Üdv, mindenkinek!
Meg is hoztam az újabb fejezetet. Ebben a részben a a kis családunk már megszokott rutinját egy kisebb bonyodalom előszele zavarja majd meg, aminek az oka nem más lesz, mint egy színre lépő új karakter. A kórházi mindennapok mellett bepillanthatunk majd Esme otthon töltött napjaiba a gyerekekkel, nem lesz hiány megmosolyogtató és boldog pillanatokból, de a közelgő bonyodalom magával hoz majd némi feszültséget is.
Remélem, mindenkinek tetszeni fog! Jó olvasást!
Puszi!
Carly
"BLOODSUCKER, FAMEFUCKER"
[szeptember 20.]
-Minden fantasztikus-válaszoltam egy büszke mosollyal az arcomon.-Will napról napra egyre nagyobb, és…el sem hinnéd, milyen sokat nőtt az elmúlt egy hétben, mióta nem láttátok őt-folytattam lelkesen.-Mutatnék videót is, de Esme amúgy is behozza ma a gyerekeket, úgyhogy a saját szemeddel is láthatod majd.
-Istenem, annyira apuka vagy. Minden gyerekkel egyre apukább-jegyezte meg felnevetve, amire én sem bírtam megállni, hogy nevetni kezdjek.-Esme hogy van?
-Elég jól érzi magát-válaszoltam.-Látom, mennyire élvezi, hogy most…több ideje van megélni ezt az időszakot-mosolyogtam.-Naponta kétszer elmennek sétálni az erdőbe a gyerekekkel és Gingerrel, együtt hintáznak Lilly-vel, miközben Will kinn alszik a verandán a pihenőszékben, dobálják a labdát Gingernek…és persze a két lökött leányzó mindig valami őrültséget művel, mikor Jasperrel hazaérünk-tettem hozzá felnevetve.-A legutóbb arra mentünk haza, hogy együtt jógáznak a nappaliban.
-Jóga?-pillantott rám ekkor meglepetten Mark.-Esme mióta jógázik?
-Addison javasolta neki postpartum tesmozgásként-válaszoltam.-Már nagyon szeretne többet mozogni. Szíve szerint már most menne kocogni is, de Addison mondta neki, hogy azért azt még pár hétig hanyagolja, nehogy túl hamar megterhelje a medencefenék izmait.
-Csak nem bír megülni a fenekén-jegyezte meg ismét felnevetve, mire én szintén egy apró nevetés kíséretében kezdtem igenlő bólogatásba.
-Nem igen-helyeseltem tovább nevetve.
-Jó reggelt, Dr. Cullen!-lépett ekkor hozzám Violet Reed, az egyik pár hete kezdett rezidens kollégám két kávéval a kezében.
-Önnek is jó reggelt, Dr. Reed!-köszöntem vissza.-Miben segíthetek?
-Ó, semmiben-válaszolta nevetve-, csak hoztam kávét-nyújtotta ide nekem az egyik papírpoharat.-Gondoltam, jól esne Dr. Cullennek. És nem mondhat nemet.
-Nagyon köszönöm, Dr. Reed!-vettem el tőle egy apró, udvarias mosollyal arcomon. Kicsit furcsa volt ez a gesztus, hiszen alig ismerjük egymást, de olyan kedves lány. Nem akartam megbántani.-De nem kellett volna…
-Ugyan, nem mintha tönkrementem volna egy plusz kávé megvételétől-legyintett kuncogva, amire én is alig hallhatóan felnevettem.-Azon gondolkodtam-állt neki ismét pár pillanat múlva rám emelve szemeit-, hogy esetleg bemehetnék-e asszisztálni Dr. Cullennek a mai műtéteihez.
-Ezért hozott nekem kávét?-pillantottam ekkor vissza rá kérdése hallatán.-Remélem nem gondolja azt, hogy szükséges kávéval megvásárolnia ahhoz, hogy beengedjek egy rezidenst a műtőmbe.
-Nem gondoltam ilyesmit-mosolyogta.-A kávé csak kedvesség. A kérdés meg szimpla kíváncsiság.
-Érdekli a traumatológia?-kérdeztem kíváncsian.
-Eléggé vonz-kuncogta válaszul.-Egyre inkább…
-Ez esetben a válaszom, természetesen, igen-biccentettem mosolyogva.-Mindig öröm lelkes, fiatal rezidensekkel dolgozni a műtőmben, és átadni mindazt, amit tudok, úgyhogy…fél óra múlva várom a 3-as műtőben.
-Ott leszek-biccentett.-Akkor a műtőben, Dr. Cullen!
-Viszlát, Dr. Reed!-köszöntem el én is, mielőtt lassan iszogatni kezdtem volna a kolléganőmtől kapott frissítő fekete kávét.
-Öregem, ez a csaj nyomul rád!-pillantott utána Mark, majd vissza rám.-Ha a szemeiddel dugni lehetne valakit…szabályosan levetkőztetett téged a tekintetével.
-Ugyan már, csak kedves-pillantottam rá hallva őrültségét.
-Te komolyan nem vetted észre, amit csinált?-nevetett fel hitetlenkedve.-A kávé, az incselkedő mosoly és nevetgélés, meg ahogy rád nézett, mikor kérdezted, hogy érdekli-e a traumatológia…nem a traumatológia érdekli, hanem te.
-Nem hinném, hogy erről lenne szó-vettem vissza a szót.-De, ha mégis erről szólna a dolog, nekem akkor is Esme az egyetlen.
-Én azt tudom-folytatta.-De ez nem mindenkit érdekel. És te sok fiatal rezidenscsaj szemében vagy DILF…
-DILF?-vontam fel szemöldökömet nevetve.
-Nem mondod, hogy nem tudod, mi az, hogy DILF-fordult hozzám hitetlenkedve rámpillantva.-A DILF az…
-Tudom, mit jelent a DILF-állítottam le nevetve.-De szerintem semmi ilyesmiről nincsen szó. Dr. Reed csak egy lelkes, kezdő rezidens, aki tanulni akar.
-Nem mondhatod, hogy én nem szóltam-emelte meg kezet megadóan.-Egyébként…engem meg észre sem vett-tette még hozzá némi felháborodottsággal hangjában.-Mintha itt se lettem volna. Ez is elárul azért valamit…
-Túlgondolod, szerintem-sóhajtottam ismét ráemelve szemeimet.-Na, de megyek lassan a műtőbe. Végezni akarok, mire Esme jön ebédelni a gyerekekkel.
-Jó munkát!-intett még nekem búcsúzóul, mielőtt elindultam volna a műtők felé vezető lift irányába.
-Carlisle-nak „Esme-köd” van az agyában a nap 24 órájában-nevette el magát Derek.-Szerintem így azt sem venné észre, ha öltáncot lejtene neki.
-Carlisle-nak azóta „Esme-köd” van az agyában, hogy megismerte-vettem vissza a szót nevetve hozzátéve.
-Emlékszel, amikor azzal cukkoltuk, hogy Esme-nek biztosan varázs-vaginája van, mert miután először lefeküdtek, még napokig vigyorgott?-fordult hozzám ismét nevetve, amire én szintén nevetve kezdtem igenlő bólogatásba. Hogy is felejthetném el.
-Szerintem tök jogos feltételezés volt-tettem hozzá.-Olyan volt a feje másnap, mint egy kisfiúnak, aki először kóstolt édességet.
-Tudod, milyen az orgazmus. Carlisle pedig akkorra már elég régen egyedül volt-sóhajtott fel célozgatással hangjában.- Jézusom, de éretlenek voltunk 6 éve…
-Hova mész, Violet?-száguldott el mellettünk ekkor egy szőke, alacsony, fiatal rezidens kolléganő, az általa emlegetett név hallatára pedig azonnal utána fordultam, ahol meg is láttam Őt.
-Ő az-biccentettem szolidan irányába Derekhez fordulva, ahogy megálltunk a folyosó egy távolabbi pontján.
-A szőke vagy a lila hajú?-kérdezett vissza, amint feltűnésmentesen irányukba majd ismét rám nézett.
-A lila hajú-válaszoltam halkan, miközben hallgatódzni kezdtem a lányok irányába. Kíváncsi voltam mit mond a kiscsaj. Tudni akartam, igazam van-e.
-Megyek a műtőbe…Dr. Cullennel-ejtette ki legjobb barátunk nevét egy huncut mosollyal az arcán, ahogy ők is megálltak.
-Nem vagy semmi-állapította meg a másik lány összevonva szemöldökeit.-De azért jobb ha tudod, hogy szerintem túl messzire mész…
-Mégis miért, Clara? -vonta fel a szemöldökét tetetett ártatlansággal hangjában.-Én csak tanulni akarok a szakmáról, semmi egyéb…
-Jó színész vagy-pillantott rá némi meglepett elismeréssel hangjában-, de ez nem változtat a tényen, hogy a pasi házas, és most született gyereke három hete-váltott komolyabb hangnemre.-Nem tetszik ez nekem…
-Akár tetszik neked, akár nem, én meg szoktam szerezni, amit akarok-pillantott vissza rá eltökéltséggel hangjában.-Vagy nem láttad, hogy néz ki a faszi?
-Violet-sóhajtott fel a Clara nevű rezidens lány kissé fáradtan.-Én nem ítéllek el. Tényleg…de egy kis megbánást azért érezhetnél, ha már széttúrni készülsz egy három gyerekes családot, csak mert a pasi jól néz ki, és...mert úgy gondolod, hogy nagy farka van.
-Nem csak gondolom, tudom-fordult hozzá ismét magabiztosan.-Láttad azokat a kezeket?-pillantott rá célozgatással mosolyában-Nagy kezek, nagy farok. Ez eddig elég jól bejött a tapasztalataim alapján. És látszik, hogy a nadrágjában sincs túl sok fölös hely…
-Oké, és egy nagy farok megéri, hogy szétkúrj egy családot?-váltott hangnemet a Clara, ám ez láthatóan a kiscsajt nem hatotta meg.-Violet…
-Ha egy kapcsolatba be tud lépni egy harmadik fél, az a család már rég szét van kúrva-jegyezte meg vállat vonva.-Te láttad már a feleségét amúgy?-pillantott pár pillanat múlva kíváncsian a másik rezidens lányra.
-Igen-válaszolta.-Miért?
-Hogy néz ki?-pillantott rá ismét kíváncsian.
-Kedvesnek tűnik-válaszolta Clara.-Hullámos, vörös haja van…ahogy a kislányuknak is-állt neki leírni Esme-t.-Csinos. Nem mondanám meg, hogy három hete szült babát, ha nem tudnám…
-Ah, francba-csúszott ki a száján némi csalódottsággal hangjában.-Mondjuk ez a tényen akkor sem változtat, hogy minimum három hete nem szexelt a pasas, úgyhogy…talán nem lesz nehéz dolgom.
-Borzasztó vagy, Violet-jegyezte meg Clara. Na, ezzel maximálisan egyet értettem.-Azért azt tudod, hogy nem minden pasi disznó. Dr. Cullen pedig elég nagy úriember hírében áll.
-Van egy mondás…„Egy úriember nem más, mint egy türelmes farkas.”-vette vissza a szót a kiscsaj magabiztossággal hangjában.-Tudod mit jelent?
-Akarom én azt tudni?-sóhajtotta kissé fáradtan a másik lány.
-Azt jelenti, hogy nincs igazából olyan, hogy úriember-pillantott rá ismét.-Ő is ugyanazt akarja, mint a többi, csak hajlandó azt kivárni-magyarázta.-De…tőlem hamarabb is megkaphatja, amit akar.
-Nem értem, miért barátkozom veled-forgatta meg a szemeit.-Na jó, én megyek Dr. Bailey-nek asszisztálni. Ajánlom, hogy te is inkább arra koncentrálj, és ne egy szakorvos farkára…
-Lehet egyszerre a kettőt is, Clara-jegyezte meg nevetve, mielőtt mindketten elindultak volna ellentétes irányba saját dolguk végeztére.
-Hű…-szólalt meg végül elsőnek Derek némi döbbenettel a hangjában, ahogy rám nézett.-A kiscsaj tényleg nem semmi.
-És Carlisle-nak ez nem tűnik fel-emlékeztettem őt erre.
-Oké, mos már hivatalos-fordult ekkor hozzám ismét komolysággal arcán.-A haverunk megvakult. El kell küldjük szemészhez.
-Szerinted…kéne erről szóljunk Esme-nek?-pillantottam rá némi bizonytalansággal hangomban, amire Derek arca is elgondolkodóvá vált.-Carlisle nem az a fajta, aki félrelép, de csak kéne tudjon arról, ha valaki ennyire eltökélten…dugni akar a férjével, nem?
-Fogalmam sincs-válaszolta kissé tanácstalanul.-De beszélhetnénk a lányainkkal, lehet egy nő másként gondolkodik erről…
-Mindenképp-biccentettem egyetértőn, mielőtt tovább folytattuk volna utunkat a kórházi kantin felé.
- Ez…7 – 6 =_____ -olvasta fel elgondolkodva.-Ez itt 7-emelte fel hét darab ujjacskáját-, ha abból kivonunk 1-et, 2-t, 3-at, 4-et-kezdte el letenni sorban ujjait-, 5-öt, 6-ot, akkor az…1-válaszolta végül lelkesen rám pillantva, amire én egy büszke mosollyal az arcomon kezdtem igenlő bólogatásba.
-Nagyon jó, nagyon ügyes vagy-tapsoltam meg őt dicsérően.-Írd oda akkor az 1-est…
-Oké-mosolyogta elégedetten, amint kezébe véve az asztalon a tábla mellet pihenő táblaíró filcet, nekiállt felrajzolni egy egyest az egyenlet után általam húzott vonalra. Én eközben oldalra fordítva fejemet egy gyors pillantást vetettem a pihenőszékben szundikáló kisfiamra, hogy megbizonyosodjak afelől, hogy minden rendben van. Még mindig aludt.
Istenem, alig tudtam elhinni, hogy már most mennyivel nagyobb, mint amikor Addison a karomba adta őt három hete…még inkább azt, hogy milyen sokat fejlődött.-Kész van, anyu!
-Nagyon szuper vagy-pillantottam vissza kislányomra elismerően.-Na, jöhet még egy feladat, mielőtt csinálnánk valamit tízóraira?
-Igen, igen, igen!-válaszolta lelkesen, mire én elvéve a táblát egy gyors törlés után neki is álltam felírni rá a mai utolsó kis matekpéldánkat.
-Ez lesz ma a legnehezebb-pillantottam rá ismét komolysággal hangomban elé helyezve a táblát, pici arca pedig ismét gondolkodóba fordult, ahogy elolvasta a rajta lévő egyenletet.
-Akkor…11 – 6=_____-olvasta el még mindig gondolkodva.-Ez itt 10- terpesztette ki mindkét kezének öt-öt ujjacskáját-, így pedig 11-emelte meg utána egyik kezének hüvelyk ujját egy eltökélt kis mosollyal arcán.-Kivonok belőle 1-et-tette le hüvelykujját, mielőtt ismét kiterpesztette volna mindkét kezének ujjacskáit.-Akkor az 10, és maradt még 5-folytatta tovább koncentrálva.-Kivonok még 1-et, 2-t, 3-at, 4-et és…5-öt-csukta össze jobb kezét, így már csak 5 darab ujjat hagyva meg a számolás végén.-Akkor az 5-emelte rám lelkesen csillogó szemecskéit, mire én ismét tapsolva kezdtem válaszul mosolyogva helyeslő bólogatásba.-Jó volt, anyu?
-Tökéletes, drágám-simítottam meg arcocskáját büszkeséggel hangomban.-Nagyon ügyes, okos kislány vagy, remélem tudod-álltam fel mellőle a nappali padlójáról, mielőtt elindultam volna a nem messze lévő, szomszédos konyha irányába.-Nos, akkor mit kérsz tízóraira, nagylány?
-Banánt-ugrott fel ő is lelkesen utánam szaladva a konyhába, mielőtt lehagyva engem felpattant volna az egyik konyhasziget melletti bárszékre.
-Akkor banán lesz-mosolyogtam a gyümölcskosárhoz nyúlva elvéve egyet-egyet az általa kért gyümölcsökből.-Viszont…mi lenne, ha kicsit megbolondítanánk, hm?-pillantottam kislányomra játékossággal hangomban vonva fel szemöldökömet, mire palaszín szemecskéi azonnal felcsillantak annak hallatán.
-Jó! Jó! Jó!-ismételte lelkes mosolygással hangjában.-Mit csináljuk vele, anyu? Mit?
-Hát…csinálhatnánk mini mogyoróvajas-banános szendvicseket-álltam neki egy lelkesítő mosollyal arcomon rá pillantva, miközben a hűtőszekrényhez léptem a mogyoróvajért.-Felszeleteljük a banánt karikákra, teszünk a karikákra mogyoróvajat, és így összeragasztjuk őket. Sőt, akár…rátűzhetjük a karikákat így egy pálcikára, és lesz egy mogyoróvajas-banános saslikunk!-vázoltam fel neki ötletemet tovább lelkesítve őt, mire Lilly szemecskéi izgatottságában még nagyobbakra nyíltak.-Na? Mit szólsz?
-Saslik! Saslik! Saslik!-mosolyogta majdhogynem felugorva a helyéről, mire nem bírtam megállni, hogy halkan nevetni kezdjek lelkesedése láttán.
-Akkor csinálunk egy mogyoróvajas banánsaslikot-vettem elő egy kést a fiókból, hogy azzal majd felkarikázhassam az ehhez szükséges banánjainkat.-Szeretnéd te meghámozni a banánokat?
-Igeeeen!-válaszolta izgatottsággal hangjában, mire miután kezébe adtam a két gyümölcsöt, ő lelkesen neki is állt lehúzni azoknak a héját ügyes kis kezeivel.-Anyu, átjöhet majd szombaton Jake játszani?-emelte rám pár pillanat múlva szemecskéit kíváncsian.
-Részemről igen-válaszoltam egy apró mosollyal az arcomon, amint nekiálltam felkarikázni az egyik, kislányom által már megpucolt banánt.-Viszont Jasper is most szombaton hívja majd át Alice-t filmezni, úgyhogy meg kell osztozzatok a helyen-folytattam kicsit komolyabban pillantva rá.-Ők is szeretnék jól érezni magukat, ugyanúgy ahogy te és Jake, úgyhogy senki nem zavarhat senkit. Megbeszéltük?
-Igen -vágta rá Lilly azonnal.-Jók leszünk, ígérem.
-Akkor tényleg semmi akadálya-simítottam meg arcocskáját mosolyogva, mielőtt tovább folytattam volna a banán felkarikázását.-És mit fogtok csinálni Jake-kel?-pillantottam vissza rá kíváncsian.
-Erődöt fogunk építeni a szobámban-mosolyogta lelkesen mesélve terveiket.-Aztán majd rajzolunk az erődben, utána meg kimegyünk játszani Gingerrel.
-Ezek nagyon izgalmas tervek-pillantottam rá ismét még mindig egy apró mosollyal arcomon.-Ha kell valami az erődhöz, csak szólj!
-Okés-biccentett lelkesen, miközben kis kezeivel lassan befejezte a második banán meghámozását is.-Kész a másik is.
-Nagyon ügyes vagy-vettem el tőle, hogy azt is az előzőhez hasonlóan felkarikázzam.-Köszönöm!
-Anyu, kérdezhetek valamit?-pillantott rám pár pillanat múlva kíváncsian, amint én letéve a kezemből a kést nekiálltam kinyitni a mogyoróvajat.
-Hogyne kérdezhetnél, drágám-pillantottam rá, miközben kivettem a fiókból a kenőkést.-Kérdezz nyugodtan!
-Most hogy már nincs Will a hasadban-állt neki elgondolkodva összevonva kis szemöldökeit.-Lehet újra kisbaba a hasadban?
-Nos-álltam neki egy apró nevetéssel a hangomban-, igen, de…ez nem ilyen egyszerű-nevettem tovább egy újabb mosollyal az arcomon.-Elvileg lehetséges lenne, hogy ennyi idővel azután, hogy egy anyukának kisbabája született, megint kisbaba kerüljön a hasába-magyaráztam.-De az nem tesz jót az anyukának, ha ilyen hamar újra kisbaba kerül a hasukba. Az anyukáknak kell az idő, hogy felgyógyuljanak abból, hogy babájuk született.
-És az mennyi idő?-emelte rám szemeit ismét kíváncsian újabb mosolyt csalva ezzel arcomra.
-Hát, a doktornénik és doktorbácsik azt szokták mondani, hogy ez legalább 6 hét-mutattam fel 6 ujjamat neki szemléltetésként.-Addigra gyógyul meg az anyukák pocakja.
-Értem-válaszolta még mindig elgondolkodva.-És ha letelt a 6 hét, megint lesz egy kistesóm a hasadban?
-Nem-kuncogtam fel kérdése hallatán válaszul.-Lehetne ugyan, de nem lesz. Nekem és apunak most te, Jasper és Will éppen elegek vagytok-simítottam meg arcát ismét mosolyogva.-Egyszer majd lesz még kisbabánk, de az nem most lesz-folytattam.- Ezért van itt a karomban ez a kis botocska-mutattam meg neki a bal felkarom bőre alatt lévő kis eszközt finoman ujjaim közé fogva azt bőrömön át.-Ez arra való, hogy ne legyen olyan sejtecske a hasamban, ami tud választani az apu által nekem adott sok-sok kis sejtből, mikor szeretjük egymást, és így nem lesz kisbaba a hasamban.
-Kár-válaszolta kicsit csalódottan, mire akaratlanul is felnevettem ennek hallatán.-Will olyan cuki. Csinálhatnátok még több kistesót nekem.
-Jaj, drágám-léptem hozzá egy apró puszit nyomva buksijára-, ezt a kérésedet most nem tudjuk teljesíteni apuval. Amikor visszamegyek dolgozni, nagyon sokat kell majd dolgoznom meg tanulnom, mert lesz egy vizsgám, hogy ugyan olyan nagy doktornéni legyek, mint Addison nénikéd, utána pedig még egy vizsgám lesz, hogy olyan beteg embereket is nagy doktornéniként gyógyíthassak, mint Derek bácsi-magyaráztam tovább komolyan.-Nem lenne időnk apuval egy újabb kistesóra. Nem lennénk jó anyu és apu, ha ennek ellenére csinálnánk neked még egy kistesót, mert szeretnénk nektek és majd a jövőben neki is megadni mindent, hogy boldogok legyetek. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha várunk vele-pöccintettem meg orrocskáját játékosan, mire komoly kis arca azonnal nevetésbe fordult ennek hatására egy apró mosolyt csalva így az én arcomra is.- Jó?
-Jó-válaszolta kisebb beletörődéssel hangjában. Láttam rajta, hogy nem erre a válaszra számított.
-Megígérem neked itt és most, hogy lesz még kistesód-pillantottam rá kisebb lelkesítéssel mosolyomban.-Majd kérdezz rá nálunk pár év múlva újra…
Ebben a pillanatban Will nyűgös kis nyöszörgése szakított ki minket a pillanatból, mire én sietve a csaphoz lépve mostam le a kezemről a banán ragacsos maradékát, mielőtt a pihenő székben egyre nyűgösebbé váló kisfiamhoz lépve gyorsan karomba vettem volna őt.-Úgy látom más is megéhezett így tízórai időre…
-Idehozzam a cicipumpádat, anyu?-pillantott rám segítőkészséggel hangjában Lilly, mire én alig bírtam megállni, hogy el ne nevessem magam az általa használt kifejezés hallatán.
-Nem kell, drágám, majd én bemegyek a mellszívóért-válaszoltam még mindig a nevetés ellen küzdve, miközben mellkasomra fektetve Will-t álltam neki őt gyengéden ringatva nyugtatni.-Viszont abban segíthetnél nekem, hogy amíg Will szopizik, te megkenegeted mogyoróvajjal a banánkarikák egyik oldalát, hogy aztán összetűzhessük őket egy sasliknak. Mit szólsz?
-Csinálom, anyu, csinálom!-csusszant át egy lelkes kis mosollyal az arcán székéről a felszeletelt banánokhoz közelebb álló, egyik másik székre, majd átülve arra sietve húzta maga elé a felszeletelt gyümölcsökkel teli vágódeszkát.
-A kenőkést használd, ne az éleset-szóltam még oda, miközben Will-lel karjaimban lassan elindultam a hálószobánk felé a mellszívóért.-Mindjárt visszajövünk, itt leszünk majd a nappaliban, csak előtte gyorsan beszaladunk a hálószobába.
-Okés-válaszolta, miközben kezébe vette a már odakészített kanalat és egy jókora kanál mogyoróvajat mert az üvegből, majd belerakta azt az annak odakészített kis tányérkába, én pedig fél füllel továbbra is kislányomra figyelve siettem be Willel a karomon hálószobánkba, hogy a már jól megszokott rutinunknak megfelelően egy kis anyatejet is pumpáljak szopizásával egyidőben.
-Pontosan-mosolyogtam büszkeséggel a hangomban, ahogy én is tovább szemléltem kisfiam nem is olyan apró szárnypróbálgatásait.-A fejét már egy hetesen is emelte, de most már egészen hosszú ideg megtartja így a kis buksiját.
-Még mindig jól alszik?-pillantott rám kíváncsian, amire válaszul egy igenlő bólogatásba kezdtem.
-Még mindig-mosolyogtam.-Éjszakánként egyszer azért ébreszt minket, de…egy kezemen meg tudom számolni, hogy ezalatt a 20 nap alatt, hányszor kellett egynél többször keljen hozzá valamelyikünk. Nagyon nyugis baba.
-Kis manócska-kuncogta pillantását ismét a videóra emelve.-Meg kell jegyezzem, hogy nagyon jól néz ki Dr. Cullen-szólalt meg ismét őszinte csodálattal hangjában a videón Willel a karjában a nappaliban táncoló szerelmemre pillantva.-Én nem voltam ilyen fitt három héttel szülés után. És látszik rajta, hogy ő is mennyire boldog.
-Nagyon vártuk már Willt-mosolyogtam mérhetetlen örömmel hangomban.-Nagy boldogság mindkettőnknek, hogy itt van, és hogy egészséges és boldog baba…Ó, jut eszembe, van még egy videó, amit mutatni akartam-öltött ekkor eszembe, miközben sietve nekiálltam kikeresni egy másik felvételt a telefonomon.-Tegnap éjszaka a lányom is felébredt arra, hogy sír a kistesó, és szeretett volna segíteni megetetni őt-kezdtem el mesélni, miközben megtalálva a videót a telefonomon elindítottam azt.-Nézze, milyen aranyosak!-fordítottam felé a telefonom kijelzőjét meghatott mosolygással hangomban.-Lilly olyan jó nagytesó.
-Hát milyen ügyes, okos, aranyos ez a nagylány-mosolyogta meghatott ámulattal a hangjában figyelve, ahogy a felvételen Lilly a Will szobájában lévő kis fotelban ülve cumisüvegből eteti kistesóját.-Amikor mi hazahoztuk a kisebbik fiamat, az akkor 3 éves bátyja megkérdezte, hogy mikor visszük vissza…
-Mintha a nővéremet hallanám-nevettem fel elhangzott mondatán.-Pontosan ugyan ezt mondta a szüleim szerint, mikor engem annak idején még az őskorban hazavittek.
-Őskorban?-kuncogott fel ő is szavaim hallatán.-Ugyan már, maga fiatalabb mint én. Ha korán kezdtem volna, az anyja lehetnék. Ne öregítsen, Dr. Cullen!
-Nem állt szándékomban-nevettem halkan ismét.
-Egyébként mikor jön majd vissza dolgozni a másik Dr. Cullen?-pillantott rám újra ekkor kíváncsian, miközben tovább figyelte az általam mutatott videót.-Már kezd hiányozni itt, a műtősnői körökben is a jelenléte…
-Még kicsit több, mint két hónapig biztosan otthon lesz-válaszoltam, amint a videó végeztével leraktam telefonomat a műtő egyik szekrényére.-Hiányzik neki ugyan a munka, a műtő, de…annyira boldog, hogy most igazán megélheti ezt az időszakot a babával-mosolyogtam.-Lilly-vel erre nem volt lehetősége. Nem volt ideje igazán…élvezni ezt a kezdeti időszakot vele-sóhajtottam aprót visszaemlékezve arra az időszakra, mikor alig egy hónappal Lilly születése után ismét munkába kellett álljon. Akkor még lábadozott a szülésből és a balesetből egy 1 hónapos csecsemővel a karján, ott voltam én, aki akkor még mankóval is éppen csak járni tudtam, és ő így dolgozott napi minimum 8 órát, hogy haladjon a szakképzésével, letehesse a vizsgáját, és biztosítsa az anyagi biztonságunkat, ami az én kiesésemmel és egy újszülöttel félő volt, hogy meging. Hatalmas áldozatot hozott akkor a családunkért.-Olyan nehéz volt neki akkor…Egyedül kellett összetartson mindent és mindenkit.
-Dr. Cullen igen erős nő-emelte rám ismét szemeit komolysággal hangjában.-Ezt már akkor is tudtam, mikor először találkoztunk annak a…traumás sérves kisfiúnak a műtéténél-folytatta, amint felidézte a műtétet, ahol én és Esme először operáltunk együtt, ahogy pedig engem is elárasztottak az emlékek, nem bírtam megállni, hogy elmosolyodjak.-Már akkor láttam benne, hogy nagyszerű kolléga lesz. Ügyes volt a keze, megvolt a tudása, csak éppen…egy kis magabiztosság hiányzott akkor még-kuncogta.-A szíve pedig aranyból volt. Azt is tudtam, hogy jól ki fognak jönni, mert maga is egy kivételesen jó ember-tette hozzá mosolyogva maszkja mögött.-Titkon drukkoltam is, hogy összejöjjenek.
-Ejnye, Dalia, hát maga össze akart boronálni minket?-fordultam hozzá tettetett megrovással a hangomban, mire ő nem bírta megállni, hogy fel ne nevessen reakcióm hallatán.
-Dr. Cullen láthatóan magányos volt az azt megelőző sok-sok évben, és amikor egymásra néztek itt, operálás közben, már…közel sem tűnt annyira annak-magyarázta még mindig halkan kuncogva.-És nem mondhatja, hogy rosszak voltak a megérzéseim.
-Nagyon is jók voltak a megérzései-helyeseltem.-Nem véletlen tartunk itt 5 és fél év házassággal hátunk mögött, 3 gyerekkel az életünkben.
-Őszinte boldogsággal tölt el, hogy így egymásra találtak-mosolyodott el ismét.-Megérdemlik egymást…és azokat a csodálatos gyerekeket is.
-Köszönjük, Dalia!-pillantottam rá meghatottság és hála egyvelegével hangomban.-Nos, azt hiszem ideje bemosakodnom, igaz?-emeltem rá ekkor újra szemeimet egy apró nevetéssel hangomban összecsapva tenyereimet.
-Bizony!-válaszolta helyeslően.-Hamarosan kezdünk.
-Annyi még, hogy ma az egyik rezidens kolléganő megkérdezett reggel, hogy bejöhet-e asszisztálni, és én megengedtem neki-pillantottam még vissza a bemosakodó fotocellás ajtajából visszafordulva.-Úgyhogy mindenből kettő kellene.
-Már készítem is, Dr. Cullen!-biccentett, mire én ezt követően sietve be is léptem a bemosakodóba, hogy mihamarabb előkészüljek a rám váró operációra.
-Hozd a labdát, Ginger! Hozd!-kiáltotta mosolyogva Lilly, miközben elhajította a labdát kutyusunknak az udvar másik vége fele, amire Ginger egy másodpercet sem vesztegetve iramodott meg játéka után, mielőtt felkapva azt ismét Lilly felé vette volna az irányt.-Ügyes kutya, Ginger! Jó kutya!
-Figyelj arra, hogy veszed el tőle a labdát!-emlékeztettem őt felé fordulva egy pillanatra.
-Oké, anyu!-pillantott ekkor rám, majd vissza a felé szaladó kutyusunkra.-Ginger, ül!-emelte meg jobb kezét mutatóujját feltartva, amire Ginger engedelmeskedve szavainak azonnal teljesítette is kisgazdija parancsát.-Jó, kutya! Ereszd!- utasította ekkor ismét, mire ő azonnal elengedte a játékot, így ejtve kislányom lába elé szeretett labdáját.-Nagyon jó kutya vagy, Ginger! Ügyes vagy!-simogatta meg kutyusunk kezecskéjéhez képest hatalmas buksiját, mielőtt zsebéből elővéve egy jutalomfalatot odaadta volna azt neki.-Okos kutya.
-Nagyon jó, Lilly!-mosolyogtam rá dicsérően büszkeséggel hangomban. Lilly remekül bánt Gingerrel, igazán felelősségteljes gazdi volt. Megértette, hogyan kezeljen egy akkora kutyát, ami ülve majdnem akkora mint ő, és megtanulta értelmezni és megérteni, mit akar mondani kutyusunk egy-egy testbeszéde vagy épp tette. Még nincs 5 éves, mégis jobban tudja, hogyan nyúljon egy állathoz, mint a legtöbb felnőtt.-Jól van, Will-pillantottam ismét kisfiamra-még 2 perc pocak idő, aztán ennyi elég lesz egyelőre most.
-Anyu, miért kell Willnek így feküdni a hasán minden nap?-fordult hozzám kíváncsian Lilly ismét, miután újra elhajította a labdát.- És miért háromszor?
