Üdv, mindenkinek!
Meg is hoztam a következő részt. Ez az utolsó előre megírt fejezet a történetből, így mostantól sajnos ritkábban tudok majd új fejezeteket hozni, mivel elég kevés időm van írni, de addig is igyekszem majd egyéb, a történettel kapcsolatos bejegyzéseket hozni :)
Elérkezett a szakvizsga napja. Carlisle otthon maradt a gyerekekkel és egy nem akármilyen meglepetéssel készül Esme hazajövetelére. Ez a fejezet teli lesz a szeretetnek mindenféle formájával, a legtisztább gyermekitől a legőszintébb házastársi szeretetig.
Remélem mindenkinek tetszeni fog! Jó olvasást!
Puszi!
Carly
"SOMEWHERE ONLY WE KNOW"
[október 22.]
-Szerintem igen-válaszoltam, miközben kezeimet leporolva felálltam a földről kislányom mellől.-Na, Lilly?-pillantottam vissza rá mosolyogva.-Hogy tetszik?
-Jó lett-mosolyogta lelkesen a frissen lekent oldalfalra pillantva a fűben, amint visszatette az ecsetet a faolajat tartalmazó vödörbe.-És mikor tesszük be az üveget a helyére?
-Ha összeszereltük a fa elemeket és mindet leolajoztuk-válaszoltam neki.-És bár üvegház a neve, de képzeld, valójában nem üveget fogunk használni-magyaráztam neki lelkesen.-Látod azokat ott?-mutattam a hátsó verandán a falnak támasztott méretre vágott polikarbonát lapokra mutatva.-Azok különleges műanyag lapok. Azért jobb, mint az üveg, mert ez sokkal tartósabb, és jobban szigetel.
-Esme tényleg nem tud semmit erről az egészről?-kérdezte Jasper kíváncsian, amire én egy újabb mosoly kíséretében megráztam a fejemet.
-Semmit-válaszoltam büszkén.-Nem is sejti.
-Miért kell anyucinak ilyen ház?-nézett rám kíváncsian Will.
-Ugye, amikor anya még olyan kicsi volt, mint te, egy farmon lakott Colombus mellett-álltam neki magyarázni.-Tudod, ott, ahol most is lakik Liza nagyi és Will papa. És ott nagyon sok mindent egyedül termeltek meg saját maguk. Nem a boltban vették meg, mint mi-folytattam.-Anya nem mondja gyakran, de néha látom rajta, hogy hiányzik neki a régi otthona. És azt remélem, hogy ezzel az üvegházzal, ha csak egy picit is, de idehozhatom neki.
-Itt nő majd az ennivaló?-kérdezett ismét.
-Így van-bólintottam helyeslőn.-Az üvegház arra jó, hogy a növények ellenőrzött és biztonságos közegben növekedhessenek, ahol védve vannak a rossz időtől és a kártevőktől. Emiatt olyan hasznos.
-Lehet majd paradicsomunk is?-nézett rám újra Lilly izgatott csillogással mosolyában.
-Bizony, hogy lehet-mosolyogtam vissza rá.-Paradicsom, padlizsán, répa, amit csak akarunk. Sőt, spenótunk is lehet-pillantottam le kisfiamra, amire Will pici szemei azonnal felcsillantak.
-Én nagyon szeretem a spenótot!-mosolygott rám lelkesedéssel pillantásában.
-És készen leszünk ezzel holnapig?-fordult ekkor hozzám ismét Jasper némi kétkedéssel a hangjában.-Mert még eléggé nem álluk sehogy…
-Az alapozás gyakorlatilag kész, tesszük is rá mindjárt a geotextilt, és jöhet utána a tetejére a kavics-álltam neki sorolni a még hátralévő teendők listáját.-Már a teljes tető és két oldalfal szerkezete kész, ha a másik kettőt is sikerül megcsinálni ma, akkor holnapra csak a műanyag lapok behelyezése marad a helyükre és a szerkezet összeállítása. Meg a kis kiegészítő részletek, de azzal meg már gyorsan megleszünk-tettem hozzá.-Esme elvileg késő délután érkezik, úgyhogy ha a részletekkel még nem is készülnénk el teljesen, de mire hazajön, az épület állni fog.
-Én is segíteni akarok-szólalt meg újra Will, miközben kérlelőn rám emelte hatalmas kék szemeit.-Én is csinálni akarom anyuci ajándékát.
-Nos, hát-pillantottam körbe elgondolkodva, milyen feladatot is adhatnék az én 2 éves kisfiamnak. Szerettem volna bevonni őt is valahogy, de úgy, hogy semmiképp se sérüljön meg-, mi lenne, ha…segítenél nekem leteríteni a geotextilt, hm?-emeltem rá vissza pillantásomat lelkesítéssel a hangomban.-Hozzuk azt a nagy fekete takaró szerű dolgot, és odatesszük a sóder tetejére.
-Az miért kell?-kérdezte Lilly kíváncsian, ahogy ő is követni kezdett minket a fekete lepelért.
-Ez fog szigetelni alulról, elvezeti a felesleges vizet, és nem engedi hogy mindenféle gyomnövény nőjön ki ezen a területen-magyaráztam.-Így marad hosszú időn át is jó az üvegházunk.
-Carlisle, csörög a telefonod!-kiáltott ekkor utánam Jasper, amire azonnal felkaptam a tekintetemet. Talán Esme az? Már vége is van a vizsgának?
-Esme az?-pillantottam vissza rá ideges izgalommal a hangomban, mielőtt lendületes léptekkel elindultam volna irányába.
-Nem-válaszolta a kijelzőre nézve.-Mark hív-folytatta, amint felemelve a földről kezembe adta mobiltelefonomat.
-Köszönöm, Jazz!-mosolyogtam rá, mielőtt megnyomva a hívás fogadása gombot a fülemhez emeltem volna azt.-Szia, Mark!-köszöntem neki.
-Helló, haver!-hangzott fel barátom hangja a vonal másik végén.-Mi a helyzet? Jól telik a szabi?
-Igen-válaszoltam egy újabb mosollyal az arcomon.-Jól elvagyunk a gyerekekkel. Tartalmasan telik a nap.
-Én, öhm…tudunk beszélni most?-folytatta pár pillanat múlva némi bizonytalan idegességgel hangjában.-Lenne néhány kérdésem így a…terhességgel kapcsolatban, amivel nem zaklatnám Addisont, ha…nem muszáj-sóhajtott aprót mondata végén.-Főleg azért, mert hülye kérdések-nevetett fel még mindig kissé idegesen.- Kicsit túlaggódom, és te és Esme már kétszer végig csináltátok, szóval…
-Figyelj, én…éppen eléggé el vagyok havazva egy itthoni projekttel, amihez szükség lenne mindkét kezemre-pillantottam a még darabjaiban álló üvegház elemekre.-Ugorj át, és megbeszéljük személyesen. Mondanám, hogy kihangosítalak, de várom a telefonhívást Esme-től. Hamarosan véget kell érjen a vizsga…
-Tényleg, a vizsga!-érte el a felismerés, amint elhagyta a számat az előbbi félmondat.-Basszus, be kell valljam, hogy teljesen elfelejtettem, hogy ma vizsgázik Esme. Ez az egész terhesség dolog most eléggé megzavart…
-Majd visszaáll minden a normál kerékvágásba, ahogy picit leülepednek a dolgok-vettem vissza a szót egy apró kuncogással kísért nyugtatással a hangomban.-Várunk akkor! Csörögj rám, ha itt vagy, mert a hátsó kertben vagyunk a gyerekekkel, nem fogom hallani a csengőt.
-Kössz, haver!
[…]
-Amíg nem rendszeresen van így, és tud eleget enni-inni, addig nincs baj-válaszoltam nyugtatóan, miközben én is nekiálltam felszerelni egy újabb alumínium sínt a helyére.-A legfontosabb a folyadék, nehogy kiszáradjon. De ha nagyon nincs jól, mindenképp menjetek be a klinikára-folytattam.-Esme-vel is voltunk benn egyszer, amikor Lilly-vel volt terhes. Kapott is infúziót.
-Igen, emlékszem hogy nehezen viselte-sóhajtott aprót még mindig aggodalommal a hangjában.-És…nem tudok neki ezen valahogy könnyíteni?-pillantott rám ismét elgondolkodva.-Vagy csak túl kell élni?
-Esme-nek mindkét terhessége alatt nagyon bevált a gyömbér tea-válaszoltam.-Rengeteget segített. Willnél még a mentolos rágó volt, amit kipróbáltunk pluszban, és azt mondta, hogy az is elég sokat könnyített a rosszulléteken.
-Gyömbér tea és mentolos rágó. Feljegyeztem-biccentett. Talán sosem láttam még ilyen eltökélt segíteni akarást ennek az embernek a szemeiben. Ez pedig barátjaként valahol büszkeséggel töltött el.
-Apu, hoztam ilyet-lépett mellém ekkor Will néhány nagyobb csavarral a kezében.
-Nagyon köszönöm!-vettem el tőle azokat mosolyogva.
-Mi a helyzet, mini Carlisle?-fordult hozzá Mark is egy mosollyal az arcán, mire Will egy pillanatra lesütve szemeit, pici kezeit karom köré fonva közelebb bújt hozzám.-Még mindig nem szeretsz beszélgetni?
-Elmeséled Mark bácsinak, miket csináltunk ma?-mosolyogtam, amint másik kezemmel gyengéden megsimogattam karom mögött bujkáló kisfiam buksiját.-Mit csinált apa ebédre?
-Spenótfőzeléket tojással-válaszolta egy picike mosollyal az arcán kikukucskálva karom mögül.
-Azta, te szereted a spenótot?-kérdezte ámulattal hangjában, amire Will egy szégyellős kis bólogatással válaszolt.-Ez igen, hát te már igazán nagyfiú vagy akkor.
-És még mit csináltál ma?-pillantottam vissza bátorítóan kisfiamra.-Elmondod Mark bácsinak milyen ügyes voltál?
-Segítettem csinálni anyuci ajándékát-mosolyogta.-Szeretném, ha anyuci boldog lenne, amikor hazajön.
-Apu, kész a házim-lépett mellém ekkor Lilly is kezében matek munkafüzetével.-Átnézed?
-Hogyne -vettem át tőle a füzetet, majd sietősen neki is álltam átfutni az általa megoldott matekpéldákat.
-És veled mi a helyzet, napsugár, hm?-pillantott kislányomra is Mark kíváncsian.
-Taekwondózni fogok-mosolyogta izgatottsággal hangjában.
-Azt a mindenit! Mi a szösz?-reagált meglepetten Mark kislányom szavaira, én pedig nem bírtam megállni, hogy halkan felnevessek barátom reakciója hallatán.
-Mind jó. Nagyon ügyes vagy, Liliomszál!-mosolyogtam rá dicsérőn, ahogy visszaadtam kezébe a munkafüzetet, amire az ő arcára egy pici büszke mosoly húzódott.-Van még házi holnapra?
-Nem, ez volt az utolsó-válaszolta.-Kihozhatom pisilni Gingert?-pillantott rám ismét.-Biztos nagyon kell már neki.
-Hozzad, csak vigyázz, nehogy belelépjen valamibe itt-futtattam végig tekintetemet a földön elheverő eszközökön és csavarokon, mielőtt ismét rá emeltem volna pillantásomat.-Maradjatok az udvar másik végében, jó?
-Rendben-biccentett mosolyogva, majd sietős léptekkel útnak indult a veranda irányába.
-Mi ez a taekwondo dolog?-nézett rám újra Mark még mindig kisebb értetlenséggel az arcán.-Lilly küzdősportolni fog?
-Hát…nagyon úgy néz ki-sóhajtottam egy kisebb bizonytalansággal a hangomban. Még mindig nem voltam biztos, hogy ez az egész jó ötlet.-Tegnap volt egy soron kívüli kontrollunk Dr. Finchernél az iskolai gondok miatt, és azt javasolta, hogy Lilly kezdjen el sportolni valamit, hogy…levezesse azt a fölös energiát, ami az egész napos ülés alatt felhalmozódik benne-magyaráztam.-Lilly pedig ezt választotta.
-De taekwondo?-nevetett fel még mindig hitetlenkedve.-Honnan jött ez neki?
-Az iskolában látta kirakva a hirdetést, hogy indul iskolásoknak is oktatás-vettem vissza a szót.-Először én sem hittem, hogy jó ötlet, de tegnap este megbeszéltük Esme-vel telefonon a dolgot és…arra jutottunk, hogyha ezt szeretné csinálni, hadd csinálja. A másik, amit szeretett volna, az az agility Gingerrel, de még túl kicsi hozzá.
-Kemény kis csajszi. Tiszta Esme-nevetett fel Mark, amire én sem bírtam megállni, hogy én is alig hallhatóan felnevetve egy egyetértő bólogatásba kezdjek.-De be kell valljam, nem tudom elképzelni, hogy Lilly bárkit is megüssön.
-Én sem igazán-kuncogtam ismét.-De Esme szerint még hasznos is lehet, mert valamilyen szinten így megtanulja megvédeni magát. És sajnos a mai világban…szüksége is lehet rá-sóhajtottam.
-Hajj, öregem, nem tudom, készen állok-e arra, hogy ilyenek miatt kelljen majd a lányomért aggódjak-sóhajtott fel ő is némi aggodalommal a hangjában.
-Helló megint, mindenkinek!-hallottam meg ekkor hátam mögött Jasper hangját.-Megkívántam a kakaót, úgyhogy mindjárt csinálok is, de meg akartam kérdezni, hogy kell-e még valakinek-nézett végig rajtunk ahogy megállt mellettem.-Lilly kér.
-Én nem kérek, köszönöm!-pillantottam mosolyogva nevelt fiamra.
-Én sem-válaszolta Mark is.-De kössz!
-Én kérek!-csillantak fel lelkesen Will szemei, amint elengedve karomat pillantását izgatottan tesójára emelte.-És kérek csokis-mentás kekszet is! Úgy jó, ha belemártogatod a kekszet.
-Rendben, öcskös!-mosolyogta válaszul Jasper.-Gyere, csináljuk akkor!
-Jazz, nemsokára jön a délutáni alvás Willnek-szóltam még utánuk, amint elindultak a ház fele.-Ha megittátok a kakaót szólj, és megyek, jó?
-Okés-biccentett, mielőtt mindketten sietős léptekkel álltak volna neki folytatni útjukat a hátsó veranda irányába.
-Jó gyerekek-mosolyodott el ismét Mark.-Tényleg, akkor végülis…te és Esme most…tudod-nézett rám némi célozgatással a hangjában, amire nem bírtam megállni, hogy halkan felnevessek.-Szóval hogy…akkor belevágtok? Beszéltétek már?
-Igen-válaszoltam.-Most már biztos, hogyha sikerül a vizsga, nekiugrunk a babaprojektnek-folytattam izgatottan.-De az is biztos, hogy nem fogunk görcsösen próbálkozni, csak…megadjuk a lehetőséget, hogy megtörténjen. Nyilván nagyon szeretnénk mindketten-tettem hozzá-, de ha nem jön össze azonnal, nem fogunk rajta idegeskedni. Willnél kicsit túlstresszeltük a dolgot, és az egyikünknek sem tett jót.
-Hát, akkor hajrá!-veregette meg vállamat mosolyogva.-Nem akarok nyomást helyezni rátok, de még mindig azt gondolom, hogy király lenne együtt babázni-nevetett fel újra, én pedig szinten nevetni kezdtem szavai hallatán.-Csak mondom…
-Kétségtelen-helyeseltem mosolyogva.-Egyébként...köszönöm a segítséget!-biccentettem hálával hangomban a félkész üvegház elemek irányába, mielőtt pillantásomat ismét Markra emeltem volna.-A gyerekekkel egyedül kicsit lassan haladtunk, de így még látok esélyt arra, hogy valóban állni fog ez az üvegház, mire Esme hazaér.
-Ugyan már, haver! Ne köszönd!-mosolyogta, amint lassan ismét mindketten nekiálltunk folytatni a műanyag paneleket majd a helyükön tartó sínek rögzítését.-És…honnan jött ez az üvegház dolog amúgy?-pillantott rám újból kíváncsian.
-Nem tudom, hogy valaha mondtam-e, de…amikor Esme ideköltözött Seattle-be, csak a rezidensképzése idejére tervezett maradni-álltam neki, amire Mark meglepetten rám emelte a tekintetét.-Vissza akart menni Ohio-ba a szakvizsga után. És azt mondja, hogy boldog, de néha…főleg, amikor rossz napja van, látom rajta, hogy visszavágyik oda, a farmra. És…ha csak azzal, hogy picit idehozom neki a farmot, könnyebbé teszem neki a nehéz napokat, és boldogságot hozhatok az életébe, akkor már megéri a munkát.
-Én ezt nem is tudtam-nézett rám ismét még mindig picit döbbenten.-Mármint, hogy Esme nem tervezett végleg itt maradni.
-Elég sok minden történt azóta, hogy ezt mondta nekem-nevettem visszagondolva az elmúlt 8 évre.-Még nem is jártunk, csak…beszélgettünk egy kávé mellett ügyeletben.
-Hát az tényleg jó régen volt-jegyezte meg szintén nevetve.-És most itt vagytok, majdnem egy évtizeddel később, házason, három gyerekkel, és épp tervezitek az újabb gyerkőcöt-folytatta ő is elmerengve.- Elég jól sikerült annak idején az a kis útbaigazítás reggel a liftnél, mit ne mondjak.
-Én magam is alig hiszem el, hogy lehetek ennyire szerencsés-mosolyogtam. Ebben a pillanatban telefonom csörgése szakított meg beszélgetésünket, mire az én szívem azonnal meglódult, amint megláttam a kijelzőn szerelmem nevét.-Esme az-pillantottam egy pillanatra izgatottan Markra, majd vissza mobilomra.-Szia, szívem!-vettem föl a telefont kisebb türelmetlen várakozással szívemben.-Mi a helyzet? Mi volt? Túl vagy rajta?
-Nos, hát-állt neki-, már pár órája kijöttem, de nem akartalak hívni, amíg nincsen eredmény-vallotta be.-Most volt az eredményhirdetés, és…örömmel közölhetem, hogy a mai naptól nem csak gyermek-, hanem idegsebész szakorvos is vagyok.
-Én is szeretlek!-kuncogta boldogan ömlengésem hallatán.
-Gratulálok, nikkelbolha!-hajolt közelebb Mark a fülemnél lévő mobilomhoz mosolyogva.
-Ez Mark?-kuncogott fel Esme meglepetten barátom hangja hallatán.-Szia, Mark! Köszönöm!
-Igen, átjött beszélgetni-nevettem.-Üdvözöl és köszöni!-tolmácsoltam Marknak szerelmem szavait.-Holnap mikor jössz?
-Holnap 16:00-kor indul a gép és 19:17-re ér be, ha minden igaz-válaszolta.-Gyerekekkel minden rendben?
-Még mindig a helyemen alszik?-nevetett fel ismét, amire én szintén nevetve kezdtem helyeslő bólogatásba.
-Délutáni alváskor és este is-válaszoltam.-Remélem, erről azért le fogjuk tudni szoktatni, mikor hazajössz.
-Hát igen, Willel az ágyunkban nehéz is lenne majd kistesót csinálni-kuncogott tovább, és én sem bírtam megállni, hogy ajkaimat újabb nevetés hagyja el.-Most mennem kell, de este hívlak majd.
-Én is szeretlek!
[október 23.]
[…]
-Mindjárt meglátod-simította ujjait szerelem hátam mögül vállaimra, mielőtt arcom elé emelve kezeit letakarta volna szemeimet.-De addig nincs kukucskálás!
-Hé!-kuncogtam.-És így hogy megyek le a lépcsőn?
-Majd mi segítünk!-mosolyogta Lilly lelkesedéssel hangocskájában, mielőtt megállt volna ezzel engem is megállásra késztetve.-Most jön a lépcső!
-Vigyázz, anyuci!-szólalt meg Will, mielőtt ők óvatosan vezetve engem elindultunk volna volna lefele a veranda néhány lépcsőfokán.
-Csak lassan, szívem!-helyezte egyik kezét támasztékként alkarom alá Carlisle, másik kezével továbbra is gondosan eltakarva szemeimet.-Ez…elég hülye ötlet volt, igaz?-kuncogta realizálva saját tettét, ahogy leértünk, mire én sem bírtam megállni, hogy alig hallhatóan felnevessek.-A lépcső alján is eltakarhattam volna a szemeidet, és akkor könnyebb lett volna lejönni magán a lépcsőn.
-Nem én akartam kimondani-jegyezte meg Jasper is nevetve.
-És szabad találgatni?-kérdeztem izgatottsággal mosolyomban, amint tovább sétáltunk a korábbi esőzés miatt kissé vizes fűben.
-Hát…mik a tippjeid?-mosolyogta ismét visszahelyezve másik kezét is szemeim elé.
-Nem is tudom-válaszoltam elgondolkodva.-Annyit már tudok, hogy együtt csináltátok a gyerekekkel, és…most már azt is, hogy az udvaron van-folytattam.-Valami kerttel kapcsolatos dologra tippelnék…Egy kerti dísz, vagy ültettetek egy fát…
-Közel jársz, de még nem elég közel-jegyezte meg titokzatosan, ahogy tovább folytattunk utunkat a hátsó kert vége felé. Végül pár pillanat múlva megálltunk.-Nos…íme.
Ahogy elvette kezeit a szemeim elől, a szívem egy ütemet kihagyott, ahogy megláttam az udvart maga körül gyengéd meleg fényárba borító kivilágított üvegházat.
-Még nincs teljesen kész, mert az eső miatt maradtak hátra munkák vele-szólalt meg mögöttem szerelmem pár pillanat múlva, miközben én még mindig ámultan nekiálltam körbe sétálni az építményt.-Még be kell szerelni a hőlámpákat, és még az ágyások farekeszeiből is van néhány, amit össze kell csavarozzak, de pár nap és használható lesz. És tettem bele néhány napelemes fényfüzért addig is, hogy legyen benne világítás-folytatta lelkesen-, de ha tetszik, maradhatnak utána is.
-Ezt tényleg ti csináltátok?-pillantottam rájuk könnyeimmel küzdve, a hangom pedig egy pillanatra elcsuklott, ahogy az öröm és meghatottság egyvelege elárasztotta a testemet.
-Igen-válaszolta büszkén Lilly.-Én segítettem apunak lefesteni olajjal a fa részeket.
-Én hoztam csavarokat-mosolyogta Will is.-És segítettem letenni egy olyan geo…geotextilt. Geotextil ugye, apu?-pillantott fel rá elgondolkodva, nem lévén biztos a szó helyességében.
-Pontosan, Will-simította meg a buksiját.
-Én segítettem az alap kiásásánál, meg több kis dologban is-szólalt meg Jasper is egy apró féloldalas mosollyal az arcán.
-Istenem, mivel érdemeltelek ki titeket-öleltem magamhoz mindhármukat, a könnyeim pedig megállíthatatlanul kezdtek csorogni az arcom vonalán, ahogy mindannyiuk arcát sorozatos puszikkal árasztottam el.-Annyira nagyon szeretlek titeket!
-Mi is téged-pillantott rám újra Jasper.
-Nagyon-nagyon szeretlek, anyuci!-emelte rám ekkor hatalmas kék szemeit Will is.-Hé, te sírsz! Miért sírsz?-kérdezte kissé értetlen aggodalommal állva könnyeim ellőtt.-Nem tetszik?
-Dehogy, semmi ilyesmi-válaszoltam neki.-Azért sírok, mert nagyon örülök, kisszívem! Ezek boldog könnyek-mosolyogtam vissza rá megtörölve az arcomat, mielőtt szemeimet a mögöttük minket csendesen szemlélő szerelmemre emeltem volna.-Te vagy a legjobb!-siettem oda hozzá, mielőtt egy mosoly kísérte örömmámor és meghatottság vezérelte szenvedélyes csókot hullajtva ajkaira öleltem őt szorosan magamhoz.-Annyira szeretlek!
-Én is szeretlek!-ölelt ő is magához karjait gyengéden körém fonva, így nyomva újabb apró csókot homlokomra.-Reméltem, hogy tetszeni fog.
-Tetszeni? Imádom-pillantottam fel arcára kitörő lelkesedéssel szavaimban.-Édes Istenem, alig várom, hogy ültessek ide mindenfélét-fordultam újra az üvegház felé.-Lesz majd paradicsomunk, spenótunk, retkünk…ó, padlizsán, az is kell-soroltam lelkesen.-Lehetne még répánk és borsónk is. Mindenből csak egy-egy tő. És kiültethetném a menta növénykénket is.
-Amit csak szeretnél-hullajtott apró csókot halántékomra, miközben ujjait összekulcsolva hasamnál hátam mögé lépett, így karolva át derekamat.-Ez a te saját üvegházad. Olyan lesz, amilyennek megálmodod.
-Az én üvegházam…
(bónusz: egy picit jobb kép az üvegházról :D)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése