Üdv, mindenkinek!
Meg is hoztam az új év első fejezetét! Ez a rész is számtalan megható, komoly és boldog pillanatot tartogat a számotokra, visszatérnek majd régi ismerősök, és újakat is megismerhettek majd.
Remélem, mindenkinek tetszik majd! Jó olvasást!
Puszi!
Carly
"THERE IS MAGIC IN OUR BONES"
[2018. március 5.]
-Ginger!-nevettem finoman eltolva az arcomat nyaldosni kezdő tinédzser kutyát.
-Liliomszál, hajlani negyed 6 van-sóhajtott aprót ásítva Carlisle órájára majd Lilly-re pillantva, aki közénk mászva az ágyon állt neki simogatni a felénk magasodva farkát csóváló kutyusunkat.-Nem szeretnél aludni még egy kicsit?
-Nem-mosolyogta egy izgatott kis mosollyal az arcán halk nevetést kiváltva ezzel belőlem.-Nem vagyok már álmos.
-Veszem észre-jegyeztem meg kuncogva, amint lassan ülő helyzetbe húzódzkodtam, mire ekkor Ginger szorosan mellém kucorodva állt neki gyengéden böködni orrával hasamnak oldalát, újabb halk nevetést váltva ki ezzel belőlem és Carlisle-ból is.
-Ébresztgeted a leendő új kisgazdidat, Ginger?-simogatta meg kutyusunk fejét még mindig nevetve, miközben én szintét tovább kuncogva álltam neki ujjaimmal cirógatni Ginger puha vörösesbarna szőrrel fedett fülét. Szinte már a reggeli rutinunk részévé vált Gingernek ez a kíváncsi viselkedése. Eleinte óvatos szaglászással kezdődött, mintha érezte volna már akkor is, amikor még senki sem láthatta, hogy odabent egy kis élet növekszik. Ahogy pedig a hasam láthatóan növekedésnek indult, azzal együtt kezdődött el ez a játékos kis bökdösés, ami minden alkalommal megnevettetett minket, ugyanakkor lenyűgözött milyen gyengéd tud lenni ez a még kissé koordinálatlan, nagyra nőtt növendék kutya. Érezte, hogy óvnia kell azt, ami odabent van, legyen az bármi is. -Izgulsz már?-emelte rám kíváncsian izgatott pillantását szerelmem, miközben ujjait kutyusunk buksijáról lágyan a hasamra simította.-Én már nagyon...
-Én is-mosolyogtam boldogságtól csillogó arcára pillantva.-De azért ne éljük bele magunkat túl hamar. Van, hogy még nem látni ilyenkor, milyen nemű a baba, ha nem olyan testhelyzetet vesz fel…
-Hogy nézi meg Addison néni, hogy fiú vagy lány-e a tesóm?-emelte rám kíváncsian szemeit Lilly is, miközben közelebb mászva hozzám kezecskéit ő is hasamra helyezte apukája keze mellé. Nem bírtam megállni, hogy ismét nevetni kezdjek a hasamra irányuló fokozott figyelem láttán.
-Emlékszel, mikor arról beszélgettünk, hogy a fiúk és a lányok máshogy néznek ki? Beszéltük, hogy mi az, amiben apukád és az én testem más -pillantottam rá ismét kissé komolyabb hangnemre váltva, mire ő kíváncsi csillogással tekintetében egy apró bólintással válaszolt.-Nos, ezekből sok minden csak akkor válik szembetűnővé, mikor idősebb leszünk, ezt is beszéltük. De van, ami már születésünkkor is más, ilyenek a nemi szerveink-magyaráztam tovább.-Addison néni azzal az ultrahang készülékkel, amit majd a hasamra tesz, látja majd, hogy a babának fiú vagy lány nemi szerve van-e.
-De jó!-ámult el egy lelkes kis mosollyal az arcán egy pillanatra hasamra, majd ismét rám emelve szemecskéit.-Nem baj, ha lány vagy-hajolt ekkor a hasamhoz-, de jó lenne, ha fiú lennél-jegyezte meg suttogva, amire én és Carlisle is újból felnevettünk.
-Na, mindenki, kezeket és orrokat el a hasamról-vettem vissza a szót tovább nevetve, amint teljesen kitakarózva kiültem az ágy szélére.-Keljünk, és csináljunk valami reggelit...
-Csak nem éhes valaki?-fordult hozzám mosolyogva ismét szerelmem, miközben az ágyunk lába előtt egymás mellé érve lágyan összefonta ujjainkat, így sétálva tovább az előttünk a konyha felé elszáguldó kislányunk és kutyánk után.
-Egy embert növesztek, persze, hogy éhes vagyok-kuncogtam játékosan meglökve őt felé eső vállammal, belőle is egy halk felnevetést váltva ki ezzel.-És mennyivel jobban esik, mióta elmúlt az émelygés és a hányinger…
-Ezt örömmel hallom-mosolyogta, miközben hozzám fordulva egy apró csókot hullajtott halántékomra, ahogy megérkeztünk a konyhába.-Szerencsére most nem tartott olyan sokáig, mint Lilly-vel…
-Hál' Istennek!-bukott ki belőlem ismét felnevetve, amint a konyhapulthoz lépve néhány levelet szakítottam le az ablakban lévő cserepes borsmenta bokorkámról.
-Mit kérsz reggelire, Liliomszál?-fordult ekkor kislányunkhoz, ahogy a hűtőhöz érve kinyitotta annak ajtaját.-Arra gondoltam, hogy mivel időben vagyunk, kísérleteznék kicsit-állt neki nézelődni a hűtőszekrényben.-Fokhagymás pirítós spenóttal és buggyantott tojással jó lesz erre a különleges reggelre?
-Jóóóóó-válaszolta Lilly lelkesen, amint felmászva az egyik bárszékre elhelyezkedett a konyhaszigetnél.
-Szívem, nem kell ennyit fáradnod a reggelinkkel-pillantottam rá, amint elővéve egy kisebb edényt nekiálltam forralni a vizet teámhoz.-Én jelenleg olyan stádiumában vagyok a terhességemnek, hogy úgyis bármit megennék…
-De szeretnék-nyomott apró puszit arcomra, amint elsétált mögöttem kezében a hozzávalókkal.-Nem mellesleg pedig, úgy érzem, végre sikerült elsajátítanom a buggyantott tojás készítés művészetét, és szeretnék kicsit villogni.
-Tudod...nagyon vonzó, mikor egy férfi tud főzni-emeltem rá szemeimet egy játékos mosollyal az arcomon, mire az ő arcára is egy apró huncut mosoly húzódott válaszul szavaimra. Jó ég, ezek a terhességi hormonok mit művelnek velem?-Öhm...jut eszembe-rántottam ekkor vissza magam ebből az állapotból, még mielőtt túl messzire szaladna a fantáziám-, beszélgettünk ugye tegnap a nevekről, de...még mindig nem jutottunk döntésre.
-Fiú névként akkor játszik még a William, Henry, Edward, Emmett-állt neki sorolni, ahogy mellém lépve a konyhapultnál nekiállt előkészíteni reggelinket-, lánynévként pedig a Lexie, Leah, Eliza és a Rose...Neked melyik az, amelyik a legkevésbé?
-Nem is tudom-ráztam meg a fejemet finoman, miközben nekiálltam apróra vágni a frissen szedett mentaleveleimet.-William Cullen…- ízlelgettem magamban a kereszt és vezetéknév együtt hangzását.-Henry Cullen...Edward Cullen...Emmett Cullen…Az apukád nevéhez nyilván hozzá vagyunk már szokva ilyen formában-állapítottam meg egy apró mosollyal az arcomon.-, Aztán ott van még az én apám neve is, meg az Emmett név...Emmett olyan nekem, mintha az öcsém lenne, így az a név is nagyon közel áll a szívemhez. Talán az Edward amihez...a legkisebb kötődésem van, de nem tudnám egyértelműen kimondani, hogy az tetszik a legkevésbé. Te mit gondolsz?-emeltem rá szemeimet kissé tanácstalanul.-Őszintén…
-Ha...nagyon őszinte akarok lenni-állt neki pár pillanatnyi gondolkodást követően-, én nagyon szeretném Williamnek hívni őt, ha kisfiú-pillantott rám egy apró mosollyal az arcán, mire az én arcomra is egy meghatott döbbenettel átszőtt mosoly húzódott.
