Üdv, mindenkinek!
Ezúttal egy igen hosszú fejezettel jelentkezem. Ez a rész bővelkedik majd izgalmakban, számtalan megható és vicces jelenetet olvashattok majd, de nem lesz hiány komoly, drámai és orvosi momentumokból sem.
Remélem, mindenkinek tetszik majd! Jó olvasást!
Puszi!
Carly
"IF YOU WILL BE MY STAR, I WILL BE YOUR SKY"
[május 7.]
(Esme szemszöge)
-Nézd, anyu! Nézd!-pillantott rám
izgatottan Lilly, amint hasamat monitorozó pici kezeivel megérezte az odabenn ismét mocorogni kezdő kistesóját.-Szia,
Willy! Szia!
-Úgy tűnik, Will ma reggel mocorgós kedvében van-kuncogtam egy újabb falat joghurt és granola mixet emelve ajkaimhoz tovább figyelve kisfiam hétről hétre erősödő egyre jobban látható kis rugdosó mozdulatait. És persze nem csak láttam, hanem éreztem is ezeket a pedálozó kis talpakat.-Uh-nevettem fel ismét egyik kezemet hasamnak aljára simítva, ahogy a picike lábak egyike elég ügyesen becélozva hólyagomat találta el azt egy rúgásával pár pillanatig felívelő erősebb vizelési ingert váltva ki ezzel.-Will, ezt meg ne csináld velem a műtőben!-nevettem tovább.-Szép látvány lenne, ha anyukád összepisilné magát operálás közben…
-Jó reggelt!-hallottam meg ekkor szerelmem kissé még álmos hangját, miközben hajába túrva kisétált hozzánk hálószobánkból.
-Jó reggelt, álomszuszék!-kuncogtam mosolyogva rá pillantva, amire ő is halkan nevetni kezdett.
-Én, álomszuszék? Még csak 6 óra van-nevetett tovább, amint átsétálva a nappaliba egy apró csókot hullajtott ajkaimra.
-Nézd, apu! Will is ébren van!-emelte rá csillogó kis pillantását Lilly, ahogy kicsi ujjaival finoman megnyomta hasamnak oldalát, amire Will újabb rugdosással válaszolt.
-Nocsak, milyen aktív ma valaki-jegyezte meg mosolygással a hangjában egyik kezét ő is hasamra simítva.-Csak nem emiatt a korai kelés?
-De, fél 6-kor egy jól irányzott hólyag rúgással ébresztett, ami igen csak nem esett jól teli hólyaggal, úgyhogy rohanhattam a mosdóba, mielőtt bepisilek-kuncogtam.-És kaptam egy újabbat is nemrég…
-Tudtuk, hogy újra eljön majd ez az időszak-nevetett fel ismét, miközben lassan elindult konyhánk irányába.-Azért valld be, picit hiányzik az, amikor még nem érezted mozogni…
-Talán egy mikronnyit-mosolyogtam egy újabb apró nevetéssel hangomban.-De közben meg imádom érezni-folytattam végig simítva ujjaimat pocakomnak azon pontján, amit kisfiam talpacskái most intenzíven rugdostak.-Megnyugtat. Még, ha emiatt kevesebb alvás is jut…-mosolyodtam el ismét a hasamat finoman kidomborító pici talpacska láttán. Istenem, de nagyon szerettem ezt látni.
-Éjszaka írt Mark, hogy 8:15-re ott lesz Lilly-ért az aulában-emelte rám szemeit ismét, miközben nekiállt elkészíteni reggeli kávéját.-Hajnali fél egykor jött az üzenet-tette még hozzá egy pillanatra felvonva szemöldökeit egy apró sóhaj kíséretében.
-Biztos nem volt könnyű éjszakája-sóhajtottam én is az időpont hallatán.-Hogy van a karja? Nem mondta?
-Még tegnap délután beszéltem vele, akkor azt mondta, azért elég rendesen sajog neki-válaszolta.-Mondtam, hogy vegyen be egy kis ibuprofent, ha nem bírja…
-Nem csoda, hiszen az a csont el van törve-folytattam.-Biztos, hogy akar ilyen állapotban vigyázni Lilly-re?
-Én is kérdeztem, de azt mondta, így legalább elterelődik majd a figyelme a karjáról-tolmácsolta barátunk szavait.-És mit szólsz, Liliomszál?-pillantott kérdőn ekkor a még mindig a kanapén kezével a hasamon mellettem térdelő pici lányunkra.-Várod már, hogy Mark bácsival töltsd a napot?
-Úgy tűnik, Will ma reggel mocorgós kedvében van-kuncogtam egy újabb falat joghurt és granola mixet emelve ajkaimhoz tovább figyelve kisfiam hétről hétre erősödő egyre jobban látható kis rugdosó mozdulatait. És persze nem csak láttam, hanem éreztem is ezeket a pedálozó kis talpakat.-Uh-nevettem fel ismét egyik kezemet hasamnak aljára simítva, ahogy a picike lábak egyike elég ügyesen becélozva hólyagomat találta el azt egy rúgásával pár pillanatig felívelő erősebb vizelési ingert váltva ki ezzel.-Will, ezt meg ne csináld velem a műtőben!-nevettem tovább.-Szép látvány lenne, ha anyukád összepisilné magát operálás közben…
-Jó reggelt!-hallottam meg ekkor szerelmem kissé még álmos hangját, miközben hajába túrva kisétált hozzánk hálószobánkból.
-Jó reggelt, álomszuszék!-kuncogtam mosolyogva rá pillantva, amire ő is halkan nevetni kezdett.
-Én, álomszuszék? Még csak 6 óra van-nevetett tovább, amint átsétálva a nappaliba egy apró csókot hullajtott ajkaimra.
-Nézd, apu! Will is ébren van!-emelte rá csillogó kis pillantását Lilly, ahogy kicsi ujjaival finoman megnyomta hasamnak oldalát, amire Will újabb rugdosással válaszolt.
-Nocsak, milyen aktív ma valaki-jegyezte meg mosolygással a hangjában egyik kezét ő is hasamra simítva.-Csak nem emiatt a korai kelés?
-De, fél 6-kor egy jól irányzott hólyag rúgással ébresztett, ami igen csak nem esett jól teli hólyaggal, úgyhogy rohanhattam a mosdóba, mielőtt bepisilek-kuncogtam.-És kaptam egy újabbat is nemrég…
-Tudtuk, hogy újra eljön majd ez az időszak-nevetett fel ismét, miközben lassan elindult konyhánk irányába.-Azért valld be, picit hiányzik az, amikor még nem érezted mozogni…
-Talán egy mikronnyit-mosolyogtam egy újabb apró nevetéssel hangomban.-De közben meg imádom érezni-folytattam végig simítva ujjaimat pocakomnak azon pontján, amit kisfiam talpacskái most intenzíven rugdostak.-Megnyugtat. Még, ha emiatt kevesebb alvás is jut…-mosolyodtam el ismét a hasamat finoman kidomborító pici talpacska láttán. Istenem, de nagyon szerettem ezt látni.
-Éjszaka írt Mark, hogy 8:15-re ott lesz Lilly-ért az aulában-emelte rám szemeit ismét, miközben nekiállt elkészíteni reggeli kávéját.-Hajnali fél egykor jött az üzenet-tette még hozzá egy pillanatra felvonva szemöldökeit egy apró sóhaj kíséretében.
-Biztos nem volt könnyű éjszakája-sóhajtottam én is az időpont hallatán.-Hogy van a karja? Nem mondta?
-Még tegnap délután beszéltem vele, akkor azt mondta, azért elég rendesen sajog neki-válaszolta.-Mondtam, hogy vegyen be egy kis ibuprofent, ha nem bírja…
-Nem csoda, hiszen az a csont el van törve-folytattam.-Biztos, hogy akar ilyen állapotban vigyázni Lilly-re?
-Én is kérdeztem, de azt mondta, így legalább elterelődik majd a figyelme a karjáról-tolmácsolta barátunk szavait.-És mit szólsz, Liliomszál?-pillantott kérdőn ekkor a még mindig a kanapén kezével a hasamon mellettem térdelő pici lányunkra.-Várod már, hogy Mark bácsival töltsd a napot?
-Igeeeen!-válaszolta egy lelkes kis
mosollyal arcán.-Mark bácsi szuper jó fej, imádok vele lenni.
-És Mark bácsi is veled-simítottam meg izgatott kis arcocskáját mosolyogva.-Viszont most Mark bácsi eltörte a kezét, úgyhogy most lesz egy nagyon fontos feladatod-váltottam komolyabb hangnemre.-Vigyáznod kell Mark bácsira, jó? Figyelsz majd rá, nehogy beüsse újra a karját.
-Jó, vigyázok-biccentett eltökéltséggel pillantásában.-Majd fogom a kezét, hogy el ne essen.
-Reggeliztél már, Lilly?-emelte ekkor szemeit ismét kíváncsian kislányunkra Carlisle kezében az időközben elkészült kávéjával.
-Igen, igen, igen-válaszolta mosolyogva.-Anyu csinált nekem is reggelit. Volt benne joghurt, meg málna, meg eper, meg áfonya meg ilyen...zab izé.
-Granola, drágám-simítottam meg arcocskáját halkan felkuncogva a „zab izé” kifejezés hallatán.-Neked is csináltam-fordultam szerelmemhez a hűtő irányába mutatva.-Betettem a tányért a hűtőbe, hogy ne melegedjen meg a joghurt. Nem tudtam, mikor kelsz.
-Egy valódi angyal vagy, ugye tudod?-mosolygott rám a hűtőszekrényhez lépve, amire nem bírtam megállni, hogy egy pillanatra lesütve szemeimet ismét halkan felnevessek.-Komolyan, már rosszul érzem magam, hogy az én gyönyörű, csodás, 26 hetes terhes feleségem kiszolgál engem…
-A te gyönyörű, csodás, 26 hetes terhes feleséged-álltam neki még mindig nevetve ismételve szavait-, korán és éhesen kelt, nem tudott várni, hogy te felkelj, úgyhogy megcsinálta a reggelit, hogy ehessen, de nem akart önző lenni, így a hasában lévő éhenkórász baba csodás apukájának is készített.
-Akkor jól értem, hogy lelkiismeret-furdalásból csináltál nekem reggelit?-vonta fel szemöldökét ő is nevetve, mire én nem bírtam megállni, hogy egy kicsit hangosabb kacagásba kezdjek szavai hallatán.-Megszántál?
-Te szánalomból csináltad velem azt-pillantottam rá kissé megnyomva az 'azt' szócskát célozgatással hangomban-tegnap este?
-Hát sok minden járt éjszaka a fejemben-állt neki ismét halkan felnevetve egy féloldalas huncut mosollyal az arcán-, de a szánalom szó nem volt köztük.
-Nincs több hozzáfűzni valóm-kuncogtam én is ismét, amint felállva a kanapéról kezemben már kiürült tányérommal indultam meg vissza a konyha irányába.-Lilly, drágám, válaszd ki a ruháidat, amiben lenni szeretnél ma, jó?-pillantottam vissza rá, ahogy a mosogatóhoz lépve nekiálltam elmosni tányéromat.-Utána pedig gyorsan segítek megfürdeni.
-Jóóóó-iramodott meg lelkesen.-De csak zuhany, ugye?-torpant meg egy pillanatra az emeletre vezető lépcső fele menet némi aggodalommal hangjában ismételve ezt a naponta szokás szerint elhangzó mondatot, amire ajkaimat automatikusan egy alig hallható apró sóhaj hagyta el.
Lilly már csaknem teljesen felépült a mólónál novemberben történt incidensből. Fizikailag semmi nyoma nem maradt az akkor történteknek, és a mentális állapota is rengeteget javult, már nem voltak pánikrohamok, rémálmok, paralitikus és depresszív epizódok, így közel fél évvel a kezelés kezdete után a gyógyszeres terápiát is végre elhagyhattuk. De ez az egy dolog...a félelem a víztől, azóta is jelen volt az életében, még ha nem is olyan intenzíven, mint előtte.
-Csak zuhany-biccentettem nyugtatóan, mire az ő arcára ismét egy aprócska izgatott mosoly húzódott, ahogy sietős léptekkel útnak indult felfelé a lépcsőn szobája irányába.-Valaha bele fog még ülni a kádba szerinted?-emeltem szemeimet a konyhaszigetnél ülő szerelmemre, miközben megtöröltem a mosogatástól vizes kezeimet.
-Rengeteget fejlődött november óta-pillantott rám ő is tányérja felől, miközben elsétálva mögötte lágyan megsimítottam vállát.-Nem sír már zuhanyzás közben, hajlandó beleállni a fürdőkádba...ez hatalmas dolog-folytatta komolyan.-Hiszem, hogyha a kognitív terápiát még tovább folytatjuk vele, ez a probléma is megoldódik majd. Legalábbis javulni biztos, hogy javul majd még.
-Igazad van-sóhajtottam fel ismét leülve egy pillanatra a mellette lévő egyik bárszékre.-El tudod hinni, hogy hamarosan már...két gyerekkel kelünk majd reggelente?-pillantottam rá ismét ujjaimat lágyan hasamra simítva.-Új rendszer kell majd…
-Az biztos-nevetett fel mosolyogva egy újabb kanál reggelit emelve ajkaihoz.-Egy újszülöttel és egy folyton pörgő 4 évessel nem lesznek unalmas reggeleink, ez gyakorlatilag garantált. Viszont…-állt neki ismét valamivel komolyabban- úgy tervezem, hogy a szülés utáni első héten én is itthon maradnék veletek-emelte rám szemeit egy újabb apró mosollyal az arcán.-Persze csak, ha nem lennék láb alatt. Kicsit így megszokhatnánk már...nem is annyira kis családként-kuncogott fel ismét, amint kiejtette száján a 'nem is annyira kis' szavakat-, hogyan is kéne együtt működjünk, kialakíthatnánk az új rutinunkat...együtt.
-Már hogy lennél láb alatt, lüke?-simítottam ujjaimat arcára kuncogva, mielőtt hozzá hajolva egy apró mosoly kísérte csókot hullajtottam volna szintén mosolygó ajkaira.-Alig várom, hogy hazahozzuk, és megismerjük a kisfiunkat-simítottam homlokomat egy pillanatra övéhez még mindig mosolyogva.-Két gyerekes család leszünk, Carlisle!-pillantottam rá örömteli kuncogással hangomban.-14 hét, és már két gyönyörű gyerekünk lesz.
-Én is alig várom-mosolyodott el ő is ismét egy kósza hajtincset söpörve fülem mögé, mielőtt tenyerét megpihentetve arcomon hüvelykujjával állt neki lágyan simogatni azt.-Most tényleg jól akarom csinálni, Es-pillantott rám eltökéltséggel szemeiben.-Ott akarok lenni veled, fogni akarom a kezed...hallani akarom, amikor a kisfiunk először felsír, ott lenni, mikor Addison a mellkasodra fekteti őt, és te körbefonod karjaiddal, aztán...én is a karjaimba foghatom majd őt-nevetett fel újra egy örömteli csillogással hangjában.-Én szeretném vinni a babahordozót az autóig, mikor elhagyjuk a klinikát, és...hogy pihenhess, az első este én kelnék fel hozzá, ha bármi miatt kelni kell. Ha éhes, persze az én melleim nem lesznek megfelelőek a számára-jegyezte meg még mindig nevetve, ezzel belőlem is egy apró nevetést váltva ki, miközben elcsukló hangon próbáltam visszafogni a szavai hatására szemeimbe szökő könnyeimet-, de ez sem akadály, ott lesz a mellszívó, amit vettünk, és majd mindig teszünk el a hűtőbe anyatejet, és így nem neked kell majd minden este felkelned megetetni őt, hanem tudjuk csinálni felváltva…
-Azért nekem is hagysz valamit?-kuncogtam fel meghatottan egy újabb apró csókot hullajtva ajkaira, belőle is újra nevetést váltva ki ezzel.-Imádom, hogy ennyire lelkes vagy-emeltem rá szemeimet ismét mosolygással hangomban.-Jobb apát nem is kívánhatnék a gyerekeimnek.
-Ez minimum elvárható egy apától, véleményem szerint-folytatta valamivel komolyabban egyik kezét lágyan hasamra simítva.-Egy gyerek megfoganásához két ember kell. Két emberé a felelősség, mégis sok anya marad magára a terhességgel, a szüléssel és a gyerekneveléssel, ahogy a nővérem is magára maradt-sóhajtott aprót egy pillanatra lesütve szemeit.-Én sosem hagynálak magadra. Szándékosan soha-emelte rám szemeit újra komolysággal hangjában.-Lilly-nél nem voltam úgy jelen, ahogy megérdemeltétek volna...de most más lesz-mosolyodott el ismét elszántsággal pillantásában.-Egy pillanatra sem hagyom, hogy úgy érezd majd, hogy egyedül vagy ebben.
-Annyiszor mondtam már, sosem hagytál magunkra minket. Soha egy pillanatra sem-simítottam meg arcát nyugtatással hangomban.-Szeretlek!-mosolyogtam még mindig könnyeimmel küzdve újabb csókra hajolva hozzá.
-Én is szeretlek-mosolyodott el ő is viszont hullajtva apró csókot ajkaimra.
-Anyu, anyu, kész vagyok!-hallottuk meg ekkor Lilly hangját az emeletről, mire egyikünk sem bírta megállni, hogy alig hallhatóan felnevessünk lelkes kis hangja hallatán.-Megvannak a ruhák!
-Azonnal megyek, drágám!-válaszoltam az emelet irányába pillantva.-Hagyom most már, hogy befejezd a reggelid-nyomtam még egy apró puszit arcára, mielőtt lehuppanva a bárszékről elindultam volna a felfelé vezető lépcső irányába.-El ne késsünk!
-Csak nem izgatott valaki az első szóló műtéte miatt?-szólt még utánam mosolyogva, mire ajkaimat egy újabb halk nevetés hagyta el.
-Kicsit izgulok-fordultam még vissza hozzá így hátrálva lassan a lépcső felé-, de már nagyon várom.
-A mai napon a te neved kerül majd az operáló orvos nevéhez a táblára-vette vissza a szót izgatott büszke csillogással pillantásában.-Üdv az arénában, Dr. Cullen!
(Carlisle szemszöge)
-Helló, haver!-köszönt rám Mark
belépve a fotocellás ajtón át egy fáradt mosollyal arcán, miközben önkéntelenül
emelte volna törött karját egy üdvözlő intésre, egy fájdalom kreálta grimaszt
eredményezve ezzel, ahogy ennek a reflexes mozdulatnak a hatására fájdalom
hasított sérült karjába.-Áhhh, hogy baszná meg…
-Neked is jó reggelt!-nevettem fel alig hallhatóan, miközben egy kézfogásra nyújtottam karomat egészséges kezéért.-Látom még nem sikerült megszokni az egykezességet.
-Rohadt idegesítő-válaszolta frusztráltan viszonozva gesztusomat.- Lilly és Esme?
-Elszaladtak a büfébe venni Lilly-nek egy üveg ásványvizet-válaszoltam.-A gyerekem előtt azért próbálj meg nem káromkodni majd, ha lehet-jegyeztem meg ismét felnevetve előbbi szavain.
-A káromkodásnak fájdalomcsillapító hatása van, ez tény-válaszolta egy sóhaj kíséretében megsimítva gipszben lévő felkötött karját.-Hajjj, nem tudom, hogy bírom majd ki ezt a 8 hetet...
-Kellett neked maszturbálni a zuhanyzóban -jegyeztem meg, amire ő egy újabb nagyobb sóhaj kíséretében megforgatta szemeit.
-Nem estem volna el, ha Callie nem nyit rám, ezzel rám hozva a frászt-magyarázta újra kissé frusztráltan megdörzsölve orrnyergét.-Amúgy meg ne tegyél úgy, mintha te nem csinálnád…
-Hm-hümmögtem halkan egy pillanatra a földre szegezve pillantásomat egy apró féloldalas mosollyal arcomon.
-Hm, mi?-jegyezte meg célozgatással hangjában.-Tudtam én, hogy te sem vagy szent…
-Mielőtt találkoztam Esme-vel-álltam neki tisztázni reakciómat-, valóban... 10 évig nem voltam párkapcsolatban, senki nem hinné el, hogy nem csináltam ennyi időn át semmit, és…
-Nem mondod, hogy mióta együtt vagytok, te nem maszturbáltál?-vonta fel szemöldökét hitetlenkedve, mire nem bírtam megállni, hogy zavaromban egy alig hallható sóhaj kísérte nevetés hagyja el ajkaimat, miközben pillantásomat a plafonra emeltem.
-Mark bácsi! Mark bácsi!-hallottam meg ekkor Lilly lelkes kis hangját magam mögött, mire annak irányába pillantva meg is láttam a keresztapukája felé rohanó izgatott kislányomat.
-Helló, napsugár!-mosolyogta megsimítva az időközben őt szorosan megölelő keresztlánya buksiját.
-Szia, Mark!-köszönt rá Esme is megállva mellettem, mire én ujjaimat lágyan vállára simítva hullajtottam apró csókot halántékára.
-Szia, Esme!-pillantott rá, majd hasára is mosolyogva.-Hogy van az ügyeleti baba?
-És a te kezed, maszti király?-vonta fel egyik szemöldökét célzó kuncogással hangjában felkötött karja irányába biccentve, mire nem bírtam megállni, hogy nevetni kezdjek az általa használt kifejezés és Marknak az erre adott reakciója láttán.
-Hé, te elmondtad neki?-pillantott rám némi csalódottság és felháborodottság kettősével hangjában, mire én még mindig nevetve kezdtem válaszul bólogatásba.
-Bocs', haver, de ahányszor ügyeleti babaként utaltál Willre, ezt most megérdemled-tettem fel a kezemet megadóan még mindig nevetéssel hangomban.
-Touché, Mark!-imitált Esme egy vívó mozdulatot tovább kuncogva.
-Jajjj, te...te terhes nikkelbolha, gyere ide!-boxolta meg nevetve gyengéd játékossággal szerelmem vállát Mark, mielőtt még mindig nevetve magához vonva megölelte volna őt.-Jó, ezt tényleg megérdemeltem-adta meg magát a földre majd ismét ránk emelve pillantását ölelése végén.-Kvittek vagyunk?
-Fogjuk rá!-válaszolta szerelmem mosolyogva összevonva szemöldökeit.-Ez attól függ, hányszor nevezed még a fiamat ügyeleti babának.
-Nem ígérek semmit, de igyekszem leszokni róla-nevette ismét Mark, amire mi sem bírtuk megállni, hogy mindketten kacagni kezdjünk.-És? Várod már az első szóló műtétedet?-pillantott ismét Esme-re kíváncsian.
-Nagyon-válaszolta izgatottsággal hangjában szerelmem.-Persze izgulok kicsit, de ezért a pillanatért dolgoztam ennyit, nem igaz?
-Ügyes leszel, tudom én-veregette meg gyengéd óvatossággal vállát bátorításképp.-Ha a férjed nem mondaná eleget-emelte rám szemeit egy pillanatra, majd vissza Esme-re- fantasztikus sebész vagy. Csak tudd…
-Mondja Ő-pillantott rám Esme egy apró mosollyal az arcán, amire az én arcomra egy újabb büszke mosoly húzódott.-Te pedig ne félj már ennyire hozzám érni!-fordult hozzá ismét tetetett megrovással a hangjában.-Attól, hogy megveregeted a vállamat nem kap agyrázkódást a baba.
-Jobb biztosra menni-válaszolta tettetett komolysággal arcán ám leplezhetetlen nevetéssel hangjában.-Nos, Lilly, indulhatunk?-pillantott le ekkor mellette álló kislányunkra.-Készen állsz?
-Igen, igen, igen!-állt neki ugrálni lelkesen válaszul, amire mindannyian újra halkan nevetni kezdtünk.
-Ne engedd el Mark bácsi kezét, jó?-fordultam ekkor Lilly-hez komolyan.-Zebránál mindig szétnézel! Nem lépsz le a járdáról, amíg nem néztél el többször jobbra-balra, hogy nem jön-e autó, motor vagy biciklis!
-Vigyáztam már rá, nem lesz baj-szólt közbe Mark nyugtatással hangjában.-Tudunk vigyázni magunkra, nem igaz, pörgettyű?
-De, igaz-biccentett kislányunk egy izgatott kis mosollyal az arcán.-Balra nézek, jobbra nézek, ha nem jön semmi, átmegyek!-állt neki visszamondani az általunk neki tanított játékos formába öltött szabályokat.- Zöld lámpánál mehetek, pirosnál maradok. És idegen bácsitól vagy nénitől nem fogadok el semmit.
-Mondom-pillantott ránk ismét Mark komolysággal arcán Lilly-re mutatva, mire Esme és én egy pillanatra összenéztünk, mielőtt ismét rájuk emeltük volna pillantásunkat.
-Jól van, érezzétek jól magatokat!-mosolyogta Esme Lilly-re majd vissza Markra pillantva.-Vigyázz a lányomra, Mark Sloan!
-Vigyázok!-mosolyogta megfogva Lilly kezecskéjét, majd egy búcsú köszönést követően sietve útnak is indultak egymás kezét fogva a nem messze lévő bejárat irányába.
-Jól hallottam, hogy Mark arról kérdezett téged, szoktál-e maszturbálni?-pillantott rám összevonva szemöldökeit egy halk nevetés kíséretében ahogy elindultunk a lift irányába, mire nem bírtam megállni, hogy fejcsóválva én is felnevessek.
-Jól hallottad-bólintottam helyeslőn lesütve szemeimet.
-Remélem tudod, hogy tudom-pillantott rám sokat mondó pillantással az arcán, amire én meglepetten felvonva szemöldökeimet néztem fel ismét rá.-Ugyan, a néha túl hosszúra sikeredett zuhanyzások, amik gyakoribbá váltak a Lilly-vel való terhességem vége felé, amikor már nem esett jól a szex...elég egyértelmű-nevette, mire én elkerekedett szemekkel kezdtem fixálni a folyosó linóleum lapjait szavai hallatán.-Hé, ez engem nem zavar, egy kicsit sem-simította meg vállamat nyugtatóan reakcióm láttán.-Ez teljesen természetes. Sőt abban is biztos vagyok, hogy a kapcsolatunk elején többet csináltad.
-Honnan…
-Az órákig tartó csókolózás és ölelkezés után erekcióval indultál haza több alkalommal is-forgatta meg szemeit célozgatással hangjában.-Talán naiv voltam akkoriban és szűz, de egyértelmű volt, hogy...nem maradt úgy sokáig.
-És én még azt hittem, hogy ügyesen eltitkoltam-nevettem fel zavaromban ismét a padlóra szegezve pillantásomat.-De hidd el, közben mindig rád gondolok.
-Mertem remélni-kuncogott fel ismét, miközben megállva a lift előtt lábujjhegyre emelkedve hullajtott egy apró csókot arcomra.-Megnézed a műtétemet?
-Ki nem hagynám-válaszoltam ismét elmosolyodva.-Ott fogok szurkolni az első sorban. Én leszek a pom-pom fiúd.
-De azért ne vegyél miniszoknyát-nevetett tovább, mire én is újra nevetni kezdve léptem be vele együtt a lift ajtaján.
(Esme szemszöge)
-Olyan ismerős ez a név-pillantottam
elgondolkodva Carlisle-ra, amint a gyereksebészet folyosóján sétálva rámutattam
az első szóló műtétes páciensem nevére a kórlapon.-Emily Rainbow…
-Nekem is rémlik valahonnan-válaszolta emlékei közt kutatva.-Hallottam már ezt a nevet. Milyen műtét lesz?
-Appendicitis-emeltem rá ismét pillantásomat egy apró lelkes mosollyal az arcomon.-Csináltam már párszor Addison felügyelete alatt, és még annál is többet asszisztáltam neki, úgyhogy...nem teljesen ismeretlen terep, de mint tudjuk, nincs két egyforma műtét így van bennem némi egészséges izgulás.
-És ez jól is van így-mosolyogta, amint megállva a kórterem ajtaja előtt egy apró csókot hullajtott ajkaimra.-Ügyes leszel. Láttalak már appendicitist operálni felügyelettel, mindig ügyes voltál. Ez sem lesz most sokkal másabb, csak most...te leszel a főnök-simította ujjait vállamra biztatóan.-Ami nem mellesleg őrülten izgató…
-Dr. Cullen, hátrébb az agarakkal-vettem vissza a szót tettetett komolysággal hangomban felkuncogva, amint ajkai nyakamra vándoroltak.-A kanos agarakkal, hogy pontosabb legyek.
-Ha Dr. Cullennek hívsz, az...nem sokat segít a dolgon-nevette ő is újabb csókot hullajtva a fülem alatti érzékeny bőrterületre újabb halk nevetést váltva ki ezzel belőlem is.
-Hé, most koncentrálnom kell!-toltam el őt finoman magamtól még mindig kacagva, így pillantva fel játékos mosolyra álló arcára.-Megyek, megvizsgálom a kislányt…
-Megvárlak itt-mosolyogta vállával a falnak támaszkodva, mire egy viszonzott mosolyt követően sietve beléptem a műtétre váró kisbetegem kórtermének ajtaján.
-Üdv, Dr. Esme Anne Cullen vagyok-köszöntem mosolyogva, amire a 10 éves Emily és az édesanyja is rám pillantottak. Mindketten rettenetesen ismerősek voltak, de nem tudtam rájönni, hol találkozhattunk.-Én fogom ma megoperálni Emily-t…
-Dr. Platt?-fordult ekkor hozzám némi bizonytalansággal hangjában Emily édesanyja.
-Igen, a leánykori nevem valóban Platt-válaszoltam kíváncsiság és zavarodottság kettősével hangomban.-Annyira ismerősek, találkoztunk mi már…
-Maga volt a kislányom orvosa, amikor a gyerekosztályon feküdt szövődményes influenza fertőzéssel 5 évesen-válaszolta izgatott mosollyal arcán, mire én is azonnal megvilágosodtam. Szóval emiatt voltak annyira ismerősek.
-Jóságos ég, hogy ne emlékeznék!-mosolyogtam.-Dr. Cullen és én jót beszélgettünk aznap Emily-vel, mikor megismerkedtünk-pillantottam az ágyban fekvő kislányra.-Még mesét is olvastunk neked, emlékszel, Emily?
-Hogyne-válaszolta egy kissé kimerült mosollyal az arcán.-Nagyon kedvesek voltak velem.
-Jól hallottam, hogy Cullen? -pillantott rám ismét kíváncsian Mrs. Rainbow.-Most már maga is Dr. Cullen?
-Igen-mutattam fel a bal kezem gyűrűsujján díszelgő karikagyűrűmet.-Már 5 éve házasok vagyunk.
-Gratulálok!-pillantott rám őszinte örömmel hangjában.-És a babához is-biccentett még mindig mosolyogva a hasam irányába.-Első?
-Nem, ő lesz a második-mosolyogtam lágyan megsimítva gömbölyödő pocakomat.-Van már egy 4 éves kislányunk, Lilly-válaszoltam.-Egyébként itt áll kint a férjem is-mutattam az ajtó irányába.-Képzeljék, idefele jövet azon gondolkodtunk, honnan ismerős mindkettőnknek a kórlapon lévő név.
-Behívná? Szívesen találkoznék újra vele is-pillantott rám ismét.-Mindketten nagy hatással voltak a lányomra annak idején.
-Szólok neki-biccentettem még mindig mosolyogva, miközben az ajtóhoz sietve kipillantottam a folyosóra.-Szívem-emeltem szemeimet a nem messze a telefonján olvasgató szerelmemre-, be tudnál jönni kicsit?
-Persze-emelte rám szemeit egy kissé értetlen kíváncsisággal arcán.-Baj van?
-Dehogy is-mosolyogtam beinvitálva.-De végre tudom, honnan volt ismerős mindkettőnknek a név…
-Üdv, Dr. Cullen!-köszönt rá Mrs. Rainbow.-Emlékszik még rám?
-Maga...maga az a pszichológus-válaszolta kissé elgondolkodva rá emelve pillantását Carlisle.-Emily Rainbow, és a kislánya szintén Emily-mutatott rá is.-Ő itt feküdt benn a gyerekosztályon nagyjából 4 éve…Hogy felejthettem el?
-Akkor most már vannak babáik-szólalt meg egy apró mosollyal az arcán Emily rá emelve szemeit, mire Carlisle halkan nevetni kezdett.
-Igen, Emily, most már egy és kétharmad babánk van-mutatott a hasamra, mire nem bírtam megállni, hogy én is nevetni kezdjek.-De hamarosan már ketten lesznek.
-Olyan jó látni, hogy ilyen szép családjuk lett-pillantott ránk ismét Emily anyukája.-Kisfiú vagy kislány lesz?
-Kisfiú-válaszoltam újabb mosollyal az arcomon.
-Jaj, hát akkor már mindkettőből van egy-mosolyodott el ő is ismét végigpillantva rajtunk.-Gratulálok még egyszer!
-Köszönjük!-mosolyogta szerelmem ujjait lágyan vállamra simítva.
-Dr. Cullen, maga fogja kivenni akkor a vakbelemet?-pillantott fel rám ekkor Emily kíváncsian.
-Nyugodtan tegezhetsz, Emily, ahogy régen is-kuncogtam halkan elindulva az ágya felé.-Csak mindketten öregedtünk kicsit, de nem változott semmi más.
-Nem hívhatlak már Esme néninek-vonta össze a szemöldökét megrázva közben fejét.-Nem vagyok már óvodás.
-Akkor csak hívj Esme-nek-vettem vissza a szót mellé érve.-Válaszolva a kérdésedre pedig, igen, én veszem majd ki a vakbeledet.
-Mennyire fog fájni?-emelte rám ismét szemeit aggodalomtól festenyzett kíváncsisággal hangjában.
-A műtét maga semennyire-válaszoltam.-Kapsz majd előtte is gyógyszert, hogy ne legyél ideges, utána pedig majd egy olyan jó kis szert kapsz a kezedben lévő tűn át-mutattam branüljére-, amitől hipp-hopp elalszol. A következő, amire emlékezni fogsz majd az lesz, ahogy ébredezel. A műtét után a sebed még fájhat-folytattam.-De igyekszünk úgy adni majd neked a fájdalomcsillapítót, hogy utána se legyen túl kellemetlen.
-Ha utána nem fáj majd úgy, ahogy most, akkor kibírom-jegyezte meg egy apró grimasszal az arcán sóhajtva.
-A mostaninál jobb lesz, ezt megígérhetem-mosolyogtam nyugtatással hangomban.-Megengeded, hogy megvizsgáljalak?-pillantottam rá ismét engedélyt kérőn.
-Igen-biccentett válaszul, mire én kitakarását követően neki is álltam Emily műtét előtti állapotfelmérésének.
-Húzd fel mindkét térded, amennyire tudod-mosolyogtam amint picit feljebb hajtottam pizsamáját.-Először meghallgatom a hasadat-mutattam a nyakamban lógó fonendoszkópra-, aztán pedig picit megnyomogatom. A nyomogatás nem lesz kellemes, de muszáj megtapogatnom a hasadat, jó?
-Oké-bólintott, mire én fülembe helyezve a fonendoszkópom hallgató részét helyeztem annak membránját hasára.
-Kicsit csökkentek a bélhangok, de ez megfelel a betegségben szokásosnak-válaszoltam néhány pillanatnyi hallgatózást követően visszaakasztva nyakamba fonendoszkópomat.-Most jön a nyomkodás-helyeztem ujjaimat az appendixtől legtávolabb eső hasi részre, majd onnan kezdtem el közeledni betapintó mozdulataimmal egészen a jobb ileocoekális régióig.
-Áu!-jajdult fel kissé összehúzva magát ahogy ujjaimmal elértem a sebészeti nyelven McBurny pontnak nevezett területet.
-Sajnálom!-pillantottam rá ismét bocsánatkéréssel hangomban.-Jól van, akkor hamarosan jönnek a nővérek, hogy előkészítsék Emily-t a műtétre-emeltem szemeimet Mrs. Rainbow-ra majd vissza Emily-re.-Nemsokára megint találkozunk a műtőben, Emily!
-Majd bulizunk egyet-húzódott újra mosoly az arcára, amire egyikünk sem bírta megállni, hogy halkan nevetni kezdjen.
-De még milyet-mosolyogtam viszont, mire egy kölcsönös elköszönést követően útnak is indultunk a műtők irányába.
(Mark szemszöge)
-Nos, kölyök-néztem a velem szemben
egy hatalmas hamburgert éppen a szájába tömni próbáló keresztlányomra-, innen
hova tovább?
-Fagyizni-vágta rá mosolyogva egy jókora ketchup folttal arcán, mire nem bírtam megállni, hogy felnevessek.
-Komolyan, hova fér még beléd kaja?-csóváltam meg a fejemet őszinte büszke ámulattal szavaimban. -Éheztetnek a szüleid, vagy mi?
-Nem-válaszolta egy szál krumplit véve szájába.-Jó az anyagcserém.
-Az anyagcseréd?-vontam fel szemöldökömet újra felnevetve a kifejezés hallatán, amit nem sok 4 évestől hallottam életemben.-Te meg hol tanultad ezt a szót?
-Anyuék sok fura szót használnak-válaszolta rám emelve lelkes pillantását-, én meg kérdezek. Ha kérdezek valamit, mindig elmagyarázzák.
-Remélem tudod, hogy nagyon király szüleid vannak-folytattam komolyan.-És milyen fura szavakat tudsz még?-kérdeztem ismét.
-Placenta, köldökzsinór, branül, szike, szaturáció, hemoglobin, fonendoszkóp...appendix-sorolta széles mosollyal az arcán, ezzel újabb nevetést váltva ki belőlem.
-Váo-ámultam.-És tudod is, hogy mit jelentenek?
-Igen-bólintott.-A placenta anyu hasában van, és itt jut át az oxigén meg a tápanyag a tesómhoz anyu véréből. A köldökzsinór a placentához van kapcsolva az egyik végén, a másik vége pedig a tesómhoz kapcsolódik. Az oxigén meg a tápanyagok a köldökzsinór erein keresztül jutnak el Willhez-magyarázta nekem.-Amikor a kórházban voltam, az én kezemben is volt branül, akkor kérdeztem meg mire való. Azon át kaptam meg a gyógyszereket, amíg ott voltam-folytatta egyre lelkesebben.-Anyu és apu is szikével dolgozik, ami egy különleges kés, és így tudják gyógyítani az embereket. A szaturációt az a kis eszköz méri, amit az ujjamra tettek a kórházban, és anyu úgy magyarázta el, hogy azt mutatja meg, hogy az összes hemoglobinomból a véremben mennyin van oxigén. A hemoglobin pedig a vörösvértestjeimben van. A fonendoszkóp az, amit anyu és apu is hord a nyakában vagy a zsebében, és azzal szokták meghallgatni a beteg emberek hasát és mellkasát. Az appendix meg a vakbelem és itt van-mutatott hasának jobb alsó részére.-Anyu ma egyébként kiveszi egy másik gyerek appendixét, tudtad?
-Igen, tudtam-válaszoltam neki még mindig nem térve magamhoz. Lenyűgöző volt ez a gyerek. -Te aztán tényleg nagyon okos vagy. Mindig meglepődöm.
-Miért?-vonta össze szemöldökeit elgondolkodva.
-Tudod, a legtöbb 4 éves nem tud ilyeneket, amiket te-magyaráztam neki, miközben én is egy szál krumplit vettem a számba.-Mondjuk...a szüleid is okosak, nem csoda, hogy te is az vagy-tettem hozzád.-Szerinted anyukád vagy apukád az okosabb?
-Mindketten okosak-válaszolta egy kevés gondolkodás után.-Mindketten sokat olvasnak.
-Diplomatikus válasz-nevettem fel halkan ismét rá pillantva.-És? Várod már a kistesót? Nemsokára érkezik.
-Nagyon-mosolyodott el újra.-Képzeld, Mark bácsi, ha megnyomom anya hasát, Will rugdosni kezd. Nagyon izgi!
-Tényleg az-mosolyogtam helyeslően.-Tudod, nagyon tisztelem az anyukádat. Egy igazi hős-folytattam.-Ahogy minden lány, nő, aki végig csinálja a terhességet. Nem egy könnyű dolog.
-Mark bácsi, te és Callie néni szeretnétek majd babákat?-pillantott fel rám kíváncsian, amire egy pillanatra halkan felnevettem.
-Erről még nem beszéltünk Callie nénivel-válaszoltam. Callie és én nem foglalkoztunk még igazán ezzel a témával. Jól megvoltunk így, nem éreztük, hogy bármi hiányozna az életünkből. De néha...néha amikor a legjobb barátaim fantasztikus kislányára vigyáztam, az én csodás Lilly keresztlányomra, egy pillanatra...átfutott az agyamon, mi lenne ha.-De egyszer majd lehet, hogy igen...nincs kizárva.
-Lehetnénk barátok-húzódott újabb mosoly arcára.-Biztos jófej lenne, mint te és Callie néni.
-Mire oda jutnánk, te már nagy leszel, töpörtyű-jegyeztem meg nevetve.-Nem mostanában lesz ilyen.
-Majd akkor vigyázok rá-vette vissza a szót tovább lelkesedve.-Megtanulom majd Willen, hogy kell, és így már tudok majd mindent.
-Ígérem, ha lesz, te leszel az első, akit felkérek, ha bébiszitter kell-pillantottam rá komolyan ígéretet téve neki.-Na, és milyen fagyit választasz majd?
-Úúú, vagy zöld almásat, vagy banánosat, vagy karamellásat, vagy mogyoróvajasat-sorolta izgatottan.-Vagy kaphatok két gömböt?
-Ha annyit szeretnél-mosolyogtam, mire Lilly szemei azonnal felcsillantak válaszom hallatán.
-Ó, akkor vagy banánosat és mogyoróvajasat, vagy almásat és karamellásat-folytatta.-Te is eszel?
-Hogyne, ki nem hagynám-válaszoltam komolysággal hangomban.-Csoki és vanília mindörökké-mutattam fel egy V jelet jó kezem mutató és középső ujjával.-Nem véletlen klasszikus a klasszikus, kölyök, ezt jegyezd meg.
-Utána kimegyünk a játszótérre?-kérdezte kíváncsian, amire nem bírtam megállni, hogy felnevessek. Komolyan, hihetetlen ez a gyerek.
-Te most arra játszol, hogy hányj egy jót?-nevettem tovább.-Egy hamburger, jó sok sült krumpli és két gömb fagyi után te még körhintára akarsz ülni?
-Nem fogok hányni-nézett rám ismét kikérve magának a feltételezést is.-Nem szoktam hányni.
-Ha anyád és apád meglátják majd a lehányt pólódat, nagyon ki fogok kapni, hogy miért hagytalak hülyeséget csinálni. Remélem, tudod-vettem vissza a szót próbálva komolyságot ölteni arcomra, kevés sikerrel.-Szeretnéd, ha Mark bácsi kikapna?
-Nem fogsz kikapni-vágta rá magabiztosan-, mert nem fogok hányni.
-Fogadni is mernél rá?-vontam fel egyik szemöldökömet játékos kihívással a hangomban.
-Mi az, hogy fogadni?-pillantott rám vissza kíváncsian.
-Fogadni azt jelent-álltam neki magyarázni-, hogy teszünk egy kijelentést, mint hogy „Hányni fogsz, ha bekajálás után még körhintára ülsz”. Én azt mondom, hogy ez így lesz, te pedig azt, hogy nem-folytattam.-Mindketten felajánlunk az igazunk mellett valamit, és amelyikünknek igaza lesz, az megtartja azt, amit felajánlott, és megkapja azt is mellé, amit a másik dobott be. Ez így világos?
-Aha-vágta rá bólogatva.-Akkoooooor, fogadok veled...az egyik gömb fagyimban, hogy nem fogok hányni-pillantott rám ismét magabiztos csillogással szemeiben, mire egyszerűen nem bírtam megállni, hogy nevetni kezdjek.-Ha most nem hányok, akkor amikor majd újra fagyizni megyünk, megkapom a te egyik gömbödet. Ha hányok, tiéd lehet az egyik enyém, amelyiket választod.
-Keményen alkuszol, pörgettyű-ismertem el még mindig nevetve.-Benne vagyok-nyújtottam oda kezemet kézfogásra, mire ő az asztal felett átnyúlva mosolyogva elfogadta azt, megpecsételve ezzel kis fogadásunkat.-Nos, akkor ha befejezted az ebédet, ideje útra kelni, hogy lemeccseljük a dolgot-szólaltam meg ismét, miközben nekiálltam összerendezni egy kézzel tálcámat.
-Visszaviszem a tálcákat, Mark bácsi-húzta oda maga elé enyémet is, majd sietősen állt neki átpakolni az ebédünk után visszamaradt papír szemetet az övére, mielőtt egymásba helyezte volna a két tálcát.-Neked most vigyázni kell a kezedre.
-Nagyon rendes vagy, Lilly, köszönöm!-mosolyogtam, miközben ő leugorva székéről kezében egymásba rakott tálcáinkkal sietve indult meg velük az azok lerakására szolgáló egyik tároló irányába. Ez a kölyök egy igazi csoda.
(Carlisle szemszöge)
-Na, hogy áll?-ült le mellém
Derek izgatottan a galérián.-Kinn van már az appendix?
-Az appendix kinn, épp most buktatja a csonkot a béllumen felé-válaszoltam izgatottan tördelve ujjaimat, tovább figyelve Esme-t lenn a műtőben.-Eddig nagyon ügyes.
-Gyerünk, Esme, csak így tovább-mosolyogta Derek enyémhez hasonló izgatottsággal hangjában.-Te jobban izgulsz szerintem, mint ő-nevetett fel rám, majd egymást tördelő kezeimre pillantva.-Nyugi!
-Na, hol tartanak?-ült le mellém Izzie is George kíséretében.
-Most buktatta a csonkot-válaszoltam neki is tovább követve a lent zajló eseményeket.-Ha jól látom, hamarosan jön a peritoneum zárás…
-3-0-ás fonalat kérek tovafutó peritoneális varrathoz, Hannah!-fordult Esme a műtősnőhöz igazolva ezzel előző mondatomat.
-Huhúúú!-kiáltott fel izgatottan Izzie magasba emelve kezeit.-Ez az, csajszi, így kell ezt csinálni!
-Dr. Stevens kicsit túlságosan is szó szerint vette a szurkolást-jegyezte meg nevetve Derek másik oldalamon, mire nem bírtam megállni, hogy én is halkan nevetni kezdjek.
-Éreztem hogy ő lesz közülünk az első-mosolyogta ismét Izzie.-Mindig is ő volt a legügyesebb.
-Uhhh-hangzott fel ekkor hirtelen lentről Esme hangja, miközben egy leheletnyit előre hajolva vett fel egy görnyedtebb pozíciót, amire a szívem egy ütemet kihagyott, mielőtt a testemet hirtelen elöntő adrenalin vad vágtára kényszerítette volna. Baj van...Valami nincs rendben, biztos baj van. Lemegyek hozzá, le kell mennem hozzá…
-Mi történt?-vonta össze szemöldökeit George aggodalommal a hangjában.
-Jól van, Dr. Cullen?-pillantott rá a műtősnő is, én pedig elemelkedve helyemről mit sem késlekedve útnak indultam a galéria ajtaja felé, ahogy a műtőben lenn csak szemlélőként jelen lévő Addison is megindult irányába, ám ekkor szerelmem egy halk nevetés kíséretében kezdett igenlő bólogatásba.
-Persze-válaszolta végül, mire végre én is kiengedtem az eddig feszülten bent tartott levegőt mellkasomból, miközben visszaültem.-Csak a baba homlokegyenest a hólyagomba rúgott, és majdnem összepisiltem magam-kuncogta keresztbe téve lábait, ezzel belőlem és mindenki másból is egy megkönnyebbült halk sóhaj kísérte nevetést váltva ki.-Szívem, tudom, hogy most rád hoztam a frászt, sajnálom-emelte egy pillanatra fel szemeit a galéria irányába bocsánatkéréssel a hangjában, mire én még mindig megkönnyebbült nevetéssel hangomban egyik kezemmel hajamba túrva léptem oda a galéria kihangosítójához.
-Már úton voltam lefelé-szóltam bele megnyomva a gombot, hogy hallja válaszomat, amire ő is ismét nevetni kezdett.
-Ne aggódj, minden oké-válaszolta nyugtatással a hangjában, mire most már kissé nyugodtabban ám még mindig szapora pulzussal ültem vissza barátaink közé.-Jól van, akkor folytassuk-pillantott ismét a műtéti területre.-Varrom a musculus obliqus externust-állt neki folytatni.-Közben kérnék előkészíteni 2-0-ás Prolene-t fascia varrathoz, Hannah!
-Azonnal, Dr. Cullen!-válaszolta, miközben Esme magabiztos, de finom mozdulatokkal nekiállt összeölteni az izmon ejtett bemetszést.
-Jól vagy?-veregette meg a vállamat némi aggodalommal a hangjában Derek, amire én aprót bólintottam válaszul.
-Annyira durva, hogy 26 hetes terhesen még operál-szólalt meg mellettem Izzie.-Én tuti nem tudnám ezt csinálni már ekkora hassal. A hátam anélkül is fáj, hogy egy babát cipeljek folyton magammal…
-Ő Lilly-vel is végig operált-fordultam hozzá egy apró sóhajjal hangomban.-Lilly ugye korábban érkezett, így ő gyakorlatilag a munkából esett be a szülőszobára. Előző héten november 28-án még dolgozott, december 1-jén már megvolt Lilly. Pont aznap kezdte volna meg a szülési szabadságot-folytattam.- De most is hasonlóan tervezi. Július közepétől fogja abbahagyni a munkát, ha minden igaz.
-Jöhet a 2-0-ás Prolene-fordult Esme ismét Hannah-hoz, mire ő kezébe is adta a tűfogóba fogott varróanyagot.-Köszönöm!
-Nem csak ügyes, gyors is-jegyezte meg Derek.-De nem kapkodva gyors, nem az van, hogy összecsapja a munkát, hanem magabiztos és pontos, emiatt nem veszít időt. Egy Isten adta tehetség.
-Ha tudnátok, milyen büszke vagyok rá-mosolyodtam el ismét.-Annyira nagyon, hogy azt szavakkal leírni sem tudom. Ő egyszerűen csak….fantasztikus.
-Hát...ha szavakkal kifejezni nem is tudod, de a nadrágod feszülése elárulja-pillantott le célozgatva ölemre Derek, mire én reflexesen takartam el kezeimmel azt a tájékot, mielőtt tudatosult volna bennem, hogyha erekcióm lenne, azt csak érezném.-Komolyan, hogy dőlhettél be ennek?
-Nem vagy vicces-pillantottam rá, majd egy pillanatra ágyékomra, hogy teljesen megbizonyosodjak viccének alaptalanságáról.
-Dehogynem-nevette megveregetve a vállamat, mire az én ajkaimat egy lemondó halk sóhaj hagyta el.
-Egyébként csak kíváncsiságból-szólalt meg mellettem Izzie-, Lilly nem mondta még, hogy mi akar lenni, ha nagy lesz?-pillantott rám ismét.-Csak mert….láthatóan ő is elég intelligens és nagyon jó kézügyessége van. Nem mondta még, hogy sebész szeretne lenni, mint ti?
-De, nem is egyszer-mosolyogtam halkan felnevetve.-Nem akarjuk semmire presszionálni, természetesen-tettem hozzá.-Beszélgettünk már erről Esme-vel, és mindketten egyet értettünk, hogy bármit is választ majd, mi büszkék leszünk rá. A lényeg, hogy ez az ő döntése legyen, és elégedett legyen ezzel a döntésével. Mi pedig támogatjuk majd benne.
-Lehetnétek az én szüleim is-tette hozzá ekkor George.-Az enyémek sosem támogattak semmiben.
-Kérnék egy új 3-0-ás Prolene-t a tovafutó bőrvarrathoz, Hannah!-szólalt meg odalenn szerelmem, mire mi ismét mindannyian a műtőre fókuszáltuk pillantásunkat. Figyeltem ahogyan pontos, de biztos mozdulatokkal újra és újra a bőrbe ölt, így húzva össze a McBurny szerint ejtett metszés széleit, majd megcsomózva a tovafutó öltés végét elvágja a fonalat. Vége volt. Dr. Esme Anne Cullen ma elvégezte élete első szóló műtétét.-Nagyon köszönöm mindenkinek a munkáját!-pillantott körbe letörölve Betadine-nal óvatosan a sebvonalat.-Mindenki nagyszerűen dolgozott.
-Lemegyek hozzá-ugrottam fel helyemről izgatott boldogsággal a hangomban, amint sietve megindultam a galéria ajtaja felé. A szívem hevesen kalapált, ahogy beléptem a bemosakodó fotocellás ajtaján, amivel egy időben Esme is kilépett a műtőből, én pedig egy pillanatig sem késlekedtem, hogy magamhoz öleljem őt egy széles mosoly kísérte örömteli nevetéssel hangomban, belőle is halk nevetést váltva ki ezzel.
-Annyira nagyon büszke vagyok rád-mosolyogtam csókot hullajtva ajkaira, mielőtt ismét ráemeltem volna pillantásomat.-Fantasztikus voltál, csodásan csináltad.
-Köszönöm!-mosolyogta megilletődött csillogással hangjában.-Én még...fel sem fogtam igazán...megcsináltam egyedül egy műtétet-folytatta izgatottan, ahogy lassan tudatosulni kezdett benne minden.-Megcsináltam egy műtétet egyedül!
-Megcsináltál egy műtétet egyedül-ismételtem el büszkeséggel mosolyomban rá pillantva.-Gratulálok, szívem!-öleltem magamhoz újra.-Nagyon keményen dolgoztál ezért a pillanatért.
-Annyira szeretlek!-viszonozta ölelésemet átkarolva engem karjaival.-Olyan sokat segítettél, annyit támogattál…
-Ez most egyáltalán nem rólam szól-vettem vissza a szót félbeszakítva hálálkodását.-Ez tisztán a te érdemed. Úgyhogy kénytelen leszel elviselni minden egyes dicsérő szót, ha tetszik, ha nem-tettem hozzá nevetve, mire ő sem bírta megállni, hogy nevetni kezdjen.-Én is nagyon szeretlek…
(Mark szemszöge)
-Te nyertél-ismertem el vereségemet nevetve.-Lehet abba kéne hagyjam a fogadásokat. Mostanában nem jött be a dolog-sóhajtottam.-Komolyan nem értem, hogy nem hánytál. Pedig még extrán meg is pörgettem a hintát-értetlenkedtem.
-Hányingerem sincs-folytatta egy győzedelmes vigyorral arcán.
-Felvágós-jegyeztem meg tettetett komolysággal arcomon egy újabb nevetést váltva ki ezzel belőle.-Remélem, hogy tudod, hogy a sok fagyitól cukorbeteg lehetsz.
-Az mi?-pillantott fel rám kíváncsian.
-Hát...ez egy elég bonyolult betegség-álltam neki magyarázni.-De a lényege, hogy a sejtjeid nem tudják felvenni a cukrot, ami a véredben van, és emiatt sok a cukor a véredben, a kis sejtjeid pedig éheznek. Sokat kell pisilned, meg sokat iszol, mert a szervezeted szeretne megszabadulni ettől a sok cukortól., ez a magas cukor pedig tönkretehet sok mindent a testedben. Nem szép betegség.
-Nem hangzik jól-vonta össze szemöldökeit elgondolkodva.-De szerintem nem leszek cukorbeteg, ha egy nap alatt 3 gömb fagyit megeszek-pillantott rám ismét egy magabiztos mosollyal arcán.-Akkor már Derek bácsi is az lenne. A múltkor 4 gömböt megevett.
-Pedig azt hittem, végre sikerült kifognom rajtad-sóhajtottam nevetve megsimogatva ép kezemmel buksiját.-Télapóban hiszel?
-Nem-vágta rá vigyorogva.
-Fogtündérben?-kérdeztem ismét kíváncsian.
-Nem-válaszolta hezitálás nélkül.
-Húsvéti nyusziban? -kérdezősködtem tovább, ám megrázva fejét jelezte ezúttal is nemleges válaszát.-Milyen gyerek vagy te, komolyan-ráztam meg a fejemet nevetve.-Nem szoktál álmodozni?
-Hülyeséget elhinni és álmodozni nem ugyan az–válaszolta büszke mosollyal az arcán, mire nem bírtam megállni, hogy ámulatomat követően ismét felnevessek szavai hallatán.
-Váó...ez kemény-nevettem tovább leülve az egyik közeli padra.-És miről szoktál álmodozni?
-Tudod, van a barátom, Jake-állt neki mesélni mosolyogva-, és mindig elképzeljük, hogy Ruby és Jojo milyen kalandokra mennek.
-Kik azok a Ruby és Jojo?-kérdeztem kíváncsian, miközben ő mellém huppant a padra.
-Ruby egy róka, Jojo pedig egy kacsacsőrű emlős-folytatta.-Legjobb barátok, és sok izgalmas dolgot csinálnak együtt. Jake-kel mindig lerajzoljuk a legújabb kalandjukat. Nagyon jó muri.
-Jól van, megnyugodtam, hogy csak gyerek vagy te még igazából-nevettem fel ismét, amire Lilly is mosolyogva kacarászni kezdett.
-Jössz velem hintázni?-eemelte rám újra hatalmas csillogó szemeit.
-Kicsit elfáradtam, most pihennék egy picit-válaszoltam sóhajtva felkötött karomra, majd vissza keresztlányomra pillantva.-De 5 perc, és megyek, jó?
-Okés–biccentett mosolyogva, mielőtt leugorva mellőlem a padról sietve futásnak indult volna a nem messze lévő hinta irányába. Imádom ezt a gyereket. Sosem hittem volna, hogy kimondom valaha akár csak magamban is ezeket a szavakat, aztán a legjobb haverjaim védekezés nélkül szexeltek a nászútjukon, és összehozták ezt a folyton pörgő búgócsigát. És ez a kölyök tiszta anyja volt, megismertem már annyira Esme-t az elmúlt hosszú évek alatt, hogy lássam, hogy ez a 4 éves kislány kiköpött mása már most. Hogy ne szeretnék egy gyereket, aki az egyik legjobb barátom kvázi klónja? Ő az én mini barátom.
-Szia, Mark!-szakított ki gondolataimból egy hang, amire ijedtemben hirtelen megugrottam, mielőtt tudatosult volna bennem, kinek a hangja is volt az.
-Callie, a frászt hoztad rám-sóhajtottam. A szívem majd kiugrotta a mellkasomból.
-Csak nem rossz a lelkiismereted, maszturbátor?-ült le mellém nevetve, mire egy halk sóhaj kíséretében én is nevetni kezdtem.
-Nem vagy vicces-fintorogtam tettetett komolysággal arcomon, hangosabb nevetést váltva ezzel ki belőle.-Pont ezért estem el 3 napja, tudod? Mert halálra ijesztettél-folytattam.-Olyan vagy mint egy macska, nem hallom, ha jössz.
-Még jó, hogy csak a kezed tört el-jegyezte meg egy célozgató mosollyal az arcán ujjait a combomra simítva-, mert szeretnélek kiengesztelni ma este...
-Szex engesztelésként? Soha rosszabb ötleted ne legyen-húzódott nevetve arcomra egy játékos féloldalas mosoly. Úgy éreztem, Callie életem nője. Egy rugóra járt az agyunk, egyforma volt a humorunk, és a szex...Sok nővel feküdtem le életem során, de senkivel nem volt annyira jó, mint vele. Talán mert az egész többről szólt szimpla szexnél, ha vele voltam.
-Mi az a szex?-hallottam meg ekkor Lilly hangját, amire mindketten azonnal hangjának irányába kaptuk pillantásunkat.
-Öhm...Lilly, ehhez még…
-Ehhez még túl kicsi vagyok?-vette át a szót tőlem szemöldökeit felvonva, mire én hirtelen azt sem tudtam hogyan reagáljak határozott kiállása láttán.-A felnőttek mindig ezt mondják, ha nem akarnak valamit elmagyarázni-folytatta.-Anyu és apu sose mondják ezt, ők elmagyarázzák, és én megértem.
-Öhm-álltam neki ismét-, tudod a szex...amikor egy férfi és egy nő szeretik egymást-bizonytalankodtam-, szóval mikor két ember szerelmes, bemennek csak ketten a hálószobába, és...hát akkor történik a szex.
-De a szex micsoda?-kérdezett rá ismét. Basszus, ez a gyerek nem fogad el a kitérő választ.
-A szüleid biztos meséltek már arról, hogyan lesznek a kisbabák-pillantott Lilly-re Callie átvéve tőlem a vezetést.
-Igen, apu különleges kis sejteket adott anyunak, és az egyik találkozott anyu különleges kis sejtjével anya hasában, és abból lett Will-válaszolta mosolyogva.
-És amikor ez megtörténik, azt hívjuk szexnek-vágtam rá, hátha ezzel a magyarázattal le is zárhatjuk a témát.
-Akkor...csak akkor van szex, ha egy néni és egy bácsi babát akar?-emelte ránk szemeit ismét kíváncsian, mire mi Callie-vel kissé tanácstalanul összenéztünk. Komolyan, minden elismerésem Carlisle-nak és Esme-nek. Lilly aztán tud kérdezni.
-Nem, nem csak akkor, drágám-válaszolta neki Callie-, de ez is az egyik oka a szexnek. Enélkül te és a tesód sem lennétek, ahogy a szüleid és mi sem lennénk itt. Ez egy természetes dolog.
-És még jó érzés is-jegyeztem meg, ám mire ráeszméltem, hogy hangosan is kimondtam ezeket a szavakat, Callie könyöke már landolt is az oldalamban egy figyelmeztető, szúrós pillantás kíséretében.-Bocs, bocs…-emeltem meg egészséges kezemet megadóan.
-Mit szólnál, ha hintáznék egyet veled, Lilly?-pillantott rá ismét Callie mosollyal az arcán így próbálva terelni a beszélgetés témáját.-Örülnél neki?
-Igen, igen, igen-válaszolta neki lelkesen ugrálva ..
-Akkor menjünk!-állt fel mellőlem megfogva kezecskéjét, mire mindketten mosollyal az arcukon indultak meg a nem messze lévő hinták irányába. Ahogy lassan leülepedett bennem az előbbi beszélgetés, úgy hatalmasodott el felettem az érzés, miszerint most ezt aztán igazán elbasztam. Hála nekem, hála az én idióta figyelmetlenségemnek, az én idióta pofámnak, Lilly megtanulta a szex szót. Lilly megtanulta a szex szót! Bassza meg! Te jó Isten….Ha elszólja magát, a barátaim ki fognak nyírni. Már áshatom is a saját síromat. Nem is haza megyek, hanem a temetőbe sírt ásni.
Mondjam neki, hogy ne használja mások előtt? Nem, az nem lesz jó...általában, ha egy gyereknek azt mondjuk, hogy ne csináljon valamit, sokszor azért is azt csinálja. De Lilly okos, ő nem szokott ilyet, megértené...Viszont mi van, ha emiatt tovább kérdez? Basszus...Nem hiszek Istenben, sosem voltam vallásos, kifejezetten ateistának tartom magam, de most...most úgy hiszem, az a legokosabb, ha gyorsan hinni kezdek és imádkozom.
-És Mark bácsi is veled-simítottam meg izgatott kis arcocskáját mosolyogva.-Viszont most Mark bácsi eltörte a kezét, úgyhogy most lesz egy nagyon fontos feladatod-váltottam komolyabb hangnemre.-Vigyáznod kell Mark bácsira, jó? Figyelsz majd rá, nehogy beüsse újra a karját.
-Jó, vigyázok-biccentett eltökéltséggel pillantásában.-Majd fogom a kezét, hogy el ne essen.
-Reggeliztél már, Lilly?-emelte ekkor szemeit ismét kíváncsian kislányunkra Carlisle kezében az időközben elkészült kávéjával.
-Igen, igen, igen-válaszolta mosolyogva.-Anyu csinált nekem is reggelit. Volt benne joghurt, meg málna, meg eper, meg áfonya meg ilyen...zab izé.
-Granola, drágám-simítottam meg arcocskáját halkan felkuncogva a „zab izé” kifejezés hallatán.-Neked is csináltam-fordultam szerelmemhez a hűtő irányába mutatva.-Betettem a tányért a hűtőbe, hogy ne melegedjen meg a joghurt. Nem tudtam, mikor kelsz.
-Egy valódi angyal vagy, ugye tudod?-mosolygott rám a hűtőszekrényhez lépve, amire nem bírtam megállni, hogy egy pillanatra lesütve szemeimet ismét halkan felnevessek.-Komolyan, már rosszul érzem magam, hogy az én gyönyörű, csodás, 26 hetes terhes feleségem kiszolgál engem…
-A te gyönyörű, csodás, 26 hetes terhes feleséged-álltam neki még mindig nevetve ismételve szavait-, korán és éhesen kelt, nem tudott várni, hogy te felkelj, úgyhogy megcsinálta a reggelit, hogy ehessen, de nem akart önző lenni, így a hasában lévő éhenkórász baba csodás apukájának is készített.
-Akkor jól értem, hogy lelkiismeret-furdalásból csináltál nekem reggelit?-vonta fel szemöldökét ő is nevetve, mire én nem bírtam megállni, hogy egy kicsit hangosabb kacagásba kezdjek szavai hallatán.-Megszántál?
-Te szánalomból csináltad velem azt-pillantottam rá kissé megnyomva az 'azt' szócskát célozgatással hangomban-tegnap este?
-Hát sok minden járt éjszaka a fejemben-állt neki ismét halkan felnevetve egy féloldalas huncut mosollyal az arcán-, de a szánalom szó nem volt köztük.
-Nincs több hozzáfűzni valóm-kuncogtam én is ismét, amint felállva a kanapéról kezemben már kiürült tányérommal indultam meg vissza a konyha irányába.-Lilly, drágám, válaszd ki a ruháidat, amiben lenni szeretnél ma, jó?-pillantottam vissza rá, ahogy a mosogatóhoz lépve nekiálltam elmosni tányéromat.-Utána pedig gyorsan segítek megfürdeni.
-Jóóóó-iramodott meg lelkesen.-De csak zuhany, ugye?-torpant meg egy pillanatra az emeletre vezető lépcső fele menet némi aggodalommal hangjában ismételve ezt a naponta szokás szerint elhangzó mondatot, amire ajkaimat automatikusan egy alig hallható apró sóhaj hagyta el.
Lilly már csaknem teljesen felépült a mólónál novemberben történt incidensből. Fizikailag semmi nyoma nem maradt az akkor történteknek, és a mentális állapota is rengeteget javult, már nem voltak pánikrohamok, rémálmok, paralitikus és depresszív epizódok, így közel fél évvel a kezelés kezdete után a gyógyszeres terápiát is végre elhagyhattuk. De ez az egy dolog...a félelem a víztől, azóta is jelen volt az életében, még ha nem is olyan intenzíven, mint előtte.
-Csak zuhany-biccentettem nyugtatóan, mire az ő arcára ismét egy aprócska izgatott mosoly húzódott, ahogy sietős léptekkel útnak indult felfelé a lépcsőn szobája irányába.-Valaha bele fog még ülni a kádba szerinted?-emeltem szemeimet a konyhaszigetnél ülő szerelmemre, miközben megtöröltem a mosogatástól vizes kezeimet.
-Rengeteget fejlődött november óta-pillantott rám ő is tányérja felől, miközben elsétálva mögötte lágyan megsimítottam vállát.-Nem sír már zuhanyzás közben, hajlandó beleállni a fürdőkádba...ez hatalmas dolog-folytatta komolyan.-Hiszem, hogyha a kognitív terápiát még tovább folytatjuk vele, ez a probléma is megoldódik majd. Legalábbis javulni biztos, hogy javul majd még.
-Igazad van-sóhajtottam fel ismét leülve egy pillanatra a mellette lévő egyik bárszékre.-El tudod hinni, hogy hamarosan már...két gyerekkel kelünk majd reggelente?-pillantottam rá ismét ujjaimat lágyan hasamra simítva.-Új rendszer kell majd…
-Az biztos-nevetett fel mosolyogva egy újabb kanál reggelit emelve ajkaihoz.-Egy újszülöttel és egy folyton pörgő 4 évessel nem lesznek unalmas reggeleink, ez gyakorlatilag garantált. Viszont…-állt neki ismét valamivel komolyabban- úgy tervezem, hogy a szülés utáni első héten én is itthon maradnék veletek-emelte rám szemeit egy újabb apró mosollyal az arcán.-Persze csak, ha nem lennék láb alatt. Kicsit így megszokhatnánk már...nem is annyira kis családként-kuncogott fel ismét, amint kiejtette száján a 'nem is annyira kis' szavakat-, hogyan is kéne együtt működjünk, kialakíthatnánk az új rutinunkat...együtt.
-Már hogy lennél láb alatt, lüke?-simítottam ujjaimat arcára kuncogva, mielőtt hozzá hajolva egy apró mosoly kísérte csókot hullajtottam volna szintén mosolygó ajkaira.-Alig várom, hogy hazahozzuk, és megismerjük a kisfiunkat-simítottam homlokomat egy pillanatra övéhez még mindig mosolyogva.-Két gyerekes család leszünk, Carlisle!-pillantottam rá örömteli kuncogással hangomban.-14 hét, és már két gyönyörű gyerekünk lesz.
-Én is alig várom-mosolyodott el ő is ismét egy kósza hajtincset söpörve fülem mögé, mielőtt tenyerét megpihentetve arcomon hüvelykujjával állt neki lágyan simogatni azt.-Most tényleg jól akarom csinálni, Es-pillantott rám eltökéltséggel szemeiben.-Ott akarok lenni veled, fogni akarom a kezed...hallani akarom, amikor a kisfiunk először felsír, ott lenni, mikor Addison a mellkasodra fekteti őt, és te körbefonod karjaiddal, aztán...én is a karjaimba foghatom majd őt-nevetett fel újra egy örömteli csillogással hangjában.-Én szeretném vinni a babahordozót az autóig, mikor elhagyjuk a klinikát, és...hogy pihenhess, az első este én kelnék fel hozzá, ha bármi miatt kelni kell. Ha éhes, persze az én melleim nem lesznek megfelelőek a számára-jegyezte meg még mindig nevetve, ezzel belőlem is egy apró nevetést váltva ki, miközben elcsukló hangon próbáltam visszafogni a szavai hatására szemeimbe szökő könnyeimet-, de ez sem akadály, ott lesz a mellszívó, amit vettünk, és majd mindig teszünk el a hűtőbe anyatejet, és így nem neked kell majd minden este felkelned megetetni őt, hanem tudjuk csinálni felváltva…
-Azért nekem is hagysz valamit?-kuncogtam fel meghatottan egy újabb apró csókot hullajtva ajkaira, belőle is újra nevetést váltva ki ezzel.-Imádom, hogy ennyire lelkes vagy-emeltem rá szemeimet ismét mosolygással hangomban.-Jobb apát nem is kívánhatnék a gyerekeimnek.
-Ez minimum elvárható egy apától, véleményem szerint-folytatta valamivel komolyabban egyik kezét lágyan hasamra simítva.-Egy gyerek megfoganásához két ember kell. Két emberé a felelősség, mégis sok anya marad magára a terhességgel, a szüléssel és a gyerekneveléssel, ahogy a nővérem is magára maradt-sóhajtott aprót egy pillanatra lesütve szemeit.-Én sosem hagynálak magadra. Szándékosan soha-emelte rám szemeit újra komolysággal hangjában.-Lilly-nél nem voltam úgy jelen, ahogy megérdemeltétek volna...de most más lesz-mosolyodott el ismét elszántsággal pillantásában.-Egy pillanatra sem hagyom, hogy úgy érezd majd, hogy egyedül vagy ebben.
-Annyiszor mondtam már, sosem hagytál magunkra minket. Soha egy pillanatra sem-simítottam meg arcát nyugtatással hangomban.-Szeretlek!-mosolyogtam még mindig könnyeimmel küzdve újabb csókra hajolva hozzá.
-Én is szeretlek-mosolyodott el ő is viszont hullajtva apró csókot ajkaimra.
-Anyu, anyu, kész vagyok!-hallottuk meg ekkor Lilly hangját az emeletről, mire egyikünk sem bírta megállni, hogy alig hallhatóan felnevessünk lelkes kis hangja hallatán.-Megvannak a ruhák!
-Azonnal megyek, drágám!-válaszoltam az emelet irányába pillantva.-Hagyom most már, hogy befejezd a reggelid-nyomtam még egy apró puszit arcára, mielőtt lehuppanva a bárszékről elindultam volna a felfelé vezető lépcső irányába.-El ne késsünk!
-Csak nem izgatott valaki az első szóló műtéte miatt?-szólt még utánam mosolyogva, mire ajkaimat egy újabb halk nevetés hagyta el.
-Kicsit izgulok-fordultam még vissza hozzá így hátrálva lassan a lépcső felé-, de már nagyon várom.
-A mai napon a te neved kerül majd az operáló orvos nevéhez a táblára-vette vissza a szót izgatott büszke csillogással pillantásában.-Üdv az arénában, Dr. Cullen!
-Neked is jó reggelt!-nevettem fel alig hallhatóan, miközben egy kézfogásra nyújtottam karomat egészséges kezéért.-Látom még nem sikerült megszokni az egykezességet.
-Rohadt idegesítő-válaszolta frusztráltan viszonozva gesztusomat.- Lilly és Esme?
-Elszaladtak a büfébe venni Lilly-nek egy üveg ásványvizet-válaszoltam.-A gyerekem előtt azért próbálj meg nem káromkodni majd, ha lehet-jegyeztem meg ismét felnevetve előbbi szavain.
-A káromkodásnak fájdalomcsillapító hatása van, ez tény-válaszolta egy sóhaj kíséretében megsimítva gipszben lévő felkötött karját.-Hajjj, nem tudom, hogy bírom majd ki ezt a 8 hetet...
-Kellett neked maszturbálni a zuhanyzóban -jegyeztem meg, amire ő egy újabb nagyobb sóhaj kíséretében megforgatta szemeit.
-Nem estem volna el, ha Callie nem nyit rám, ezzel rám hozva a frászt-magyarázta újra kissé frusztráltan megdörzsölve orrnyergét.-Amúgy meg ne tegyél úgy, mintha te nem csinálnád…
-Hm-hümmögtem halkan egy pillanatra a földre szegezve pillantásomat egy apró féloldalas mosollyal arcomon.
-Hm, mi?-jegyezte meg célozgatással hangjában.-Tudtam én, hogy te sem vagy szent…
-Mielőtt találkoztam Esme-vel-álltam neki tisztázni reakciómat-, valóban... 10 évig nem voltam párkapcsolatban, senki nem hinné el, hogy nem csináltam ennyi időn át semmit, és…
-Nem mondod, hogy mióta együtt vagytok, te nem maszturbáltál?-vonta fel szemöldökét hitetlenkedve, mire nem bírtam megállni, hogy zavaromban egy alig hallható sóhaj kísérte nevetés hagyja el ajkaimat, miközben pillantásomat a plafonra emeltem.
-Mark bácsi! Mark bácsi!-hallottam meg ekkor Lilly lelkes kis hangját magam mögött, mire annak irányába pillantva meg is láttam a keresztapukája felé rohanó izgatott kislányomat.
-Helló, napsugár!-mosolyogta megsimítva az időközben őt szorosan megölelő keresztlánya buksiját.
-Szia, Mark!-köszönt rá Esme is megállva mellettem, mire én ujjaimat lágyan vállára simítva hullajtottam apró csókot halántékára.
-Szia, Esme!-pillantott rá, majd hasára is mosolyogva.-Hogy van az ügyeleti baba?
-És a te kezed, maszti király?-vonta fel egyik szemöldökét célzó kuncogással hangjában felkötött karja irányába biccentve, mire nem bírtam megállni, hogy nevetni kezdjek az általa használt kifejezés és Marknak az erre adott reakciója láttán.
-Hé, te elmondtad neki?-pillantott rám némi csalódottság és felháborodottság kettősével hangjában, mire én még mindig nevetve kezdtem válaszul bólogatásba.
-Bocs', haver, de ahányszor ügyeleti babaként utaltál Willre, ezt most megérdemled-tettem fel a kezemet megadóan még mindig nevetéssel hangomban.
-Touché, Mark!-imitált Esme egy vívó mozdulatot tovább kuncogva.
-Jajjj, te...te terhes nikkelbolha, gyere ide!-boxolta meg nevetve gyengéd játékossággal szerelmem vállát Mark, mielőtt még mindig nevetve magához vonva megölelte volna őt.-Jó, ezt tényleg megérdemeltem-adta meg magát a földre majd ismét ránk emelve pillantását ölelése végén.-Kvittek vagyunk?
-Fogjuk rá!-válaszolta szerelmem mosolyogva összevonva szemöldökeit.-Ez attól függ, hányszor nevezed még a fiamat ügyeleti babának.
-Nem ígérek semmit, de igyekszem leszokni róla-nevette ismét Mark, amire mi sem bírtuk megállni, hogy mindketten kacagni kezdjünk.-És? Várod már az első szóló műtétedet?-pillantott ismét Esme-re kíváncsian.
-Nagyon-válaszolta izgatottsággal hangjában szerelmem.-Persze izgulok kicsit, de ezért a pillanatért dolgoztam ennyit, nem igaz?
-Ügyes leszel, tudom én-veregette meg gyengéd óvatossággal vállát bátorításképp.-Ha a férjed nem mondaná eleget-emelte rám szemeit egy pillanatra, majd vissza Esme-re- fantasztikus sebész vagy. Csak tudd…
-Mondja Ő-pillantott rám Esme egy apró mosollyal az arcán, amire az én arcomra egy újabb büszke mosoly húzódott.-Te pedig ne félj már ennyire hozzám érni!-fordult hozzá ismét tetetett megrovással a hangjában.-Attól, hogy megveregeted a vállamat nem kap agyrázkódást a baba.
-Jobb biztosra menni-válaszolta tettetett komolysággal arcán ám leplezhetetlen nevetéssel hangjában.-Nos, Lilly, indulhatunk?-pillantott le ekkor mellette álló kislányunkra.-Készen állsz?
-Igen, igen, igen!-állt neki ugrálni lelkesen válaszul, amire mindannyian újra halkan nevetni kezdtünk.
-Ne engedd el Mark bácsi kezét, jó?-fordultam ekkor Lilly-hez komolyan.-Zebránál mindig szétnézel! Nem lépsz le a járdáról, amíg nem néztél el többször jobbra-balra, hogy nem jön-e autó, motor vagy biciklis!
-Vigyáztam már rá, nem lesz baj-szólt közbe Mark nyugtatással hangjában.-Tudunk vigyázni magunkra, nem igaz, pörgettyű?
-De, igaz-biccentett kislányunk egy izgatott kis mosollyal az arcán.-Balra nézek, jobbra nézek, ha nem jön semmi, átmegyek!-állt neki visszamondani az általunk neki tanított játékos formába öltött szabályokat.- Zöld lámpánál mehetek, pirosnál maradok. És idegen bácsitól vagy nénitől nem fogadok el semmit.
-Mondom-pillantott ránk ismét Mark komolysággal arcán Lilly-re mutatva, mire Esme és én egy pillanatra összenéztünk, mielőtt ismét rájuk emeltük volna pillantásunkat.
-Jól van, érezzétek jól magatokat!-mosolyogta Esme Lilly-re majd vissza Markra pillantva.-Vigyázz a lányomra, Mark Sloan!
-Vigyázok!-mosolyogta megfogva Lilly kezecskéjét, majd egy búcsú köszönést követően sietve útnak is indultak egymás kezét fogva a nem messze lévő bejárat irányába.
-Jól hallottam, hogy Mark arról kérdezett téged, szoktál-e maszturbálni?-pillantott rám összevonva szemöldökeit egy halk nevetés kíséretében ahogy elindultunk a lift irányába, mire nem bírtam megállni, hogy fejcsóválva én is felnevessek.
-Jól hallottad-bólintottam helyeslőn lesütve szemeimet.
-Remélem tudod, hogy tudom-pillantott rám sokat mondó pillantással az arcán, amire én meglepetten felvonva szemöldökeimet néztem fel ismét rá.-Ugyan, a néha túl hosszúra sikeredett zuhanyzások, amik gyakoribbá váltak a Lilly-vel való terhességem vége felé, amikor már nem esett jól a szex...elég egyértelmű-nevette, mire én elkerekedett szemekkel kezdtem fixálni a folyosó linóleum lapjait szavai hallatán.-Hé, ez engem nem zavar, egy kicsit sem-simította meg vállamat nyugtatóan reakcióm láttán.-Ez teljesen természetes. Sőt abban is biztos vagyok, hogy a kapcsolatunk elején többet csináltad.
-Honnan…
-Az órákig tartó csókolózás és ölelkezés után erekcióval indultál haza több alkalommal is-forgatta meg szemeit célozgatással hangjában.-Talán naiv voltam akkoriban és szűz, de egyértelmű volt, hogy...nem maradt úgy sokáig.
-És én még azt hittem, hogy ügyesen eltitkoltam-nevettem fel zavaromban ismét a padlóra szegezve pillantásomat.-De hidd el, közben mindig rád gondolok.
-Mertem remélni-kuncogott fel ismét, miközben megállva a lift előtt lábujjhegyre emelkedve hullajtott egy apró csókot arcomra.-Megnézed a műtétemet?
-Ki nem hagynám-válaszoltam ismét elmosolyodva.-Ott fogok szurkolni az első sorban. Én leszek a pom-pom fiúd.
-De azért ne vegyél miniszoknyát-nevetett tovább, mire én is újra nevetni kezdve léptem be vele együtt a lift ajtaján.
-Nekem is rémlik valahonnan-válaszolta emlékei közt kutatva.-Hallottam már ezt a nevet. Milyen műtét lesz?
-Appendicitis-emeltem rá ismét pillantásomat egy apró lelkes mosollyal az arcomon.-Csináltam már párszor Addison felügyelete alatt, és még annál is többet asszisztáltam neki, úgyhogy...nem teljesen ismeretlen terep, de mint tudjuk, nincs két egyforma műtét így van bennem némi egészséges izgulás.
-És ez jól is van így-mosolyogta, amint megállva a kórterem ajtaja előtt egy apró csókot hullajtott ajkaimra.-Ügyes leszel. Láttalak már appendicitist operálni felügyelettel, mindig ügyes voltál. Ez sem lesz most sokkal másabb, csak most...te leszel a főnök-simította ujjait vállamra biztatóan.-Ami nem mellesleg őrülten izgató…
-Dr. Cullen, hátrébb az agarakkal-vettem vissza a szót tettetett komolysággal hangomban felkuncogva, amint ajkai nyakamra vándoroltak.-A kanos agarakkal, hogy pontosabb legyek.
-Ha Dr. Cullennek hívsz, az...nem sokat segít a dolgon-nevette ő is újabb csókot hullajtva a fülem alatti érzékeny bőrterületre újabb halk nevetést váltva ki ezzel belőlem is.
-Hé, most koncentrálnom kell!-toltam el őt finoman magamtól még mindig kacagva, így pillantva fel játékos mosolyra álló arcára.-Megyek, megvizsgálom a kislányt…
-Megvárlak itt-mosolyogta vállával a falnak támaszkodva, mire egy viszonzott mosolyt követően sietve beléptem a műtétre váró kisbetegem kórtermének ajtaján.
-Üdv, Dr. Esme Anne Cullen vagyok-köszöntem mosolyogva, amire a 10 éves Emily és az édesanyja is rám pillantottak. Mindketten rettenetesen ismerősek voltak, de nem tudtam rájönni, hol találkozhattunk.-Én fogom ma megoperálni Emily-t…
-Dr. Platt?-fordult ekkor hozzám némi bizonytalansággal hangjában Emily édesanyja.
-Igen, a leánykori nevem valóban Platt-válaszoltam kíváncsiság és zavarodottság kettősével hangomban.-Annyira ismerősek, találkoztunk mi már…
-Maga volt a kislányom orvosa, amikor a gyerekosztályon feküdt szövődményes influenza fertőzéssel 5 évesen-válaszolta izgatott mosollyal arcán, mire én is azonnal megvilágosodtam. Szóval emiatt voltak annyira ismerősek.
-Jóságos ég, hogy ne emlékeznék!-mosolyogtam.-Dr. Cullen és én jót beszélgettünk aznap Emily-vel, mikor megismerkedtünk-pillantottam az ágyban fekvő kislányra.-Még mesét is olvastunk neked, emlékszel, Emily?
-Hogyne-válaszolta egy kissé kimerült mosollyal az arcán.-Nagyon kedvesek voltak velem.
-Jól hallottam, hogy Cullen? -pillantott rám ismét kíváncsian Mrs. Rainbow.-Most már maga is Dr. Cullen?
-Igen-mutattam fel a bal kezem gyűrűsujján díszelgő karikagyűrűmet.-Már 5 éve házasok vagyunk.
-Gratulálok!-pillantott rám őszinte örömmel hangjában.-És a babához is-biccentett még mindig mosolyogva a hasam irányába.-Első?
-Nem, ő lesz a második-mosolyogtam lágyan megsimítva gömbölyödő pocakomat.-Van már egy 4 éves kislányunk, Lilly-válaszoltam.-Egyébként itt áll kint a férjem is-mutattam az ajtó irányába.-Képzeljék, idefele jövet azon gondolkodtunk, honnan ismerős mindkettőnknek a kórlapon lévő név.
-Behívná? Szívesen találkoznék újra vele is-pillantott rám ismét.-Mindketten nagy hatással voltak a lányomra annak idején.
-Szólok neki-biccentettem még mindig mosolyogva, miközben az ajtóhoz sietve kipillantottam a folyosóra.-Szívem-emeltem szemeimet a nem messze a telefonján olvasgató szerelmemre-, be tudnál jönni kicsit?
-Persze-emelte rám szemeit egy kissé értetlen kíváncsisággal arcán.-Baj van?
-Dehogy is-mosolyogtam beinvitálva.-De végre tudom, honnan volt ismerős mindkettőnknek a név…
-Üdv, Dr. Cullen!-köszönt rá Mrs. Rainbow.-Emlékszik még rám?
-Maga...maga az a pszichológus-válaszolta kissé elgondolkodva rá emelve pillantását Carlisle.-Emily Rainbow, és a kislánya szintén Emily-mutatott rá is.-Ő itt feküdt benn a gyerekosztályon nagyjából 4 éve…Hogy felejthettem el?
-Akkor most már vannak babáik-szólalt meg egy apró mosollyal az arcán Emily rá emelve szemeit, mire Carlisle halkan nevetni kezdett.
-Igen, Emily, most már egy és kétharmad babánk van-mutatott a hasamra, mire nem bírtam megállni, hogy én is nevetni kezdjek.-De hamarosan már ketten lesznek.
-Olyan jó látni, hogy ilyen szép családjuk lett-pillantott ránk ismét Emily anyukája.-Kisfiú vagy kislány lesz?
-Kisfiú-válaszoltam újabb mosollyal az arcomon.
-Jaj, hát akkor már mindkettőből van egy-mosolyodott el ő is ismét végigpillantva rajtunk.-Gratulálok még egyszer!
-Köszönjük!-mosolyogta szerelmem ujjait lágyan vállamra simítva.
-Dr. Cullen, maga fogja kivenni akkor a vakbelemet?-pillantott fel rám ekkor Emily kíváncsian.
-Nyugodtan tegezhetsz, Emily, ahogy régen is-kuncogtam halkan elindulva az ágya felé.-Csak mindketten öregedtünk kicsit, de nem változott semmi más.
-Nem hívhatlak már Esme néninek-vonta össze a szemöldökét megrázva közben fejét.-Nem vagyok már óvodás.
-Akkor csak hívj Esme-nek-vettem vissza a szót mellé érve.-Válaszolva a kérdésedre pedig, igen, én veszem majd ki a vakbeledet.
-Mennyire fog fájni?-emelte rám ismét szemeit aggodalomtól festenyzett kíváncsisággal hangjában.
-A műtét maga semennyire-válaszoltam.-Kapsz majd előtte is gyógyszert, hogy ne legyél ideges, utána pedig majd egy olyan jó kis szert kapsz a kezedben lévő tűn át-mutattam branüljére-, amitől hipp-hopp elalszol. A következő, amire emlékezni fogsz majd az lesz, ahogy ébredezel. A műtét után a sebed még fájhat-folytattam.-De igyekszünk úgy adni majd neked a fájdalomcsillapítót, hogy utána se legyen túl kellemetlen.
-Ha utána nem fáj majd úgy, ahogy most, akkor kibírom-jegyezte meg egy apró grimasszal az arcán sóhajtva.
-A mostaninál jobb lesz, ezt megígérhetem-mosolyogtam nyugtatással hangomban.-Megengeded, hogy megvizsgáljalak?-pillantottam rá ismét engedélyt kérőn.
-Igen-biccentett válaszul, mire én kitakarását követően neki is álltam Emily műtét előtti állapotfelmérésének.
-Húzd fel mindkét térded, amennyire tudod-mosolyogtam amint picit feljebb hajtottam pizsamáját.-Először meghallgatom a hasadat-mutattam a nyakamban lógó fonendoszkópra-, aztán pedig picit megnyomogatom. A nyomogatás nem lesz kellemes, de muszáj megtapogatnom a hasadat, jó?
-Oké-bólintott, mire én fülembe helyezve a fonendoszkópom hallgató részét helyeztem annak membránját hasára.
-Kicsit csökkentek a bélhangok, de ez megfelel a betegségben szokásosnak-válaszoltam néhány pillanatnyi hallgatózást követően visszaakasztva nyakamba fonendoszkópomat.-Most jön a nyomkodás-helyeztem ujjaimat az appendixtől legtávolabb eső hasi részre, majd onnan kezdtem el közeledni betapintó mozdulataimmal egészen a jobb ileocoekális régióig.
-Áu!-jajdult fel kissé összehúzva magát ahogy ujjaimmal elértem a sebészeti nyelven McBurny pontnak nevezett területet.
-Sajnálom!-pillantottam rá ismét bocsánatkéréssel hangomban.-Jól van, akkor hamarosan jönnek a nővérek, hogy előkészítsék Emily-t a műtétre-emeltem szemeimet Mrs. Rainbow-ra majd vissza Emily-re.-Nemsokára megint találkozunk a műtőben, Emily!
-Majd bulizunk egyet-húzódott újra mosoly az arcára, amire egyikünk sem bírta megállni, hogy halkan nevetni kezdjen.
-De még milyet-mosolyogtam viszont, mire egy kölcsönös elköszönést követően útnak is indultunk a műtők irányába.
-Fagyizni-vágta rá mosolyogva egy jókora ketchup folttal arcán, mire nem bírtam megállni, hogy felnevessek.
-Komolyan, hova fér még beléd kaja?-csóváltam meg a fejemet őszinte büszke ámulattal szavaimban. -Éheztetnek a szüleid, vagy mi?
-Nem-válaszolta egy szál krumplit véve szájába.-Jó az anyagcserém.
-Az anyagcseréd?-vontam fel szemöldökömet újra felnevetve a kifejezés hallatán, amit nem sok 4 évestől hallottam életemben.-Te meg hol tanultad ezt a szót?
-Anyuék sok fura szót használnak-válaszolta rám emelve lelkes pillantását-, én meg kérdezek. Ha kérdezek valamit, mindig elmagyarázzák.
-Remélem tudod, hogy nagyon király szüleid vannak-folytattam komolyan.-És milyen fura szavakat tudsz még?-kérdeztem ismét.
-Placenta, köldökzsinór, branül, szike, szaturáció, hemoglobin, fonendoszkóp...appendix-sorolta széles mosollyal az arcán, ezzel újabb nevetést váltva ki belőlem.
-Váo-ámultam.-És tudod is, hogy mit jelentenek?
-Igen-bólintott.-A placenta anyu hasában van, és itt jut át az oxigén meg a tápanyag a tesómhoz anyu véréből. A köldökzsinór a placentához van kapcsolva az egyik végén, a másik vége pedig a tesómhoz kapcsolódik. Az oxigén meg a tápanyagok a köldökzsinór erein keresztül jutnak el Willhez-magyarázta nekem.-Amikor a kórházban voltam, az én kezemben is volt branül, akkor kérdeztem meg mire való. Azon át kaptam meg a gyógyszereket, amíg ott voltam-folytatta egyre lelkesebben.-Anyu és apu is szikével dolgozik, ami egy különleges kés, és így tudják gyógyítani az embereket. A szaturációt az a kis eszköz méri, amit az ujjamra tettek a kórházban, és anyu úgy magyarázta el, hogy azt mutatja meg, hogy az összes hemoglobinomból a véremben mennyin van oxigén. A hemoglobin pedig a vörösvértestjeimben van. A fonendoszkóp az, amit anyu és apu is hord a nyakában vagy a zsebében, és azzal szokták meghallgatni a beteg emberek hasát és mellkasát. Az appendix meg a vakbelem és itt van-mutatott hasának jobb alsó részére.-Anyu ma egyébként kiveszi egy másik gyerek appendixét, tudtad?
-Igen, tudtam-válaszoltam neki még mindig nem térve magamhoz. Lenyűgöző volt ez a gyerek. -Te aztán tényleg nagyon okos vagy. Mindig meglepődöm.
-Miért?-vonta össze szemöldökeit elgondolkodva.
-Tudod, a legtöbb 4 éves nem tud ilyeneket, amiket te-magyaráztam neki, miközben én is egy szál krumplit vettem a számba.-Mondjuk...a szüleid is okosak, nem csoda, hogy te is az vagy-tettem hozzád.-Szerinted anyukád vagy apukád az okosabb?
-Mindketten okosak-válaszolta egy kevés gondolkodás után.-Mindketten sokat olvasnak.
-Diplomatikus válasz-nevettem fel halkan ismét rá pillantva.-És? Várod már a kistesót? Nemsokára érkezik.
-Nagyon-mosolyodott el újra.-Képzeld, Mark bácsi, ha megnyomom anya hasát, Will rugdosni kezd. Nagyon izgi!
-Tényleg az-mosolyogtam helyeslően.-Tudod, nagyon tisztelem az anyukádat. Egy igazi hős-folytattam.-Ahogy minden lány, nő, aki végig csinálja a terhességet. Nem egy könnyű dolog.
-Mark bácsi, te és Callie néni szeretnétek majd babákat?-pillantott fel rám kíváncsian, amire egy pillanatra halkan felnevettem.
-Erről még nem beszéltünk Callie nénivel-válaszoltam. Callie és én nem foglalkoztunk még igazán ezzel a témával. Jól megvoltunk így, nem éreztük, hogy bármi hiányozna az életünkből. De néha...néha amikor a legjobb barátaim fantasztikus kislányára vigyáztam, az én csodás Lilly keresztlányomra, egy pillanatra...átfutott az agyamon, mi lenne ha.-De egyszer majd lehet, hogy igen...nincs kizárva.
-Lehetnénk barátok-húzódott újabb mosoly arcára.-Biztos jófej lenne, mint te és Callie néni.
-Mire oda jutnánk, te már nagy leszel, töpörtyű-jegyeztem meg nevetve.-Nem mostanában lesz ilyen.
-Majd akkor vigyázok rá-vette vissza a szót tovább lelkesedve.-Megtanulom majd Willen, hogy kell, és így már tudok majd mindent.
-Ígérem, ha lesz, te leszel az első, akit felkérek, ha bébiszitter kell-pillantottam rá komolyan ígéretet téve neki.-Na, és milyen fagyit választasz majd?
-Úúú, vagy zöld almásat, vagy banánosat, vagy karamellásat, vagy mogyoróvajasat-sorolta izgatottan.-Vagy kaphatok két gömböt?
-Ha annyit szeretnél-mosolyogtam, mire Lilly szemei azonnal felcsillantak válaszom hallatán.
-Ó, akkor vagy banánosat és mogyoróvajasat, vagy almásat és karamellásat-folytatta.-Te is eszel?
-Hogyne, ki nem hagynám-válaszoltam komolysággal hangomban.-Csoki és vanília mindörökké-mutattam fel egy V jelet jó kezem mutató és középső ujjával.-Nem véletlen klasszikus a klasszikus, kölyök, ezt jegyezd meg.
-Utána kimegyünk a játszótérre?-kérdezte kíváncsian, amire nem bírtam megállni, hogy felnevessek. Komolyan, hihetetlen ez a gyerek.
-Te most arra játszol, hogy hányj egy jót?-nevettem tovább.-Egy hamburger, jó sok sült krumpli és két gömb fagyi után te még körhintára akarsz ülni?
-Nem fogok hányni-nézett rám ismét kikérve magának a feltételezést is.-Nem szoktam hányni.
-Ha anyád és apád meglátják majd a lehányt pólódat, nagyon ki fogok kapni, hogy miért hagytalak hülyeséget csinálni. Remélem, tudod-vettem vissza a szót próbálva komolyságot ölteni arcomra, kevés sikerrel.-Szeretnéd, ha Mark bácsi kikapna?
-Nem fogsz kikapni-vágta rá magabiztosan-, mert nem fogok hányni.
-Fogadni is mernél rá?-vontam fel egyik szemöldökömet játékos kihívással a hangomban.
-Mi az, hogy fogadni?-pillantott rám vissza kíváncsian.
-Fogadni azt jelent-álltam neki magyarázni-, hogy teszünk egy kijelentést, mint hogy „Hányni fogsz, ha bekajálás után még körhintára ülsz”. Én azt mondom, hogy ez így lesz, te pedig azt, hogy nem-folytattam.-Mindketten felajánlunk az igazunk mellett valamit, és amelyikünknek igaza lesz, az megtartja azt, amit felajánlott, és megkapja azt is mellé, amit a másik dobott be. Ez így világos?
-Aha-vágta rá bólogatva.-Akkoooooor, fogadok veled...az egyik gömb fagyimban, hogy nem fogok hányni-pillantott rám ismét magabiztos csillogással szemeiben, mire egyszerűen nem bírtam megállni, hogy nevetni kezdjek.-Ha most nem hányok, akkor amikor majd újra fagyizni megyünk, megkapom a te egyik gömbödet. Ha hányok, tiéd lehet az egyik enyém, amelyiket választod.
-Keményen alkuszol, pörgettyű-ismertem el még mindig nevetve.-Benne vagyok-nyújtottam oda kezemet kézfogásra, mire ő az asztal felett átnyúlva mosolyogva elfogadta azt, megpecsételve ezzel kis fogadásunkat.-Nos, akkor ha befejezted az ebédet, ideje útra kelni, hogy lemeccseljük a dolgot-szólaltam meg ismét, miközben nekiálltam összerendezni egy kézzel tálcámat.
-Visszaviszem a tálcákat, Mark bácsi-húzta oda maga elé enyémet is, majd sietősen állt neki átpakolni az ebédünk után visszamaradt papír szemetet az övére, mielőtt egymásba helyezte volna a két tálcát.-Neked most vigyázni kell a kezedre.
-Nagyon rendes vagy, Lilly, köszönöm!-mosolyogtam, miközben ő leugorva székéről kezében egymásba rakott tálcáinkkal sietve indult meg velük az azok lerakására szolgáló egyik tároló irányába. Ez a kölyök egy igazi csoda.
-Az appendix kinn, épp most buktatja a csonkot a béllumen felé-válaszoltam izgatottan tördelve ujjaimat, tovább figyelve Esme-t lenn a műtőben.-Eddig nagyon ügyes.
-Gyerünk, Esme, csak így tovább-mosolyogta Derek enyémhez hasonló izgatottsággal hangjában.-Te jobban izgulsz szerintem, mint ő-nevetett fel rám, majd egymást tördelő kezeimre pillantva.-Nyugi!
-Na, hol tartanak?-ült le mellém Izzie is George kíséretében.
-Most buktatta a csonkot-válaszoltam neki is tovább követve a lent zajló eseményeket.-Ha jól látom, hamarosan jön a peritoneum zárás…
-3-0-ás fonalat kérek tovafutó peritoneális varrathoz, Hannah!-fordult Esme a műtősnőhöz igazolva ezzel előző mondatomat.
-Huhúúú!-kiáltott fel izgatottan Izzie magasba emelve kezeit.-Ez az, csajszi, így kell ezt csinálni!
-Dr. Stevens kicsit túlságosan is szó szerint vette a szurkolást-jegyezte meg nevetve Derek másik oldalamon, mire nem bírtam megállni, hogy én is halkan nevetni kezdjek.
-Éreztem hogy ő lesz közülünk az első-mosolyogta ismét Izzie.-Mindig is ő volt a legügyesebb.
-Uhhh-hangzott fel ekkor hirtelen lentről Esme hangja, miközben egy leheletnyit előre hajolva vett fel egy görnyedtebb pozíciót, amire a szívem egy ütemet kihagyott, mielőtt a testemet hirtelen elöntő adrenalin vad vágtára kényszerítette volna. Baj van...Valami nincs rendben, biztos baj van. Lemegyek hozzá, le kell mennem hozzá…
-Mi történt?-vonta össze szemöldökeit George aggodalommal a hangjában.
-Jól van, Dr. Cullen?-pillantott rá a műtősnő is, én pedig elemelkedve helyemről mit sem késlekedve útnak indultam a galéria ajtaja felé, ahogy a műtőben lenn csak szemlélőként jelen lévő Addison is megindult irányába, ám ekkor szerelmem egy halk nevetés kíséretében kezdett igenlő bólogatásba.
-Persze-válaszolta végül, mire végre én is kiengedtem az eddig feszülten bent tartott levegőt mellkasomból, miközben visszaültem.-Csak a baba homlokegyenest a hólyagomba rúgott, és majdnem összepisiltem magam-kuncogta keresztbe téve lábait, ezzel belőlem és mindenki másból is egy megkönnyebbült halk sóhaj kísérte nevetést váltva ki.-Szívem, tudom, hogy most rád hoztam a frászt, sajnálom-emelte egy pillanatra fel szemeit a galéria irányába bocsánatkéréssel a hangjában, mire én még mindig megkönnyebbült nevetéssel hangomban egyik kezemmel hajamba túrva léptem oda a galéria kihangosítójához.
-Már úton voltam lefelé-szóltam bele megnyomva a gombot, hogy hallja válaszomat, amire ő is ismét nevetni kezdett.
-Ne aggódj, minden oké-válaszolta nyugtatással a hangjában, mire most már kissé nyugodtabban ám még mindig szapora pulzussal ültem vissza barátaink közé.-Jól van, akkor folytassuk-pillantott ismét a műtéti területre.-Varrom a musculus obliqus externust-állt neki folytatni.-Közben kérnék előkészíteni 2-0-ás Prolene-t fascia varrathoz, Hannah!
-Azonnal, Dr. Cullen!-válaszolta, miközben Esme magabiztos, de finom mozdulatokkal nekiállt összeölteni az izmon ejtett bemetszést.
-Jól vagy?-veregette meg a vállamat némi aggodalommal a hangjában Derek, amire én aprót bólintottam válaszul.
-Annyira durva, hogy 26 hetes terhesen még operál-szólalt meg mellettem Izzie.-Én tuti nem tudnám ezt csinálni már ekkora hassal. A hátam anélkül is fáj, hogy egy babát cipeljek folyton magammal…
-Ő Lilly-vel is végig operált-fordultam hozzá egy apró sóhajjal hangomban.-Lilly ugye korábban érkezett, így ő gyakorlatilag a munkából esett be a szülőszobára. Előző héten november 28-án még dolgozott, december 1-jén már megvolt Lilly. Pont aznap kezdte volna meg a szülési szabadságot-folytattam.- De most is hasonlóan tervezi. Július közepétől fogja abbahagyni a munkát, ha minden igaz.
-Jöhet a 2-0-ás Prolene-fordult Esme ismét Hannah-hoz, mire ő kezébe is adta a tűfogóba fogott varróanyagot.-Köszönöm!
-Nem csak ügyes, gyors is-jegyezte meg Derek.-De nem kapkodva gyors, nem az van, hogy összecsapja a munkát, hanem magabiztos és pontos, emiatt nem veszít időt. Egy Isten adta tehetség.
-Ha tudnátok, milyen büszke vagyok rá-mosolyodtam el ismét.-Annyira nagyon, hogy azt szavakkal leírni sem tudom. Ő egyszerűen csak….fantasztikus.
-Hát...ha szavakkal kifejezni nem is tudod, de a nadrágod feszülése elárulja-pillantott le célozgatva ölemre Derek, mire én reflexesen takartam el kezeimmel azt a tájékot, mielőtt tudatosult volna bennem, hogyha erekcióm lenne, azt csak érezném.-Komolyan, hogy dőlhettél be ennek?
-Nem vagy vicces-pillantottam rá, majd egy pillanatra ágyékomra, hogy teljesen megbizonyosodjak viccének alaptalanságáról.
-Dehogynem-nevette megveregetve a vállamat, mire az én ajkaimat egy lemondó halk sóhaj hagyta el.
-Egyébként csak kíváncsiságból-szólalt meg mellettem Izzie-, Lilly nem mondta még, hogy mi akar lenni, ha nagy lesz?-pillantott rám ismét.-Csak mert….láthatóan ő is elég intelligens és nagyon jó kézügyessége van. Nem mondta még, hogy sebész szeretne lenni, mint ti?
-De, nem is egyszer-mosolyogtam halkan felnevetve.-Nem akarjuk semmire presszionálni, természetesen-tettem hozzá.-Beszélgettünk már erről Esme-vel, és mindketten egyet értettünk, hogy bármit is választ majd, mi büszkék leszünk rá. A lényeg, hogy ez az ő döntése legyen, és elégedett legyen ezzel a döntésével. Mi pedig támogatjuk majd benne.
-Lehetnétek az én szüleim is-tette hozzá ekkor George.-Az enyémek sosem támogattak semmiben.
-Kérnék egy új 3-0-ás Prolene-t a tovafutó bőrvarrathoz, Hannah!-szólalt meg odalenn szerelmem, mire mi ismét mindannyian a műtőre fókuszáltuk pillantásunkat. Figyeltem ahogyan pontos, de biztos mozdulatokkal újra és újra a bőrbe ölt, így húzva össze a McBurny szerint ejtett metszés széleit, majd megcsomózva a tovafutó öltés végét elvágja a fonalat. Vége volt. Dr. Esme Anne Cullen ma elvégezte élete első szóló műtétét.-Nagyon köszönöm mindenkinek a munkáját!-pillantott körbe letörölve Betadine-nal óvatosan a sebvonalat.-Mindenki nagyszerűen dolgozott.
-Lemegyek hozzá-ugrottam fel helyemről izgatott boldogsággal a hangomban, amint sietve megindultam a galéria ajtaja felé. A szívem hevesen kalapált, ahogy beléptem a bemosakodó fotocellás ajtaján, amivel egy időben Esme is kilépett a műtőből, én pedig egy pillanatig sem késlekedtem, hogy magamhoz öleljem őt egy széles mosoly kísérte örömteli nevetéssel hangomban, belőle is halk nevetést váltva ki ezzel.
-Annyira nagyon büszke vagyok rád-mosolyogtam csókot hullajtva ajkaira, mielőtt ismét ráemeltem volna pillantásomat.-Fantasztikus voltál, csodásan csináltad.
-Köszönöm!-mosolyogta megilletődött csillogással hangjában.-Én még...fel sem fogtam igazán...megcsináltam egyedül egy műtétet-folytatta izgatottan, ahogy lassan tudatosulni kezdett benne minden.-Megcsináltam egy műtétet egyedül!
-Megcsináltál egy műtétet egyedül-ismételtem el büszkeséggel mosolyomban rá pillantva.-Gratulálok, szívem!-öleltem magamhoz újra.-Nagyon keményen dolgoztál ezért a pillanatért.
-Annyira szeretlek!-viszonozta ölelésemet átkarolva engem karjaival.-Olyan sokat segítettél, annyit támogattál…
-Ez most egyáltalán nem rólam szól-vettem vissza a szót félbeszakítva hálálkodását.-Ez tisztán a te érdemed. Úgyhogy kénytelen leszel elviselni minden egyes dicsérő szót, ha tetszik, ha nem-tettem hozzá nevetve, mire ő sem bírta megállni, hogy nevetni kezdjen.-Én is nagyon szeretlek…
-Te nyertél-ismertem el vereségemet nevetve.-Lehet abba kéne hagyjam a fogadásokat. Mostanában nem jött be a dolog-sóhajtottam.-Komolyan nem értem, hogy nem hánytál. Pedig még extrán meg is pörgettem a hintát-értetlenkedtem.
-Hányingerem sincs-folytatta egy győzedelmes vigyorral arcán.
-Felvágós-jegyeztem meg tettetett komolysággal arcomon egy újabb nevetést váltva ki ezzel belőle.-Remélem, hogy tudod, hogy a sok fagyitól cukorbeteg lehetsz.
-Az mi?-pillantott fel rám kíváncsian.
-Hát...ez egy elég bonyolult betegség-álltam neki magyarázni.-De a lényege, hogy a sejtjeid nem tudják felvenni a cukrot, ami a véredben van, és emiatt sok a cukor a véredben, a kis sejtjeid pedig éheznek. Sokat kell pisilned, meg sokat iszol, mert a szervezeted szeretne megszabadulni ettől a sok cukortól., ez a magas cukor pedig tönkretehet sok mindent a testedben. Nem szép betegség.
-Nem hangzik jól-vonta össze szemöldökeit elgondolkodva.-De szerintem nem leszek cukorbeteg, ha egy nap alatt 3 gömb fagyit megeszek-pillantott rám ismét egy magabiztos mosollyal arcán.-Akkor már Derek bácsi is az lenne. A múltkor 4 gömböt megevett.
-Pedig azt hittem, végre sikerült kifognom rajtad-sóhajtottam nevetve megsimogatva ép kezemmel buksiját.-Télapóban hiszel?
-Nem-vágta rá vigyorogva.
-Fogtündérben?-kérdeztem ismét kíváncsian.
-Nem-válaszolta hezitálás nélkül.
-Húsvéti nyusziban? -kérdezősködtem tovább, ám megrázva fejét jelezte ezúttal is nemleges válaszát.-Milyen gyerek vagy te, komolyan-ráztam meg a fejemet nevetve.-Nem szoktál álmodozni?
-Hülyeséget elhinni és álmodozni nem ugyan az–válaszolta büszke mosollyal az arcán, mire nem bírtam megállni, hogy ámulatomat követően ismét felnevessek szavai hallatán.
-Váó...ez kemény-nevettem tovább leülve az egyik közeli padra.-És miről szoktál álmodozni?
-Tudod, van a barátom, Jake-állt neki mesélni mosolyogva-, és mindig elképzeljük, hogy Ruby és Jojo milyen kalandokra mennek.
-Kik azok a Ruby és Jojo?-kérdeztem kíváncsian, miközben ő mellém huppant a padra.
-Ruby egy róka, Jojo pedig egy kacsacsőrű emlős-folytatta.-Legjobb barátok, és sok izgalmas dolgot csinálnak együtt. Jake-kel mindig lerajzoljuk a legújabb kalandjukat. Nagyon jó muri.
-Jól van, megnyugodtam, hogy csak gyerek vagy te még igazából-nevettem fel ismét, amire Lilly is mosolyogva kacarászni kezdett.
-Jössz velem hintázni?-eemelte rám újra hatalmas csillogó szemeit.
-Kicsit elfáradtam, most pihennék egy picit-válaszoltam sóhajtva felkötött karomra, majd vissza keresztlányomra pillantva.-De 5 perc, és megyek, jó?
-Okés–biccentett mosolyogva, mielőtt leugorva mellőlem a padról sietve futásnak indult volna a nem messze lévő hinta irányába. Imádom ezt a gyereket. Sosem hittem volna, hogy kimondom valaha akár csak magamban is ezeket a szavakat, aztán a legjobb haverjaim védekezés nélkül szexeltek a nászútjukon, és összehozták ezt a folyton pörgő búgócsigát. És ez a kölyök tiszta anyja volt, megismertem már annyira Esme-t az elmúlt hosszú évek alatt, hogy lássam, hogy ez a 4 éves kislány kiköpött mása már most. Hogy ne szeretnék egy gyereket, aki az egyik legjobb barátom kvázi klónja? Ő az én mini barátom.
-Szia, Mark!-szakított ki gondolataimból egy hang, amire ijedtemben hirtelen megugrottam, mielőtt tudatosult volna bennem, kinek a hangja is volt az.
-Callie, a frászt hoztad rám-sóhajtottam. A szívem majd kiugrotta a mellkasomból.
-Csak nem rossz a lelkiismereted, maszturbátor?-ült le mellém nevetve, mire egy halk sóhaj kíséretében én is nevetni kezdtem.
-Nem vagy vicces-fintorogtam tettetett komolysággal arcomon, hangosabb nevetést váltva ezzel ki belőle.-Pont ezért estem el 3 napja, tudod? Mert halálra ijesztettél-folytattam.-Olyan vagy mint egy macska, nem hallom, ha jössz.
-Még jó, hogy csak a kezed tört el-jegyezte meg egy célozgató mosollyal az arcán ujjait a combomra simítva-, mert szeretnélek kiengesztelni ma este...
-Szex engesztelésként? Soha rosszabb ötleted ne legyen-húzódott nevetve arcomra egy játékos féloldalas mosoly. Úgy éreztem, Callie életem nője. Egy rugóra járt az agyunk, egyforma volt a humorunk, és a szex...Sok nővel feküdtem le életem során, de senkivel nem volt annyira jó, mint vele. Talán mert az egész többről szólt szimpla szexnél, ha vele voltam.
-Mi az a szex?-hallottam meg ekkor Lilly hangját, amire mindketten azonnal hangjának irányába kaptuk pillantásunkat.
-Öhm...Lilly, ehhez még…
-Ehhez még túl kicsi vagyok?-vette át a szót tőlem szemöldökeit felvonva, mire én hirtelen azt sem tudtam hogyan reagáljak határozott kiállása láttán.-A felnőttek mindig ezt mondják, ha nem akarnak valamit elmagyarázni-folytatta.-Anyu és apu sose mondják ezt, ők elmagyarázzák, és én megértem.
-Öhm-álltam neki ismét-, tudod a szex...amikor egy férfi és egy nő szeretik egymást-bizonytalankodtam-, szóval mikor két ember szerelmes, bemennek csak ketten a hálószobába, és...hát akkor történik a szex.
-De a szex micsoda?-kérdezett rá ismét. Basszus, ez a gyerek nem fogad el a kitérő választ.
-A szüleid biztos meséltek már arról, hogyan lesznek a kisbabák-pillantott Lilly-re Callie átvéve tőlem a vezetést.
-Igen, apu különleges kis sejteket adott anyunak, és az egyik találkozott anyu különleges kis sejtjével anya hasában, és abból lett Will-válaszolta mosolyogva.
-És amikor ez megtörténik, azt hívjuk szexnek-vágtam rá, hátha ezzel a magyarázattal le is zárhatjuk a témát.
-Akkor...csak akkor van szex, ha egy néni és egy bácsi babát akar?-emelte ránk szemeit ismét kíváncsian, mire mi Callie-vel kissé tanácstalanul összenéztünk. Komolyan, minden elismerésem Carlisle-nak és Esme-nek. Lilly aztán tud kérdezni.
-Nem, nem csak akkor, drágám-válaszolta neki Callie-, de ez is az egyik oka a szexnek. Enélkül te és a tesód sem lennétek, ahogy a szüleid és mi sem lennénk itt. Ez egy természetes dolog.
-És még jó érzés is-jegyeztem meg, ám mire ráeszméltem, hogy hangosan is kimondtam ezeket a szavakat, Callie könyöke már landolt is az oldalamban egy figyelmeztető, szúrós pillantás kíséretében.-Bocs, bocs…-emeltem meg egészséges kezemet megadóan.
-Mit szólnál, ha hintáznék egyet veled, Lilly?-pillantott rá ismét Callie mosollyal az arcán így próbálva terelni a beszélgetés témáját.-Örülnél neki?
-Igen, igen, igen-válaszolta neki lelkesen ugrálva ..
-Akkor menjünk!-állt fel mellőlem megfogva kezecskéjét, mire mindketten mosollyal az arcukon indultak meg a nem messze lévő hinták irányába. Ahogy lassan leülepedett bennem az előbbi beszélgetés, úgy hatalmasodott el felettem az érzés, miszerint most ezt aztán igazán elbasztam. Hála nekem, hála az én idióta figyelmetlenségemnek, az én idióta pofámnak, Lilly megtanulta a szex szót. Lilly megtanulta a szex szót! Bassza meg! Te jó Isten….Ha elszólja magát, a barátaim ki fognak nyírni. Már áshatom is a saját síromat. Nem is haza megyek, hanem a temetőbe sírt ásni.
Mondjam neki, hogy ne használja mások előtt? Nem, az nem lesz jó...általában, ha egy gyereknek azt mondjuk, hogy ne csináljon valamit, sokszor azért is azt csinálja. De Lilly okos, ő nem szokott ilyet, megértené...Viszont mi van, ha emiatt tovább kérdez? Basszus...Nem hiszek Istenben, sosem voltam vallásos, kifejezetten ateistának tartom magam, de most...most úgy hiszem, az a legokosabb, ha gyorsan hinni kezdek és imádkozom.
-És mi jót csináltatok ma Mark bácsival, Lilly?-pillantottam kíváncsian a kórházi folyosó padlójának egyik színes négyzetéről a másikra ugráló pici lányunkra, ahogy lassan útnak indultunk hazafelé ezután az izgalmakkal teli nap után.
-Voltunk hamburgerezni, meg fagyizni, meg voltunk a játszótéren is-állt neki lelkesen mesélni-, és sokat beszélgettünk, és találkoztunk Callie nénivel is, és ő is játszott velünk.
-Kajából nem volt hiány, ahogy hallom-jegyezte meg mellettem Carlisle nevetve.-Hogy eszel így majd abból, amit apa vacsorára főz, hm?
-Úúú, mit főzöl apu?-pillantott fel ránk izgatott csillogással a szemeiben.-Mit? Mit? Mit?
-Hát, apu megint kísérletezik majd-válaszolta szerelmem egy kislányunkéhoz hasonló izgatottsággal hangjában.-Csinálok karfiol pürét, és egy tepsibe teszek majd csirke felső combokat, mellé vöröshagymát és fokhagymát, borsót, spárgát és citromkarikákat, amit így ahogy van, csak beteszek a sütőbe. Nem kell majd mellette állni, így tudunk majd játszani addig, mit szólsz?
-Jóóóó-állt neki lelkesen fel-le ugrálni.-Segíthetek majd?-emelte csillogó szemeit ismét apukájára, amire mindketten halkan felnevettünk.
-Ha szeretnél-simította meg buksiját, mielőtt Lilly ismét ugrálni kezdett volna a folyosó színes négyzetei közt.-Addig majd anyu tud pihenni egy kicsit-pillantott rám ujjait lágyan vállamra simítva.-Hosszú és izgalmas napja volt, és végig nagyon ügyes volt. Büszke lehetsz rá!
-Kivetted az appendixet, anyu?-pillantott rám ismét érdeklődve.-Meggyógyítottad azt a kislányt?
-Igen, szívecském-biccentettem egy kisebb fáradt mosollyal az arcomon válaszul. A harmadik trimeszter közeledtével én is kezdtem picit már hamarabb fáradni, főleg az olyan mozgalmas munkanapokon, mint a mai. Szerencsére operálás közben ebből mit sem érzékeltem, inkább akkor tört rám a fáradtság, mikor dolgom végeztével egy pillanatra végre leültem kicsit. Akkor éreztem igazából, hogy én tényleg várandós vagyok és hogy ez tényleg kivesz az emberből a nap végére, ha egész nap áll, dolgozik, koncentrál. Az elmúlt pár napban már fájdogált a hátam, mikor hazaindultunk, gyakrabban éreztem a hasam oldalából az ágyékom irányába kisugárzó nyilalló ligamentum teres uteri fájdalmat, és ilyenkor muszáj volt otthon lepihenjek kicsit, mielőtt bármi mást csináltam volna.
Szerencsére az én csodás, megértő férjem és kislányom mindketten partnereim voltak ebben, Carlisle ilyenkor magára vállalta a főzést és takarítást, vagy épp Lilly-vel együtt végezték el a házimunkát, amíg én egy fél órácskát elnyúltam a kanapén egy jó könyvvel a kezemben, vagy épp egy rövidke alvással töltöttem fel magam. Kimondhatatlanul hálás voltam nekik ezért.
-Annyira szuper vagy, anyu!-mosolyogta őszinte áhítattal szemeiben, mire nem bírtam megállni, hogy halkan felkuncogjak.-Olyan vagy, mint egy szuperhős.
-Köszönöm, drágám!-simogattam meg arcocskáját újabb mosollyal az arcomon. Ebben a pillanatban Carlisle telefonjának csörgése szakította félbe beszélgetésünket, mire ő sietve állt neki elővenni azt nadrágjának zsebéből.
-Anya az-pillantott rám, majd vissza telefonjának kijelzőjére, mielőtt megnyomva rajta a hívás fogadását lehetővé tévő zöld gombot, füléhez emelte volna mobilját.-Szia, anya!-szólt bele mosolyogva.-Igen, itt vagyunk még bent, most indultunk el kifele-válaszolta édesanyja feltett kérdésére, ám az arcán lévő mosoly ekkor már sehol sem volt, helyét pedig pillanatok alatt átvette az aggodalom, amire az én szívem egy ütemet kihagyott, mielőtt vágtázni kezdett volna mellkasomban. Baj van.-Várj, várj, micsoda?
-Anyu, nézd!-szólalt meg ekkor Lilly maga elé mutatva, mire mi az általa mutatott irányba emelve tekintetünket meg is láttuk szerelmem szüleit a nem messze lévő aulában ácsorogva. De volt velük más is.
-Most csak álmodom?-csuklott el a hangom, ahogy tovább pásztáztam hitetlenkedve pillantásommal azt a 11 év körüli szőke fiút, akit utoljára majdnem 4 éve láttam. Valóban ő lenne? Tényleg ő az? Nem hittem a szememnek, ez...túl hihetetlennek tűnt 4 hosszú év után.
-Jasper-ejtette ki nevét Carlisle egy finom remegéssel a hangjában, mielőtt mind a ketten sietve futásnak indultunk volna rég nem látott unokaöccse irányába.
-Jasper!-öleltem magamhoz könnyeimmel küzdve, Carlisle pedig mellém érve szintén köré fonta karjait, ahogy halkan mindhárman zokogni kezdtünk. Nem akartam elengedni őt. Azok után, hogy ennyi időn át semmit nem hallottunk róla, nem akartam elengedni. Féltem, hogyha elengedem, megint eltűnik.-Istenem, hogy kerülsz ide?-emeltem rá végül pillantásomat ujjaimmal lágyan megsimítva vállait.-Mi van veled?-csillant meg hangomban az aggodalom, ahogy észrevettem homlokán egy leragasztott sebet.
-Hazaszökött-válaszolta Lilian könnyeivel küzdve.-Elmentünk bevásárolni, és mire hazaértünk, ott ült a bejárati ajtó előtt a lépcsőn.
-Nem bírtam tovább ott maradni-válaszolta könnyekkel a szemeiben Jasper.-Veletek akartam lenni. Annyira hiányoztatok.
-Jézusom, szívem, te is nekünk!-öleltem meg ismét, miközben szemeimet összeszorítva próbáltam visszafogni kitörni készülő újabb könnyeimet.
-Hogy jöttél el idáig?-pillantott rá Carlisle is aggodalommal a hangjában végigmérve unokaöccsét.
-Aláhamisítottam James...apa aláírását egy nyilatkozatra, hogy egyedül repülhessek-válaszolta, és látszott rajta, micsoda erőre volt szüksége, hogy James-t apának nevezni.-Tudom, hogy nem volt helyes, és hogy nem lehet ilyet csinálni, de meg kell értenetek…
-Csak az számít, hogy itt vagy-szakítottam félbe ismét magamhoz ölelve, miközben számtalan puszival halmoztam el arcát.-El sem tudod képzelni, mennyire hiányoztál nekünk. Annyira tudni akartunk rólad, de az apád minden köteléket elvágott közted és köztünk…Mi történt a homlokoddal?-simítottam oldalra göndör tincseit, hogy jobban szemügyre vehessem a rajta lévő leragasztott sebet. A közönséges ragtapasz alól számtalan nem igazán orvosinak látszó ragasztószalag kandikált ki merőlegesen annak lefutására, amiből rögtön tudtam, hogy ezt nem szakszerűen látta el valaki.
-James megütött, én...pedig elestem és bevertem a fejemet a szekrény sarkába-válaszolta lesütve pillantását, mintha szégyellte volna, ami vele történt, pedig nem neki volt oka szégyenkezésre. Éreztem, ahogy a harag elönti a testemet szavai hallatán.-Az én hibám volt, nem csináltam azt, amit mondott, ő figyelmeztetett…
-Az a szemétláda-szűrte ki fogai közt Carlisle is dühösen.
-Szívem, nem normális dolog, ha az apukád megüt-pillantottam rá ismét komolysággal a hangomban.-Nem a te hibád volt. Ez sosem lenne a te hibád. Nem tehettél olyan rosszat, hogy megérdemeld ezt. Érted?
-De James azt mondta…
-Akármit is mondott-szakítottam félbe magyarázkodását-, nincs mentség arra, hogy megütött téged. Arra pedig végképp nincs, hogy azok után, hogy felrepedt a fejbőröd, nem vitt el kórházba, csak leragasztotta.
-Nem ő ragasztotta le-sütötte le szemeit ismét-, hanem én.
-Komolyan, ez az ember...még magához képes is sikerül alul teljesítenie-szólalt meg mellettem újra Carlisle, miközben frusztráltan fel-alá járkálni kezdett.
-Beszélnünk kéne a jelenlegi helyzetről, fiam-szólalt meg Henry Carlisle-ra pillantva.
-Menj, én vigyázok a gyerekekre-válaszoltam a mellettem kissé megszeppenten álló Lilly-re majd Jasperre pillantva.-Szerintem addig jobban megnézem Jasper sebét is az egyik vizsgálóban…
-Rendben, szívem-hullajtott egy apó búcsúcsókot ajkaimra, majd szüleivel együtt sietve elindultak a kórház egy csendesebb pontja felé.
-Megengeded hogy megnézzelek?-simítottam meg buksiját, mire ő válaszul kissé bizonytalankodva bólintott egyet.-Nyugodtan mondd, ha nem szeretnéd-reagáltam bizonytalanságára.-De jó lenne, ha látná valaki, aki ért hozzá, mert ha túl mély a seb, össze kel varrni, hogy szépen gyógyuljon.
-Meg...megengedem, hogy megnézd-válaszolta végül még mindig zaklatottsággal pillantásában. Az egész viselkedése annyira...idegen volt. Nyoma sem volt annak az izgága, jókedvű kisfiúnak, amilyen akkor volt, mikor utoljára láttam őt. Ez a gyerek meg volt törve. Majd megszakadt a szívem.
-Gyere, bemegyünk az egyik vizsgálóba-biccentettem a folyosó vége felé, majd egyik kezemmel megfogva Lilly kezecskéjét, másikat Jasper vállára simítva indultunk el mindhárman a nem messze lévő liftek irányába.
[…]
-Te vagy Jasper?-pillantott rá Lilly kíváncsian összevonva szemöldökeit, miközben én óvatosan nekiálltam leszedni Jasper homlokáról a ragasztót. Nem bírtam megállni, hogy halkan felnevessek azon, hogy egészen eddig tartogatta magában ezt a kérdést.
-Igen-válaszolta Jasper egy alig látható apró mosollyal arcán.
-Apu és anyu sokat beszéltek rólad-folytatta Lilly kíváncsian tovább szemlélve unokatestvérét.-Én Lilly vagyok. Lilly Grace Cullen.
-Tudom-válaszolta egy újabb halovány mosollyal arcán unokatestvérére pillantva.-Emlékszem rád.
-Én nem emlékszem rád-vonta össze szemöldökeit ismét Lilly elgondolkodva.
-Nagyon pici voltál még, mikor Jasper elment, Lilly-magyaráztam neki egy pillanatra hozzá fordulva, majd vissza Jasperhez.-Még nem voltál másfél éves-folytattam, miközben egy újabb ragasztócsíkot emeltem le Jasper homlokáról.
-Áu!-jajdult fel, ahogy próbálva megszabadítani őt az általa eszközölt ragasztástól véletlen meghúztam bőrét a vártnál jobban ragaszkodó ragasztócsíkot húzva.
-Bocsánat, bocsánat-simítottam meg vállát elnézést kérően.-Nem akarlak megnyúzni, de elég jól leragasztottad.
-Vérzett-állt neki magyarázni.-Csak így állt el.
-A fejbőrön sok a pici ér, ami miatt nagyon tud vérezni-álltam neki újra megpróbálni leválasztani ezt az igen makacsan ragaszkodó tapaszt.
-Kérdezhetek valamit?-pillantott rám kissé bizonytalankodva Jasper.
-Hogyne kérdezhetnél-válaszoltam, amint a mellettem lévő vesetálba helyeztem a homlokáról nagy nehezen lehámozott újabb ragasztócsíkot.
-Lesz új babátok?-irányította tekintetét egy pillanatra hasamra, majd vissza arcomra, én pedig nem bírtam megállni, hogy felnevessek kérdése hallatán.
-Ennyire nem látszok terhesnek, vagy csak féltél megkérdezni?-nevettem, mire végre az ő ajkait is egy halk nevetés hagyta el, egy újabb, örömteli nevetést váltva ki ezzel belőlem is.
-Nem tudtam, illik-e rákérdezni-magyarázta még mindig mosolyogva.
-Válaszolva a kérdésedre, igen-mosolyodtam el én is ismét.-Lesz egy újabb kisbabánk.
-Tök jó-mosolyogta újra hasamra, majd vissza rám emelve pillantását.-Fiú vagy lány?
-Kisfiú-válaszoltam.-William Henry Cullen lesz a neve.
-Henry papa és Will bácsi után?-kérdezte kíváncsian, mire én válaszul igenlő bólogatásba kezdtem.
-Ahogy mondod-mosolyogtam levéve homlokáról egy újabb tapaszt.
-És mikor érkezik?-kérdezett ismét érdeklődve.
-Agusztus 18-pillantottam rá ismét, nekiállva levenni homlokáról a az általa odaragasztott utolsó ragasztócsíkot.-Legalábbis elvileg-tettem hozzá kuncogva.-A babáknál sosem tudni.
-Akkor már nincs messze-húzódott újabb mosoly arcára, ám ahogy ismét visszamerült gondolataiba, ez a kis mosoly is eltűnt, helyét pedig újból szomorúság vette át.
-Én is kérdezhetek tőled valamit?-emeltem rá ekkor újra pillantásomat, mire ő is rám emelte tekintetét egy apró bólintás kíséretében.-James többször is bántott már téged?
-Igen-vallotta be nagy nehezen néhány másodpercnyi ránk nehezedő csend után.-Amikor még kicsi voltam, ő mondott valamit, és én megcsináltam. Ez volt a dolgok rendje-sütötte le ismét pillantását.-Azt hittem, hogyha megcsinálom amit mond, többet figyel majd rám. De nem így lett-folytatta.-Rengeteget voltam egyedül, senki nem vigyázott rám. Ezt először még élveztem is-jegyezte meg megcsóválva fejét.-Egész nap chipset és cukrot ehettem, és ez 7 évesen nagyon királynak tűnt. Pedig csak arra sem vette a fáradtságot, hogy rendesen enni hozzon nekem. Aztán ahogy idősebb lettem, és elkezdtem mondani neki, ami nem tetszik, először szavakkal próbált fegyelmezni-sóhajtott aprót egy pillanatra rám, majd ismét a padlóra pillantva.-Ha ez nem volt elég, már nem csak szavakkal. Egyszer véletlen eltörtem valami drága vázát-állt neki ismét emlékei közt kutatva-, és annyira megrángatta a kezemet, hogy eltört.
-Jóságos ég-simítottam meg gyengéden arcát, amint testemet egyre inkább átjárta a döbbenet és harag kettőse szavai hallatán. Hogy tehet ilyet valaki egy gyerekkel? Hogy tehet ilyet valaki a saját gyerekével? Felfoghatatlan volt számomra, hogy egy felnőtt, hogy viselkedhet így egy ártatlan kisfiúval.-Remélem tudod, hogy ezekből semmit nem érdemeltél meg, Jasper-folytattam komolyan.-James bántalmazott téged. Ezt egy gyerek sem érdemli meg.
-Bántott téged az apukád?-pillantott rá Lilly aggodalommal a hangjában, amire Jasper egy apró bólintással válaszolt, miután leemeltem homlokáról az utolsó tapaszt is.
-Igen-sütötte le szemeit ismét.
-Nagyon rossz apukád van-vonta össze szemöldökeit Lilly haragosan.-Az én apukám sosem bántana.
-Tudom-mosolyodott el újra Jasper.-Neked nagyon szuper apukád van.
-Ahogy elnézem ezt a sebet, én ezt mindenképp összevarrnám-sóhajtottam az egyenetlen, mély, feltöltődőben lévő repesztett sebet szemlélve.-Ha megengeded, adok neked egy kis érzéstelenítő injekciót a seb környékére, hogy ne érezz semmit, utána kicsit felfrissítem a sebszéleket, és összevarrom a homlokodat. Mit szólsz?-pillantottam rá ismét.-Sokkal szebben nézne ki utána, szebben gyógyulna.
-Ahogy gondolod-válaszolta kissé bizonytalankodva.
-Jasper, nem kell magadban tartanod a gondolataidat-vettem vissza a szót komolysággal hangomban.-Nálunk nyugodtan elmondhatod, ha nem szeretnél valamit, elmondhatod miért nem szeretnéd, és ha olyan dologról van szó, amit ennek ellenére is muszáj lenne megcsinálni, én megpróbálom elmagyarázni, miért kellene mégis. Nem kényszerítelek semmire, én csak elmondtam, én mit csinálnék, mint szakember.
-Persze, csináld-válaszolta ekkor.-Bocsánat, hogy ennyire idétlen vagyok...
-Nem vagy idétlen-simítottam meg az arcát egy apró mosollyal az arcomon.-El voltál nyomva éveken át, nem lehetett saját hangod vagy véleményed. De itt lehet-simogattam meg vállát bíztatóan.-Akkor mindjárt neki is állunk…
-Na, megbeszéltem anyáékkal a dolgot-lépett be ekkor Carlisle a vizsgáló ajtaján.-Arra jutottunk, hogy a legjobb az lenne, ha nálunk maradnál, Jasper, és nem mennél vissza a nagyiékhoz-fordult hozzá komolyan.-James nem tudja, hogy mi hol lakunk, így nálunk lennél a legnagyobb biztonságban.
-De jóóó!-szólalt meg ekkor Lilly lelkesen, mire nem bírtunk megállni, hogy el ne mosolyodjunk örömteli kis reakciója láttán.
-Emellett pedig, szeretném, ha tudnád, hogy megtesszük a szükséges jogi lépéseket James ellen-folytatta elszántsággal hangjában.-Es, szívem-pillantott rám ekkor még mindig komolysággal szemeiben-, beszélhetnénk odakinn pár szót?
-Hogyne-tettem le a kezemben lévő csipeszt, majd megszabadulva latex kesztyűmtől követni kezdtem őt a vizsgáló ajtaján kívülre.
-Szerettem volna kikérni a véleményedet egy dologgal kapcsolatban-állt neki feszült izgatottsággal a hangjában rám pillantva, ahogy kicsit távolabb az ajtótól mindketten megálltunk.
-Hallgatlak-emeltem rá szemeimet kíváncsian.
-Arra gondoltam, hogy...kezdeményezhetnénk Jasper örökbefogadását-vetette fel ötletét egy apró izgatott mosollyal az arcán.-Tudom, ez...nekem is egy nagyon hirtelen ötletként jött-állt neki ismét mielőtt bármit is mondhattam volna-, de már korábban is rengeteg időt töltött velünk, szeretjük őt, és megérdemelne egy valódi otthont. Csak annyi változna, hogy papíron már a mi fiunk lenne…
-A mi fiunk-ismételtem el egy széles mosollyal az arcomon, amire mindkettőnk ajkát egy apró örömteli nevetés hagyta el.-Istenem...megtiszteltetés lenne a számomra, ha bár csak papíron is, de Jasper anyukája lehetnék. De azért kérdezzük meg őt is-tettem hozzá még mindig mosolyogva.-Az számít első sorban, hogy ő mit szeretne.
-Kérdezzük!-mosolyogta izgatottsággal hangjában, mire ujjainkat összefonva indultunk el vissza sietve mindketten a vizsgáló ajtaja felé.
-Képzeld van egy kutyám, Ginger!-mesélte éppen lelkesen Jaspernek Lilly, amikor beléptünk az ajtón.-Nagyon okos, megtanítottam neki egy csomó trükköt.
-Gyerekek, szeretném, ha picit mindketten ránk figyelnétek most-szólaltam meg, amire Lilly és Jasper is azonnal ránk emelték pillantásukat.-Köszönöm!
-Odakint egy elég komoly dologról beszélgettünk az előbb-állt neki Carlisle mosolyogva.-Mindketten egyet értettünk ezzel a dologgal kapcsolatban, ám mielőtt végleges döntést hoznánk, szerettünk volna megkérdezni mindkettőtöket, de...első sorban Jaspert-pillantott rá-, hogy ő mit gondol.
-Carlisle felvetette, hogy mi lenne, ha örökbe fogadnánk téged, Jasper-pillantottam rá mosolyogva, mire az ő szemei azonnal felcsillantak szavaim hallatán.-És én maximálisan támogatom, hogy hivatalosan is a mi családunk része legyél. Természetesen csak, ha te is akarod…
-Ti lennétek a szüleim?-emelte ránk pillantását meghatott csillogással a hangjában, miközben szemeibe néhány apró könnycsepp gyűlt, ahogy tudatosult benne, mit is jelent ez.-Veletek lakhatok majd?
-Amíg te magad el nem akarsz költözni-válaszoltam kuncogva, mire ő azonnal zokogásban tört ki, miközben leugorva a vizsgálóasztalról sietve hozzánk rohant.
-Köszönöm!-ölelt magához mindkettőnket még mindig könnyeivel küzdve.-Nagyon szeretlek titeket!
-Mi is téged-mosolyogtam egy apró puszit nyomva feje búbjára, miközben Carlisle nyugtatóan simogatni kezdte Jasper hátát.
-Mi az az örökbefogadás?-pillantott ránk ekkor kíváncsian Lilly.
-Ez azt jelenti, Lilly, hogy Jasper ugyanolyan tesód lesz, mint amilyen Will is, annak ellenére, hogy ő nem az én hasamból bújt elő-magyaráztam neki.
-Akkor lesz még egy tesóm?-csillantak fel szemei izgatottan, amire én és Carlisle is halkan nevetve bólogatni kezdtünk.
-Ahogy mondod-válaszolta Carlisle még mindig mosolyogva egy pillanatra Jasperre, majd ismét Lilly-re pillantva.-Jasper lesz a te nagytesód. Nem mindenki mondhatja el magáról, hogy kap egy nagytesót.
-De jóóóó!-szaladt ide ő is hozzánk egy lelkes, széles mosollyal az arcán ölelve meg hátulról Jaspert, mire leendő fiunk arcára egy apró legördülő könnyek által keretezett mosoly húzódott jövőbeli kishúga reakciója láttán.-Meglátod, én leszek a legjobb tesód az egész világon-folytatta Lilly.-Megvédelek az apukádtól is! Ha én itt vagyok, nem bánthat.
-Kössz, Lilly!-pillantott rá még mindig meghatossággal hangjában Jasper.-Én is igyekszem majd jó nagytesód lenni.
[...]
(Carlisle szemszöge)
-Hogy ízlik a vacsora, Jasper?-pillantott rá kíváncsian szerelmem, miközben ő is ajkaihoz emelt egy falatot az általam készített vacsorából.
-Nagyon finom-húzódott arcára egy apró, szolid mosoly villáját ismét szájába véve.-Régen ettem ilyesmit, már nem is tudom, mikor…
-Carlisle valódi mester szakáccsá nőtte ki magát, amíg nem voltál itt-jegyezte meg Esme mosolyogva egy fáradt, ám játékos pillantást vetve irányomba.-Nem kevés terhet vett le ezzel a vállamról a hétköznapokban, de ennek leginkább talán most veszem hasznát, hogy én is fáradékonyabb vagyok már.
-Apu nagyon ügyes-szólalt meg Lilly villájára egy újabb falat csirkehúst tűzve.-Mindig finomakat csinál.
-Nem fáj a homlokod?-simított ki egy göndör tincset Jasper homlokából Esme némi aggodalommal a hangjában.-Nem feszül?
-Nem jobban, mint mikor bevertem-válaszolta szemeit ismét tányérjára emelve egy halk nevetés kíséretében.
-Ha kell fájdalomcsillapító, csak szólj, és adok-folytatta.-Azért csak egy új sebet csináltam oda, még ha utána össze is varrtam.
-Tényleg jól vagyok, köszi!-pillantott rá komolysággal hangjában.-Sokkal jobban, mint az elmúlt pár évben bármikor.
-Holnap akkor áthozzuk a nagyiéktól a régi ágyadat-vettem át a szót megtörölve számat szalvétámmal-, és akkor átmenetileg tiéd lesz Will szobája, amíg el nem készül a sajátod.
-Amíg pedig Carlisle és Henry papa áthozzák az ágyat, te, Lilly és én elmegyünk, és nézünk valamilyen szuper színű festéket a leendő szobádhoz-mosolygott rá lelkesítően Es.-Te fogod kiválasztani, olyan lesz, amilyet csak szeretnél. Mi a kedvenc színed?
-Nem is tudom-válaszolta bizonytalankodva.-Szeretem a kék és zöld dolgokat...és a kettő átmenetét is.
-Biztos találunk majd ezekből valamit, ami tetszik-simogatta meg vállát egy újabb apró mosollyal az arcán.-Én...ha befejeztem ezt, szerintem ledőlök kicsit-pillantott rám, majd vissza a gyerekekre, mielőtt egy újabb falat karfiolpürét emelt volna szájához.-Eléggé elfáradtam.
-Jól van, szívem-simítottam ujjaimat támogatón asztalon pihenő kézfejére.-Vacsora után gyorsan elmosogatok, megfürdetem Lilly-t-pillantottam kislányomra, majd vissza rá-, és én is csatlakozom hozzád.
-Ti most szexelni fogtok?-szólalt meg ekkor Lilly, mire én és Esme meglepettségünkben mindketten félrenyeltük a szánkban lévő falatot, kontrollálhatatlan köhögést eredményezve ezzel mindkettőnknél, miközben a döbbenettől hirtelen azt sem tudtuk mit válaszoljunk a kislányunk által feltett kérdésre. Jól hallottam? Tényleg azt kérdezte, aminek hallatszott?
-Váó-szólalt meg végül elsőnek Jasper elkerekedett szemekkel pillantva unokatestvérére az általa használt szavakat hallatán.
-Lilly, szívem-pillantott rá ekkor Esme még mindig torkát köszörülve a félrenyelt falat után.-Hol tanultad ezt a szót?
-Mark bácsi mondta, hogy amikor két felnőtt szereti egymást, bemennek ketten a hálószobába és szexelnek-magyarázta komolysággal az arcán.-És, hogy amikor egy anyuka és egy apuka kisbabát csinál, az is szex.
-Csak ismételni tudom...Váó!-vette vissza a szót még mindig döbbenettel az arcán Jasper.
-Rosszat mondtam?-pillantott ránk bizonytalan aggodalommal a hangjában kislányunk leolvasva arcunkról a döbbenetet.
-Nem, drágám, nem csináltál semmi rosszat-válaszolta szerelmem megsimítva Lilly arcocskáját.-Viszont azt hiszem, holnap Mark bácsit megszabadítom egy olyan páros szervétől, ami csak a fiúknak van-tette hozzá, én pedig továbbra sem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek ezen az egész vígjátékba illő helyzeten. Az agyam egyszerűen lefagyott, ahogy a szex szó elhagyta a 4 éves lányom száját.
-Mark bácsi bajban van?-emelte ránk ismét aggódó szemeit.
-Bizony-válaszolta szerelmem feszülten tányérját rendezgetve, mielőtt felállva az asztaltól a mosogatóhoz sétált vele.
-De ő nem csinált semmi rosszat-lépett fel védelmezően kislányunk kiállva keresztapukája mellett.-Csak beszélgetett Callie nénivel és akkor mondta azt a szót, hogy szex, és én megkérdeztem, hogy mi az.
-Drágám, nem helyes, ha egy olyan idős kislány, mint te, ismeri ezt a szót-magyarázta neki Esme.
-De miért? -kérdezte értetlenkedve pillantva ránk ismét.-Mi a baj ezzel a szóval?
-Liliomszál-szólaltam meg végül komolysággal arcomon én is magamhoz térve kezdeti sokkos állapotomból.-Tudod a szex…egy intim dolog-álltam neki magyarázni.-Az intim azt jelenti, hogy az az adott dolog nem tartozik mindenkire. Úgy képzeld el, hogy vannak olyasmik, amiket sok emberrel megbeszélsz-folytattam.-Ilyen az, hogy mit ettél, mi a kedvenc színed és sok más hasonló. De vannak olyanok, amiket csak egy-két emberrel osztasz meg, vagy csak egy emberrel, vagy senkivel-magyaráztam tovább.-Például az, hogy hányszor kakiltál egy nap, egy ilyen dolog-nevettem el magam a mondat végén, halk nevetést kiváltva ezzel belőle is. -Felnőtteknél ilyen dolog a szex is. Érted?
-Azt hiszem-válaszolta elgondolkodva.-Akkor...nem is kérdezhetek róla?
-Ha itthon vagy, és kíváncsi vagy valamire ezzel kapcsolatban, minket bátran kérdezhetsz és mi őszintén válaszolunk majd-vette vissza a szót Esme egy bögre gyömbérteával kezében.-De szeretnénk, ha mással erről nem beszélnél. Lehet szó róla?
-Igen-biccentett aprót válaszul.-És kérdezhetek most?-pillantott ránk újra kíváncsian, mire az én és szerelmem ajkait is egy alig hallható, néma sóhaj hagyta el. Nem voltam biztos benne, hogy készen állok erre a beszélgetésre.
-Ha szeretnél, nyugodtan-válaszolta végül Esme.
-Te és apu is szexeltek, igaz?-emelte ránk szemeit hozzánk szegezve első kérdését, mire az én szívverésem egy ütemet kihagyott szavai hallatán.
-Igen-biccentett Es az ígért őszinteséggel válaszolva kislányunk kérdésére.-Ahogy rengeteg más felnőtt ember is.
-Én azt hiszem, most elmegyek zuhanyozni-állt fel sietve az asztaltól Jasper zavarában.-Nem biztos, hogy ezt hallani akarom-tette még hozzá, miközben sietős léptekkel elszáguldott az emeleti fürdőszoba irányába.
-Miért?-vonta össze szemöldökeit tovább kérdezősködve.
-Nos, hát…-állt neki egy pillanatra elgondolkodva a plafonra, majd vissza kislányunkra pillantva szerelmem.-Egyrészt, hogy te és Will is megszülethessetek-mosolyogta egy pillanatra hasára majd ismét Lilly-re emelve tekintetét.-Másrészt meg...ez egy olyan dolog, amikor én és apu nem csak a szívünkkel szeretjük egymást, hanem minden más lehetséges módon is. A szex az egymás iránti feltétlen bizalomról, szeretetről, és odafigyelésről szól. Emiatt annyira intim.
-Értem-mosolyogta Lilly.-Örülök, hogy szeretitek egymást.
-Jaj, szívecském, nagyon aranyos vagy-simította meg arcát halkan felnevetve Es.-Ha nincs több kérdésed, anyu picit most lefekszik pihenni, de ha ez megvolt, olvasunk együtt egy jó mesét hármasban-emelte egy pillanatra rám, majd vissza Lilly-re pillantását mosolyogva Es.-Mit szólsz?
-De jó!-csillantak fel szemei lelkesen.-Jasper is jöhet?
-Ha szeretnéd-simítottam meg buksiját egy apró mosoly kíséretében.-Kérdezd meg tőle, ha kijött a fürdőszobából, hogy van-e kedve mesét olvasni veled. Addig pedig válassz mesét!
-Okééééé-mosolyogta izgatottan leugorva székéről sietve iramodva meg az emeletre vezető lépcső irányába.-Már tudom is, mi lesz!
-Óvatosan a lépcsőn, Lilly!-szólt még utána szerelmem halkan kuncogva, ahogy Lilly elkezdett felfele rohanni, de mintha meg se hallotta volna, úgy rohant tovább szinte ugrálva egyik lépcsőfokról a másikra.-Reménytelen-rázta meg a fejét még mindig nevetve egy apró sóhaj kíséretében, mire én sem bírtam megállni, hogy felnevessek.
-Azért meg kell hagyni...ez egy elég kellemetlen szituáció volt-sóhajtottam némi megkönnyebbültséggel hangomban, ahogy kiengedtem ebben a sóhajban az elmúlt percekben bennem kavargó feszültséget.-Hűűű...
-Majd holnap megszabadítom Markot a heréitől, és akkor kvittek leszünk-jegyezte meg aprót ásítva, amint elindult hálószobánk fele.
-Van egy olyan érzésem, hogy pontosan tudja, hogy bajban van-nevettem fel ismét, miközben nekiálltam összeszedni tányérjainkat-, és rettegve várja a pillanatot, mikor te megtudod, milyen szót tanult meg Lilly az ő hibájából.
-Retteghet is-tette még kuncogva visszalépve hozzám még egy apró csókra.-Befekszem kicsit az ágyba olvasni…
-Én pedig akkor nekiállok mosogatni-simítottam meg vállát, mielőtt egy apró fáradt mosollyal az arcán ismét elindult volna hálónk irányába.-Egyébként...amikor ilyeneket mondasz, örülök, hogy engem szeretsz, és nem utálsz-jegyeztem meg újból felnevetve, mire ő játékosan rám nyújtotta nyelvét, így hátrálva tovább hálószobánk ajtaja felé.
-Markot is szeretem-vonta meg vállát felvonva szemöldökeit tettetett komolysággal az arcán, ám egy leplezhetetlen mosolygással hangjában, és nem is bírta sokáig, hamar egy apró nevetésben tört ki.-Csak viccelek-pillantott rám újabb mosollyal az arcán.-Őt sem fogom bántani...ami a heréit illeti.
-Ezért minden bizonnyal hálás lesz-pillantottam még utána tovább nevetve nekiállva a mosogatásnak.-Ha a többiért, amit kap, nem is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése