Körforgás Write Tag - MÁJUS

Üdv, mindenkinek!

Amint ígértem, meg is hoztam az elmaradt hétvégi bejegyzés, ami most egy újabb Write Tag kihívásos poszt lett, ezúttal a májusi hónap kihívása. 

Május: Zsongás

SZABÁLYOK:

• Bármikor csatlakozhatsz – a korábbi hónapok kitöltése nem kötelező, de persze szabad.
• Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére!
• A linktree segítségével jelöld a játék ÖTLETGAZDÁJÁT!
• Ha másnál láttad a taget, linkkel jelezd, hogy TŐLE hoztad!
• A játék platformfüggetlen – bárhol találkoztál vele, átviheted magadhoz, akkor is, ha más platformon vagy aktív.
• Jelölni szabad, de nem kötelező – beszállhatsz akkor is, ha senki nem hívott ki, és neked sem kell másokat jelölnöd. De ha szeretél meghívni embereket, megteheted, csak értesítsd őket.
• A bannert vinni szabad, de nem kötelező.
• Válaszolj a kérdésekre! (Ha van +1-es, azt se felejtsd ki!)
• Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! (nem kötelező)
• Ha van kedved, kommenteld akár az ötletgazdához, akár ahhoz, akinél láttad a taget, hogy kitöltötted, hátha bekukkantanak hozzád! ;)  

KÉRDÉSEK:

1. Van olyan zene, amit szoktál íráshoz (előtt, alatt, után) hallgatni és teljesen bezsongsz tőle? Muti!
2. Te ha írsz, inkább bezsongsz vagy elzsongulsz?
3. A méhek szorgosak. Te hogy érzed, mennyire vagy szorgalmas, ha írásról van szó? (Nem egyenlő azzal, mennyi lehetőséged van írni.)
4. …és rajokban élnek. Te hogy szeretsz írni, egyedül vagy másokkal? (És ha másokkal, akkor személyesen összegyűlve vagy online?)
5. Hogy állsz a tömegjelenetekkel? 

     +1 A dolgozók fontos része egy kasnak. Mellékszereplők is egy történetnek. Ki a kedvenc mellékszereplőd, akit te alkottál? Miért? Mesélj róla!

    1. Van olyan zene, amit szoktál íráshoz (előtt, alatt, után) hallgatni és teljesen bezsongsz tőle? Muti!

Ismét csak a Cullen's Anatomy-ra térnék ki, mint az áprilisi write tagnél. A zene alapvetően meghatározója ennek a történetemnek. Mióta visszatértem a blogoláshoz, a fejezetek rendes címet is kapnak, aminél megfigyelhettétek, hogy angol nyelvűek. Minden cím mindig valamilyen dalnak egy-egy kiválasztott sora, amivel picit utalok a történetet egyrészről ihlető sorozatra, a Grace Klinikára, aminek az epizódcímei néhány kivétellel mindig dalok címei. Imádok zenét hallgatni ötleteléskor és írás közben is, nagyon sok Sleeping at Last, Lana Del Rey, Isabel LaRosa és Hozier dalt hallgatok attól függően, milyen atmoszférára van szükségem. Van is egy írós zenelistám, amit most nagy örömmel meg is osztanék ITT veletek :) 

    2. Te ha írsz, inkább bezsongsz vagy elzsongulsz?

Attól függ, mit írok, de az esetek többségében inkább bezsongok. Teljesen felvillanyoz, amikor a történettel foglalkozhatok, még akkor is, amikor writer's block miatt esetleg nehezebben megy vagy megakadok. Amikor pedig gördülékenyen jönnek a szavak, az majdhogynem flow élmény :D Imádok alkotni, és életcélom, hogy hagyjak magam után valami nyomot, hogy hagyjak a világra valamit, amiről majd emlékeznek rám. Mégha csak így Carly-ként is, de már megérte csináljam, ha valamelyik történetemmel is nyomot hagynék az emberekben, akár csak néhányban is. 

    3. A méhek szorgosak. Te hogy érzed, mennyire vagy szorgalmas, ha írásról van szó? (Nem egyenlő azzal, mennyi lehetőséged van írni.)

Amikor lehetőségem van írni, szorgalmasnak tartom magamat. Egy ülésben több oldalt is meg tudok írni jó napjaimon, és nem vagyok rest újra és újra fogalmazni egy mondatot, amíg úgy nem érzem, hogy "tökéletes" (számomra tökéletes, ha pontos akarok lenni). Nyilván nekem is vannak rosszabb időszakaim, amikor minden leírt szó szenvedés (most egy ilyesmi időszakon vagyok túl), de olyankor is ülök felette és próbálkozom, mert minden leírt szó egy eredmény és minden leírt szóval közelebb kerülök ahhoz, amit mutatni akarok valójában a történetemmel. Emellett imádok elmerülni a részletekben, utánanézni dolgoknak, hogy valóban olyannak írjak le mindent, amilyen valóban, így ebben a tekintetben is szorgalmasnak érzem magamat. (és maximalistának, ami néha átok :D)

    4. …és rajokban élnek. Te hogy szeretsz írni, egyedül vagy másokkal? (És ha másokkal, akkor személyesen összegyűlve vagy online?)

Alapvetően egyedül. Ami magát az írást illeti, azt mindig egyedül csináltam, de szeretem megosztani az ötleteimet néhány számomra közeli személlyel, akik egyébként mind teljes titokban tartják azt, amit csinálok, és minden köszönetem nekik érte. Nem sokan tudják körülöttem a mindennapokban, hogy írok. Alapvetően félek, mit gondolna rólam a családom és ismerőseim, ha tudnák, így csak egy nagyon szűk környi olyan személyes ismerősöm van, aki tisztába van ezzel a ténnyel. 3 olyan ember van az életemben, akikkel részleteket merek megosztani egyrészt vélemény, másrészt ötletelés miatt, és mivel nem egy városban élünk, így alapvetően online zajlanak ezek a dolgok. Számomra az írás annyira intim dolog, beleteszem magamat teljes szívvel és lélekkel, és a mai világban ennyire feltárni azt aki vagy, úgy érzem, veszélyes. Szeretném, ha több ember tudná, mint amennyi tudja, de annyira sok ember élt már vissza a bizalmammal ilyen-olyan téren, hogy nem kockáztatom, hogy valami, amit ennyire szeretek,  olyan ember tudomására jusson, aki elveszi azt, ami számomra fontos vagy visszaél azzal. 

    5. Hogy állsz a tömegjelenetekkel? 

Kihívást jelentenek, nehezek, de elkerülhetetlenek, amikor ennyi karakterrel sakkozik az ember. Eleve a történet központját jelentő "kis" családunk mostanra már 5 fősre bővült, és sokszor elkerülhetetlen a gyerek karakterek miatt, hogy mindenki egyszerre legyen jelen egy beszélgetésben. Arról nem is beszélve, ha valamilyen esemény okán más karakterek is csatlakoznak hozzájuk. Viszont izgalmas is ennyi karaktert egyszerre mozgatni, ennyi különféle hangot és személyiséget megszólaltatni egy beszélgetésben. :) 

   +1 A dolgozók fontos részei egy kasnak. Mellékszereplők is egy történetnek. Ki a kedvenc mellékszereplőd, akit te alkottál? Miért? Mesélj róla! (Abeth-től a kérdés :D )

Hogy ne áruljak el spoilert, a történetben már jelen lévő karakterekből fogok választani. Mivel nem igazán tudok egy karaktert kiemelni, aki a kedvenc mellékszereplőm lenne, így a most jelen lévő saját szereplők közül hármat emelnék ki, akiket nagyon szeretek, ez pedig Lilly, Will és Violet.

Lilly az ő első gyerekük, és így az én első gyerekem is. Ő volt az első gyerek karakterem, akit ilyen részletességgel kidolgoztam, akinek valódi személyisége volt, és nem "tökéletes" gyerek. Azért is áll ő annyira közel hozzám, mert úgy érzem, én egy ilyen gyerek lettem volna, ha gyerekkoromban a családom olyannak fogad el, amilyen vagyok, és támogat. 

Will az én "kisfiam", előtte sosem hittem volna, hogy szeretek majd fiú gyerek karaktert írni, én mindig is "lányos anyukának" tartottam magamat, de valahogy annyira a szívemhez nőtt az ő gondolata, már akkor, amikor még meg sem született, hogy az egyik kedvencemmé vált. Ő egy nagyon anyukás gyerek, egy csendes kisfiú, aki teljesen máshogy látja a világot, mint a nővére. Amikor jobban belegondoltam, Will az az énem, aki sok mindenre lenne képes az esze miatt, de szíve szerint egy egyszerűbb életet élne (ez egy kis spoiler az ő felnőtt életéből, hogy ő milyen is lesz, ha nagy lesz).

Violet bár egy elég negatív karakter, de mégis imádtam írni őt. Ő gyakorlatilag megtestesíti mindazt, amit sokunk nagyon is szeretne Carlisle-tól (valljuk be, hogy így van). Ő egy nagyon okos, belevaló lány, de ahhoz nem elég okos, hogy lássa, Carlisle nem lesz hűtlen. Határozott, tudja mit akar, szakmailag is ügyes, szép, de ugyanakkor még bizonyos tekintetben "kislány" (ő csak 23 éves, amíg Esme már majdnem 32 Carlisle pedig 38, amikor ő megjelenik a történetben, úgyhogy jóval fiatalabb náluk), és még éretlen arra a fajta kapcsolata, amit Carlisle nyújtani tudna neki (ez a megnyilvánulásaiból érezhető is). Violet lényegében egy alkalmi kapcsolatot várna el Carlisle-tól, és nem vesz figyelembe alapvető dolgokat, valamint elég nemtörődöm és nem valami empatikus, ha arról van szó, hogy megkapja amit akar (minthogy ebben az esetben nem veszi számításba azt, hogy legyen ő akármennyire szép vagy nyomulhat akármennyire, de Carlisle egy apa, aki nagyon szereti a feleségét és a gyerekeit, és nem okozna nekik szándékosan soha fájdalmat.)  Ő az egyik kedvenc konfliktust okozó karakterem a sztoriban. 

Az én +1 kérdésem: Van olyan karaktered, aki "zizeg", zsong, mint egy méhecske? :D Mesélj róla!

Az én kihívottjaim: bárki, aki ezt olvassa :D

Cullen's Anatomy LXV. Fejezet

Üdv, mindenkinek!

Meg is hoztam a következő részt. Ez az utolsó előre megírt fejezet a történetből, így mostantól sajnos ritkábban tudok majd új fejezeteket hozni, mivel elég kevés időm van írni, de addig is igyekszem majd egyéb, a történettel kapcsolatos bejegyzéseket hozni :) 

Elérkezett a szakvizsga napja. Carlisle otthon maradt a gyerekekkel és egy nem akármilyen meglepetéssel készül Esme hazajövetelére. Ez a fejezet teli lesz a szeretetnek mindenféle formájával, a legtisztább gyermekitől a legőszintébb házastársi szeretetig. 

Remélem mindenkinek tetszeni fog! Jó olvasást! 

Puszi!

Carly

 

"SOMEWHERE ONLY WE KNOW"

[október 22.]

 

 
 
 

(Carlisle szemszöge)
 
 
 
 
-Ennyi elég lesz, Carlisle?-pillantott rám kérdőn Jasper, miután egy újabb lapát sódert öntött az hátsó kertben készülő üvegház alapjául ásott mélyedésbe.
-Szerintem igen-válaszoltam, miközben kezeimet leporolva felálltam a földről kislányom mellől.-Na, Lilly?-pillantottam vissza rá mosolyogva.-Hogy tetszik?
-Jó lett-mosolyogta lelkesen a frissen lekent oldalfalra pillantva a fűben, amint visszatette az ecsetet a faolajat tartalmazó vödörbe.-És mikor tesszük be az üveget a helyére?
-Ha összeszereltük a fa elemeket és mindet leolajoztuk-válaszoltam neki.-És bár üvegház a neve, de képzeld, valójában nem üveget fogunk használni-magyaráztam neki lelkesen.-Látod azokat ott?-mutattam a hátsó verandán a falnak támasztott méretre vágott polikarbonát lapokra mutatva.-Azok különleges műanyag lapok. Azért jobb, mint az üveg, mert ez sokkal tartósabb, és jobban szigetel.
-Esme tényleg nem tud semmit erről az egészről?-kérdezte Jasper kíváncsian, amire én egy újabb mosoly kíséretében megráztam a fejemet.
-Semmit-válaszoltam büszkén.-Nem is sejti.
-Miért kell anyucinak ilyen ház?-nézett rám kíváncsian Will.
-Ugye, amikor anya még olyan kicsi volt, mint te, egy farmon lakott Colombus mellett-álltam neki magyarázni.-Tudod, ott, ahol most is lakik Liza nagyi és Will papa. És ott nagyon sok mindent egyedül termeltek meg saját maguk. Nem a boltban vették meg, mint mi-folytattam.-Anya nem mondja gyakran, de néha látom rajta, hogy hiányzik neki a régi otthona. És azt remélem, hogy ezzel az üvegházzal, ha csak egy picit is, de idehozhatom neki.
-Itt nő majd az ennivaló?-kérdezett ismét.
-Így van-bólintottam helyeslőn.-Az üvegház arra jó, hogy a növények ellenőrzött és biztonságos közegben növekedhessenek, ahol védve vannak a rossz időtől és a kártevőktől. Emiatt olyan hasznos.
-Lehet majd paradicsomunk is?-nézett rám újra Lilly izgatott csillogással mosolyában.
-Bizony, hogy lehet-mosolyogtam vissza rá.-Paradicsom, padlizsán, répa, amit csak akarunk. Sőt, spenótunk is lehet-pillantottam le kisfiamra, amire Will pici szemei azonnal felcsillantak.
-Én nagyon szeretem a spenótot!-mosolygott rám lelkesedéssel pillantásában.
-És készen leszünk ezzel holnapig?-fordult ekkor hozzám ismét Jasper némi kétkedéssel a hangjában.-Mert még eléggé nem álluk sehogy…
-Az alapozás gyakorlatilag kész, tesszük is rá mindjárt a geotextilt, és jöhet utána a tetejére a kavics-álltam neki sorolni a még hátralévő teendők listáját.-Már a teljes tető és két oldalfal szerkezete kész, ha a másik kettőt is sikerül megcsinálni ma, akkor holnapra csak a  műanyag lapok behelyezése marad a helyükre és a szerkezet összeállítása. Meg a kis kiegészítő részletek, de azzal meg már gyorsan megleszünk-tettem hozzá.-Esme elvileg késő délután érkezik, úgyhogy ha a részletekkel még nem is készülnénk el teljesen, de mire hazajön, az épület állni fog.
-Én is segíteni akarok-szólalt meg újra Will, miközben kérlelőn rám emelte hatalmas kék szemeit.-Én is csinálni akarom anyuci ajándékát.
-Nos, hát-pillantottam körbe elgondolkodva, milyen feladatot is adhatnék az én 2 éves kisfiamnak. Szerettem volna bevonni őt is valahogy, de úgy, hogy semmiképp se sérüljön meg-, mi lenne, ha…segítenél nekem leteríteni a geotextilt, hm?-emeltem rá vissza pillantásomat lelkesítéssel a hangomban.-Hozzuk azt a nagy fekete takaró szerű dolgot, és odatesszük a sóder tetejére.
-Az miért kell?-kérdezte Lilly kíváncsian, ahogy ő is követni kezdett minket a fekete lepelért.
-Ez fog szigetelni alulról, elvezeti a felesleges vizet, és nem engedi hogy mindenféle gyomnövény nőjön ki ezen a területen-magyaráztam.-Így marad hosszú időn át is jó az üvegházunk.
-Carlisle, csörög a telefonod!-kiáltott ekkor utánam Jasper, amire azonnal felkaptam a tekintetemet. Talán Esme az? Már vége is van a vizsgának?
-Esme az?-pillantottam vissza rá ideges izgalommal a hangomban, mielőtt lendületes léptekkel elindultam volna irányába.
-Nem-válaszolta a kijelzőre nézve.-Mark hív-folytatta, amint felemelve a földről kezembe adta mobiltelefonomat.
-Köszönöm, Jazz!-mosolyogtam rá, mielőtt megnyomva a hívás fogadása gombot a fülemhez emeltem volna azt.-Szia, Mark!-köszöntem neki.
-Helló, haver!-hangzott fel barátom hangja a vonal másik végén.-Mi a helyzet? Jól telik a szabi?
-Igen-válaszoltam egy újabb mosollyal az arcomon.-Jól elvagyunk a gyerekekkel. Tartalmasan telik a nap.
-Én, öhm…tudunk beszélni most?-folytatta pár pillanat múlva némi bizonytalan idegességgel hangjában.-Lenne néhány kérdésem így a…terhességgel kapcsolatban, amivel nem zaklatnám Addisont, ha…nem muszáj-sóhajtott aprót mondata végén.-Főleg azért, mert hülye kérdések-nevetett fel még mindig kissé idegesen.- Kicsit túlaggódom, és te és Esme már kétszer végig csináltátok, szóval…
-Figyelj, én…éppen eléggé el vagyok havazva egy itthoni projekttel, amihez szükség lenne mindkét kezemre-pillantottam a még darabjaiban álló üvegház elemekre.-Ugorj át, és megbeszéljük személyesen. Mondanám, hogy kihangosítalak, de várom a telefonhívást Esme-től. Hamarosan véget kell érjen a vizsga…
-Tényleg, a vizsga!-érte el a felismerés, amint elhagyta a számat az előbbi félmondat.-Basszus, be kell valljam, hogy teljesen elfelejtettem, hogy ma vizsgázik Esme. Ez az egész terhesség dolog most eléggé megzavart…
-Majd visszaáll minden a normál kerékvágásba, ahogy picit leülepednek a dolgok-vettem vissza a szót egy apró kuncogással kísért nyugtatással a hangomban.-Várunk akkor! Csörögj rám, ha itt vagy, mert a hátsó kertben vagyunk a gyerekekkel, nem fogom hallani a csengőt.
-Kössz, haver!
 
 
 
 

[…]

 

 
 
 

-És az…normális, hogy Callie van, hogy háromszor is hány egy nap?-kérdezett újabbat Mark még mindig aggodalommal a hangjában, amint nekiállt egy újabb sínt rögzíteni a tető egyik gerendájához.-Mármint tudom, hogy a terhesség alatti rosszullét az úgy…normális, de ez a napi három kicsit soknak tűnik nekem…Utána olvastam-folytatta-, de egyik forrás háromnál húzza meg a határt, egy másik négynél és…nem is tudom. Aggódom.
-Amíg nem rendszeresen van így, és tud eleget enni-inni, addig nincs baj-válaszoltam nyugtatóan, miközben én is nekiálltam felszerelni egy újabb alumínium sínt a helyére.-A legfontosabb a folyadék, nehogy kiszáradjon. De ha nagyon nincs jól, mindenképp menjetek be a klinikára-folytattam.-Esme-vel is voltunk benn egyszer, amikor Lilly-vel volt terhes. Kapott is infúziót.
-Igen, emlékszem hogy nehezen viselte-sóhajtott aprót még mindig aggodalommal a hangjában.-És…nem tudok neki ezen valahogy könnyíteni?-pillantott rám ismét elgondolkodva.-Vagy csak túl kell élni?
-Esme-nek mindkét terhessége alatt nagyon bevált a gyömbér tea-válaszoltam.-Rengeteget segített. Willnél még a mentolos rágó volt, amit kipróbáltunk pluszban, és azt mondta, hogy az is elég sokat könnyített a rosszulléteken.
-Gyömbér tea és mentolos rágó. Feljegyeztem-biccentett. Talán sosem láttam még ilyen eltökélt segíteni akarást ennek az embernek a szemeiben. Ez pedig barátjaként valahol büszkeséggel töltött el.
-Apu, hoztam ilyet-lépett mellém ekkor Will néhány nagyobb csavarral a kezében.
-Nagyon köszönöm!-vettem el tőle azokat mosolyogva.
-Mi a helyzet, mini Carlisle?-fordult hozzá Mark is egy mosollyal az arcán, mire Will egy pillanatra lesütve szemeit,  pici kezeit karom köré fonva közelebb bújt hozzám.-Még mindig nem szeretsz beszélgetni?
-Elmeséled Mark bácsinak, miket csináltunk ma?-mosolyogtam, amint másik kezemmel gyengéden megsimogattam karom mögött bujkáló kisfiam buksiját.-Mit csinált apa ebédre?
-Spenótfőzeléket tojással-válaszolta egy picike mosollyal az arcán kikukucskálva karom mögül.
-Azta, te szereted a spenótot?-kérdezte ámulattal hangjában, amire Will egy szégyellős kis bólogatással válaszolt.-Ez igen, hát te már igazán nagyfiú vagy akkor.
-És még mit csináltál ma?-pillantottam vissza bátorítóan kisfiamra.-Elmondod Mark bácsinak milyen ügyes voltál?
-Segítettem csinálni anyuci ajándékát-mosolyogta.-Szeretném, ha anyuci boldog lenne, amikor hazajön.
-Apu, kész a házim-lépett mellém ekkor Lilly is kezében matek munkafüzetével.-Átnézed?
-Hogyne -vettem át tőle a füzetet, majd sietősen neki is álltam átfutni az általa megoldott matekpéldákat.
-És veled mi a helyzet, napsugár, hm?-pillantott kislányomra is Mark kíváncsian.
-Taekwondózni fogok-mosolyogta izgatottsággal hangjában.
-Azt a mindenit! Mi a szösz?-reagált meglepetten Mark kislányom szavaira, én pedig nem bírtam megállni, hogy halkan felnevessek barátom reakciója hallatán.
-Mind jó. Nagyon ügyes vagy, Liliomszál!-mosolyogtam rá dicsérőn, ahogy visszaadtam kezébe a munkafüzetet, amire az ő arcára egy pici büszke mosoly húzódott.-Van még házi holnapra?
-Nem, ez volt az utolsó-válaszolta.-Kihozhatom pisilni Gingert?-pillantott rám ismét.-Biztos nagyon kell már neki.
-Hozzad, csak vigyázz, nehogy belelépjen valamibe itt-futtattam végig tekintetemet a földön elheverő eszközökön és csavarokon, mielőtt ismét rá emeltem volna pillantásomat.-Maradjatok az udvar másik végében, jó?
-Rendben-biccentett mosolyogva, majd sietős léptekkel útnak indult a veranda irányába.
-Mi ez a taekwondo dolog?-nézett rám újra Mark még mindig kisebb értetlenséggel az arcán.-Lilly küzdősportolni fog?
-Hát…nagyon úgy néz ki-sóhajtottam egy kisebb bizonytalansággal a hangomban. Még mindig nem voltam biztos, hogy ez az egész jó ötlet.-Tegnap volt egy soron kívüli kontrollunk Dr. Finchernél az iskolai gondok miatt, és azt javasolta, hogy Lilly kezdjen el sportolni valamit, hogy…levezesse azt a fölös energiát, ami az egész napos ülés alatt felhalmozódik benne-magyaráztam.-Lilly pedig ezt választotta.
-De taekwondo?-nevetett fel még mindig hitetlenkedve.-Honnan jött ez neki?
-Az iskolában látta kirakva a hirdetést, hogy indul iskolásoknak is oktatás-vettem vissza a szót.-Először én sem hittem, hogy jó ötlet, de tegnap este megbeszéltük Esme-vel telefonon a dolgot és…arra jutottunk, hogyha ezt szeretné csinálni, hadd csinálja. A másik, amit szeretett volna, az az agility Gingerrel, de még túl kicsi hozzá.
-Kemény kis csajszi. Tiszta Esme-nevetett fel Mark, amire én sem bírtam megállni, hogy én is alig hallhatóan felnevetve egy egyetértő bólogatásba kezdjek.-De be kell valljam, nem tudom elképzelni, hogy Lilly bárkit is megüssön.
-Én sem igazán-kuncogtam ismét.-De Esme szerint még hasznos is lehet, mert valamilyen szinten  így megtanulja megvédeni magát. És sajnos a mai világban…szüksége is lehet rá-sóhajtottam.
-Hajj, öregem, nem tudom, készen állok-e arra, hogy ilyenek miatt kelljen majd a lányomért aggódjak-sóhajtott fel ő is némi aggodalommal a hangjában.
-Helló megint, mindenkinek!-hallottam meg ekkor hátam mögött Jasper hangját.-Megkívántam  a kakaót, úgyhogy mindjárt csinálok is, de meg akartam kérdezni, hogy kell-e még valakinek-nézett végig rajtunk ahogy megállt mellettem.-Lilly kér.
-Én nem kérek, köszönöm!-pillantottam mosolyogva nevelt fiamra.
-Én sem-válaszolta Mark is.-De kössz!
-Én kérek!-csillantak fel lelkesen Will szemei, amint elengedve karomat pillantását izgatottan tesójára emelte.-És kérek csokis-mentás kekszet is! Úgy jó, ha belemártogatod a kekszet.
-Rendben, öcskös!-mosolyogta válaszul Jasper.-Gyere, csináljuk akkor!
-Jazz, nemsokára jön a délutáni alvás Willnek-szóltam még utánuk, amint elindultak a ház fele.-Ha megittátok a kakaót szólj, és megyek, jó?
-Okés-biccentett, mielőtt mindketten sietős léptekkel álltak volna neki folytatni útjukat a hátsó veranda irányába.
-Jó gyerekek-mosolyodott el ismét Mark.-Tényleg, akkor végülis…te és Esme most…tudod-nézett rám némi célozgatással a hangjában, amire nem bírtam megállni, hogy halkan felnevessek.-Szóval hogy…akkor belevágtok? Beszéltétek már?
-Igen-válaszoltam.-Most már biztos, hogyha sikerül a vizsga, nekiugrunk a babaprojektnek-folytattam izgatottan.-De az is biztos, hogy nem fogunk görcsösen próbálkozni, csak…megadjuk a lehetőséget, hogy megtörténjen. Nyilván nagyon szeretnénk mindketten-tettem hozzá-, de ha nem jön össze azonnal, nem fogunk rajta idegeskedni. Willnél kicsit túlstresszeltük a dolgot, és az egyikünknek sem tett jót.
-Hát, akkor hajrá!-veregette meg vállamat mosolyogva.-Nem akarok nyomást helyezni rátok, de még mindig azt gondolom, hogy király lenne együtt babázni-nevetett fel újra, én pedig szinten nevetni kezdtem szavai hallatán.-Csak mondom…
-Kétségtelen-helyeseltem mosolyogva.-Egyébként...köszönöm a segítséget!-biccentettem hálával hangomban a félkész üvegház elemek irányába, mielőtt pillantásomat ismét Markra emeltem volna.-A gyerekekkel egyedül kicsit lassan haladtunk, de így még látok esélyt arra, hogy valóban állni fog ez az üvegház, mire Esme hazaér.
-Ugyan már, haver! Ne köszönd!-mosolyogta, amint lassan ismét mindketten nekiálltunk folytatni a műanyag paneleket majd a helyükön tartó sínek rögzítését.-És…honnan jött ez az üvegház dolog amúgy?-pillantott rám újból kíváncsian.
-Nem tudom, hogy valaha mondtam-e, de…amikor Esme ideköltözött Seattle-be, csak a rezidensképzése idejére tervezett maradni-álltam neki, amire Mark meglepetten rám emelte a tekintetét.-Vissza akart menni Ohio-ba a szakvizsga után. És azt mondja, hogy boldog, de néha…főleg, amikor rossz napja van, látom rajta, hogy visszavágyik oda, a farmra. És…ha csak azzal, hogy picit idehozom neki a farmot, könnyebbé teszem neki a nehéz napokat, és boldogságot hozhatok az életébe, akkor már megéri a munkát.
-Én ezt nem is tudtam-nézett rám ismét még mindig picit döbbenten.-Mármint, hogy Esme nem tervezett végleg itt maradni.
-Elég sok minden történt azóta, hogy ezt mondta nekem-nevettem visszagondolva az elmúlt 8 évre.-Még nem is jártunk, csak…beszélgettünk egy kávé mellett ügyeletben.
-Hát az tényleg jó régen volt-jegyezte meg szintén nevetve.-És most itt vagytok, majdnem egy évtizeddel később, házason, három gyerekkel, és épp tervezitek az újabb gyerkőcöt-folytatta ő is elmerengve.- Elég jól sikerült annak idején az a kis útbaigazítás reggel a liftnél, mit ne mondjak.
-Én magam is alig hiszem el, hogy lehetek ennyire szerencsés-mosolyogtam. Ebben a pillanatban telefonom csörgése szakított meg beszélgetésünket, mire az én szívem azonnal meglódult, amint megláttam a kijelzőn szerelmem nevét.-Esme az-pillantottam egy pillanatra izgatottan Markra, majd vissza mobilomra.-Szia, szívem!-vettem föl a telefont kisebb türelmetlen várakozással szívemben.-Mi a helyzet? Mi volt? Túl vagy rajta?
-Nos, hát-állt neki-, már pár órája kijöttem, de nem akartalak hívni, amíg nincsen eredmény-vallotta be.-Most volt az eredményhirdetés, és…örömmel közölhetem, hogy a mai naptól nem csak gyermek-, hanem idegsebész szakorvos is vagyok.
-Édes Istenem, Es, te…fantasztikus vagy!-mosolyogtam áhítattal festenyzett büszkeséggel hangomban-El sem tudom mondani, mennyire büszke vagyok rád! Egy gratulálok nem fejezi ki eléggé, amit érzek. Gratulálok, gratulálok, és ezerszer is gratulálok! Nagyon szeretlek!
-Én is szeretlek!-kuncogta boldogan ömlengésem hallatán.
-Gratulálok, nikkelbolha!-hajolt közelebb Mark a fülemnél lévő mobilomhoz mosolyogva.
-Ez Mark?-kuncogott fel Esme meglepetten barátom hangja hallatán.-Szia, Mark! Köszönöm!
-Igen, átjött beszélgetni-nevettem.-Üdvözöl és köszöni!-tolmácsoltam Marknak szerelmem szavait.-Holnap mikor jössz?
-Holnap 16:00-kor indul a gép és 19:17-re ér be, ha minden igaz-válaszolta.-Gyerekekkel minden rendben?
-Mindenki jól van-mosolyogtam.-Lilly alig várja, hogy jövőhét legyen, és mehessen az első taekwondo edzésére. Jaspernek 5-ös lett az irodalom dolgozata, és most épp kakaót csinál Lilly-nek és Willnek. Willt pedig hamarosan lefektetem.
-Még mindig a helyemen alszik?-nevetett fel ismét, amire én szintén nevetve kezdtem helyeslő bólogatásba.
-Délutáni alváskor és este is-válaszoltam.-Remélem, erről azért le fogjuk tudni szoktatni, mikor hazajössz.
-Hát igen, Willel az ágyunkban nehéz is lenne majd kistesót csinálni-kuncogott tovább, és én sem bírtam megállni, hogy ajkaimat újabb nevetés hagyja el.-Most mennem kell, de este hívlak majd.
-Várni fogom!-mosolyodtam el ismét.-Szeretlek!
-Én is szeretlek!
 
 
 
 

[október 23.]

 

 

 

 

[…]

 
 
 
 

(Esme szemszöge)
 
 
 

-Mi lehet az a meglepetés, ami az udvaron van?-mosolyogtam tovább merengve, amint Lilly és Will a kezemet fogva kivezettek engem a hátsó verandára.
-Mindjárt meglátod-simította ujjait szerelem hátam mögül vállaimra, mielőtt arcom elé emelve kezeit letakarta volna szemeimet.-De addig nincs kukucskálás!
-Hé!-kuncogtam.-És így hogy megyek le a lépcsőn?
-Majd mi segítünk!-mosolyogta Lilly lelkesedéssel hangocskájában, mielőtt megállt volna ezzel engem is megállásra késztetve.-Most jön a lépcső!
-Vigyázz, anyuci!-szólalt meg Will, mielőtt ők óvatosan vezetve engem elindultunk volna volna lefele a veranda néhány lépcsőfokán.
-Csak lassan, szívem!-helyezte egyik kezét támasztékként  alkarom alá Carlisle, másik kezével továbbra is gondosan eltakarva szemeimet.-Ez…elég hülye ötlet volt, igaz?-kuncogta realizálva saját tettét, ahogy leértünk, mire én sem bírtam megállni, hogy alig hallhatóan felnevessek.-A lépcső alján is eltakarhattam volna a szemeidet, és akkor könnyebb lett volna lejönni  magán a lépcsőn.
-Nem én akartam kimondani-jegyezte meg Jasper is nevetve.
-És szabad találgatni?-kérdeztem izgatottsággal mosolyomban, amint tovább sétáltunk a korábbi esőzés miatt kissé vizes fűben.
-Hát…mik a tippjeid?-mosolyogta ismét visszahelyezve másik kezét is szemeim elé.
-Nem is tudom-válaszoltam elgondolkodva.-Annyit már tudok, hogy együtt csináltátok a gyerekekkel, és…most már azt is, hogy az udvaron van-folytattam.-Valami kerttel kapcsolatos dologra tippelnék…Egy kerti dísz, vagy ültettetek egy fát…
-Közel jársz, de még nem elég közel-jegyezte meg titokzatosan, ahogy tovább folytattunk utunkat a hátsó kert vége felé. Végül pár pillanat múlva megálltunk.-Nos…íme.
Ahogy elvette kezeit a szemeim elől, a szívem egy ütemet kihagyott, ahogy megláttam az udvart maga körül gyengéd meleg fényárba borító kivilágított üvegházat.

-Édes Istenem!-ámultam meghatottan, miközben elengedve gyerekeim kezét közelebb léptem a kis épülethez, hogy jobban szemügyre vehessem azt. Mintha visszautaztam volna az időben, szinte láttam a gyerekkori önmagamat, ahogy anyukámmal együtt ültettük a zöldségeket a konyhakertben, vagy mielőtt a tél beállta előtt gyomláltunk és locsoltunk, utána pedig apámmal együtt lefedtük az ágyást, hogy tavasszal ismét termést hozzon majd a talaj. Éreztem a frissen felásott föld illatát, az elbújt talajszemcsék okozta teltség érzést a körmeim alatt, amit aztán mindig hosszas súrolással sikerült csak körömkefével eltávolítani onnan. Éreztem, ahogy a nosztalgia hatására könnyek gyűlnek a szemeimbe.
-Még nincs teljesen kész, mert az eső miatt maradtak hátra munkák vele-szólalt meg mögöttem szerelmem pár pillanat múlva, miközben én még mindig ámultan nekiálltam körbe sétálni az építményt.-Még be kell szerelni a hőlámpákat, és még az ágyások farekeszeiből is van néhány, amit össze kell csavarozzak, de pár nap és használható lesz. És tettem bele néhány napelemes fényfüzért addig is, hogy legyen benne világítás-folytatta lelkesen-, de ha tetszik, maradhatnak utána is.
-Ezt tényleg ti csináltátok?-pillantottam rájuk könnyeimmel küzdve, a hangom pedig egy pillanatra elcsuklott, ahogy az öröm és meghatottság egyvelege elárasztotta a testemet.
-Igen-válaszolta büszkén Lilly.-Én segítettem apunak lefesteni olajjal a fa részeket.
-Én hoztam csavarokat-mosolyogta Will is.-És segítettem letenni egy olyan geo…geotextilt. Geotextil ugye, apu?-pillantott fel rá elgondolkodva, nem lévén biztos a szó helyességében.
-Pontosan, Will-simította meg a buksiját.
-Én segítettem az alap kiásásánál, meg több kis dologban is-szólalt meg Jasper is egy apró féloldalas mosollyal az arcán.
-Istenem, mivel érdemeltelek ki titeket-öleltem magamhoz mindhármukat, a könnyeim pedig megállíthatatlanul kezdtek csorogni az arcom vonalán, ahogy mindannyiuk arcát sorozatos puszikkal árasztottam el.-Annyira nagyon szeretlek titeket!
-Mi is téged-pillantott rám újra Jasper.
-Nagyon-nagyon szeretlek, anyuci!-emelte rám ekkor hatalmas kék szemeit Will is.-Hé, te sírsz! Miért sírsz?-kérdezte kissé értetlen aggodalommal állva könnyeim ellőtt.-Nem tetszik?
-Dehogy, semmi ilyesmi-válaszoltam neki.-Azért sírok, mert nagyon örülök, kisszívem! Ezek boldog könnyek-mosolyogtam vissza rá megtörölve az arcomat, mielőtt szemeimet a mögöttük minket csendesen szemlélő szerelmemre emeltem volna.-Te vagy a legjobb!-siettem oda hozzá, mielőtt egy mosoly kísérte örömmámor és meghatottság vezérelte szenvedélyes csókot hullajtva ajkaira öleltem őt szorosan magamhoz.-Annyira szeretlek!
-Én is szeretlek!-ölelt ő is magához karjait gyengéden körém fonva, így nyomva újabb apró csókot homlokomra.-Reméltem, hogy tetszeni fog.
-Tetszeni? Imádom-pillantottam fel arcára kitörő lelkesedéssel szavaimban.-Édes Istenem, alig várom, hogy ültessek ide mindenfélét-fordultam újra az üvegház felé.-Lesz majd paradicsomunk, spenótunk, retkünk…ó, padlizsán, az is kell-soroltam lelkesen.-Lehetne még répánk és borsónk is. Mindenből csak egy-egy tő. És kiültethetném a menta növénykénket is.
-Amit csak szeretnél-hullajtott apró csókot halántékomra, miközben ujjait összekulcsolva hasamnál hátam mögé lépett, így karolva át derekamat.-Ez a te saját üvegházad. Olyan lesz, amilyennek megálmodod.
-Az én üvegházam…
 
 

(bónusz: egy picit jobb kép az üvegházról :D)

Körforgás Write Tag - ÁPRILIS

Üdv, mindenkinek!

Abeth hívott meg erre a játékra, amit szeretnék még egyszer megköszönni neki itt is :) Régen vettem részt ilyesmiben, már eléggé hiányott :D 

SZABÁLYOK:

• Bármikor csatlakozhatsz – a korábbi hónapok kitöltése nem kötelező, de persze szabad.
• Másold be a szabályokat és a kérdéseket a bejegyzésed elejére!
• A linktree segítségével jelöld a játék ÖTLETGAZDÁJÁT!
• Ha másnál láttad a taget, linkkel jelezd, hogy TŐLE hoztad!
• A játék platformfüggetlen – bárhol találkoztál vele, átviheted magadhoz, akkor is, ha más platformon vagy aktív.
• Jelölni szabad, de nem kötelező – beszállhatsz akkor is, ha senki nem hívott ki, és neked sem kell másokat jelölnöd. De ha szeretél meghívni embereket, megteheted, csak értesítsd őket.
• A bannert vinni szabad, de nem kötelező.
• Válaszolj a kérdésekre! (Ha van +1-es, azt se felejtsd ki!)
• Ha van ötleted, használd ki a +1 lehetőséget! (nem kötelező)
• Ha van kedved, kommenteld akár az ötletgazdához, akár ahhoz, akinél láttad a taget, hogy kitöltötted, hátha bekukkantanak hozzád! ;)  

KÉRDÉSEK:

1. Melyik a kedvenc évszakod és miért?
2. Milyen évszakokat érintenek a történeteid? Van köztük domináns, vagy ami ritkán kerül elő?
3. Van olyan történeted, ahol másmilyenek az évszakok, mint nálunk?
4. Kihasználod az évszakok adta lehetőségeket az írásaidban? (Ha nem, akkor remélem, most kaptál egy ötletet. ;)) 
5. Változnak az írós szokásaid az évszakokkal?

+1 Bármit kérdezhetsz, ami a hónaphoz vagy az ahhoz választott témához kapcsolódik. (De ne felejtsd el ezt a szöveget is bemásolni, hogy a te jelölted is kitalálhasson valamit!)

VÁLASZOK:

1. Melyik a kedvenc évszakod és miért?

Alapvetően a nyár kivételével minden évszakot szeretek. Nem mondom azt, hogy utálom a nyarat, de azok közé tartozom, akik nem viselik jól a nagy meleget, így én mindig is inkább a hűvösebb évszakokat preferáltam. A telet a hó miatt imádom a leginkább, az egyik kedvencem benne az, amikor a nap vagy az utcai lámpák fényében megcsillannak a hó kristályok. Az őszt a természet változatos színei miatt szeretem, és szerintem ez az időszak a legjobb arra, hogy a természetben kiránduljon az ember. 

      2.  Milyen évszakokat érintenek a történeteid? Van köztük domináns, vagy ami ritkán kerül elő?

Itt most csak a Cullen's Anatomy-ra fogok kitérni, a már régebben befejezett történeteimre nem. Gyakorlatilag minden évszakot érintek benne. Ősszel indult a történet, azóta pedig számtalan esemény és születésnap került terítékre a történet által eddig felölelt 8 év alatt. A nyár az, ami szerintem a legritkábban kerül elő, ami az első kérdésre adott válaszomból adódóan egyértelmű, hogy miért. 

      3. Van olyan történeted, ahol másmilyenek az évszakok, mint nálunk?

Nem mondanám, hogy teljesen mások az évszakok, de tény, hogy mivel a Cullen's Anatomy elsősorban Seattle-ben játszódik, valamivel hűvösebb és csapadékosabb klíma jellemzi az ottani időjárást. 

      4. Kihasználod az évszakok adta lehetőségeket az írásaidban?

Amennyire tudom, igyekszem kihasználni. A különböző évszakokra jellemző természeti jelenségek és időjárás alapvetően meg tudja határozni egy jelenet alap hangulatát, és ezzel az eszközzel szeretek is élni. 

      5. Változnak az írós szokásaid az évszakokkal?

Nem is annyira a szokásaim, hanem inkább az, amiről írok. Észrevettem egy furcsa mintázatot. Nagyon sokszor éppen "ellentétes" évszakban játszódó jeleneteket írok, mint amilyen évszak aktuálisan van a valóságban. Most ugye késő tavasz van, én pedig jelenleg egy halloweeni részen dolgozom. Nyáron írtam meg nagyon sok télen játszódó fejezetet. 

     +1 Ha évszak lennél, melyik lennél? És miért? (Abeth-től a kérdés :D )

Ősz. Olyan labilis a mentális állapotom mostanában, mint az őszi időjárás :D Viccet félre téve, elég nehéz időszakon megyek át a munka és az engem körbevevő emberek miatt, ami lassan már fél éve húzódik, és ez a mentális egészségemre is erősen rányomta a bélyegét. Az agyam most egy elég sötét hely, olyan borús, mint az őszi időjárás. De ahogy az őszben is van szép, nekem is megvannak a kis színes faleveleim az életemben, mint az én csodás kiskutyám, akit mindennél jobban szeretek, és az írás, ami egyfajta terápia is nekem a Covid óta. 

Az én +1 kérdésem: Ha a karatere(i)det jellemezni kéne egy évszakkal, milyen évszak(ok) lenne/lennének?

Az én kihívottjaim: bárki, aki ezt olvassa :) 

Cullen's Anatomy LXIV/2. Fejezet

Üdv, mindenkinek!

Ahogy írtam, meg is hoztam az "új évad" első részének második felét. Tovább követhetjük most kis családunknak ezt a napját, ami ugyan nem lesz mentes drámától és némi feszültségtől, de közben megmosolyogtató és boldog pillanatokból sem lesz hiány, főszereplőink pedig meghoznak majd egy újabb nagy döntést.

A fejezet 18+ témákat és jelenetet tartalmaz.

Remélem mindenkinek tetszeni fog! Jó olvasást! 

Puszi!

Carly

 

18+

"I THINK I'VE SEEN THIS FILM BEFORE"

2/2

(Lilly szemszöge)
 
 
 
 
-Szünetben játszhatnánk űrkalózosat-suttogtam Jake-nek, amíg Liza néni nekünk háttal a tábára írt egy új számolós feladatot.
-Ú, jó!-nézett rám Jake izgatottan.-De nincs kardunk.
-Majd keresünk botokat-szólaltam meg újra.-Azok jók lesznek kardnak.
-Nincs beszéd!-nézett hátra egy pillanatra Liza néni, mielőtt tovább folytatta volna az írást a táblára. Egy pillanatra mindketten elhallgattunk.
-Képzeld, azt álmodtam, hogy Ginger itt ült velünk matek órán-suttogtam neki újra pár pillanat múlva.-És ő is számolt velünk.
-Tényleg?-pillantott rám ámulva.-És ment neki?
-Aha-bólintottam.
-Lilly Grace Cullen, miért van az, hogyha beszédet hallok óra közben, mindig a te hangodat hallom, hm?-nézett rám újra Liza néni kicsit mérgesen.
-Én…
-Minden órán többször rád kell szóljak-folytatta még mindig mérgesen.-Minden bizonnyal tudsz már mindent matekból, ezért nem figyelsz és beszélsz órán, igaz? Akkor ki lehet jönni a táblához, és megoldani ezt a 8 példát-nyújtotta felém a krétát. Lassan nyúltam érte, hogy elvegyem a kezéből, miközben hallottam hogy a többiek a hátam mögött suttognak. Rossz érzés volt nagyon.-Gyerünk, gyerünk! Nem érünk rá egész nap-szólt rám, amint elindultam a táblához.-És hangosan számolni!
-80+2 = 82-válaszoltam meg az elsőt, és a krétával fel is írtam a 82-t a táblára.-84+62…az 146-folytattam.-60-55 = 5, 123-74 =… az 49, 3×3=9, 6×2=…az 12-írtam fel ezt is.-10÷2=5, 18÷6…az 3.
-Helyes-bólintott Liza néni karba tett kézzel.-Rendben, visszaülhetsz-intett  utána a padom felé.-És egy hangot se halljak most már! Ha jönnek érted majd ma a szüleid, akkor pedig szeretnék beszélni velük.
-De…
-Semmi de-nézett rám még mindig szigorúan.-Néma csend.
-Majd az udvaron folytatjuk-hajolt hozzám újra Jake suttogva, ahogy visszaültem mellé.
-Jacob Canterbury, szeretnéd, hogy a te szüleiddel is beszéljek?-pillantott Liza néni ekkor Jake-re is, amire Jake gyorsan el is hallgatott.-A te hangodat is szoktam hallani, bár nem annyit, mint Miss Cullenét-nézett rám majd vissza rá. Még mindig mérges volt. Nem mertünk megszólalni.-Nos, bár Cullen kisasszony tényleg sokat beszél, de jól oldotta meg a matekpéldákat. Lássuk, megy-e ez másnak is…
 
 
 
 
(Esme szemszöge)
 
 
 
 
-Esme! De jó, hogy itt vagy-hallottam meg magam mögött Callie hangját, amint a kantin egyik asztalánál ülve Willel éppen Carlisle-t vártuk az ebéddel.
-Callie, szia!-emeltem rá pillantásomat.
-Beszélnünk kell!-vette vissza a szót mellém ülve, aggódó mégis kissé izgatott arca láttán pedig egy pillanatra összezavarodtam, miről is lehet szó.-Ó…Szia, Will!-köszönt neki is gyorsan még mindig kissé ziláltan.
-Szia!-köszönt vissza Will, amint pici karjait felé eső karom köré fonva hozzám bújt.
-Baj van?-pillantottam Callie-re némi kíváncsiság és aggodalom egyvelegével hangomban.
-Terhes vagyok-bukott ki belőle szinte azonnal, szavai hatására pedig egy kisebb ijedtség és boldogság kettőse ült ki arcára.-Terhes vagyok.
-Jó ég, Callie, ez…Örülsz neki?-simítottam meg vállát kisebb bizonytalansággal hangomban, nem tudván, hogyan is reagáljak pontosan. Callie szerette a gyerekeket, de sosem említette nekem, hogy szeretne-e saját babát.
-Én…nem is tudom-pillantott rám ismét kissé összezavarodva.-Nem terveztük. Védekeztünk. Én…én nagyon parázok most, Esme-remegett meg a hangja.-Először annyira megörültem, Mark is megörült, aztán…láttam az arcán, hogy elbizonytalanodik, és én is elkezdtem elbizonytalanodni, hiszen…40 vagyok, én…Én mit csinálok majd egy kisbabával? Én…
-Callie, nyugi!-szakítottam félbe kezeimet nyugtatóan vállaira simítva.-Nincs semmi baj. Az első és legfontosabb kérdés, hogy szeretnéd-e kihordani a babát-pillantottam rá újra komolysággal a hangomban, amire ő pillantását elgondolkodva a földre szegezte.-Nem tudom, meséltem-e már neked, hogy…mi is hasonlóan jártunk Lilly-vel annak idején.
-Mármint?-emelte rám újra szemeit kíváncsian.
-Lilly-t nem terveztük-vettem vissza a szót egy apró nevetéssel a hangomban.-Kihagytam véletlen egy darab fogamzásgátló tablettát a ciklusom közepe fele, és…ez elég is volt. Csak egyetlen tabletta volt, észre is vettük, védekeztünk is utána óvszerrel a kritikus periódusban, de…a nászutunkon mégis összejött a kisasszony-kuncogtam fel ismét, amire egy pillanatra Callie is felnevetett.-És bevallom, én is megijedtem a kezdeti öröm után. Carlisle is. De egy dologban biztosak voltunk, mégpedig, hogy akarjuk őt-mosolyogtam.-Úgyhogy az első és legfontosabb ez. Szeretnéd-e megtartani őt.
-Igen, vagyis…nem tudom-válaszolta még mindig némi feszült aggodalommal pillantásában.-40 vagyok, Esme. Ami komplikáció lehet terhesség alatt, arra mind rizikóm van. És a babának is-folytatta.-Arról nem is beszélve, hogy mire a gyerekem nagykorú lesz, addigra én már majdnem 60 leszek. Mark meg 65. Az én szüleim is későn vállaltak engem, és…emlékszem, annyira irigykedtem azokra, akiknek fiatalabb szülei vannak. Nagyon szeretem őket-tette hozzá azonnal-, de gyerekként sok mindenből kimaradtam amiatt, hogy ők már 40 felett voltak. Nem szeretném, hogy a gyerekem amiatt maradjon ki dolgokból, mert én már…nem vagyok olyan fiatal.
-Ha nem 40 lennél, megtartanád?-kérdeztem kicsit más környezetbe helyezve a dolgot.
-Igen-válaszolta határozottabban.-Szeretem Markot. Szeretem, amink van. És egy baba…olyan jó lenne ez, Esme-emelte rám szemeit várakozás és izgatottság kettősével apró mosolyában.-Jó helyen, jó időben…Ah, nem tudom, mit csináljak-simította végig az arcát még mindig kisebb tanácstalansággal hangjában.
-Bárhogy is döntesz, én melletted állok-pillantottam rá nyugtatással hangomban.-Voltál már nőgyógyásznál? Hányadik hétben járhatsz?
-Nem voltam még, de…a 6. hét fele vagyok, ha jól számoltam-mondta, a hangja pedig ismét megremegett egy pillanatra.
-Akkor menj el Addisonhoz-vettem vissza a szót komolysággal a hangomban-, aztán üljetek le valamikor megbeszélni Markkal a dolgokat. Rengeteg opciótok van és van még időtök dönteni is. Semmivel nem vagytok elkésve.
-Tudom, csak…sosem hittem volna, hogy egyszer erről kell majd beszélgessünk-nevetett fel kisebb hitetlenkedéssel pillantásában.-Kérlek, ne mondd el senkinek, amiről most…beszéltünk-emelte rám pár pillanat múlva ismét szemeit.-Carlisle-nak se…
-Egy léleknek se-vágtam rá, biztosítva őt ezzel arról, hogy az elhangzottak köztünk maradnak.-Hidd el, minden rendben lesz…
 
 
 
 
(Carlisle szemszöge)
 
 
 
 
-Szép munka volt, Dr. Avery!-pillantottam elismeréssel rezidensemre kilépve a műtő folyosójáról.-Első éves rezidens létére nagyon szép öltéseket csinál.
-Köszönöm, Dr. Cullen!-pillantott rám büszkeséggel az arcán Dr. Avery.-Plasztikai sebésznek készültem az egyetem alatt, mielőtt felkeltette az érdeklődésemet a traumatológia-folytatta.- Sokat gyakoroltam.
-Nagyon jó-biccentettem.-Nem akarom, hogy elbízza magát, de első éves rezidenstől csak egyszer láttam jobbat, mint a magáé…
-Komolyan?-nézett rám meglepett lelkesedéssel az arcán ismét kollégám, amire válaszom egy újabb bólintás volt.-És…itt dolgozik még az a valaki?-nézett rám kíváncsian.-Miben volt ügyesebb pontosan? És milyen szakirányban ment tovább?
-Nos, ez a valaki-álltam neki halkan nevetve-, történetesen a feleségem azóta-mosolyogtam, amire Jackson szemei azonnal elkerekedtek pillanatnyi meglepettségére.-Dr. Esme Anne Platt, lassan 8 éve már Dr. Esme Anne Cullen, aki a rezidensképzése első hetében olyan gyönyörű intracutan tovafutó varratot csinált, hogy csak ámultam. Tökéletes volt-áradoztam.-Azóta már gyermeksebész szakorvos, és ha minden jól megy, holnap után már idegsebész szakvizsgája is lesz. Nem mellesleg pedig a 3 gyerekünk fantasztikus édesanyja is.
-Váó…tökös csajszi-csúszott ki a száján, amint azonban rájött, hogy hangosan is kimondta előttem ezeket a szavakat, egy pillanatnyi rémület ült ki az arcára.-Elnézést, főorvos úr, Dr. Cullen, én nem úgy értettem, amit…
-A feleségem valóban „tökös csajszi”-idéztem vissza az általa használt kifejezést egy újabb nevetéssel hangomban. Ebben a pillanatban azonban telefonom csörgése szakította félbe mondatomat, mire sietve álltam neki előkeresni azt köpenyzsebemből. A kijelzőre pillantva láttam, hogy a gyerekek iskolája hív.-Elnézést, Dr. Avery, ezt muszáj felvennem-fordultam ismét rezidens kollégámhoz.-A gyerekeim iskolája az. De utána még mindenképp beszélünk pár szót a lépsérülésekről-tettem még hozzá, mielőtt ismét telefonomra pillantva megnyomtam volna azon a „hívás fogadása” gombot.-Üdv, Dr. Carlisle Cullen!
-Szép napot, Dr. Cullen!-szólt bele egy női hang.-Eliza Watson vagyok, Lilly matektanára. Zavarhatom pár percre?
-Persze-válaszoltam némi aggodalom és értetlenkedés kettősével hangomban. Eddig sosem telefonáltak a gyerekek iskolájából. Az első gondolatom az volt, hogy Lilly-nek baja esett.-Ugye jól van a lányom?
-Ne aggódjon, Lilly jól van!-vette vissza a szót nyugtatással szavaiban.-Viszont gondok vannak az órai magatartásával, amiről jó lenne, ha beszélhetnénk-folytatta komolyabb hangnemre váltva.-Esetleg ma, amikor jönnek érte, lenne Önnek és a feleségének fél órája, hogy beszéljünk a problémáról?
-Igen, hogyne-válaszoltam ismét aprót biccentve. Magatartás gondok? Ismerve a lányomat, sejtettem, miről lehet szó.-Hányra érjünk oda?
-Ha 4 órára jönnek, az teljesen megfelel-folytatta.-Az osztályteremben várom magukat.
-Rendben, ott leszünk-bólintottam.-Viszont hallásra, Miss Watson!-köszöntem el, majd egy viszont elköszönést követően tőle bontottam a hívást. Jaj, Lilly…
 
 
 
 

[…]

 
 
 
 

(Esme szemszöge)
 
 
 
 
-Nem mondta Miss Watson, hogy pontosan mi a probléma Lilly-vel?-pillantottam kíváncsiság és aggodalom kettősével hangomban szerelmemre, amint az iskola folyosóján a tanterem irányába sétáltunk.
-Nem-válaszolta halkan sóhajtva.-De szerintem mindketten tudjuk, miről lehet szó-pillantott rám ismét, amire én egy apró helyeslő bólintással válaszoltam. Mindig is tudtam, hogy egyszer eljön ez a pillanat. Lilly olyan volt, mint én. Én is átmentem ezen.-Bár személy szerint én ezt nem tartom akkora problémának, mint amekkora dolgot csinálnak belőle.-folytatta kissé értetlenkedve.- A lányunk okos, ha szépen elmagyaráznák neki, mi a baj, megértené. Eddig minden ilyet megértett.
-Velem is ez volt annak idején-sóhajtottam.-Egy olyan gyereknek, mint Lilly vagy…amilyen én is voltam, nehéz megszoknia az iskolát. Az iskola szabályok közé szorít, amit…nehezen viselünk-jegyeztem meg felnevetve, amire Carlisle is alig hallhatóan nevetni kezdett.-Az ADHD az én gyerekkoromban még nem volt egy elterjedt diagnózis, de tekintve a lányunkat, a diagnózisát, és hogy én is ilyen voltam gyerekként elég valószínű, hogy…nálam is fennáll.
-Ezt is meg fogjuk oldali-pillantott rám ismét biztatással mosolyában.-Ahogy eddig minden mást is…
-Lilly rossz volt?-nézett rám ekkor kérdőn Will apukája karjaiból.
-Nem, drágám-simogattam meg a Carlisle nyakát átkaroló pici karját.-Csak Lilly tanárnénije szeretne velünk beszélni arról, hogy...milyen Lilly az iskolában-válaszoltam neki a nem teljes igazságot. Be kell vallanom, pontosan én sem tudom, mekkora bajban van a lányunk.-Nincs semmi baj…
-Sziasztok!-köszönt ránk Jasper a tanterem előtti padon ülve.-Gondoltam, megvárlak titeket…
-Milyen napod volt, szívem?-simítottam ujjaimat vállára egy apró mosollyal az arcomon.
-A katasztrófa reggel után már csak jobb lehetett-sóhajtotta lesütve pillantását.-Ma egyébként…Alice elhívott magukhoz-nézett ránk ismét.- Ha itt vége van ennek, elmehetek hozzá?-kérdezte.-Csak leckét írunk, nem maradok túl sokáig. Utána hazamegyek busszal. És hazaviszem Lilly biciklijét is a buszmegállóból.
-Elmehetsz-válaszolta neki Carlisle, amint Willt Jasper mellé ültette a padra-, de vacsorára érj haza, jó? Holnap iskola van. Lilly biciklijét pedig majd beteszem a csomagtartóba, nem kell hazahoznod-folytatta.-Érted kimenjek a buszmegállóhoz, mikor jössz, vagy hazabiciklizel?
-Hazabiciklizek majd-válaszolta újra Jasper.-Nem kell értem gyere.
-Rendben-biccentett szerelmem felegyenesedve fiainktól.-Mi most…bemegyünk akkor-sóhajtott pár pillanat múlva aprót Carlisle egy nagyobb légvétel után.-Vigyáznál addig Willre, Jazz?-fordult hozzá ismét.-Ez most csak Lilly-ről szól. Érted, ugye?
-Igen-bólintott.-De…mit csinált?-nézett még ránk kíváncsian.-Sokat beszélt, vagy…
-Otthon majd beszélünk róla, szívem-pillantottam vissza rá.-De ahogy Carlisle is mondta, ez most csak Lilly-re és ránk tartozik. Ha ő nem szeretne róla beszélgetni, akkor nem fogjuk kényszeríteni-folytattam komolyan.- Megbeszéltük?
-Igen-válaszolta.
-Akkor menjünk!-sóhajtottam pillantásomat ismét szerelmemre emelve, majd egy apró kopogást követően ujjainkat összefűzve egymáséval léptünk be kézen fogva a tanterem ajtaján.
-Üdv, Dr. Cullen!-köszönt Miss Watson egy pillanatra Carlisle-ra pillantva.- Önnek is, Mrs. Cullen!
-Dr. Cullen-helyesbítettem egy kisebb éllel a hangomban pillantva vissza rá. Akármilyen fantasztikus férj is Carlisle, és akármennyire is imádok a felesége lenni, de tanultam eleget azért életem során, hogy ne csak „Mrs.” legyek. Az a „Dr.” a nevem előtt hosszú évek kemény munkájának az eredménye. -Én is orvos vagyok, akár csak a férjem.
-Elnézést-vett vissza a szót bocsánatkéréssel pillantásában.-Közel 80 diákot tanítok, nem tudhatom mindenki szüleinek a titulusát. De térjük rá inkább arra, amiért idehívtam magukat-folytatta egy pillanatra a tanári asztal előtti széken ücsörgő kislányunkra pillantva, majd vissza ránk.-Foglaljanak helyet, kérem!
-Köszönjük!-biccentett Carlisle, amint mindketten leültünk a Lilly mellé. -Minden rendben, Liliomszál?-simította meg a buksiját, amire Lilly továbbra sem nézve ránk egy apró bólintással válaszolt. Látszott rajta, hogy nagyon szégyelli magát. Rettenetesen rossz volt ilyennek látni őt.-Hé, nincs semmi baj! Nem haragszunk rád.
-Ez nem igaz, biztos haragszotok-szólalt meg végül pár pillanat múlva megbánással hangjában, miközben szorosan körbe fonva apukája karját pici kezeivel hozzá bújt.
-Nem haragszunk, hidd el!-simogatta meg a hátát Carlisle mosolygással hangjában, így próbálva nyugtatni őt.-Hazudtunk mi neked valaha?
-Nem-válaszolta arcát továbbra is apukája karjába temetve.
-Na, látod-simogatta őt tovább nyugtatással a hangjában.-Nincs semmi baj…
-Minden rendben, szívem!-simítottam ujjaimat buksijára én is csitítóan.-Szeretünk, és ezen semmi nem változtat.
-Lilly órai magatartása nem igazán változott az elmúlt egy év alatt, emiatt szerettem volna beszélni magukkal-vette át a szór Miss Watson, amire Carlisle és én is rá emeltük a pillantásunkat.-A lányuk rengeteget beszél órán, zavarva ezzel a többi diákot a tanulásban-folytatta.-Izeg-mozog, csapong…Erős a gyanúm, hogy Lilly-nek figyelemhiányos hiperaktivtás-zavara van, ami…
-Tudjuk, hogy a lányunk ADHD-s-szakítottam félbe mondandóját egy komoly pillantást vetve Miss Watson irányába.-Lilly 3 éves kora óta pszichiátriai gondozott egy őt ért mentális és fizikai trauma miatt, így tökéletesen tudatában vagyunk annak, hogy enyhe figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral küzd-folytattam.-Rendszeresen járunk kontrollra, részben emiatt, részben más dolgok miatt is.
-És szed erre bármilyen gyógyszert?-kérdezte.-Csak mert lehet jót tenne neki, ha…
-Nem szed-vágtam szavába egy erősebb éllel a hangomban. Hogy jön ő ahhoz, hogy gyógyszert javasoljon a gyerekemnek mindenféle egészégügyi képzettség nélkül?-És Seattle egyik legjobb pszichiátere szerint nem is kell neki-folytattam. Éreztem, hogy a pulzusom egyre gyorsabban vágtázik az engem elárasztó indulatok hatására.-Mivel maga nem egészségügyi szakember, így fogalma sincs róla, hogy egy enyhe ADHD-t nem szükséges gyógyszerrel kezelni, és  tökéletesen karban tartható anélkül is.
-Lilly okos gyerek, jó jegyei vannak-vette át a szót Carlisle egy enyémnél nyugodtabb tónussal hangjában.-Szerintem nincs itt akkora baj, mint amekkora dolgot csinálunk ebből az egészből-folytatta csitítóan egy pillanatra rám majd vissza Miss Watsonra pillantva. Örültem, hogy átvette az irányítást. Még találtam volna olyat mondani Miss Watsonnak, amit Lilly előtt nem kellene.-Otthon átbeszéljük a dolgokat a lányunkkal, és egyeztetünk egy közeli időpontot a pszichiáterével, aki ha szükségesnek látja, ír majd neki gyógyszert. Ez a dolog se nem a maga, se nem a mi szakterületünk. Bízzuk a gyógyszer kérdést a szakemberre, én úgy gondolom.
-Rendben-biccentett Lilly tanárnője válaszul.-Legyen így. Akkor végeztünk is.
-Remek!-állt fel Carlisle a helyéről egy apró, udvarias mosollyal az arcán, én pedig követtem példáját. -Gyere, Liliomszál, mehetünk!-nyújtotta oda neki kezét, amit Lilly elfogadva ő is lehuppant a mellette lévő székről.-Köszönjük, hogy tájékoztatott minket, Miss Watson!-pillantott még vissza a tanárnőre.-Igyekszünk majd rendezni a dolgokat mihamarabb. Köszönj el szépen, Lilly!
-Viszont látásra, Miss Watson!
 
 
 
 
(Carlisle szemszöge)
 
 
 
 
-Lilly és Will is alszanak, Jasper még olvas-pillantottam mosolyogva szerelmemre, amint a gyerekek lefektetése után beléptem hálószobánk ajtaján. Ő épp az egyik idegsebészet tankönyvét olvasta az ágyunkban.-Tudok segíteni valamiben?
-Vacsorát főztél, elmosogattál és lefektetted a gyerekeket-pillantott vissza rám egy apró, hálás mosollyal az arcán.-Ennél többet nem is tudnál segíteni. De mindjárt le is teszem-folytatta ismét könyve lapjaira szegezve pillantását.-Még ezt az oldalt végig olvasom. Csak pár sor van még hátra.
-Akkor addig meg se mukkanok-mosolyogtam egy apró nevetéssel hangomban,  miközben mellé heveredve az ágyon ujjaimat gyengéden combjára simítottam. Imádtam nézni, ahogy tanul. Ahogy a szemei ide-oda cikáznak a sorokat követve, ahogy ajkai aprót rezdülve formálják meg némán az általa olvasott szavakat, és amint picit összevonja a szemöldökeit, ahogy koncentrál…Az az energia, ami ilyenkor sugárzott belőle, valahogy annyira vonzó vo…
-Ha a combomat simogatod, nem igazán tudok koncentrálni-szakított ki gondolataimból halkan kuncogása.
-Óh, bocsánat!-vettem el kezemet bocsánatkéréssel hangomban. Észre sem vettem, mennyire elkalandoztam.
-Két mondat, és a tiéd vagyok, ígérem-hajolt hozzám egy gyors csókra, amire a szívem azonnal meglódult a mellkasomban.-Csak egy perc.
-Én nem akartam követelőzőnek tűnni, szívem- pillantottam rá vissza még mindig elnézést kéréssel szavaimban.-Kicsit elkalandoztam, de nem akartalak semmire sem presszionálni. Nem kell csinálnunk semmit se ma este.
-Nem presszionálsz semmire-emelte rám ismét szemeit egy játékos csillogással mosolyában.-Carlisle, hány éve is vagyunk együtt?-vonta fel egy pillanatra kérdőn szemöldökeit, miután az éjjeliszekrényére helyezte tankönyvét.
-8 éve együtt és 7 éve házasok-mosolyogtam. Alig hittem el, hogy ez a fantasztikus nő immár lassan egy évtizede az életem része.
-És ezalatt a 8 év alatt előfordult valaha, hogy kényszer lett volna számomra a veled való szex?-kérdezte komolyság és játékosság kettősével hangjában, amint átvetve egyik lábát felettem kényelembe helyezte magát ölemen, mire az én ajkaimat egy apró, meglepett nevetés hagyta el.
-Én…remélem, sosem fordult elő-válaszoltam pár pillanat múlva elgondolkodva némi aggodalommal szavaimban. Nem is tudja, hányszor ötlött már fel bennem ez a kérdés, amióta együtt vagyunk. A kapcsolatunk elején számtalanszor átfutott az agyamon, hogy nem csak amiatt hagy-e és tesz-e meg dolgokat velem, mert odabent a munkahelyén a főnöke vagyok, és emiatt nem mer nekem nemet mondani. Mindig rákérdeztem, többször is rákérdeztem, hogy biztosan akarja-e, mindig biztosra mentem, hogy amit teszünk, azt ő is legalább annyira akarja, mint én, de mégis… ez az agyamba fészkelt apró gondolat a mai napig időről-időre a felszínre törve a tudatalattimból kísért engem.-Csak remélni merem, hogy sosem feküdtél le velem csak azért, mert én szexet akartam, és… hogy te is ugyanúgy szeretted volna minden együttlétünket, mint én.
-Ez alatt a 8 év alatt-állt neki ismét egy pillanatra gondolkodóan a plafonra emelve pillantását-, ha átlagban heti 3-4 alkalommal számolunk, illetve ha hozzávesszük azt, hogy egy alkalommal több aktus is történhet, akkor… olyan 1400 és 1800 közti szexuális aktusunk volt-folytatta egy játékos csillogással az arcán közelebb hajolva hozzám, mire én szinte reflex szerűen simítottam ujjaimat csípőjére, ahogy néhány karamellszín orgona illatú tincs az arcomba hullott.-És elárulom neked, hogy egy olyan alkalom sem volt, amikor ne akartam volna veled a szexet-hullajtott mosolyogva csókot ajkaimra, én pedig boldogan viszonoztam azt. Istenem, de szeretem őt. Nem győzöm neki mondani nap mint nap, mennyire nagyon, mégis, amikor a nap végén mellé fekszem az ágyunkba, úgy érzem, nem mondtam eleget. Ő  a Nap az életemben.-Úgyhogy…szexeljünk-kuncogta egy újabb apró, gyors csókot hullajtva ajkaimra, mielőtt még mindig nevetve állt volna neki megszabadulni pizsama felsőjétől.  A lélegzetem egy pillanatra elakadt, ahogy leemelve magáról a pamut anyagot fedetlen felsőteste elém tárult.-És akarom. Nagyon is akarom. Zöld a lámpa-mosolyogta, mielőtt ismét csókban forrasztotta volna össze ajkainkat, én pedig ekkor teljesen elvesztem. Gyengéd szenvedélytől vezérelten kértem bebocsájtást nyelvemmel ajkai közé, ő pedig hasonló szenvedéllyel viszonozva ezt engedett utat nekem, miközben én ujjaimmal gyengéden végig simítva oldalát tenyereimbe vettem melleit. Ahogy hüvelykujjaimmal hasonló finomsággal körözni kezdtem emlőbimbói körül, apró, csókjaink által elfojtott sóhajok és nyögések sorozatát hagyta el ajkait, mire éreztem, ahogy az alsó nadrágom egyre inkább kezd szűkössé válni ezek hallatán, ez a kínzóan édes feszítés pedig egyre csak fokozódott, mikor ujjait nadrágom szélére simítva elkezdte letolni azt. Istenem, már alig várom, hogy az övé lehessek…
-Anyuci, mit csináltok?-hallottuk meg ekkor Will kíváncsi hangocskáját, amire mi a pillanat tört része alatt rebbentünk szét, mielőtt pillantásunkat sietve  a kissé összezavarodva a szobánk ajtajában ácsorgó kisfiunkra emeltük volna. Te jóságos ég, mit csinál ő itt?-És miért nincs rajtad felső?
-Mi csak…épp nagyon-nagyon szerettük egymást, drágám-válaszolta szerelmem még mindig kissé ziláltan, miközben karba téve kezeit mellei előtt igyekezett minél jobban eltakarni magát.-A felsőmet pedig képzeld el, hogy nem találom…
-Itt van, szívem-adtam a kezébe egy apró mosollyal kísért idegességgel hangomban a mellettem elheverő ruhadarabot, mire ő egy halk „Köszönöm!”-öt követően, kisfiunknak hátat fordítva állt fel rólam, hogy visszavegye pár perce levetett felsőjét, én pedig sietve magamra hajtva takarónkat igyekeztem minél gyorsabban elrejteni nadrágomat feszítő erekciómat.
-Tudod, hogy beszéltük, kisszívem, hogy mindig kopogj, ha zárva van apu és anyu  szobájának az ajtaja és te be szeretnél jönni-lépett oda kisfiunkhoz szerelmem egy apró mosollyal az arcán megsimítva buksiját, amíg én a takaró alatt gyorsan feljebb húzva megigazítottam a már kissé csípőm alá letolt nadrágomat.
-Elfelejtettem-válaszolta, amint Esme karjaiba kapva őt, ő szorosan anyukájához bújt. -Rosszat csináltam?
-Semmi rosszat nem csináltál. Csak legközelebb próbálj meg emlékezni erre, jó?-nyomott egy apró puszit fejecskéjére, amire Will egy apró bólintással válaszolt.-Valami baj van, drágám?-pillantott rá ismét Es, amint Willel karjaiban visszahelyezkedett mellém az ágyba.-Miért nem alszol?
-Nem akarom, hogy holnap elmenj!-fészkelte arcát anyukája mellkasába, miközben pici kezeivel átkarolva nyakat még szorosabban hozzá bújt.
-Édes kicsi babám-kuncogta Es egy pillanatra rám, majd vissza kisfiunkra emelve pillantását, és én sem bírtam megállni, hogy elmosolyodjak. Olyan édes ez a gyerek, annyi benne a szeretet…nem lehet haragudni rá.-Muszáj elmennem, de sietek majd haza. Ígérem!
-De ne menj el!-folytatta még jobban édesanyja karjaiba fészkelve magát.
-Anyának muszáj elmennie, Will-simítottam meg nyugtatóan kisfiam hátát.-Azért utazik el, hogy nagyon-nagyon okos emberek előtt megmutassa, hogy ő is mennyire nagyon okos és ügyes-emeltem pillantásomat egy büszke mosollyal az arcomon szerelmemre, mire ő egy pillanatra lesütötte szemeit, mielőtt ismét rám emelte volna mosolygó tekintetét.-És ha ügyes lesz, márpedig tudjuk, hogy anyu nagyon sokat dolgozott ezért, és hogy nagyon ügyes-folytattam ismét kisfiamra pillantva-, akkor olyan betegeket is gyógyíthat majd egyedül, akiknek az agyuk beteg. Ezzel nagyon sok emberen segít majd, és emiatt kell, hogy elmenjen most.
-De annyira fog hiányozni-nyüszögte továbbra is édesanyja mellkasába fúrt arccal.
-Te is nekem, kisszívem-nyomott apró puszit buksijára Es.-De pénteken már itthon leszek. Csak 3 nap. Hipp-hopp elrepül majd, meglátod.
-Aludhatok itt veled?-emelte csillogó kis szemeit kérdőn anyukájára, amire Es és én egy pillanatra összenéztünk. Jól tudtuk, ezzel a kérdéssel mindent, amit az estére terveztünk, azt elfelejthetjük. De Will most először éli meg azt, hogy ennyi időn át távol lesz tőle az anyukája, akit oly annyira imád. Most nem mondhattunk nemet.
-Persze, drágám…
 
 
 
 
(Esme szemszöge)
 
 
 
 
-Alszik?-emelte rám Willről pillantását mosolyogva Carlisle.
-Mint a bunda-kuncogtam, miközben ismét gyengéden megsimítottam a hozzám bújva mélyen alvó pici fiunk buksiját.-Kicsit túlfáradt.
-Elég sok új információ érte ma őt-simította meg ő is Will hátát.-Ez a nap mindannyiunk számára elég nehéz volt….
-Ne is mondd!-nevettem ismét halkan.-Mindegyik gyerekünk egyszerre krízisben. De…szerintem egész jól kezeltük-mosolyogtam rá ismét némi büszkeséggel a hangomban.-Megoldottuk.
-Igen. És én büszke vagyok magunkra-mosolyogta ő is egy enyémhez hasonló büszkeséggel hangjában, mielőtt hozzám hajolva egy apró csókot hullajtott volna ajkaimra.-Holnap akkor…felhívom majd Dr. Finchert-pillantott rám ismét kisebb komolysággal az arcán, mire az én ajkaimat egy apró, némi aggodalommal festenyzett néma sóhaj hagyta el.-Kérek Lilly-nek egy kontroll időpontot. Ahogy beszéltük.
-Köszönöm!-suttogtam hálával mosolyomban.-Tudod…a gyerekeink nagyon szerencsések, hogy egy olyan apukájuk van, mint te-pillantottam rá ismét.-Olyan, aki kiáll értük, de nem olyan elvadult, pszichopata módon teszi ezt, mint az anyukájuk-kuncogtam, amire ő is alig hallható nevetésbe kezdett.
-Miért lennél pszichopata?-nevetett tovább kisebb értetlenséggel hangjában vonva fel szemöldökeit.
-Nem a szó orvosi értelmében gondoltam-helyesbítettem egy újabb apró nevetéssel a hangomban-de… valljuk be, hogy a mai beszélgetés Lilly tanárnőjével közel sem sikerült volna úgy, ahogy, ha te nem lépsz közbe-folytattam.-Ha te nem vagy, lehet mondtam volna olyat, amit nem lenne szabad…
-Csak véded a gyerekeinek. Ezt még semmiképp nem nevezném pszichopátiának semmilyen értelemben sem-mosolyogta újabb apró csókot hullajtva ajkaimra.
-Te is véded őket, de te jól csinálod, nem úgy mint én-vettem vissza a szót komolysággal szavaimban.-Én…nem is tudom…úgy érzem, hogy néha a kelleténél kicsit agresszívabban reagálom le a dolgokat, mint kellene-folytattam némi aggodalommal hangomban.-És…elég részrehajló is vagyok, meg…
-Es, jó anya vagy-szakított ki ezzel önmarcangoló spirálomból, mire én ismét rá emeltem a szemeimet.-Sőt, mi több, fantasztikus anya. Rengeteg gyereknek nem adatik meg, hogy az édesanyjuk olyan feltétel nélküli elfogadással szeresse őket, mint ahogy te Jaspert, Lilly-t és Willt szereted-folytatta komolyan, miközben gyengéden megsimította hozzám bújva alvó kisfiunk buksiját.-Ezek a gyerekek…most még teljes mértékben nem is értik pontosan, milyen szerencsések. De azt érzik, hogy szeretve vannak.
-De milyen nagyon vannak szeretve-mosolyogtam, miközben én is gyengéden simogatni kezdtem pici fiam hátát.-Tudod…tegnap este gondolkodtam-álltam neki pár pillanat múlva ismét szerelmemre emelve pillantásomat-, és…arra gondoltam, hogyha sikerül a szakvizsga, akkor jövőhét hétfőn elmennék Addisonhoz kivetetni a Nexplanonomat-vetettem fel, szavaim hallatán pedig láttam, ahogy pillantása felcsillan.-Persze, csak ha te is úgy gondolod, hogy készen állunk már.
-Én…nagyon is készen állok-válaszolta őszinte boldogsággal mosolyában.-Maximálisan készen állok.
-De most nem szeretnék annyira rágörcsölni, mint Willnél-folytattam.-Úgyhogy mit szólnál ahhoz, ha úgy próbálkoznánk, hogy…közben nem próbálkozunk?
-Ha jól értem, akkor…ez ugyanazt a rutint,  és a semmi védekezést jelenti-emelte rám ismét szemeit némi töprengés és játékosság egyvelegével az arcán, amire én egy újabb mosollyal arcomon kezdtem helyeslő bólogatásba.
-Úgy van-mosolyogtam tovább.-Annyi különbséggel, hogy én hétfőtől elkezdem szedni a terhességi vitaminokat. De semmi…extrém szexmaraton vagy ovuláció monitorozás, hanem tényleg mindent úgy csinálunk, mint most. És jön, amikor jönnie kell.
-Akkor jöjjön, amikor jönnie kell-mosolyogta lelkesen egy apró csókra hajolva hozzám, én pedig nem bírtam megállni, hogy belemosolyodjak csókunkba, amint döntésünk hatására egy pillanatra elmerengtem a jövőn. Hamarosan egy újabb babával bővülhet a család. Hamarosan lesz egy újabb kisbabák. Jóságos ég, hamarosan lesz egy újabb kisbabánk!-Azért remélem tisztában vagy vele, hogy mázli, hogy a fiunk mélyalvó-jegyezte meg halkan felnevetve pillantva le kisfiunkra, majd vissza rám.-Szexmaraton, Dr. Cullen?
-Mert minek neveznéd azt, amit akkor csináltunk, mikor össze akartuk hozni Willt, hm?-vontam fel játékosan egyik szemöldökömet.-Veríték, szapora pulzus, remegő lábak minden…egyes… nap. Nekem ez kőkemény maratonnak hangzik. Neked nem?
-Nos-állt neki egy apró, játékos nevetéssel mosolyában-, a tényekkel nem tudok vitatkozni. Maratonisták vagyunk.
-És ők a mi díjaink-mosolyogtam még mindig halkan kuncogva, amint gyengéden megsimítottam Will békés arcocskáját.-Bár…lehet Lilly inkább sprint volt, mint maraton-nevettem ismét, mire Carlisle is egy újabb, halk nevetésbe kezdett.-Elég gyorsan összehoztuk. Nem is kellett próbálkoznunk.
-Ez igaz-kuncogott tovább.-Egyébként képzeld-emelte rám pillantását pár pillanatnyi csend után némi izgatottsággal arcán-Mark hamarosan apa lesz. Callie terhes. Lehet hamarosan együtt babázunk majd velük.
-Tényleg?-pillantottam vissza rá tettetett meglepettséggel arcomon. Megígértem Callie-nek hogy senkinek nem beszélek a dologról, még Carlisle-nak sem, így nem igazán tudtam, hogyan reagáljak a szavaira. Bár tudhattam volna, hogy Mark beszélni fog vele a témáról, hiszen legjobb barátok.
-Te tudtad, igaz?-nézett rám ismét egy sokat sejtő pillantással arcán, mire én szembesülve lebukásommal egy apró mosoly keretezte sóhaj kíséretében kezdtem helyeslő bólogatásba.
-Igen, Callie elmondta-válaszoltam.-De megkért arra, hogy senkinek ne beszéljek a dologról, amíg nem biztos, hogy…megtartja-e a babát. Még veled se.
-Nem biztos, hogy megtartja?-emelte rám szemeit érdeklődve némi aggodalom és komolyág kettősével hangjában.
-Még nem-sóhajtottam.-Tudod…nem az van hogy nem szeretné őt-folytattam.-Csak fél, hogy…40 évesen túl idős már anyának, hogy túl nagy a kockázat a babára és rá nézve is. És én ezt a félelmet maximálisan meg is értem-pillantottam fel ismét szerelmem arcára.-Mert van kockázat. Nem tehet úgy, mintha nem lenne, és emiatt reális az is, hogy aggódik.
-Van kockázat, ez nem is vitás-bólintott aprót egyetértően.-És ha te lennél ebben a helyzetben, egy pillanatig sem tiltakoznék az abortusz ellen, ha ez lenne az a döntés, amit te jónak látsz.
-Szerintem ő nem akarja igazán elvetetni ezt a babát-folytattam visszaemlékezve a Callie-vel folytatott beszélgetésünkre.-Csak kicsit le kell ülepedjen benne a dolog. Váratlan volt, és nem tervezték. Abban sem biztos, hogy Mark miként áll a dologhoz. Emlékezz arra, hogy mi hogy megijedtünk Lilly-nél a kezdeti öröm után, pedig mi terveztünk gyereket, ha nem is annyira korán, mint ahogy összejött.
-Szerintem Mark is szeretné a babát-vette át a szót egy apró mosollyal az arcán.-Ő is megijedt, de…utána már arról beszélt, hogy hogy játszanak majd együtt a gyerekeink-mosolyogta őszinte izgatottsággal szavaiban.-Gondolj bele, ha hamarosan te is terhes leszel, együtt nőnének fel a babáink …
-Az olyan jó lenne-mosolyogtam én is izgatottsággal a hangomban.-Remélem, sikerül megbeszélniük a dolgot-pillantottam szerelmemre ismét komolyabban.-Akármennyire is jól hangzik, hogy majd együtt nőnek fel a gyerekeink, de ez a döntés csak és kizárólag az ő döntésük. És támogatnunk kell őket, akárhogy is döntenek.
-És támogatni is fogjuk őket…
 
 
 
 

Cullen's Anatomy LXIV/1. Fejezet

Üdv, mindenkinek!

Ahogy ígértem, meg is hoztam az "új évad" első fejezetét. Az idő csak úgy repül. Ebben a részben 2 éven ugrunk előre a történet idővonalán, bepillanthatunk majd a kis családunk új mindennapi rutinjába, amit megható és komolyabb pillanatok fűszereznek majd.

Remélem mindenkinek tetszeni fog! Jó olvasást! 

Puszi!

Carly

 

"I THINK I'VE SEEN THIS FILM BEFORE"

1/2

[2020. október 20.]

 
 
 
 

(Esme szemszöge)
 
 
 
 
-Anyuci-hallottam meg álmomból ébredve egy pici hangot hálószobaajtónk irányából, amire nem bírtam megállni, hogy azonnal elmosolyodjak, ahogy még kissé nehézkes szemhéjaimat nyitogatva az ágyunk mellet álló pici fiamra emeltem pillantásomat.
-Hát jó reggelt, kicsi szívem! Szia!-mosolyogtam rá, miközben óvatosan kibújva Carlisle derekamat átkaroló öleléséből ülő helyzetbe húzódzkodtam, mire lassan ő is nyitogatni kezdte álmos pillantását.-Hogy aludtál?
-Jól-válaszolta egy visszafogott kis mosollyal az arcán tovább ölelgetve a kezében lévő Doki plüsscicát. Szinte minden reggelünk rutinszerűn így indult. Will fél hatkor felébred, lesétál az emeletről egyenesen a szobánkhoz, majd olyan halkan, hogy gyakran meg se halljuk, kinyitja az ajtónkat, hogy aztán az ágy mellett megállva mosolyogva ébresszen minket. Rám emeli azokat a hatalmas kék szemeit, én pedig szavak nélkül is azonnal tudom, hogy azért van itt, hogy bebújjon mellénk az ágyba, és csak arra vár, hogy én kérdezzek rá. Istenem, annyira szeretem őt!
-Szeretnél bebújni anya mellé az ágyba?-pillantottam rá ismét  invitálóan megemelve a takaró szélét, amire ő mit sem késlekedve sietett ide hozzám egy lelkes kis mosollyal szeplős arcocskáján.-Na, gyere, nagyfiú!-hajoltam le hozzá.-Hóóórukk!-mosolyogtam karjaimba kapva ölelve őt magamhoz, egy apró kis kacagást váltva ki ezzel belőle.-Így, ni!
-Jól aludtál, kisherceg?-pihentette meg állát vállamon Carlisle, amint megsimította  a rajtam fekvő kisfiunk mellkasomon pihenő, szőke kis buksiját.
-Igen-válaszolta megdörzsölve egyik szemecskéjét.
-És álmodtál valami jót?-simítottam meg én is érdeklődve fejecskéjét.
-Igen, volt benne dik-dik és egy axolo…axololo-mesélte egy újabb mosollyal arcocskáján, amire Carlisle és én is mindketten egy alig hallható nevetésbe kezdtünk az első állat neve hallatán. Ennek az antilopszerű kis emlősnek az említése mindkettőnkben számtalan hihetetlenül boldog ám ugyanakkor felettébb kínos emlékek áradatát idézte fel egyetlen pillanat alatt. Sosem fogom elfelejteni a barátaink, különösképpen Marknak arcát, amikor 7 hónaposan Will első szavaként ennek az állatnak a nevét ismételgette megállás nélkül újra és újra. Ez a kisfiú annyira ártatlan, annyira tiszta még…hallani a szájából ezt a többértelmű szócskát egyszerre volt komikus kínos és első szava révén hihetetlenül megható is.
-Valóban?-vonta fel szemöldökeit Carlisle kérdőn, amire Will még mindig azzal a kis félszeg mosollyal az arcán kezdett bólogatásba.-És mit csinált a dik-dik és az axolotl az álmodban, hm?
-Hegedültek-válaszolta újabb apró nevetést váltva ki ezzel belőlünk. Ebben a pillanatban azonban sietős apró léptek hangjára lettünk figyelmesek az emelet felől, amik sebesen száguldottak végig az emeleti folyosón néhány fürge mancs koppanó hangjának kíséretében, amire mindkettőnk arcára ismét mosoly húzódott. Lilly is felébredt.
-Lilly is felébredt-állapította meg szerelmem is a fentről hallott hangok hallatán.-Lehet nekünk is fel kéne akkor… -pillantott rám ismét egy apró, fáradt sóhaj kíséretében, amire nem bírtam megállni, hogy ajkaimat egy alig hallható nevetés hagyja el reakciója láttán.
-Csak nem hosszú volt az éjszaka, főorvos Úr?-emeltem rá szemeimet némi célozgatással hangomban, amire ő egy pillanatra lesütve szemeit kezdett halk kuncogásba az előző éjszakánkról benne felidéződő emlékek hatására.-Nem aludt eleget?
-Volt jobb dolgom is az alvásnál-válaszolta egy huncut mosollyal az arcán nyomva egy apró puszit vállcsúcsomra, újabb apró nevetést váltva ki ezzel belőlem.-Na…kelljünk akkor!-ült ki ekkor az ágy szélére egy újabb sóhaj kíséretében kibújva a takaró alól.-Mit kérsz reggelire, Will?
-Halat-vágta rá gondolkodás nélkül, ahogy kikelve az ágyból vele karjaimban mi is elindultunk szerelmem után a konyha irányába, kisfiunk válasza hallatán pedig mindketten egy pillanatra mosolyogva összenéztünk. Will egyszerűen imádta a halat. Bármikor megkérdeztük, mit szeretne enni, a hal volt az első válasz, ami elhagyta a száját. -Amit anyuci és te csináltál vacsira.
-Szívem, nem szeretnél valami frisset is reggelire?-simítottam meg buksiját, próbálva rábeszélni valamilyen más alternatívára is mellé. Tudtam, hogy akármennyire is szeretnénk a kedvére tenni, de nem étkezhet egyoldalúan.-Megeheted a tegnapi maradék halat, de mi lenne, ha csinálnék neked hozzá egy kis spenótos rántottát is, hm?
-Jó, azt szeretem-válaszolta kicsit hangosabban lelkesedésében, miközben pici karjaival nyakamat átkarolva még szorosabban hozzám bújt, amitől a szívem azonnal megtelt melegséggel. Imádtam, amikor megölelt. Will nem volt egy bújós gyerek, de én voltam az a szerencsés kivétel, akit minden reggel öleléssel köszöntött, akihez naponta többször odabújt, akinek az érintését a leginkább igényelte. Ebben a kivételezett helyzetben lenni pedig igen különleges érzés volt.
-Gyere, Ginger! Kimegyünk pisilni!-száguldott le ekkor lelkesen Lilly az emeletről nyomában kutyusunkkal.
-Jó reggelt, Liliomszál!-köszönt rá kislányunkra mosolyogva Carlisle, ahogy a konyhába értünk.-Hogy aludtál?
-Jól, apu!-válaszolta csillogó pillantását apukájára emelve, mielőtt nekiállt felvenni őszi bokacsizmáját, hogy mihamarabb levihesse Gingert az udvarra.-Képzeld, azt álmodtam, hogy Ginger is jött velem az iskolába, és köztem és Jake között ült matek órán-mesélte.- És ő is számolt, meg matek feladatokat oldott meg, és aztán kihívta felelni őt a Liza néni-folytatta halkan nevetve, és mi sem bírtuk megállni, hogy nevetni kezdjünk álmának hallatán.-Nagyon vicces volt. Te és anyu álmodtatok valami izgit?-pillantott ránk ismét kíváncsian.-A felnőttek egyáltalán álmodnak izgi dolgokat?-töprengett tovább, miközben bekötötte csizmája cipőfűzőjét, újabb nevetést váltva ki ezzel belőlünk.
-Igen, mi is álmodunk izgi dolgokat-válaszoltam még mindig halkan kuncogva.-Én például álmomban lovagolva mentem dolgozni.
-Az de menő lenne!-pillantott rám ismét egy izgatott csillogással mosolyában.
-Én azt álmodtam, hogy született egy újabb kisbabánk-szólalt meg mellettem Carlisle kislányunk kérdésére válaszolva, pillantását egy pillanatra rám emelve.-Egy kislány. Szőke haja volt, mint nekem, és olyan szürke szemei, mint a tiéd-folytatta újból összefűzve pillantását az enyémmel, ismét mosolyt csalva arcomra a szavai mögött megbújó lelkesedéssel.-Biztos azért álmodtam ezt, mert mostanában újra elkezdtünk beszélgetni a dologról…
-Lesz végre új kistesóm?-csillant fel kislányunk hangja is apukája szavai hallatán, amire mi ismét összenézve egy pillanatra kezdtünk halk kuncogásba.
-Még mindig nem most, Lilly-válaszoltam neki.-De beszélgettünk már apuval arról, hogy hamarosan…tényleg szeretnénk egy újabb kisbabát.
-Hogy lesz a kisbaba?-szólalt meg ekkor a karjaimban Will kíváncsian rám emelve szemecskéit, amire egy pillanatra én és Carlisle is ledermedtünk, mielőtt egy apró sóhaj kíséretében újra egymásra emeltük pillantásunkat. Megint itt vagyunk.
-Én erről már kicsit túl sokat is tudok, úgyhogy leviszem Gingert az udvarra-indult meg sietve a kérdést hallva a földszintre vezető lépcső irányába Lilly.-Gyere, Ginger!
-Nos, Will-álltam neki, miközben óvatosan az egyik bárszékre ültettem továbbra is kíváncsian arcunkat fürkésző kisfiunkat.-Kezdjük ott, hogy mondd el, te mit gondolsz! Szerinted hogy lesz a kisbaba?
-Hát…láttam egy képet Jasper egyik könyvében, amikor tanult, és ott a kisbaba az anyuka hasában volt-válaszolta elgondolkodva.-A baba valahogy a hasadba kerül.
-Ezt nagyon jól gondolod-válaszoltam egy apró mosollyal az arcomon kezdve helyeslő bólogatásba.-A kisbaba, ha úgy döntünk apuval, hogy ő lesz, a hasamban fog majd növekedni-folytattam hasamra simítva ujjaimat.-Te és Lilly is idebent növekedtetek.
-De egy kisbaba olyan naaagy-vette vissza a szót kisebb összezavarodott aggodalommal hangocskájában.-Hogy kerül be a hasadba? Nem fáj?
-Nem fáj, kis szívem!-nevettem egy akaratlan apró mosollyal az arcomon, és felpillantva Carlisle-ra  láttam, amint ő is küzd az arcára kiülő vágyó piszkos mosollyal. Nos, igen…az egész minden, csak nem fájdalmas.-Amikor a kisbaba a hasamba kerül, még nagyon pici. Olyan pici, hogy szabad szemmel nem is lehet látni.-magyaráztam.- Két picike sejtből lesz. Az egyik aputól a másik pedig tőlem van.
-Anya hasa az elején pontosan olyan lesz, mint amilyen most is-vette át a szót Carlisle.-Aztán ahogy a kisbaba nőni kezd, anya hasa is nőni fog vele.
-A végére olyan nagy lesz majd, mintha lenyeltem volna egy hatalmas lufit-kuncogtam.
-Értem-pillantott ekkor maga elé Will töprengéssel pici arcán.-De…miért lesz új babátok?-emelte ránk kérdőn ismét szemeit.- Már nem szerettek minket?
-Jaj, dehogy is, kincsem!-vágtam rá azonnal aggódóvá váló kis arca láttán.-Nem, nem, nem, szó sincs ilyesmiről! Téged, Lilly-t és Jaspert is ugyanúgy nagyon-nagyon szeretünk, és az, hogy hamarosan egy újabb babát szeretnénk apuval, az nem jelenti azt, hogy akár egy kicsit is kevésbé szeretünk titeket.
-Biztos?-nézett rám még mindig aggodalommal hatalmas kék szemeiben, én pedig nem bírtam megállni, hogy erre válaszul arcocskáját tenyereim közé véve puszikkal halmozzam el szeplős kis pofiját, mígnem végül pici ajkait egy aprócska nevetés hagyta el a rázúduló pusziözön hatására.-Hé!
-Ez annyira nagyon biztos, mint hogy a dik-dik a kedvenc állatod-simítottam meg tenyereim közt lévő arcocskáját hüvelykujjaimmal.-Nagyon-nagyon szeretünk, Will!-folytattam.- Attól a pillanattól kezdve, hogy eldöntöttük apával, hogy szeretnénk téged, a nap minden percének minden pillanatában szerettünk és szeretünk téged azóta is.
-Nagyon szeretünk, Will!-nyomott egy apró puszit buksijára Carlisle is.-És ez a szeretet olyan hatalmas, és olyan végtelen, hogy bőven jut belőle majd a leendő kistesótoknak is, anélkül, hogy bármelyikőtöket is kevésbé szeressünk-folytatta megsimítva kisfiunk szőke kis kobakját, amire Will arcára végre újra egy félszeg kis mosoly húzódott.-Jó?
-Jó-válaszolta még mindig mosolyogva, amire végre a mi arcunkra is egy apró, megkönnyebbült mosoly húzódott. Sok mindenre számítottunk a téma kapcsán, de erre a kérdésre nem. Fel nem tudom fogni, hogy jutott eszébe, hogy bármi miatt is mi ne szeressük őt. Nem tudom elképzelni, hogy akár csak egy pillanatra is, de ne szeressem az én legkisebb kisbabámat.-És…én hogy lettem?
-Hogy lettél?-kérdeztem vissza, mire ő válaszul ismét bólogatni kezdett.-Szeretnéd hallani, hogy te hogy születtél meg?
-Igen-biccentett kíváncsi izgatottsággal mosolyában.
-Akkor amíg megcsináljuk a reggelit, elmesélem neked-pöccintettem meg orrocskáját játékosan, mielőtt a hűtőhöz léptem volna a reggelihez szükséges tojásokért.-Amikor Lilly ovis lett, akkor döntöttük el apuval, hogy szeretnénk téged…
-Carlisle…tudnál jönni egy kicsit?-hallottuk meg ekkor Jasper  kisebb rémülettel  átszőtt hangját az emelet felől, amire én és szerelmem kissé értetlenül néztünk össze a hangnem hallatán.-De csak te…
-Baj van, Jazz?-kérdezett vissza aggódva, miközben elindult az emeletre vezető lépcső irányába.
-Nincs, vagyis…csak gyere, kérlek!-folytatta még mindig idegesen, Carlisle pedig érezve kérésének sürgető tónusát, sietve el is indult az emelet irányába.
 
 
 
 
(Carlisle szemszöge)
 
 
 
 
-Jasper, bejöhetek?-álltam meg szobájának csukott ajtaja előtt kisebb sürgető hezitálással hangomban. Nem tudtam, mi történhetett, de rémület hallatszódott ki a hangjából. Aggódtam.
-Igen, gyere!-hallottam meg a válaszát az ajtó túloldaláról, mire mit sem késlekedve nyitottam be szobájába. Jasper az ágyában ült, felhúzott térdekkel, még mindig betakaródzva.-Csukd be, kérlek!
-Valami baj van?-léptem hozzá közelebb ajtaja becsukását követően. Ő továbbra sem nézett rám.
-Hát, öhmmm…történt…valami-állt neki kissé nehézkesen továbbra is maga elé fixálva.-Felébredtem és…a nadrágom…olyan volt-folytatta nyomatékosan megnyomva az ’olyan’ szócskát, én pedig pár pillanatig értetlenül álltam ott, próbálva megfejteni szavait, mielőtt hirtelen elért a felismerés, miről is van szó.
-Ó, szóval…-álltam neki, amire ő még mindig nem emelve rám szemeit kezdett heves bólogatásba.-Figyelj, Jasper, ez teljesen természetes a te korodban-folytattam nyugtatással a hangomban ülve le ágyának végébe.-Ezen minden tinédzser fiú átmegy, én is átmentem rajta annak idején, és biztosíthatlak afelől, hogy ez tényleg teljesen normális.
-Aaaaah, ez annyira kínos-temette arcát tenyereibe.-Most mit csináljak?
-Semmit nem kell csinálnod-simítottam meg a hátát bátorítóan.-Serdülsz. A hormonjaid meg vannak bolydulva. Ez csak annak a jele, hogy kezdesz nagyfiú lenni.
-De én nem akarom-emelte rám végre szemeit még mindig kisebb kétségbeeséssel pillantásában.
-Ha akarod, ha nem, ez bizony megtörténik-simogattam meg a hátát egy apró kuncogással hangomban.-Időnként még velem is előfordul olyan időszakokban, amikor…kevesebbet tudunk együtt lenni Esme-vel…
-Fúj, nem akarok hallani arról, ahogy Esme-vel szexelsz-állított le.-És én se akarok még szexelni!
-Attól, hogy megtörtént az első spontán magömlésed, még nem kell szexelned-vettem vissza a szót komolysággal a hangomban.-Ez szimpla biológia. Az élet megy előre, és lassan te is felnősz-folytattam.-Ebben semmi szégyellni való nincsen.
-Felnőni elég szar-sóhajtotta kissé frusztráltan, én pedig nem bírtam megállni, hogy alig hallhatóan felnevessek kijelentése hallatán.
-Ha bármi kérdésed lenne-álltam neki pár pillanat múlva ismét komolysággal hangomban-, hozzám bátran fordulhatsz. Bármiről beszélhetsz velem, nincs tabu. Jó?
-Jó-biccentett egyet egy apró, hálás mosollyal arcán.-Kössz! Tényleg…
-Nincs mit megköszönnöd-simítottam meg a vállát bátorítóan, ezzel csalva újabb mosolyt arcára.-Menj, zuhanyozz le! Én addig leviszek a mosógépbe mindent, ami olyan lett.
-Szerintem az ágynemű is…kicsit olyan-vette vissza a szót szemeit lesütve, ahogy kibújt a takaró alól.
-Semmi gond, kimossuk-pillantottam rá nyugtatóan, miközben sietősen nekiálltam lehúzni ágyneműjét.-A pizsamádat és az alsónadrágodat tedd ki a fürdőszobaajtó elé, mindjárt megyek értük.
-Köszi!-pillantott még rám vissza hálával szemeibe, mielőtt sietősen elszáguldott volna az emeleti fürdőszoba irányába.
 
 
 
 
(Esme szemszöge)
 
 
 
 
-Mi történt?-pillantottam kissé aggódva Carlisle-ra, amint ő kezében egy adag szennyessel lesietett  az emeletről.
-Semmi komoly-pillantott rám vissza nyugtatással a hangjában lépdelve le a lépcsőn.-Csak…nagyfiús dolgok.
-Ó, mármint…-mutattam célozgatón a kezében lévő szennyesre, amint pár pillanatnyi gondolkodást követően megvilágosodtam, mit is értett a „nagyfiús dolgok” alatt.
-Igen-vonta fel egy pillanatra szemöldökeit, amire az én ajkaimat ismét egy apró „Ó” hagyta el megerősítő válasza hallatán. Jasper felnő. Tényleg felnő. Amióta csak rohamtempóban nyúlni kezdett, amióta csak mélyül a hangja pontosan tudtam, hogy nem gyerek már többé. Ő már tinédzser. Istenem, van egy tinédzser nagyfiam. -De beszélgettünk. Intézem a dolgot. Lezuhanyozik, én pedig addig kimosom a pizsamáját és az ágyneműjét…-folytatta.-Jövök mindjárt vissza. Ti egyetek nyugodtan.
-Rendben-pillantottam még utána, mielőtt leszáguldott volna a lépcsőn a földszinten lévő mosókonyha irányába.
-Apu hova sietett?-nézett apukája után, majd rám Lilly, amint Gingerrel a nyomában visszatért az emeletre.
-Csak ki kell mosson pár dolgot, levitte őket a mosókonyhába-válaszoltam, amint mindenki tányérjára egy adag friss spenótos rántottát helyeztem.-Nagyon siettél le, így nem tudtam megkérdezni, de jó lesz neked is a spenótos rántotta reggelire?
-Aha-válaszolta, amint felhuppant a Will melletti egyik bárszékre.-Willy, te megint halat eszel?-pillantott kisöccsére mosolyogva, miközben Will egy újabb falatot emelt szájacskájához kis műanyag villájával a tegnapról maradt sült halból.
-Igen, szeretem-válaszolta neki tovább falatozva, én pedig nem bírtam megállni, hogy arcukat szemlélve el ne mosolyodjak. Mindketten olyan nagyok már. Lilly nemsokára betölti a 7-et, pedig mintha csak tegnap lett volna, amikor először a karjaimba vehettem őt azon a káoszos decemberi délelőttön, mintha csak tegnap kezdte volna az óvodát, pedig már második osztályos. Will pedig…alig hiszem el, hogy máris 2 éves. Mikor repült el a fejünk felett 2 év? Hiszen nem is olyan régen még a hasamban volt. Mikor lett ez a karjaimban még könnyedén elférő, pici, szőke baba, egy járni és beszélni tudó, 2 éves nagyfiú? Fel nem tudom fogni.
-Anyu, akkor mehetek ma Jasperrel busszal iskolába?-pillantott rám kérdőn Lilly kiszakítva ezzel a nosztalgiázásból.
-Igen, ha megígéred, hogy egy pillanatra se kóborolsz el Jasper mellől, a buszra szálláskor fogod a kezét, illetve amikor fel- és leszálltok, és amikor beértek az iskolába, Jasper ír egy-egy üzenetet, hogy minden rendben van-soroltam a Carlisle-lal közösen felállított szabályainkat.-És persze, ha Jasper is vállalja, hogy mindkettőtökre odafigyel.
-Jó leszek, ígérem-pillantott rám komolysággal szemeiben.-Tényleg…
-Akkor részemről és apu részéről, igen-válaszoltam aprót bólintva.-De meg kell beszélned Jasperrel is.
-Jó reggelt!-hallottam meg ekkor nevelt fiam hangját az emelet felől, ahogy lassan lelépdelt hozzánk a lépcsőn a nappaliba.
-Jó reggelt, szívem!-emeltem rá szemeimet egy apró, üdvözlő mosollyal az arcomon.-Hogy vagy, drágám? Hogy aludtál?
-Nem túl jól-válaszolta, amint aprót ásítva ő is helyet foglalt testvérei mellett a konyhaszigetnél.
-Szeretnél róla beszélni?-pillantottam rá érdeklődve, amire ő egy apró, de határozott fejrázással válaszolt.-Oké, nem kell, ha nem akarod-vettem vissza a szót megértéssel hangomban.-De tudd, hogy velem bármiről beszélhetsz.
-Baj van?-pillantott rá ekkor kissé aggódva Lilly, mire Jasper azonnal egy újabb finom fejrázással válaszolt.
-Nincs, Lilly-pillantott rá vissza egy apró mosolyt erőltetve arcára.-Tényleg, minden oké. Csak rosszul ébredtem. Álmos vagyok még.
-Beindítottam a mosógépet. Mire indulunk kell, addigra készen is lesz-hallottam meg ekkor szerelmem hangját a lépcső felől, amint visszatért hozzánk az emeletre.
-Szuper vagy-mosolyogtam rá, miközben ő ujjait vállamra simítva hátam mögül hullajtott apró csókot arcomra, ahogy elsétált mögöttem.
-Készítek kávét-emelte rám ismét pillantását a kávéfőzőhöz lépve.-Jöhet a szokásos kávé tejszínnel?
-Igen, köszönöm, szívem!-mosolyogtam hálásan, amint leülve a konyhaszigethez  magunknak is egy-egy adag rántottát szedtem a tányérunkra.
-Jasper, mehetek ma veled busszal az iskolába?-fordult ekkor kérdőn kislányunk fogadott bátyjához, amire Jasper ismételten rá emelte szemeit.
-Persze-biccentett aprót, mielőtt egy újabb falat rántottát emelt a szájához.-Ha nem csinálsz semmi hülyeséget.
-Én nem szoktam hülyeséget csinálni-nézett rá kisebb felháborodással hangjában kérve ki magának testvére szavait.
-Hát…szerintem megpróbálni átfordulni a hintával és emiatt akkorát esni, hogy majdnem eltöröd a karodat elég nagy hülyeség-jegyezte meg kisebb szarkazmussal hangjában, amire Lilly reflexesen ráöltötte a nyelvét, Jasper pedig viszonozta azt.
-Ha veszekedtek, akkor mi nem engedünk el titeket együtt az iskolába-szóltam közbe határozott komolysággal arcomon, amire mindketten egy pillanatra elhallgatva emelték pillantásukat irányomba.-Jasper, te ennyi idősen pont ugyanilyen voltál-fordultam hozzá komolyan.-Fejjel lefelé lógtál a mászókáról, csúszkáltál a jeges úton, és mondhattunk akármit, az egyik füleden be a másikon ki-folytattam.-Amikor így beszélsz Lilly-vel, jusson eszedbe, hogy te is voltál ekkora, és te is csináltál „hülyeségeket”…
-Lilly, neked pedig szót kell fogadnod Jaspernek, ha ilyen nagylányos dolgokat szeretnél csinálni-szólt közbe Carlisle is egy enyémhez hasonlóan komoly pillantást vetve kislányunkra, amint mellém ülve elém és maga elé is egy-egy bögre kávét helyezett.-Ez nem egy veszélytelen dolog. A város nagy, a főút, ahol a busz megáll, forgalmas…könnyen bajba kerülhetsz, ha nem tartod be a szabályokat, és ezért nagyon fontos, hogy figyelj arra, amit Jasper mond neked. Érted ezt?
-Igen-válaszolta egy pillanatra lesütve szemeit.
-Bocs, Lilly!-fordult ekkor hozzá picit félszegen Jasper.
-Bocsi!-kért elnézést tőle Lilly is.
-Nos, akkor most, hogy ezt befejeztétek-álltam neki ismét egy apró sóhaj kíséretében pillantva két nagyobb gyerekünkre.-Szeretném tudni, ki mit kér tízóraira, amit elvihettek majd az iskolába.
-Én majd megcsinálom magamnak, ne fáradj vele…-szólalt meg Jasper, egy újabb falat rántottát tűzve villájára.
-Én mogyoróvajas-banános szendvicset kérek!-válaszolta lelkesen kislányunk rám emelve csillogó pillantását.-Segíthetek megcsinálni?
-Hogyne segíthetnél-mosolyogtam kuncogva, így simítva meg buksiját, mielőtt visszatértem volna saját reggelimhez.
-Aki befejezte az evést, az majd adja ide nekem a koszos tányérját!-pillantott végig gyerekeinken Carlisle az immár üres tányérja felől.-Majd én elmosogatok.
-Biztos ne csináljak neked semmit, Jasper?-kérdeztem rá még egyszer.-Ez nem fáradtság nekem, tényleg.
-Köszi, Esme, de…tényleg megcsinálom-pillantott rám ismét egy apró, hálás mosollyal az arcán.-Nagy vagyok már, össze tudok rakni egyedül egy szendvicset. De tényleg…Köszönöm!
-Nincs mit, szívem!-mosolyogtam rá ismét kisebb meghatottsággal szívemben. Mindig elfelejtem, hogy már 13 éves. Mintha csak tegnap ismertem volna meg azt az 5 éves kisfiút szerelmem szüleinél, aki ma már egy önálló, 13 éves, tinédzser nagyfiú. Az én nagyfiam.  Akárhányszor mondtam ki magamban, még mindig szürreális volt.-Nos, ha te elmosogatsz-pillantottam Carlisle-ra, amint üres tányérommal elindultam a mosogatóhoz-, én akkor addig gyorsan lezuhanyozom. Utána csináljuk a szendvicset, jó, Lilly?-fordultam ismét kislányomhoz, amire Lilly válaszul azonnal izgatott bólogatásba kezdett.
-Jóóó!-mosolyogta, miközben egy újabb falat spenótos rántottát tűzdelt villájára.
-És persze-léptem még vissza a csaptól szerelmemhez egy huncut mosolygással hangomban-, ha végzel, mielőtt én végeznék, nyugodtan csatlakozz hozzám-súgtam a fülébe, mire Carlisle ajkait egy halk sóhajjal kísért apró nevetés hagyta el válaszul.
-Igyekszem-pillantott utánam egy hasonló játékossággal fűszerezett tónussal mosolyában, én pedig nem bírtam megállni, hogy erre ismét vissza ne mosolyogjak.
-Komolyan, legalább előttünk ne-szólalt meg Jasper kissé rosszallóan emelve ránk pillantását viselkedésünk láttán.-Éjszaka is csináltátok…
-Ha veszekednénk, az jobb lenne?-pillantott szemöldökeit felvonva Carlisle nevelt fiunkra, amint összeszedve a már üres tányérokat elindult azokkal a mosogatóhoz.
-Nem-válaszolta erre egy apró, frusztrált sóhaj kíséretében.
-Mit csinált az anyuci és az apu este?-nézett kérdőn Jaspere Will, a kérdés hallatán pedig Carlisle és én is felkaptuk a tekintetünket.
-Jasper-szólt oda ekkor Jaspernek Carlisle egy figyelmeztető pillantást vetve irányába.-Csak 2 éves. Tudod, mit beszéltünk meg legutóbb.
-Igen-biccentett kisebb komolyságot öltve arcára.-Majd ti.
-Tudod, kisszívem-léptem vissza pár pillanat múlva kisfiamhoz így simítva meg buksiját, mielőtt elvettem volna előle az üres tányérját-, a felnőtteknek, mint apu és én, néha szükségük van arra, hogy csak ketten legyenek-álltam neki megválaszolni kérdését, amint tálkáját a többi tányér mellé helyeztem a mosogatóba.-Ilyenkor nagyon-nagyon szorosan összebújunk, és…szeretjük egymást.
-Én is mehetek?-nézett ránk kíváncsian, amire Carlisle és én se bírtam megállni, hogy alig hallhatóan felnevessük kérdése hallatán.
-Nem, Will-ráztam meg a fejemet még mindig küzdve a belőlem feltörni vágyó nevetés ellen. Istenem, de ártatlan még.-Ahogy mondtam, ilyenkor anyu és apu kettesben szeretne lenni. És ez olyan összebújás, amit csak a felnőttek csinálhatnak. Felnőtt ölelés.
-És…ezt muszáj csinálni a felnőtteknek?-emelte ránk szemecskéit ismét kíváncsian.-Mert én nem szeretem az ölelést…
-Nem muszáj-válaszoltam még mindig mosolyogva.-Én sem csináltam sokáig, mert nem álltam készen rá.  Aztán jött apu, és ő megmutatta, hogy a felnőtt ölelés milyen nagyon jó is tud lenni.
-Fúj, ez undi-szólalt meg ekkor Jasper némi fintorral hangjában reagálva szavaimra, amire én és Carlisle is egy apró, figyelmeztető pillantást intéztünk irányába.-Érettem, bocsi…-emelte fel erre kezeit megadóan, mielőtt kezébe véve időközben üressé váló tányérját elindult vele a mosogatóhoz.
-Egyszer lehet, hogy a te életedben is jön majd valaki, akit szívesen megölelsz majd-vette át a szót szerelmem egy pillanatra rám, majd vissza kisfiunkra pillantva.-De ha nem, az sem baj.
-Én csak az anyuciét szeretem-szólalt meg Will rám emelve csillogó kék szemeit.-Ha felnőtt leszek, én is ölelhetem így az anyut?
-Hű, az elég illegális lenne-jegyezte meg Jasper nevetve, Carlisle és én pedig alig bírtuk megállni, hogy egy pillanatra mi is felnevessünk kérdése hallatán. Egyem meg a kis szívét.
-Nem, Will-válaszoltam neki egy pillanatra lesütve szemeimet, mielőtt újból ráemeltem volna pillantásomat.-Én csak aput ölelem meg így, és ő is ugyanígy csak engem ölel meg-magyaráztam.-A felnőtt ölelés nem olyan, mint amikor te reggelente lejössz, és odabújsz hozzám-folytattam.-Ilyenkor például…rajtam és apun sincsen ruha, hogy így még közelebb lehessünk egymáshoz. És az ilyen felnőtt ölelés kell ahhoz is, hogy kisbaba kerüljön a hasamba.
-Akkor…most babát fogtok csinálni?-nézett ránk picit összezavarodva szavaim hallatán.-Azt mondtátok, nem lesz még baba.
-Nem lesz még baba, kisszívem-ráztam meg a fejemet egy apró mosollyal az arcomon válaszul.-Nem minden felnőtt ölelésből lesz kisbaba. Mi most apuval csak…gyakoroljuk a baba csinálást-folytattam, így igyekezve kicsit érthetőbbé tenni számára a dolgot.-Kisbabát csinálni komoly munka. Rá kell készülni.
-Ez a beszélgetés kezd elég meredek lenni-jegyezte meg Lilly egy pillanatra felvonva szemöldökeit, mielőtt leugorva a bárszékről elindult volna a kamra irányába.-Megetetem Gingert!
-Rendben, Liliomszál!-pillantott még utána mosolyogva Carlisle.-Ha bármit kérdésed van, Will, bármikor nyugodtan kérdezz meg minket-fordult ismét kisfiunkhoz komolysággal pillantásában.-Jó?
-Jó-biccentett egy apró kis mosollyal az arcán.
-Nos, akkor én most már tényleg elugrom zuhanyozni. Lassan indulnunk kell-sóhajtottam pillantásomat szerelmemre emelve, mielőtt egy apró csókot hullajtottam ajkaira, ahogy elindultam a szobánk irányába.-És ne felejtsd az ajánlatomat-néztem még vissza rá huncutsággal hangomban, mire Carlisle ajkait egy apró, játékos nevetés hagyta el, ahogy utánam fordult.
-Eszemben sincs…
 
 
 
 
(Carlisle szemszöge)
 
 
 
 
-Hé, haver! Van 5 perced?-hallotta meg a folyosón sétálva magam mögött Mark hangját.
-Hamarosan műtétem lesz, de még van durván negyed órám-válaszoltam, amint megállva órámra pillantottam. Tekintetemet barátomra emelve azonnal láttam, hogy komoly dologról van szó.-Baj van?
-Callie terhes-válaszolta némi izgatottság és félelem kettősével hangjában, én pedig az arcára kiülő ambivalens érzelmek hatására egy pillanatra nem voltam biztos benne, mit reagáljak. Mark rengeteget változott, amióta megismertem. A megrögzött agglegény, aki következetesen kerülte a tartós kapcsolatokat, immár 5 éve együtt élt a barátnőjével. Jól bánt a gyerekeimmel, mintha a sajátjai lennének. Annak idején azt mondogatta, hogy nem akar gyereket, de az arcára kiülő aggodalommal kevert izgatottság láttán meginogtam álláspontját illetően.
-Hű-pillantottam rá ámultan, még mindig nem tudván, mit is mondjak pontosan.-És ennek most…örülünk, vagy…
-Én sem tudom-válaszolta kissé idegesen hajába túrva.-Nem terveztük. Mindig használunk óvszert és Callie is használ tablettát. Egyszer kiszakadt a gumi, de nem hittük volna, hogy baj lesz, mert hát…Callie szedi a tablettát-folytatta, amint kicsit idegesen fel-le kezdett járkálni.-De már egy hete émelygett, ezért…csinált egy tesztet ma reggel, és pozitív lett. És bevallom, én megörültem-nézett rám ismét komolysággal pillantásában-, aztán pedig megijedtem, mert…Carlisle, ismersz már régen, én sosem terveztem gyereket. De mégis megörültem, és most teljesen összezavarodtam, hogy mit is akarok.
-Callie hogy fogadta a hírt?-pillantottam rá kíváncsian.
-Nagyjából ahogy én-sóhajtotta még mindig idegesen.-Először megörült, aztán ahogy meglátta a bizonytalanságot rajtam, ő is bizonytalan lett, és most mindketten pánikolunk.
-Figyelj!-álltam neki egy komolyabb pillantást vetve rá ismét.-Az első és legfontosabb, hogy üljetek le megbeszélni a dolgot. Ez nem olyan, amit te egyedül eldönthetsz-magyaráztam neki.-Amikor…Esme terhes lett Lilly-vel, valahogy mi is úgy voltunk, mint ti-pillantottam rá ismét, amint egy pillanatra elmerengtem a múlton.-Ugyan én mindig is szerettem volna családot, ahogy Esme is, de…nem számítottunk rá ilyen hamar. Hirtelen jött-folytattam.-A kezdeti öröm után mi is pánikoltunk. Ez nem ritka. Megijedtetek.
-De te mindig apa akartál lenni, ez a különbség-vette vissza a szót, így kezdve újra járkálásba.-Én nem. Én…nem készültem erre. Mi van, ha emiatt nem leszek jó apa?
-Szerintem te igazából már pontosan tudod, hogy szeretnéd-e ezt a babát-veregettem meg a vállát mosolyogva szavai hallatán.-Ha pedig engem kérdezel…amilyen jól bánsz az én gyerekeimmel, nem is kétség, hogy jó apa leszel-folytattam büszkeséggel a hangomban.-Mark Sloan, jó apa leszel.
-Kössz, haver!-ölelt ekkor magához egy hálás mosollyal az arcán, én pedig őszinte örömmel viszonoztam azt. A legjobb barátom apa lesz. 5 éve még nem hittem volna, hogy valaha is együtt ünnepeljük majd ezt a hírt. De Mark felnőtt a feladathoz. Készen áll. -Tényleg, nagyon köszönöm!
-Gratulálok!-pillantottam rá lelkesen, amire Mark egy alig hallható nevetésbe kezdett.-És ki tudja, lehet, majd a gyerekeink is legjobb barátok lesznek.
-Nem hinném, hogy az addigra 3 éves fiad szívesen játszana a totyogós gyerekemmel-nevetett tovább.-De Lilly már 2 éve is ajánlotta, hogy szívesen lenne a bébiszitterünk, úgyhogy…lehet szaván fogom majd még emiatt.
-Én nem Willről és Lilly-ről beszéltem-helyesbítettem egy apró, sejtelmes mosollyal az arcomon, Mark arca pedig a pillanat töredék része alatt felderült, ahogy elérte a felismerés.
-Esme is terhes?-pillantott rám izgatottan, mire én egy apró fejrázással jeleztem számára nemleges válaszomat.
-Nem, még nem-válaszoltam.-De úgy tervezzük, hogyha meglesz az idegsebészet szakvizsgája, belevágunk egy…újabb babaprojektbe-folytattam izgatottan.-Ez még nem fix, de tervben van.
-Öregem, hiszen az mindjárt itt van!-állapította meg, amire én egy helyeslő bólogatással válaszoltam.-Aztán húzzatok akkor bele, hogy együtt babázhassunk!
-Igyekszünk majd-nevettem én is mosolyogva.-Menj, és beszélj Callie-vel!-álltam neki ismét egy komolyabb hangnemre váltva kis kitérőm után.-Az alapján, ahogy elmondtad, ő is hasonlóan érez, mint te. Nyugtasd meg, és mondd el neki azt, amit nekem is-folytattam.-De a végső döntés az övé-tettem még hozzá komolyan.-Az ő teste. Neki kell kihordania a babát, neki kell megszülnie, és neki befolyásolhatja ez a karrierjét. Ha máshogy dönt, mint ahogy te elképzelted, el kell fogadnod azt, vagy így vagy úgy.
-Persze, tudom-válaszolta komolysággal szemeiben.-Csak remélem, hogy ugyanúgy csak megijedt egy pillanatra, mint ahogy én. Most már…beleéltem magamat-nevetett fel a végén, amire az én ajkaimat is egy apró nevetés hagyta el.-Azért…jó lenne, nem igaz?-nézett rám ismét pár pillanatnyi gondolkodást követően.-Ha a gyerekeink együtt nőnének fel.
-Eléggé…
 
 
 
 
(Esme szemszöge)
 
 
 
 
-Jól van, Clara, akkor vegyük át-álltam neki rezidenskolléganőmre pillantva, amint kezembe vettem a bent fekvő kisbetegeim nővérpulton pihenő lázlaphalmazát.-Lindsay Parkers, 11 éves lány, appendectomiája volt 3 napja-mutattam az legfelül lévő lázlapra.-Láztalan, a seb reakció mentes, holnap mehet haza. Előkészítettem a zárójelentését, neked csak annyi dolgod lesz, hogy ellenőrizd az elbocsájtási státuszát, és kinyomtattasd a papírokat.
-Értem, Dr. Cullen!-biccentett.
-Cassie Jacobs, 1 hetes Down-szindrómás kislány, duodenum atresia miatt történt nála duodenoduodenostomia 4 napja-folytattam.-Az állapota stabil, reakciómentes a seb, az antibiotikum változatlanul megy tovább, és egyelőre PICC-en keresztül zajlik nála a totális parenterális táplálás. Holnap lesz vese és koponya ultrahang vizsgálata, hogy kizárjunk minden más rendellenességet. Ezt már leszerveztem, annyit kell tenned, hogy az eredményeket bemutatod Dr. Montgomery-nek.
-Rendben, Dr. Cullen!-bólintott ismét.
-Anyuci, kész vagyok!-pillantott fel ekkor rám Will kirakójáról.
-Egy pillanat, és folytatjuk, Clara-fordultam egy pillanatra Dr. Smitthez, mielőtt a nővérpult mögé lépve megálltam volna kisfiam mellett, hogy szemügyre vehessem kis ügyeskedését.-Váó, ez nem semmi-pillantottam Willre ámultan, amint a tökéletesen összerakott 48 darabos űrhajós kirakós képet szemléltem a nővérpulton.-Szuper ügyes vagy, kisszívem!-nyomtam egy puszit buksijára.
-Megcsinálom újra-emelte rám hatalmas kék szemeit lelkesen, amint sietve nekiállt szétszedni a puzzle darabokat.-Csak gyorsabban!
-Csináld csak, drágám!-simítottam meg ismét fejecskéjét, mielőtt visszafordulva kolléganőmhöz folytattam volna betegeim átadását.-Nos, hol is tartottam?
-Cassie Jacobs-nál-válaszolta Clara jegyzeteire pillantva.
-Igen-álltam neki újra, amint újra összeszedtem a gondolataimat.-Thomas Reed, 4 éves fiú, ma operáltam inguinalis herniával-vettem kezembe a kisfiú kórlapját.-A műtét alatt végig stabilak voltak a vitális paraméterei, jól ébredt, nem volt semmi említésre méltó perioperatív történés. Amennyiben ez így is marad, holnap mehet haza. Az ő zárójelentését is összekészítettem-folytattam.-Jeremy Collins, 1 hónapos, TEPT műtéte volt a mai nap folyamán Hirschsprung betegség miatt. Miért ajánlott ezt a műtéti megoldást választani, Clara?-kérdeztem őt, amire ő egy pillanatra gondolkodóan a plafonra emelte pillantását.
-Kevésbé invazív, csökkent az analgézia igény, rövidebb a műtéti idő-kezdte sorolni-, kevesebb vérvesztéssel jár, rövidebb a kórházi tartózkodás…
-És még?-pillantottam rá ismét pár másodpercnyi néma hezitálása hallatán, ám kissé tanácstalan arcát látva úgy döntöttem, inkább rásegítem a válaszra.-Miért jó az, ha minimál invazív beavatkozást végzünk egy laparotómia helyett? Mi lesz annak a helyén, ahol vágunk a szikével?
-Heg…Ó, igen!-csillantak fel a szemei, ahogy megvilágosodott.-Csökkenthető a kiterjedt külső és belső hegképződés.
-Pontosan-mosolyogtam rá elégedetten.-Mire visszajövök, nézd át kérlek a Hirschsprung betegség anatómiai, élettani és kórélettani hátterét, a különböző műtéti megoldásokat, és hogy melyiknek mikor van helye és mik az előnyeik, hátrányaik-pillantottam rá újra.-Ez lesz a házifeladatod.
-Meglesz-biccentett.
-Helló, Esme!-hallottam meg Derek hangját, amire pillantásomat azonnal irányába emeltem.-Izgulsz már, főnök?
-Derek!-mosolyogtam rá üdvözölve.-Clara, megbocsájt nekünk pár percre?-fordultam vissza egy pillanatra rezidens kolléganőmhöz.-Beszélnem kell néhány szót a mentorommal a holnap utáni szakvizsgám miatt.
-Hogyne, Dr. Cullen!-válaszolta, majd sietős léptekkel indult útnak az osztály egy távolabbi pontja fele.
-Na, hogy vagy?-pillantott rám ismét kíváncsian Derek.-Várod már?
-Kicsit izgulok, de most közel sem annyira, mint a gyereksebészet szakvizsgám előtt-válaszoltam kisebb izgatottsággal hangomban.-Most már rutinos vagyok.
-Helyes, nem is kell izgulni. És akkor holnap utazol?-kérdezett ismét.
-Igen, reggel 8:45-kor indul a gépem New Yorkba-mosolyogtam.
-Szuper. Tudod, csak nyugodtan-pillantott rám ismét komolysággal az arcán.-Ügyes vagy, rengeteget készültél. Semmi tanulás most már, úgysem számít. Inkább pihend ki magad, egyél-igyál eleget előtte, és aludj! Ez a legfontosabb.
-Megteszem, ami tőlem telik-biccentettem egy újabb mosoly kíséretében.-De ismersz…
-Na, igen-nevetett fel, amire én sem bírtam megállni, hogy halkan kuncogni kezdjek.-Én…hallottam már, hogy Violet kis barátnője lett a rezidensed-jegyezte meg egy pillanatra felvonva szemöldökeit Derek, amint Clara után pillantott.-Nem…zavar?
-Nem igazán-kuncogtam mosolyogva.-Clara rendes lány, akit érdekel a gyereksebészet. Ez a kis személyes érintettség a múltból nem szabad, hogy befolyásolja az ítélőképességemet-folytattam.-Ezt jelenti felülemelkedni, nem igaz?
-Te felnőttebb vagy, mint én, pedig jó 10 évvel idősebb vagyok nálad-nevetett fel ő is, újabb apró nevetést váltva ki ezzel belőlem is.-Hé, szia, Willkó!-fordult kisfiamhoz, amint meglátta őt a nővérpult mögött ücsörögni.-Jól vagy, kisember?
-Igen-válaszolta szűkszavúan pillantását el nem emelve kirakójáról.
-Nagyon koncentrál-jegyezte meg nevetve, amire én válaszul egy mosoly kísérte egyet értő bólogatásba kezdtem. Ha Will elmerült valamiben, alig lehetett kizökkenteni abból.-Igen okos ez a gyerek, mit ne mondja-folytatta tovább szemlélve Willt.-A legtöbb 2 éves még a néhány darabos kirakóval is küzd.
-Will imád kirakózni-vettem át a szót továbbra is mosollyal arcomon figyelve kisfiamat.-Úgy érzem, lassan már ez sem jelent kihívást neki.
-Kifejezetten fejlett a logikai érzéke, a térlátása és a finom motorikája-nézte csodálkozó ámulattal, ahogy Will könnyedén rakosgatta helyére az egyik puzzle darabot a másik után.-Szerintem érdemes lenne majd IQ tesztet és neurokognitív teszteket csináltatni vele, ha elég idős lesz…
-Úgy gondolod?-pillantottam fel rá némi bizonytalansággal hangomban.
-A fiad 2 éves létére 48 darabos kirakókat rak ki minden nehézség nélkül-vette vissza a szót komolysággal szavaiban.-Ez eléggé átlag feletti…
-Igen, tudom, csak…-álltam neki kissé nehezen egy apró sóhaj kíséretében-Tudod… szeretném, hogy gyerek legyen-folytattam komolyan ismét rá emelve pillantásomat.-Én is látom, amit te. Carlisle is látja. És ez…olyan nehéz-pillantottam rá újra újabb sóhajjal szavaimban.-Mert nem szeretném visszafogni, de azt sem, hogy túl hamar nőjön fel, és ne lehessen gyerek, és…Csak hadd legyen gyerek. Semmi mást nem szeretnék.
-És mellettetek minden lehetősége meg is van erre…

(bónusz: a 2 éves Will :) )