-Tudod, Lilly-álltam neki magyarázni-, azzal, hogy Will így fekszik a pocakján, erősödnek az izmok a nyakában és a vállacskáiban, és így el tud majd kezdeni megtanulni ülni, mászni, végül pedig járni-mosolyogtam.-És azért háromszor, meg azért ennyi ideig, mert ennyi idősen még ennél többet nem szabad-magyaráztam tovább.-Nem szabad túlerőltetni sem azokat a pici izmokat.
-Én is így tanultam meg járni?-pillantott rám ismét érdeklődéssel szemeiben, amire én válaszul egy igenlő bólogatásba kezdtem.
-Te is-válaszoltam még mindig mosolyogva.-Csak, amikor te voltál ilyen pici, én már dolgoztam, úgyhogy odabent az ügyeleti szoba padlóján játszottunk így.
-Miért dolgoztál akkor, anyu?-emelte rám újra szemecskéit kissé értetlenül, miközben közelebb sétálva hozzám mellém csücsült a paplanra.-És most akkor miért nem?
-Akkor…nem tudtam annyi ideig itthon maradni, mint most-sóhajtottam pár pillanatnyi gondolkodást követően ráemelve szemeimet, amint a szívem egy pillanatra összeszorult az engem elárasztó lelkiismeretfurdalás hatására. Vele nem élhettem ezt át így, pedig megérdemelte volna.-Apunak akkor volt eltörve a lába, és emiatt ő nem tudott dolgozni, így… nekem kellett. És te is jöttél velem-pöccintettem meg nevetve orrát játékosan egy apró nevetést váltva ezzel ki belőle is.-Ahogy Will is fog, mikor visszamegyek dolgozni.
-Biztos jól érzi majd magát-mosolyogta, miközben végig simította ujjait az időközben mellé telepedő Ginger bundájában.-Én is szeretek oda menni, mert ott van Mark bácsi és Derek bácsi, Callie néni és Addie néni, meg Izzie néni és George bácsi-sorolta lelkesedéssel kis mosolyában, amire én is ismét elmosolyodtam.-Mind olyan jófejek. Szeretem őket.
-Ők is mind nagyon szeretnek téged-simítottam meg arcocskáját, mire arra egy újabb boldog kis mosoly húzódott szavaim hallatán. Ekkor Will morcos kis nyöszörgése szakított ki minket a pillanatból, ahogy lassan közeledve az ebédidőhöz így kezdte jelezni számomra, hogy igazán ideje lenne már újra megtölteni üres kis pocakját.
-Willy éhes-jegyezte meg Lilly hallva kisöccse nyűgösségét, mire én egy alig hallható nevetés kíséretében kezdtem helyeslő bólogatásba, ahogy feltérdelve a paplanon karjaimba vettem kisfiamat.
-Ahogy mondod-mosolyogtam válaszul.-Hé, mit szólnál ahhoz, ha még hintáznánk egyet, miután megetettem Willt?-pillantottam le ekkor Lilly-re, mire ennek hallatán azonnal felcsillantak szemei.-Szerintem még belefér, mielőtt bemegyünk ebédelni apuhoz…
-Jó, jó, jó!-válaszolta lelkesen felpattanva, így kezdve izgatott ugrálásba.-Addig maradhatok még játszani Gingerrel?
-Persze-biccentettem, amint kezemben Will-lel elindultam veranda irányába.-Itt leszek kint én is, csak kihozom Will kendőjét és a mellszívót. De itt leszek a verandán, ha kell bármi, jó?
-Okés-húzódott újabb mosoly kis arcára.-Gyere, Ginger, játszunk még!-pillantott kutyusunkra, mielőtt sietve együtt megiramodtak volna az udvar másik vége felé.
-Igen-válaszoltam tovább figyelve a lent a műtőben Carlisle-lal szemben álló, Violet nevű kiscsajt.
-És? Mink van eddig?-szegezte tekintetét ő is delikvensünkre.-Ó, nézzenek csak oda-szólalt meg mielőtt bármit mondhattam volna.-Cicik ki, popsi ki. Tudja, mit akar.
-Akkor te is látod, nem csak mi-pillantottam rá egy kevés megkönnyebbültséggel hangomban megerősítése hallatán. Ezek szerint nem vagyunk bolondok Derekkel, a kiscsaj tényleg flörtöl.
-Hát…az ember a bárban áll így egy pasival szemben, nem pedig a műtőasztalnál-tette hozzá célozgatással hangjában.-Randiztam nőkkel és én magam is nő lennék, szóval maximálisan megerősíthetem, hogy ez nem egy közömbös testtartás-folytatta egy célozgató mosollyal arcán.-Ahogy pedig rá néz…na az az, ami teljesen félreérthetetlenné teszi a dolgot-pillantott rám ismét meggyőződéssel a hangjában, mielőtt ismét a Carlisle-t szemeivel intenzíven fixírozó lányra emelte tekintetét. A kiscsaj nem is a műtétre figyelt, végig a haverunkat méregette.-Majd kiesnek a szemei, csüng rajta. Vetkőzteti a szemeivel. Ha a tekinteteddel meg lehetne dugni valakit…
-Én is ugyan ezt mondtam Carlisle-nak-szakítottam félbe meghallva legjobb barátomhoz intézett szavaimat szájából.-De Ő egyszerűen ezt nem látja.
-Carlisle-nak Esme radar van a farkában, ami csak arra reagál, ha Ő flörtöl vele-jegyezte meg nevetve, amire én se bírtam megállni, hogy én is nevetni kezdjek.-De komolyra fordítva a szót-váltott ismét komolyabb hangnemre- igen, ez bizony tényleg flörtnek tűnik. Bár ez még elég kevés információ ahhoz, hogy teljes képet kapjunk a pontos szándékról, csak annyi biztos, hogy nem közömbös neki a mi barátunk.
-Nagyon ügyes kezei vannak, Dr. Cullen!-hallottuk meg a kiscsaj hangját odalentről, amire Callie és én is egyszerre felhördültünk, ahogy meghallottuk ezt a még csak elrejteni sem próbált, célozgató tónust hangjában.
-Jézusom, kislány, ez nagyon klisés volt-jegyezte meg Callie egy kisebb lesajnáló nevetéssel hangjában.-És nagyon átlátszó.
-Még Dalia is megforgatta a szemeit arra, amit hallott-nevettem én is a traumás műtősnőre pillantva, akinek jól láthatóan grimaszba fordult az arca még a maszk alatt is. De Carlisle vonásai meg se rezzent a szavak hallatán. Ez most nem csak vak, hanem már süket is?
-Köszönöm, Dr. Reed, mindig jól esik az elismerés-hangzott el barátunk udvarias válasza, miközben fel sem pillantva a műtéti területről folytatta az operációt.-Kérnék egy kis szívást, Dr. Reed!
-Azonnal-válaszolta neki erre egy előzőjéhez hasonló tónussal a hangjában, amire én és Callie ismét felhördültünk. Ez már annyira egyértelmű volt, hogy az már fájdalmasan nevetséges.
-Ez egyre gázabb-nevette mellettem kínjában ismét Callie.-Komolyan…
-Mi a véleményed?-fordultam ekkor hozzá valamivel komolyabban.-Szóljunk Esme-nek erről az…egészről?-biccentettem fejemmel a lány irányába.
-Szólhatunk-válaszolta-, de nem fogja érdekelni szerintem-pillantott ekkor rám őszinte meggyőződéssel hangjában.-Carlisle és ő maximálisan megbíznak egymásban. Carlisle láthatóan semmi érdeklődést nem mutat a csajszi iránt-mutatott a barátunkkal szemben álló Violetre-, és hát nem hinném, hogy ő lenne az első, akiről visszahallja, hogy bejön neki a férje. Carlisle népszerű női körökben, ő az abszolút DILF. Téged is Daddy-nek hívnak a lányok, mégsem izgatom magam rajta.
-Sosem értettem, mitől vagyok Daddy-sóhajtottam elgondolkodva.-Nincs gyerekem, miért lennék Daddy…
-Nem hiszem el, hogy tudod, mit jelent a DILF, de azt nem, hogy ki a Daddy-pillantott rám ekkor hitetlenkedve Callie halkan nevetve.-A Daddy mindig valamilyen szexi, idősebb pasi, aki erősen vonzza az apa komplexusos lányokat, akik szeretik a…dominánsabb férfiakat-magyarázta komolyság és nevetés kettősségével hangjában.-A DILF-nél ezzel szemben követelmény, hogy legyen gyereke. Gyakorlatilag egy szexi apuka. Úgyhogy Carlisle DILF, te pedig Daddy vagy.
-Szeretnéd, ha a Daddy-d lennék, Torres?-vontam fel szemöldökömet viccelődő incselkedéssel hangomban, mire ő vállon boxolva engem kezdett újból nevetésbe, ezzel belőlem is nevetést váltva ki.
-Csak mert nem vagyok jóban az apámmal, nem jelenti azt, hogy gerjedek az ilyesmire-válaszolta ismét rám pillantva.-De ezt majd este megbeszéljük-folytatta egy enyémhez hasonló tónusra váltva.-Nem vagyok ellene semmi újnak.
-Imádom, hogy mindig meg tudsz lepni-néztem utána izgatottsággal hangomban, ahogy elindult a galéria ajtaja felé.
-Nekem most mennem kell összerakni egy kettétört combcsontot-pillatott még órájára visszafordulva hozzám.-De ebédnél találkozunk, és akkor majd…beszélünk Esme-vel is.
-Kíváncsi vagyok, mennyit nőtt a mini Carlisle-mosolyogtam ismét felnevetve.-Mutat ugyan mindig képeket Carlisle, de szerintem az úgysem adja át a valóságot.
-Én is alig várom, hogy meggyurmázzam végre azt a nagyfiút-mosolyogta kezeivel imitálva a gyúró mozdulatot.-Na, de rohanok! Hamarosan találkozunk!
-Csá-csá, szivi!-intettem neki viccelődve.
-Pá, Daddy!-kacsintott rám kilépve az ajtón, mire nem bírtam megállni, hogy felnevetve megcsóváljam a fejemet. Callie mellett sosem unatkoztam. Emiatt szerettem őt annyira nagyon.
-Izzie néni! Izzie néni!-szaladt elé Lilly, mire odaérve Izzie azonnal karjaiba kapta őt.
-Szia, te kis hurrikán!-ölelte magához, miközben Lilly is átkarolta a nyakát így ölelve meg őt.-Hogy vagy, nagylány?
-Jól-mosolyogta válaszul.
-Szia, Izz!-léptem én is hozzá egy ölelésre a babahordozóból figyelgető Will-lel karomon.-Sziasztok!-intettem a többieknek is.
-Nagyon jól nézel ki, csajszi!-futtatta végig rajtam tekintetét Izzie.-Esküszöm, nem mondanám meg, hogy 3 hete szültél, ha nem lógna ott a karodon ez a nagyfiú-hajolt ekkor a közelebb babahordozóhoz, amire Will halkan nyöszörögni kezdett.-Hát szia, mini Carlisle!-köszönt neki is mosolyogva.-Hogy vagy?
-Szerintem jól érzi magát Willy, Izzie néni!-szólalt meg a még mindig rajta csüngő kislányom.-Sokat eszik, meg nagyon szeret aludni. És már tök sokáig megtartja a fejét.
-Tényleg?-pillantott Lilly-re ámulattal a hangjában Izzie.-Hát ez csodálatos.
-Gyertek, üljetek le!-pillantott rám Derek, miközben mindannyian kicsit összébb húzódtak, így csinálva helyet nekem.
-Köszönjük!-mosolyogtam, amint a babahordozót az asztalt körbefutó padra helyezve helyet foglaltam barátaink közt.
-És Carlisle-t hol hagytad?-pillantott rám ismét kíváncsian Izzie, miután mellém ültetve Lilly-t ő is visszaült az asztalhoz.
-Még operál, de hamarosan itt lesz-válaszoltam mosolyogva, amint megigazgattam Will takaróját.-Amikor elindultam otthonról, megcsörgettem, és pont akkor készült bemosakodni az utolsó műtétjéhez.
-Elszórakoztatunk addig mi téged-nevetett fel Mark, mire én és a többiek sem bírtuk megállni, hogy szintén nevetni kezdjünk.-És hogy vagytok?
-Igen, mesélj!-szólalt meg Callie is mellette.-Hogy vagy anyuka?
-Elég jól-mosolyodtam el ismét.-Én magam is alig hiszem el, hogy csak 3 hete szültem, mert…olyan sok energiám van-tettem hozzá nevetve.-Lilly-vel ilyenkor még annyira kimerült voltam, most meg úgy érzem, simán végig állnék egy 5-6 órás műtétet akár itt és most.
-Azért remélem, rendesen pihensz-fordult ekkor hozzám Addison is némi szigorral hangjában.-Semmi kocogás, igaz?
-Semmi kocogás-sóhajtottam válaszul egy apró nevetéssel hangomban.-Csak séta, könnyed torna és jóga, ahogy megbeszéltük.
-És mi a helyzet…odalent? Tudod…-biccentett célozgatással hangjában kérdéses régióim irányába Izzie, egy újabb apró nevetést váltva ki ezzel belőlem.-Kiheverte már a traumát?
-Igen, minden rendben-kuncogtam tovább.
-Azért…remélem még nem játszottatok egymással-pillantott rám Addison mutatóujját megemelve rázva meg csuklóját.-Még 3 hétig semmi nyulka-piszka…
-Nem csináltunk még semmit, esküszöm!-szóltam közbe megadóan felemelve mindkét kezemet.-Bár párszor…majdnem elcsábultunk, igaz, ami igaz-folytattam szemeimet lesütve beismerve az igazságot-, de észnél voltunk. Nem történt semmi.
-Nagyon helyes-pillantott rám ismét komolyan Addison.
-És nem hiányzik a munka?-fordult ekkor hozzám kíváncsian Derek is.-Mert a munkának hiányzol-nevette el magát, amire én sem bírtam megállni, hogy felnevessek.-Nincs kit tanítsak.
-De, kicsit azért hiányzik-mosolyogtam még mindig nevetve.-Furcsa, hogy már két hónapja nem volt szike a kezemben, és hogy…nem látlak titeket minden nap.
-Nekünk is furcsa, hogy nem vagy itt-tette hozzá George, egy egyetértő bólogatást váltva ki a többiekből is.
-Most viszont, hogy már Will is nagyobb, többet jövök majd be-folytattam mosolyogva.-Meg arra is gondoltunk Carlisle-lal, hogy a közeljövőben…meghívnánk titeket is kicsit magunkhoz-pillantottam körbe rajtuk izgatott lelkesedéssel hangomban.-Csak egy kis laza, iszogatós, eszegetős este, ha ti is benne vagytok…
-Hogyne lennénk-vágta rá Izzie egy lelkes, széles mosollyal az arcán.-Mikorra tervezzünk?
-Mi a jövő hétvégére gondoltunk, de igazából amikor mindenkinek jó-válaszoltam.-Nem lenne azért egész estés a program, de rendelnénk pizzát, lenne bor meg sör azoknak akik ihatnak, illetve alkoholmentes azoknak akik vezetnek, vagy…szoptatnak-kuncogtam fel mondatom végén egy pillanatra magamra pillantva.-Régen ültünk már össze mind.
-Részünkről abszolút megfelel a jövőhét-válaszolta Addison Derekre, majd ismét rám emelve szemeit.
-Detto-biccentett Callie is mosolyogva Markkal együtt.
-Jövőhéten megyünk bulizniiiii-mosolyogta lelkesen Izzie levegőbe emelve karjait, mire én újra nevetni kezdtem.-Szerintem mind várjuk már ezt az együtt lógást.
-Ha már olyan dolgokról beszélünk, amit mind nagyon vártunk-szólalt meg ekkor ismét Callie izgatottan felém fordulva-, nem akartam olyan hirtelen lerohanni, mert tudom, hogy nem szereti, de szabad meggyurmázni végre ezt a nagyfiút?-állt fel az asztaltól alig bírva visszafogni lelkesedését, mire én újabb halk kuncogás kíséretében kezdtem igenlő bólogatásba, miközben mosolyogva nekiálltam kihámozni Willt a babahordozóból.
-Valóban nem szereti a túl nagy hevességet, meg ha túl sokan körbenyüzsgik-tettem hozzá mosolyogva, amint kikapcsolva az őt a hordozóban biztonságban tartó övet karjaimba vettem kisfiamat.-De van két tesója, úgyhogy valamennyire kezd megedződni a fiatalember-mosolyogtam Callie kezébe adva őt, amire Will ajkait egy apró nyüsszenés hagyta el.-Néha elkerülhetetlen, hogy nagy legyen a nyüzsgés egy házban, amit öten laknak.
-Hát szia, mini Carlisle!-kezdte el ringatni őt lelkes mosolygással hangjában Callie, mire Will szemecskéi azonnal hatalmasra nyíltak, ahogy nénikéje hangja hallatán rájött, hogy ezúttal nem az anyukája ringatja őt.-Na, mi az, csak nem megleptelek? Én vagyok az, Callie néni.
-Istenem, az a rengeteg szőke hajacska-jegyezte meg Izzie kisebb ámulattal a hangjában, ahogy ő is felállt, hogy jobban szemügyre vegye kisfiamat.-Mintha napról napra több lenne neki.
-Ő már a második hajas babátok-pillantott ekkor rám Addison is mosolyogva.
-Hát te egy nagyon cuki nagyfiú vagy-gügyögte mosolyogva Callie tovább ringatva Willt.-Milyen sokat nőttél egy hét alatt, hihetetlen…
-Igazi kis csajmágnes, már most-jegyezte meg viccelődve Mark az olvadozó Izzie-re és Callie-re pillantva.-Apja fia.
-És mi a helyzet veled, Lilly?-fordult ekkor kíváncsian Addison a mellettem ülő, karomat mosolyogva ölelgető kislányomhoz.-Még 3 hét után is tetszik neked a kistesó?
-Igen-válaszolta Lilly izgatott lelkesedéssel hangjában emelve szemeit keresztanyukájára.-Nagyon szeretem Willy-t. Jó, hogy van. Mondtam is anyunak, hogy csinálhatnának nekem még több kistesót-folytatta, mire belőlem egy apró köhintés tört fel, ahogy izgatott kis szavai hallatán félrenyeltem a nyálamat.
-És mit mondott erre anyukád, hm?-biccentett egy pillanatra nevetve irányomba fordulva Addison, majd vissza kislányomhoz, mire én szemeimet lesütve ismét halkan felnevettem.-Lesz még tesód?
-Lesz-vágta rá mosolyogva Lilly.
-De nem mostanában-tettem hozzá azonnal ismét Addisonra, majd a többiekre emelve szemeimet, hogy tisztázzam a dolgokat-Egyelőre ők hárman tökéletesen elegek nekünk-mosolyogtam egy pillanatra gyerekeimre pillantva, majd vissza barátaimra-, jönnek a szakvizsgák is, így…pár évig még biztosan nem lesz terítéken egy újabb babaprojekt. De Carlisle és én is egyet értünk abban, hogy lesz még babánk…valamikor.
-Már félúton vagytok, hogy lehessen egy saját baseball csapatotok-jegyezte meg nevetve Mark, amire egyikünk sem bírta megállni, hogy szintén újra nevetni kezdjen.-Ami amúgy állat menő lenne, úgyhogy meg ne álljatok most!
-Nem fogok 7 gyereket szülni, Mark-fordultam hozzá egy tettetett komolysággal arcomon ám még mindig nevetéssel hangomban.
-Ki akarja, hogy 7 gyereket szülj?!-hallottam meg ekkor magam mögött szerelmem hangját, amire pár pillanattal később ujjait hátulról vállamra simítva hullajtott apró csókot halántékomra ezzel csalva mosolyt arcomra.-Szia, szívem!
-Szia!-pillantottam fel rá tovább mosolyogva.-Hát remélem, hogy te nem.
-Apuuuuu!-csillant fel Lilly hangocskája is, miközben feltérdelve a padra apukája után nyújtózkodott.
-Szia, Liliomszál!-vette őt karjaiba így ölelve magához őt.-Hogy van az én csodás nagylányom? Hogy telt eddig a napotok?
-Jól-válaszolta Lilly, amint Carlisle visszaültette őt a padra, mielőtt ő is helyet foglalt volna mellettünk.-Számoltunk anyuval, olvastunk mesét együtt, sétáltunk az erdőben Willy-vel és Gingerrel, és játszottunk az udvaron is mindannyian-mesélte lelkesen.-Ó, és csináltunk tízóraira mogyoróvajas banánsaslikot!
-Hűha, hát jó kis aktív napotok volt eddig akkor-jegyezte meg közben megsimogatva kislányunk buksiját.-Ahogy pedig látom, Will elég rendesen körbe van rajongva-nevette, amint a még mindig Callie karjaiban kissé összezavarodva szemlélődő kisfiunkra pillantott, amire belőlem is egy újabb apró nevetés tört fel.
-Hát hogy ne lenne-válaszolta erre Callie komolysággal hangjában.-Hiszen annyira cuki-pillantott le ismét Will-re gügyögve.-Nem lehet nem szeretgetni.
-Mit kérsz ebédre?-simított ekkor egy kósza tincset fülem mögé Carlisle.-Megyek és veszek mindannyiunknak.
-Ugyan, nincs is annyi kezed, hogy elhozz három ebédet-mosolyogtam kuncogva egy apró puszit nyomva ajkaira, amire ő ismét nevetni kezdett, ahogy mindketten felálltunk az asztaltól-Megyek, segítek.
-Én segítek!-ugrott fel ebben a pillanatban az asztaltól Lilly is követve minket.
-Te akarsz segíteni?-pillantottam le rá egy apró nevetés kíséretében lelkesedése láttán, amire ő válaszul egy izgatott, igenlő bólogatásba kezdett.
-Igen, te most pihensz!-jelentette ki határozottan, ezzel barátainkból is egy újabb nevetést váltva ki.
-Nincs apelláta, Esme! Te most itt maradsz velünk-állapította meg Addison még mindig halkan nevetve.
-Akkor a szokásos csirkés szendvicsemet kérem-válaszoltam végül elfogadva sorsomat, ahogy visszaültem a helyemre.-És egy mentes ásványvizet.
-Rendelését felvettük. Köszönjük, hogy a Cullen futárszolgálatot választotta!-emelte kezét füléhez játékossággal hangjában Carlisle egy telefon formáját utánozva kinyújtott mutató és kisujjával, mire nem bírtam megállni, hogy ennek az összképnek a láttán egy hangosabb kacagás hagyja el ajkaimat. Tiszta lökött…de az én lököttem.-Mindjárt jövünk!
-Csak nyugodtan!-mosolyogtam utánuk pillantva még mindig halkan kuncogva.-Szeretlek!
-Én is szeretlek!-lépett még vissza egy apró csókra hozzám, mielőtt ujjai közé fogva Lilly kezecskéjét elindultak volna a büfé irányába.
-Istenem, annyira imádom őket-sóhajtottam boldogsággal hangomban, amint visszafordultam barátainkhoz.-Viszont most már nyugodtan mondhatod nekik, Addison, hogy nem fogok belehalni abba, ha egyedül megcsinálok dolgokat-pillantottam rá kisebb kérleléssel és nevetéssel a hangomban.-Légyszi…
-Oké, majd mondom-kuncogott fel ő is szavaim hallatán.
-Khm, nos…Esme-pillantott ekkor rám, majd a többiekre is pár pillanat múlva Callie komolysággal arcán, amire barátaink mindannyian apró bólintottak, amint az ő arcukra is egy Callie-éhez hasonló, komoly arckifejezés húzódott. Nem értettem ezt a hirtelen váltást. Mi folyik itt? Mi történt?-szeretnénk beszélni veled valamiről, vagyis…inkább valakiről.
-Mi az?-emeltem szemeimet rá, majd a többiekre még mindig kissé összezavarodva. Valami baj van.-Baj van?
-Hát…ez attól függ-válaszolta Callie, amint óvatosan visszahelyezte Will-t a mellettem lévő babahordozóba, mielőtt ő és Izzie is ismét helyet foglaltak volna az asztalnál.-Ismerve téged, szerintem semmiség, de mind úgy gondoltuk, hogy azért…tudnod azt kell róla.
-Hallgatlak-pillantottam körbe némi aggodalom és kíváncsiság kettősével hangomban, miközben gondosan betakargattam kisfiamat. Még mindig nem értettem, mi történik pontosan.
-Szóval…van egy rezidens, aki 2 hete kezdett el itt dolgozni a klinikán-állt neki Callie egy halk sóhajjal szavaiban.-Violet Reed a neve.
-Röviden és tömören-vette át tőle ekkor a szót Mark tőle szokatlan komolysággal az arcán-, nyomul Carlisle-ra.
-Micsoda?-vontam össze szemöldökeimet hitetlenkedés és nevetés egyvelegével hangomban, ahogy egy kisebb megkönnyebbülés öntötte el a testemet kimondott szavai hallatán. Erről van szó? Hogy valakinek bejön a férjem?-Csak erről van szó?
-Mondtam, hogy nem fogja zavarni-fordult ekkor Markhoz Callie egy diadalmas „én megmondtam” hangsúllyal szavaiban.
-Figyeljetek, én…köszönöm, hogy aggódtok miattam-pillantottam ekkor rájuk hálával hangomban.-Nagyon jó barátok vagytok. De maximálisan megbízom Carlisle-ban. Sosem csalna meg-folytattam teljes meggyőződéssel hangomban.-Ez a bizalom pedig kölcsönös.
-Ezt mi is tudjuk-vette vissza a szót ismét Callie.-De ez a lány…elég nyíltan flörtöl, ezt nekem is el kell ismernem-tette hozzá továbbra is komolysággal szemeiben.-Csak szerettük volna, hogy tudj róla. Ennyi az egész.
-Köszönöm!-mosolyogtam hálásan.-De higgyétek el, nem ez az első alkalom, hogy azt hallom, hogy valakinek megtetszik a férjem.
-Ezt is mondtam-legyintette meg Mark vállát Callie, aminek láttán nem bírtam megállni, hogy halkan újra nevetni kezdjek.
-Azért örülök, hogy csak ennyiről van szó-vallottam be megkönnyebbüléssel hangomban végig pillantva barátaimon.-Már azt hittem, valaki haldoklik.
-Ó, nem szabadulsz meg egyikünktől sem ilyen könnyen-tette hozzá Mark ismét felnevetve, mire mi is mindannyian nevetni kezdtünk ezen a hatalmasnak hitt kis semmiségen.
[…]
(Carlisle szemszöge)
-Jó-válaszolta felpillantva rám.-5-ös lett a történelem témazáróm.
-Azt a mindenit, gratulálok!-mosolyogtam büszkeséggel a hangomban rá emelve szemeimet.-Nagyon ügyes vagy.
-Érdekel, így könnyű-vonta meg a vállát lesütve szemeit.-A matekkal ez nincs így-tette még hozzá egy apró sóhaj kíséretében visszamerülve az ölében lévő könyvbe.
-Figyelj, nem lehetünk mindenben egy csettintésre jók-emeltem rá pillantásomat egy másodpercre ismét, majd vissza az útra.-Én nekem is a matek volt a gyenge pontom.
-Miért kellett betűket keverni a számok közé?!-értetlenkedett kissé frusztrálva emelve rám ismét tekintetét.-Amíg nem voltak összekeverve a betűk és a számok, nem volt baj.
-Esme nagyon jó algebrából-vettem vissza a szót.-Biztos, segít neked, ha elmondod, hogy nem érted a dolgot.
-Nem akarnám most ezzel terhelni-sütötte le ismét pillantását.-Van elég dolga most Willel, meg ott van Lilly is…
-Jasper, te is a gyerekünk vagy-szakítottam félbe komolysággal hangomban.-Ugyanolyan gyerekünk, mint Lilly és Will, és…
-Én ezt tudom-szakított félbe.-De…mindegy, hagyjuk-rázta meg a fejét újból halkan felsóhajtva.
-Figyelj, nem számít, hogy vér szerint én csak a nagybátyád vagyok-folytattam őszinte komolysággal pillantva ismét rá.-Régebb óta érzem magam az apádnak, mint azt valaha is gondolnád. Láttam az első lépéseidet, ott voltam az első szavaidnál…semmit nem számít, hogy biológiailag nem a fiam vagy. Mert mindig is úgy szerettelek, mintha az lennél-simítottam meg a vállát egy pillanatra, mielőtt visszahelyeztem volna ujjaimat a kormánykerékre.-És szerintem Esme-nek sem számít, hogy nem ő szült meg téged.
-Én tényleg tudom, hogy nagyon szerettek-vette vissza a szót, és hallottam, amint a hangja elcsuklik szavai kimondása közben.-De apá…James-nek mindig csak teher voltam. Anya meg már olyan régen nincsen-sóhajtotta, mielőtt egy pillanatra alsó ajkába harapva nyelt volna nagyot könnyei visszafojtása végett.-És…nem is tudom…nem akarok teher lenni.
-Nem vagy teher-emeltem rá szemeimet komolyan.-A fiunk vagy. Csak annyira vagy teher, mint a többi gyerekünk-tettem hozzá viccelődve, mire végre az ő ajkait is elhagyta egy apró nevetés.-Beszélj Esme-vel! Segíteni fog.
-Oké, beszélek majd-mosolyodott el ismét még mindig néhány apró könnyel szemeiben.-Kössz, Carlisle!-emelte rám pillantását hálával hangjában.-Azért, amit mondtál…
-Nincs mit megköszönnöd-mosolyogtam visszaemelve pillantásomat az útra.
-Amúgy…-állt neki ismét pár pillanatnyi meghitt csendet követően rám emelve szemeit-, emlékszel arra, hogy…kérdeztem, hogyan mondjam el egy lánynak, ha tetszik?
-Igen-biccentettem mosolyogva.
-Hát…Alice az a lány-vallotta be lesütve pillantását, miközben lassan egy apró pír húzódott arcára.
Ó…valóban?-emeltem rá szemeimet ismét tettetett meglepettséggel a hangomban. Eddig sosem mondta ki egyértelműen, kiről is van szó, de ahogy Alice-ről beszélt…számomra és Esme számára is egyértelmű volt, hogy róla van szó.-És elmondtad már neki?
-Még…nem-válaszolta továbbra is lesütve szemeit.-Félek, hogy ő nem így érez. Pedig én nagyon kedvelem őt, tényleg…nagyon-nagyon-pillantott rám ismét komolysággal szavaiban.-De mi van, ha ő nem így érez?
-És mi az, amit kedvelsz benne?-fordultam egy pillanatra hozzá kíváncsian, mielőtt pillantásomat ismét az útra emeltem volna.
-Hát…nagyon kedves és vicces-állt neki mosollyal hangjában.-Sokat mosolyog, és…én is mindig mosolygok, ha vele vagyok. Ha rossz kedvem van, akkor is mosolyogni kezdek, ha meglátom őt. És olyankor gyorsan ver a szívem-folytatta ismét elmosolyodva.-Mint ami ki akar ugrani.
-Hát igen, ez a szerelem-jegyeztem meg kuncogva szavai hallatán.-Én a mai napig így érzek, ha Esme-re nézek-mosolyogtam.-Ugyanúgy vágtázni kezd a szívem, mint amikor először megláttam őt. Pedig abban a pillanatban még nem is tudatosult bennem, hogy amit érzek, az szerelem.
-És…te nem féltél elmondani neki, hogy tetszik neked?-emelte rám szemeit kíváncsian, amire belőlem egy apró nevetés tört fel válaszul.
-Rettegtem-nevettem tovább, amire Jasper is felnevetett.-Tudod, nem igazán nézik jó szemmel, ha egy szakorvos és egy rezidens közt…romantikus kapcsolat bontakozik ki-álltam neki magyarázni rettegésem okát.-Nem szerettem volna, ha emiatt kellemetlen helyzetbe kerül, de…közben meg nagyon meg akartam őt ismerni-mosolyodtam el ismét.-Végül a szívem győzött az eszem felett, és…elhívtam egy randira. A műtőben, a bemosakodóban hívtam el az első randinkra.
-Ez azért elég…bizar-jegyezte meg szemöldökeit felvonva egy kisebb grimasszal az arcán felnevetve.
-Nem ítélkezni, amíg te magad el nem hívtál egy lányt randizni-pillantottam rá tettetett komolyság és nevetés kettősével hangomban, ahogy ráhajtottam az otthonunkhoz vezető mellékútra, újabb nevetést váltva ki ezzel belőle is.-A szerelem sok furcsa döntésre veszi rá az embert, majd meglátod…
-Mint nyitott emberi testek felett randira hívni valakit?-fordult hozzám ismét pimaszsággal átszőtt nevetéssel hangjában.
-Ejj, te!-borzoltam össze felé eső kezemmel fizuráját bosszúból pimaszságáért.
-Hé!-lökte el kezem nevetéssel és méltatlankodással mosolyában.
-Nem egy nyitott emberi test felett hívtam el randizni-vettem vissza a szót tettetett komolysággal arcomon, ám nem bírtam megállni, hogy szavaim mögül elő ne bukkanjon egy apró nevetés.-De nem erre gondoltam-álltam neki folytatni eredeti gondolatmenetemet.-Ha az ember szerelmes, nem mindig…gondolkodik logikusan. És emiatt sok minden, amit nem értesz még, értelmet nyer majd akkor, ha te is átéled ezt-magyaráztam neki.-Csak ezt akartam mondani.
-Akkor olyan, mint a matek-nevette el magát ismét, mire nem bírtam megállni, hogy én is nevetni kezdjek ezen a hasonlaton, amint házunkhoz érve leparkoltam autómat a felhajtónkon.-Nem érted, amíg nem érted.
-Valahogy úgy-nevettem még mindig válaszul, miközben elfordítva a slusszkulcsot leállítottam a motort.-Na, gyere, menjünk! Esme már biztos vár minket…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése