Üdv, mindenkinek!
Ma ismét egy új részt hoztam nektek. Ebben az átvezető fejezetben picit jobban bepillanthatunk majd a Cullen gyerekek fejébe. Boldog, meghitt, és humoros pillanatok dominálják majd a fejezetet, de olvashattok majd ártatlan gyerekszerelemről és komolyabb témák is terítéken lesznek majd.
Remélem, mindenkinek tetszeni fog! Jó olvasást!
Kellemes húsvéti ünnepeket!
Puszi!
Carly
" WE WERE JUST KIDS WHEN WE FELL IN LOVE"
[szeptember 22.]
-Lilly, drágám, csak óvatosan a lépcsőn!-szóltam utána, amint sietős léptekkel megindult annak irányába, ám mintha meg sem hallotta volna, úgy száguldott le rajta, minek láttán Carlisle és én is egyszerre felsóhajtottunk. Reménytelen.-Komolyan, ez a gyerek egyszer a sírba visz-nevettem, amint letéve a kezemben lévő poharakat az asztalra kislányom után indultam.-Megnézem, valóban Jake-ék jöttek-e, vagy pedig Alice-ék…
-Rendben, szívem-mosolyogta, amint kezébe véve az apró süteményekkel teli tálcát megindult velük az asztal felé.-Addig befejezem itt a dolgokat.
-Anyu, itt vannak! Itt vannak! Gyere már!-hangzott fel ekkor lentről ismét Lilly izgatott kis hangja, amire mindkettőnk arcára egy újabb apró nevetés kísérte mosoly húzódott.
-A lányunk türelmetlen-jegyezte meg Carlisle tovább nevetve.
-Csak egy kicsikét-nevettem fel újra én is-Megyek, beengedem őket-pillantottam vissza még mosolyogva, mielőtt sietős léptekkel követtem volna kislányomat le a földszintre.
-Szia, Jake! Szia, Jake!-integetett neki Lilly ugrálva a bejárati ajtó üveg betétjén át.
-Szia, Lilly! Szia, Lilly!-hangzott fel Jake ajtón át kissé tompított hangja is a túloldalról, amint én leemeltem kulcsomat a bejárati ajtó mellett lévő akasztóról.-Szia, Lilly! Szia, Lilly!
-Sziasztok!-mosolyogtam, ahogy kinyitottam az ajtót, mire Lilly szabályosan kivetődve rajta ugrott Jake nyakába, ezzel mindannyiunkból egy apró nevetést váltva ki.
-Annyira hiányoztál-mosolyogta Jake szorosan magához ölelve kislányomat.
-Te is nekem-válaszolta Lilly ő is szorosan megölelve Jake-et.
-Szia, Esme!-köszönt nekem Elinor karján másik fiukkal.-Köszönj szépen, Seth! Hogy köszönünk?
-Szia!-integetett nekem Seth egy széles kis mosollyal arcocskáján, mire a szívem azonnal csordultig telt melegséggel.
-Hát szia, te nagyfiú!-intettem neki én is mosolyogva.-Milyen nagyra nőttél, el sem hiszem.
-Hát igen, másfél éves már a fiatalember-pillantott mosolyogva kisfiára, majd ismét rám Elinor.
-Csókolom, Lilly anyukája, Esme!-integetett nekem köszönésként Jake szintén mosolyogva.
-Szia, Jake! Jó téged újra látni-üdvözöltem viszont egy apró mosollyal arcomon.-Jaj, gyertek be! Ne ácsorogjatok odakinn-invitáltam ekkor beljebb őket, amint ráeszméltem, hogy még mindig az ajtóban állunk.
-Még meg sem köszöntük a meghívást-fordult hozzám közben Timothy egy udvarias mosollyal az arcán.
-Ugyan, nincs is mit megköszönni-pillantottam rá aprót legyintve, becsukva mögöttük az ajtót.-Inkább mi köszönjük, hogy eljöttetek!
-Anyu, felmehetünk a szobámba játszani Jake-kel?-emelte ekkor rám lelkesen csillogó kis szemeit kislányom.-Megépítjük az erődöt, amit mondtam.
-Persze, menjetek nyugodtan!-simítottam meg mosolyogva buksiját, mire ők egy szempillantás alatt megiramodtak a lépcső irányába, kettesével szedve annak fokait, ahogy felrohantak rajta.-Csak óvatosan! Semmi kiabálás, mert Will alszik! Ha bármire szükségetek van, akkor pedig nyugodtan szóljatok!-szóltam még utánuk, miközben ők a lépcső tetejét elérve pillanatok alatt el is tűntek a szemünk elől annak tetején.
-Okéééé!-válaszolta Lilly, ez az egyetlen elnyújtott „oké” pedig minden másodperccel egyre inkább elhalkult, ahogy ők tovább távolodva tőlünk Lilly szobája felé rohantak.
-Csókolom, Lilly apukája, Carlisle!-hangzott fel ekkor Jake szintén egyre távolodó hangja is az emeletről.
-Szia, Jake!-köszönt neki odafent Carlisle kissé meglepetten egy apró nevetéssel hangjában, mire nem bírtam megálli, hogy én is ismét halkan nevetni kezdjek.
-Gyertek, menjünk fel mi is!-biccentettem az emelet irányába Canterbury-ékre pillantva még mindig egy halk nevetéssel mosolyomban.
-Jut eszembe, még nem is gratuláltunk a legújabb családtaghoz-pillantott rám Elinor, ahogy elindultunk felfelé a lépcsőn.-Hogy vagytok?
-Köszönjük, szerencsére minden a lehető legnagyobb rendben van-mosolyodtam el ismét válaszolva kérdésére.-Will nagyon jó baba. Igazán szerencsések vagyunk, mert még ugyan át nem alussza az éjszakákat, de egynél többször nem nagyon kell felkelni hozzá, úgyhogy…viszonylag kipihentek vagyunk.
-Hát akkor ő egy nagyon rendes kisfiú-mosolyodott el Elinor is, miközben lassan felétünk a nappaliba.-Mi Jake-kel és Seth-tel is elég sokat kínlódtunk, mire eljutottunk oda, hogy ne kelljen négyszer-ötször felkelni éjszaka hozzájuk, Seth pedig különösen problémás volt, mikor elkezdtek nőni a fogai.
-Üdv Elinor! Timothy! Régen találkoztunk már! -lépett hozzájuk üdvözlésként Carlisle egy invitáló mosollyal arcán.- Köszönjük, hogy elfogadtátok a meghívásunkat!
-Részünkről az öröm, Carlisle!-rázott vele kezet Timothy viszonozva üdvözlését.
-Gyertek, üljetek le!-pillantott rájuk ismét a nappaliban lévő kanapénk felé mutatva.-Kértek valamit inni?-fordult hozzájuk, ahogy helyet foglaltak.-Van mentes víz, házi limonádé, almalé…
-Én egy kis limonádét kérek, köszönöm!-válaszolta Elinor rá, majd kisfiára pillantva.-Jó lesz neked is a limonádé, Seth?-kérdezte az ölében mosolyogva nézelődő Seth-et.-Kérsz limonádét?
-Igen-mosolyogta Seth egy lelkes kis mosollyal arcán.-Limonádé.
-Nekem jó lesz sima csapvíz-válaszolt szerelmem kérdésére Timothy is.
-Akkor mindjárt hozom is az italokat-indultam el ekkor konyhánk irányába.-Egyébként Elinor-pillantottam rá vissza ekkor-, mi Lilly-vel kínlódtunk ilyen sokat az elején. Rengeteget sírt. Az első két hétben nem is egy olyan éjszakánk volt, hogy egész éjjel virrasztottam mellette, és jó, ha egy órát tudtam aludni.
-Akkor tudjátok, milyen érzés-nevette egy pillanatra rám, majd a kanapé másik végében ücsörgő Carlisle-ra pillantva.
-Bevallom, én akkor kevésbé voltam elszenvedője ennek az időszaknak, mint Esme-vette át a szót szerelmem rám emelve szemeit, miközben én egyik kezemben egy pohár csapvízzel, másikban egy kancsó limonádéval visszasétáltam hozzájuk a nappaliba.-Nem tudom, meséltük-e, hogy aznap, amikor Lilly megszületett, autóbalesetünk volt…
-Nem, nem mondtátok-pillantott ránk döbbenettel a szemeiben Elinor.-Jézusom, mi történt?
-Álltunk az autóval a Space Needle-nél lévő kereszteződésben a piros lámpánál, és szemből belénk száguldott egy másik autó. Az sofőr epilepsziás rohamot kapott-állt neki mesélni szerelmem.- Én szilánkosra törtem a bal lábszáramat, és sorozat bordatörésem is volt, az egyik borda pedig átszúrta a tüdőmet, amitől az összeesett-sóhajtott aprót, és az én torkom is ez pillanatra összeszorult az emlékekre, amint kitöltöttem Elinornak és kisfiának is a friss, citromos limonádét.-Egy hetet töltöttem intenzív osztályon, utána még egy hetet a traumatológián, mire elég stabilnak látták az állapotomat, hogy egyáltalán hazaengedjenek.
-Én jóval szerencsésebb voltam-vettem át a szót, amint Timothy kezébe adtam az egy pohár csapvizet.-Ugyan összezúztam magam, de nem tört el semmim, csak egy nagyobb repesztett seb volt a homlokomon, amit össze kellett varrni. Meg persze ott volt a hatalmas ijedtség, hiszen a balesetkor Lilly még a hasamban volt-sóhajtottam fel én is, amint eszembe jutott a rettegés, ami akkor átjárta a testemet. Életemben nem féltem még annyira, mint akkor.-De…valami csoda folytán egy karcolás sem esett rajta.
-Esme gyakorlatilag egyedülálló anya volt a lányunk életének első két hónapjában-folytatta szerelmem ujjait gyengéden hátamra simítva, mire az én arcomra ismét egy apró mosoly húzódott érintése hatására.-Különösen az első két hétben, amikor még fizikailag sem tudtam jelen lenni. Utána amiben csak tudtam, próbáltam segíteni, de…inkább voltam plusz teher, mint valódi segítség.
-Soha nem voltál teher, egy pillanatig sem-fordultam hozzá komolysággal pillantásomban, mielőtt tekintetemet ismét visszairányítottam volna Jake szüleire.-Jó lesz ilyen kis füles pohárban a limonádé Seth-nek?-pillantottam érdeklődve Elinorra a másik kezemben lévő műanyag kis gyerek pohár felé biccentve, amint odanyújtottam neki a saját limonádéját.-Lilly-é volt még akkor, amikor pici volt. Ő nagyon szeretett inni belőle, de már kinőtte. Természetesen tiszta, el van mosva.
-Tökéletes, Esme, köszönjük!-mosolygott rám hálásan, amint az övé után a Seth-nek szánt poharat is elvette kezemből.-Istenem, borzasztó, ami veletek történt-pillantott rám ismét, miközben óvatosan kisfia kezébe adta a poharat annak füleinél fogva.-De örülök, hogy most már jól vagytok.
-Nehéz időszak volt, de túl vagyunk rajta-húzódott arcomra ismét mosoly, amint helyet foglaltam szerelmem mellett a kanapén.-És most azért jelentősen könnyebb dolgunk van-kuncogtam Carlisle-ra pillantva, mire ő egy apró nevetés kíséretében kezdett helyeslő bólogatásra szavaim hallatán.-Will tényleg fantasztikus baba.
-Esme! Tudnál segíteni?-hallottam meg ekkor Jasper hangját az emelet felől, amire pár pillanattal később sietős léptekkel száguldott le hozzánk a lépcsőn, mielőtt egy pillanatra megtorpant volna, ahogy meglátta vendégeinket.-Üdv!-intett kissé megilletődötten Canterbury-éknek.-Bocsánat, nem akartam zavarni…
-Nem zavarsz, drágám-pillantottam rá nyugtatással hangomban.-Timothy, Elinor-fordultam ekkor Jake szüleihez-, ő itt Jasper, a nevelt fiunk.
-Szia, Jasper!-köszöntek neki szinte egyszerre mosolyogva, amire Jasper ismét egy kissé bátortalan integetéssel válaszolt.-Hallottunk már rólad, de még nem találkoztunk-folytatta Elinor egy apró üdvözlő mosollyal arcán.
-Miben kell a segítség, szívem?-emeltem rá kérdőn ismét tekintetemet.
-Öhmmm, csak…tudnál jönni?-sütötte le szemeit zavarában, amiből azonnal tudtam, hogy csak velem szeretne kettesben beszélni.
-Hogyne, azonnal-álltam fel a kanapéról, majd sietve elindultam Jasper után az emeletre vezető lépcső irányába.-Mindjárt jövök-pillantottam még vissza Carlisle-ra és Canterbury-ékre, mielőtt nevelt fiunkat követve én is pillanatok alatt eltűntem volna a lépcsősor tetején.
-De-bólintott Jake, miközben felugrott mellőlem a földről.-Melyik könyveket tegyük oda?-nézett a könyvespolcom irányába.-Ezek nem tűnnek túl nehéznek.
-Ú, anyunak és apunak van néhány nehéz könyve-jutott eszembe egy kis gondolkodás után.-Láttam anyu szekrényén a szobájukban párat. Szerintem elhozhatjuk őket-álltam fel én is, majd megindultam szobám ajtaja felé. Jake is követett.
-Apuuuu! Elvihetjük a könyveket anyu szekrényéről?-kérdeztem tőle leszaladva a lépcsőn.-Az erődhöz kell, hogy ne csússzon le a székről a takaró.
-Csak nyugodtan, Liliomszál!-válaszolt mosolyogva.-Segítsek felvinni őket?
-Neeeeem, elbírom-mosolyogtam apura, ahogy tovább futottam anyu és apu szobája felé. Mikor benyitottam az ajtón, tényleg ott voltak a könyvek, ahol emlékeztem.-Itt vannak, Jake!
-Azta, mekkora könyvek!-ámult el Jake, miközben levettünk egyet-egyet a szekrényről anyu könyveiből.-Mi van ezekben?
-Anyu ezekből tanulja, hogyan kell meggyógyítani a beteg gyerekeket-válaszoltam.
-Ú, majd fel kell rakjuk valahogy a fényeket is az erődbe-pillantott rám újra Jake.-Kéne valami ragasztószalag szerű is, nem?
-De, igazad van-bólintottam, miközben letettem a földre a nálam lévő hatalmas könyvet.-Biztos van valahol itt. Apu az éjjeli szekrényéből veszi elő a ragtapaszt is, ha lehorzsolom a térdemet-indultam el apu szekrényéhez.-Lehet van ragasztószalagja is-nyitottam ki a fiókot, majd nekiálltam keresgélni benne. A ragtapasz az megvolt. Volt még itt zsepi, toll, zseblámpa, apu kedvenc könyve, és…több fura kis arany színű zacskó, amiben valami karika volt.-Hé, szerinted ez mi?-vettem ki egyet a szekrényből Jake felé mutatva azt.
-Nem tudom-nézte Jake is elgondolkodva.-Bontsd ki!
-Ez olyan…mint valami lufi-folytattam, miután kibontva a zacskót egy vékony lufiszerű valamit találtam benne. Fura egy lufi ez, mintha fel lenne tekerve arra a nagy kariára. Letekerem.
-Ez tényleg lufi-állapította meg Jake. Én is láttam, hogy ennek tényleg egyre inkább lufi alakja van, ahogy tovább görgettem azt a karikát a végén. Egy idő után nem lehetett már tovább tekerni, és én egyre biztosabb voltam benne, hogy ez valami nagyon különleges lufi. Nem láttam még olyat, amin ilyen fura csúszós anyag lenne, de vicces érzés volt. Apu és anyu miért nem mondták, hogy vannak ilyen vicces lufik is?-Szerinted elvihetünk belőle?-pillantott rám újra kíváncsian.-Ez olyan hosszú lufi-nézegette tovább.-Ha felfújjuk, tudnánk vele kardozni is.
-Ú, az király lenne!-válaszoltam kivéve még egyet a kis arany zacskókból.-Szerintem biztos elvihetünk kettőt. És így lesz erődünk és most már kardunk is-mosolyogtam, miközben becsuktam apu szekrényének fiókját.- Jojonak és Ruby-nak lesz mivel megvédeni az erődöt a szigetet megszálló kalózoktól.
-Igeeen-mosolyodott el Jake is.-Ez így nagyon szuper lesz-pillantott rám izgatottan.
-De ragasztószalag az nincs-szólaltam meg újra tovább gondolkodva azon, hogyan tegyük fel a fényeket az erődünkben.-Ó, viszont van néhány hajcsatom, azokkal oda tudjuk majd csatolnia fényeket!
-Király!-pillantott rám ismét lelkesen Jake, miközben kezünkben anyu könyveivel és a lufikkal gyorsan elindultunk vissza a szobám felé. Alig vártam, hogy kész legyen az erőd.
-Elegáns vagy, szívem, ez sose baj-mosolyogtam végig pillantva rajta, miközben ő tovább igazgatta a rajta lévő világoskék inget.
-Csak nem akarom, hogy…sok legyen-vette vissza a szót még mindig aggodalommal hangjában.-Tegnap…elmondtam Alice-nek hogy tetszik-folytatta pár pillanatnyi csendet követően.-És most…nem tudom…ez most akkor randi?-emelte rám szemeit ismét kissé tanácstalanul.-Nem tudom, mert, amikor elhívtam, én még nem mondtam el neki, és…
-Szeretnéd, hogy az legyen?-vontam fel szemöldökeimet sokat sejtő pillantást vetve rá, amire ő pár pillanatnyi gondolkodást követően egy apró bólintással válaszolt.
-Én nagyon-vette vissza a szót még mindig kicsit idegesen.-De nem tudom, ő is randinak gondolja-e a mait…
-A lényeg, hogy jól érezzétek magatokat-guggoltam elé bátorítóan megsimítva vállait, mielőtt nekiállta volna az ingének alján félregombolt gombokat a megfelelő helyükre gombolni.-Életem első randiján én is filmet néztem a fiúval, akinek tetszettem-álltam neki mesélni így próbálva meg oldani a benne lévő feszültséget.-Jó lesz. Csináljak sajtos melegszendvicset nektek a filmhez?-emeltem rá szemeimet ismét, ahogy felemelkedtem mellőle.-Szereti Alice a sajtos melegszendvicset?
-Igen, szereti-pillantott rám továbbra is kisebb aggodalommal szemeiben.-De nem kell miattam ezzel fáradj, Esme…
-Ez nem fáradtság nekem, szívem!-mosolyogtam rá nyugtatással a hangomban, amint ujjaimat újra vállaira simítottam.-Hipp-hopp kész lesz. Csinálok hozzá nektek paradicsomos mártogatóst is, úgy az igazi. Nem igaz?
-De, igaz-mosolyodott el végre ő is.
-Bármi is lesz-álltam neki ismét-, legyél úriember! Mutatkozz be a szüleinek, vezesd körbe, kérdezd meg, kér-e valamit inni vagy enni! Nem lesz baj.
-Aaaahhh, de nagyon izgulok-folytatta újból egy kissé feszültebb hangnemre váltva.-Mi lesz, ha elfelejtem a nevemet? Vagy…mi lesz ha az ő nevét felejtem el?-pillantott rám egyre növekvő kétségbeeséssel szavaiban, miközben idegesen fel-alá kezdett járkálni szobájában.-És ha meggondolta magát és még sem kedvel?
-Nem lesz semmi baj, Jasper-mosolyogtam nyugtatással hangomban, amint kezeimet finoman vállára helyezve megállítottam őt.-Gondolj úgy a dologra, hogy igazából semmi nem lett más, csak tisztáztátok az érzéseiteket-folytattam.-Te ugyan az a fiú vagy, ő pedig ugyan az a lány, mint tegnap előtt. Nem változott lényegében semmi.
-Igaz-sóhajtott aprót maga elé pillantva. Láttam rajta, hogy a gondolatok még mindig zakatolnak a fejében.
-Jó lesz-dörzsölgettem meg vállait ismét biztatás és nyugtatás kettősével hangomban.-Ha bármi kell majd, csak szóljatok.
-Oké-biccentett egy apró mosollyal az arcán. Ebben a pillanatban otthonunk csengőjének hangja szakított ki minket a pillanatból, mire Jasper arcán újból átfutott az idegesség és izgatottság boldogsággal vegyített különös egyvelege.-Itt vannak! Megjöttek!-szólalt meg ismét izgatottan még egyszer végig pillantva ruházatán és szobáján, hogy biztos minden rendben van-e.-Megyek, kinyitom én!
-Ügyesen!-pillantottam mosolyogva utána, ahogy ő sietősen futásnak indult a lépcső felé, mielőtt én is elindultam volna utána, hogy üdvözölhessem Brandonékat.
-Szia, Jazz!-intett neki mosolyogva Alice is.
-Üdv, Mr. és Mrs. Brandon!-emelte pillantását kihúzva magát Jasper Alice szüleire.-Tudom, hogy régen már találkoztunk, de az nagyon régen volt, és én be se mutatkoztam akkor rendesen-folytatta komolyan egy pillanatnyi meglepettséget váltva ki ezzel Alice szüleiből.-Jasper Cullen vagyok.
-Szia, Jasper!-köszönt vissza neki Anna mosolyogva.-Én Anna vagyok, Alice anyukája, ő pedig Alice apukája, John-pillantott férjére majd ismét Jasperre.-Valóban nagyon régen találkoztunk már, és ahogy látom, azóta kész fiatalember lettél.
-Üdv, Anna! John!-léptem hozzájuk én is egy kézfogásra.-Hogy vannak?
-Jól, köszönjük!-válaszolta John viszonozva kézfogásomat.-Bár szerintem ezt nekünk kéne most megkérdeznünk-tette hozzá, amire az én arcomra azonnal egy önkéntelen, apró, büszke mosoly húzódott.
-Alice-től hallottuk, hogy megszületett a legújabb családtag-pillantott rám mosolygással a hangjában Anna is.-Kisfiú lett végül? Jók voltak a megérzéseik?
-Igen, kisfiú-válaszoltam, szavaimat pedig ismét átjárta az a mérhetetlen öröm és büszkeség, amely minden alkalommal elárasztotta a testemet, ha csak rá gondoltam.-William Henry Cullen lett a neve, és már 3 hete boldogítja a mindennapjainkat.
-Szívből gratulálunk!-mosolyodott el újra Anna, miután becsukva utánuk bejárati ajtónkat mindannyian elindultunk felfelé a lépcsőn.-Akkor még nagyon friss a dolog. Minden rendben volt?
-Igen, szerencsére minden simán ment, nem volt semmilyen komplikáció-pillantottam rá ismét, miközben lassan az emeletre értünk.
-Mi akkor…felmegyünk a szobámba-pillantott ránk Jasper engedélykéréssel hangjában, ahogy a nappaliba értünk.
-Persze, menjetek csak-válaszoltam egy apró mosollyal az arcomon.
-Lesz majd sajnos melegszendvics, ha éhes vagy-fordult ekkor vissza Alice-hez.-Inni kérsz valamit? Tudok adni sima csapvizet, vagy van limonádé vagy almalé…
-Az almalé szuper lesz-pillantott rá Alice szintén mosolyogva, mire Jasper rögtön meg is iramodott a konyha irányába, Alice pedig követte őt.-Csókolom, Esme néni!-köszönt oda Alice, ahogy átsétáltak a nappalin.-Hogy tetszik lenni?
-Szia, Alice, drágám!-köszönt vissza Esme felállva Canterbury-ék mellől a kanapéról.-Köszönöm kérdésed, nagyon jól!
-Jasper mondta, hogy megszületett a kisbabád-pillantott rá lelkesedéssel mosolyában.
-Igen, meg-válaszolta egy széles mosollyal az arcán.-Már 3 hete.
-Meg szabad majd nézni?-emelte rá szemeit ismét kíváncsisággal mosolyában, amire Esme és az én arcomra is egy-egy apró mosoly húzódott.
-Most még alszik, úgyhogy egyelőre ne zavarjuk-válaszolta szerelmem.-De megígérem, hogy megnézheted majd, ha felébred, jó?
-Ó, de jó-mosolyodott el újra néhány apró lelkes szökkenés kíséretében.-Már alig várom! Biztos nagyon cuki.
-Valóban az-biccentett egyetértéssel mosolyában Esme.
-Itt a te almaleved-lépett ekkor vissza Alice-hez Jasper egy kitöltött pohár almalével a kezében.-Hozom mindjárt az enyémet is, és akkor mehetünk filmezni.
-Jó szórakozást!-szólt utánunk még Esme, miután Jasper is kezébe vette a poharát.-Ha éhesek vagytok, csak szóljatok, és csinálom a melegszendvicset!
-Köszi, Esme!-pillantott vissza egy hálás mosollyal az arcán Jasper, ahogy kezükben üdítőjükkel elindultak felfelé a lépcsőn.
-Köszönjük!-ismételte Alice is, amire pár pillanattal később mindketten el is tűntek az emeletre vezető lépcső tetején.
-Gyertek, üljetek le!-invitáltam beljebb őket nappalinkba kanapénk irányába mutatva.-Közben bemutatnám nektek Timothy-t, Elinort és Seth-et-pillantottam Jake szüleire és kistesójára, majd vissza.-Ők Lilly legjobb barátjának, Jake-nek a családja.
-Üdv, Timothy Canterbury-lépett hozzájuk egy kézfogásra.-Ő pedig a feleségem Elinor.
-Elinor Canterbury!-mutatkozott be ő is.
-Én John vagyok, John Brandon-viszonozta a kézfogást üdvözlésként Alice édesapja.
-Anna Brandon-mosolyogta.-És te vagy Seth?-pillantott ekkor az Elinor karjából nézelődő kisfiúra, amire Seth egy széles mosollyal az arcocskáján kezdett igenlő bólogatásba.
-Köszönj szépen, Seth!-simította meg bátorítóan buksiját Elinor.
-Szia!-integetett Annának lelkesen Seth.
-Kértek valamit inni?-pillantott ekkor kérdőn Barndonékra Esme.-Tudok adni ásványvizet, van limonádé, almalé…
-Egyelőre semmit, köszönöm!-válaszolta Anna.-Te John?
-Nekem almalé tökéletes lesz-pillantott Esme-re, amint ismét mindannyian helyet foglaltak a kanapénkon.-Köszönöm!
-Te csak ülj le, szívem, majd én hozom!-léptem szerelmemhez egy apró puszit hullajtva homlokára.
-Még nem is gratuláltunk neked, Esme!-pillantott rá Anna egy újabb széles mosollyal arcán.-Mesélj! Hogy vagy? Hogy bírod?
-Köszönöm, elég jól!-válaszolta Es.-Szerencsére nem volt semmi komplikáció, és elég hamar fel is épültem a szülés után, Will pedig fantasztikus baba-folytatta mosolyogva.-Megkönnyíti a dolgunkat.
-Parancsolj, John!-nyújtottam oda neki innivalóját, mielőtt én is helyet foglaltam volna mellettük a kanapén.
-Köszönöm!-vette át tőlem azt.
-És ti hogy vagytok, Anna?-pillantott ekkor rá Esme érdeklődve.-Minden rendben van Alice-szel?
-Minden a lehető legnagyobb rendben, egészségesebb nem is lehetne-mosolyogta megkönnyebbültséggel hangjában Anna.-A múlthéten voltunk vérvételen, és az eredményei továbbra is megnyugtatóak. Nem is beszélve arról, hogy teli van energiával-nevetett egy pillanatig férjére, majd vissza ránk pillantva.-Nagyon élvezi, hogy végre iskolába járhat, és nem otthon kell tanuljon.
-Ezt nagy örömmel hallom-húzódott újabb mosoly szerelmem arcára.
-Tudják, Esme volt a lányunk egyik kezelőorvosa, amikor a klinikán feküdt 5 évesen-fordult ekkor Anna Canterbury-ékhez.-Bár számunkra sokkal több annál… Alice-nél akut promyelocitás leukémiát diagnosztizáltak 2 éves korában-állt neki ismét.-Amikor 5 éves volt, akkor került be a Seattle Grace-be, és ott találkoztunk Esme-vel, aki nem csak fantasztikusan bánt Alice-szel, de kiderült, hogy alkalmas csontvelő donor is lenne, és…ő lett végül Alice csontvelő donorja is.
-Ez nem semmi-pillantott ekkor Elinor ámulattal a hangjában szerelmemre, majd vissza Annára.-Rettenetes, ami a lányukkal történt, Anna-folytatta.-Nem is tudnám, mi lenne velem, ha Jake vagy Seth lenne ennyire beteg…
-Szerencsére ez már a múlt-vette vissza a szót egy apró mosollyal az arcán Anna.-Alice hivatalosan is gyógyultnak számít most már, ami…hatalmas megkönnyebbülés-hagyta el ajkait egy apró nevetés.-Olyan, mint egy átlagos 11 éves kislány, és én…sosem hittem, hogy ennyire jó érzéssel tölt el majd az a szó, hogy átlagos.
Ebben a pillanatban Will nyűgös kis sírása hangzott fel az asztalon lévő babafigyelőből, amire Esme és én is egyszerre pattantunk fel a helyünkről, reflexesen válaszolva kisfiunk hívó szavára.
-Maradj csak, majd én megyek-állított meg Es ujjait finoman vállára simítva, miután kinyomta a figyelőt.-Úgyis kell anyatejet is pumpáljak majd. Nagyjából negyed óra, és jövök-pillantott még vissza mosolyogva, majd sietős léptekkel útnak indult pici fiunk szobája felé.
-Eddig nagyon jó-válaszoltam mosolyogva.-Willy nagyon cuki. Már emelgeti a fejét. Még nem tudunk játszani, mert kicsi hozzá, de így is nagyon szeretem-folytattam.-Sokat segítek anyunak és apunak Willy-vel. Amikor anyu vagy apu kicseréli a pelusát, az én feladatom odaadni a krémet, ami megvédi a popóját. Meg amikor Willy fürdik, van egy ilyen…gumi izé, amivel megsimogatom a fejét, hogy az is tiszta legyen.
-És tudsz aludni tőle?-kérdezett újra, miközben lehuppant mellém a párnákra, amit az erődbe pakoltunk.-Amikor Seth még kicsi volt, nagyon sokat és nagyon hangosan sírt. Volt, hogy én is felébredtem és nem is tudtam visszaaludni. Mondjuk így is szerettem őt, csak néha naaaagyon álmos voltam utána.
-Will nem sír sokat-válaszoltam hanyatt dőlve a párnákra.-Egyszer hallom sírni mindig éjszaka, de nem sokáig sír. Anyu és apu gyorsan el tudja újra altatni.
-Biztos nagyon cuki-dőlt hátra Jake is mellém.
-Az-mosolyogtam egy pillanatra rá, majd újra az erődben lógó fényekre nézve. Annyira szépek voltak. Mintha kis csillagok lettek volna.-Jók lettek a fények.
-Nekem is tetszik-mosolyogta Jake.-Olyanok, mint a csillagok.
-Én is pont erre gondoltam-emeltem rá mosolyogva újra szemeimet.-Szeretem a csillagokat-folytattam ismét a fényekre pillantva.-Te hallottál már a csillagképekről?
-Nem-rázta meg a fejét elgondolkodva.
-A csillagképek összetartozó csillagok-magyaráztam.-És mindenféle nevük van. Képzeld, van olyan is, hogy Kis Róka-folytattam izgatottan.-Meg olyan, hogy Delfin, Rák, Cet, Farkas, Nyúl, és még csomó más állat.
-Komolyan?-pillantott rám ámulva, amire én bólogatással válaszoltam.-Ez de király!
-A csillagok királyak-mosolyogtam rá ismét.-A Kis Rókának az egyik csillaga fényesebb. Szerintem azon lakik Doki.
-A cicád?-kérdezte újból rám pillantva, amire én egy aprót bólintottam. Ahogy eszembe jutott a cicám, olyan szomorú lettem. Anyu mondta, hogy sokáig leszek még szomorú, ha rá gondolok majd, és ez normális, mert szeretem, és ha szeretünk valakit és az elmegy, és nem jön vissza többé, akkor attól az emberek szomorúak lesznek, mert hiányzik nekik. Még mindig nagyon hiányzik Doki. -És honnan tudod, hogy ott lakik?
-Ismered A kis herceg mesét?-fordultam hozzá kíváncsian, amire ő megrázta a fejét.-Egy fiúról szól, aki egy másik bolygón lakik, és nem talál haza. De összebarátkozik itt a Földön egy bácsival, meg egy rókával is. A végén a fiú meghal, mert megharapja egy kigyó-meséltem.-Ott mondja a fiú a bácsinak, akivel összebarátkozott, hogy ha felnéz az égre, ő ott lakik majd az egyik csillagon, és hogy mindig a barátja lesz. Nekem Doki mindig a barátom lesz.
-Biztos nagyon hiányzik neked-nézett rám újra megértéssel szemeiben, amire én ismét bólogatni kezdtem.-Hé, mi lenne, ha Jojo és Ruby meglátogatnák Dokit a csillagán?-vetette fel, amitől hirtelen nagyon izgatott lettem.-Építenének egy űrhajót, és felmennének az űrbe Dokihoz!
-Ez állati szuper lenne-mosolyogtam.
-Rajzolhatnánk tervet az űrhajóhoz-folytatta lelkesen.-Messzire mennek, sok mindent kell vinniük.
-Például mogyoróvajat!-tettem hozzá, amint nekiálltam kimászni az erődből, hogy papírt és ceruzát hozzak a rajzoláshoz.-Ó, és fújjuk fel a lufikat is!-emlékeztettem őt.-Lehet lesznek űrkalózok az úton, kell majd nekik kard, hogy megvédjék magukat.
-Köszi, Jazz!-pillantott rám újra közben belépve a szobámba.-Nagyon szép szobád van-nézett körbe.-Ó, baseballozol?-nézett rám ismét, ahogy az íróasztalomon lévő baseballkesztyűhöz lépett.-Nem is mondtad.
-Most kaptam nemrég a nagybátyámtól-válaszoltam.-Már nagyon rég nem baseballoztam…mielőtt James-szel éltem, utoljára akkor. Az már több, mint 3 éve volt.
-Ha megnéztük a filmet, játszhatnánk-vette kezébe a kesztyű mellett pihenő vadiúj baseball labdát.-Apa elkezdett tanítani dobni nem olyan régen. Gyakorolhatnánk együtt.
-Szuper lenne-mosolyogtam egy rá emelve, majd egy pillanatra lesütve szemeimet.-Akkor…te is szereted a baseballt?-néztem rá kíváncsian.
-Aha-válaszolta még mindig mosolyogva.-Amikor beteg voltam, volt olyan nap, hogy jobban voltam, és volt, hogy rosszabbul-folyatta kicsit komolyabban.-A gyógyszertől sokszor volt hányingerem, és olyankor mindig odabújtam apához, mert ha megölelt, jobban éreztem magam. Sok meccset néztünk együtt.
-Sajnálom-pillantottam rá együttérzőn. El sem tudtam képzelni, milyen rossz lehetett neki akkor. Mesélte, hogy mennyire beteg volt.
-Ugyan, ne sajnáld-pillantott rám újra mosolyogva.-Már nem vagyok beteg. Hála a nevelőanyukádnak…
-Esme nagyon király-mosolyodtam el ismét én is.-Olyan, mintha az anyám lenne, pedig nem az-folytattam, ám ahogy tudatosult bennem, amit mondtam, hirtelen nagyon szomorú lettem. Esme nem az anyám. Nem, anya meghalt. Ő marad az anyukám, történjen bármi is.-Ez…néha úgy összezavar, tudod?-néztem fel újra Alice-re pár másodperc múlva.-Szeretem Esme-t és Carlisle-t, de…nem tudok úgy nézni rájuk, mint a szüleimre-folytattam.-Nekem az apám egy seggfej, az anyám meg halott-sóhajtottam fel, és éreztem, ahogy összeszorul a torkom, ahogy ezt hangosan kimondtam. Ez volt az első, hogy hangosan kimondtam.-Viszont Esme és Carlisle annyira szeretnek, úgy bánnak velem, mint az unokatesóimmal, és tényleg olyan néha, mintha ők lennének a szüleim. De ha ilyet gondolok, nekem…lelkiismeretfurdalásom lesz az anyukám miatt, akit még mindig nagyon szeretek…
-Ne legyen-pillantott rám ismét Alice egy nyugtató mosollyal arcán.-Az anyukád biztos azt szeretné, hogy boldog legyél. Ne érezd rosszul magad attól, ha az vagy.
-Hm…-hümmögtem. Teljesen igaza volt. Anya azt szeretné, hogy boldog legyek. De akkor miért ilyen nehéz? Carlisle mindig is inkább volt az apám, mint James. Miért nem tudok rá apámként nézni? Esme pedig tényleg…anyám helyett anyám. Még se tudom anyának hívni őt.
-Mit fogunk nézni?-kérdezte, kiszakítva ezzel gondolataimból, amire én is rá emeltem szemeimet.
-Öhmmm…láttad már az Indiana Jones és a Végzet Templomát?-néztem rá kíváncsian, amire ő megrázta a fejét.
-Nem-válaszolta.-Miről szól?
-Én sem láttam még, de Will szerint tetszene nekem-folytattam.-Elvileg egy régész professzorról szól, aki mindig valamilyen akciódús kalandba keveredik. Négy film van, és ez a filmsorozat első része-magyaráztam.-Mármint…Esme apukája, Will szerint tetszene nekem-tettem hozzá pontosításként-, nem az unokatestvérem Will szerint.
-Nem mintha azt gondoltam volna, hogy a 3 hetes unokatestvéred ajánl neked filmeket-jegyezte meg nevetve, amire én is nevetni kezdtem.-Jól hangzik amúgy, biztos jó lesz-pillantott rám lelkesen.-Mikor kezdjük?
-Akár most-mosolyogtam az ágyamon lévő laptopomhoz lépve.-Öhm…hova üljünk?-pillantottam rá ismét.-Az ágyra vagy a földre? Az ágy elég kicsi, nem biztos, hogy kényelmesen tudunk ketten ülni rajta…
-Akkor üljünk a földre-válaszolta, mire én kezembe véve a laptopomat helyeztem azt a az ágyam mellé a padlóra.
-Hozok párnákat, hogy kényelmes legyen-léptem vissza az ágyamhoz.-Nem vagy még éhes? Kérsz valamit enni most?
-Nem, még nem-mosolyogta, amint helyet foglalt a földre rakott párnák egyikén.
-Ha megéhezel, szólj!-mosolyogtam rá mellé ülve, mielőtt felhajtottam volna a laptopom tetejét, hogy bekapcsoljam azt.-Akkor kezdjük!
-Nagyon jól-mosolyogta szerelmem, miközben finoman ringatni kezdte a hirtelen rászegeződő figyelemtől kicsit nyűgösen nyöszörögni kezdő kisfiunkat.-Most 3 óránként eszik, és olyan mint egy kis svájci óra. Gyakorlatilag percre pontosan jelzi, hogy „Letelt a három óra, anya! Éhes vagyok!”-nevette, amire mi is mindannyian nevetni kezdtünk.-Most még csak anyatejet kap, de hamarosan elkezdjük bevezetni mellé a tápszert, hogy könnyebb legyen majd az etetés, amikor visszamegyek dolgozni-folytatta.-Lilly-vel nem kellett így átállnunk, mert tápszeres baba volt, de van az az érzésem, hogy…nem megy majd könnyen.
-Én Jake-et és Seth-et is szoptattam, és tapasztalatból állíthatom, hogy…nem lesz az-nevette el magát ismét, amire Esme és én is halkan felkuncogtunk.- Az elején az anyatejet is alig akarták elfogadni üvegből, nemhogy a tápszert.
-Az üveggel szerencsére nincsen gondunk-vette vissza a szót szerelmem tovább ringatva Willt.
-Will már két napos kora óta éjszaka üvegből kapja az anyatejet-folytattam.-Így könnyebben tudok segíteni, és nem kell mindig felébresszem éjszaka Esme-t, ha Will éhes.
-Így azért lehet könnyebben megy majd, hogy az üveghez valamennyire hozzá van már most is szokva-pillantott mosolyogva kisfiunkra Elinor.
-Amíg nem tölti be az 1 hónapos kort, addig mindenképp maradunk ennél a rendszernél-vette vissza a szót Es.-Utána napközben is be akarjuk vezetni egy-egy szopizás helyett az üvegből evést, 3 hónapos kora körülre pedig úgy tervezzük, hogy reggel és vacsorakor továbbra is szopizna, tízóraira és uzsonnára csak tápszert kapna majd, délben és éjszaka pedig üvegből kap majd keverve anyatejet és tápszert 1:1 arányban, amit előre kikeverek majd-magyarázta.-Így mire visszamegyek dolgozni, lesz egy új rendszerünk, ami viszonylag jól beilleszthető a mindennapjainkba.
-Ezerszer egyszerűbb lesz munka mellett tápszerezni, mint szoptatni, ezt tanúsíthatom-pillantott ránk Anna.-Én fél évig voltam otthon Alice-szel, és életem legjobb döntése volt, hogy mire visszamentem, a reggeli és esti etetés kivételével átálltunk a tápszerre. Sokkal kevesebb logisztikát igényelt.
-Vigyázz, Jake, támadnak az űrkalózok!-hangzott fel ekkor kislányom hangja a hátunk mögül, amire pár pillanattal később a két gyerek sebesen elszáguldott mellettünk.
-Fuss, Lilly, a nyomunkban vannak!-kiáltotta Jake is utána rohanva. Ahogy megláttam, mi van a kezükben egy pillanatra ledermedtem. Csak néztem és néztem, miközben az agyam próbálta feldolgozni a látványt, amint a két 4 éves gyerek a kezükben egy-egy felfújt óvszerrel rohangál az udvarunkon, de annyira szürreális volt az egész, hogy az agyam másodpercekig felfogni is alig akarta, ami a szemünk előtt történik.
-Gyere, Ginger! Segíts nekünk!-kiáltotta el magát ismét Lilly kutyusunkhoz fordulva, miközben ő és Jake is kardozást imitálva az óvszerekkel harcoltak tovább elképzelt ellenségükkel, még szürreálisabbá téve ezzel a szituációt. Jézusatyaúristen…ez most tényleg megtörténik?
-Es, ezt most…-nem tudtam befejezni a nagy nehezen elkezdett mondatomat. Es, ezt most te is látod? Esme, mondd, hogy te ezt nem látod, és csak hallucinálok. Ez csak egy rémálom, én éppen alszok, nem igaz? Rá emelve pillantásomat enyémhez hasonlóan ledöbbent arcára azonban az azonnal elárulta, hogy nem képzelgek. Amit látok, az valóban itt és most történik.
-Igen, a gyerekek éppen a babaprojekt előttről megmaradt óvszereiddel játszanak-mondta ki végül ő egy enyémhez hasonló hitetlenkedéssel hangjában a helyzet láttán, miközben Willel a kezében felugorva a helyéről lendületesen megindult az udvaron játszó kislányunk és annak barátja irányába, felocsúdva döbbenettől dermedt állapotomból pedig én is követtem őt.-Lilly, drágám, egy picit álljatok meg, jó?
-Mi a baj, anyu?-nézett rá értetlenkedve Lilly hatalmas csillogó kis szemeivel. Istenem, ő még annyira ártatlan. Ez a tény pedig csak tovább fokozta a helyzet abszurditását.
-Ezeket honnan vettétek, kiszívem?-biccentett a kezükben lévő óvszerek felé.
-Apu szekrényéből-válaszolta mosolyogva.-Anyu miért nem mondtátok, hogy vannak ilyen különleges lufijaink?
-Lilly, ezek…nem lufik-nevetett fel zavarában mondata végén, amint átnyújtotta nekem Willt, mielőtt kislányunk elé guggolt volna.-Szeretném elkérni ezeket tőletek, mert ezek nem játékok, jó?
-De…ezek olyanok, mint a lufik-válaszolta még mindig kissé értetlenül állva reakciónk előtt, ahogy ő és Jake is Esme kezébe adták a lufiszerűen felfújt óvszereket.-Rosszat csináltam, anyu?
-Nem csináltál semmi rosszat-húzódott válaszul szerelmem arcára egy apró nyugtató mosoly. Sejtelmem sem volt, hogy tudott ilyen nyugodt maradni. Traumatológus vagyok lassan már 8 éve, hozzá vagyok szokva a váratlannál váratlanabb helyzetekhez, hezitálás nélkül képes vagyok politraumatizált betegek ellátását menedzselni, de ez most…úgy éreztem, ha most meg kéne szólalnom, minden lennék, csak éppen nem nyugodt. Lilly az én pici lányom. Ő még olyan kicsi és olyan ártatlan. Nem való még ilyesmi a kezébe, még jó sokáig nem kellett volna óvszer kerüljön a kezébe…Jézusom, egyszer viszont tényleg úgy fog óvszert venni a kezébe, hogy már használni is akarja majd. Nem, nem ő…nem, én nem akarok ebbe belegondolni. Nem akarok. Ő még túl kicsi. Nem akarok belegondolni, hogy egyszer majd egy fiú…Nem, nem, nem…Állj! Lélegezz, Carlisle! A szex az élet része. Egyszer ő is felnő majd, és élni fogja a felnőttek életét. De neeeem, nem, nem, nem…Ő még olyan kicsi. -Jake, odamennél picit a szüleidhez?-fordult ekkor hozzá szerelmem továbbra is nyugodtsággal a hangjában.-Szeretnénk beszélni Lilly-vel.
-Oké-válaszolta Jake is kicsit összezavarodva, ám engedelmeskedve a kérdésnek sietős léptekkel el is indult a továbbra is a verandán ücsörgő szüleihez. Legalábbis feltételeztem, hogy még mindig ott ülnek, de nem mertem hátra nézni. A 4 éves fiuk az én egyik óvszeremmel játszott. Mit gondolhatnak most rólam? Milyen szülő vagyok?
-Lilly, ezek…nem gyerekek kezébe való…felnőtt lufik-állt neki magyarázni Es némi gondolkodást követően a kezében lévő óvszerekre, majd ismét Lilly-re pillantva.-Ezekkel nem szabad játszanotok.
-De az előbb még azt mondtad, hogy ezek nem lufik-reagált Lilly az anyukája mondatában lévő ellentmondásra kissé még mindig összezavarodva, amire Esme ajkait egy alig hallható sóhaj hagyta el.
-Valóban ezt mondtam-helyeselte szerelmem pár pillanatnyi gondolkodást követően.-Elnézésedet kérem, hogy nem fogalmaztam teljesen pontosan-állt neki ismét.-Ezek nem gyerekeknek való lufik, ezek különleges felnőtt lufik, és csak a felnőttek játszhatnak velük-folytatta.-Olyan kislányoknak és kisfiúknak, mint te meg Jake, nem való ilyesmi a kezébe.
-De miért?-kérdezte kíváncsiság és zavar kettősével hangjában összevonva kis szemöldökeit, amire Esme egy pillanatra rám, majd ismét Lilly-re pillantott. A tekintetéből egyből tudtam, hogy mindketten ugyan arra gondolunk. Mindig azt mondtuk neki, hogy kérdezzen bátran, mi pedig őszintén válaszolunk majd neki. Ez jellemezte a mi kapcsolatunkat. Előbb-utóbb pedig úgyis hall majd valakitől erről, és inkább legyünk mi az a valaki, mint egy olyan korabeli, aki esetleg fél igazságokat mond majd neki. Tudtam, hogy beszélnünk kell róla, mégha minden egyes kis porcikám tiltakozott is ellene.
-Nos, Lilly-állt neki kicsit nehezen szerelmem ismét.-Emlékszel arra, amikor tegnap előtt délelőtt beszélgettünk arról, hogy lesz-e még kisbaba a hasamban, és hogy van egy pici bot a felkarom bőre alatt, ami arra van, hogy most ne legyen újabb kistesód?
-Igen-válaszolta egy határozott biccentés kíséretében.
-Nos, nem minden anyuka és apuka…használ ilyen kis botot, hogy ne kerüljön kisbaba az anyuka hasába-folytatta.-Vannak más módszerek is.
-Mint az óvszer?-kérdezte ekkor csillogó kis hangján, mire a szívem egy ütemet kihagyott, ahogy az óvszer szó elhagyta a 4 éves lányom száját. Édes jó Istenem…
-Igen-biccentett Es helyeslőn egy apró mosollyal az arcán.-Látom emlékszel arra, amit Liza nagyiéknál mondtam neked…
-Igen-mosolyogta büszkén.
-Ezek itt-pillantott ismét a kezében lévő két felfújt óvszerre-, óvszerek-mondta ki végül újabb pár pillanatig tartó pauzát eredményezve szívműködésemben.-Ahogy a szexről is beszéltük, hogy csak felnőtteknek való, ugyanúgy ez is. Hányat vettetek ki apu szekrényéből?
-Csak ezt a kettőt-válaszolta.-Én tényleg azt hittem, hogy lufi. Jake is azt mondta, hogy szerinte ez lufi.
-Nincs semmi baj, drágám-simította meg arcocskáját nyugtatóan egy apró nevetéssel a hangjában.-Nem tudhattad.
-Miért csinálnak valamit lufi alakúra, ha nem is lufi-folytatta kisebb méltatlankodással hangjában, amire már én sem bírtam megállni, hogy egy apró nevetés hagyja el ajkaimat. El kellett ismernem, a kérdése teljesen jogos volt.
-Nem tudom, kisszívem-nevetett Esme is, mielőtt felegyenesedett volna kislányunk mellől.-Legközelebb, ha kell valami az éjjeliszekrényünk fiókjából, szólj valamelyikünknek, rendben?
-Oké-biccentett aprót Lilly egy pillanatra lesütve szemeit.-Nem akartam rosszat, anyu…
-Tényleg nincs semmi baj, Lilly-pillantott rá ismét továbbra is egy nyugtató mosollyal hangjában bűnbánó kis arca láttán.-Te csak kíváncsi voltál. Ez nem baj, sőt… Csak arra kérünk, hogyha szeretnél valamit elvenni a szekrényünkből, kérdezz meg minket, jó?
-Jó-bólintott újra. Esme fantasztikusan kezelte a szituációt. Nyugodt, türelmes és határozott volt, ami jelen helyzetben nem lett volna elmondható rólam. Még mindig hevesebben vert a szívem a történtek miatt.-Apu, te sem haragszol?
-Dehogy haragszom-szólaltam meg végre egy apró mosollyal az arcomon a rám szegeződő hatalmas bocsánatkérő szempár láttán.-Nem tudnék haragudni rád, Liliomszál.
-Menjetek, játszatok tovább nyugodtan-vette vissza a szót Es újból kislányunkra pillantva.-Ezeket pedig kidobjuk-nevetett egy pillanatra rám emelve szemeit.-Használni már úgy sem lehet őket…
[…]
-Izgalmas napja volt neki, egész nap a maximumon pörgött. Ilyenkor hajlamos túlpörögni-mosolyogtam, miközben a szoptatós fotellel előre hátra hintázva lágyan megsimítottam békésen szopizó kisfiam buksiját.-Bár szerintem ma egyikünk sem unatkozott-jegyeztem meg én is ismét felnevetve újabb nevetést váltva ki ezzel szerelmemből is.-Istenem…mekkora szerencsénk van, hogy Jake szülei ennyire…
-Jófejek?-fogalmazta meg helyettem a jelzőt, ami után gondolataimba kutattam, amire egy apró nevetés kíséretében kezdtem igenlő bólogatásba.
-Valahogy úgy-vettem vissza a szót tovább kuncogva.-Én nem biztos, hogy ilyen jól kezeltem volna, ha Lilly játszott volna Jake apukájának óvszerével.
-Szerintem pedig elég jól kezelted a szituációt-jegyezte meg ámult büszkeséggel hangjában, amint mellém helyezkedve a fotelhez tartozó puffon felém eső kezének ujjait lágyan combomra simította.-Én fejben teljesen szétcsúsztam, meg se tudtam mukkanni…Te ezzel szemben végig nyugodt és összeszedett voltál és ügyesen leszerelted a két kis…tolvajt-nevette el magát újra mondata végén, amire én is újból nevetni kezdtem, egy panaszos kis nyöszörgést váltva ki ezzel Willből, hogy már megint megzavartam az étkezésben.
-Bocsánat, szívecském-simítottam meg a buksiját, miközben másik kezemmel ismét kényelmesebb pozícióba emeltem őt a szopizáshoz, ő pedig ismét rátalálva emlőmre folytatta későesti vacsoráját.-Pedig ha tudnád, micsoda káosz volt a fejemben-pillantottam ismét Carlisle-ra.-Végig azt mondogattam magamban, hogy „Ez nem történhet meg. Ez nem történik most meg”.
-Én is valami hasonlót gondoltam közben-jegyezte meg halkan nevetve.-Egyszerűen csak…Lilly még annyira kicsi és ártatlan-folytatta kissé elmerengve.-Az óvszer meg minden csak…nem ártatlan dolog.
-Remélem azt azért tudod, hogy egy nap majd fog óvszert használni-emlékeztetem rá egy kisebb cukkoló tónussal hangomban, amire ő egy pillanatra lesütötte a szemeit, mielőtt arcát tenyereibe temetve egy nagyobbat sóhajtott volna.-Legalább is, ha jól neveltük, akkor fog-tettem hozzá valamivel komolyabban.
-Én ebbe nem akarok belegondolni-vette vissza a szót arcát továbbra is ujjai mögé rejtve.-Lilly a lányom, és…belegondolni, hogy egyszer egy fiú azt akarja majd vele csinálni-folytatta megnyomva az ’azt’ szócskát, amire nem bírtam megállni, hogy megforgassam a szemeimet.
-Azért hadd emlékeztesselek, hogy te is valaki lányával csinálod időről időre-jegyeztem meg célozgató pillantást vetve rá.-A babaprojekt alatt volt, hogy minden másnap…vagy minden nap, de… átlagban véve úgy… heti három-négy alkalommal te William Platt lányával szexelsz-folytattam.-De ez a felnőtt lét velejárója. Én is voltam kislány. Én is voltam 4 éves, mint Lilly. De a gyerekek felnőnek és ki előbb, ki pedig utóbb, de…meg fog ismerkedni a saját szexualitásával és a szexel-sóhajtottam aprót, ő pedig ekkor a padlóról lassan rám emelte a szemeit. Láttam, hogy még mindig nem sikerült teljesen meggyőzzem a dolog normális voltával kapcsolatban, de nem is várhattam el ezt valójában tőle. Lilly az ő kicsi lánya. Az első kisbabánk és az első lányunk. Tudtam, hogy érti, tudtam, hogy tudatában van annak, hogy ez egy nap meg fog történni…de azt is tudtam, hogy most még nem áll készen arra, hogy maximálisan magába fogadja ezt a tényt, pusztán azért, mert Lilly az ő pici lánya. Ezt az apák nehezen fogadják el, mégha igyekeznek is nem kimutatni, még ha tudják is, hogy ez a dolgok rendje.-Hidd el, ha jól neveljük, ez egy olyan dolog lesz az életében, amit normálisnak tekint, annak minden csodájával és minden felelősségével együtt. Ezért is hagyjuk, hogy kérdezzen…
-Az agyam tudja, hogy ez így van-vette át a szót miközben ujjaival lágyan megsimította a Willt tartó karomat.-Tudom, hogy egy nap majd felnő. Most is folyamatosan nő, és én vagyok a föld legboldogabb embere, hogy ez így van, hiszen már kétszer is majdnem elvesztettük őt-folytatta komolysággal hangjában.-Sose kívánnám azt, hogy ne nőjön fel. Csak valamiért…
-Nem kell magyarázkodj!-mosolyogtam rá nyugtatóan.-Ő a kislányod. Az első és egyetlen kislányod. Olyan kapcsolat van köztetek, amilyen csak egy apa és a lánya közt lehet, és ez lesz egész életében a legeslegtisztább kapcsolata, ami csak egy férfival lehet neki. Nem számít, hány éves, nem számít, ha férjhez megy és gyerekei lesznek…Ő mindig a te kislányod marad-mosolyodtam el ismét, amire végre az ő arcára is mosoly húzódott.-Még akkor is, ha szexel majd.
-Kérlek, ne mondogasd ezt!-nevette szemeit lesütve, amire én sem bírtam megállni, hogy újra felnevessek.-Kell még idő, amíg leülepszik. Még legalább annyi, amíg…18 éves lesz.
-Egyáltalán nem biztos, hogy vár majd 18 éves koráig-vettem vissza a szót, amire az ő ajkait egy nagyobb sóhaj hagyta el.
-Nem könnyíted meg-jegyezte meg felvonva szemöldökeit, amire én mosolyogva megráztam a fejemet.
-Nyugi, én is átmentem ezen apámmal-pillantottam rá nyugtatással hangomban.-Én ugye elég…későn kezdtem szexuális életet élni, már ha az átlagot nézzük, ez azonban nem változtatott a tényen, hogy apám ugyanígy nehezen viselte. Anyám mondta egyik alkalommal, hogy mikor meséltem neki telefonon, hogy éppen nálad alszom, vagy te nálam, apa az otthon „puffogott” utána, hogy „Ez az idősebb pasas már megint csak meg akarja fektetni”, pedig akkor még szó sem volt ilyesmiről. Vagyis hát…a hagyományos értelemben vett szexről legalábbis nem volt akkor még szó.
-Ígérem, hogyha Lilly-nek lesz egy fiúja, én nem fogok „puffogni”-pillantott rám tenyerét a szíve fölé helyezve, miközben másik kezét a levegőbe emelte.-Apád mondta egyszer nekem, hogy reméli, ha eljön az ideje, én jobban kezelem majd, mint ő. Én pedig minden erőmmel igyekezni fogok, hogy ez így is legyen.
-Lilly ezért az ígéretért egy nap nagyon hálás lesz majd-mosolyogtam rá büszkén, amire az ő arcára is ismét mosoly húzódott.-Na, elég volt?-pillantottam kuncogva Will elégedett kis arcára, amint befejezve a szopizást nézelődni kezdett a szobában.
-Majd én megbüfiztetem-nyúlt érte Carlisle, mire én mosolyogva nyújtottam át neki kisfiunkat, ő pedig vállára fektetve Willt kezdett el fel alá járkálni a szobába, miközben finoman paskolgatni kezdte pici fiunk hátát.-Jasper is elég jól érezte magát-pillantott rám vissza egy újabb mosollyal az arcán.-Szerintem jól sikerült a „randi”.
-Régen láttam Jaspert ennyire boldognak-tettem hozzá helyeslőn, miközben visszakapcsoltam a szoptatós melltartómon lévő kis kapcsot.-Apa ajánlotta neki az Indiana Jones és a Végzet Templomát, és azt mondta neki és Alice-nek is nagyon tetszett. Úgyhogy megnézik majd a többit részt is.
-Azok valóban jó filmek-mosolyogta egyetértőn tovább sétálgatva kisfiunkkal.-Várj, nincs itt a mellszívód-pillantott ekkor rám, miközben Willel együtt megindult az ajtó irányába.-Mindjárt idehozom neked…
-Nem kell, direkt nem pumpáltam most-szóltam utána.-El kell kezdjek visszább venni, mert úgy nem fogok tudni munkába állni, ha minden két órában pumpálnom kell, mert különben szivárog az anyatej-magyaráztam.
-De ha nem pumpálsz, fájni fognak a melleid-fordult vissza hozzám ismét aggodalommal a hangjában.-Be is gyulladhatnak, és…
-Ha nem most, akkor később fognak fájni-kuncogtam félbeszakítva őt nyugtatással a hangomban, amint összegomboltam a pizsamafelsőmet is.-De csak egy pumpálást hagyok ki egyelőre. Ennyitől nem fognak begyulladni, maximum kicsit érzékenyek lesznek, meg hát éjszaka lehet az elején majd szivárognak a melleim-folytattam.- De ezért vettem fel most éjszakára is a szoptatós melltartót, sőt teszek még bele kis betétet is, hogyha lenne bármilyen szivárgás, felfogja azt.
-De ha mégsem fogja fel, majd én kimosom az ágyneműt-hullajtott egy apró csókot ajkaimra egy pillanatra hozzám lépve, amire az én arcomra újabb mosoly húzódott.-Ez ne feszélyezzen, csináld úgy, hogy a legkényelmesebb legyen számodra.
-Köszönöm, szívem!-pillantottam rá hálával hangomban.
-Nincs mit köszönnöd-mosolyogta ismét rám emelve gyengéd pillantását. Ez az ember hihetetlen. Nem tudom, mivel érdemeltem őt ki.-Ó, itt a büfi-kuncogta, ahogy a paskolgatás hatására egy apró büfi bukott ki pici fiunk ajkain.-Nagyon ügyes nagyfiú vagy, tudod-e?
-Egy igazi 3 hetes nagyfiú-mosolyogtam szintén halkan nevetve.-Jut eszembe, majd holnap fel kell hívjam anyukádat-emeltem rá ekkor szemeimet ismét.-Jövőhéten csütörtökön kell mennem a kicsit megkésett „3 hetes” postpartum kontrollra Addisonhoz, és arra ha nem muszáj, nem rángatnám el a gyerekeket, úgyhogy lehet majd a segítségét kell kérnem, hogy pár óráig vigyázzon Lilly-re és Willre.
-Szerintem nagy örömmel vállalja majd-nevette egy sokat sejtő mosollyal hangjában.-Sose mond arra nemet, ha az unokáival tölthet egy kis időt.
-Szerintem az unokái is szívesen töltenek időt ővele-mosolyogtam válaszul, amint az időközben lassan elálmosodó Willt Carlisle óvatosan a kiságyba helyezte.-Még mindig hihetetlen, mekkora szerencsénk van ezzel a gyerekkel-kuncogtam halkan pici fiam még éppen pislákoló álmos kis szemeibe pillantva.-Ha Lilly is ilyen könnyen és gyorsan elaludt volna, sokkal könnyebb dolgunk lett volna.
-Hát igen, nem panaszkodhatunk-válaszolta szinte suttogva ő is kisfiunkra pillantva.
-Tudod, mi jutott eszembe még az óvszeres eset kapcsán?-emeltem szemeimet ismét szerelmemre egy játékos viccelődéssel hangomban, amint tovább figyelve Willt eszembe jutott a Lilly-vel pár napja folytatott kis beszélgetésünk, ő pedig erre kissé értetlenül emelte rám kíváncsi tekintetét, nem tudván, hova is vezet majd ez a kérdés.
-Mi?-vonta fel mosolyogva egyik szemöldökét.
-Lilly néhány nappal ezelőtt sokat kérdezősködött, lesz-e még kistesója, és hogy szeretne még több kistesót-álltam neki még mindig halkan kuncogva.-Lehet, hogy szabotálni akart minket, hogy legyen egy újabb testvére?-nevettem el magamat ismét, mire Carlisle is halkan nevetni kezdett viccelődő feltételezésem hallatán.
-Nagyon cseles lenne a kisasszonytól-jegyezte meg még mindig mosollyal nevetésében.-Szerintem…menjünk mi is aludni lassan-simította ujjait vállamra pár pillanat múlva közben egy apró csókot hullajtva halántékomra.-Mozgalmas napunk volt.