Üdv, mindenkinek!
Meg is hoztam az új részt. Lassan a "kis" nagy családunk beletanul az új rutinba, ami egy kisbaba érkezésével jár. Nem lesz hiány megmosolyogtató és örömteli pillanatokból, de megható és komolyabb témák is terítékre kerülnek majd ebben a fejezetben, és persze nem maradhat el némi szikrázó izzás sem főszereplőink között.
Remélem, mindenkinek tetszeni fog! Jó olvasást!
Puszi!
Carly
"THE PRIVILEGE OF BEING YOURS"
[szeptember 8.]
-Meglepően kisimultan-válaszoltam nevetve egy pillanatra szerelmemre, majd vissza anyára emelve pillantásomat.
-Veszem észre-pillantott végig rajtunk anya némi meglepettséggel hangjában.-Hát hol vannak azok a lila karikák?
-Will szerencsére elég jó alvó, és kíméletes velünk-nevetett fel Carlisle egy apró megkönnyebbültséggel mosolyában.-Gyertek beljebb, ne álljatok odakinn!
-És te hogy érzed magad, kislányom?-pillantott rám apa kisebb aggodalommal a hangjában végig mérve engem.-Minden rendben?
-Jól vagyok, apa-pillantottam rá nyugtatással a hangomban, ahogy elindultunk a lépcső irányába.-Sőt, fantasztikusan.
-Hadd vegyem át a csomagjaitokat, Will-pillantott rá Carlisle is segítőkészséggel hangjában.-Már meg is ágyaztunk nektek a dolgozóban, beviszem oda őket.
-Köszönjük, Carlisle!-pillantott rá apa átnyújtva neki a két kézipoggyászt, mire szerelmem sietve el is indult azokkal a földszinten lévő dolgozószoba irányába.
-Muszáj megjegyeznem, drágám, hogy nagyon jól nézel ki-futtatta rajtam végig ismét szemeit anya, amint a lépcső aljában vártuk, hogy Carlisle visszajöjjön hozzánk.-Ragyog az arcod, süt belőled a boldogság…és hová lett a pocakod?-jegyezte meg nevetve, mire nem bírtam megállni, hogy én is nevetni kezdjek.
-Van még egy pici, de tényleg gyorsabban tűnt el, mint vártam-mosolyogtam végig simítva ujjaimat még finoman domborodó hasamon.-Lilly-vel nem szoptattam, és a szoptatás elvileg felgyorsítja az involúciós folyamatokat, úgyhogy valószínűleg ennek tudható be, hogy gyorsabban összement a hasam. A vérzés is sokkal enyhébb most, mint Lilly-vel volt ilyenkor, már nem is mondanám igazán annak.
-Öröm hallani, hogy ilyen gyorsan regenerálódsz-ölelt magához megkönnyebbültséggel a hangjában.-Azért a szülés nem gyerekjáték, megviseli a szervezetet.
-Nagyon jó segítségeim vannak-mosolyogtam az időközben hozzánk visszatérő szerelmemre, majd vissza szüleimre pillantva.-Carlisle rengeteget segít, és a gyerekek is nagyon rendesek, a tőlük elvárható lehető legnagyobb mértékben kiveszik a részüket a dolgokból-mosolyogtam, amint lassan mindannyian elindultunk felfelé a lépcsőn.-Így tényleg tudok pihenni.
-Liza nagyi! Will papa!-hangzott fel Lilly lelkes kis hangja, amint felérve a lépcső tetejére meglátta nagyszüleit, miközben egy széles kis mosollyal arcán kezdett el futni irányunkba.-De jó, hogy itt vagytok!
-Mi is örülünk neked, Lilly, szívem!-kapta karjaiba őt anya egy apró puszit nyomva arcocskájára.
-Hogy vagy, nagylány?-nyomott puszit buksijára apa is, mielőtt gyengéden megsimította volna hátát.-Milyen a nagytesóság?
-Jó-válaszolta mosolyogva, miközben édesapámra átcsimpaszkodva kapaszkodott meg most őrajta.-Képzeld, Will papa, szoktam segíteni apunak és anyunak pelenkázni.
-Nem mondod?-vonta fel szemöldökeit meglepettséggel pillantásában rá, majd ránk pillantva, mire én halkan kuncogva kezdtem igenlő bólogatásba.
-De, odaadom anyu vagy apu kezébe a kenőcsöt, amit Will popójára kell kenni-folytatta izgatottan mesélve.-Meg amikor Will megfürdik, apu megengedte múltkor hogy egy olyan kis gumi izével megsimogassam Will fejét.
-Úgy hívják, hogy szilikon kefe, Liliomszál-kuncogta szerelmem a „gumi izé” kifejezés hallatán, és én sem bírtam megállni, hogy egy pillanatra felnevessek ezen a kifejezésen.
- Szia, Liz! Szia, Will!-intett üdvözlésképp egy apró mosollyal az arcán Jasper is.-Nagyon régen találkoztunk már.
-Ne is mondd, drágám!-ölelte meg őt anya őszinte, meghatott örömmel pillantásában.-Jól megnőttél, mióta legutóbb láttunk-pillantott rá ismét mosolyogva anya.-Kész fiatalember vagy már.
-Igen-nevetett fel egy pillanatra lesütve szemeit.-Sok minden…történt azóta.
-Tudom, szívem-sóhajtott aprót anya némi szomorúsággal hangjában.-De most már minden rendben van, mi mindannyian vigyázunk rád és nagyon szeretünk téged-folytatta komolysággal szemeiben.-Remélem tudod, hogy nekünk ugyanolyan unokánk vagy, mint amilyen Lilly vagy Will-pillantott rá ismét nyomatékosan megnyomva az ugyanolyan szócskát mondatában.-Semmivel sem kevesebb.
-Köszönöm!-mosolygott rá Jasper meghatottság és hála keverékével mosolyában.
-Nincs mit megköszönnöd, szívem!-simította meg vállát anya mosolygással hangjában, mielőtt ismét ránk emelte volna komolyról izgatottra váltó pillantását.-Nos…merre van a kis Will?
-Éppen szundikál -biccentettem a kanapé szögletében álló babapihenőszék felé.
-Megnézhetjük?-pillantott ránk anya engedélykéréssel hangjában, amire én és szerelmem is mosolyogva bólogatni kezdtünk.
-Nyugodtan-válaszoltam.-Csak próbáljátok meg nem felébreszteni.
-Jajj, hát hadd nézzelek, hadd nézzelek!-lépdelt oda izgatottan suttogva anya apával a nyomában, mielőtt helyet foglalva a kanapénkon mindketten kicsit közelebb hajoltak, hogy megszemléljék legújabb unokájukat.-Hát te mennyire aranyos vagy-mosolyogta anya meghatott ámulattal a hangjában figyelve békésen szundizó kisfiunkat-, és milyen sok hajad van, te jó ég!
-Lilly is rengeteg hajjal született, és ő is-mosolyogtam, amint én és szerelmem is helyet foglaltunk a sarokkanapénk másik szárnyán.-Csak a színe más.
-Hát igen, ő egy kicsi szőke herceg-mosolyodott el anya is Willre, majd ismét ránk pillantva.-Jól eszik?
-Szerencsére igen-biccentettem.-Olyan, mint egy kis svájci óra, szinte pontosan három óránként kér enni, rá tíz percre pedig már alszik is. Így elég könnyen ki tudtunk alakítani egy jól működő napi rutint-kuncogtam pici fiamra pillantva.-Napközben három óránként szoptatom, azzal egyidőben vagy közvetlen utána pedig pumpálok is a mellszívóval, aminek a nagy részét betesszük a fagyasztóba, egy másik részét pedig a hűtőbe, hogy mindig legyen kéznél anyatej.
-A héten én keltem fel éjszakánként etetni őt, jövőhéttől pedig felváltva kelünk majd hozzá-vette át a szót szerelmem.-De szerencsére eddig egynél többször nem ébresztett minket éjjel, amin Lilly után…mi magunk is meglepődtünk.
-Miért? Én mit csináltam?-pillantott ránk kíváncsian kislányunk, ahogy a Will mellől földről mellénk huppant a kanapéra.
-Nagyon sokat sírtál az elején, szívem-simítottam meg arcát mosolyogva.-De aztán szépen megszoktad a világot, és lassan elkezdted átaludni az éjszakákat.
-Hát igen, nincs két egyforma gyerek-jegyezte meg apa egy apró mosollyal arcán unokáira pillantva.-Bocsánat, hogy ennyire szótlan vagyok-szólalt meg pár pillanat múlva ismét-, csak…még mindig olyan hihetetlen a számomra, hogy…tényleg Williamnek neveztétek el őt-pillantott ránk, majd vissza Willre meghatottsággal szemeiben.-Nagyon megtisztelő, és…kicsit furcsa érzés-nevette el magát a végén belőlünk is egy apró nevetést váltva ki.-Sosem hittem volna, hogy ennyire meghatódom majd a saját nevem hallatán-csuklott el egy pillanatra a hangja mondata végén.-William Henry Cullen…-mosolygott ismét tovább szundikáló kisfiunkra emelve pillantását.-Üdv a családban, kisember!
-Esme kedvencét-válaszoltam mosolyogva egy pillanatra rá emelve pillantásomat, mielőtt folytattam volna a csirkemell feldolgozását.-Paradicsomos csirke egy kis csavarral, mert Lilly tésztával szereti a legjobban.
-Minden nap te főzöl?-kérdezett ismét elsétálva mögöttem, így kerülve meg a konyhaszigetet, hogy leüljön az egyik bárszékre.
-Igen-biccentettem.-Mondjuk az első két napban azt ettük, amit az édesanyám főzött, amíg a kórházban voltunk, mert…vagy egy lavórnyi levest készített-nevettem, amire Will is egy pillanatra felnevetett-, de utána én főztem, és én is mosogattam.
-Szép-pillantott rám újra elismeréssel hangjában.-És…milyen érzés?-emelte rám kíváncsi szemeit ismét pár pillanat múlva.-Újra apa lettél.
-Fantasztikus-vágtam rá mosolyogva.-Nagyon vártuk már őt, olyan régen szerettünk volna még egy gyereket-folytattam meghatott lelkesedéssel szavaimban.-És most végre itt van, és… tökéletes-nevettem boldogan.-Will, annyira tökéletes a baba-csuklott el hangom az engem átjáró érzelmek hatására.-Ha 6 éve nem ismerem meg a lányodat…Istenem, annyi mindent köszönhetek Esme-nek-sóhajtottam tiszta hálával hangomban.-Sosem tudnám meghálálni neki eléggé.
-A lányom…bármit megtenne érted-vette át a szót komolysággal szemeiben.-Ez pedig nagy szó, ez nem csak úgy jön belőle…ezt kiérdemelted nála-folytatta.-Te melletted igazán önmaga lehet, és…ezt köszönöm neked-pillantott rám ismét őszinteséggel a hangjában.-És örülök, hogy…ilyen szép kis családotok lett-mosolyogta.-Vagy hát…már nem is annyira kicsi így három gyerkőccel.
-Na, igen-nevettem fel meghatottan.-Imádom egytől-egyig mindegyiket. Mindig is nagy családot szerettem volna, de…sosem hittem volna, hogy leszek annyira szerencsés, hogy…valóban legyen is-mosolyodtam el ismét rá emelve szemeimet.-Esme-nél csodásabb anyát kívánni se kívánhatnék a gyerekeimnek, és csak remélni merem, hogy én is hozom a szintet, és…olyan apja van a gyerekeimnek, amilyet megérdemelnek.
-Jó apa vagy, Carlisle- veregette meg a vállamat büszkeséggel hangjában, mire az én arcomra egy újabb meghatottság szülte mosoly húzódott előbb elhangzott szavai hallatán. El sem tudta képzelni, milyen sokat jelentett ez nekem. Williammel nem indult a legkönnyebben az ismeretségünk, még annak ellenére sem, hogy nyíltan sosem tett semmit, amivel éreztette volna velem, hogy nem kedvel. Hosszú időbe telt, mire őszintén elfogadott, hosszú utat jártunk be, mire oda jutottunk, ahol ma tartunk, és hallani tőle a megerősítést, hogy jól csinálom, hogy tényleg jól csinálom ezt…hatalmas boldogsággal töltött el -És…milyen a kis Will?-állt neki ismét kíváncsisággal mosolyában rám pillantva.-Ránézésre echte Cullen a gyerek-tette hozzá nevetve egy újabb nevetést váltva ki ezzel belőlem is.
-Azután, hogy Esme 10 órán át vajúdott vele, kissé kellemetlen kimondanom, de…tényleg olyan, mint én-vettem át a szót még mindig nevetve.-Csendes, nem sokat sír. Jól alszik. Nem szereti a nagy nyüzsgést. Nagyon anyás-nevettem fel ismét.-Jelenleg a kedvenc elfoglaltsága elaludni Esme mellkasán az ágyunkban.
-Te is ilyen voltál?-pillantott rám érdeklődve felvonva szemöldökeit.
-Édesanyám szerint, igen-biccentettem, miközben nekiálltam megfűszerezni az előkészített csirkehúst.-De én látom benne Esme-t is. A szeme színe az enyém, de a tekintete…a tekintete olyan, mint Esme-nek-mosolyogtam.-Ugyan az a szikra.
-Cullen, egy kis Platt csavarral-jegyezte meg Will nevetve.-Lilly meg pont a fordított eset.
-Igen, ő meg teljesen olyan, mint Esme-mosolyogtam a nappaliban az Esme szüleitől kapott logikai fejlesztő könyvvel foglalatoskodó kislányom irányába.-Ugyan az a szabad, napsugár személyiség, mint az anyja. És olyan okos is. Csak kicsit pimaszabb-jegyeztem meg halkan felnevetve.-Ez viszont kétségtelenül az én oldalamról jön. A nővérem volt ilyen.
-Nem lesz könnyű dolgotok két ilyen teljesen ellentétes személyiségű gyerekkel-pillantott rám nevetve.-Készüljetek arra, hogy lesznek marakodások, mikor mindketten idősebbek lesznek.
-Tudom-sóhajtottam egy újabb apró nevetés kíséretében.-Én és a nővérem is hasonlóak voltunk, és mindketten egymás agyára mentünk, különösen serdülő korunkban-nevettem tovább.-Bár kétségtelen, hogy Lilly sokkal…viharosabb személyiség volt, mint a lányom.
-Nagyon klassz ez a könyv, Will!-emelte rá tekintetét egy pillanatra Jasper a kezében lévő könyvről, amit Will és Liz hoztak neki.-Máris imádom!
-Amikor Esme mondta, hogy szeretsz krimit olvasni, egyből tudtam, hogy egy Agatha Christie könyvet hozok neked, mikor jövünk-fordult hozzá Will.-Éreztem, hogy tetszeni fog.
-Már alig várom, hogy kiderüljön ki a gyilkos a vonaton-folytatta lelkesen visszamerülve a történet sorai közé.
-Meg fogsz lepődni-jegyezte meg William mosolyogva.-Jut eszembe Jasper-fordult ekkor ismét hozzá-, emlékszel még a mi kis alkunkra?
-Persze-válaszolta egy apró mosollyal az arcán.-De…nem sokat olvastam azóta a lovakról-vallotta be kisebb szomorúsággal hangjában.-Mikor apa…James elvitt Chicago-ba, nem vittem magammal a könyvemet, és…tudod…
-Szeretnél még megtanulni lovagolni?-vette vissza ekkor a szót félbeszakítva ezzel Jasper magyarázkodását, amire nevelt fiunk szava egy pillanatra elakadt, mielőtt pillantását ismét újonnan fogadott nagyapjára emelte volna.
-Igen-mosolyogta lelkes csillogással szemeiben.-Az nagyon jó lenne.
-Nem tudom, hogy most, hogy már megvan Will, áll-e még, hogy idén nálunk karácsonyoztok-pillantott rám ekkor némi bizonytalansággal szavaiban, mielőtt pillantását ismét Jasperre emelte volna-, de ha igen, mindenképp bepótoljuk, ami annak idején elmaradt. Mit szólsz?
-Azt, hogy király-válaszolta lelkesen.
-De jó!-csillant fel ekkor Lilly izgatott hangocskája is.-Jasper is jön lovagolni! Jasper is jön lovagolni!
-Meglátjuk addig, hogy Will mennyire bírja jól az utazgatást-vettem vissza a szót Williamre pillantva.-Az autózást elég jól viselte a klinikáról hazáig, végig aludta az egészet, de itt most egy 5 órás repülőútról beszélünk. Ezt majd Esme-vel jól át kell gondoljuk.
-Ha úgy érzitek, Will nem bírná a hosszú utat, maximálisan megértjük-fordult hozzám ismét.-Csak szeretném, ha tudnátok, hogy a meghívásunk továbbra is áll…ha úgy döntötök.
-Köszönjük, Will!-húzódott arcomra hálás mosoly szavai hallatán.-Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat nálatok a legutóbb is, és ha minden úgy áll, semmiképp sem hagynánk ki egy újabb látogatást.
-Ezt örömmel hallom-nyugtázta egy újabb mosollyal arcán, miközben én elővéve a koktélparadicsomokat tovább folytattam mai ebédünk elkészítését.
-Most már picit több időt tölt ébren, mint pár napja-mosolyogtam Will-re pillantva.-Tetszenek neki az erdei hangok, mindig kíváncsian nézelődik, amikor elhozom sétálni.
-A világ hatalmas, fel kell fedezni! Nem igaz, Will?-cirógatta meg kisfiam pocakját, amire Will arcocskájára egy apró, önkéntelen kis mosoly húzódott válaszul.-És az sem utolsó, hogy ez a friss, erdei levegő is nagyon jót tesz neki.
-Olyan jót alszik utána mindig, mikor hazamegyünk-mosolyodtam el ismét anyára emelve pillantásomat.-És nekem is jól esik kicsit kimozdulni így két szoptatás közt.
-Van elég tejed? Nem fájnak a melleid?-emelte rám ekkor szemeit némi aggodalommal vegyített kíváncsisággal hangjában.
-Minden olyan, mint a nagy könyvben-válaszoltam nyugtatással hangomban.-Amikor megindult a tejem, az első két-három napban érzékenyebbek voltak a melleim, kicsit feszültek is , de hála a mellszívónak és Will jó étvágyának utána ez is szépen beállt. Az utófájások kicsit rosszabbak voltak az elején, mint Lilly-vel-folytattam-, de most már alig érzem őket. Nincs baj.
-Bocsánat, hogy ennyit aggodalmaskodok-nevetett fel egy pillanatra lesütve szemeit-, de a lányom vagy, és most szültél.
-Tényleg jól vagyok, anya-fordultam hozzá nyugtatóan ismét.-Néha úgy érzem, kicsit túl jól is már…
-Ezt hogy érted?-pillantott rám ekkor kissé összezavarodva összevonva szemöldökeit, mire éreztem, amint a vér az arcomba áramlik a gondolatra, ami az előbb óvatlanul elhintett töredék mondatom mögött húzódik.
-Nem is…nem is tudom…
-Drágám, tudod, hogy velem mindent megbeszélhetsz-simította meg a vállamat bátorítóan látva bizonytalanságomat.
-Tudom-pillantottam rá még mindig kicsit vacillálva-, de ez…elég intim dolog. Csak kicsúszott a számon…
-Remélem tudod, hogy fülig vörös vagy-jegyezte meg nevetve, mire én egy apró nevetés kíséretében sütöttem le ismét szemeimet.-Úgyhogy majdnem biztos vagyok benne, hogy a szexről van szó.
-Tudod-álltam neki még mindig kissé nehezen egy apró nevetéssel hangomban-, pár napja már nem fájnak a dolgok…odalent-folytattam némi célozgatással hangomban megnyomva az odalent szócskát-, és mikor tegnap lefeküdtünk aludni, az ágyban Carlisle hátulról átkarolta a derekamat, aztán…megcsókolt a nyakamon elalvás előtt, bennem meg…szóval…kívánni kezdtem a szexet.
-Esme, szívem, ezzel nincs semmi probléma-kuncogta egy bátorító mosollyal arcán ismét megsimítva vállamat.-Ez teljesen egészséges és normális.
-Csak…kicsit korai, nem?-vallottam be még mindig kisé aggodalmasan.-Lilly után sokkal tovább nem kívántam a dolgot. Most pedig csak egy hét telt el, és…meglep az érzés.
-Lilly születése egy trauma volt-pillantott rám komolyan.-Nincs mit szépíteni rajta, az volt. Testileg és mentálisan is nehéz időszakon mentetek át mindketten, természetes, hogy akkor…nem ez volt a prioritás.
-Akkor szerinted, ez nem…
-Nincs semmi furcsaság ebben, szívem-vette vissza a szót nyugtatással mosolyában.-Beszéltél már erről Carlisle-lal?
-Nem, még…nem-válaszoltam.-Terveztem, de még…nem volt alkalmam felhozni tegnap óta a dolgot.
-Biztos vagyok benne, hogy hasonlóan érez, mint te-pillantott rám némi célozgatással mosolyában.-Ha nem így lenne, nem csókolgatná a nyakad, az ziher…
-Anya!-emeltem rá szemeimet egy szúrós pillantást igyekezve vetni rá, ám a hangomban felsejlő nevetés és mosoly teljesen komolytalanná tette kis felszólalásomat.
-Ne anyázzál itten nekem, ifjú hölgy!-rázta meg mutatóujját felemelve kézfejét egy tettetett komolysággal hangjában, amit hamar leleplezett a belőle feltörő apró nevetés.-Most szültél gyereket, na az vajon hogy történt, hm?
-Oké, nyertél-nevettem megadva magamat.
-Jut eszembe-pillantott rám ekkor pár pillanat múlva ismét-, még nem gratuláltam a megérzésedhez.
-Milyen megérzésemhez? -fordultam hozzá némi értetlenség és kíváncsiság egyvelegével hangomban összevonva szemöldökeimet.
-2017. december 2-emelte rám szemeit célozgatással mosolyában, majd a babakocsiban nézelődő unokájára-, avagy a nap, amikor azelőtt tudtad, hogy terhes vagy, mielőtt a teszt tudta volna.
-Inkább csak igen erős intuíció volt, minthogy valóban tudtam volna-jegyeztem meg halkan felkuncogva pillantva kisfiamra.-De végülis bejött.
-Még mindig alig hiszem el, hogy már akkor is ott volt a hasadban ez a csodakisfiú-hajolt közelebb hozzá mosolygással hangjában, mire az én arcomra is egy újabb mosoly húzódott a nagymamáját kíváncsian fixírozó kis Willem érdeklődő arca láttán.-Szeretsz bújócskázni, igaz-e?
-De még mennyire szeret-jegyeztem meg nevetve.-Teljesen kikészített a terhességem alatt, hogy mennyit bujkált.
-Emlékszem-mosolyogta anya.-Ahogy arra is, mennyire nagyon boldog voltál, mikor végre először megérezted őt mocorogni-tette hozzá halk kuncogással a hangjában.-Felhívtál az évfordulós túrázásotokról, hogy elmeséld, és olyan mérhetetlen boldogság és megkönnyebbültség csillogod a hangodban.
-Sosem könnyebbültem meg még annyira, mint amikor megéreztem azt a kis gördülő, simogató mozgást a hasamban-mosolyogtam rá, majd pici fiamra pillantva.-De utána hamar belejött, és hamarosan már úgy rugdosta a hólyagomat, mintha ez lenne az ő kis bosszú küldetése azért, hogy mennyit nyomkorásztam a hasamat, hogy mozgásra bírjam őt-nevettem.
-A kis szemtelen-csóválta meg kuncogva a fejét anya is.-És… hogy viselte a két nagyobb gyerkőc az első közös hetet a kistesóval?-emelte rám szemeit pár pillanat múlva ismét kíváncsisággal mosolyában.-Ahogy látom, elég jól alkalmazkodtak a változáshoz.
-Lilly és Jasper is valódi angyalok-válaszoltam egy apró, büszke mosollyal arcomon.-Olyan csodásan bánnak Willel. Jasper esetében ez nem lep meg, hiszen Lilly-vel is olyan gyengéden és óvatosan bánt, amikor ő volt ilyen pici-folytattam elmerengve a múltban-, de Lilly még nincs 5 éves, és…teljesen lenyűgöz, hogy az én általában mindent bele, folyton pörgő és rohanó kislányom mennyire visszavesz és mennyivel óvatosabb a kistestvére körül, mint amilyen általában, és mindezt anélkül, hogy szólnunk kéne.
-Engem nem lep meg-pillantott rám ismét egy újabb, enyémhez hasonló büszke mosollyal az arcán.-Már akkor tudtam, hogy jó nagytesó lesz, mikor láttam, hogy hogyan bánik az állatokkal. Egy igazán empatikus kislányotok van, és ez egy fantasztikus dolog-folytatta valamivel komolyan hangnemre váltva büszke mosolya mögött.-Csodásan neveltétek.
-Kössz, anya!-emeltem rá szemeimet hála és büszkeség egyvelegével szavaimban.
-Jaspernek sikerült beilleszkedni az iskolába?-fordult hozzám ekkor újra érdeklődéssel hangjában.-Hogy érzi magát?
-Eddig úgy tűnik, hogy igen-mosolyogtam némi megkönnyebbüléssel szavaimban.-Emlékszel még arra a kislányra, akinek én voltam a csontvelő donorja?
-Igen-válaszolta némi gondolkodást követően.-Alice, igaz?
-Igen-biccentettem mosolyogva.-Képzeld, osztálytársak lettek-meséltem neki lelkesedéssel hangomban.-Alice most lett ismét állami tanuló a több évnyi otthonoktatás után, és az első nap egymás mellé lettek ültetve teljesen véletlenül. Beszélgettek, és hamar rájöttek, hogy ismerik már egymást. Egyszer találkoztak az állatkertben, amikor még mindketten 6 évesek voltak-folytattam egy apró nevetéssel mosolyomban.-Jasper olyan lelkesen beszél róla.
-Csak nem szerelmes a fiatalember?-pillantott rám anya némi nevetéssel kísért célozgatással mosolyában, amire én sem bírtam megállni, hogy ismét nevetni kezdjek.
-Carlisle említette, hogy valamelyik nap, mikor jöttek haza, kérdezősködött, hogy…hogyan mondja el egy lánynak, ha tetszik neki-válaszoltam tovább kuncogva.-Úgyhogy nagyon úgy néz ki.
-Hát ez mennyire aranyos már-kuncogott fel anya is mosolygással hangjában.-Az első tini szerelem…nagy dolog ez.
-Alig hiszem el, hogy ő is már ilyen nagyfiú-sóhajtottam aprót ismét elmosolyodva.-Mikor öregedtem meg ennyire?-nevettem fel ismét, mire az ő ajkait is egy apró nevetés hagyta el szavaim hallatán.
-Szerintem kettőnk közül nem te vagy itt az öreg-pillantott rám tovább kuncogva.-Így közel a 65-höz már kezdem érezni az ízületeimben meg az izmaimban, hogy…csak eljárt felettem az idő-sóhajtott aprót ismét rám emelve szemeit.-Bár kétségtelen, hogy az unokáim jelentősen megfiatalítanak, mikor velük vagyok. Sokkal kevésbé rozogák azok az ízületek, ha Lilly-vel kell fogócskázni-jegyezte meg újból felnevetve, ezzel az én arcomra is ismét mosolyt csalva.-Annyira örülök, hogy vannak…
-Hát még én-kuncogtam pici fiamra pillantva.-Be kell valljam, amikor 6 éve ideköltöztem Seattle-be, álmomban se hittem volna, hogy…mostanra 3 gyerekem is lesz majd-mosolyogtam némi hitetlenség és meghatottság egyvelegével hangomban.-Mindig is nagy családot szerettem volna, de…sosem hittem volna, hogy meg is valósul majd. És most van 3 gyerekem.
-De még milyen 3 gyerek-tette hozzá anya is ismét felnevetve.- Igazi kis csoda mind.
-Ez egyszer még Lilly ötlete volt-meséltem mosolyogva jóízűen falatozó pici lányomra pillantva.-Azóta többször is csináltuk így. Igaz, prücsök?
-Igeeen-válaszolta lelkesedéssel kis mosolyában.-Szeretem a tésztát…és szeretem a paradicsomos csirkét-folytatta teljes átéléssel kezdve magyarázni ötletének eredetét.-És egyszer eszembe jutott, hogy…akkor biztos jók együtt is.
-Jók is, kisszívem!-fordult hozzá még mindig mosolyogva Liz.
-Tényleg nagyon finom lett-pillantott rám szerelmem büszkeséggel hangjában, amint az utolsó falatot követően tányérja szélére helyezte villáját.-Huh, mindjárt kipukkanok.
-Egyél, szívem!-pillantott rá Liz némi komolysággal hangjában.-Most szoptatsz, több energiára van szükséged.
-Eszek eleget, anya, nyugi!-kuncogott fel nyugtatással a hangjában édesanyjára pillantva.-De ha most még egy falatot le kéne nyelnem, vissza is jönne az egész, úgy ahogy van.
-Biztosíthatlak, Liz, hogy egész héten rendesen etettem őt-tettem hozzá én is nevetve.-Napi ötször, megfelelő mennyiségű fehérjével, zöldséggel és gyümölccsel.
-Hé, nem vagyok kutya, hogy etetni kelljen engem!-könyökölt oldalamba egy enyémhez hasonló játékos kuncogással mosolyában újabb nevetést váltva ki ezzel belőlem.-De komolyra fordítva a szót-fordult vissza ekkor édesanyjához-, Carlisle maximálisan gondoskodott rólam. Semmiben nem szenvedtem hiányt, tényleg. A kisujjamat se kellett mozdítanom, nagyon jó dolgom volt.
-Apuuu, meséld el, ami tegnap történt!-pillantott ekkor rám Lilly izgatott nevetéssel a hangjában, mire nem bírtam megállni, hogy egy pillanatra lesütve szemeimet én is nevetni kezdjek, amint a tegnapi kis incidens képei peregni kezdtek a szemem előtt.-Meséld! Meséld! Meséld!
-Mi történt?-pillantott rám kíváncsisággal mosolyában ekkor Liz is.
-Nos…-álltam neki szintén felnevetve, és hallottam amint mellettem Esme is halkan kuncogni kezd a tegnap történtek emlékének hatására-, tegnap délután cseréltem Will pelenkáját, és…Lilly is ott volt, mert szeretett volna segíteni-emeltem szemeimet egy pillanatra még mindig kacagó kislányomra, majd vissza szerelmem szüleire.-Én már Will alá tettem a tiszta pelenkát, amikor pisilni kezdett, és hát…tudjátok hogy pisilnek a fiú babák.
-Apu pisis lett-mosolyogta nevetve Lilly, amivel egy időben Willel és Lizzel együtt az egész család kacagásban tört ki kis történetünk hallatán.
-Erre számítani kell, drágám-simította meg vállamat még mindig kuncogva Esme.
-Tudom, de…valahogy kiment a fejemből, hogy ez megtörténhet, és teljesen váratlanul ért a támadás-vettem vissza a szót még mindig nevetéssel hangomban.-Úgyhogy bár a gyerek tisztába lett rakva, de én állhattam be a zuhany alá.
-Hajat kellett mosson, mert az is tiszta pisi lett-tette még hozzá Jasper nevetve, mire nem bírtam megállni, hogy kinyújtva bal kezemet össze ne borzoljam hullámos fizuráját.-Hé!
-Ez jár a pimaszságért-nevettem én is tettetett komolysággal arcomon.
-Tényleg, és milyen volt az első hét újra itt az iskolában, Jasper?-pillantott ekkor unokaöcsémre William érdeklődve még mindig egy elhalkuló nevetéssel hangjában.-Azt hallottam, hogy van már egy barátod.
-Igen, Alice-nek hívják-válaszolta egy pillanatra lesütve szemeit, miközben arcára egy apró pír húzódott, mire én és Esme sem bírtuk megállni, hogy egy pillanatra összepillantva el ne mosolyodjunk Jasper reakciója láttán. Mindketten jól tudtuk mit jelent ez az apró pír nevelt fiunk arcán.-Nagyon jófej…és nagyon kedves. Most kezdett el ballettozni, mert sokáig nagyon beteg volt, és ezért eddig nem tudott. És ő is szeret olvasni, mint én, bár nem ugyan azt. Ő a romantikus könyveket szereti.
-Nagyon rendes lánynak tűnik-jegyezte meg Will egy pillanatra sokat sejtő pillantást vetve irányunkba, amire mi egy apró, alig látható bólintással jeleztük számára megérzésének helyességét.-Egymás mellett is ültök az iskolában?
-Igen-válaszolta egy kicsit szégyenlősebb mosollyal az arcán Jazz.-Mellém ült első nap, mert nem volt már máshol hely.
-A legjobb barátságok így kezdődnek-jegyezte meg nevetve Will.-Nos, hát örülök, hogy jól érzed magad az új iskoládban. Van kedvenc tantárgyad?
-Igen, a történelem a kedvencem-válaszolta izgatottsággal hangjában.-Utána jön az irodalom. Ez a kettő a legjobb.
-Történelemből melyik időszak a kedvenced?-érdeklődött tovább William.
-Az amerikai polgárháború egy elég érdekes téma-válaszolta.-Pont most vesszük és…kifejezetten érdekel.
-Izgalmas és szomorú időszak-helyeselte Will legidősebb unokája válaszát hallva.-A rabszolgatartás legális volta egy elég lehangoló és szégyenteljes foltja a nemzetünk történelmének. Sosem kellett volna megtörténjen.
-Egyet értek-biccentett felnőtt komolysággal az arcán Jasper.
-Te pedig hallom, hogy hamarosan újra mész oviba, Lilly?-pillantott Liz a szerelmem oldalán még mindig falatozó pici lányunk irányába, amire Lilly azonnal lelkes bólogatásba kezdett.
-Igen, mikor anyu visszamegy dolgozni-válaszolta mosolyogva.-Már nagyon várom. Végre többet láthatom Jake-et. Ő is átjött ebbe az új oviba.
-Jake szülei ajánlották ezt az óvodát-vette át a szót szerelmem.-Kiváló iskolafelkészítő programjuk van, kis csoportok vannak, és nagyon közel van a klinikához is. Egyetlen hátránya, hogy nincs olyan zöld területe, ahol rohangálhatnak a gyerekek, és annak idején ezért is nem emellett döntöttünk elsőnek.
-Viszont kompenzálják ezt azzal, hogy naponta kijárnak az egyik közeli játszótérre a gyerekekkel-folytattam.-És itt fele annyi gyerekre kétszer annyi óvónő jut, ami megint csak egy hatalmas nyugalmi faktor számunkra.
-Az eset óta kicsit…más lett a prioritás-sóhajtott aprót Es.-Lilly biztonsága fontosabb bárminél.
-Ez teljesen érthető-biccentett Liz megértéssel mosolyában. Ebben a pillanatban az Esme mellett pihenő babafigyelőből kisfiunk kissé nyűgös nyöszörgése hangzott fel, amint felébredve alvásából követelni kezdte saját kis ebédjét, mire Esme azonnal felugrott az asztaltól.
-Megyek, megetetem a fiatalembert-mosolyogta, amint sietve elindult az emelet irányába.
-Felviszem neked a mellszívót-álltam fel én is az asztaltól hálószobánk felé véve az irányt.-Mindjárt jövök-pillantottam még vissza szerelmem szüleire.
-Csak nyugodtan, gyerekek!-mosolygott még utánam Liz nyugtatással hangjában, majd miután felkaptam az ágyunk mellett lévő kis kosárból az elektromos mellszívót, sietve indultam meg felfelé a lépcsőn kisfiam szobájának irányába.
-Emelgeti a fejét-mosolyogta büszke ámulattal hangjában tovább figyelve Willt, ahogy kisfiunk saját pici buksiját megtartva szemlélődött körbe kíváncsian a hálószobában.-Hát még csak egy hetes múltál, hova ez a nagy sietség?
-Kikéri magának, ő már egy nagyfiú-nevettem közelebb sétálva hozzájuk, ezzel szerelmemből is egy apró nevetést váltva ki.
-Nem túl korai ez még?-pillantott rám majd Willre némi aggodalommal átszőtt kíváncsisággal hangjában.-Csak egy hetes.
-Lilly is emelgette a fejét pár hetesen már-válaszoltam mellé feküdve az ágyon, miközben megtámasztottam a hátamat annak fejtámlájának dőlve.-Ez normális, nyugi! Az sosem baj, ha előre halad.
-De túl gyorsan halad-pillantott ekkor rám némi szomorúság és büszkeség kettősségével hangjában.-Még maradhatna kicsit ilyen pici.
-Hamar felnőnek, nemigaz?-kuncogtam ujjaimat kisfiam hátán pihenő kézfejére simítva, amire ő egy apró nevetés kíséretében kezdett helyeslő bólogatásba.
-Már egy hét alatt is olyan sokat nőtt-folytatta mosolyogva.-És fakul az „új baba illat” is-sóhajtotta, amint pici fiunk buksijához hajolva egy mély levegőt vett, így szívva magába azt a mindkettőnk által jól ismert, jellegzetes illatot.-Hiányozni fog ez az időszak.
-De jönnek majd új élmények-mosolyogtam rá biztatással hangomban, mire az ő arcára is egy újabb mosoly húzódott.
-Tudom, hogy már rengetegszer mondtam ezt-állt neki ismét Willt szemlélve-, de még mindig alig hiszem el, hogy megcsináltuk őt-emelte rám szemeit ámulattal mosolyában.-Hogy hoztuk őt össze?
-Remélem, nem kell elmagyarázzam, Dr. Cullen, hogy a védekezés nélküli szexnek mik is a velejárói-jegyeztem meg egy játékos incselkedéssel hangomban felnevetve, mire ő szintén egy játékos kuncogás mellett nyújtotta rám válaszul nyelvét, egy hasonló nyelvnyújtással kísért reakciót váltva ki ezzel belőlem is.
-Mondja ezt az, aki rábeszélt engem erre a bizonyos védekezés nélküli szexre az ügyeleti szobában-pillantott rám incselkedő célozgatással hangjában, mire nem bírtam megállni, hogy ismét felnevetve meg ne legyintsem vállát ennek hallatán.
-Ha az emlékeim nem csalnak, nem igazán kellett győzködjelek-reflektáltam tovább kuncogva.
-Ezzel a kijelentéssel, ha akarnék se tudnék vitába szállni-pillantott rám megadással mosolyában, mire én válaszul nem bírtam megállni, hogy hozzá hajolva egy apró csókot hullajtsak ajkaira.
-Lassan ideje visszafektetni a fiatalembert-emeltem szemeimet a még mindig a mellkasán fekvő Willre, majd vissza rá.-Mindjárt éjfél.
-Csak egy kicsit hadd maradjon még!-pillantott fel rám ekkor ismét hatalmas kölyökkutya szemekkel, mielőtt újból kisfiunk buksijához hajolva belélegezte volna annak illatát.
-Carlisle…-vetettem rá mosolyogva egy komolyabb pillantást, mire ő egy apró nevetéssel kísért sóhajjal hangjában állt neki kisfiunkkal karjában kikászálódni ágyunkból.
-Anyukád szigorú-súgta oda Willnek, ahogy elindult vele hálószobánk ajtaja felé, mire nem bírtam megállni, hogy szemeimet megforgatva el ne nevessem magam ennek láttán.
-Nem szigorú, csak következetes-szóltam még utána kuncogva, mire szerelmem válaszul egy pillanatra még mosolyogva visszafordult irányomba, mielőtt folytatták volna útjukat kisfiunkkal Will emeleten lévő szobája fele.
Amíg Carlisle lefektette kisfiunkat, én az éjjeliszekrényemen lévő hajkefémért nyúlva nekiálltam még átfésüli hajamat, mielőtt mi is nyugovóra térnénk. Ahogy pár húzást követően rápillantottam a kefe fogai közt fennakadt szálakra, kisebb csalódottsággal szívemben vettem tudomásul azoknak megnövekedett mennyiségét. A terhességi hormonoknak meglehetősen szerteágazó hatásai vannak, és az egyik az, hogy a haj erősebb és dúsabb lesz, mint azt megelőzően. Ahogy azonban a hormonszintek lecsökkennek, úgy múlik el azoknak ez a jótékony hatása is.
-Baj van?-pillantott rám némi aggodalommal hangjában Carlisle, amint visszatérve szobánkba meglátta fésűmet fixírozó tekintetemet.
-Jaj, dehogy is-ráztam meg a fejemet kuncogva, amint a kefe fogai közül kihúztam a közéjük akadt hajszálakat.-Csak kicsit hullik a hajam. A szokásos szülés utáni vedlés-tettem hozzá ismét felnevetve, ezzel szerelmemből is egy apró nevetést váltva ki.-Lilly után is hullott a hajam egy ideig.
-Ez normális-vette vissza szót ismét mellém feküdve az ágyba némi nyugtatással a hangjában.-Kiment belőled az a jókora hormonkoktél, ami 40 hétig keringett benned.
-Tudom-kuncogtam fel újra nyugtatása hallatán, amint visszatéve hajkefémet szekrényemre visszafeküdtem az ágyban-, tényleg nincs baj. Ne aggódj miattam!
-Még mindig nehezemre esik-nevette, miközben gyengéden hátulról átkarolva magához ölelt, így hullajtva egy apró csókot nyakamnak a fülem alatti részére. Azonnal egy jóleső melegség áradt szét az alhasamról a testem minden kis négyzetcentiméterébe kis akciója nyomán, amire akatarlanul is egy apró sóhaj hagyta el ajkaimat, mielőtt ráeszmélve a jól ismert érzésre, visszarántottam volna magam a valóságba.
-Már megint ezt csinálod-rántottam ki magam öleléséből felé fordulva, némi frusztráltság és nevetés kettősségével hangomban emelve rá pillantásomat.
-Mit?-nézett vissza rám meglepett ártatlansággal csillogó kék pillantásában, mire nem bírtam megállni, hogy megforgassam szemeimet a látványra.
-Pontosan tudod, Carlisle Cullen-válaszoltam célozgatással hangomban.-Így is küzdök azzal, hogy már le akarok feküdni veled, pedig még jó ideig nem lehet, erre jössz te, és átkarolod a derekamat meg csókolgatod a nyakamat, aztán nézel rám azokkal a hatalmas ártatlan kék szemekkel, mintha nem tudnád mit csinálsz, pedig tökéletesen tisztában vagy vele, milyen hatással vagy rám ilyenkor-folytattam ismét felkuncogva, hangomból pedig egyre jobban kihallatszódott a bennem feszülő frusztráltság, ahogy a szavak egymás után elhagyták a számat. Az ő válasza nem volt más, mint egy féloldalas, piszkos mosoly az arcán. Jézusom, de nem könnyíti meg.-Nos? Semmi hozzáfűzni való?-pillantottam rá ismét igyekezve megtartani komolyságomat, ám mielőtt bármit is reagálhattam volna, ő a másodperc töredék része alatt felém gördült, így állva neki játékos csókokkal beborítani arcomat-Hé, mit művelsz?-kacagtam, ahogy csókjai arcomról lassan állam vonalára, majd nyakamra vándoroltak, egy apró nyögéssel szakítva meg ezzel nevetésemet. Gyerünk, Esme, maradj észnél! Nem szabad, nem szabad, nem lehet…Istenem, de annyira akarom!
-Én is le akarok feküdni veled-mosolyogta egy apró csókot hullajtva kulcscsontom vonalára, miközben én lábaimat derekára kulcsoltam, ő pedig ekkor visszatérve ajkaimhoz csókjaival kért gyengéden nyelvével bebocsájtást közéjük. Egy pillanatig se hezitáltam azon, engedjek-e neki.
A testemet elárasztó feszítő melegség teljesen uralma alá vonta a mozdulataimat, ahogy egyre jobban elmerültünk egymás csókjaiban. Ujjaimat játékosan futtattam végig szőke tincseiben, miközben dereka köré kulcsolt lábaimmal automatikusan vontam közelebb magamhoz őt az ereimen átáramló futótűzként terjedő forróság hatására. Amint a csípője az enyémhez simult nadrágján át is azonnal megéreztem merevedését, mire én és ő is alig hallhatóan felnyögtünk, ahogy ezzel a mozdulattal erekciója hozzám nyomódott.
-Ezt most…nem lehet, igaz?-szakította meg végül csókunkat nagy nehezen némi bizonytalansággal hangjában várva lebeszélő válaszomat, miközben homlokát egy pillanatra gyengéden az enyémhez érintette, mielőtt rám emelte volna pillantását.-Még nem szabad…
-Még nem-erősítettem meg kissé sűrűbb légvételeim közt emelve fel rá én is mosolygós szemeimet. Annyira nehezemre esett nemet mondanom most neki. A testem olyannyira sóvárgott az övé iránt, hogy szinte már fájt, és a szemében felcsillanó fájdalommal kevert vágy láttán jól tudtam, hogy ő sem érezhet sokkal másabbul, mint én.-Na menjen, és zuhanyozzon le, Dr. Cullen!-legyintettem meg vállát játékos nevetéssel hangomban, mire az ő ajkait is egy apró, mosolygós nevetés hagyta el.-Mielőtt még olyat teszünk, amit nem kéne most.
-És szerinted, ha Dr. Cullennek hívsz, az segít a dolgon?-vonta fel egyik szemöldökét egy huncut mosollyal arcán, mire nem bírtam megállni hogy ismételten nevetni kezdjek.
-Nem valószínű-sóhajtottam egy újabb játékos pillantást vetve rá. Az arca centiméterekre volt az enyémtől. Éreztem a mellkasából ajkain át kiáramló forró levegőt, ahogy az arcomat érte, figyeltem, ahogy az orrcimpái alig láthatóan együtt mozognak légzésével a hevültsége nyomán enyhén megnövekedett oxigénigényt próbálva kompenzálni, és…Istenem, annyira igent akartam most mondani. Vágytam rá.-De szívem szerint nem is állítanálak le.
-Jajj, te-nevetett fel mosolyogva egy pillanatnyi szenvedélyesebb csókot hullajtva ajkaimra, mielőtt erőt véve magán legördült rólam egy apró sóhaj kíséretében, majd elindult fürdőszobánk irányába.-Nem kockáztatnám az egészségedet. És a szüleid is itt vannak alattunk a dolgozószobában.
-Ez utóbbi múltkor nem állított meg minket-jegyeztem meg kuncogva ülő helyzetbe húzódzkodva, ahogy visszaemlékeztem a Lilly első születésnapja után történtekre.
-És hogy jártunk, emlékszel?-fordult vissza hozzám tettetett komolysággal az arcán emelve rám célozgató pillantását.-Anyád látott minket szex közben.
-De tanultunk belőle mind-tettem hozzá még mindig nevetve.-Mi azóta zárjuk az ajtót, ő pedig mindig kopog, ha bejönne hozzánk valami miatt.
-Az biztos, hogy jó kis tanulólecke volt mindnyájunknak-jegyezte meg ő is nevetve még visszapillantva rám, újból megnevettetve ezzel engem is.-Megyek, lezuhanyozom akkor…
-Nem kell sietned-szóltam még után tovább kuncogva, mire ő lesütve szemeit lépett be egy apró mosollyal az arcán fürdőszobánkba becsukva maga mögött annak ajtaját.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése