkor azonban a mindeddig csak időnként fel-le liftező gyomorsavam ismét megállíthatatlanul útnak indult felfelé a nyelőcsövemben, mire Carlisle észlelve izmaim reflexes megfeszülését azonnal elengedte a derekamat, hogy mihamarabb a wc kagyló felé hajolhassak.-Semmi baj, itt vagyok!-térdelt mellém, miközben egyik kezének ujjait lágyan hátamra simította, másikkal pedig óvatosan elkanalazott arcom elől néhány odahulló kósza tincset, nehogy azok is áldozatául essenek.
-Ah, a francba!-csúszott ki a számon a nyelőcsövemet és torkomat maró érzésre, amit a már szinte csak savból álló gyomortartalmam hagyott maga után.-Ha egy valamit kihagynék a terhességből, az a hányás lenne.
-A szülés nem rosszabb?-simította végig hátamat ismét meglepett kíváncsisággal a hangjában, mire az én ajkaimat egy alig hallható apró kuncogás hagyta el.
-A szülés rettenetesen fáj-álltam neki aprót nyelve egy fáradt mosollyal az arcomon.-Talán ti férfiak el sem tudjátok képzelni mennyire, de...talán úgy írnám le, mintha egy feszítővágóval próbálnák meg szétfeszíteni a kismedencéd. De az egyszer fáj-egyenesedtem fel ismét még mindig a kagyló peremén támaszkodva rá emelve pillantásomat-, a végeredmény pedig csodás. A hányás ezzel szemben, nos-folytattam ismét felnevetve-, hát abban semmi jó nincs, és hónapokig tart. Vagy a terhességed felén túl, mint ahogy Lilly-vel volt…
-Sajnálom, hogy mindezen keresztül kell menned-hullajtott apró csókot halántékomra lágyan vállaimra simítva ujjait.
-Ó, sajnálhatod is-fordultam hozzá ismét tettetett komolysággal arcomon ám egy leplezhetetlen kuncogással hangomban-, a te kis úszóbajnokod tette ezt velem.
-Ki is akart minden áron szexelni az ügyeleti szobában?-vonta fel a szemöldökét enyémhez hasonló tettetett komolysággal arcán, mire nem tudtam tovább magamban tartani kitörni vágyó nevetésemet, példámat pedig ő is követte. Csak nevettünk és nevettünk, szinte már fájt, ahogy egy-egy nagyobb levegőt véve igyekeztem kontrollom alá helyezni ezt az önkéntelen nevetőgörcsöt, Carlisle-ra pillantva pedig láttam, hogy ő is hasonlóan tehetetlen.
-Jó ég-kuncogtam még mindig nevetéstől könnyes pillantásomat rá emelve-Ez most nagyon jól esett…
-Remélem tudod, mennyire imádlak-ölelt magához ő is még mindig nevetve, mire az én arcomra egy újabb apró mosoly húzódott.
-Tudom-mosolyogtam tovább ismét arcára pillantva.-De mindig jól esik hallani…
