Üdv, mindenkinek!
Ahogy a hét elején ígértem, meg is hoztam az új fejezetet. Mivel túlzottan hosszú lett volna ez a rész, emiatt ketté szedtem, és két részletben fog majd felkerülni. Körülbelül 2,5 évet ugrunk előre az időben, Lilly nem baba már többé, hanem egy 3 éves (majdnem 4 éves) kislány, aki most kezdi az óvodát. Ez hatalmas váltás lesz mindenkinek a családban.
Nem is szaporítom a szót, jó olvasást mindenkinek! Egy hét múlva hozom a következő fejezetet!
Puszi!
Carly
"SLIPPING THROUGH MY FINGERS"
1/2
[2017. szeptember 4.]
-Liliomszál, még csak hajnali fél 6 van-pillantott rá telefonjának kijelzőjére szerelmem egy apró ásítás közepette, amint én is lassan felnyitottam ólomsúlyúnak érzett szemhéjaimat.-Még rengeteg időnk van elkészülni.
-Megyek az oviba, megyek az oviba!-állt neki rugózni az ágyon, ám ekkor Carlisle ülő helyzetbe pattanva szorosan magához ölelte őt, így dőlve vissza hatalmas nevetés közepette az ágyba kislányunkkal a karjaiban.-Hééé!
-Hát hogy van neked mindig ilyen sok energiád, hm?-árasztotta el puszikkal Lilly pici arcát tovább ölelgetve őt, amire kislányunk újabb hangos kacarászásban tört ki.-Alszol te egyáltalán?
-Nem-válaszolta egy széles kis mosollyal arcán, amire én és Carlisle is halkan nevetni kezdtünk.-Nekem nem kell alvás.
-Pedig az ilyen pici lányoknak sok alvásra van szükségük még, hogy nagyok és erősek legyenek-simítottam meg Lilly még mindig nevetgélő kis arcát, ahogy apukája mellől kicsit közelebb kúszott hozzám.-És anyunak és apunak is kell aludnia, hogy segíthessünk azon a sok beteg emberen a kórházban-öleltem most magamhoz én, mire ő mosolyogva fészkelte be magát a karjaim alkotta menedékbe.
-De én akkor sem vagyok álmos-pillantott rám hatalmas csillogó palaszín pillantásával, miközben én egy hosszabb vörös hajtincset hajtottam füle mögé.-Most nem.
-Drágám, szerintem nincs értelme tovább küzdenünk-sóhajtott fel szerelmem kuncogva, amint egy lassú mozdulattal kitakarózva kiült az ágyunk szélére.
-Jól van, kicsim, mit szeretnél reggelire ezen a különleges napon?-mosolyogtam kislányomra, amint az ágyból kikelve magamra kaptam köntösömet, ő pedig lehuppanva az ágyról kezdett el követni minket a konyha irányába.
-Almát-válaszolta lelkesen, miközben előre szaladva mellettünk nekiállt kihúzni egy széket a konyhapultnál.
-Óvatosan, Lilly, nehogy eldőlj a székkel-léptem mellé sietve, hogy a székre történő mászó kísérletét biztonságossá téve megtámasszam azt, amíg elhelyezkedik azon.-Ezek nincsenek úgy a földhöz rögzítve, mint a fák.
-Vannak az oviban fák?-pillantott rám lelkes csillogással szemeiben.
-Biztos vannak, drágám-simítottam meg mosolyogva hosszú, hullámos vörös tincsekkel fedett kis kobakját-, de nem szabad rájuk felmászni, csak ha van melletted egy felnőtt is, rendben?
-De anyuuu!-nézett rám kérlelően, amire én egy kisebb lemondó sóhaj közepette kezdtem el csóválni fejemet. Szinte kimeríthetetlen volt a kalandvágya, mindig állandó mozgásban volt, és ezt ki is használta arra, hogy minél több új dolgot fedezzen fel. Amióta csak stabilan állt a kis lábain, rengeteg időt töltöttünk a hátsó kert mögötti erdőrészen nem kímélve ruhát, cipőt, hogy megismerje a körülötte lévő hatalmas világ minden csodáját a legapróbb pillangótól a leghatalmasabb fenyőkig, hogy tudja, milyen tapintata van a mohának és milyen a durva fakéregnek. Azt szerettem volna, ha megtapasztalja a világot teljes valójában.
-Ha anyu azt mondja, nem szabad, az úgy is van-nyomott apró puszit kislányunk homlokára Carlisle, ahogy mellém sétált a konyhasziget másik oldalára.-Majd ovi után elmegyünk együtt sétálni az erdőbe, és ott annyi fára mászhatsz fel, amennyire csak szeretnél. Megbeszéltük?
-Meg-biccentett széles mosollyal az arcán, amint izgatottan kezdte el lóbálni lábait a szék szélén ülve.
-Jól van, kicsim, itt a finom reggeli-tettem elé az általa kért almaszeleteket egy kis joghurt és granola kíséretében, miközben nekiálltam még több alma szeletelésének egy hasonló tál elkészítéséhez.-Szívem, neked is jó lesz ez, igaz?
-Természetesen-hullajtott apró csókot arcomra, amint elővéve még egy tányért néhány kanál natúr joghurtot kanalazott saját magának is.
-Elvihetem Dokit az oviba?-pillantott ránk lelkes kíváncsisággal pillantásában Lilly, amint észrevette a fekhelyétől lassan a konyha felé sétáló cicánkat.
-A plüss Doki cicádat igen-válaszolta szerelmem halkan felkuncogva-, de nem hiszem, hogy Doki élvezné a hatalmas nyüzsgést az óvodában.
-Tudod, Doki idős cica már-folytattam gondolatmenetét-, és az idős cicák már sokkal többet pihennek, mint a fiatalok. Neki sokkal jobb, ha itthon alszik napközben, akármennyire is szeret téged.
-Én is szeretem őt-mosolyogta pici lányunk, amint lassan falatozni kezdett az elé tett tápláló reggeliből.-Ő a legjobb cica az egééész világon.
-Itthon fog várni, mikor hazajössz-simítottam meg mosolygós kis arcát két falat reggeli közt, amint én is nekiálltam a saját tányéromban lévő granolás-gyümölcsös mix elfogyasztásának.
-Készítek kávét. Te is kérsz, Es?-simította ujjait derekamra szerelmem elsétálva mögöttem, amint a nem messze lévő kávéfőzőhöz lépett.
-Megköszönném-mosolyogtam utána, majd visszafordulva tányéromhoz ismét egy újabb falat reggelit emeltem ajkaimhoz.
-Te mit kérsz inni, prücsök?-pillantott ekkor Lilly-re is kérdőn Carlisle.-Gyümölcslé? Tej? Kakaó?
-Tej, tej, tej-válaszolta lelkesen apukájára pillantva, mire nem bírtam megállni, hogy elmosolyodjak csillogó kis pillantása láttán.
-Minden reggel tej-mosolyogtam halk kuncogás közepette, miközben szerelmem egy pohár tejet töltött ki kislányunk számára.-Lilly, drágám, ha befejezted a reggelit-fordultam hozzá ismét, amint az ő arcára egy elégedett mosoly húzódott reggelije nyomán-, megetetjük együtt Dokit is, jó? Hogy ő is jót reggelizhessen.
-Jó, anyu!-válaszolta mosolyogva, amint Carlisle ismét mellénk érve Lilly elé helyezte az általa kért innivalót.
-Sőt, elég nagylány vagy már, szerintem egyedül is menne-tette hozzá szerelmem, majd miután kezembe adta az én kávésbögrémet ő is nekiállt megiszogatni saját kávéját.-Tudod, hol tartjuk Doki száraz tápját?
-Igen-biccentett nagyot az előbbi tejbe kortyolás miatt tejbajusszos mosollyal arcán, amire ismét nem bírtam megállni, hogy felnevessek.
-Tiszta maszat vagy, várj!-kuncogtam tovább, amint egy szalvétát magamhoz véve, letöröltem a maradék tejet mosolyának vonaláról.
-Akkor mindjárt odaadom a kis adagoló poharat hozzá-folytatta szerelmem még egy korty kávét követően, majd bögréjét a konyhaszigetre helyezve indult el a mérőedénykét tartalmazó szekrény irányába.-Tegyél bele annyi tápot, hogy a pohár félig teli legyen, és öntsd bele Doki tálkájába. Meg tudod csinálni?-pillantott rá komolysággal pillantásába, amire Lilly azonnal lelkes bólogatásba kezdett.
-Meg-válaszolta magabiztosan amint a széktől elrugaszkodva lábaira huppant, majd sietős léptekkel indult el apukája felé a nála lévő mérőedényért.
A szívem egy pillanatra kihagyott, a lélegzetem pedig elakadt, mikor a szék megbillent hirtelen kis mozdulata nyomán. Ezt Carlisle azonnal észre is vett rajtam, így miután Lilly a kamra irányába futott, mögém lépve lágyan karolta át derekamat így nyomva apró csókot arcomra, miközben én megnyugvást keresve simultam bele biztonságot adó ölelésébe.
-Megint aggódsz-pihentette meg állát vállamon, amire az én arcomra ismét egy apró mosoly húzódott.-Nem lesz baja…
-Tudom-biccentettem aprót próbálva meggyőzni magamat.-Nem akarom őt visszafogni, és nem akarom, hogy burokban nőjön fel, de...néha még mindig eszembe jut a baleset-sóhajtottam aprót az emlékek hatására.-Aznap rettegtem, hogy valamelyikőtöket vagy mindkettőtöket elveszíthetlek, és mikor valami hajmeresztő dolgot csinál, nagyon nehéz visszafognom magam, hogy...ne korlátozzam-folytattam komolyan.-Rossz anyának érzem magam emiatt.
-Nem vagy rossz anya-kulcsolta össze ujjait hasam előtt.-Nagyon jó anya vagy, csak aggódsz érte, mert szereted. De lassan meg kell barátkozz a gondolattal, hogy össze fog szedni nem is egy horzsolást az elkövetkezendő időszakban.
-Próbálok-kuncogtam fel halkan, amint ajkai nyakamra vándorolva lágy csókokkal kezdték el beborítani azt.-Én is mindig teli voltam horzsolással gyerekkoromban, és nem lett semmi bajom. Valószínűleg neki sem lesz.
-Ahogy mondod-sóhajtott aprót, miközben nyakam ívén felfelé haladva csókjaival arcom vonaláig húzódott.-Hmmm...mit is mondtál nekem a kávé előtt? Megköszönnéd a kávét?
-Carlisle, Lilly mindjárt visszajön-nevettem fel halkan, amint megfordultam, majd a konyhapultnak támaszkova lágyan átkaroltam nyakánál.-És bár igen szívesen élvezném a társaságodat most is, de...inkább tartogassuk ezt estére, rendben?
-Hogy bírom én ki estig?-sóhajtott aprót kezeit csípőmre simítva, amire én ismét alig hallhatóan kuncogni kezdtem.
-A kapcsolatunk elején három hónapig vártál rám-pihentettem ujjaimat mellkasára.-Egyetlen nap nem jelenthet kihívást a számodra.
-Pedig arra gondoltam, vehetnénk egy...forró zuhanyt-hajolt nyakamhoz ismét néhány apró csókra, amire éreztem, hogy a lélegzetem egy pillanatra ismét elakad, ám ezúttal nem az ijedtségtől. Jól tudtam, hogyha így folytatja, nem sokáig kell már győzködnie.
-Carlisle Cullen, viselkedj!-állítottam le végül visszarántva magam a valóságba, amint mellkasán lévő kezeimmel finoman eltoltam őt magamtól.-Tudod, hogy most...nem használok semmit, hogy visszaálljon a ciklusom, mielőtt ismét nekiállnánk próbálkozni-pillantottam rá komolyan.-Ha csak nem szeretnénk véletlenül ismét hamarabb babát a tervezettnél, muszáj gondolkodnunk és...felelősségteljesnek lennünk.
-És mennyi idő még, amíg...felelősségteljesnek kell lennünk?-simította végig ujjait hajamban, amire ismét elmosolyodtam.
-Néhány hét...esetleg egy hónap-válaszoltam.-Addison azt mondta, ajánlott néhány hónapot várni az implantátum kivétele után, hogy a szervezetem visszaálljon a normál hormonszintekre. Ez egészségesebb és kiegyensúlyozottabb terhességet is jelent majd.
-Egyre nehezebb a várakozás-sóhajtott aprót kezeimet kezeibe véve.-Már nagyon várom, hogy megint szülők legyünk.
-Én is-mosolyodtam el ismét.-Viszont...még szeretném, ha Lilly-vel is beszélnénk, mielőtt belevágunk-folytattam komolyan.- Szeretném tudni, mit gondol arról, ha lenne egy kistestvére.
-Ahogy jónak látod, szívem-hullajtott apró csókot ajkaimra.-Lilly okos nagylány már. Szerintem, ha elmagyarázzuk neki, mivel jár mindez, meg fogja érteni, és még lehet várni is fogja a legújabb családtagunk érkezését.
-Meghoztam!-hallottuk meg ekkor kislányunk mosolygós hangját, ahogy sietős léptekkel visszatért hozzánk a konyhába kezében doki reggelijével.-Gyere, Doki, itt a reggelid!-hívta oda cicánkat tálkájához, aki a rázkódó tápszemek hallatán azonnal hozzá sietett.
-Nagyon ügyes vagy, kicsim!-húzódott apró mosoly arcomra lelkesedése láttán, ahogy a tálkába öntve a száraz eledelt csillogó pillantással kezdte figyelni a falatozgató Dokit.-És tudod, amiért ilyen ügyes voltál, előléptetlek Doki étel felelősévé-sétáltam hozzá, majd ujjaimat vállacskáira helyezve biztatóan megsimítottam azokat.-Mostantól minden nap te eteted majd Dokit. Készen állsz rá?
-Naná-csillantak fel szemei lelkesen, amint karjaimba kapva indultam el vele vissza a konyhapult irányába.-Én leszek a legjobb cicagazdi az egész világon.
-Már most is az vagy-nyomtam puszit arcára, amire ő halkan kacarászni kezdett-Na, szaladj a fürdőszobába.-állítottam ismét lábaira-, mindjárt megyek én is, és fogat mosunk meg megfürdünk, jó?
-Jó, anyu!-iramodott meg, majd pár pillanattal később már el is tűnt a lépcső tetején tovább szaladva az emeleti fürdőszoba irányába.
-Megpróbálom-mosolyogta lelkesen, majd miután kezébe adtam fűzős tornacipőit, sietve állt neki felhúzni azokat lábaira.-Apu, utána indulunk?
-Anya még zuhanyzik, de ha ő elkészült, már mehetünk is-válaszoltam, amint előtte guggolva figyeltem, ahogy cipőfűzőit ujjacskái közé veszi.-Emlékszel, hogy csináltuk?
-Igen-biccentett aprót.-Csinálok egy x-et-mosolyogta keresztezve a két fűzőszálat-, utána az egyiket át átbujtatom a másik alatt, és meghúzom-folytatta az általa elmondottakkal.-Aztán megcsinálom ugyan ezt még egyszer, de most nem húzom meg.
-Nagyon ügyes vagy-mosolyogtam rá biztatóan, miközben újból keresztezte egymással a cipőfűző két szárát.-És most mi jön?
-Nyuszifüleket csinálok-válaszolta magabiztosan ismét kezeibe véve a két szálat, majd átbújtatva azokat a meghagyott kis hurkon át megformázta a masni két szárát-, és meghúzom.
Készen is vagy-nyújtottam oda kezemet kézfogásra, amit ő kacagva el is fogadott.-Lilly Grace Cullen, egyes egyedül bekötötted a cipődet. Gratulálok!
-Köszi, apu!-húzódott arcocskájára széles mosoly, miközben büszkén kezdte el lóbálni bekötött cipős lábacskáját.
-Most ugyanilyen ügyesen csináld meg a másikat is, és akkor már csak a kabát hiányzik az induláshoz-simítottam meg arcocskáját felegyenesedve mellőle.-Feltéve, hogy összepakoltad a táskádat.
-Már tegnap este összepakoltam-válaszolta mosolyogva tovább ügyködve másik cipőjén.
-Nekem itt már nincs is dolgom-jegyeztem meg kuncogva, miközben ő tovább koncentrálva feladatára le se vette tekintetét befűzendő cipőfűzőjéről. Ahogy egyre nagyobb lett, egyre inkább hasonlított Esme-re. Láttam őt a mosolyában, az arcának apró kis mimikáiban, nem is beszélve arról a bizonyos csillogásról a pillantásában, ami szerelmem szemeiben is felcsillant minden alkalommal, mikor erősen koncentrált egy-egy kihívás során. A hasonlóság tagadhatatlan volt mind külsőre, mind belsőre.-Tudod...nagyon hasonlítasz anyukádra-ültem mellé az ágyára, miközben ő befejezte másik cipőjének befűzését is.
-Tudom-pillantott fel rám mosolyogva.-Egyforma a hajunk és a szemünk.
-Igen, ez igaz-nevettem fel halkan.-De nem csak ebben-folytattam ujjaimat vállára simítva.-Anyukád egy nagyon okos nő. Minden nap lenyűgöz, mennyire-mosolyodtam el ismét.-Emellett pedig még hatalmas szíve is van, és...komolyan nem tudom, mivel érdemeltem őt ki-kuncogtam fel ismét.-Csak szeretném, ha tudnád, mennyire nagyon büszke vagyok arra, hogy a kislányom vagy.
-Szeretlek, apu!-ölelt át mosolyogva, amire én is magamhoz öleltem őt.
-Én is szeretlek, Liliomszál!-nyomtam apró puszit kobakjára tovább ölelve őt. Még mindig alig hittem el, hogy lassan már négy éves lesz, hiszen...még csak nemrég született. Ma pedig óvodába megy, és ez szinte felfoghatatlan volt a számomra.-Na gyere, készítsünk még valamit ebédre, amit elvihetsz az oviba. Addigra anya is elkészül.
-Kaphatok mogyoróvajas-banános szendvicset?-pillantott rám lelkesen, ahogy elindultunk az emeletről lefelé vezető lépcső irányába.-Az az egyik kedvencem.
-Egy mogyoróvajas-banános szendvics rendel-simítottam meg kuncogva karamellszín tincsekkel borított buksiját, amire ő is ismét elmosolyodott.
-Csinálhatom én?-pillantott rám ismét a lépcsőn lefele menet.-Anyu mutatta, hogy kell.
-Inkább csináljuk együtt, jó, tücsök?-emeltem rá tekintetemet némi gondolkodást követően.-Nem szívesen adnék egy kenyérvágó kést az kezedbe, lehet el se bírnád.
-De elbírom-válaszolt vissza, amint a lépcsőn leérve a konyha felé iramodott.-Te mondtad, hogy olyan vagyok mint anyu, és ő is tud kenyeret vágni.
-De anyu harminc éves, te pedig három-válaszoltam komolysággal a hangomban, amint a konyhasziget előtt utolérve őt karjaimba kaptam.
-Már majdnem négy vagyok-vette vissza a szót tovább győzködve, amint leültettem őt a konyhasziget mellett álló kissé magasabb bárszékek egyikére.
-A lényegen nem változtat, hogy egy kést, ami majdnem akkora mint az alkarod, nem adok a kezedbe-nyomtam apró puszit feje búbjára, mire ő picit morcosan kezdte el lóbálni lábait a szék pereméről.-Anyukád a fejemet venné, ha bármi bajod esne miattam. Majd ha picit idősebb leszel, vághatod egyedül a kenyeret.
-De mennyivel idősebb?-pillantott rám türelmetlenséggel a hangjában, amint a konyhapulthoz léptem a szükséges hozzávalókért.
-Legalább dupla annyi, mint amennyi most vagy-helyeztem le az ebédhez szükséges összetevőket a konyhaszigetre, miközben kislányom mellé helyezkedtem az egyik szomszédos széken.-Lilly, te egy okos kislány vagy...okosabb, mint sok korod béli gyerek-váltottam komolyabb hangnemre.- Így szerintem megérted, ha azt mondom, hogy...megsérülhetsz, ha megcsúszik a kezed benne azzal a hatalmas késsel, ahogy azt is, hogy...én és anyu azért mondunk nemet neked néha, hogy ne eshessen bajod. Érted, mit akarok mondani?
-Azt hiszem-biccentett aprót elgondolkodóan maga elé pillantva.
-Akkor? Csinálunk együtt egy mogyoróvajas-banános szendvicset?-pillantottam rá engesztelően egy apró mosollyal arcomon, mire végül pár pillanattal később az ő arcára is ismét mosoly húzódott.
-Igen-mosolyogta lelkesen, mire én a székről felállva indultam neki ismét a szükséges eszközök összeszedéséhez.
-Gyere, ülj az ölembe!-mosolyogtam újból helyet foglalva mellette, miközben magam elé tettem a szeleteléshez nélkülözhetetlen vágódeszkát.-Majd tedd a kezed az én kézfejemre, és együtt felszeleteljük a kenyeret.
-De jó!-mosolyogta sietve átmászva az szomszédos székből hozzám.-Mintha én csinálnám, de mégse.
-Valahogy úgy-kuncogtam kezembe véve a kenyérvágó kést, miközben ő kényelembe helyezve magát ölemben izgatottan tette rá kezecskéit az én kezeimre.-Vágunk akkor két szelet kenyeret…
-Anyu, könnyes a szemed-pillantott rám vissza kissé értetlenül állva könnyeim láttán, amire egy pillanatra lesütöttem mosoly keretezte pillantásomat.
-Csak a boldogságtól, drágám-simítottam meg arcocskáját meghatottan, amint ismét rá pillantottam.-Nagyon vigyázz magadra, jó? És fogadj szót az óvónéninek.
-Úgy lesz, anyu!-mosolyogta átkarolva nyakamat, mire én is magamhoz vontam őt egy apró ölelésre. El sem hittem, hogy itt vagyunk. Hiszen…nem is volt olyan rég, mikor először megpillantottam őt az ultrahang kijelzőjén. Akkora volt csak, mint egy borsószem, most pedig itt áll előttem széles mosollyal az arcán, csillogó szemekkel és még mindig alig hiszem el, hogy elrepült közel négy év pillanatok alatt a fejünk felett. Az én kis borsókám nagylány lett.
-Csak ügyesen, Liliomszál-guggolt mellénk Carlisle is megsimítva Lilly vállacskáját.-Érezd jól magad!
-Úgy lesz, apu!-ölelte meg őt is, mire láttam, ahogy Carlisle szemeiben is egy-egy meghatott könnycsepp szökik.-Majd mindent elmesélek, mikor hazamegyünk.
-Már alig várjuk-mosolyogtam még mindig könnyeimmel küzdve.-Akkor...induljunk-sóhajtottam aprót felegyenesedve mellőle, miközben kezemet kezéért nyújtottam.-Gyere, nagylány! Vár az óvoda.
-Menjünk!-fogta meg kezemet lelkesen ugrálva, majd mindhárman lassan elindultunk az óvoda épületének bejárata felé.
Ahogy végigsétáltunk az épület folyosóján éreztem, amint a torkom lassan összeszorul az elválás pillanatának közeledtével, hiszen amióta csak Lilly megszületett, a mindennapi életünk szinte minden percében mellettünk volt, és...most ovis lesz. Szürreális volt kimondjam még magamban is, pedig már hosszú hónapok óta készítettem fel magam erre a pillanatra. De erre nem lehet felkészülni.
-Jó reggelt!-köszönt ránk egy mosolygós hölgy a a terem ajtajához elérve.-Önök minden bizonnyal Cullenék.
-Igen, mi lennénk-mosolyodott el szerelmem karját kézfogásra emelve.-Dr. Carlisle Cullen.
-Dr. Esme Anne Cullen-nyújtottam oda én is kezemet.-Mi vagyunk Lilly szülei.
-Én pedig Ashley Morris, ennek a csoportnak az óvónője-mutatkozott be ő is mosolyogva.-Gondoltam, hogy maguk lesznek azok, mivel Lilly az egyetlen új kisgyerek ebben a csoportban, és eddig mi nem találkoztunk. Örülök, hogy megismerhetem magukat.
-Mi is örülünk-húzódott arcomra apró mosoly.
-Te pedig minden bizonnyal Lilly vagy-guggolt le kislányunkhoz, akinek még mindig nem tudtam elengedni a kezét.-Mondasz magadról néhány mondatot, Lilly?
-Igen-válaszolta lelkes mosollyal az arcán .-A nevem Lilly Grace Cullen. A szülinapom december 1-jén van, és nemsokára négy éves leszek. Imádom az állatokat, van is egy cicám, akit Dokinak hívnak, de sajnos nem hozhattam el magammal.
-Hát nagyon örülök, hogy megismerhetlek, Lilly Grace Cullen-rázott vele is kezet, amire Lilly halkan kacarászni kezdett.-Remélem, jól fogod érezni magad nálunk.
-Már alig várja-jegyeztem meg mosolyogva, ám némiképp elcsukló hangon. Nem tudtam, meddig bírom még összetartani magamat.
-Ha bármi kérdésük van, keressenek majd bátran-fordult hozzánk Ashley ismét.-Biztosíthatom Önöket arról, hogy Lilly a lehető legjobb oktatásban fog részesülni nálunk-folytatta komolyan.- Rengeteg készségfejlesztő foglalkozást tartunk, rendszeresen eljárunk a csoportokkal kirándulni az állatkertbe, múzeumokba, ahol az ő fejlettségüknek megfelelő programokon vehet részt, és közben rengeteg élménnyel gazdagodhat. Lilly jó helyen lesz nálunk.
-Ezt remekül hangzik-válaszolta Carlisle megsimítva a vállamat, ám hallottam amint az ő hangja is egy pillanatra megremeg mondata végén.
-Látom, kicsit nehezen megy az elválás-mosolyodott el Ashley kettőnkre pillantva.-Lilly az első gyermekük?
-Ennyire látszik?-kuncogtam fel fülem mögé simítva egy hajtincset, miközben másik kezemmel továbbra is Lilly kezecskéjét fogtam.
-Ez minden új szülőnek nehéz-pillantott ránk nyugodtsággal hangjában.-Ez az első mérföldkő a függetlenedés felé, és ez egyszerre csodálatos és rémisztő. De ezért vagyunk itt mi-folytatta mosolyogva.-Biztonságos környezetet biztosítunk ehhez a változáshoz mind a gyerekeknek, mind a szüleiknek.
-Köszönjük, hogy megért minket-mosolyodott el Carlisle is.-Tényleg nagyon nehéz mindez, hiszen még...nem csináltunk ilyet.
-Semmi gond-legyintett aprót.-Viszont most elvinném Lilly-t, ha nem bánják-pillantott ránk ismét.-Ideje bemutatnom őt a többi gyereknek a csoportban, hogy aztán elkezdhessük a napot.
-Persze csak...nyugodtan-vettem erőt magamon, majd néhány óráknak tűnő másodpercet követően nagy nehezen elengedtem pici lányunk eddig ujjaim közt lévő kis kezét.-Szia, kincsem, érezd jól magad!
-Szia, anyu! Szia, apu!-integetett vissza még mosolyogva Lilly, miközben Ashley kezét fogva sietve indultak el a nem messze lévő ajtó irányába, majd belépve azon mindketten eltűntek annak másik oldalán. Csak ketten maradtunk.
-Gyere, szívem, induljunk!-kulcsolta össze ujjainkat szerelmem.-Nehogy elkéssünk a munkából…
-Sziasztok!-integettem, amire mindenki rám nézett.-A nevem Lilly Grace Cullen. A szülinapom december 1-jén van, és nemsokára négy éves leszek. Szeretem az állatokat, van is egy cicám, akit Dokinak hívnak. Van egy házunk az erdőben, ami nagyon jó, mert...sokat sétálhatok a szabadban. És imádok fára mászni is-meséltem.- Remélem, hogy sokan barátok leszünk.
-Köszönjük, Lilly!-mosolyogta Ashley néni.-Nyugodtan nézz körbe, és ismerkedj bátran. Biztos hamar beilleszkedsz majd közénk. Én addig felakasztom a táskádat és a kabátodat a helyére, jó?
-Köszönöm!-mosolyogtam, majd elindultam a többiek felé. Olyan sokan voltak, nem is tudtam kihez menjek oda. Mindenki kedvesnek tűnt.-Sziasztok!-álltam meg egy együtt játszó lány és fiú előtt.-Jöhetek játszani?
-Menj innen, mert betegek leszünk, pöttyös arcú-nevetett a fiú, mire én értetlenül álltam tovább előttük.
-De én...nem vagyok beteg-néztem rájuk újból. Nem értettem.
-Tiszta pötty vagy, ez biztos nem normális-folytatta a lány is.-Menj máshova, sárgarépa!
-De ezek csak szeplők-simogattam meg az arcomat.-Nem lesz tőlem semmi bajotok.
-Menj már!-szólt rám a lány ismét, , mire szomorúan indultam el az ellenkező irányba. Én nem csináltam semmit. Kedves voltam velük. Anyu mindig azt mondta, hogy legyek kedves másokkal, és ők is kedvesek lesznek velem. De akkor miért bántanak? Tényleg baj van velem? De úgy nézek ki, mint anyu. Vajon őt is bántják?
-Jól belenyúltál-hallottam meg egy hangot nem messze tőlem, amire azonnal annak irányába néztem. Egy fiú ült ott egyedül.-Én szívesen játszanék veled.
-Tényleg?-ültem mellé mosolyogva. Kedvesnek tűnt. Mosolygott és ő neki is szeplői voltak, mint nekem.
-Igen-válaszolta még mindig mosolyogva.-A nevem Jake-nyújtotta felém kezét.-Jacob Canterbury.
-Én Lilly vagyok-fogtam vele kezet én is.-Hogy...hogy értetted azt, hogy „jól belenyúltál”?-néztem rá kíváncsian.
-Az a fiú Chester, és engem is folyton bánt-válaszolta Jake.-A lány pedig Victoria, az ikertesója és...Ő sem más.
-És...téged miért bántanak?-kérdeztem ismét kíváncsian.
-Én is szeplős vagyok-mutatott az arcára.-És mert a kedvenc állatom a kacsacsőrű emlős. Szerintük nincs is ilyen és csak kitaláltam.
-Én tudom, hogy nem csak kitaláltad-mosolyogtam rá újra.-Rengeteg állatos könyvem van, anyukámmal és apukámmal minden este együtt szoktuk olvasni valamelyiket-folytattam.- Többször is hallottam már a kacsacsőrű emlősről.
-Azta, te vagy az első aki hisz nekem-nézett rám csodálkozva.-Nekem anyukám a Burke Múzeumban dolgozik. Mielőtt megszülettem sokfelé utazott, és dinókat ásott ki a földből. Mindig sok érdekes állatról mesélt nekem.
-A kacsacsőrű emlős tényleg érdekes-bólintottam.-Tojást rak, de az anyuka tejjel eteti a kicsinyeit.
-És csőre van, de szőr borítja-mosolyogta nevetve, mire én is nevetni kezdtem.-Neked mi a kedvenc állatod?
-Én imádom a rókákat-válaszoltam.-Olyan színű a szőrük, mint a hajam-mutattam rá a hajamra-, és nagyon okosak. Láttam is már igazi rókát nem messze a házunktól.
-A rókák nagyon szépek is, és biztosan nagyon puhák-folytatta Jake mosolyogva.-Lenne kedved rajzolni valamit együtt? Rajzolhatnánk egy rókát és egy kacsacsőrű emlőst.
-Az nagyon jó lenne-lelkesedtem én is mosolyogva, mire mind a ketten sietve elindultunk a szoba másik sarkában álló asztal felé.
-Borzasztóan-kuncogtam fel némi szomorúsággal hangomban kérdése hallatán.-Olyan furcsa, hogy nincs itt velem. És annyira hiányzik.
-Drága, ez az élet rendje-simította meg a vállamat biztatóan.-A gyerekek felnőnek, önállósodnak.
-De ő még olyan kicsi-vettem vissza a szót.-Csak három éves.
-Már három éves, inkább-hangsúlyozta ki a 'már' szócskát.-Gondolj bele, most csomó új inger éri majd-pillatott rám lelkesítően.- Barátokat szerez, játszik a kortársaival...most tapasztalja meg, milyen is valójában a világ. Lehet nem mindenki kedveli majd, de ő se kedvel majd mindenkit. Ilyen az élet, és ettől nem tudod, de nem is kell megóvnod.
-Tudom-sóhajtottam aprót, miközben mindketten elindultunk a kórtermek irányába.-És nem is akarom megfosztani ezektől az élményektől, csak annyira hozzám nőtt az elmúlt három évben, hogy még meg kell szokjam, hogy...nincs itt velem.
-Majd ha látod, milyen jól érezte magát, neked is könnyebb lesz-mosolyogta, amint tovább sétáltunk.-Egyébként...hogy álltok a babaprojektel?-pillantott rám ismét kíváncsian.-Próbálkoztok már?
-Még nem-válaszoltam mosolyogva.-Adok még pár hetet a szervezetemnek. Már volt ugyan két szabályos ciklusom mióta kivettük a Nexplanont-tettem hozzá-, de biztosra akarok menni.
-Vitaminokat szeded?-folytatta némi komolysággal a hangjában.
-Már három hete-válaszoltam.-Most semmit nem bízok a véletlenre, ha már múltkor elég spontánra sikeredett a dolog.
-Emlékszem, elsőnek én se gondoltam volna, hogy terhes vagy-pillantott rám ismét.-Volt mégis egy kis hang a fejemben, hogy kérjek HCG vizsgálatot, csak a biztonság kedvéért. Viszont őszintén nem hittem, hogy bármit is mutatni fog.
-Hát igen, Lilly meglepetés volt-mosolyogtam halkan felkuncogva.-De egyetlen pillanatát sem bántam meg. Csodás kislányom van.
-Tényleg, beszéltetek már vele arról, hogy lesz majd egy kistesója?-pillantott rám kíváncsian.
-Még nem-válaszoltam egy hajtincset fülem mögé hajtva.-Nem igazán tudjuk, hogyan álljunk neki. Biztosan lesz majd egy csomó kérdése, és...szeretnénk neki a lehető legőszintébben, de korának megfelelően válaszolni.
-Lilly okos lány-vette vissza a szót Addison.-Egyszerűen üljetek le vele, és mondjátok el neki, amit szerintetek tudnia kell. Hagyjátok, hogy kérdezzen, és válaszoljatok neki úgy, hogy az számára is érthető és logikus legyen. Nem kellenek olyan mesék, hogy a gólya hozza a kisbabát, és hasonlók...Csak a lényeget.
-Igazad van-bólintottam egyet értően.-Majd még beszélek Carlisle-lal, és...utána leülünk vele.
-Jobb előbb túlesni rajta, így ő is fel tud készülni az új családtag eljövetelére-tette hozzá komolysággal hangjában.-Aztán pedig mindent bele-kacsintott, amire nem tudtam megállni, hogy szemeimet forgatva fel ne nevessek.-Hozzatok össze még egy ilyen csodás kis Cullen babát.
-Hát...mindenképp igyekezni fogunk-kuncogtam fel ismét.-De nem szeretnénk nagyon rágörcsölni.
-Nem is szabad-vette vissza a szót Addison.-Az alkotás folyamatát élvezi kell-kuncogott fel ismét, amire egy halk sóhaj mellett nevettem fel én is.-De komolyra fordítva a szót, az semmiképp sem tesz jót, ha görcsösen akarjátok-folytatta.-És akkor sem szabad elkeseredni, ha elsőre nem sikerül.
-Bevallom, emiatt izgulok is egy kicsit-jegyeztem meg utolsó mondata hallatán.-Még sosem voltunk úgy együtt, hogy...direkt babát szeretnénk. Nem tudom, nem kell-e valamit máshogy csinálnom, vagy...csinálnunk.
-Mint szülész-nőgyógyász, számos módszert javasolhatnék az ovuláció jelzésére-állt neki ismét-, de...mint barátod, azt mondom, semmit ne csinálj másképp. Kiöli az egészből a romantikát, én már csak tudom-sóhajtott aprót.-Amikor gyereket akartunk Derekkel, mindenféle módszerrel követtük az eseményeket, a hőmérőzéstől kezdve a naptármódszeren át az ovulációt előrejelző tesztekig, de ez stresszelt is minket és bevallom...magát a szexet is monotonná tette.
-Akkor csak...hagyjuk, hogy majd megtörténjen?-túrtam hajamba még mindig némi tanácstalansággal hangomban, amire Addison egy egyértelmű bólintással válaszolt.
-Ahogy mondod-mosolyogta.-Fiatalok vagytok, nem hiszem, hogy aggódnotok kéne. Lilly is milyen könnyen összejött.
-Igaz-kuncogtam fel ismét.-Nos, mi lesz a mai program?-emeltem pillantásomat kíváncsian a gyereksebészet folyosójának falán lógó táblára.-A mindenit, ma igazi ritkaságok kerültek a táblára…
-Úgy gondoltam, ideje megpörgetni a képzésedet, mielőtt jönne a baba-pillantott rám ő is izgatottan.-Olyan esetekhez fogsz ma asszisztálni, amik azért nem minden nap sétálnak be az ajtón, ám annál fontosabb, hogy helyesen lásd el őket. Készen állsz?
-De még mennyire-válaszoltam lelkesen, mire mind a ketten sietve indultunk el, a műtétre váró betegeink kórtermei felé.
-Igen is, Dr. Cullen-válaszolta odébb mozdítva a lapocot.-Így jó lesz?
-Tökéletes-biccentettem, amint visszairányítottam figyelmemet a műtéti területre.-Szép szabályos sebszélek vannak, szerencsére nem lesz szükség rezekcióra-állapítottam meg.-Kérnék egy kis szívást.
-Azonnal-vette másik kezébe George a szívót, majd pillanatok alatt feltisztította számomra műtéti területet.
-Köszönöm!-pillantottam rá hálásan.-Dalia, magától pedig seromucosalis varrathoz kérnék 0-s PDS II fonalat.
-Parancsoljon-nyújtotta felém a tűfogóba fogott varróanyagot, amire válaszul maszkom mögött mosolyogva köszöntem meg munkáját.-Hogy vannak mostanában, Dr. Cullen?
-Jól, köszönjük!-mosolyodtam el ismét.-Lilly ma kezdte az ovit, ami...mindkettőnknek kicsit nehéz-sóhajtottam aprót, amint nekiálltam az első öltésnek.-Még mindig alig hiszem el, hogy hamarosan már négy éves.
-Nagyon gyorsan felnőnek-kuncogott fel Dalia is.-Az én fiaim is úgy nőttek, mint a gomba. Egyik pillanatban még totyogók voltak, a másikban pedig már a gimnáziumot kezdték.
-Túl gyorsan is-sóhajtottam ismét.-Törlést kérek, Dr. O'Malley!
-Most nyílik ki Lilly előtt a világ, ez jó dolog-folytatta bátorítóan Dalia, miközben a George által megtisztított területre egy újabb varratot helyeztem be.-Szülőként meg kell tanuljuk elengedni őket, hiszen később sem lehetünk mindig mellettük. Ez az első gyereknél a legnehezebb, utána már rutinossá válik az ember.
-Ezt azért jó hallani-nevettem fel halkan ismét.-Tényleg, George, nem is gratuláltam még az eljegyzéshez-fordultam hozzá, mikor ráeszméltem feledékenységemre.-Esme mesélte, hogy megkérted Izzie kezét. Mikorra tervezitek az esküvőt?
-Köszönjük!-mosolyodott el maszkja mögött büszkén.-Izzie nyári esküvőt szeretne, de a hónap még nincs meg. Attól függ, mikorra lesz szabad időpont a Chihuly Gardenben.
-Modern helyszín-jegyeztem meg egy újabb öltés közben-, és nehéz időpontot kapni. Elkezdték már szervezni?
-Ma vesszük fel a kapcsolatot velük-válaszolta.-Viszont megragadnám az alkalmat, hogy helyszíntől függetlenül, de...meghívjalak téged és Esme-t is a nagy napra-pillantott rám komolyan.-És persze Lilly-t, hiszen...nélküle lehet meg sem ismerem Izzie-t.
-Köszönjük a meghívást, George!-mosolyodtam el én is.-Tekintve, hogy hogyan indult a mi ismeretségünk, nekem különösen jól esik a meghívásod.
-Nos igen, azért még jó párszor bocsánatot kell kérjek, mire egálban leszünk-szegezte tekintetét ismét a műtéti területre.-Egy barom voltam az elején.
-Szerintem felejtsük is el-javasoltam még mindig mosolyogva, amint egy utolsó öltéssel újra egyesítettem a megszakadt folytonosságú gyomorfalat.-Végeztem a gyomor helyreállításával-pillantottam fel kollégáimra.-Jöhet a lavage.
-Kész csoda, hogy megúszta a lépsérülést-jegyezte meg George, amint nekiálltunk a hasüreg kiöblítésének.-Ha egy kicsit más szögben éri a szúrás, sokkal nagyobb bajban lenne.
-Ahogy mondod-bólintottam helyeslően.-Elmetszhette volna az arteria gastroepiploicát vagy az arteria lienalist, de éppen mellette haladt el a penge-folytattam most én véve kezembe a szívót, hogy a hasüregbe öntött nagy mennyiségű folyadékot eltávolíthassam.-Nem beszélve arról, amit te is mondtál, hogy magát a lépet is megsérthette volna életveszélyes vérzést okozva.
-Remélem, elkapják a késelőt-pillantott ránk Dalia.-Hihetetlen, hogy képes valaki leszúrni egy embertársát a buszon.
-Szerencsére sok a szemtanú, így remélhetőleg hamar a nyomára akadnak-vettem vissza a szót, miközben a maradék folyadékot is eltávolítottam a peritoneális üregből.-George, átadnám neked a hasfal zárását. Szeretném, ha ez a része magabiztosan menne, mielőtt tovább lépünk a következő szintre. Hamarosan eljön a solo műtétek ideje.
-Ezer örömmel-válaszolta lelkesen, amire mind a ketten hátrább lépve, a sterilitásra ügyelve cseréltünk helyet elhelyezkedve a műtőasztal másik oldalán.
-Csak rétegről rétegre, ahogy már mutattam többször-álltam meg vele szemben, miközben ő nekiállt a hasfali peritoneum zárásának.-Kérdezek közben. Melyik réteg zárása a legfontosabb?
-A fasciavarraté-válaszolta helyesen, amire én elismerően bólintottam egyet.
-Nagyszerű-jegyeztem meg, amint ő lassan befejezte a hashártya egyesítését.-Szépek az öltéseid, sokat fejlődött a technikád az elmúlt időszakban.
-Sokat gyakorlok-pillantott rám ismét.-Ahogy tanácsoltad, csirkén otthon a konyhában.
-A pohárra kifeszített gumikesztyű módszert is próbáld majd ki-jegyeztem meg tovább figyelve munkáját.-Én is így tanultam meg varrni.
-Köszönöm a sok tanácsot-vette vissza a szót hálával hangjában.-Sok szakorvos nem igazán hagyott operálni, mert remegett a kezem. Azt mondták, váltsak szakirányt, és menjek el belgyógyásznak.
-Ez számos esetben csak gyakorlás és önbizalom kérdése pedig-folytattam.-Nekem ugyan nem remegett a kezem, de egy nagyon jó barátomnak igen. Ma pedig elég jó plasztikai sebész…
-Dr. Sloannak?-meredt rám meglepetten, amire igenlően bólogatni kezdtem.
-Ő is a sok gyakorlásnak köszönheti, hogy ma már meg se rezzen a keze műtét közben-válaszoltam komolyan, amint ő áttért az aponeurosis megvarrására.-Itt nagyon figyelj arra, hogy ne feszüljenek a varratok és kellő távolságra legyenek a fasciaszéltől, hogy megelőzzük a sebszétválást.
-Igyekszem-bólintott tovább koncentrálva feladatára.-Drain kiöltéséhez kérek majd 0-s monofil polyamid varratot.
-Már adom is, Dr. O'Malley-válaszolta Dalia befogva a tűfogóba a George által kért varróanyagot.
-Nagyon jó-nyugtáztam helyeslően.-Innentől már gond nélkül menni fog, a bőrt már számtalanszor zártad. A többi is hamarosan ugyanilyen rutinná válik majd, és akkor áttérhetünk a nem annyira rutin dolgokra is-biztattam, miközben hátrébb lépve nekiálltam a kimosakodásnak.-Általános sebész akarsz lenni, jól emlékszem?
-Igen-bólintott, miközben én a ledobóhoz sétálva beledobtam műtéti köpenyemet.
-Akkor beszélek Dr. Miranda Bailey-vel-folytattam, amint megszabadulva már vérrel szennyezett gumikesztyűimtől azokat is a véres törlőkkel és már sterilnek nem számító műtéti hulladékok közé dobtam.-Nagyszerű általános sebész, néhány éve szakvizsgázott. Szerintem szívesen felkarolna téged, jó érzéke van a tanításhoz. Meg persze hozzám is fordulhatsz.
-Köszönöm, Carlisle!-pillantott rám, miközben nekiállt a bőr varrásának.-Hálás vagyok a segítségedért.
-Köszönd meg azzal, hogy nem hagyod magad eltaposni, csak mert nem megy azonnal valami-vettem vissza a szót komolysággal a hangomban.-Nem mindenki ösztönös tehetség, de ezzel nincsen semmi baj. Kemény munkával te is eljuthatsz oda, ahová szeretnél.
-Úgy lesz-válaszolta eltökélt pillantással arcán, mire én egy helyeslő bólintást követően indultam el a fotocellás ajtó irányába.
-Jó napot, Dr. Cullen!-mosolygott rám viszont.-Mivel szolgálhatok így ebéd időben?
-Tudna ajánlani nekem olyan salátát, amiben nyers spenót van?-pillantottam rá érdeklődve. Igyekeztem a szokásosnál is egészségesebben étkezni már a babaprojekt megkezdése előtt, hogy maximálisan készen álljak, mire eljön az idő.
-Nos, Dr. Cullennek szerencséje van-válaszolta még mindig mosolyogva.-Van spenótos salátánk, amiben a spenót mellett fenyőmag, szőlő, és egy kis feta sajt is van-lépett a hűtőhöz elővéve belőle az általa említett ételt.-Nagyon finom, én is szeretem.
-Ez tökéletes lesz, köszönöm!-válaszoltam én is mosolyogva.-És kérek még mellé egyet a szokásos csirkés szendvicsből is.
-Mindjárt készítem-állt neki sietve dolga végeztének.-Inni esetleg adhatok valamit?
-Kérhetek esetleg a saját bögrémbe egy kis forró vizet?-pillantottam rá ismét levélmintás bögrémmel kezemben.-Van saját teafilterem, de vízforraló az nincsen.
-Hogyne kérhetne-vette át tőlem segítőkészen.-Ha ideadja a filtert, még a teát is megcsinálom.
-Nagyon megköszönném!-mosolyogtam kezébe adva a málnalevél tartalmú kis tasakot.
-Cukrot, édesítőszert vagy mézet tehetek-e bele?-fordult hozzám, miközben behelyezte az összeállított szendvicset a melegszendvics sütőjébe.
-Semmit-válaszoltam, amint nekiálltam köpenyzsebemből elővenni a pénztárcámat.-Csak natúran.
-Akkor itt is van-mosolyogta elém téve a gőzölgő bögrét.-Az illata alapján ez valamilyen gyógynövényes tea, igaz?
-Igen, málnalevél tea-válaszoltam.-Kifejezetten finom, és…jótékony hatással bír a női szervezetre is.
-Szia, szívem!-hallottam meg ekkor mögöttem Carlisle hangját, miközben ujjait finoman vállamra simítva hullajtott apró csókot arcomra.-Már itt is vagyok.
-Üdv, Dr. Cullen!-köszönt neki is mosolyogva Wendy.-Önnek mit adhatok ebédre?
-Üdv Wendy!-köszönt viszont szerelmem.-Nem is tudom...van még abból a salátából, amit a feleségem is kért?-mutatott a pulton lévő tálra.-Nagyon jól néz ki.
-Hogy ne lenne-mosolyogta Wendy a hűtőhöz lépve.-Remek választás. Adhatok mellé még valamit?
-Valami könnyed étel kellene-folytatta Carlisle.-Van olyan szendvicse, amiben hal van?
-Nálam minden van-válaszolta ismét a hűtőhöz lépve.-Ebben helyi halászoktól vett sügér van grillezve, kapros szósszal, friss spenót levelekkel teljes kiőrlésű zsemlében.
-Istenien hangzik, egy ilyet kérnék-mosolyogta szerelmem is, amint köpenyzsebéből ő is elővette pénztárcáját.-Lesz még egy szénsavas ásványvíz...
-És kávé két cukorral-folytatta Wendy, amint Carlisle ebédjét a pultra helyezte.-Már csinálom is...
-Nem kérek kávét, köszönöm!-utasította el finoman Carlisle egy apró mosollyal az arcán.-Csak ennyi lesz.
-Akkor ez így 4 dollár 25 cent lesz-mosolyogta, miután az elkészült szendvicsemet is elém téve a pénztárgéphez lépett.-Az Öné pedig 3 dollár 75 cent-pillantott ekkor rám is, amire én is keresgélni kezdtem az összeget pénztárcám mélyén.-A kis Lilly egyébként merre van?-pillantott ránk kíváncsian, amire mi egy pillanatra mosolyogva összenéztünk.-Esetleg még adhatok valamit neki is, amit elvihetnek?
-Lilly ma elkezdte az óvodát-vettem vissza a szót egy halk sóhajt kíséretében, amint mindketten kezébe helyeztük ebédünk összegét.-Úgyhogy nem kérünk mást, köszönjük!
-Te jó ég, hogy megnőtt-ámult el Wendy mosollyal az arcán.-Igazi nagylány már. Biztos, nagyon büszkék rá.
-Ahogy mondja-mosolyogtam én is, miközben Carlisle ujjaival lágyan megsimította a vállamat.-Viszont...nagyon furcsa, hogy nincs velünk. Még nem szoktam meg.
-Nem lehet könnyű-folytatta együtt érzően ránk pillantva.-De biztos jól érzi magát. Lilly mindig olyan vidám és mosolygós, biztos hamar talál barátokat.
-Reméljük, így lesz-mosolyodott el mellettem szerelmem is kezébe véve ebédjét.-Köszönjük az ebédet, Wendy!
-Igazán nincs mit!-intett nekünk búcsúzóul, majd miután szendvicsemet is kezembe vettem, lassan indultunk útnak a kantin egyik asztala felé.
-Mióta nem iszol kávét délben?-pillantottam rá egy sokat sejtő mosollyal az arcomon, amint helyet foglaltunk egymás mellett.
-Most óta-állt neki halkan kuncogva, amire én is nevetni kezdtem.-A koffein káros hatással van a fogantatásra, így megpróbálom minimálisra visszavenni a kávé bevitelt.
-Nagyon elszánt vagy, apuka-hajoltam hozzá apró csókra, amire ő is elmosolyodott.-Egyébként...beszéltem ma Addisonnal a babaprojektről.
-És tanácsolt valamit?-pillantott rám kíváncsian, miközben lassan nekiállt ebédje elfogyasztásának.
-Azt mondta, mindent csináljunk úgy, ahogy szoktuk és ne görcsöljünk rá-mosolyogtam villámra tűzve egy falat salátát.-Ez utóbbi nem tudom, menni fog-e...
-Nem lesz könnyű-simította egyik kezét vállamra lágyan magához vonva-, de...lenne néhány ötletem arra, hogyan lazulhatnánk el-hajolt hozzám apró csókot hullajtva nyakamra, amire alig hallhatóan kuncogni kezdtem.-Majd elmegyünk vacsorázni, veszünk egy kellemes fürdőt, gyújtunk néhány gyertyát…
-Tetszik az ötlet-mosolyogtam ismét, amint egyik kezemet finoman felém eső combjára simítottam.-Alig hiszem el, hogy hamarosan belevágunk. Lesz egy újabb gyerekünk, Carlisle-pillantottam fel csillogó kék szemeibe izgatottan.
-Lesz egy újabb gyerekünk-hullajtott apró csókot ajkaimra még mindig mosolyogva.-Jut eszembe-pillantott rám pár pillanat múlva ismét komolysággal szemeiben-, mikor üljünk le beszélni Lilly-vel?
-Addison azt tanácsolta, minél hamarabb-válaszoltam.-Úgyhogy azt gondoltam, valamikor a héten kéne vele beszélni-folytattam gondolatmenetemet.-Ha netán elsőre összejönne a baba, ő is fel tud készülni arra, hogy hamarosan kistestvére lesz.
-Szerintem örül majd neki-mosolyogta kezébe véve villáját, hogy egy falat salátát emeljen szájához.-A lányunk csodálatos nagytesó lesz. Ebben szinte biztos vagyok-folytatta határozottan.-Jól neveltük őt.
-Ha csak fele olyan jól bánik majd a kistesójával, mint ahogy Jasper bánt ő vele, büszke leszek rá-húzódott arcomra újabb apró mosoly, ám a szívem egy pillanatra belefájdult Jasper nevének említésébe. Amióta James elvitte, szinte semmit nem tudtunk a hogyan létéről. James nem vette fel a telefont, a kezdeti próbálkozások után pedig le is tiltotta a számainkat esélyt sem adva arra, hogy kapcsolatba léphessünk vele. Csak remélni mertük, hogy minden rendben van vele.-Vajon mi van most vele?
-Bárcsak tudnám-sóhajtott aprót.-A szüleim sem tudnak róla semmit. Mintha a föld nyelte volna el őket.
-Néha elképzelem, milyen jókat játszanának Lilly-vel-mosolyodtam el ismét a fejemben megjelenő képek hatására.-Imádná Lilly-t, és Lilly is őt. Folyton egymás nyakán lógnának, fára másznának, Jasper megtanítaná baseballozni...-tettem hozzá kuncogva.-De óvatos lenne, nem szeretné, ha Lilly megsérülne.
-Jasper számára Lilly több volt, mint unokatesó-mosolyodott el ő is.-Úgy szerette, mintha a testvére lett volna. És szerintem még mindig úgy szereti, annak ellenére, hogy évek óta nem találkoztak.
-Bárcsak velünk lenne-sóhajtottam aprót, amire ő egy apró, nyugtató csókot hullajtott homlokom felé eső részére.-Jobb helye lenne mellettünk.
-Tudom-simította meg gyengéden vállamat.-Én őszintén remélem, hogy egy nap viszont látjuk még őt, és...ismét az életünk része lesz majd-mosolyodott el ismét.-Nem tudom mikor és hogyan, de vissza fog jönni…
(bónusz: a 3 éves - hamarosan már 4 éves - Lilly :) )