-Komolyan... apám után neveznéd el az első fiunkat?-mosolyogtam még mindig kissé hitetlenkedve, tekintve, hogy nem indult zökkenőmentesen az ő kapcsolatuk.
-Szeretném, igen-biccentett komolysággal a szemeiben, ám egy annál nagyobb mosollyal az arcán.-Tudod, amikor nálatok voltunk Ohio-ban, és kerítést építettem apáddal...beszélgettünk-állt neki ismét.-Akkor még azt hittük ugye, hogy nem vagy terhes, és...ő megnyílt nekem, a bizalmába fogadott és támogatott-pillantott rám újra komolyságot öltve arcára is.-Már akkor tudtam, hogyha majd összejön, és úton lesz a babánk...Williamnek szeretném hívni, ha kisfiú. Persze, csak ha te is benne vagy-tette hozzá gyorsan-, hiszen...nem én vagyok terhes, nem nekem kell megszülni őt, én...csak szeretném valamilyen formában meghálálni neki ezt a bizalmat és támogatást. Emellett pedig még jól is hangzik-jegyezte meg újabb mosollyal az arcán.-William Cullen…
-Ha William, akkor...lehetne William Henry Cullen-javasoltam pár pillanatnyi gondolkodást követően meghatottsággal hangomban.-Megkaphatná mindkettőnk apukájának nevét.
-William Henry Cullen-ízlelgette magában pár pillanatig a név hangzását.-Nekem tetszik. Te mit gondolsz, Liliomszál?-pillantott ekkor kislányunkra.-Tetszik?
-Igeeeen-mosolyogta lelkesen.-Tetszik, hogy úgy hívják majd mint Will papát és Henry papát…Szeretem őket.
-És, ha kislány lesz?-emeltem ekkor pillantásomat ismét szerelmemre.-Tudom, hogy mindkettőnknek az a megérzése, hogy ő kisfiú, de...ha mégsem…
-Leah Cullen...Lexie Cullen...Eliza Cullen...Rose Cullen-sorolta a számításba jövő ötleteinket elgondolkodva a plafonra emelte pillantását.-Talán a Lexie és a Leah, amik a legjobban hangzanak a Cullen névvel, de...nem is tudom. Az Eliza az édesanyáink miatt lenne tökéletes választás, hiszen a te anyukád Elizabeth és az én anyukám középső neve is az.
-Nekem is a Lexie és a Leah állnak az első két helyen egyébként-válaszoltam egyetértően.-De a kettő közül nem tudom eldönteni, melyik legyen...Egyszerűen nem megy-sóhajtottam kissé frusztráltan amint elkészült teámmal kezemben helyet foglaltam kislányom mellett a konyhaszigetnél.-Lehet amiatt van ez, mert maximálisan meg vagyok győződve arról, hogy ő egy kisfiú-nevettem fel, amire Carlisle ajkait is egy apró nevetés hagyta el.-Hát...hamarosan kiderül.
-Ha kisfiú, a név meg is van már-fordult hozzám ismét egy apró boldog mosollyal arcán.-Ha kislány...akkor meg még vár egy kör ötletelés ránk. De a kört már sikerült leszűkíteni, és van még 23 hetünk kitalálni, nem igaz?
-Igaz-kuncogtam rá majd egy pillanatra hasamra pillantva. Jó ég, 23 hét, és már itt is lesz! Jó ég, még 23 hét, mire itt lesz? Hogy lehet 23 hét egyszerre ennyire rövid és ennyire hosszú idő?-Hamarosan túl vagyunk a felén, apróság. Már nincs sok hátra…
-Remek lenne-pillantott rám ő is mosolyogva.-Addison ajánlott nemrég egy jó éttermet, a The Pink Doort-folytatta lelkes csillogással hangjában.- Olasz étterem, és elvileg nagyon jól főznek. Szívesen kipróbálnám.
-Egy kis olasz konyhára bármikor vevő vagyok-mosolyogtam viszont, amint átkarolva vállát lágyan megsimítottam azt.-Mindjárt felhívom anyát akkor, hogy ráérnek-e ma picit vigyázni Lilly-re…
-Dr. Cullen?-hallottam meg a hátam mögül egy ismerős hangot, mire annak irányába kapva pillantásunkat szembe is találtuk magunkat egy rég nem látott ismerős kis családdal.
-Mr. és Mrs. Brandon! Alice!-lépett hozzájuk Esme egy széles mosollyal az arcán.- Jó ég, de rég láttam magukat! Több éve már...
-Csókolom, Esme néni!-intett köszönésképp Alice mosolyogva rá pillantva.-Hogy tetszik lenni?
-Nagyon jól, Alice, köszönöm!-válaszolta egy újabb apró mosollyal az arcán szerelmem.
-Mr. és Mrs. Brandon! Üdv!-léptem hozzájuk én is Lilly-vel kislányom kezecskéjét fogva.-Régen találkoztunk már.
-Valóban-mosolyogta Mrs. Brandon végigpillantva rajtunk. -Jó ég, de nagyra nőtt Lilly!
-Szia, Lilly Grace Cullen vagyok!-integetett lelkesen kislányom szabad kezecskéjével Mrs. Brandon felé.-Te ismered az anyukámat és az apukámat?
-Bizony-guggolt le hozzá még mindig mosolyogva.-A te anyukád meggyógyította az én kislányomat, tudod-e?
-Tényleg?-pillantott fel ekkor Lilly ámultan anyukájára, mire szerelmem ajkait egy apró kuncogás hagyta el.
-Igen, drágám, én voltam Alice doktornénije-biccentett aprót Esme Alice-re mutatva, mielőtt megsimította volna Lilly buksiját.-És te hogy vagy Alice, drágám?-fordult ekkor hozzá egy újabb mosollyal az arcán.-Minden rendben?
-Jól vagyok, köszönöm!-válaszolta csillogó pillantását rá emelve.-Mostantól hivatalosan is meggyógyultam.
-Ma volt az 5 éves kontrollja-szólalt meg megkönnyebbülten Mr. Brandon megsimítva kislánya vállát.-Minden értéke normális, olyanok, mint amilyennek egy ilyen idős nagylánynál lenniük kell.
-Hát ez nagyszerű!-csillant fel szerelmem hangja a hallottak hatására.-El sem tudom mondani, mennyire örülök neked, Alice!-pillantott rá ismét.-Csodás nagylány lett belőled. Hihetetlen, hogy elrepült azóta 5 év.
-Most már hosszabb ideje vagyok nem beteg, mint ameddig beteg voltam-mosolyogta Alice boldogan.-Most még otthon tanulok, hogy behozzam a lemaradást, de hamarosan mehetek majd igazi iskolába is.
-Nagyon várja már-vette vissza a szót Mrs. Brandon egy apró boldog kuncogással a hangjában, miközben pillantását újra és újra végigfuttatta rajtunk, hosszasabban elidőzve Esme-n, különös figyelmet fordítva most már láthatóan gömbölyödő hasára.-Bocsánat, nem akartam ennyire...bámulni -sütötte le szemeit szabadkozva, amint ráeszmélt viselkedésére-, de nem tudtam nem észrevenni, és…
-Nincs semmi gond-mosolyogta halkan felnevetve szerelmem egy pillanatra rám, majd ismét Brandonékra pillantva.-Most, hogy már látszik, egyre többen kérdeznek rá, hogy...mi a helyzet-nevette el magát ismét, amire Mr. és Mrs. Brandon is nevetni kezdtek.-Én pedig örömmel mondom el, hogy hamarosan bővül a kis családunk-húzódtak ajkai újabb mosolyra, miközben egyik kezének ujjait lágyan hasára simította.-Nagyon várjuk már őt.
-Szívből gratulálok!-mosolyogta őszinte boldogsággal hangjában előbb Esme-re, majd rám pillantva.-Kisfiú vagy kislány?
-Még nem tudjuk-válaszoltam szabad kezemet lágyan Esme vállára simítva.-De ha minden jól megy, ma kiderül.
-Úgy érezzük mindketten, hogy kisfiú-vette át a szót szerelmem egy izgatott mosolygással hangjában.-De ez csak egy megérzés, majd ma délután megyünk ultrahangra.
-Én fiú tesót szeretnék-szólalt meg ekkor Lilly csillogó szemeit Mrs. Brandonra emelve, mire mindannyian ismét halkan felnevettünk.-A legjobb barátom, Jake, ő fiú. Remélem, olyan lesz a tesóm, mint ő.
-Lilly legalább olyan izgatott, ha nem izgatottabb, mint mi-jegyeztem meg még mindig nevetve pici lányomra pillantva.
-És hány éves vagy már, nagylány?-fordult hozzá ismét Mrs. Brandon kíváncsi csillogással a hangjában.
-4 éves vagyok-válaszolta Lilly.-December 1-jén van a szülinapom, és képzeld-csillantak fel szemecskéi lelkesen-, van egy kutyusom, akit Gingernek hívnak.
-Karácsonyra kapott egy kutyust a szüleimtől-mosolyogta szerelmem megsimítva Lilly buksiját.-Azóta bárkivel találkozunk, mindenkinek elmondja, hogy van egy kiskutyája.
-Anya, kaphatok egy kiskutyát?-emelte ekkor pillantását Alice édesanyjára, mire a szülei egy pillanatra összenéztek, mielőtt bármelyikük is válaszolt volna. Jól ismertem ezt a pillantást, ezt a szavak nélküli kommunikációt. A „Nemet mondunk, igaz?” tekintet... Mi is gyakran néztünk így egymásra Lilly egy-egy hasonló kérdése hallatán. Istenem, néha milyen nehéz volt neki nemet mondani. Szívem szerint a csillagokat is lehoztam volna neki az égről, ha arra kér. Rájöttem volna, hogyan tudok megtanulni repülni, vagy minden megkeresett dolláromat és centemet odaadtam volna, hogy egy űrhajóval feljussak a csillagok közé. Rájöttem volna, hogyan válhatnék tűzállóvá, vagy a NASA által kifejlesztett hőálló ruhában léptem volna a több tízezer celsius fokos forró gázból álló égitest felszínére, majd egy kis üvegbe hoztam volna neki csillagport, hogy ott világítson az éjjeliszekrényén. De az agyam jól tudta, hogy néha nemet kell mondanom, még ha ez a világ legnehezebb dolga is számomra. Szüksége volt az egészséges határokra.
-Tudod, hogy nem lehet, Alice-emelte rá pillantását ekkor komolyan édesapja.-Majd, ha kertes házba költözünk, újra átbeszéljük a dolgot, jó?
-Oké, apa!-biccentett aprót némi csalódottsággal a hangjában Alice. Látszott rajta, mennyire szeretné, de azt is láttam rajta, hogy érti, miért ezt a választ kapta.
-Tényleg...mi van az unokaöccsével, Jasperrel?-pillantott ekkor rám ismét Mrs. Brandon aggodalommal festenyzett kíváncsisággal a hangjában. A szívem egy pillanatra összeszorult Jasper nevének hallatán.-Tudnak már valamit?
-Nem igazán-sóhajtottam aprót egy pillanatra leszegve fejemet.-Sosem fogjuk feladni, de...az utolsó információnk róla 3 évvel ezelőttről van-folytattam némi fájdalommal hangomban.-Akkor egyszer, amikor az apja nem figyelt, felvette annak a csörgő telefonját, mikor látta, hogy mi telefonálunk-húzódott arcomra egy apró mosoly az emlék hatására, amint felidéződött bennem hangocskája.-Nem beszéltünk sokat, mert mikor James észrevette, hogy telefonál, elvette tőle a telefont és kinyomta, de...nem éreztem rajta, hogy boldogtalan lenne-emlékeztem vissza beszélgetésünkre némi megkönnyebbültséggel hangomban.- Bár kétségtelenül érezhető volt, hogy hiányzunk neki.
-Azóta sem tudtunk kapcsolatba lépni vele-sóhajtott mellettem aprót szerelmem is.-Néha eszünkbe jut teljesen váratlanul, hogy… „Ó, ez mennyire tetszene Jaspernek!” vagy, hogy „Jasper ennek milyen nagyon örülne.”-csuklott el egy pillanatra hangja mondatának végén az őt átjáró érzelmek hatására.- Mint ez a baba is-simította meg ekkor hasát egy pillanatra arra, majd ismét Brandonékra emelve pillantását.-Lilly-nek is annyira örült. Imádta. És őt is imádná-tette hozzá halkan felnevetve.-Pláne ha kisfiú lesz. Amikor Lilly-t vártam, folyton azt hallgattam tőle, hogy remélni, hogy fiú lesz, hogy legyen kivel baseballoznia meg játszania…
-Nekem is hiányzik-szólalt meg ekkor Alice szomorúsággal a hangjában.-Kedveltem őt.
-Tudom, szívem-nyomott apró puszit lánya homlokára Mrs. Brandon.-Még egyszer nagyon gratulálunk az új családtaghoz-emelte ránk ismét pillantását egy apró mosollyal az arcán.-Kívánunk minden jót, jó egészséget, és...remélem, hogy hamarosan minden rendbe jön az unokaöccsével is-fordult hozzám ekkor támogatással hangjában.-Bízom benne…
-Köszönjük!-mosolyogtam én is a testemet átjáró hála és büszkeség egyvelegének hatására.-Reméljük, így lesz…
-Köszönöm!-mosolyogtam egy pillanatra rá, majd ismét a műtéti területre emelve pillantásomat.-Hannah, egy Kocher fogót kérnék!
-Parancsoljon, Dr. Cullen!-adta kezembe műtősnőnk az általam kért eszközt.
-Hogy érzed magad?-emelte rám kíváncsian szemeit ismét Addison, amint a kezében lévő kampót picit megigazgatta.-Bírod?
-Persze, minden rendben-biccentettem egy újabb apró mosollyal arcomon.-El sem hiszem, mennyivel több energiám van most, mint mikor Lilly-vel voltam a 17. hétben-folytattam.-Akkor is bírtam ugyan a munkát, de délutánra teljesen kimerültem, nem egyszer bóbiskoltam el vagy otthon a kanapén vagy itt az ügyeleti szobában-emlékeztem vissza pici lányommal való terhességemre.-Most meg teli vagyok energiával. Képzeld, ma végre teljesen kifestjük a babaszobát, és végre befejezzük a kerítést is-pillantottam rá ismét lelkesen, miután a Kochert a féregnyúlvány tövén az ugyan ezen eszközzel okozott zúzott szakasz vonala felé helyeztem.
-Ó, csak nem beindult a fészekrakó ösztön?-emelte rám újra szemeit halkan felvetve, mire nem bírtam megállni, hogy én is halk nevetésbe kezdjek.
-Folyamatosan dolgozik bennem-ismertem be még mindig kuncogva.-Már két hete őrlődtünk...pontosabban őrlődtem-helyesbítettem-, hogy milyen színű legyen a pici szobája. Pedig már egyszer eldöntöttük, hogy a pasztell zöld különböző árnyalatai uralkodnak majd, csak...a pasztell zöldnek rengeteg árnyalata van, tudod?-nevettem fel újra.-És Carlisle egy angyal, de teljesen színvak-ráztam meg fejemet kisebb lemondással hangomban.-Egyszerűen nem látja a különbséget az árnyalatok között, pedig majd kiszúrja a szemét. Az anyukája fest, nem értem, hogy nem látja…
-Nem is tudtam, hogy Lilian fest-jegyezte meg meglepettséggel a hangjában, amint megfeszítette az appendix tövére helyezett megcsomózott fonal két végét.
-Nagyon ügyes-mosolyogtam.-Többnyire tájképeket készít, nekünk is van tőle kép a falunkon. De ő festette Lilly babaszobájában a kisrókát a falra, és ma is átjönnek majd Henry-vel, hogy kicsit besegítsenek, Lilian pedig most is szeretne egy kis meglepetést alkotni az új pici szobájának falára is. Pontosabban együtt fogunk alkotni,-helyesbítettem-, szeretné, ha együtt csinálnánk-mosolyodtam el ismét izgatottsággal hangomban.-És ha hiszed, ha nem, Carlisle valamilyen szinten örökölte tőle ezt a kis művészhajlamot-pillantottam fel rá ismét a műtéti területről újabb mosolygással szavaimban.
-Nem mondod komolyan?-vonta fel szemöldökét meglepett ámultsággal pillantásában.-Titkon egy művész veszett el Carlisle Cullenben?
-Képeket nem fest, de….amikor Lilly csillagokat szeretett volna a falára, saját kezűleg festette fel azokat-meséltem egy újabb mosollyal arcomon.-Hannah, ideadná a szikét?
-Itt van, Dr. Cullen!-adta a kezembe azt.
-Köszönöm!-fordultam hozzá egy pillanatra, majd vissza a műtéti területre.-Amikor meg Lilly még egy éves se volt-álltam neki ismét, miközben a szikével átmetszettem a féregnyúlványt a lekötés és a fogó között. -Carlisle vette meg neki az első zsírkréta készletet. Amint hazaértünk a boltból, azonnal leült vele, és...a pici kezeit kezébe fogva kezdte el neki megtanítani a különböző formákat-kuncogtam fel az engem átjáró emlékek hatására.-Ott ültek a nappali padlóján, Lilly Carlisle ölében, és rajzolgatták a köröket, meg négyzeteket. Istenem, mennyire szereti őt...
-Remek, már kint is az appedix-nyugtázta elégedetten rám pillantva, amint kiemelve azt ennek a 11 éves kislánynak a hasüregéből egy vesetálba helyeztem a rácsíptetett Kocher fogóval együtt.-Betadinos bucit kérnék, Hannah!
-Adom, Dr. Montgomery!-nyújtotta oda neki a fogóba befogott povidon-jodiddal átitatott géz törlőt.
-Köszönöm!-pillantott rá hálásan, majd a műtéti területre visszairányítva figyelmét állt neki lekezelni azzal az appendixből visszamaradt csonkot.-Majd csinálj képet a szobáról, ha elkészült!
-Mindenképp-válaszoltam, amint nekiállva a féregnyúlvány visszamaradt csonkjának béllumen felé buktatásának megcsomóztam a dohányzacskó öltésem végét.-Sőt valamikor át is jöhetnétek hozzánk megnézni, ha van kedvetek-pillantottam fel rá ismét mosolyogva.-Egybekötve egy meccs nézéssel, egy kis beszélgetéssel, esetleg egy kis italozással azoknak, akiknek szabad-nevettem a végén.-A festéssel és a nagyobb dolgokkal már a héten végzünk, úgyhogy szerintem a jövőhéten valamikor…mikor nektek is jó.
-Ó, remek lenne!-válaszolta lelkesen.-Egyeztetek Derekkel is és akkor majd még megbeszéljük, pontosan melyik nap és hányra menjünk.
-Még én is beszélek Carlisle-lal, hogy biztos ne szervezzek keresztbe semmit, és...akkor már a többieket is meghívnám-folytattam mosolyogva.-Rendelünk majd egy pizzát, így a vacsora is meg lesz oldva, és hát...néha napján nekem is belefér egy kis bűnözés, nem igaz?-nevettem fel ismét, mire Addison egy helyeslő bólogatás kíséretében követte példámat.
-Örülök, hogy most kevésbé vagy görcsös, mint mikor Lilly-t vártad-jegyezte meg egy apró mosollyal az arcán maszkja mögött.-Jézusom, mennyit stresszeltél akkor, szabályosan aggódtam érted.
-Egy önbizalom hiányos maximalista, aki az első gyerekét várta...nem tudom, mire számítottál-kuncogtam, mire ő egy apró sóhaj kíséretében lemondóan megrázta a fejét.-Akkoriban tényleg kicsit túl görcsös voltam ami a...terhességemet illeti-váltottam komolyabb hangnemre, amint nekiálltam egy Z alakú serosa öltéssel még egy réteggel fedni a buktatott csonkot.- Lelkiismeret-furdalásom volt, hogy figyelmetlen voltam, hogy nem figyeltem magamra, mikor már ott volt, pedig nem is tudtam, hogy terhes vagyok. De folyton az motoszkált bennem, hogy ez az én hibám volt, hogy nem tudtam róla, ami ma már butaságnak hangzik még magamnak is-sóhajtottam.-Carlisle nem győzte mondani nekem akkor, hogy ez a kettőnk felelőssége, ő sem figyelt, és hogy majd mindent megoldunk szépen sorjában, és hogy...nem lesz baj-mosolyodtam el ismét.-Most azért más. Terveztük őt, már hónapokkal előtte elkezdtem szedni a vitaminokat...és többet költöttem terhességi tesztekre ebben az időszakban, mint bármi másra-jegyeztem meg újabb nevetéssel hangomban a közelmúlt emlékeinek hatására.-Én is kicsit felnőttem. Nem vagyok már annyira naiv.
-Sosem kérdeztem, de...megbántad valaha?-emelte rám újra szemeit némi bizonytalan kíváncsisággal hangjában.-Hogy terhes lettél Lilly-vel…
-Egy pillanatra sem-vágtam rá azonnal.-A kezdeti eufória után, amikor kicsit mindkettőnkben leülepedtek a dolgok, megijedtünk ugyan egy pillanatra, de...soha nem fordult meg a fejemben, hogy esetleg...elvetessem őt. Soha egy pillanatra sem-pillantottam rá komolyan.-Nem úgy terveztük, hogy ennyire hamar szülők leszünk, de ő jönni akart-mosolyogtam.-És jött. És milyen jó, hogy jött, Istenem-csuklott el egy pillanatra a hangom, amint megcsomózva öltésemet a műtét lényegi részének végére értem.-Hamarosan pedig már ketten lesznek.
-Dr. Esme Anne Cullen, gyermek- és idegsebész szakorvos, két gyerekes anyuka-ízlelgette magában a szavakat, amire alig hallhatóan nevetni kezdtem.-Nekem tetszik a jövőd hangzása. Neked?
-Nagyon is-vágtam rá egy szélesebb mosollyal maszkom mögött.-De még olyan távolinak tűnik…
-Másfél év múlva már gyermeksebész szakorvos leszel, rá egy évre pedig az idegsebészet szakvizsgád is meglesz-vette vissza a szót komolysággal pillantásában.- Közelebb van ez a jövő, mint hinnéd…
[...]
-Ez az apróság kíméletesebb velem, mint Lilly volt-jegyezte meg szerelmem lágyan megsimítva a hasát egy pillanatra a vizsgálóágy mellett lévő széken ücsörgő kislányunkra, majd ismét Addisonra emelve pillantását.-Nem panaszkodhatok.
-A vesefunkciód rendben, a májenzimeid is normál tartományban vannak-folytatta.- Tapasztaltál mostanában jobb bordaív alatti vagy vesetáji fájdalmat? Esetleg vérvizelést?
-Nem-rázta meg a fejét Esme.-Semmi ilyesmi.
-Nagyszerű-nyugtázta Addison mosolyogva.-A vérképed is rendben van, nem vagy anémiás, nincs thrombocytopéniád. Úgy látom, minden normális.
-Remek-mosolyogtam én is lágyan megsimítva a mellettem a vizsgálóágy szélén ücsörgő szerelmem felém eső combján pihenő kézfejét.
-Jól van anyu, Addie néni?-pillantott kíváncsi aggodalommal szemeiben kislányunk is Addisonra, amire mindannyiunk arcára egy újabb apró mosoly húzódott.-És a tesóm?
-Jól van anyukád, kis szívem-pillantott rá nyugtatással a hangjában.-A kistesódat pedig mindjárt megnézzük, mit szólsz?
-Jóóó-válaszolta lelkesen, amire egyikünk sem bírta megállni, hogy halkan nevetni ne kezdjünk.
-Jól van, akkor álljunk is neki!-mosolyogta Addison az ultrahanghoz lépve.-Feküdj akkor fel, és tedd szabaddá a hasadat!-fordult Esme-hez, aki izgatott csillogással a szemeiben helyezkedett el a vizsgálóágyon, miközben felhajtva világoskék vászon munkaruhájának felsőjének szabaddá tette már finoman gömbölyödő pocakját.-Izgultok már?-pillantott előbb rá majd rám kíváncsisággal szemeiben, mire Esme és én egy pillanatra mosolyogva összenéztünk.
-Nagyon-válaszolta szerelmem csillogással hangjában.-Erre vártunk egész hétvégén.
-Valójában...már sokkal régebb óta várjuk ezt a pillanatot-jegyeztem meg kuncogva, miközben lágyan ujjaim közé fogva eddig maga mellett pihenő kézfejét álltam neki simogatni azt.-De csak most került reális közelségbe.
-És ki várta legjobban a mai napot?-mosolyogta egy célozgató rövid pillantást vetve Lilly-re, amire kislányunk arca azonnal felcsillant.
-Én! Én, én, én!-mosolyogta lelkesen ismételgetve jelentkezésre emelve jobb kezét, újabb nevetést váltva ki ezzel belőlünk.-Én már azóta várom, mióta anyu mondta, hogy szeretnének nekem apuval kistesót.
-Az valóban jó hosszú idő-pillantott rá ismét Addison, amint egy kevés ultrahang gélt nyomott szerelmem hasára.-Nos, ha jól emlékszem, mindketten úgy érzitek, hogy kisfiú-emelte ránk szemeit ismét.
-Elég erős a megérzésünk, igen-biccentettem egy apró izgatott mosollyal az arcomon tovább simogatva Esme ujjaim közt tartott kezét.
-Én nagyon szeretném, hogy fiú legyen-szólalt meg ismét Lilly keresztanyukájára emelve pillantását.-Mondtam apunak is, hogy fiú tesót akarok, mert azt mondta nekem anyu, hogy ez aputól függ.
-Ez teljesen így is van, Lilly-biccentett helyeslően Addison kezébe véve az ultrahangfejet.-Valóban apukádtól függ, de ezt ő sem tudja befolyásolni, tudod? Ez neki is ugyan olyan meglepetés, mint neked vagy anyukádnak.
-De én ezt nem értem…-vonta össze szemöldökeit elgondolkodva Lilly.-Hogy nem tudja apu, milyen különleges kis sejtet ad anyunak? Hiszen ő adja neki.
-Tudod, Lilly-állt neki szerelmem-, amikor apunak és nekem a különleges kis sejtjeink találkoztak, akkor apu nem egy, hanem nagyon-nagyon sok különleges kis sejtet adott nekem, de azokból csak az az egy volt az, aki tökéletesen passzolt az én különleges kis sejtemhez-magyarázta.-Mivel olyan sokat adott, ő sem tudhatja, melyik volt az, amelyik a tökéletesen passzoló kis sejtecske lett végül. Onnantól kezdve, hogy nekem adta a sejtecskéit, minden csak a sejtecskéken múlott, hogy melyikük lesz szimpatikus a hasamban lévő saját kis sejtemnek. Ő azt már nem tudta irányítani.
-Értem-biccentett aprót még mindig elgondolkodva maga elé pillantva.
-Milyen sokat tud a korához képest-jegyezte meg Addison egy meglepett büszkeséggel szemeiben ránk pillantva, miközben az ultrahangfejet Esme hasára helyezte.- Már a múltkor is feltűnt, mennyire képben van.
-Sokat kérdez-válaszolta mosolyogva Esme.-Mi pedig válaszolunk. Persze csak az életkorának megfelelően menve a részletekbe, de nem ködösítünk. Pont, ahogy javasoltad.
-Szerintem jól csináljátok-pillantott ránk elismerően, miközben eloszlatta a szerelmem hasára nyomott ultrahanggélt.-Nincs értelme tabuként kezelni a témát, fontos, hogy tudja, hogyan működnek a dolgok, hogy hogyan működik a saját teste. Már ilyen kicsi korban is fontos, hogy testtudatos legyen-mosolyodott el ő is, majd bekapcsolva a készüléket neki is állt megvizsgálni az Esme hasában napról-napra nagyobbra növő, már nem is olyan apró kisbabánkat.-Na, lássuk-kezdett pásztázásba az ultrahangfejjel szerelmem hasán, mire a kijelzőn örvénylő szürke, fekete és fehér foltok halmazából lassan előtűnt egy jól körülhatárolt echószegény tér, aminek biztonságában ott lapult Ő...a mi kisbabánk. Felismerhető volt. Felismerhető baba alakja volt, én...láttam a kis kezeit és lábait, amiket ott mozgatott, láttam a kis fejecskéjét, a profiljának a sziluettjét, és én...Istenem, akárhányszor láttam őt, az érzést, ami ilyenkor elárasztotta a testemet, az eksztatikus magasságokat súrolta. Ezt nem lehet megszokni, még úgy sem, hogy egyszer végigcsináltuk már mindezt öt éve.
-Tökéletes-mosolyogtam, ahogy könnyeimmel küzdve szerelmemre pillantottam, miközben ő éppen egy apró meghatott könnycseppet törölt ki szemének sarkából, ahogy kisbabánk láttán az ő testét is elárasztották ezek a leírhatatlanul intenzív érzelmek.-Tökéletes-ismételtem hozzá hajolva egy apró csókra egy meghatott, halk nevetés kíséretében, mire az ő ajkait is egy apró örömteli kuncogás hagyta el.
-Meg is van-mosolyodott el Addison is, miközben kicsit felénk fordította az ultrahang kijelzőjét.-Szépen látható az anterior placentád-mutatott a dombra emlékeztető túlnyomórészt homogén echogenitású területre a monitoron, ami ellentétben a Lilly-vel való terhességekor, mikor is ez a létfontosságú képlet alul helyezkedett el, most ellentétes pozícióban volt látható.-Szép egyenletes a szerkezete.
-Átok ez az anterior placenta-sóhajtott aprót szerelmem némi frusztráltsággal hangjában.-Lilly-t ilyenkor már éreztem mocorogni, de emiatt most...semmi.
-Később fogod érezni, de fogod majd-pillantott rá némi nyugtatással hangjában.-Mindjárt le is mérjük a vastagságát-merevítette ki a képet, majd sietve állt neki kimérni ezt a kisbabánk szempontjából fontos paramétert.-17 mm, ami teljesen tökéletes ebben a gesztációs korban. Pláne ha egy anterior placentáról van szó, az mindig kicsit vékonyabb.
-Mi az a placenta?-kérdezte ekkor kíváncsian Lilly.
-A placenta az, amin keresztül a tesód mindenféle jót megkap anyukádtól, amire szüksége van most-magyarázta Addison feloldva a képernyő fagyasztását.-A placentán át a tápanyagok egy kis vezetéken, a köldökzsinóron keresztül eljutnak a tesódhoz, és így nő majd szép nagyra.
-A köldökzsinórnak a köldökünkhöz van köze?-pillantott ránk ismét kíváncsian, amire mindannyiunk arcára egy újabb mosoly húzódott.
-Pontosan, Liliomszál-válaszoltam helyeslően.-A köldökünk egy kis emléke annak, hogy egyszer mindannyian az anyukánk hasában növekedtünk. Ott végződött a köldökzsinór.
-De jóóó!-mosolyogta ámultan.-Ez tök izgalmas. Sose értettem, mire jó a köldököm.
-Hát, most már tudod-mosolyogta Addison is, mielőtt pillantását ismét visszairányította volna az ultrahang kijelzőjére.-Akkor nézzük meg most már a tesódat is! Mit szólsz, Lilly?
-Jóóó!-válaszolta lelkesen, mire Addison ismét pásztázni kezdett szerelmem hasán, hogy egy jobb látószögbe hozza az ultrahang számára az odabent fejlődő kisbabánkat.
-Így, ni! Most már tökéletesen látni-mosolyodott el ismét a monitorra pillantva.-Két keze, két lába és egy feje van-folytatta nevetve ezzel belőlünk is egy apró nevetést kiváltva.-Viccet félretéve teljesen egészségesnek tűnik-váltott komolyabb hangnemre ismét kimerevítve az aktuálisan látott képet.-Mindjárt megmérjük az ülőmagasságát-állt neki újból méricskélni-A CRL pontosaaaaan...13 cm-állapította meg.-Szép nagy, egészséges baba.
-Hihetetlen, mennyit nőtt az elmúlt hónapban-mosolyogta egy meghatott csillogással szavaiban szerelmem, miközben szabad kezével ismét letörölt arcáról egy kigördülő apró könnycseppet.-És még hihetetlenebb, hogy ahhoz képest mekkora, mikor először találkoztam vele.
-Hát igen, jó nagyra nőtt azóta-fordult hozzá újra egy pillanatra Addison.-Ha nagyon alaposan megfigyelitek-mutatott ismét a képernyőre-, látszanak a kis ujjacskái is, minden végtagon pontosan 5 darab-mosolyogta.-És bár elég rejtőzködő pozícióban van, de ha ezt a szöget gyorsan lemérjük...-húzott két egymás felé erősen konvergáló vonalat az ultrahang vonalzó eszközével a kimerevített képen-, meg is tudom mondani a nemét.
-Fiú? Fiú?!-kérdezte ekkor kislányunk izgatottan, mire nem bírtam megállni, hogy halkan fel ne nevessek lelkesedése láttán. Annyira izgatott volt, rettenetesen várta ezt a mai napot és ezt a pillanatot.
-A farki bevágás 35 fokban mutat felfelé-állt neki ismét Addison-, így ez alapján majdnem teljesen biztos, hogy optimálisan 23 hét múlva egy gyönyörű kisfiúnak adsz majd életet-pillantott ekkor Esme-re mosollyal az arcán, mire szerelmem ajkait egy apró meghatott nevetés hagyta el a hír hallatán, mielőtt rám eleve könnyektől csillogó tekintetét pillantásunk összefonódott volna. Kisfiú. Lesz egy kisfiunk…Lesz egy kisfiunk!-Ez a baba itt bent egy kisfiú.
-Kisfiú!-hajoltam szerelmemhez egy mérhetetlen örömmel átszőtt csókot hullajtva ajkaira, miközben elengedve eddig ujjaim közt tartott kezét lágyan simítottam azokat meghatott könnyektől nedves arcára.-Lesz egy kisfiunk, Es!
-Lesz egy kisfiunk!-ismételte utánam tovább küzdve könnyeivel.-A kis Will…
-Fiú tesóm lesz! Fiú tesóm lesz!-ugrott le a székről Lilly, így kezdve örömteli lelkes ugrándozásba mellettünk.-Annyira örülök!
-Jól hallottam, hogy akkor Will lesz a neve?-pillantott ránk kíváncsian Addison, amint megnyomva az ultrahangon a nyomtatás gombot nekiállt kinyomtatni a monitoron kimerevített ultrahangfelvételt.
-William Henry Cullen-válaszoltam, miközben felemelkedve szerelmem mellől ismét lágyan ujjaim közé vettem boldogságtól enyhén remegő kezét.-Az édesapáink után.
-Milyen angolos hangzása van ilyen kombinációban ennek a két keresztnévnek a vezeték neveddel-jegyezte meg rám pillantva még mindig mosolyogva Addison.-Mondom ez úgy, hogy neked echte angol neved van, de ahogy kimondtad, azonnal az angol királyi család képe jelent meg előttem.
-Nem volt szándékos, de valóban-nevettem fel az általa mondottakra.-Nem tudom, hogy tudod-e, de a nagyszüleim valóban Angliában születtek, én pedig második generációs amerikai vagyok a családban.
-Derek még ezer éve említette, mikor megismertünk, hogy Angliából származol-válaszolta.-Azt nem tudtam viszont, hogy ennyire angol vagy-jegyezte meg kuncogva.-Sir Cullen…
-Mindig ezt a reakciót kapom-forgattam meg szemeimet egy apró sóhaj kísérte nevetéssel hangomban.
-Csak szívatlak, Sir William Marshal-nevetett tovább, mire nem bírtam megállni, hogy lemondóan megcsóváljam fejemet az Addison által emlegetett angol lovag nevének hallatán.-Na, de nézzük meg akkor ezt a kisembert egy másik síkból is, hátha megmutatja nekünk jobban is magát ez a szégyellős kisfiú…
[…]
-Tudom, és sajnálom!-öleltem viszont én is lelkiismeret-furdalással a hangomban.-Mostanában vagy ügyelt valamelyikünk, vagy a babaszobával és a kerítéssel foglalatoskodtunk szabadidőnkben, úgyhogy minden percünk maximálisan ki volt töltve.
-Jó ég, de szépen kerekedik már ez a pocak!-pillantott hasamra egy picit hátrébb húzódva.-Gyönyörű vagy, kedvesem, szabályosan ragyogsz.
-Köszönöm, Lilian!-mosolyogtam.-Gyertek beljebb, már vártunk titeket!-invitáltam őket beljebb otthonunkba.
-Csinos ez a kantáros nadrág is, ami rajtad van-pillantott rám ismét, amint tovább sétáltunk.
-És nagyon kényelmes, ami most elég fontos szempont-futtattam végig pillantásomat a zöld és fehér festékfoltokkal tarkított farmernadrágon.-Nem szorítja a hasamat, kényelmesen tudok benne mozogni meg létrára mászni, ami a szobafestésnél elég nagy előny-folytattam.-Carlisle és Lilly kint vannak a hátsó kertben-mutattam az udvarra vezető üvegajtó irányába, amint lassan megközelítettük azt.-Lilly már nagyon várt titeket, és teljesen oda van, hogy egy kicsit veletek lehet majd, ha csak pár órára is.
-Nem veszélyes a te állapotodban létrára mászni?-pillantott rám Henry némi aggodalommal a hangjában, mire nem bírtam megállni, hogy halkan felnevessek az ismerős szavak hallatán.
-Mintha Carlisle-t hallanám-nevettem tovább.-Csak terhes vagyok, nem pedig beteg-folytattam.-Nem szeretem, ha kiszolgálnak, szeretem magam megcsinálni a dolgokat. És amíg képes vagyok rá, így is fogok tenni-mosolyogtam, amint a hátsó ajtón át kiléptem verandánkra.-Nem mellesleg, bár még nem tudtam, hogy terhes vagyok, de ezzel a babával a hasamban lovagoltam, fára másztam, 5-6 órás idegsebészeti műtéteket álltam végig, ügyeltem, és miután megtudtam, még megfejeltem egy jó kis szánkózással és korcsolyázással is, úgyhogy úgy érzem egy kis létrára mászás...már meg se kottyan.
-Lilian nagyi! Henry papa!-ugrott fel Lilly a fűben térdelő apukája mellől meglátva nagyszüleit, majd sietve iramodott meg irányunkba egy lelkes kis mosollyal az arcán.
-Hát szia, bogárka!-kapta őt karjaiba Lilian, amint hozzánk ért.- Hogy vagy, kis szívem? Mesélj valamit!
-Apuval mindjárt lefestjük a kerítést teeeeljesen-válaszolta lelkesen.-Nem lesz színes, de szépen csillog majd.
-Úgy gondoltam, hogy olyan szép ez a fa, hogy elég lesz rá egy kis lakk-állt fel a fűből szerelmem is egy széles mosollyal az arcán, miközben sietve megtörölte a kezét egy maga mellé dobott rongyba.-Szia, anya! Szia, apa!-lépett hozzájuk egy-egy ölelésre.-Hogy vagytok?
-Jól vagyunk, kisfiam!-mosolyogta Lilian lágyan megsimítva fia vállát.-Ó, hát szia, Ginger!-pillantott le az ekkor körülöttünk körözni kezdő kutyusunkra.-Látom, nagyon szép kis udvarod lesz. Tudsz majd nagyokat rohangálni.
-Szép munkát végeztél, fiam!-pillantott végig elismerően a csak nem teljesen kész kerítéssoron Henry is.
-És hová mennek ma vacsorázni a fiatalok?-emelte ránk szemeit kíváncsian Lilian, miközben ismét lábaira állította kislányunkat.-Mik a tervek?
-A The Pink Doorba megyünk-válaszolta Carlisle.-Azt mondják nagyon jól főznek.
-Ez egy kellemes kis olasz étterem Downtown Seattle-ben-folytattam.-De nem maradunk sokáig, csak megyünk és jövünk-tettem hozzá aprót legyintve.-Holnap mindketten dolgozunk.
-Azért ne rohanjatok, drágáim!-simította meg vállamat Lilian.-Lazítsatok, érezzétek jól magatokat...Mi is ezt tesszük majd, nem igaz, Lilly?
-Deeee!-pillantott fel lelkesen nagymamájára, mire nem bírtuk megállni, hogy mindannyian halkan felnevessünk.-Már ki is találtam, mit csináljunk!
-Ó, izgatottan hallgatlak-pillantott le rá az övéhez hasonló lelkesedéssel hangjában.
-Láttad már az Oroszlánkirályt? Tetszett?-kérdezte kíváncsi csillogással hangocskájában Lilianre emelve hatalmas palaszín szemeit.-Én láttam már, és imádom-folytatta meg sem várva válaszát.-Megnézzük együtt is?
-Láttam már, és én is imádom-mosolyogta lelkesedését Lilly-éhez igazítva.-Alig várom, hogy együtt is megnézzük, és majd utána kibeszélhetjük, melyikünknek ki a kedvence.
-De jó!-állt neki ugrálni lelkesen Lilly.-Azután pedig rajzolhatnánk is!
-Benne vagyok-biccentett mosolyogva unokájára Lilian, mielőtt még mindig egy csillogó nevetéssel hangjában ismét ránk emelte volna pillantását.- Hová pakolhatom le az ecseteket, amit a festéshez hoztam?-emelte meg egy pillanatra karján lógó szatyrát.
-Gyere, menjünk fel a babaszobába!-indultam el visszafele a veranda irányába magammal invitálva őt.-Ott lepakolhatsz, és szerintem neki is állhatnánk-javasoltam izgatottan.-Alig várom, hogy megmutasd az ötleteidet.
-Én még inkább-mosolyogta megsimítva vállamat.-Mi most elvonulunk, fiúk-lányok!-pillantott még hátra kis családunk magunk mögött hagyott tagjaira.-A babaszoba nem pingálja ki önmagát…
-Nem érem el a tetejét-vonta össze szemöldökeit morcosan, miközben újabbat és újabbat ugorva próbálta meg elérni a faléc tetejét.
-Felemeljelek, Liliomszál?-pillantottam rá ecsetemet ismét megmártva a faápoló folyadékban, ám még végig sem mondtam, Lilly hevesen megcsóválva fejét jelezte nemleges válaszát.
-Ne, egyedül akarom!-válaszolta eltökélt kis szemeit egy pillanatra rám, majd ismét a kerítésre emelve.-Kihozhatom a szobámból a székemet?
-Hozzad-mosolyogtam, mire ő sietve iramodott meg futva verandánk irányába, hogy felszaladva annak lépcsőjén mihamarabb feljusson az emeleten lévő szobájába.
-Milyen önálló-jegyezte meg mellettem apa halkan felnevetve, miközben nekiállt egy újabb kerítésléc lazúrozásának.
-Olyan, mint az anyja-ráztam meg a fejemet egy nevetéssel kísért apró, büszkeség és frusztráltság kettősségével árnyalt sóhajjal szavaimban.-Önálló, makacs...és mindennél jobban szeretem-mosolyogtam ismét egy pillanatra apámra, majd újból Lilly után pillantva.-Csak ne kellene miattuk ennyit aggódjak.
-Nem lennék a helyedben-jegyezte meg nevetve.-Amikor meghallottam, hogy a feleséged létrára mászik, én is kaptam egy mini infarktust.
-Ne is mondd-sóhajtottam lemondóan megrázva a fejemet.-De hajthatatlan. Ő szeretné csinálni, és...csak remélhetem, hogy tudja, mit csinál.
-Nekem úgy tűnt, tudja-tette hozz még mindig nevetve újból a lazúrba mártva ecsetét.-Ahogy látom, elég jól viseli ezt a terhességet-folytatta ismét rám emelve szemeit.-Lilly-vel kicsit nehezebb volt, nem?
-De-biccentettem aprót.-Lilly-vel még ilyenkor is kínozták a rosszullétek, ami a nap végére teljesen kimerítette-válaszoltam.-Most se nem voltak olyan intenzívek, se nem tartottak olyan sokáig, ami nagy megkönnyebbülés volt.
-Elhiszem-mosolyogta végighúzva az ecsetet az egyik falécen.-Hamarosan már túl lesztek a felén, igaz?
-Igen, még három hét-mosolyodtam el én is.-Már annyira várom, hogy megszülessen-folytattam lelkesen.-Annyi mindent kell majd bepótoljak…
-Ott leszel a szülésnél?-pillantott rám kíváncsian, amire én igenlően bólogatni kezdtem.
-Igen, szeretnék-válaszoltam, miközben arcomra egy előbbinél szélesebb mosoly húzódott.-Lilly-nél nem lehettem ott, és nem csak a szülésnél, hanem az életének első két hetében sem voltam jelen-sóhajtottam.-Utána is sokáig csak korlátozottan vehettem részt az életében, és ez...azóta is kínoz. Most jól akarom csinálni-pillantottam rá komolyan.-Jelen akarok lenni.
-Remélem tudod, hogy ez az egész akkor nem a te hibádból volt úgy, ahogy-emelte rám ő is szemeit komolysággal hangjában.
-Talán...ha jobban figyeltem volna, ha...előre néztem volna, gyorsan beindíthattam volna a motort, hogy arrébb álljak, és…
-Nem a te hibád volt-ismételte el kiszakítva ezzel önmarcangoló spirálomból, mire az én ajkaimat egy újabb apró sóhaj hagyta el.-Fiam...a baleset amiatt baleset, mert hirtelen és váratlan-folytatta.-Amilyen gyorsan történt, semmit sem tehettél volna. Nem vagy hibás.
-Nem tudom, apa-temettem arcomat tenyerembe letéve az ecsetet. Azóta sem engedtem el...el akartam, de nem ment.
-Jó apja vagy a lányodnak-veregette meg a vállamat, mire én szemeimet ismét rá emeltem.-Egy percig se kételkedj ebben. És ugyanilyen jó apja leszel a fiadnak is-mosolyogta büszkeséggel a hangjában, mire az én arcomra is ismét egy apró mosoly húzódott.-Szóval...William Henry Cullen?
-Igen-biccentettem egy újabb apró meghatott mosollyal arcomon kisfiam nevének említése hallatán.
-Meséltem már neked, hogy te is majdnem William lettél?-pillantott rám ekkor nevetve, mire én némi meglepettséggel arcomon emeltem rá ismét szemeimet.
-Nem, sosem mondtad-válaszoltam halkan felnevetve.
-Már majdnem itt voltál, de még mindig nem tudtuk eldönteni, mi legyen a neved-állt neki mesélni.-Lilly anyád oldalán, Lilith dédmamád után kapta a nevét, és neked is szerettünk volna olyan nevet találni, ami számunkra jelentéssel bír. Apám ugye Elric volt, és bár nagyon szerettem őt, de nincs mit szépíteni...nekem nem tetszett az a név-nevette el magát, mire nem bírtam megállni, hogy én is nevetni kezdjek szavai hallatán.-Dédapád William volt, és nagyon sokáig azon az állásponton voltunk, hogy William leszel, aztán...Elric nagyapád meghalt-sóhajtott aprót.-Úgy rendelkezett, hogy a hamvait vigyük vissza a szülővárosába, Carlisle-ba, és szórjuk azt az Eden folyóba. És annyira gyönyörű volt a folyópart meg az egész, hogy...felvetettem anyádnak, hogy mi lenne, ha Carlisle lenne a neved-pillantott rám ismét egy apró meghatott csillogással szemében.-És azonnal beleszeretett.
-Nem tudtam-mosolyogtam egy pillanatra magam elé, majd ismét arcára emelve pillantásomat.-Szóval emiatt ez a nem éppen mindennapi név.
-Meghoztam!-hallottam meg ekkor magam mögött Lilly hangját, amire pár pillanattal később meg is érkezett mellénk kezében a szobájából lehozott gyerekekre méretezett támla nélküli kis székkel.-Apu, ideadod az ecsetemet?-pillantott rám vissza, miután felmászva a székére leellenőrizte az így elért magasságot.
-Azonnal, Liliomszál-vettem fel magam mellől az általa otthagyott festőeszközt, majd megmártva neki a lazúrban azt ismét kezecskéjébe adtam. Az a büszke mosoly, ami pici arcára húzódott elért kis sikere hatására, azonnal megmelengette a szívemet, de még ennél is büszkébb voltam rá. Büszke voltam, mert tudtam...kerüljön bármilyen akadály az útjába élete során, ez a gyerek át fogja ugrani azt.
-Szerettem volna valamilyen könnyed, neutrális színt-mosolyogtam le rá a létra tetejéről, amint befejezvén az egyik fenyő csúcsának festését lejjebb másztam azon.-Ez így jó lesz?
-Tökéletes, drágám-simította meg a hátamat, amint mellé értem a padlóra.-Látszik a mozdulataidon, hogy sebész vagy. Az ecsethasználatod finom és pontos.
-Köszönöm!-mosolyodtam el ismét.-Te mióta festesz egyébként?-pillantottam rá kíváncsian.
-Elég régen-válaszolta kuncogva.-Még Lilly meg sem született, már akkor is festegettem, de...aztán jó időre abba hagytam-sóhajtott aprót mondata végén.-Ott volt a két gyerek, a munka és...egyszerűen nem volt időm ecsetet venni a kezembe. Szép lassan elmaradozott a dolog….Egészen négy évvel ezelőttig-pillantott rám ismét-, amikor is a pszichiáter javasolta, hogy kezdjem el újra-mosolyogta.-Rengeteget segített, megjeleníthettem a gyászomat és a fájdalmamat tájakban, és...azóta is folytatom-kuncogott fel halkan ezzel újabb mosolyt csalva az én arcomra is.-Nem is tudtam, mennyire hiányzik nekem a festés, amíg újra el nem kezdtem csinálni.
-Tehetséges vagy-pillantottam rá őszinte komolysággal hangomban.-Semmiképp ne hagyd abba többé.
-Köszönöm, kedvesem, nagyon jól esik ezt hallani-simította meg vállamat meghatottsággal szemeiben.-És? Hogy van a kis Will?-emelte szemeit egy pillanatra hasamra, majd ismét rám.-Érzed már mocorogni? Ilyenkor tájt már lehet érezni.
-Nem, nem érzek még semmit-mosolyogtam egy apró frusztrált sóhaj kíséretében, amint ecsetemet ismét a falhoz emelve álltam neki folytatni az általam elkezdett fenyő alsóbb részeit is.-Anterior placentám van, és emiatt kevésbé fogom érezni a baba mozgásait az egész terhesség alatt, ami...elég frusztráló-jegyeztem meg újabb sóhajjal hangomban.-Még szerencse, hogy az ultrahangon láthatom őt mocorogni meg meghallgathatom a kis szívét, mert...hiába látszik már a pocakom, mintha itt se lenne.
-Próbáld a jó oldalát nézni-emelte rám szemeit ismét.-Tudsz éjszaka aludni-jegyezte meg nevetve, mire nem bírtam megállni, hogy én is kuncogni kezdjek szavai hallatán.
-Való igaz-nevettem tovább. Igaz, ami igaz, Lilly rengeteget ébresztett annak idején a mocorgásával.-Már alig várom, hogy megszülessen-mosolyogtam izgatottsággal hangomban.-De még hátra van 23 hosszú hét…
-Hipp-hopp elrepül majd, meglátod-mosolyodott el újból ő is.-Már majdnem túl vagytok a felén.
-Igen, még három hét-biccentettem helyeslően.-De türelmetlen vagyok-sóhajtottam kisebb frusztráltsággal a hangomban.-Ami jelen esetben nem a legjobb, mivel nem tudom gyorsabban növeszteni őt...
-Pedig mennyivel könnyebb lenne-nevetett fel szavaim hallatán, amint egy picit hátrébb lépve ismét szemügyre vette a készülőben lévő falra festett csendéletet.-Remek, most picit hagyjuk száradni ezt a réteget, utána jöhetnek a részletek…
-Szuper-mosolyogtam letéve az ecsetemet.
-Hogy álltok?-hallottam meg ekkor magunk mögött szerelmem hangját, mire hátra pillantva szembe is találtam magam kíváncsian szemlélődő arcával.-Mi éppen végeztünk a kerítéssel…
-Mi még folyamatban-emeltem rá szemeimet egy újabb mosollyal az arcomon, miközben ő mögém sétálva lágyan átkarolta derekamat egy apró csókot hullajtva vállamnak ívébe.-Várjuk, hogy száradjon a festék kicsit.
-Már most imádom-mosolyogta apró puszit nyomva arcomra, amint ujjaival újra és újra megsimította hasamat.-Szép szobád lesz, Will.
-De milyen szép-simítottam meg egyik ujjammal vállamon megpihenő arcát.-Lilly ügyes volt?
-Szuper ügyes-mosolyogta-, és makacs, mint az anyja-jegyezte meg nevetve, mire nem bírtam megállni hogy tettetett komolysággal arcomon, ám egy előbújni vágyó mosolyt igyekezve visszatartani játékosan meglegyintsem engem átkaroló karját, újabb nevetést kiváltva ezzel belőle.-Sajnálom!-hullajtott egy apró csókot halántékomra még mindig nevetve, és én sem tudtam tovább visszatartani a belőlem feltörni vágyó nevetést, letörölve ezzel arcomról a nem túl hihető komolyságot.-Imádlak, ugye tudod?
-Hogyne tudnám, te lüke-fordultam meg egy apró csókot hullajtva ajkaira, mielőtt kibújva öleléséből ismét a festékes vödörre helyezett ecsetemért nyúltam.-Hidd el, tudom, mit csinálok-pillantottam rá komolyabban, amint egy meleg vizes vödörbe mártva ecsetemet nekiálltam lemosni azt, mielőtt a festék rászáradna.-Ha nem így lenne, nem csinálnám.
-Ne erőlködj, kedvesem, Carlisle mindig is ilyen volt-szólalt meg mellettünk Lilian egy apró nevetéssel hangjában.-Mindig ennyire aggódott a szeretteiért, már egészen kicsi kora óta. Egyszer nagyon csúnyán elvágtam a kezem főzés közben, és be kellett jöjjünk a sürgősségire-állt neki mesélni egy pillanatra Carlisle-ra, majd ismét rám pillantva.-Össze kellett varrni, és az én 3 éves kisfiam egy másodpercre sem hagyta el az oldalamat. Mondtam az apjának, hogy vigye ki, nem kell ennyi idősen ennyi vért lásson-imitálta egy legyintéssel az akkor történteket-, azt meg pláne nem, ahogy összevarrják az ujjamat, de Carlisle olyan erősen kapaszkodott belém, hogy nem lehetett mit tenni-nevetett fel ismét fiára pillantva.-Azokkal a hatalmas kék szemekkel végignézte az orvos minden egyes öltését, minden egyes mozzanatát, és mikor végeztünk azt mondta „Anya, soha többé nem főzhetsz.”
-Jaj, egyelek meg-kuncogtam fel szerelmemhez lépve egy apró csókot hullajtva ajkaira.-Hát milyen édes kisfiú voltál.
-Nagyon anyás volt-folytatta Lilian.-Egyszer 5 évesen azt mondta, hogy engem vesz majd el feleségül.
-Anya, kérlek-szólalt meg ekkor Carlisle félbeszakítva őt, miközben ujjával kissé frusztráltan megdörzsölte orrnyergét-, ne!
-Ugyan már, nincs ebben semmi-legyintett Lilian, belőlem pedig egy újabb halk nevetés szakadt fel.-A kisfiúk gyakran szeretnék elvenni az anyukájukat.
-Tudod te, Lilly mennyit szívatott ezzel tinédzser koromban?-pillantott ekkor rá Carlisle ismét felvonva szemöldökét.-Ha képbe került egy lány, mindig benyögte ezt, azonnal elvágva a dolgot. Nem volt elég, hogy alig mertem kezdeményezni, még ő is megnehezítette.
-Jó, a nővéred, tényleg kihasználta ezeket a szavaidat-ismerte el még mindig halkan nevetve.
-Kezdeményezni elég jól megtanultál-jegyeztem meg újra egy apró, rövid puszira emelkedve hozzá.-Úgyhogy nem gondolom, hogy maradandó károsodást szenvedtél.
-18 éves koromig nem csókolóztam-folytatta komolysággal pillantásában.
-Én veled csókolóztam először-kontráztam kuncogva.-Tényleg versenyt szeretnél ebből csinálni, Carlisle Cullen? Szüzességét ki veszítette el hamarabb?
-Oké, nyertél-emelte fel kezeit megadóan egy halk nevetés kíséretében.-Nem biztos, hogy anyám előtt szeretnék bármelyikünk szüzességéről is társalogni…
-Ugyan, fiam, házasok vagytok, van egy lányotok és a feleséged terhes-pillantott rá ekkor Lilian egy sokat mondó mosoly kíséretében felvonva szemöldökét.-Pontosan tudom, hogy nem csak egymás kezét szoktátok fogni, remélem, te sem hitted ezt.
-Szerintem én...visszamegyek apához és Lilly-hez-szegte le pillantását zavarában lassan elindulva a babaszoba ajtaja felé.-Mielőtt még inkább belemásznánk ebbe a témába…
-Carlisle, az anyád vagyok-szólt még utána-, ha bármi bárhol kijött belőled én arról születésed óta tudok-nevette el magát, és én sem bírtam megállni, hogy alig hallhatóan felkuncogjak szavai hallatán.-Komolyan, lassan 38 éves, de még mindig nem tud a szemembe nézni, ha a témáról van szó.
-Carlisle mindig is nagyon diszkrét volt a hálószoba titkainkat illetően-mosolyogtam.-Másnak sem beszél róla.
-Olyan úriember, mint az apja-mosolyogta ismét kezébe véve ecsetét.-Na, én is elmosom ezt, mielőtt beleszárad.
-Utána kérsz inni valamit?-pillantottam rá kérdőn.-Csináltam egy kis rozmaringos limonádét, vagy esetleg egy kávét?
-Egy limonádé jól esne-mosolygott rám lerakva elmosott ecsetjét a festékes vödör mellé.-Mehetünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése