Üdv, mindenkinek!
Ma ismét egy új fejezettel érkeztem. Ebben a részben újra teret kap a dráma, aminek során személyesen is megismerhettek egy olyan karaktert, akiről sokat hallottatok már említés szinten, de nem lesz hiány vicces, megható és családi pillanatokból sem.
Jó olvasást! Remélem mindenkinek tetszik majd!
Puszi!
Carly
"WELCOME TO THE FAMILY JEWELS"
[július 7.]
-Jó reggelt, Wendy!-köszöntem szintén mosolyogva.-Én egy spenótos-sonkás szendvicset kérnék és egy kávét feketén, 2 cukorral-válaszoltam.-Te, szívem?-fordultam ekkor Esme-hez érdeklődve.
-Én kérnék egyet a szokásos csirkés szendvicsemből és egy mentes ásványvizet-pillantott ismét Wendy-re szerelmem.-Nagyon köszönöm, Wendy!
-Igazán nincs mit, mindjárt csinálok is mindent sorjában-indult meg a hűtő irányába, majd kivéve onnan a hozzávalókat nekiállt elkészíteni reggelinket.-És hogy vannak?-fordult hozzánk kíváncsian.-Meddig dolgozik még, Dr. Cullen?
-A mostani volt az utolsó ügyeletem, és...jövőhéten kezdem az utolsó munkahetemet-válaszolta Es egy újabb apró mosollyal arcán.
-Akkor már nagyon közeledik a nagy nap-emelte szemeit egy pillanatra hasára.-Hányadik hétben is van?
-Ma léptem át a 35. hétbe-válaszolta megsimítva pocakját.-Úgyhogy tényleg nagyon közeledünk.
-Ez annyira izgalmas-mosolyogta lelkesen ránk pillantva.-Azért remélem, hogy időnként benéz majd egy szendvicsre hozzám, Dr. Cullen-fordult Esme-hez halkan felkuncogva.-Szinte csak Dr. Cullen kér ilyen szendvicset, furcsa lesz, hogy nem csinálom majd annyit.
-Természetesen jövök majd-mosolyodott el szerelmem ő is felnevetve.-Olyannak ismer engem, Wendy, aki tud akár egy percig is a fenekén ülni?
-Nem igazán-válaszolta gondolkodás nélkül.-Nem.
-Akkor jól ismeri-jegyeztem meg én is felnevetve, mire Esme játékosan vállon bokszolt újabb nevetést váltva ki ezzel mindannyiunkból.
-Tényleg hiányozni fog, Dr. Cullen-emelte rá tekintetét ismét Wendy őszinte mosolygással hangjában.
-Fogok jönni és szülni is itt fogok a klinikán-folytatta szerelmem.-Ki nem hagynám a csirkés szendvicsemet.
-Akartam már kérni, Wendy, hogy tegezzen minket nyugodtan-vettem át a szót komolyabb hangnemre váltva.-Olyan rég ismerjük egymást, szerintem…ideje lenne.
-Köszönöm, Dr. Cull…Carlisle-helyesbített nevetve.-Esme…-fordult hozzá szintén halkan nevetve.-Így azért könnyebb lesz, mert, hogy mindketten Dr. Cullenek, és…
-Igen, tudjuk-bólintott szerelmem egy megértő pillantással szemeiben.-Mondták már páran.
-Akkor egy mentes ásványvíz és egy csirkés szendvics neked, Esme-helyezte mai reggelijét tálcájára.-Egy sonkás-spenótos szendvics és egy kávé feketén, két cukorral pedig neked, Carlisle-helyezte azokat az én tálcámra.-Egybe vagy külön fizettek?
-Szeretném meghívni az én csodás feleségemet egy utolsó ügyeleti búcsúztatós reggelire, így ezt most mindenképp én állom-válaszoltam egy pillanatra Esme-re majd vissza Wendy-re emelve szemeimet.-Úgyhogy egybe.
-Akkor ez így összesen…6 dollár 75 cent lesz-pötyögte be a kasszába egy gyors fejszámolást követően.-Jó étvágyat, és jó pihenést a nap további részére!
-Köszönjük!-mosolyogtam elvéve ebédemet a pultról, miután kezébe adtam a kért összeget.-Mondjuk pihenni nem sok időnk lesz, ma lesz Dr. Stevens és Dr. O’Malley esküvője, amire van még mit készülődnünk.
-Ó, akkor ma lagziba mennek?-pillantott ránk izgatott kíváncsisággal hangjában, amire mi Esme-vel egy igenlő válasz kíséretében mindketten bólogatni kezdtünk.-A gyerekek is ott lesznek?
-Igen, ők is meg vannak hívva-válaszolta szerelmem.
-Biztos nagyon élvezik majd-mosolyodott el Wendy ismét.-Na, de nem is tartalak fel titeket tovább! Jó étvágyat még egyszer, és jó lagzit!-intett nekünk búcsúzóiul, mire mi egy viszont elköszönést követően lassan el is indultunk az egyik üres asztal irányába.
-Már farkas éhes vagyok-jegyezte meg Es leülve asztalunkhoz.-Az más kérdés, hogy egyszerre egyre kevesebbet sikerül enni, hála ennek a gyorsan nővő, pár hete még a hólyagomat, most már bordáimat rugdosó kisfiúnak a hasamban, aki miatt egyre kevesebb helye van a gyomromnak.
-Mekkorának is mérte múlt héten Addison?-pillantottam rá elgondolkodva, ahogy helyet foglaltam mellette.-46 cm-nek?
-Igen, a súlyát pedig most 2400 grammnak becsülte-válaszolta egy pillanatra hasára majd ismét rám emelve boldogságtól csillogó szemeit.-Már most nagyobb, mint Lilly volt a születésekor. Egy karcsú, hosszú baba lesz, ahogy Addison mondta. Magas lesz majd, mint az apukája-nevette el magát és én sem bírtam megállni, hogy halkan nevetni kezdjek-De ami a legfontosabb, hogy már fejjel a kijárat felé van. Nem popsival előre akar kijönni.
-Ezen Lilly-nél is izgultam-vallottam be.-Valamiért rettegtem, hogy nem fordul meg magától, még ha tudtam is, hogy normális esetben gond nélkül befordulnak a megfelelő irányba.
-A babák okosak, tudják merre van a kifele-nevetett fel ismét ujjait lágyan hasára simítva.-Néhánynak nem sikerül, de a többség azért kitalál.
-Még ez a szerencse-tettem hozzá tovább nevetve. El sem tudtam mondani, mennyire türelmetlenül vártam már az augusztust. Ez az utolsó pár hét hosszabbnak tűnt mint a hátunk mögött álló 8 hónap. Alig vártam, hogy végre a karjaimban tarthassam a kisfiunkat.
-Még van egy kis papírmunkám, meg rendet rakok magam után a kezelőben, és akkor én készen is vagyok-pillantott rám szerelmem jóízűen szendvicsébe harapva. -Utána otthon még muszáj lesz kicsit ledőljek, de maximum egy 20 perc.
-Nem kell siessünk, 14:00-tól van a ceremónia, addig bőven oda fogunk érni-simítottam meg vállát, mielőtt én is nekiálltam volna reggelimnek.-Nekem is van még egy kis papírmunkám, de csak pár aláírás-folytattam.-Úgyhogy ha te elkészülték, indulhatunk haza.
-Szuper-mosolyodott el ismét, mielőtt tovább folytatta volna reggelijének elfogyasztását.-Akkor sietek…
-Attól függ-jegyeztem meg nevetve, miközben a vesetálba összegyűjtött használt vattát és gézt a veszélyes hulladékledobóba dobtam.-Én Dr. Esme Anne Cullen vagyok, gyermek- és idegsebész rezidens-léptem oda kézfogásra. Ahogy bemutatkoztam, a férfi arcára egy kajánsággal átszőtt féloldalas mosoly húzódott, mielőtt ő is kézfogásra nyújtotta volna kezét, aminek hatására azonnal egy kellemetlen borzongás futott végig a gerincemen. Nem tetszett ez az arckifejezés, rossz érzésem volt.-A férjem, Dr. Carlisle Cullen, traumatológus szakorvos-fogtam visszább már közvetlenségemet reakciója láttán.-Tudok valamiben segíteni, vagy szóljak a férjemnek?
-Igazából Ön is teljesen megfelel-válaszolta még mindig azzal a rosszindulatú vigyorral az arcán méregetve engem, amire azonnal összeszorult a torkom.-Az én nevem James Landon.
A szívem kihagyott egy ütemet, ahogy meghallottam ezt a szerelmem és családja által oly sokszor emlegetett nevet. Előttem állt az az ember, aki annak a megannyi szenvedésnek a forrása volt Carlisle-nak és a szüleinek, aki úgy bánt Carlisle nővérével, ahogy egy nő sem érdemli meg, és aki olyan lelki és fizikai fájdalmakat okozott Jaspernek, amik egy életen át elkísérik majd, akármennyi szeretetet is adunk számára. Ez az ember a megtestesült gonosz.-A fiamért jöttem.
-Azt felejtse el!-pillantottam rá határozottsággal hangomban, ahogy kihúzva magamat keresztbe tettem karjaimat.-Nem engedem, hogy valaha is újra a közelébe menjen annak a gyereknek!
-Gondoltam, hogy nem lesz egyszerű dolgom-sóhajtott fel egy gúnyos mosollyal az arcán megforgatva szemeit.-A harcias nőkkel csak a baj van. De Carlisle ízléséről inkább nem nyilatkoznék.
-Mit gondolt?-emeltem rá pillantásomat kemény éllel hangomban.-Idejön és mi csak úgy önként és dalolva visszaengedjük magához Jaspert azok után, amit vele tett?
-Nem, nem gondoltam, hogy így lesz-válaszolta hideg semlegességgel a hangjában.-Bár azt hittem, Carlisle okozza majd a nagyobb gondot nekem, nem a kis szukája.
-Jasper nem megy sehova-szegtem fel az államat szúrós pillantásokat vetve rá.-Találkozunk a bíróságon-tettem hozzá, ám mielőtt bármi mást is mondhattam volna, a vállaimnál erősen megmarkolva lökött engem a falnak olyan erővel, hogy mikor a tarkóm a falat érte ajkaimat egy fájdalmas nyögés hagyta el az ütődés hatására.
-Te csak ne fenyegess engem, te kis kurva!-sziszegett arcomba, miközben kezeivel továbbra is szorosan a falhoz szorított. Észre sem vettem, mikor helyeztem egyik kezemet védelmezően a hasam elé.-Talán nem sikerült felfognod a töpörödött kis agyaddal, de neked semmi közöd nincs a fiamhoz-folytatta.-Úgyhogy elviszem a gyereket. Ha szép szóval nem megy, hát erőszakkal.
-Erőszakot akarsz?-hallottam meg ekkor Carlisle dühös hangját, ahogy nyaka hátuljánál megmarkolva Jamest rángatta el tőlem őt, mielőtt nekitaszította volna James-t a szomszédos falnak.-Mégis hogy képzeled, hogy fenyegeted a terhes feleségemet, hm?-szűrte ki fogai közt továbbra is a falhoz nyomva őt. Láttam rajta, micsoda önuralomra van most szüksége, hogy ne tegyen kárt ebben az emberben.-Hogy képzeled, hogy idejössz azok után, amit tettél az unokaöcsémmel, és fenyegeted a feleségemet és a még meg sem született fiamat?
-Láttam, hogy baszni azt rendesen megtanultál végre-nevetett fel gúnyosan, mire Carlisle egy határozott mozdulattal szembe fordította őt magával.
-Elmondom, mi lesz most-ragadta meg őt zakójánál fogva így emelve el őt kissé a talajtól.-Eltakarodsz Jasper életéből. Önként és dalolva lemondasz a felügyeleti jogáról, én és a feleségem pedig örökbe fogadjuk őt. Többé semmilyen jogot nem formálsz majd rá, nem keresed őt, soha többé a közelébe sem mész. Akkor visszavonjuk a feljelentést a gyermekbántalmazás ügyében, és nem jelentünk fel hivatalos személy ellen elkövetett erőszakért-folytatta egy pillanatra aggódva rám, majd vissza James-re emelve pillantását.-Érthető voltam?
-Okos lapokkal játszol, Cullen-nevetett fel némi meglepettséggel a hangjában James.
-Hiszen ezért csinálod ezt az egészet, nem igaz?-szűrte ki fogai közt szerelmem még mindig dühösen, amint nagy nehezen eleresztve öltönyét James lábai ismét talajt értek.-Téged nem Jasper érdekel, hanem a per.
-Mit nem mondasz-jegyezte meg gúnyosan, ahogy egy flegma mozdulattal leseperte zakóját.-Jó, odaadom nektek a gyereket-emelte fel szemeit szerelmemre semlegességgel hangjában. Mintha Jasper semmi más nem lenne számára, mint egy eldobható, selejtes tárgy. Sosem éreztem még ilyen undort egyetlen ember irányába sem, mint most James iránt.-Úgysem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Túl sok benne a Cullen. Gyenge…
-Takarodj!-szisszent fel Carlisle ismét a kezelő ajtajának irányába mutatva. Ekkor érkezett meg a klinika egyik őre, Dave.
-Segítsek kikísérni az urat, Dr. Cullen?-állt meg az ajtóban Dave James irányába biccentve.
-Nem szükséges, Dave-pillantott rá, majd vissza James-re Carlisle.-Szerintem Mr. Landon magától is kitalál.
-Találkozunk a hivatalban, Carlisle-igazította meg zakóját, majd még egy pillanatra rám emelte hideg pillantását, mielőtt elindult volna a klinika kijárata felé, Dave pedig tisztes távolságból követte őt.
-Jól vagy, szívem?-lépett ekkor hozzám aggódva szerelmem ujjait gyengéden vállamra simítva.-Mit csinált? Fáj valami?
-Kicsit a fejem-dörzsöltem meg tarkómat azon a ponton, ahol az ütés érte. Csak ekkor tűnt fel, hogy a másik kezemmel még mindig a hasamat ölelem.-Eléggé bevertem a falba, mikor nekilökött.
-Mindjárt megnézlek-pihentette meg ujjait lágyan arcomon egy apró csókot hullajtva ajkaimra.-Nem szédülsz? Nincs kettős látásod? Hányinger?
-Semmi-válaszoltam, miközben lassan elindultunk a kezelő egyik széke fele.-Szerintem minden rendben…
-Nézz rám!-simította egy pillanatra ujját állam alá, miután leültem, így emelve rá tekintetemet.-Hányat mutatok?-emelte fel mutatóujját arca elé.
-Egyet-válaszoltam.
-Kövesd az ujjamat-folytatta, miközben mutatóujját a horizontális sík mentén mozgatni kezdte.-Szólj, ha esetleg kettőt látsz.
-Rendben-biccentettem aprót tovább követve tekintetemmel mozdulatait.
-Most?-pillantott rám kérdőn, ahogy megállt.
-Még mindig egy-válaszoltam újra, mire ő lassan a másik irányba kezdte mozgatni mutatóujját.
-És most?-állt meg ismét.
-Egy-ismételtem.-Tényleg jól vagyok.
-Most?-folytatta most a vertikális sík mentén felfelé mozgatva kezét.
-Egy-sóhajtottam egy apró mosollyal arcomon.-Carlisle, erre semmi szükség, mondom, hogy…
-Itt?-kérdezett ismét, mire nem bírtam megállni, hogy halkan felnevessek.
-Továbbra is egy-válaszoltam lent lévő mutatóujjára pillantva.
-Mindjárt megnézem a pupillareakciódat is-vette elő mobilját, hogy annak fényszórójával elvégezhesse a vizsgálatot.-Nézz a homlokomra!
-Carlisle, jól vagyok!-győzködtem tovább egy újabb mosollyal az arcomon, ahogy a szemembe világított.-Egy kisebb ijedtségen kívül semmi mást nem érzek.
-A pupilláid is szépen reagálnak, nincsen különbség-sóhajtott fel megkönnyebbüléssel hangjában, mielőtt leguggolva elém ismét rám emelte volna szemeit.-A baba? Will?-simította még mindig aggódva egyik kezét hasamra, mire nem bírtam megállni, hogy ujjaimat lágyan végig futtassam szőke hajkoronájában, ahogy előttem guggol.
-Kicsit izgatottabban mocorog a stressz miatt, de semmi más-válaszoltam nyugtatással hangomban.-James nem ért a hasamhoz.
-Nagy szerencséje-tette hozzá kissé még mindig frusztráltan.-Én…annyira megijedtem-vallotta be rám emelve aggodalommal teli pillantását.-A recepciós mondta, hogy egy öltönyös férfi valamelyik Dr. Cullennel szeretett volna beszélni, de mindegy volt neki, hogy melyikkel. Azonnal rossz érzésem lett-folytatta nagyobbat nyelve-, és kértem, hogy írja le azt a férfit, és…Amikor rájöttem, hogy James az, már rohantam is.
-Jól vagyunk-pillantottam rá, mielőtt ujjaimat megpihentettem volna hasamon pihenő kézfején.-Én és Will is.
-Szeretlek!-állt fel guggoló helyzetéből így hajolva hozzám egy gyengéd csókra.
-Én is szeretlek-simítottam kezeimet arcára.-Honnan tudtad, hogy James elfogadja majd az ajánlatodat?-pillantottam rá kíváncsian.
-Nem tudtam-vallotta be halkan felnevetve.-De tekintve, hogy két hónapi nem kereste Jaspert, erre most hirtelen megjelenik…elég nyilvánvaló, hogy igazából nem Jasper érdekli őt, hanem most kaphatta meg a bírósági idézést-folytatta komolysággal hangjában.-Szerintem csak amiatt akarta visszakapni Jaspert, hogy legyen valamiféle eszköze, amivel bennünket zsarolhat a per miatt.
-Ez elég valószínű-biccentettem helyeslően.-Akkor visszavonjuk a feljelentést…
-Vissza-válaszolta.- Amint aláírta a lemondó nyilatkozatot. Még ma elküldöm neki.
-Ez mindenkinek jobb lesz így-szólaltam meg ismét még mindig idegese piszkálva a kissé megkeményedett bőrt a körmöm mentén.-Jaspernek sem kell átélnie újra mindent a tárgyalás miatt és az örökbefogadási eljárás is gyorsabb lesz.
-Ahogy mondod-nyomott apró puszit homlokomra nyugtatással mosolyában.-Én egyébként végeztem a papírmunkával, kell segítsek még valamit?
-Nem, én is éppen végeztem, amikor James beállított-válaszoltam, amint lassan felálltam székemről.-Indulhatunk, ha nincs már semmi dolgod…
-Akkor menjünk-fűzte össze ujjainkat mosolyogva, majd lassan elindultunk egymás kezét fogva az öltözők irányába.
-Gyönyörű vagy-mosolyogtam, amint felálltam a kanapéról, hogy hozzá sétáljak.-Bár mindig is az voltál.
-Jaj, te-kuncogta hozzám hajolva egy apró csókra, és én sem bírtam megállni, hogy ismét felnevessek reakciója láttán.-Elég tanúhoz illő?
-Elég tanúhoz illő-ismételtem ujjaimat lágyan derekára simítva.-De 35 hetes terhesen a legfontosabb inkább az, hogy jól érzed-e magad benne.
-Nagyszerűen-mosolyogta újból megpördülve maga körül.-Imádom a sifont, olyan könnyű és légies-simította végig ujjait pasztell lila ruhájának anyagán.-És imádom, hogy pörgős szoknyája van, úgyhogy…elvárom, hogy megtáncoltass majd.
-Nem kell kétszer mondanod-tettem hozzá nevetve, mielőtt egyik kezét ujjaim közé véve feje fölé emeltem azt, így forgatva meg őt maga körül, amire ő azonnal örömteli kacagásba kezdett. Annyira imádtam ezt a kacajt, a szívem mindig mosolyogni kezdett boldogsága hallatán.-Biztos, hogy jól vagy?-simítottam ismét vállára kezeimet némi aggodalommal a hangomban, miután lágyan magamhoz öleltem őt táncos kis előjátékunkat követően. A reggel történtek még mindig kísértették a szívemet, és biztos voltam benne, hogy az övét is.
-Persze-válaszolta rám emelve mosolygós pillantását.-Nyilván rányomta a mai napra a bélyegét, de…igyekszem nem foglalkozni vele-sóhajtott aprót füle mögé söpörve egyik hullámos hajtincsét.
-Ha bármikor úgy érzed, hogy elég volt a mai napból, és már sok…csak szólj, és hazajövünk-pillantottam rá ismét komolysággal hangomban.-Izzie és George is megértenék.
-Nem lesz baj-hullajtott apró csókot ajkaimra mosolyogva.-Muszáj megjegyezzem, hogy te is nagyon elegáns vagy, Dr. Cullen-futtatta végig rajtam pillantását, mire alig hallhatóan nevetni kezdtem.-Egy igazi, fess úriember…
-Igyekeztem-jegyeztem meg még mindig nevetve.-Ha már van egy ilyen csodaszép, okos feleségem, muszáj lépést tartsak.
-Apu! Anyu! Készen vagyunk!-hallottuk meg ekkor kislányunk hangját az emelet felől, amire pár pillanattal később már rohant is le hozzánk Lilly a lépcsőn nyomában a fokokat lassabban vevő Jasperrel.
-Hát milyen csinos vagy, Liliomszál-kaptam fel karjaimba, így forgatva meg őt magam körül a levegőben, amire egy széles mosollyal az arcán kacarászni kezdett.-Odanézzenek, milyen gyönyörű ez a nagylány-szemléltem meg jobban.-És te egyedül választottad ezt a ruhát?
-Igen-válaszolta büszkén.-Anyu azt mondta, hogy olyan ruhát válasszak a boltban, amiben jól érzem majd magam és tetszik. Ez zöld, és van egy csomó levél meg pici virág a szoknyáján, és olyan jó puha a teteje-mosolyogta lelkesen megsimogatva a ruha bársonynak kinéző felső részét.-Annyira tetszik!
-Nagyon szép!-simogattam meg arcocskáját mosolyogva.
-Így jó leszek?-pillantott ránk kíváncsian Jasper, amint ideérve hozzánk megállt előttünk.
-Szuperül nézel ki, drágám!-simította ujjait vállára szerelmem.-Igazán elegáns vagy ebben az öltönyben.
-Köszönöm!-húzódott arcára egy apró féloldalas mosoly, ám ez a kis mosoly hamar el is tűnt az arcáról, miközben szemeit lesütve pillantását a padlóra irányította.
-Mi a baj, Jasper?-pillantott rá ekkor kíváncsian Esme picit közelebb hajolva hozzá.
-Semmi-vágta rá azonnal megrázva fejét. Egyértelmű volt, hogy nem ez a helyzet.
-Ha mégsem szeretnél jönni, nincs semmi baj-fordultam hozzá, amint Lilly-t ismét lábaira állítottam.-Akkor szólok Lilian nagyinak és Henry papának, hogy addig jöjjenek át, hogy ne legyél teljesen egyedül…
-Nem, nem erről van szó-pillantott rám ismét némi vacillálással szemeiben.-Csak…csak hallottam, mit csinált ma James-sóhajtott fel végül rám majd Esme-re pillantva.-Amikor beszéltétek a nagyiékkal, meghallottam, és…én annyira szégyellem magam-sütötte le szemeit ismét.-Szégyellem, amint az apám tett.
-Szívem, semmilyen felelősség nem terhel téged azért, amint az édesapád tesz-vette vissza a szót Esme komolysággal hangjában.-Nem kell miatta rosszul érezd magad.
-Akkor…nem haragszol rám?-emelte szemeit Esme-re némi aggodalommal a hangjában, mire ő nem bírta megállni, hogy egy apró nevetés hagyja el ajkait csupán a feltételezés hallatán is.
-Dehogy haragszom-pillantott rá ismét lágyan megsimítva arcát.-Biztosíthatlak afelől, hogy egy ici-picit se szeretlek kevésbé téged, mint amennyire tegnap szerettelek. Elhiszed ezt nekem?
-Igen-biccentett aprót, miközben arcára végre egy újabb apró mosoly húzódott.
-Nos, akkor most hogy ezt tisztáztuk-egyenesedett fel ismét szerelmem-, szerintem induljunk is el. Hamarosan kezdődik a szertartás.
[…]
-Ez csak természetes-mosolyogtam egy ölelésre hajolva hozzá, majd George-hoz.-Csodás volt a ceremónia-pillantottam rá ismét mosolyogva.-A helyszín pedig valami lenyűgöző-emeltem tekintetemet a Chihuly Garden mennyezetéről lógó hatalmas üveg díszekre.-Bevallom, még sosem jártam itt, mióta Seattle-ben élek, de mindenképp visszajövök majd ide jól szétnézni.
-Örülök, hogy tetszett-mosolyogta Izz.
-Van mindkettőtöknek itala?-fordult hozzánk ekkor George is.
-Van ám-mosolyogta Carlisle megemelve pezsgős poharát, példáját pedig én is nevetve követtem.-Köszönjük az alkoholmentes verziót. Nekem ma még haza kell vezetnem, Esme pedig…
-Igazán nincs mit-legyintett Izzie.-Lilly és Jasper merre vannak?
-Lilly Markkal táncol-biccentettem a táncparkett irányába, és alig bírtam megállni, hogy el ne nevessem magam, ahogy Mark kislányunk mozdulatait másolva táncolt keresztlányával egyre furcsább és viccesebb figurákkal ajándékozva meg ezáltal egész közönségüket.-Jasper pedig kiszaladt a mosdóba.
-Lilly nagyon éli az egészet-nevetett fel George.-Látom jól érzi magát.
-Ha bármire szükségetek van, csak szóljatok-pillantott ránk ismét Izz egy széles, boldogságtól csillogó mosollyal az arcán.-Én pedig most megyek, és megölelgetem Lilly-t!
-Köszönjük!-mosolygott még utánunk Carlisle halk felnevetve, amint George és Izzie is sietve elindultak a parkett közepén lelkesen táncoló pici lányunk felé.-Emlékszel, amikor…5 éve mi is így jártunk körbe a fogadásunkon?-simította ujjait vállamra szerelmem mosolygással a hangjában, amire én szintén egy újabb mosollyal az arcomon igenlően bólogatni kezdtem.
-Hogyne emlékeznék-válaszoltam még mindig mosolyogva.-Annyira boldog voltam, hogy nem bírtam abbahagyni a vigyorgást, és mire indultunk a reptérre teljesen megfájdult az arcom az egész estés mosolygástól-nevettem el magam, amire Carlisle sem bírta megállni, hogy halkan nevetni kezdjen.
-Ha jól emlékszem, én is hasonlóan jártam-nevetett tovább.-Aztán amikor másnap reggel, a nászutunk első reggelén felébredtem melletted, csak arra tudtam gondolni, hogy hogy lehetek ekkora mázlista, hogy ez a gyönyörű nő mellettem immár az én feleségem-pillantott rám mosolyogva, mielőtt hozzám hajolva egy apró csókot hullajtott volna ajkaimra. Azonnal belemosolyodtam csókunkba.-Azóta is ezt érzem minden egyes reggel, amikor melletted ébredek.
-Imádlak, remélem tudod-kuncogtam orom hegyét egy pillanatra orrához érintve, amire ő is ismét nevetni kezdett.-Bár a dologhoz mindenképp hozzátenném, hogy egy elég mozgalmas nászéjszakán voltunk túl és én elég meztelen voltam aznap reggel, így…nem lep meg-nevettem fel ismét ezzel újabb nevetést váltva ki belőle is.
-Ezzel arra célzol, hogy akkor reggel az ítélőképességem nem volt túlságosan…objektív?-vonta fel egyik szemöldökét még mindig nevetve, és én sem bírtam megállni, hogy ismét kacagásban törjek ki arckifejezése láttán.
-Inkább úgy mondanám, hogy erős befolyás alatt állt-helyesbítettem tovább kuncogva.-A szerotonin, oxitocin és endorfin kombó elég jó kis drog az agynak, és akkor éjjel mindketten kaptunk belőle bőven.
-Na igen, elég…sok mindent csináltunk azon az estén-sütötte le szemeit egy pillanatra egy játékos mosollyal az arcán, ahogy emlékei elárasztották.-Egy csomó új dolgot tanultunk meg akkor egymásról…és persze magunkról is-tette hozzá felkuncogva.-Akkor engedted el először igazán magad, és…jó ég, sosem jutottam el olyan gyorsan az orgazmusig, mint amikor először kiengedted a hangodat.
-Ezt…nagyon nem akartam hallani-hallottuk meg Jasper hangját, amire pár pillanattal később kezeit fülére téve sietve elszáguldott mellettünk.-Ma este fejhallgatóval a fejemen alszok, ha ezt otthon folytatnátok…
-Bocsánat, Jasper!-pillantottam még utána bocsánatkéréssel hangomban, ám egyértelmű volt, hogy a fülére szorosan rátapasztott ujjai miatt ebből mit sem hallott. Rém kellemetlenül éreztem magamat.
-Még meg kell szoknom, hogy van egy 11 éves a háznál, aki azért már jócskán érti a dolgokat-sóhajtott fel szerelmem zavarában, miközben ujjaival kissé idegesen hajába túrt.-Szerintem…utána megyek, és beszélek vele.
-Menj csak!-biccentettem, miközben ujjaimmal lágyan megsimítottam karját, mire ő némi hezitálás követően el is indult a tömegben mindeközben felszívódott Jasper után. Úgy éreztem, menten elsüllyedek.
-Anyu! Anyu!-szaladt hozzám ekkor Lilly, amire azonnal ráemeltem pillantásomat.-Kimegyünk pisilni?
-Persze, szívem-mosolyogtam, amint a nem messze lévő asztalunknál a székemre akasztott táskámhoz léptem.-Csak hozok zsebkendőt, mert nem tudjuk, van-e WC-papír…
-Szia… kislány!-hallottam meg egy kissé kásás, ismeretlen férfi hangot magam mögött, és éreztem, amint annak részegnek tűnő tulajdonosa végig simítja ujjait hátamon.-Nem…lenne kedved ki…ki jönni velem az autómhoz, hogy…dugjunk egy jót?
-Parancsol?-fordultam irányába némi felháborodással hangomban szavai hallatán, mire az ittas férfi szemei egy pillanatra elkerekedtek, ahogy pillantása hasamra vándorolt.
-Voah-hőkölt meg egy pillanatra.-Hát…védekeznünk…nem kell majd-vigyorodott el újra nevetve, mielőtt jó nagyot kortyolt volna a kezében lévő pezsgőből.-Na, jössz, cica?
-Férjnél vagyok-mutattam fel a bal kezem gyűrűsujján díszelgő gyűrűmet. Ekkor láttam meg a szemem sarkából a Markhoz odasétáló szerelmemet.-Ő ott a férjem-mutattam irányába, mire az újonnan szerzett ismeretlen ismerősöm, kissé koordinálatlan mozgással odafordult az általam mutatott irányba.-Ő az édesapja neki-mutattam a nem messze tőlem a zenére szoknyáját fogva pörgő kislányomra-, és neki is-szegeztem mutatóujjamat egy pillanatra hasamra.-Úgyhogy elég rossz ajtón kopogtat, uram.
-Bocs-szólalt meg végül egy apró, néma csuklás kíséretében, mielőtt kissé dülöngélő mozdulatokkal lassan elindult volna a terem egy másik pontján álló fiatal hölgytársaság irányába. Hát…nem gondolom, hogy ilyen állapotban szerencséje lesz ma neki.
-Anyu, mit akart a bácsi?-szaladt hozzám Lilly egy kíváncsi, széles mosollyal arcán.
-Semmi fontost, drágám-simogattam meg az arcát mosolyogva.-A bácsi csak udvarolni próbált anyunak, de nem igazán volt sikeres-kuncogtam.-Gyere, menjünk akkor pisilni!
-Sikerült a 11 éves unokaöcsém füle hallatára ecseteljem az orgazmusomat-sóhajtottam frusztráltan megdörzsölve orrnyergemet. Alig, hogy kimondtam, Mark kontrollálhatatlan nevetésben tört ki.
-Hát ez óriási!-veregette meg a vállamat még mindig nevetve, miközben egy nevetéstől kigördülő könnycseppet törült ki szeme sarkából.-És mégis, hogy a francba jött fel az orgazmusod, mint téma egy fogadás kellős közepén?
-Esme-vel beszélgettünk a saját esküvőnkről, és a…nászéjszakánkról-sóhajtottam zavaromban újból hajamba túrva.
-Hát ez kurva jó-nevetett még mindig hitetlenkedve megrázva közben fejét.-Nem lesz baja, engedd el!
-Tudom, hogy nem lesz-sóhajtottam fel ismét.-Csak…mindannyiunknak rém kellemetlen volt.
-Ennyi baj legyen-veregette meg a vállamat egy újabb halk nevetéssel a hangjában.
-Én nem tudok úgy bujkálni a házamban, mint ahogy te bujkáltál a feleségem elől, amikor Lilly elszólta magát-emeltem rá szemeimet célozgatással a hangomban.
-Nem bujkáltam Esme elől-váltott komolyabb hangnemre szinte kikérve magának kijelentésemet.
-De bizony bujkáltál-nevettem fel most én.-Majdnem két héten át, ha megláttad a folyosón, sarkon fordultál, és éppen csak nem futottál el az ellenkező irányba. Nem beszélve arról, hogy nem mertél lejönni ebédelni sem, nehogy összefuss vele-folytattam visszaemlékezve az akkor történtekre.-Ez gyakorlatilag definíciója lehetne a bujkálásnak.
-Bár terhes és apró-állt neki őszinte tisztelettel és komolysággal szemeiben-, de nagyon erős. És ha Lilly-ről van szó, nem ismer tréfát.
-Tudom, ismerem a feleségemet-jegyeztem meg ismét halkan felnevetve.
-Ha már Esme-szólalt meg ekkor ismét összevonva szemöldökeit-, mit akar az a pasas a feleségedtől?-biccentett a terem mási végébe, mire odafordulva meg is láttam egy mozgása alapján igen csak ittasnak tűnő fiatalembert, amint szerelmem előtt állva éppen magyaráz neki valamit.-Te, ez nyomul rá!-világosodott meg, amivel egy időben engem is elért a felismerés. Azonnal elárasztotta a testemet egy kellemetlen, aggodalommal vegyített ismeretlen érzés, ahogy ez az idegen, eléggé beszámíthatatlannak tűnő ember közelebb hajolt a terhes feleségemhez, ám ezt az újonnan megjelenő kis hangot hamar elnyomta a bennem gyűlő aggodalom egyre hangosodó zaja. Nem, nem hagyhatom, hogy megismétlődjenek a reggel történtek. Nem, nem ismétlődhet meg…
-Látom-szólaltam meg végül aggódással hangomban. Feszülten figyeltem ennek az embernek minden rezdülését, a koordinálatlan, dülöngélő mozgását, és éreztem ahogy az izmaim kissé megfeszülnek, ahogy újabb és újabb másodpercet töltött Esme társaságában. Ha ez a részeg idióta akár csak egy ujjal is hozzáér, ha bármi olyat megkísérel, én esküszöm…
-Huhú, jól lepattintja a kiscsávót-nevetett fel Mark, amint Esme egy pillanatra felém, majd Lilly-re, végül a hasára mutatott mutatóujjával.-Mondjuk nem tudom, mennyit kell inni ahhoz, hogy kikezdj egy terhes nővel-folytatta még mindig nevetve, miközben a fiatalember némi hezitálást követően végre lassan tovább állt.-Nem mintha Esme nem lenne most is csinos, de…csak a vak nem látja, hogy terhes.
-A részeg ember kiszámíthatatlan-sóhajtottam, amint pillantásomat ismét feleségemre és kislányomra irányítottam.-Csak remélni merem, hogy az úriember ma már nem ül autóba.
-Tényleg, te amikor ilyen van…nem vagy féltékeny?-fordult hozzám ekkor kíváncsian Mark.-Kicsit sem?
-Nem mondom, hogy…egyáltalán nem zavart, mint férjet az előbbi jelenet-vallottam be, amint Mark-nak hála ráeszméltem, mi is volt az a pillanatra hatalmába kerítő ismeretlen érzés.-De bízom Esme-ben-folytattam.-A részeg fickóban viszont már sokkal kevésbé, és…aggódtam. Csak 35 hetes terhes.
-Szerintem elég jól lerendezte-jegyezte meg Mark apró nevetéssel a hangjában Esme után pillantva, ahogy Lilly-vel együtt elindultak a nem messze lévő mosdó irányába.-Esme kemény csaj, nem ijed meg egy részeg ficsúrtól.
-Pont emiatt aggódom…
-Abszolút-válaszoltam mosolyogva felpillantva arcára.-Sikerült megbeszélni mindent Jasperrel?
-Azt hiszem-válaszolta állát megpihentetve vállamon egy halk sóhaj kíséretében.-Azt mondta, hogy őt nem zavarja, ha szexelünk, és hogy értékeli, hogy igyekszünk halkak lenni, de…örülne, ha nem ecsetelnénk előtte a dolgot.
-Szegény-sütöttem le szemeimet egy pillanatra egy apró nevetés kíséretében zavaromban.-Remélem mondtad neki, hogy nem szándékosan akarjuk traumatizálni őt…
-Hogyne-válaszolta apró csókot hullajtva arcomra.-Megértő gyerek szerencsére…Jut eszembe-állt neki ismét pár pillanat múlva rám emelve pillantását.-Az az úriember…mit szeretett volna?
-A részeg fazonra gondolsz, aki pár perce megpróbált felszedni?-nevettem fel felvonva szemöldökeimet, mire szerelmem ajkait is egy apró nevetés hagyta el szavaim hallatán.-Egy légyottra invitált az autójába. De közöltem vele, hogy rossz helyen próbálkozik.
-Be kell valljam, hogy a reggeli incidens után, aggódtam kicsit, mikor leállt veled társalogni-sóhajtotta, amint ismét megpihentette állát fejemnek tetején.-De elég ügyesen kezelted. Gyakran fordul elő…ilyesmi?-pillantott rám kíváncsian felvonva szemöldökeit, mire nem bírtam megállni, hogy újból nevetni kezdjek, ahogy hangjában felcsillant egy tőle szokatlan, féltékenységre emlékeztető tónus.
-Eléggé-válaszoltam próbálva komolyságot ölteni arcomra.-Nagyjából úgy…kétszer-háromszor naponta, és ez egy átlagos nap-folytattam tettetett komolysággal hangomban, ám mielőtt bármit is reagálhatott volna, belőlem egy újabb akaratlan nevetés tört fel. Nem bírtam tovább fenntartani az álcámat.-Viccelek-pillantottam rá ismét még mindig halkan nevetve, ahogy szembe fordulva vele ujjaimat mellkasára simítottam.-Csak nem féltékeny vagy?
-Talán…talán egy ici-picit-vallotta be egy pillanatra lesütve pillantását.-Benned maximálisan megbízom, félre ne érts-tette hozzá komolyan-, de…a férjed vagyok, és egy másik férfi romantikus érdeklődést mutatott irányodba, ami picit azért…zavart.
-Romantikus?-vontam fel szemöldökömet ismét felnevetve.-Carlisle, ez az idegen férfi, csak hogy idézzem őt, dugni akart velem az autójában-folytattam.-Ebben nincs semmi romantikus így. Nem mellesleg pedig a te gyereked van a hasamban, úgyhogy… szerintem tényleg nincs miért aggódj-simítottam meg hasamat még mindig halkan kuncogva összevonva szemöldökeimet.-Senki nem érhet fel hozzád, efelől biztosíthatlak.
-Ezt azért jól esik hallani-húzódott arcára egy apró elégedett mosoly szavaim hallatán, újabb mosolyt csalva ezzel az én arcomra is.-Nos, lenne kedve táncolni velem egyet, Dr. Cullen?-nyújtotta ki karját kezemért teátrálisan meghajolva, amire nem bírtam megállni, hogy újból halk nevetésbe kezdjek.
-Már vártam, mikor kérdezi meg, Dr. Cullen-fogadtam el felkérését, mire ő fejem fölé emelve kezemet megforgatott magam körül, mielőtt másik kezének ujjait derekamra simítva közelebb vont volna magához.-Nagy játékos vagy, Carlisle Cullen-jegyeztem meg reflektálva előbbi kis akciójára, mire az ő arcára egy apró játékos mosoly húzódott.-Remélem tudod, hogy veled viszont ezer örömmel kimennék a kocsinkhoz egy kis kalandra-tettem hozzá huncutsággal a hangomban, mire láttam, hogy az ő szemei egy pillanatra felcsillannak.-Ha nem lennének itt a gyerekek, már odakinn lennénk.
-Ne kísértsen, Dr. Cullen!-hajolt hozzám egy szenvedélyesebb, elnyújtott csókot hullajtva ajkaimra. Azonnal beleborzongtam a csókunkba.-Ezt inkább otthon folytassuk, miután lefeküdtek a gyerekek.
-Jasper már úgyis fejhallgatóval a fején tervez aludni-nevettem fel újra, és ő sem bírta megállni, hogy ennek hallatán halkan felnevessen.
Ebben a pillanatban felcsendült egy dal… Jóságos ég, tinédzser koromban rongyossá hallgattam ezt a számot, én pedig nem bírtam megállni, hogy dudorászni kezdjem ezt a régen hallott dallamot, ahogy tovább táncoltunk a táncparketten.
-Bonnie Tyler?-pillantott rám Carlisle egy meglepett mosollyal az arcán.-Nem vagy te túl fiatal ehhez?
-Ez a dal csak három évvel azelőtt jött ki, hogy én megszülettem-válaszoltam felnevetve.
-Én pedig már három éves voltam, mikor megjelent-tette hozzá szintén nevetve.-Jézusom, mennyivel öregebb vagyok nálad.
-6 év nem a világ vége-kuncogtam tovább.-És egyáltalán nem vagy öreg.
-38 vagyok…
-Én pedig 32 leszek-vettem vissza a szót, mire az ő ajkait egy újabb nevetés hagyta el.
-Néha még mindig mocskosnak érzem magam, hogy annak idején kikezdtem egy nálam 6 évvel fiatalabb első éves rezidenssel-sóhajtotta egy apró, játékos mosollyal arcán.
-Ne aggódj, én pedig kikezdtem első éves rezidens létemre egy szakorvossal-folytattam kisebb incselkedéssel a hangomban.-Nem különbözünk mi annyira.
-Imádlak, remélem tudod-hajolt hozzám újabb csókra, mielőtt ismét megforgatott volna magam körül a parketten.-Szeretlek, Esme!
-Én is szeretlek!-mosolyogtam apró puszit nyomva ajkaira, miközben tovább táncoltunk egymás karjaiban ezen a nosztalgikus éjszakán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése