Üdv, mindenkinek!
Ahogy ígértem, meg is hoztam az "új évad" első fejezetét. Az idő csak úgy repül. Ebben a részben 2 éven ugrunk előre a történet idővonalán, bepillanthatunk majd a kis családunk új mindennapi rutinjába, amit megható és komolyabb pillanatok fűszereznek majd.
Remélem mindenkinek tetszeni fog! Jó olvasást!
Puszi!
Carly
"I THINK I'VE SEEN THIS FILM BEFORE"
1/2
[2020. október 20.]
-Hát jó reggelt, kicsi szívem! Szia!-mosolyogtam rá, miközben óvatosan kibújva Carlisle derekamat átkaroló öleléséből ülő helyzetbe húzódzkodtam, mire lassan ő is nyitogatni kezdte álmos pillantását.-Hogy aludtál?
-Jól-válaszolta egy visszafogott kis mosollyal az arcán tovább ölelgetve a kezében lévő Doki plüsscicát. Szinte minden reggelünk rutinszerűn így indult. Will fél hatkor felébred, lesétál az emeletről egyenesen a szobánkhoz, majd olyan halkan, hogy gyakran meg se halljuk, kinyitja az ajtónkat, hogy aztán az ágy mellett megállva mosolyogva ébresszen minket. Rám emeli azokat a hatalmas kék szemeit, én pedig szavak nélkül is azonnal tudom, hogy azért van itt, hogy bebújjon mellénk az ágyba, és csak arra vár, hogy én kérdezzek rá. Istenem, annyira szeretem őt!
-Szeretnél bebújni anya mellé az ágyba?-pillantottam rá ismét invitálóan megemelve a takaró szélét, amire ő mit sem késlekedve sietett ide hozzám egy lelkes kis mosollyal szeplős arcocskáján.-Na, gyere, nagyfiú!-hajoltam le hozzá.-Hóóórukk!-mosolyogtam karjaimba kapva ölelve őt magamhoz, egy apró kis kacagást váltva ki ezzel belőle.-Így, ni!
-Jól aludtál, kisherceg?-pihentette meg állát vállamon Carlisle, amint megsimította a rajtam fekvő kisfiunk mellkasomon pihenő, szőke kis buksiját.
-Igen-válaszolta megdörzsölve egyik szemecskéjét.
-És álmodtál valami jót?-simítottam meg én is érdeklődve fejecskéjét.
-Igen, volt benne dik-dik és egy axolo…axololo-mesélte egy újabb mosollyal arcocskáján, amire Carlisle és én is mindketten egy alig hallható nevetésbe kezdtünk az első állat neve hallatán. Ennek az antilopszerű kis emlősnek az említése mindkettőnkben számtalan hihetetlenül boldog ám ugyanakkor felettébb kínos emlékek áradatát idézte fel egyetlen pillanat alatt. Sosem fogom elfelejteni a barátaink, különösképpen Marknak arcát, amikor 7 hónaposan Will első szavaként ennek az állatnak a nevét ismételgette megállás nélkül újra és újra. Ez a kisfiú annyira ártatlan, annyira tiszta még…hallani a szájából ezt a többértelmű szócskát egyszerre volt komikus kínos és első szava révén hihetetlenül megható is.
-Valóban?-vonta fel szemöldökeit Carlisle kérdőn, amire Will még mindig azzal a kis félszeg mosollyal az arcán kezdett bólogatásba.-És mit csinált a dik-dik és az axolotl az álmodban, hm?
-Hegedültek-válaszolta újabb apró nevetést váltva ki ezzel belőlünk. Ebben a pillanatban azonban sietős apró léptek hangjára lettünk figyelmesek az emelet felől, amik sebesen száguldottak végig az emeleti folyosón néhány fürge mancs koppanó hangjának kíséretében, amire mindkettőnk arcára ismét mosoly húzódott. Lilly is felébredt.
-Lilly is felébredt-állapította meg szerelmem is a fentről hallott hangok hallatán.-Lehet nekünk is fel kéne akkor… -pillantott rám ismét egy apró, fáradt sóhaj kíséretében, amire nem bírtam megállni, hogy ajkaimat egy alig hallható nevetés hagyja el reakciója láttán.
-Csak nem hosszú volt az éjszaka, főorvos Úr?-emeltem rá szemeimet némi célozgatással hangomban, amire ő egy pillanatra lesütve szemeit kezdett halk kuncogásba az előző éjszakánkról benne felidéződő emlékek hatására.-Nem aludt eleget?
-Volt jobb dolgom is az alvásnál-válaszolta egy huncut mosollyal az arcán nyomva egy apró puszit vállcsúcsomra, újabb apró nevetést váltva ki ezzel belőlem.-Na…kelljünk akkor!-ült ki ekkor az ágy szélére egy újabb sóhaj kíséretében kibújva a takaró alól.-Mit kérsz reggelire, Will?
-Halat-vágta rá gondolkodás nélkül, ahogy kikelve az ágyból vele karjaimban mi is elindultunk szerelmem után a konyha irányába, kisfiunk válasza hallatán pedig mindketten egy pillanatra mosolyogva összenéztünk. Will egyszerűen imádta a halat. Bármikor megkérdeztük, mit szeretne enni, a hal volt az első válasz, ami elhagyta a száját. -Amit anyuci és te csináltál vacsira.
-Szívem, nem szeretnél valami frisset is reggelire?-simítottam meg buksiját, próbálva rábeszélni valamilyen más alternatívára is mellé. Tudtam, hogy akármennyire is szeretnénk a kedvére tenni, de nem étkezhet egyoldalúan.-Megeheted a tegnapi maradék halat, de mi lenne, ha csinálnék neked hozzá egy kis spenótos rántottát is, hm?
-Jó, azt szeretem-válaszolta kicsit hangosabban lelkesedésében, miközben pici karjaival nyakamat átkarolva még szorosabban hozzám bújt, amitől a szívem azonnal megtelt melegséggel. Imádtam, amikor megölelt. Will nem volt egy bújós gyerek, de én voltam az a szerencsés kivétel, akit minden reggel öleléssel köszöntött, akihez naponta többször odabújt, akinek az érintését a leginkább igényelte. Ebben a kivételezett helyzetben lenni pedig igen különleges érzés volt.
-Gyere, Ginger! Kimegyünk pisilni!-száguldott le ekkor lelkesen Lilly az emeletről nyomában kutyusunkkal.
-Jó reggelt, Liliomszál!-köszönt rá kislányunkra mosolyogva Carlisle, ahogy a konyhába értünk.-Hogy aludtál?
-Jól, apu!-válaszolta csillogó pillantását apukájára emelve, mielőtt nekiállt felvenni őszi bokacsizmáját, hogy mihamarabb levihesse Gingert az udvarra.-Képzeld, azt álmodtam, hogy Ginger is jött velem az iskolába, és köztem és Jake között ült matek órán-mesélte.- És ő is számolt, meg matek feladatokat oldott meg, és aztán kihívta felelni őt a Liza néni-folytatta halkan nevetve, és mi sem bírtuk megállni, hogy nevetni kezdjünk álmának hallatán.-Nagyon vicces volt. Te és anyu álmodtatok valami izgit?-pillantott ránk ismét kíváncsian.-A felnőttek egyáltalán álmodnak izgi dolgokat?-töprengett tovább, miközben bekötötte csizmája cipőfűzőjét, újabb nevetést váltva ki ezzel belőlünk.
-Igen, mi is álmodunk izgi dolgokat-válaszoltam még mindig halkan kuncogva.-Én például álmomban lovagolva mentem dolgozni.
-Az de menő lenne!-pillantott rám ismét egy izgatott csillogással mosolyában.
-Én azt álmodtam, hogy született egy újabb kisbabánk-szólalt meg mellettem Carlisle kislányunk kérdésére válaszolva, pillantását egy pillanatra rám emelve.-Egy kislány. Szőke haja volt, mint nekem, és olyan szürke szemei, mint a tiéd-folytatta újból összefűzve pillantását az enyémmel, ismét mosolyt csalva arcomra a szavai mögött megbújó lelkesedéssel.-Biztos azért álmodtam ezt, mert mostanában újra elkezdtünk beszélgetni a dologról…
-Lesz végre új kistesóm?-csillant fel kislányunk hangja is apukája szavai hallatán, amire mi ismét összenézve egy pillanatra kezdtünk halk kuncogásba.
-Még mindig nem most, Lilly-válaszoltam neki.-De beszélgettünk már apuval arról, hogy hamarosan…tényleg szeretnénk egy újabb kisbabát.
-Hogy lesz a kisbaba?-szólalt meg ekkor a karjaimban Will kíváncsian rám emelve szemecskéit, amire egy pillanatra én és Carlisle is ledermedtünk, mielőtt egy apró sóhaj kíséretében újra egymásra emeltük pillantásunkat. Megint itt vagyunk.
-Én erről már kicsit túl sokat is tudok, úgyhogy leviszem Gingert az udvarra-indult meg sietve a kérdést hallva a földszintre vezető lépcső irányába Lilly.-Gyere, Ginger!
-Nos, Will-álltam neki, miközben óvatosan az egyik bárszékre ültettem továbbra is kíváncsian arcunkat fürkésző kisfiunkat.-Kezdjük ott, hogy mondd el, te mit gondolsz! Szerinted hogy lesz a kisbaba?
-Hát…láttam egy képet Jasper egyik könyvében, amikor tanult, és ott a kisbaba az anyuka hasában volt-válaszolta elgondolkodva.-A baba valahogy a hasadba kerül.
-Ezt nagyon jól gondolod-válaszoltam egy apró mosollyal az arcomon kezdve helyeslő bólogatásba.-A kisbaba, ha úgy döntünk apuval, hogy ő lesz, a hasamban fog majd növekedni-folytattam hasamra simítva ujjaimat.-Te és Lilly is idebent növekedtetek.
-De egy kisbaba olyan naaagy-vette vissza a szót kisebb összezavarodott aggodalommal hangocskájában.-Hogy kerül be a hasadba? Nem fáj?
-Nem fáj, kis szívem!-nevettem egy akaratlan apró mosollyal az arcomon, és felpillantva Carlisle-ra láttam, amint ő is küzd az arcára kiülő vágyó piszkos mosollyal. Nos, igen…az egész minden, csak nem fájdalmas.-Amikor a kisbaba a hasamba kerül, még nagyon pici. Olyan pici, hogy szabad szemmel nem is lehet látni.-magyaráztam.- Két picike sejtből lesz. Az egyik aputól a másik pedig tőlem van.
-Anya hasa az elején pontosan olyan lesz, mint amilyen most is-vette át a szót Carlisle.-Aztán ahogy a kisbaba nőni kezd, anya hasa is nőni fog vele.
-A végére olyan nagy lesz majd, mintha lenyeltem volna egy hatalmas lufit-kuncogtam.
-Értem-pillantott ekkor maga elé Will töprengéssel pici arcán.-De…miért lesz új babátok?-emelte ránk kérdőn ismét szemeit.- Már nem szerettek minket?
-Jaj, dehogy is, kincsem!-vágtam rá azonnal aggódóvá váló kis arca láttán.-Nem, nem, nem, szó sincs ilyesmiről! Téged, Lilly-t és Jaspert is ugyanúgy nagyon-nagyon szeretünk, és az, hogy hamarosan egy újabb babát szeretnénk apuval, az nem jelenti azt, hogy akár egy kicsit is kevésbé szeretünk titeket.
-Biztos?-nézett rám még mindig aggodalommal hatalmas kék szemeiben, én pedig nem bírtam megállni, hogy erre válaszul arcocskáját tenyereim közé véve puszikkal halmozzam el szeplős kis pofiját, mígnem végül pici ajkait egy aprócska nevetés hagyta el a rázúduló pusziözön hatására.-Hé!
-Ez annyira nagyon biztos, mint hogy a dik-dik a kedvenc állatod-simítottam meg tenyereim közt lévő arcocskáját hüvelykujjaimmal.-Nagyon-nagyon szeretünk, Will!-folytattam.- Attól a pillanattól kezdve, hogy eldöntöttük apával, hogy szeretnénk téged, a nap minden percének minden pillanatában szerettünk és szeretünk téged azóta is.
-Nagyon szeretünk, Will!-nyomott egy apró puszit buksijára Carlisle is.-És ez a szeretet olyan hatalmas, és olyan végtelen, hogy bőven jut belőle majd a leendő kistesótoknak is, anélkül, hogy bármelyikőtöket is kevésbé szeressünk-folytatta megsimítva kisfiunk szőke kis kobakját, amire Will arcára végre újra egy félszeg kis mosoly húzódott.-Jó?
-Jó-válaszolta még mindig mosolyogva, amire végre a mi arcunkra is egy apró, megkönnyebbült mosoly húzódott. Sok mindenre számítottunk a téma kapcsán, de erre a kérdésre nem. Fel nem tudom fogni, hogy jutott eszébe, hogy bármi miatt is mi ne szeressük őt. Nem tudom elképzelni, hogy akár csak egy pillanatra is, de ne szeressem az én legkisebb kisbabámat.-És…én hogy lettem?
-Hogy lettél?-kérdeztem vissza, mire ő válaszul ismét bólogatni kezdett.-Szeretnéd hallani, hogy te hogy születtél meg?
-Igen-biccentett kíváncsi izgatottsággal mosolyában.
-Akkor amíg megcsináljuk a reggelit, elmesélem neked-pöccintettem meg orrocskáját játékosan, mielőtt a hűtőhöz léptem volna a reggelihez szükséges tojásokért.-Amikor Lilly ovis lett, akkor döntöttük el apuval, hogy szeretnénk téged…
-Carlisle…tudnál jönni egy kicsit?-hallottuk meg ekkor Jasper kisebb rémülettel átszőtt hangját az emelet felől, amire én és szerelmem kissé értetlenül néztünk össze a hangnem hallatán.-De csak te…
-Baj van, Jazz?-kérdezett vissza aggódva, miközben elindult az emeletre vezető lépcső irányába.
-Nincs, vagyis…csak gyere, kérlek!-folytatta még mindig idegesen, Carlisle pedig érezve kérésének sürgető tónusát, sietve el is indult az emelet irányába.
-Igen, gyere!-hallottam meg a válaszát az ajtó túloldaláról, mire mit sem késlekedve nyitottam be szobájába. Jasper az ágyában ült, felhúzott térdekkel, még mindig betakaródzva.-Csukd be, kérlek!
-Valami baj van?-léptem hozzá közelebb ajtaja becsukását követően. Ő továbbra sem nézett rám.
-Hát, öhmmm…történt…valami-állt neki kissé nehézkesen továbbra is maga elé fixálva.-Felébredtem és…a nadrágom…olyan volt-folytatta nyomatékosan megnyomva az ’olyan’ szócskát, én pedig pár pillanatig értetlenül álltam ott, próbálva megfejteni szavait, mielőtt hirtelen elért a felismerés, miről is van szó.
-Ó, szóval…-álltam neki, amire ő még mindig nem emelve rám szemeit kezdett heves bólogatásba.-Figyelj, Jasper, ez teljesen természetes a te korodban-folytattam nyugtatással a hangomban ülve le ágyának végébe.-Ezen minden tinédzser fiú átmegy, én is átmentem rajta annak idején, és biztosíthatlak afelől, hogy ez tényleg teljesen normális.
-Aaaaah, ez annyira kínos-temette arcát tenyereibe.-Most mit csináljak?
-Semmit nem kell csinálnod-simítottam meg a hátát bátorítóan.-Serdülsz. A hormonjaid meg vannak bolydulva. Ez csak annak a jele, hogy kezdesz nagyfiú lenni.
-De én nem akarom-emelte rám végre szemeit még mindig kisebb kétségbeeséssel pillantásában.
-Ha akarod, ha nem, ez bizony megtörténik-simogattam meg a hátát egy apró kuncogással hangomban.-Időnként még velem is előfordul olyan időszakokban, amikor…kevesebbet tudunk együtt lenni Esme-vel…
-Fúj, nem akarok hallani arról, ahogy Esme-vel szexelsz-állított le.-És én se akarok még szexelni!
-Attól, hogy megtörtént az első spontán magömlésed, még nem kell szexelned-vettem vissza a szót komolysággal a hangomban.-Ez szimpla biológia. Az élet megy előre, és lassan te is felnősz-folytattam.-Ebben semmi szégyellni való nincsen.
-Felnőni elég szar-sóhajtotta kissé frusztráltan, én pedig nem bírtam megállni, hogy alig hallhatóan felnevessek kijelentése hallatán.
-Ha bármi kérdésed lenne-álltam neki pár pillanat múlva ismét komolysággal hangomban-, hozzám bátran fordulhatsz. Bármiről beszélhetsz velem, nincs tabu. Jó?
-Jó-biccentett egyet egy apró, hálás mosollyal arcán.-Kössz! Tényleg…
-Nincs mit megköszönnöd-simítottam meg a vállát bátorítóan, ezzel csalva újabb mosolyt arcára.-Menj, zuhanyozz le! Én addig leviszek a mosógépbe mindent, ami olyan lett.
-Szerintem az ágynemű is…kicsit olyan-vette vissza a szót szemeit lesütve, ahogy kibújt a takaró alól.
-Semmi gond, kimossuk-pillantottam rá nyugtatóan, miközben sietősen nekiálltam lehúzni ágyneműjét.-A pizsamádat és az alsónadrágodat tedd ki a fürdőszobaajtó elé, mindjárt megyek értük.
-Köszi!-pillantott még rám vissza hálával szemeibe, mielőtt sietősen elszáguldott volna az emeleti fürdőszoba irányába.
-Semmi komoly-pillantott rám vissza nyugtatással a hangjában lépdelve le a lépcsőn.-Csak…nagyfiús dolgok.
-Ó, mármint…-mutattam célozgatón a kezében lévő szennyesre, amint pár pillanatnyi gondolkodást követően megvilágosodtam, mit is értett a „nagyfiús dolgok” alatt.
-Igen-vonta fel egy pillanatra szemöldökeit, amire az én ajkaimat ismét egy apró „Ó” hagyta el megerősítő válasza hallatán. Jasper felnő. Tényleg felnő. Amióta csak rohamtempóban nyúlni kezdett, amióta csak mélyül a hangja pontosan tudtam, hogy nem gyerek már többé. Ő már tinédzser. Istenem, van egy tinédzser nagyfiam. -De beszélgettünk. Intézem a dolgot. Lezuhanyozik, én pedig addig kimosom a pizsamáját és az ágyneműjét…-folytatta.-Jövök mindjárt vissza. Ti egyetek nyugodtan.
-Rendben-pillantottam még utána, mielőtt leszáguldott volna a lépcsőn a földszinten lévő mosókonyha irányába.
-Apu hova sietett?-nézett apukája után, majd rám Lilly, amint Gingerrel a nyomában visszatért az emeletre.
-Csak ki kell mosson pár dolgot, levitte őket a mosókonyhába-válaszoltam, amint mindenki tányérjára egy adag friss spenótos rántottát helyeztem.-Nagyon siettél le, így nem tudtam megkérdezni, de jó lesz neked is a spenótos rántotta reggelire?
-Aha-válaszolta, amint felhuppant a Will melletti egyik bárszékre.-Willy, te megint halat eszel?-pillantott kisöccsére mosolyogva, miközben Will egy újabb falatot emelt szájacskájához kis műanyag villájával a tegnapról maradt sült halból.
-Igen, szeretem-válaszolta neki tovább falatozva, én pedig nem bírtam megállni, hogy arcukat szemlélve el ne mosolyodjak. Mindketten olyan nagyok már. Lilly nemsokára betölti a 7-et, pedig mintha csak tegnap lett volna, amikor először a karjaimba vehettem őt azon a káoszos decemberi délelőttön, mintha csak tegnap kezdte volna az óvodát, pedig már második osztályos. Will pedig…alig hiszem el, hogy máris 2 éves. Mikor repült el a fejünk felett 2 év? Hiszen nem is olyan régen még a hasamban volt. Mikor lett ez a karjaimban még könnyedén elférő, pici, szőke baba, egy járni és beszélni tudó, 2 éves nagyfiú? Fel nem tudom fogni.
-Anyu, akkor mehetek ma Jasperrel busszal iskolába?-pillantott rám kérdőn Lilly kiszakítva ezzel a nosztalgiázásból.
-Igen, ha megígéred, hogy egy pillanatra se kóborolsz el Jasper mellől, a buszra szálláskor fogod a kezét, illetve amikor fel- és leszálltok, és amikor beértek az iskolába, Jasper ír egy-egy üzenetet, hogy minden rendben van-soroltam a Carlisle-lal közösen felállított szabályainkat.-És persze, ha Jasper is vállalja, hogy mindkettőtökre odafigyel.
-Jó leszek, ígérem-pillantott rám komolysággal szemeiben.-Tényleg…
-Akkor részemről és apu részéről, igen-válaszoltam aprót bólintva.-De meg kell beszélned Jasperrel is.
-Jó reggelt!-hallottam meg ekkor nevelt fiam hangját az emelet felől, ahogy lassan lelépdelt hozzánk a lépcsőn a nappaliba.
-Jó reggelt, szívem!-emeltem rá szemeimet egy apró, üdvözlő mosollyal az arcomon.-Hogy vagy, drágám? Hogy aludtál?
-Nem túl jól-válaszolta, amint aprót ásítva ő is helyet foglalt testvérei mellett a konyhaszigetnél.
-Szeretnél róla beszélni?-pillantottam rá érdeklődve, amire ő egy apró, de határozott fejrázással válaszolt.-Oké, nem kell, ha nem akarod-vettem vissza a szót megértéssel hangomban.-De tudd, hogy velem bármiről beszélhetsz.
-Baj van?-pillantott rá ekkor kissé aggódva Lilly, mire Jasper azonnal egy újabb finom fejrázással válaszolt.
-Nincs, Lilly-pillantott rá vissza egy apró mosolyt erőltetve arcára.-Tényleg, minden oké. Csak rosszul ébredtem. Álmos vagyok még.
-Beindítottam a mosógépet. Mire indulunk kell, addigra készen is lesz-hallottam meg ekkor szerelmem hangját a lépcső felől, amint visszatért hozzánk az emeletre.
-Szuper vagy-mosolyogtam rá, miközben ő ujjait vállamra simítva hátam mögül hullajtott apró csókot arcomra, ahogy elsétált mögöttem.
-Készítek kávét-emelte rám ismét pillantását a kávéfőzőhöz lépve.-Jöhet a szokásos kávé tejszínnel?
-Igen, köszönöm, szívem!-mosolyogtam hálásan, amint leülve a konyhaszigethez magunknak is egy-egy adag rántottát szedtem a tányérunkra.
-Jasper, mehetek ma veled busszal az iskolába?-fordult ekkor kérdőn kislányunk fogadott bátyjához, amire Jasper ismételten rá emelte szemeit.
-Persze-biccentett aprót, mielőtt egy újabb falat rántottát emelt a szájához.-Ha nem csinálsz semmi hülyeséget.
-Én nem szoktam hülyeséget csinálni-nézett rá kisebb felháborodással hangjában kérve ki magának testvére szavait.
-Hát…szerintem megpróbálni átfordulni a hintával és emiatt akkorát esni, hogy majdnem eltöröd a karodat elég nagy hülyeség-jegyezte meg kisebb szarkazmussal hangjában, amire Lilly reflexesen ráöltötte a nyelvét, Jasper pedig viszonozta azt.
-Ha veszekedtek, akkor mi nem engedünk el titeket együtt az iskolába-szóltam közbe határozott komolysággal arcomon, amire mindketten egy pillanatra elhallgatva emelték pillantásukat irányomba.-Jasper, te ennyi idősen pont ugyanilyen voltál-fordultam hozzá komolyan.-Fejjel lefelé lógtál a mászókáról, csúszkáltál a jeges úton, és mondhattunk akármit, az egyik füleden be a másikon ki-folytattam.-Amikor így beszélsz Lilly-vel, jusson eszedbe, hogy te is voltál ekkora, és te is csináltál „hülyeségeket”…
-Lilly, neked pedig szót kell fogadnod Jaspernek, ha ilyen nagylányos dolgokat szeretnél csinálni-szólt közbe Carlisle is egy enyémhez hasonlóan komoly pillantást vetve kislányunkra, amint mellém ülve elém és maga elé is egy-egy bögre kávét helyezett.-Ez nem egy veszélytelen dolog. A város nagy, a főút, ahol a busz megáll, forgalmas…könnyen bajba kerülhetsz, ha nem tartod be a szabályokat, és ezért nagyon fontos, hogy figyelj arra, amit Jasper mond neked. Érted ezt?
-Igen-válaszolta egy pillanatra lesütve szemeit.
-Bocs, Lilly!-fordult ekkor hozzá picit félszegen Jasper.
-Bocsi!-kért elnézést tőle Lilly is.
-Nos, akkor most, hogy ezt befejeztétek-álltam neki ismét egy apró sóhaj kíséretében pillantva két nagyobb gyerekünkre.-Szeretném tudni, ki mit kér tízóraira, amit elvihettek majd az iskolába.
-Én majd megcsinálom magamnak, ne fáradj vele…-szólalt meg Jasper, egy újabb falat rántottát tűzve villájára.
-Én mogyoróvajas-banános szendvicset kérek!-válaszolta lelkesen kislányunk rám emelve csillogó pillantását.-Segíthetek megcsinálni?
-Hogyne segíthetnél-mosolyogtam kuncogva, így simítva meg buksiját, mielőtt visszatértem volna saját reggelimhez.
-Aki befejezte az evést, az majd adja ide nekem a koszos tányérját!-pillantott végig gyerekeinken Carlisle az immár üres tányérja felől.-Majd én elmosogatok.
-Biztos ne csináljak neked semmit, Jasper?-kérdeztem rá még egyszer.-Ez nem fáradtság nekem, tényleg.
-Köszi, Esme, de…tényleg megcsinálom-pillantott rám ismét egy apró, hálás mosollyal az arcán.-Nagy vagyok már, össze tudok rakni egyedül egy szendvicset. De tényleg…Köszönöm!
-Nincs mit, szívem!-mosolyogtam rá ismét kisebb meghatottsággal szívemben. Mindig elfelejtem, hogy már 13 éves. Mintha csak tegnap ismertem volna meg azt az 5 éves kisfiút szerelmem szüleinél, aki ma már egy önálló, 13 éves, tinédzser nagyfiú. Az én nagyfiam. Akárhányszor mondtam ki magamban, még mindig szürreális volt.-Nos, ha te elmosogatsz-pillantottam Carlisle-ra, amint üres tányérommal elindultam a mosogatóhoz-, én akkor addig gyorsan lezuhanyozom. Utána csináljuk a szendvicset, jó, Lilly?-fordultam ismét kislányomhoz, amire Lilly válaszul azonnal izgatott bólogatásba kezdett.
-Jóóó!-mosolyogta, miközben egy újabb falat spenótos rántottát tűzdelt villájára.
-És persze-léptem még vissza a csaptól szerelmemhez egy huncut mosolygással hangomban-, ha végzel, mielőtt én végeznék, nyugodtan csatlakozz hozzám-súgtam a fülébe, mire Carlisle ajkait egy halk sóhajjal kísért apró nevetés hagyta el válaszul.
-Igyekszem-pillantott utánam egy hasonló játékossággal fűszerezett tónussal mosolyában, én pedig nem bírtam megállni, hogy erre ismét vissza ne mosolyogjak.
-Komolyan, legalább előttünk ne-szólalt meg Jasper kissé rosszallóan emelve ránk pillantását viselkedésünk láttán.-Éjszaka is csináltátok…
-Ha veszekednénk, az jobb lenne?-pillantott szemöldökeit felvonva Carlisle nevelt fiunkra, amint összeszedve a már üres tányérokat elindult azokkal a mosogatóhoz.
-Nem-válaszolta erre egy apró, frusztrált sóhaj kíséretében.
-Mit csinált az anyuci és az apu este?-nézett kérdőn Jaspere Will, a kérdés hallatán pedig Carlisle és én is felkaptuk a tekintetünket.
-Jasper-szólt oda ekkor Jaspernek Carlisle egy figyelmeztető pillantást vetve irányába.-Csak 2 éves. Tudod, mit beszéltünk meg legutóbb.
-Igen-biccentett kisebb komolyságot öltve arcára.-Majd ti.
-Tudod, kisszívem-léptem vissza pár pillanat múlva kisfiamhoz így simítva meg buksiját, mielőtt elvettem volna előle az üres tányérját-, a felnőtteknek, mint apu és én, néha szükségük van arra, hogy csak ketten legyenek-álltam neki megválaszolni kérdését, amint tálkáját a többi tányér mellé helyeztem a mosogatóba.-Ilyenkor nagyon-nagyon szorosan összebújunk, és…szeretjük egymást.
-Én is mehetek?-nézett ránk kíváncsian, amire Carlisle és én se bírtam megállni, hogy alig hallhatóan felnevessük kérdése hallatán.
-Nem, Will-ráztam meg a fejemet még mindig küzdve a belőlem feltörni vágyó nevetés ellen. Istenem, de ártatlan még.-Ahogy mondtam, ilyenkor anyu és apu kettesben szeretne lenni. És ez olyan összebújás, amit csak a felnőttek csinálhatnak. Felnőtt ölelés.
-És…ezt muszáj csinálni a felnőtteknek?-emelte ránk szemecskéit ismét kíváncsian.-Mert én nem szeretem az ölelést…
-Nem muszáj-válaszoltam még mindig mosolyogva.-Én sem csináltam sokáig, mert nem álltam készen rá. Aztán jött apu, és ő megmutatta, hogy a felnőtt ölelés milyen nagyon jó is tud lenni.
-Fúj, ez undi-szólalt meg ekkor Jasper némi fintorral hangjában reagálva szavaimra, amire én és Carlisle is egy apró, figyelmeztető pillantást intéztünk irányába.-Érettem, bocsi…-emelte fel erre kezeit megadóan, mielőtt kezébe véve időközben üressé váló tányérját elindult vele a mosogatóhoz.
-Egyszer lehet, hogy a te életedben is jön majd valaki, akit szívesen megölelsz majd-vette át a szót szerelmem egy pillanatra rám, majd vissza kisfiunkra pillantva.-De ha nem, az sem baj.
-Én csak az anyuciét szeretem-szólalt meg Will rám emelve csillogó kék szemeit.-Ha felnőtt leszek, én is ölelhetem így az anyut?
-Hű, az elég illegális lenne-jegyezte meg Jasper nevetve, Carlisle és én pedig alig bírtuk megállni, hogy egy pillanatra mi is felnevessünk kérdése hallatán. Egyem meg a kis szívét.
-Nem, Will-válaszoltam neki egy pillanatra lesütve szemeimet, mielőtt újból ráemeltem volna pillantásomat.-Én csak aput ölelem meg így, és ő is ugyanígy csak engem ölel meg-magyaráztam.-A felnőtt ölelés nem olyan, mint amikor te reggelente lejössz, és odabújsz hozzám-folytattam.-Ilyenkor például…rajtam és apun sincsen ruha, hogy így még közelebb lehessünk egymáshoz. És az ilyen felnőtt ölelés kell ahhoz is, hogy kisbaba kerüljön a hasamba.
-Akkor…most babát fogtok csinálni?-nézett ránk picit összezavarodva szavaim hallatán.-Azt mondtátok, nem lesz még baba.
-Nem lesz még baba, kisszívem-ráztam meg a fejemet egy apró mosollyal az arcomon válaszul.-Nem minden felnőtt ölelésből lesz kisbaba. Mi most apuval csak…gyakoroljuk a baba csinálást-folytattam, így igyekezve kicsit érthetőbbé tenni számára a dolgot.-Kisbabát csinálni komoly munka. Rá kell készülni.
-Ez a beszélgetés kezd elég meredek lenni-jegyezte meg Lilly egy pillanatra felvonva szemöldökeit, mielőtt leugorva a bárszékről elindult volna a kamra irányába.-Megetetem Gingert!
-Rendben, Liliomszál!-pillantott még utána mosolyogva Carlisle.-Ha bármit kérdésed van, Will, bármikor nyugodtan kérdezz meg minket-fordult ismét kisfiunkhoz komolysággal pillantásában.-Jó?
-Jó-biccentett egy apró kis mosollyal az arcán.
-Nos, akkor én most már tényleg elugrom zuhanyozni. Lassan indulnunk kell-sóhajtottam pillantásomat szerelmemre emelve, mielőtt egy apró csókot hullajtottam ajkaira, ahogy elindultam a szobánk irányába.-És ne felejtsd az ajánlatomat-néztem még vissza rá huncutsággal hangomban, mire Carlisle ajkait egy apró, játékos nevetés hagyta el, ahogy utánam fordult.
-Eszemben sincs…
-Hamarosan műtétem lesz, de még van durván negyed órám-válaszoltam, amint megállva órámra pillantottam. Tekintetemet barátomra emelve azonnal láttam, hogy komoly dologról van szó.-Baj van?
-Callie terhes-válaszolta némi izgatottság és félelem kettősével hangjában, én pedig az arcára kiülő ambivalens érzelmek hatására egy pillanatra nem voltam biztos benne, mit reagáljak. Mark rengeteget változott, amióta megismertem. A megrögzött agglegény, aki következetesen kerülte a tartós kapcsolatokat, immár 5 éve együtt élt a barátnőjével. Jól bánt a gyerekeimmel, mintha a sajátjai lennének. Annak idején azt mondogatta, hogy nem akar gyereket, de az arcára kiülő aggodalommal kevert izgatottság láttán meginogtam álláspontját illetően.
-Hű-pillantottam rá ámultan, még mindig nem tudván, mit is mondjak pontosan.-És ennek most…örülünk, vagy…
-Én sem tudom-válaszolta kissé idegesen hajába túrva.-Nem terveztük. Mindig használunk óvszert és Callie is használ tablettát. Egyszer kiszakadt a gumi, de nem hittük volna, hogy baj lesz, mert hát…Callie szedi a tablettát-folytatta, amint kicsit idegesen fel-le kezdett járkálni.-De már egy hete émelygett, ezért…csinált egy tesztet ma reggel, és pozitív lett. És bevallom, én megörültem-nézett rám ismét komolysággal pillantásában-, aztán pedig megijedtem, mert…Carlisle, ismersz már régen, én sosem terveztem gyereket. De mégis megörültem, és most teljesen összezavarodtam, hogy mit is akarok.
-Callie hogy fogadta a hírt?-pillantottam rá kíváncsian.
-Nagyjából ahogy én-sóhajtotta még mindig idegesen.-Először megörült, aztán ahogy meglátta a bizonytalanságot rajtam, ő is bizonytalan lett, és most mindketten pánikolunk.
-Figyelj!-álltam neki egy komolyabb pillantást vetve rá ismét.-Az első és legfontosabb, hogy üljetek le megbeszélni a dolgot. Ez nem olyan, amit te egyedül eldönthetsz-magyaráztam neki.-Amikor…Esme terhes lett Lilly-vel, valahogy mi is úgy voltunk, mint ti-pillantottam rá ismét, amint egy pillanatra elmerengtem a múlton.-Ugyan én mindig is szerettem volna családot, ahogy Esme is, de…nem számítottunk rá ilyen hamar. Hirtelen jött-folytattam.-A kezdeti öröm után mi is pánikoltunk. Ez nem ritka. Megijedtetek.
-De te mindig apa akartál lenni, ez a különbség-vette vissza a szót, így kezdve újra járkálásba.-Én nem. Én…nem készültem erre. Mi van, ha emiatt nem leszek jó apa?
-Szerintem te igazából már pontosan tudod, hogy szeretnéd-e ezt a babát-veregettem meg a vállát mosolyogva szavai hallatán.-Ha pedig engem kérdezel…amilyen jól bánsz az én gyerekeimmel, nem is kétség, hogy jó apa leszel-folytattam büszkeséggel a hangomban.-Mark Sloan, jó apa leszel.
-Kössz, haver!-ölelt ekkor magához egy hálás mosollyal az arcán, én pedig őszinte örömmel viszonoztam azt. A legjobb barátom apa lesz. 5 éve még nem hittem volna, hogy valaha is együtt ünnepeljük majd ezt a hírt. De Mark felnőtt a feladathoz. Készen áll. -Tényleg, nagyon köszönöm!
-Gratulálok!-pillantottam rá lelkesen, amire Mark egy alig hallható nevetésbe kezdett.-És ki tudja, lehet, majd a gyerekeink is legjobb barátok lesznek.
-Nem hinném, hogy az addigra 3 éves fiad szívesen játszana a totyogós gyerekemmel-nevetett tovább.-De Lilly már 2 éve is ajánlotta, hogy szívesen lenne a bébiszitterünk, úgyhogy…lehet szaván fogom majd még emiatt.
-Én nem Willről és Lilly-ről beszéltem-helyesbítettem egy apró, sejtelmes mosollyal az arcomon, Mark arca pedig a pillanat töredék része alatt felderült, ahogy elérte a felismerés.
-Esme is terhes?-pillantott rám izgatottan, mire én egy apró fejrázással jeleztem számára nemleges válaszomat.
-Nem, még nem-válaszoltam.-De úgy tervezzük, hogyha meglesz az idegsebészet szakvizsgája, belevágunk egy…újabb babaprojektbe-folytattam izgatottan.-Ez még nem fix, de tervben van.
-Öregem, hiszen az mindjárt itt van!-állapította meg, amire én egy helyeslő bólogatással válaszoltam.-Aztán húzzatok akkor bele, hogy együtt babázhassunk!
-Igyekszünk majd-nevettem én is mosolyogva.-Menj, és beszélj Callie-vel!-álltam neki ismét egy komolyabb hangnemre váltva kis kitérőm után.-Az alapján, ahogy elmondtad, ő is hasonlóan érez, mint te. Nyugtasd meg, és mondd el neki azt, amit nekem is-folytattam.-De a végső döntés az övé-tettem még hozzá komolyan.-Az ő teste. Neki kell kihordania a babát, neki kell megszülnie, és neki befolyásolhatja ez a karrierjét. Ha máshogy dönt, mint ahogy te elképzelted, el kell fogadnod azt, vagy így vagy úgy.
-Persze, tudom-válaszolta komolysággal szemeiben.-Csak remélem, hogy ugyanúgy csak megijedt egy pillanatra, mint ahogy én. Most már…beleéltem magamat-nevetett fel a végén, amire az én ajkaimat is egy apró nevetés hagyta el.-Azért…jó lenne, nem igaz?-nézett rám ismét pár pillanatnyi gondolkodást követően.-Ha a gyerekeink együtt nőnének fel.
-Eléggé…
-Értem, Dr. Cullen!-biccentett.
-Cassie Jacobs, 1 hetes Down-szindrómás kislány, duodenum atresia miatt történt nála duodenoduodenostomia 4 napja-folytattam.-Az állapota stabil, reakciómentes a seb, az antibiotikum változatlanul megy tovább, és egyelőre PICC-en keresztül zajlik nála a totális parenterális táplálás. Holnap lesz vese és koponya ultrahang vizsgálata, hogy kizárjunk minden más rendellenességet. Ezt már leszerveztem, annyit kell tenned, hogy az eredményeket bemutatod Dr. Montgomery-nek.
-Rendben, Dr. Cullen!-bólintott ismét.
-Anyuci, kész vagyok!-pillantott fel ekkor rám Will kirakójáról.
-Egy pillanat, és folytatjuk, Clara-fordultam egy pillanatra Dr. Smitthez, mielőtt a nővérpult mögé lépve megálltam volna kisfiam mellett, hogy szemügyre vehessem kis ügyeskedését.-Váó, ez nem semmi-pillantottam Willre ámultan, amint a tökéletesen összerakott 48 darabos űrhajós kirakós képet szemléltem a nővérpulton.-Szuper ügyes vagy, kisszívem!-nyomtam egy puszit buksijára.
-Megcsinálom újra-emelte rám hatalmas kék szemeit lelkesen, amint sietve nekiállt szétszedni a puzzle darabokat.-Csak gyorsabban!
-Csináld csak, drágám!-simítottam meg ismét fejecskéjét, mielőtt visszafordulva kolléganőmhöz folytattam volna betegeim átadását.-Nos, hol is tartottam?
-Cassie Jacobs-nál-válaszolta Clara jegyzeteire pillantva.
-Igen-álltam neki újra, amint újra összeszedtem a gondolataimat.-Thomas Reed, 4 éves fiú, ma operáltam inguinalis herniával-vettem kezembe a kisfiú kórlapját.-A műtét alatt végig stabilak voltak a vitális paraméterei, jól ébredt, nem volt semmi említésre méltó perioperatív történés. Amennyiben ez így is marad, holnap mehet haza. Az ő zárójelentését is összekészítettem-folytattam.-Jeremy Collins, 1 hónapos, TEPT műtéte volt a mai nap folyamán Hirschsprung betegség miatt. Miért ajánlott ezt a műtéti megoldást választani, Clara?-kérdeztem őt, amire ő egy pillanatra gondolkodóan a plafonra emelte pillantását.
-Kevésbé invazív, csökkent az analgézia igény, rövidebb a műtéti idő-kezdte sorolni-, kevesebb vérvesztéssel jár, rövidebb a kórházi tartózkodás…
-És még?-pillantottam rá ismét pár másodpercnyi néma hezitálása hallatán, ám kissé tanácstalan arcát látva úgy döntöttem, inkább rásegítem a válaszra.-Miért jó az, ha minimál invazív beavatkozást végzünk egy laparotómia helyett? Mi lesz annak a helyén, ahol vágunk a szikével?
-Heg…Ó, igen!-csillantak fel a szemei, ahogy megvilágosodott.-Csökkenthető a kiterjedt külső és belső hegképződés.
-Pontosan-mosolyogtam rá elégedetten.-Mire visszajövök, nézd át kérlek a Hirschsprung betegség anatómiai, élettani és kórélettani hátterét, a különböző műtéti megoldásokat, és hogy melyiknek mikor van helye és mik az előnyeik, hátrányaik-pillantottam rá újra.-Ez lesz a házifeladatod.
-Meglesz-biccentett.
-Helló, Esme!-hallottam meg Derek hangját, amire pillantásomat azonnal irányába emeltem.-Izgulsz már, főnök?
-Derek!-mosolyogtam rá üdvözölve.-Clara, megbocsájt nekünk pár percre?-fordultam vissza egy pillanatra rezidens kolléganőmhöz.-Beszélnem kell néhány szót a mentorommal a holnap utáni szakvizsgám miatt.
-Hogyne, Dr. Cullen!-válaszolta, majd sietős léptekkel indult útnak az osztály egy távolabbi pontja fele.
-Na, hogy vagy?-pillantott rám ismét kíváncsian Derek.-Várod már?
-Kicsit izgulok, de most közel sem annyira, mint a gyereksebészet szakvizsgám előtt-válaszoltam kisebb izgatottsággal hangomban.-Most már rutinos vagyok.
-Helyes, nem is kell izgulni. És akkor holnap utazol?-kérdezett ismét.
-Igen, reggel 8:45-kor indul a gépem New Yorkba-mosolyogtam.
-Szuper. Tudod, csak nyugodtan-pillantott rám ismét komolysággal az arcán.-Ügyes vagy, rengeteget készültél. Semmi tanulás most már, úgysem számít. Inkább pihend ki magad, egyél-igyál eleget előtte, és aludj! Ez a legfontosabb.
-Megteszem, ami tőlem telik-biccentettem egy újabb mosoly kíséretében.-De ismersz…
-Na, igen-nevetett fel, amire én sem bírtam megállni, hogy halkan kuncogni kezdjek.-Én…hallottam már, hogy Violet kis barátnője lett a rezidensed-jegyezte meg egy pillanatra felvonva szemöldökeit Derek, amint Clara után pillantott.-Nem…zavar?
-Nem igazán-kuncogtam mosolyogva.-Clara rendes lány, akit érdekel a gyereksebészet. Ez a kis személyes érintettség a múltból nem szabad, hogy befolyásolja az ítélőképességemet-folytattam.-Ezt jelenti felülemelkedni, nem igaz?
-Te felnőttebb vagy, mint én, pedig jó 10 évvel idősebb vagyok nálad-nevetett fel ő is, újabb apró nevetést váltva ki ezzel belőlem is.-Hé, szia, Willkó!-fordult kisfiamhoz, amint meglátta őt a nővérpult mögött ücsörögni.-Jól vagy, kisember?
-Igen-válaszolta szűkszavúan pillantását el nem emelve kirakójáról.
-Nagyon koncentrál-jegyezte meg nevetve, amire én válaszul egy mosoly kísérte egyet értő bólogatásba kezdtem. Ha Will elmerült valamiben, alig lehetett kizökkenteni abból.-Igen okos ez a gyerek, mit ne mondja-folytatta tovább szemlélve Willt.-A legtöbb 2 éves még a néhány darabos kirakóval is küzd.
-Will imád kirakózni-vettem át a szót továbbra is mosollyal arcomon figyelve kisfiamat.-Úgy érzem, lassan már ez sem jelent kihívást neki.
-Kifejezetten fejlett a logikai érzéke, a térlátása és a finom motorikája-nézte csodálkozó ámulattal, ahogy Will könnyedén rakosgatta helyére az egyik puzzle darabot a másik után.-Szerintem érdemes lenne majd IQ tesztet és neurokognitív teszteket csináltatni vele, ha elég idős lesz…
-Úgy gondolod?-pillantottam fel rá némi bizonytalansággal hangomban.
-A fiad 2 éves létére 48 darabos kirakókat rak ki minden nehézség nélkül-vette vissza a szót komolysággal szavaiban.-Ez eléggé átlag feletti…
-Igen, tudom, csak…-álltam neki kissé nehezen egy apró sóhaj kíséretében-Tudod… szeretném, hogy gyerek legyen-folytattam komolyan ismét rá emelve pillantásomat.-Én is látom, amit te. Carlisle is látja. És ez…olyan nehéz-pillantottam rá újra újabb sóhajjal szavaimban.-Mert nem szeretném visszafogni, de azt sem, hogy túl hamar nőjön fel, és ne lehessen gyerek, és…Csak hadd legyen gyerek. Semmi mást nem szeretnék.
-És mellettetek minden lehetősége meg is van erre…
(bónusz: a 2 éves Will :) )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése